Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-13 / 2. szám

Hóparipa hátán TÍZÉVES KLUB A CSEMADOK érsekújvári (Nő­vé Zámky) helyi szervezetének egyik legaktívabb szakköre a Kép­zőművészetek Kedvelőinek Klub­ja, melynek vezetője Balogh György. A szakkör tagjai a CSE­MADOK székháza kistermében szombatonként 14 órától 17 óráig tartják foglalkozásukat. Itt a kez­dők a rajztechnika és a festészet alapjait sajátítják el, a haladók pe­dig modellek alapján dolgoznak. Az oktatáson a realista ábrázolási irányzatot követik, betekintést nyernek a grafika és a festészet különböző módszereibe, valamint a szobrászat és a kerámiakészítés technikája is. Az ügyes és tehet­séges tagok alkotásaiból kiállítást rendeznek. A Képzőművészetek Kedvelőinek Klubja tízéves fenn­állása alatt több olyan tehetséget nevelt, akiket amatőr festőkként tartanak számon. Az Elektrosvit vállalat dolgozói közül szintén vannak klubtagok, közülük Bres- íák Sándor neve nem ismeretlen, hiszen munkáival, tollrajzaival gyakran találkozhatnak az olvasók a vállalati újság hasábjain. A fiatal, tehetséges amatőr képzőművé­szek munkáiból nyáron kiállítást is rendeztek, melynek számos lá­togatója volt. A klub most új tehet­ségekkel szeretné feltölteni sorait. Céljuk a szépérzék továbbfejlesz­tése, az amatőr képzőművészek képzése. Bállá Mária Kölcsönös segítség A generáljavítások okozta kie­sések nem kis gondot jelentenek a gyárakban, üzemekben. így volt ez a vágsellyei (Sala) Duslo ese­tében is mindaddig, amíg a vegy­ipari kombinát karbantartói maguk végezték a javításokat. Végül a vezetőség úgy döntött, hogy a generáljavításokhoz a testvér­vállalatok szakember-gárdáit is segítségül hívják. A karbantartók első csoportja Csehországból, a litvínovi vegyipari üzemből érke­zett. Később csatlakoztak hozzá az NDK-beli Piesteritz vegyiüze­mének dolgozói. Az idén első íz­ben érkezett segítség Magyaror­szágról, a Péti Nitrogénművekből. Egy-egy generáljavitáson vagy négyszáz karbantartó dolgozik. A kisegítő csoportok legalább két hétig tartózkodnak a kombinátban. A munka gyors ütemben folyik, nincs szükség sok beszédre, sőt még tolmácsra sem, hisz a mütrá- gyagyártó berendezések csaknem azonosak ezeknél a vállalatoknál. A Duslo, természetesen, viszo­nozza a segítséget; ha Péten, Lit- vínovban, vagy Piesteritzben fo­lyik nagyjavítás, odaküldi saját karbantartóit. A kölcsönös együttműködés so­rán kialakult jó kapcsolat más te­rületeken is érezteti hatását, töb­bek között a vállalati csereüdülte­tésben. A piesteritzi vegyiüzem tengerparti üdülőjét nyaranta rendszeresen látogatják a Duslo dolgozói, az ottaniak pedig a Dus­lo üdülőiben, a Selmeci-hegyek­ben (Őtiavnické hory) vagy a Sína- va tónál tölthetik szabadságukat. A pétiek balatoni nyaralójukban látják vendégül a vágsellyeieket. A vegyiüzemek dolgozóinak gyer­mekei is cseretáborokban tölthetik a nyarat. Milan Alaksa JÓ SZÍNVONAL, GAZDAG VÁLASZTÉK (Miroslav Vodéra felvétele) Nyitrán (Nitra) a Chrenova II lakótelep gyógyszertárában 15 tagú szocialista munkabrigád dolgozik, Helena Martincová vezetésével. Ez az üzlet abban különbözik a város többi négy gyógyszertárától, hogy itt állategészségügyi gyógyszerek is kaphatók; ezekből havonta 145 ezer koronás forgalmat bonyolítanak le. A brigád tagjai nyaranta gyógynövényeket gyűjtenek. Példájuk nyomán egyre töb­ben kapcsolódnak be ebbe a hasznos akcióba. A felvételen Olga Kost’álová laboránsnő és Anna Gutmanová, a gyógyszertár veze­tője munka közben. Pavol Matis felvétele A Pragoexport külkereskedelmi vállalat csaknem ötven országba exportál horgászfelszereléseket. A tizenegy vállalat és szövetkezet