Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-13 / 2. szám

I C 'öbb telefonon, majd levélL ben is megrótt a közel- 1 múltban közölt A szemét című

1 I riport miatt fémfeldolgozó ipa1 | runk egyik vezető tisztségviseI f lője. Vitapartnerem döbbenetes,

I s mitagadás, maradi észjárására mi sem jellemzőbb, minthogy 1 a hulladékbegyüjtést mindenes1 I töl elkárhoztatja. Azzal vádol,

1 I hogy a riportban fölsorakoztatott tények zöme inkább kedvét i szegi az embereknek ahelyett,

hogy a begyűjtésre ösztönözné a lakosságot. A levélből értesü- 1 I lök róla, állítólag hazugság,

1 I hogy mi áron alul adjuk el küli1 földön a lakosságtól és a válla- ! latoktól begyűjtött másodlagos

nyersanyagok egy részét. Nos, azt ajánlom, öntsünk tiszta vizet 1 a pohárba.

Mivelhogy vádlóm a fémekkel való bánásmódról tud legtöbbet, a tisztesség is azt diktálja, ezen a szakterületen dőljön el kettőnk közt a vita. Most már tehát változzék a helyszín, s hallgassuk meg a legilletékesebb szakember véleményét.- Évente úgy 3,5 millió tonna hulladékfémet gyújtünk össze hazánkban- mondja Viliam Kolencik, a bratislavai Kovosrot igazgatója a Hlohovec melletti cerveníki üzem lerakatában. - Ez még mindig kevés: Mégis azt mondom, ha jobban lenne megszervezve a begyűjtés, ez pillanatnyilag csak fejfájást okozna nekünk. Megrendelőink az idén egyszerűen nem hajlandók átvenni tölünk további feldolgozásra a megállapodásokban lekötött fémhulladék-mennyiséget. Tanácstalanok vagyunk, mihez kezdjünk ezekkel a fémhegyekkel - mutat a teli lerakat felé. - Vállalatunknak ma úgy 105 millió korona értékű készlete van. Tegyem azonnal hozzá, akaratunk ellenére. S hogy ez mennyire kedvezőtlen állapot, azt talán egy adattal lehetne legjobban bizonyítani: az előző évek során a készlet értéke sosem haladta meg a 25 millió koronát. Úgy alakult, hogy ma már jóformán talpalatnyi szabad hely sincs a lerakatainkon, a gyűjtőknek mégsem mondhatjuk azt, hogy nem kell a fémhulladék, mert legközelebb majd könyöröghetünk nekik, még úgy sem biztos, hogy visszanyerjük bizalmukat.

Az ócskavasat újrafeldolgozó üzemek, nevezetesen a vasmüvek, évekkel ezelőtt szigorúbb követelményekkel álltak elő, amelyek értelmében például az esz- tergálás során keletkező fémforgácsokat csak préselve hajlandók átvenni. Ennek gyártástechnológiai magyarázata is van, hiszen a vékonyka fémforgácsok a magaskemence tüzében már adagolás közben szó szerint elégtek. Ezzel az igénynyel szemben a Kovosrotban sem voltak kifogások. Már csak azért sem, mert ezzel a kezeléssel egy csapásra több legyet is agyon akartak ütni. A préselés mindenekelőtt a szállító kapacitások jobb kihasználásához járult volna hozzá.- Mivel a hazai gyártók kínálatában nem szerepelt, úgy döntöttünk, Ausztriából hozunk be brikettelö gépsorokat- mondja Viliam Kolencik. - Hazánkban pillanatnyilag öt ilyen félautomata sajtoló gépsor van, ebből hármat Szlovákiában talál, s közülük egyet itt lát - mutat a berendezések irányába. - Kereken 10 millió devizakoronába került darabja, nem csoda, ha az elvárásaink is az árral arányosan nagyon magasak voltak. Úgy gondoltuk, hogy ha a gyártó által szavatolt ütemben dolgozunk, akkor valamivel több mint két év alatt meg is térülne ez az összeg. Na de nézzük, mi történt a valóságban. A gépsor utolsó elemét 1982 decemberében kaptuk meg. Az előírás szerint import gépeket legkésőbb fél éven belül üzembe kell helyezni, különben büntetést fizet a tulajdonos. Ezért már három hónap alatt üzemképes állapotba helyeztük. Ekkor jöttek a csalódások is. A megrendelőink megtorpantak.

Kifogásokat kerestek, miért nem jó számukra a brikett. A leggyakoribb érv részükről, hogy a fémforgács az esztergá- lásnál használt emulziót is tartalmazza, ami az adagolásnál veszélyes lehet. Meggyőződésem, hogy ez valótlan állítás. Hiszen mielőtt a gépeket megvásároltuk, készítettünk a forgácsból egy-két brikettet, s kipróbáltuk ezek adagolását is. Akkor nem volt semmi baj.

