Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-06 / 14. szám

mm EGY NEM CSINÁL NYARAT. DE... Hosszas keresés után találtam rá a Honvédelmi Szövetség Allende utcai klubjára. Bent szólt a zene, az ajtót csak hosszabb csengetés után nyitották ki. Pavol Benc mérnök, a klub elnöke, men­tegetőzve mondta:- Az ifjúsági szakkör az előbb fejezte be a foglalkozást, az idősebb klubtagok pedig csak később érkeznek. Este nyolc óra felé a legnagyobb a forgalom nálunk. Körülnézek a négy kis helyiségből álló klubban. Ez az egyedüli olyan klub Brati- slavában, ahová bárki bejöhet, ahol min­denkit szívesen látnak, függetlenül attól, hol dolgozik, melyik iskolába jár. Tizen­ötéves múltra tekintenek vissza, a nyil­vántartott tagok száma több mint ötszáz. Erről a klub elnöke így vélekedik:- Azt hiszem, nem pontos a nyilvántar­tásunk Számításaink szerint az aktívan tevékenykedő klubtagok száma három­száz körül van. Hetven százalékuk közép- iskolás. A tizenöt éven aluli fiatalok száma alig húsz, két szakkörben dolgoz­nak. Hogy miért vannak ilyen kevesen? Elsősorban azért, mert nehéz jó szakkör­vezetőt találni. A másik ok: a szakköri tevékenységhez szükséges alkatrésze­ket, elektronikai paneleket nehéz besze­rezni. Nincs patronáló üzemünk, anyagi támogatást csak a Honvédelmi Szövet­ség 4. városkerületi bizottságától kapunk. Esetenként társadalmi munkával szer­zünk pénzt.- A Hi-Fi klubok kezdetben csak zené­vel, annak rögzítésével, reprodukciójá­val, s az ehhez szükséges berendezések előállításával foglalkoztak. Később lépett be a videotechnika, most pedig már a mikroszámítógépeknél tartunk. Amint látja, a klubbeli tevékenységben is igyek­szünk lépést tartani a fejlődéssel. Igaz. lépéshátrányban vagyunk. Ahogy múlik az idő, úgy népesedik be a klub. A fiatalok kisebb csoportokba verődve dolgoznak a klub tulajdonában levő mikroszámítógépeken, magnetofo­nokon. Egy-egy berendezést először rendbe kell tenni. Robert Redhammer, az ifjúsági szakkör egyik vezetője megkér­dezi:- Nem akar sakkozni? Csodálkozva néztem rá, mert sakktáb­lát, sakkfigurákat sehol sem láttam. Aztán feleletre sem várva a szakkörvezetö be­kapcsolta az egyik komputert. A képer­nyőn kirajzolódik a sakktábla, a berende­zés jelzi, kezdődhet a játék- Az idejáró fiatalok maguk is készíte­nek programokat, amelyeket betáplálnak a számítógépbe, aztán ellenőrzik, csi­szolják, javítják azokat. - Ez jobban leköti őket - bár jó matematikai ismeretekkel is kell rendelkezniük - mint maga a játék. Azt hiszem, akik a klubban megfordul­nak, közelebb kerülnek az elektroniká­hoz, a mikroszámítógépekhez. Hogy a klub tevékenysége befolyásol­ja-e a fiatalok pályaválasztását, azt a ve­zetőség nem tartja nyilván. Ennek ellené­re nem érdektelen megemlíteni, hogy az elnök maga is több mint nyolc éve lett klubtag. A mikroelektronika lett a hobbija, s mint fiatal mérnök ma is számítógéppel dolgozik. Robert Redhammer is a Szlo­vák Műszaki Főiskola elektrotechnikai karának hallgatója. Tovább is lehetne a sort folytatni. Kár, hogy nem irányítják tudatosan a fiatalok pályaválasztását. Ennek okát Benc mérnök ebben látja:- A mikroszámítógépeket, az üzemel­tetésükhöz szükséges berendezéseket nem lehet a kiskereskedelmi hálózatból beszerezni. A tulajdonunkban levő né­hány számítógépet a bazáron keresztül vettük meg. Ez szűkre szabja tevékeny­ségünket, ami nagy kár, mert az érdeklő­dés igen nagy. Nagyobb helyiségre, jól képzett szakköri vezetőkre és több szá­mítógépre lenne szükség ahhoz, hogy tervszerűbb munkát végezhessünk, és az idelátogató fiatalok mindegyike alapos ismeretekre tegyen szert. Ennek ellenére bizakodó vagyok, hiszek abban, hogy felszereltségünk hamarosan jobb lesz. A klub több tagja olyan berendezése­ket, mintadarabokat készít - helyiség és megfelelő berendezés hiányában a leg­több esetben odahaza -, amelyeket a kü­lönböző kiállításokon is bemutatnak. A Trnaván megrendezett HI-FI-Ama ’83 országos kiállításon Ján Brosek mérnök reprodukciós rendszere magas elisme­résben részesült. Tibor Jávor mérnök berendezését újítási javaslatként fogad­ták el. Boris Pietrzyk mérnök a morzeje^ lek mikroszámítógéppel való vételén dol­gozik. Egyszóval népgazdasági szem­pontból is hasznos munkát végeznek a klubtagok, akik egykor az elektrotechni­kai szakkörbe jártak.