által gyártott termékek iránt első­sorban a Szovjetunióban, Len­gyelországban, Bulgáriában és Magyarországon nagy a kereslet, de az állandó megrendelők sorá­ban ott találjuk az NSZK-t, Svéd­országot, Angliát, Franciaorszá­got, Belgiumot és Finnországot is. Ugyancsak nagy mennyiségű hor­gászfelszerelést szállít Latin- Amerika, Ázsia és Afrika orszá­gaiba. A nyugalmas, pihentető sport­nak világszerte egyre többen hó­dolnak, s ez megmutatkozik a ke­reslet arányában is. A hazai gyár­tók termékeik jó színvonalával és gazdag választékával vívtak ki biztos helyet a világpiacon. A Zdár nad Sázavou-i Tokoz vállalat fo­lyamatosan bővíti termékszerke­zetét; a kezdők és az igényesebb horgászok számára gyártott fel­szereléseken kívül többféle gyer­mek-horgászfelszerelést szállít pi­acra. A Hradec Králové-i Znak szövetkezet 200 fajta terméket gyárt, ennek nagy részét külföldi megrendelésre. (ŐTK) ÜZENET A JÖVŐNEK A munkások, akik a kaplicei művészeti alapiskola épületének tetőzetét javították, először azt gondolták, kincsre bukkantak. A harangtoronyban talált kis kazetta azonban nem kincset rejtett, mindössze egy vékony papírtekercset és négy darab múlt szá­zadbeli pénzérmét: egy 1868-ból származó ezüst húszkrajcárost, egy 1870-ben vert ezüst tízkrajcárost, egy 1860. évi réz négykraj- cárost és egy 1858-ból származó, ugyancsak réz egykrajcárost. A levéllel együtt, amelynek szövege immár teljesen olvashatat­lanná vált, bizonyára az egykori építők rejtették el ezeket a numiz­matikai szempontból egyáltalán nem ritka pénzérméket, amelyek annak idején sem képviseltek nagy értéket. A múlt század 60-70- es éveiben 35 krajcár egy ács vagy kőműves napi bérének felelt meg. A kazetta tartalmát néhány, ma forgalomban levő pénzérmé­vel és papírpénzzel egészítették ki, majd ismét visszahelyezték eredeti helyére. A régi épületek javítása, rekonstrukciója során gyakran buk­kannak korabeli dokumentumokra, pénzérmékre. Az is gyakori, hogy az írásos dokumentum az idő folyamán teljesen olvashatat­lanná válik, sőt, megtörtént, hogy a papírtekercs kásaszerü péppé foszlott szét. így volt ez nemrég a Ceské Budéjovice-i járásbeli Lisovban is, ahol egy torony javítása közben akadtak rá a régi mesterek által elrejtett tárgyakra. Tanulva az esetből az építők a mai Lisovra vonatkozó dokumentumokat, a torony rekonstrukci­ójának részletes leírását és néhány pénzérmét egy rézkazettába helyeztek el, így bizonyára épségben marad ez a jövő nemzedé­kekhez szóló üzenet. (zz) A hetedik ötéves tervidőszak választási programjában szerepel Jánokon (Janik) a járdák építése. A község szorgal­mas lakossága társadalmi munkában elkezdte egy kilométer hosszúságban a járdaszegély lerakását, betonozását és fel­töltését kővel, melyet tavasszal aszfaltréteggel borítanak majd be. A felvételen a járdaszegélyt rakják le. Firtkó Istvánná Jubiláló fúvószenekar Megünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a Gömörhorkai (Gemerská Hörka) Cellulóz- és Papírgyárban a szakszervezet üzemi klubjának fúvószenekara. Ebből az alkalomból a szakszervezet üzemi bizottsága és az üzemi klub ünnepi koncertet rendezett. A koncerten több vendégzenekar is szerepelt. A műsorban fellépett a szlabosi (Slavosovce) papírgyár üzemi klubjának fúvószenekara, mely szép zeneszámokkal köszön ötté a jubilálókat. Zenés összeállítással lepte meg a közönséget a Józsa László iskolaigazgató vezette zene- és énekkar is. Az ünnepi beszédet Gál Zoltán, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke tartotta, méltatva a zenekar sokéves munkáját, az elért eredményeket és megköszönte a zenekar vezetőinek áldozatkész, fáradságos