Úgy tűnik, az idegenkedés oka máshol, egészen pontosan a gazdasági mutatók között keresendő. Az érvényes árjegyzék szerint egy tonna rövid acélforgács természetes állapotban 625 koronáért vásárolható föl, eladni viszont 750 koronáért szabad a vállalatnak. Na, de

ki az eddig elhangzottakat egy további érdekességgel Ladislav Sesták, cerveni- ki üzemvezető. - Ha tehát módunk lenne berakodni, látványosan csökkenthetnénk a szállítási költségeket is. Fájdalom, nem Így van. Sőt a gépsor értékének megtérülési idejével is van némi bonyodalom, hiszen mi csak két műszakban működtetjük, ezért, ha minden jól menne, csaknem négy év alatt kapnánk vissza az értékét. Nemrég itt jártak a Népi Ellenőrző Bizottság szakemberei is, ők sem mondhattak mást, minthogy jelenleg a harmadik műszakot fölösleges lenne megszervezni.

Elindulunk a lerakat mellett, de még így is csak a szakszerű magyarázatnak köszönhetem, hogy egyre tisztábban lámiután briketté sajtolják, tonnánként már 1500 koronát is kérhetnek érte. Ilyen alapon, persze hogy megéri némi többletmunkát is rááldozni, hiszen a haszonkulcs látványos bevételhez juttatja a Ko- vosrotot. Ami viszont jó az egyik félnek, nem biztos, hogy megfelel a másiknak, így hiába üzemelnek országszerte a sajtoló gépsorok, pillanatnyilag döntö mértékben raktárra termelnek.- Csakhogy az összefüggések ez esetben is- jóval távolabbra mutatnak - mondja a vállalat igazgatója. - Mi az érvényes és korábban megkötött nemzetközi szerződések értelmében külföldről most is hozunk be ócskavasat. Tonnánként 195 nyugatnémet márkát fizetünk érte. Ugye önnek is úgy tűnik, mintha vizet hordanánk a Dunába. Pedig itt még nincs vége a történetnek. Az illetékes külkereskedelmi vállalat szégyene, hogy ugyanakkor mi exportáljuk is a hulladékfémet. A behozottnál jobb minőségű portékát olcsóbban, csupán 165 nyugatnémet márkáért adjuk el. Ne kérdezze, hol van ebben a csere-berében a logika, mert az itt valóban nem található meg.

Szótlanul állok a sajtológép mellett, nézem működését.- Számunkra az sem mindegy, hogy igy ötször annyi anyagot tudunk berakni egy vagonba, mintha szabadon fölhalmozott fémforgácsot szállítanánk - egészíti

tom a hulladékfém pillanatnyilag eléggé zavaros ügyét. Kiderül, Szlovákiában mindennek ellenére évente csaknem 50 ezer tonnával növelik a fölvásárolt és a lerakatokon kezelt ócskavas mennyiségét. Nagyon is helytálló az érvelés, miszerint évtizedekre kihatna, ha most a begyűjtés csökkentésével fölborulna egy immár viszonylag jól működő, s főleg fejlődőképes betakarítás rendszer. Jegyzetfüzetemből egy furcsa látványra kapom föl a fejem. Első pillanatban nem akarok hinni a szememnek. Súlyos acéltömbök alatt hiánycikknek számító aluminium idomelemek hevernek. Kísérőim avatnak be a „titokba“, ha nem terhelik le, a portéka már régen gazdát cserélt volna. Hiszen egy ügyes kezű szakember ablakkereteket állíthat belőle össze. Egyébként egy neves vállalat szállította ezt a kincset érő rakományt ide, miután leállította az ablakkeretek gyártását. Az itteniektől azt is megtudom, a szemet szúró pazarlásról a rendőrséget is értesítették annak idején, az esetet ennek ellenére mindmáig túl nagy csend veszi körül.- Kinyilik az ember zsebében a bicska, ha ilyet lát - mondja Viliam Kolencik. - A nemtörődömségnek hanyagságnak viszont vannak rejtettebb, de nem kevésbé veszélyes formái is. Ha már a színesfémeknél tartunk, álljon itt egy következő példa is. ön is tudja, érclelőhelyeink

Egy ügyes szakember 5 tonna ócskavasat vág föl egy műszak alatt

Halmokban a fémforgács (A szerző felvételei)

Pillanatnyilag 105 millió korona értékű vashulladék vár feldolgozásra

bizonyos fémek esetében vagy nagyon szegények, vagy esetleg már ki is merültek. Van olyan fajta érc is, amit import útján tudunk csak megszerezni. A begyűjtés és az újrafelhasználás tehát a legésszerűbb és legolcsóbb módja a hazai igények kielégítésének. Mi mégsem tudunk kellőképpen élni a lehetőséggel. Itt van többek közt a sárgaréz esete, amiből jelenleg nagy mennyiség van raktáron egyszerűen azért, mert a feldolgozó ipar nem vesz át belőle egy kilónyit sem. E fém legnagyoDb hazai feldolgozója, a Povazská Bystrica-i Gépgyár határozottan elzárkózik a kínálatunk elől. Ellenben arra is tudnék konkrét példákkal szolgálni, hogy számtalan esetben külföldről hozzuk be borsos áron ezeket a fémeket.