- Van két képmagnónk, s ehhez egy kameránk, fényképezőgépünk és vetí­tőnk. Az utóbbi két évben a FAT-verse- nyen az első helyen végeztünk. Van. amikor adva van a témakör, esetenként megrendelésre készítjük el a felvételt, természetesen megfelelő zenei aláfes­téssel. Zuzana Klucková és Irma Dovino- vá műsora a naprendszerről nagy vissz­hangra talált. Egyes klubtagok magnótekerccsel ér­keznek. Zenei felvételeket akarnak átját­szani. Amíg rájuk kerül a sor, nézelőd­nek, talán legközelebb ők is odaülnek a számítógép elé, előbb-utóbb ők is kedvet kapnak a programkészítéshez...- A különböző rendezvényeken igyek­szünk népszerűsíteni munkánkat, bemu­tatni tagjaink alkotásait - mondja búcsú­zóul a klub elnöke. - Egyre több fiatal érdeklődését akarjuk felkelteni az elekt­rotechnika, a mikroszámítógépek iránt. Kár, hogy nem sok hasonló klub van Szlovákiában, kevés helyen nyílik a fiata­loknak lehetőségük, hogy megismerked­jenek a mikroszámítóképekkel. Egy fecs­ke még nem csinál nyarat, tartja a köz­mondás, de lehet az előhírnöke... NÉMETH JÁNOS Szakköri tevékenység (A szerző felvétele) Felszállásra készen (Archív felvétel) N incs olyan műszer, amely alkalmas lenne a lélekje­lenlét hiteles mé­résére. És nincs pszichológus, aki teljes biztonság­gal és pontosan körül tudná hatá­rolni az emberi lélekjelenlét nagyságát, ere­jét. Különösen akkor, ha telje­sen váratlan és ismeretlen ve­szély teszi hirte­len próbára az embert. Egy fiatal va­dászpilótának volt része ilyen megpróbáltatás­ban. A nevét nem kívánja nyil­vánosságra hoz­ni. Nevezzük őt Kovács Já­nosnak. Kovács János tizennégyezer méter magas­ságban viharzott szuperszonikus gépével a hangsebességnél jóval nagyobb gyorsa­sággal, amikor különös, szokatlan koppa- násra lett figyelmes. A koppanás a kabintető oldaláról hallatszott. Mi történt? Eltévedt meteor ütközött a gép testének? Vagy valamely más, ismeretlen erőhatás érte? A pilóta ellenőrizte a műszereket, a kap­csolótáblát, a kabintetőt. Semmi rendelle­nesség. A gép minden berendezése a meg­szokott biztonsággal üzemelt. A parancsnak megfelelően kissé csökken­tette a sebességet. A gázkarért nyúlt. Ebben a pillanatban iszonyú robbanás reszkettette meg a gépét. A vadászrepülőt lebírhatatlan erejű légnyomás taszította mellbe és préselte vasmarokkal az ülésbe. Fejvédő sisakját viszont hirtelen kerekedett fel a küzdelmet. Megkísérli épségben földre juttatni a gépet. A gép sebességét sikerült a megengedhe­tő minimálisra csökkentenie. A kitört kabinte- tö felől beáramló légzuhatag ereje érezhető­en lanyhult. A kisebb kapacitással cjolgozó hajtómű zaja is gyengült. Sikerült helyreállí­tania a rádióösszeköttetést- Jelentem, kirobbant a kabintetőm! A repülőtér irányító harcálláspontján nem akartak hinni a fülüknek.- Ismételje meg adását. Megismételte, majd rádióját átkapcsolta a repülésvezető hullámhosszára.- Vissza tudja hozni a gépet? - kérdezte a repülésvezetö.