tevékenységét. A fúvószenekar - a vállalat pártszervezetének, gazdasági vezetősé­gének és szakszervezetének támogatásával - 1973-ban 22 taggal alakult meg. Az irányítást akkor Nagy Andor vette kézbe, s azóta is nagy hozzáértéssel, szeretettel végzi a zenekar összekovácsolásával, felké­szítésével kapcsolatos teendőket. A fúvószenekar tagjai napi nehéz munkájuk után hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön, tartják próbáikat. Nagy Andor karnagy szigorúan betartja a próbaidőt és mindenkor lelkiismeretesen felkészített zenekart visz a fellépésekre. Repertoárjuk változatos: indulók, polkák, keringőkés más zeneszámok alkotják. Rendszeresen szerepelnek a helyi rendezvényeken, koncerteznek nemcsak a községükben, hanem a környéken is. Állandó résztvevői az évente megrendezésre kerülő fúvószenekarok fesztiváljának, ahol min­dig sikeresen szerepelnek. A zenekar részvételével nagymértékben emeli a polgári temetések színvonalát, s e munkájuk elismeréséül kitüntetésben is részesültek. Juhász Ilona Megjutalmazott hagyományápolók Évzáró gyűlést tartott a CSEMADOK hími (Chym) helyi szervezete, melyen részt vett Monyok Lajos mérnök, a hnb elnöke, valamint Palen- csár Judit, Kollár Péter mérnök és Tarnóczi Béla a CSEMA­DOK Kassa (Kosice)-vidéki já­rási bizottságának küldöttei. A megnyitó után az évi tevé­kenységről Monyok Jolán el­nök számolt be. Elmondta, hogy az éneklőcsoport fennál­lása óta a legsikeresebb évet zárta. A környéken megrende­zett dal- és táncünnepélyen való fellépéseken kívül részt vettek a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdalver­seny döntőjén Léván (Levice), ahol a hagyományápolók kate­góriájában az első díjat nyer­ték. Szólóénekesük, Kohány Ivetta a második helyen vég­zett. A lévai verseny után fel­léphettek Zselizen (Zeliezov- ce) és meghívást kaptak Gom­baszögre (Gombaseg) is. Az éneklőcsoport sikeres szerep­léséért ötezer koronát kapott a hnb-től, amit továbbképzé­sükre fordítanak majd. A szervezet tagjai kivették részüket a tavaszi nagytakarí­tásból is, 140 órát dolgoztak társadalmi munkában. Márci­usban a Ki mit tud? tehetség- kutató versenyre egy modern tánccal neveztek be a lányok és első helyezést nyertek. Már hagyománnyá vált, hogy min­den évben kirándulást szer­veznek, júliusban két napot Sí- raván töltöttek. Novemberben egy új éneklő csoport alakult 12-15 éves diáklányokból, akik a felnőttek sikerein felbuz­dulva lelkesedéssel járnak a próbákra, hogy szintén jó eredményt nyújthassanak. A vitában többek között fel­szólalt Kollár Péter mérnök, aki a szervezetet a járás egyik leg­jobban működő szervezetei közé sorolta, az éneklócsoport •vezetőjének pedig jól végzett munkájáért dicsérő oklevelet adott át. Az 1984-es tervükben gaz­dag, sokrétű tevékenység sze­repel, többek között egy szín­darab bemutatása, honismere­ti kirándulás, vetélkedő, disz­kó, Balassi Bálint emlékest, az éneklőcsoport pedig fellép va­lamennyi helyi rendezvényen. Iluv Erzsébet A Zornica piestanyi üzemében a dolgozók évente mintegy tizen­egyezer gyermekinget varrnak. Termékeik nagy részét exportálják. 7Terv­feladataikat évek óta rendszeresen teljesítik, s a múlt év végén meg­kapták a vállalati vándor- zászlót. Eredményessé­güket a jó munkaszerve­zésnek és nem utolsósor­ban a szabászatban dol­gozó tíztagú szocialista munkabrigádnak - mely­nek minden tagja már ezüstjelvényt kapott - kö­szönhetik. A szabászok folyamatosan ellátják az egyes műhelyeket varrni- valóval. Miattuk soha egyetlen részlegen sem áll a munka. Felvételün­kön Margita Hrabinová a brigád egyik tagja mun­ka közben. (ném)

Next

/
Thumbnails
Contents