A beavatottak körében immár unikumnak számít annak a hatalmas, 20 millió korona értékű fémaprító hidraulikus ollónak az esete is, amely immár több mint három és fél éve az üzem bejárata előtt hever. Igaz, az idő vasfoga elöl viaszosvászon lapokkal is védik az értékes berendezést, azt viszont már a laikus is látja, hogy nem nagy.sikerrel. Pedig nem kevesebbről mint például egy jól felszerelt, többtantermes alapiskola, értékéről van szó. Mint megtudom, ha időben üzembe helyezik az ollót, a mai napig úgy 400 ezer tonna ócskavasat aprított volna föl. Amig egy ügyes szakember gázvágófejjel egy műszak alatt úgy 5 tonna ócskavasat aprít föl, az olló csaknem ezer százalékkal többet produkál. Arról már nem is beszélve, hogy a kézi vágáshoz szükséges gázt hiánycikk volta miatt nehéz manapság beszerezni. Nézzük tehát, mi az, ami miatt mégis itt eszi a rozsda ezt a nehezen nélkülözhető gépet.- Arról van szó, hogy a mai napig nem készültek el az alapok, amelyekre fölszerelhetnénk az ollót - mondja Ladislav Sesták. - Nem több, mint 1 millió koronás beruházásról van szó, amit a bratislavai Stavoindustria trnavai üzemének kellene kiviteleznie. Csaknem minden évben megígérik, hogy elvégzik a munkát, aztán már csak mentegetőzni tudnak, s magyarázkodnak. Szinte ugyanez jellemző a központi műhely épületére is, aminek a vasbeton váza immár két éve változatlanul félkész állapotban van. Mi ugyan kötbérrel sújtjuk a kivitelezőt, csakhogy ez nem segít. Fura egy helyzetben vagyunk, hiszen a bank minket büntet évente 60 ezer koronával azért, mert befagyasztottuk a kölcsönvett pénzt. Ez olyan büntetés, ami a béralapokat sújtaná, azt pedig mégsen hagyhatjuk, hogy az embereink szenvedjenek más vállalat hanyagsága miatt. De most már úgy döntöttünk, hogyha nagyon gyorsai), nem javul a helyzet, fölbontjuk a szerződéseket, és megkérjük a piest'anyi Mezőgazdasági Épitővállalatot, fejezze be a két építkezést.- Tudja, legjobban attól félünk, hogy az olló alapjaival máris elkéstünk, hiszen a szerkezet egyes elemeit annyira megette már a rozsda, hogy véleményünk szerint ezek végképp üzemképtelenné váltak - közli véleményét Ladislav Sesták.

Röviddel a látogatás után találkozót beszéltem meg Jozef Grajciarral, a Stavoindustria bratislavai központjának termelési igazgatójával.- Nem tehetek mást, el kell ismernem, hogy ön jól értesült ebben az ügyben. Borzasztóan sajnáljuk, hogy igy alakultak a dolgok, de olyan feladatokat kellett teljesítenünk, amelyek kevésbé tűrtek halasztást. Én viszont szavam adom rá, hogy a jövő évben a cerveníki üzemben folytatjuk a munkát.- Nézze, önök már korábban is hasonló Ígéreteket tettek, aztán maradt minden a régiben. Mi a biztosíték arra, hogy most másképp alakulnak a dolgok?- Abból indulok ki, hogy a trnavai üzemünk az idén befejezi azokat a fontos beruházásokat, amelyek lekötötték kapacitásait. Jövőre tehát változik a helyzet, s fölszabadulnak a gépek és az emberek. Én ebben látom biztosítva azt, amit Ígértem.

Még aznap telefonon kapcsolatba léptem a Kovosrot képviselőivel is. Viliam Kovalcíknak föltettem a tágabban értelmezett kérdést: hisz-e még a változásban?- Ami a félbehagyott beruházásainkat illeti, mindenképpen, hiszen úgy hallom, az építők egy parányi csapata máris folytatja a munkát. Ami viszont a hulladékfém értékesítését illeti, úgy érzem, hogy a végső győzelemig nagyon sok csatát kell még megvívnunk.

KESZELI BÉLA