- Megkísérlem. A gép kabintetőjének plexiüvege elülső része nem törött ki, de millió és millió hajszál­A FÉLELEM LEGYŐZŐI szívóhatás igyekezett letépni. Arca fedetlen részébe mintha milliónyi jégtű fúródott volna. Szemhéja görcsösen összezárult, mindkét szeméből patakzott a könnye. A testét oltal­mazó magassági ruha léggömbként felfúvó­dott. __ A fiatal tiszt nem vesztette el a lélekjelen­létét. Ereje teljes megfeszítésével ültében előrehájolt, s arcát a műszerfal mögött óvta a felülről beáramló elsöprő erejű léghuzattól. Felpillantott. A kabintetö plexiüvegének nagyobb há­nyada hiányzott. Mi történhetett vele? Talán valóban nekiütközött valami, amitől megsé­rült, megrepedt, s azután a kabin belső légnyomása nagy hirtelen, robbanásszerű erővel kitörte. A pilóta testét az úgynevezett túlnyomá­sos ruha biztonságosan oltalmazta. E nélkül ilyen esetben a szervezet belső nyomása és a sztratoszférában uralkodó igen kicsiny kül­ső nyomás közötti különbség következtében az emberi test valósággal szétrobbanna. És a légzés? A pilóta orrára és szájára szerelt légzőcső bőségesen elegendő oxigént bizto­sított. Kovács János tudta, hogy a tétlenkedés egyenlő a pusztulással. Cselekednie kellett. Kikapcsolta a hangsebesség feletti repülést lehetővé tevő úgynevezett utánégetöt, kien­gedte a törzsféklapot, s továbbra is előre hajolva, a műszerfal viszonylagos oltalma mögött megfeszített összpontosítással dol­gozott. Rádión jelenteni akarta a történteket a re­pülőtérre, de hasztalan kísérletezett. A nagy torlónyomás és a hajtóműnek a kitört kabin- tetőn beáramló zaja lehetetlenné tette a kap­csolat felvételét. Testét dermesztő hideg járta át. A kirob­bant plexiüvegen besüvítő levegő hőmérsék­lete mínusz ötvenkét fok! Tízezer méteren még mindig kegyetlen volt a hideg, mínusz negyvennyolc fok gémberítette tagjait. Meddig bírja? Nem lenne célszerűbb ka­tapultálnia, mielőtt teljesen átdermed és cse­lekvőképtelenné válik? A légzőkészülék szájára és orrára szoruló csöve alatt az ajkába harapott. Nem. Nem hagyja sorsára a gépet. A műszerek működ­nek. Amíg erővel és akarattal bírja, nem adja repedés miatt teljesen átláthatatlanná vált. A pilóta vizuálisan nem tájékozódhatott. A repülőtérről segítségére siettek. A harcálláspontról megadták neki a repü­lési irányt és a szükséges süllyedési adato­kat. Az iiányító harcálláspont lokátorának személyzete biztos hozzáértéssel vezette őt hazafelé. Egyik fiatal repülőgépvezető társa is a se­gítségére sietett. Megkereste öt a levegőben és gépével melléje csatlakozott, hogy segít­se a leszállómezőre irányításban. Első leszállási kísérlete nem sikerült. Újabb iskolakörrel megismételte a műveletet. Most... most... És ezúttal már sikerült leten­nie gépét a kényszerleszálló mezőn. Amint földet érzett a kerekek alatt, azonnal kikap­csolta a hajtóművet, kiengedte a fékernyőt, áramtalanította a gépet, amely a térdig érő fűben viszonylag rövid gurulás után engedel­mesen megállt. A pilóta megkönnyebbült sóhajjal eresz­kedett le a vezetőfülkéből. Megnézte a sérült kabintetőt, fürkészve végigpásztázta a tör­zset, a szárnyakat, a vezérsíkokat. A kirob­bant plexin kívül sehol semmi sérülés. A gé­pet úgy simogatta végig tenyerével, mint édesanyja gyermekét. Egyszeriben belényilalt a felismerés: más­ként is végződhetett volna. Lélekjelenlété­nek, félelemlegyűrő képességének és a re­pülőtérről kapott segítségnek köszönhető, hogy megúszta ezt a veszélyes helyzetet, amely rajta kívül még soha egyetlen vadász­repülővel sem fordult elő. Az újságíró persze örül a felelevenített esethez hasonló, izgalmas epizódoknak, s erről faggatja a vadászrepülöket. Érthető ez, hiszen a pilóták mindennapi élete, mun­kája egyébként eléggé egyhangú. Tantermi felkészülés, repülés előtti megbeszélés, re­pülés, majd a feladat végrehajtásának érté­kelése. így telnek hétköznapjaik. Mi a célja mindennek? Felkészülni és mindig készen állni a haza légi határainak oltalmazására. Ezt szolgálja a repülőtéri va­dászkészültségi szolgálat is, amelynek pihe­nőszobájában Kovács János főhadnagy rendkívüli élményéről beszámolt a riporter­nek. ÚJ SZÚ 8 BERTALAN ISTVÁN 1984. IV. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents