Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-23 / 12. szám

• A biztonságos közlekedésre nevelést rnár gyermekkorban el kell kezdeni... (Gyökeres György felvétele) HELYÉNVALÓ KÖVETELMÉNY A gépjárművezető-képzésről A biztonságos közúti közleke­dés kérdéseivel lapunkban is rendszeresen foglalkozunk, s nem véletlenül: az utóbbi évtizedben a gyors ütemű motorizálás követ­keztében sok nem kívánatos je­lenséggel találkozunk. A legriasz­tóbb a közúti balesetek számának általános növekedése, vagyis az a veszteség, ami emberéletekben és anyagiakban éri társadalmun­kat. A felmérések egyértelműen igazolják, hogy a közúti balesetek fő okozója maga az ember - mint gépjárművezető bizonyos helyze­tekben kudarcot vall, csódött mond. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a legtöbb közúti balesetet a kezdő, tapasztalatlan vezetők okozzák (akik egy-két éve szerez­ték meg gépjárművezetői engedé­lyüket). Országos viszonylatban a vezetői jogosítvánnyal rendelke­zők mintegy hét százalékának van két évnél kevesebb gyakorlata, ugyanakkor ezek a vezetők a köz­úti balesetek 23 százalékát okoz­zák! (Részadatok: évi átlagban a halálesetek 23, a nehéz sérülé­sek 27 és a könnyű sérülések közel 30 százalékát idézik elő.) Ez a jelenség - hogy t. i. a kevés gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetők nagyobb arányban okozói a baleseteknek - törvényszerűnek is mondható, mert az autósiskolá­ban végzett legjobb gyakorlati ok­tatás sem tudja helyettesíteni a közúti forgalomban szerzett sok­éves tapasztalatokat. Csakhogy: ez a részesedés a többéves gya­korlattal rendelkező járműveze­tőkhöz képest aránytalanul nagy, ezért a probléma szót érdemel. S a hangsúlyt a megelőzésre kell helyeznünk. Helyénvaló követel­mény a gyakorlati oktatás színvo­nalának emelése éppúgy, mint az elméleti oktatás keretében a jogi felelősség hangsúlyozása. A ve­szély lebecsülése, valamint a saját képességbe vetett eltúlzott biza­lom igen gyakran vezet közúti ba­lesetekhez. Más szóval: a kezdő vezetők gyakorlatlansága és fe­gyelmezetlensége szorosan ösz- szefügg. A fegyelmezetlenség okai ugyanis a tapasztalatok és a felelősségérzet hiányában, a ké­pességek túlbecsülésében, a le­hetséges következmények időbe­ni fel nem ismerésében keresen­dők. Emellett azonban olyan né­zettel is találkozunk, hogy a kezdő vezetők azért követnek el több közúti balesetet, mert nem ismerik és nem alkalmazzák kellően a közlekedési szabályokat. Ez az állítás - képletesen szólva - kissé sántít, mert joggal feltételezhető, akinek egy-két éve van vezetői engedélye (vagyis a vizsgákat si­keresen letette), tökéletesen is­meri - még nem felejthette el- a közlekedési szabályokat. És egy ellenpélda: az előírt sebesség túllépéséért az egyik hivatásos gépkocsivezetőt tesztvizsgára idézte be a közlekedésrendészeti felügyelőség. Az idős vezető ugyancsak keservesen vizsgázott le - harmadszorra. Huszonöt éves gépkocsivezetés után - baleset nélkül! (Elismerésként ez alkalom­ból vállalatától oklevelet is kapott). Mire következtethetünk az el­mondottakból? A kezdő vezetők­nél nem az elméleti, hanem a gya­korlati felkészítésben vannak bi­zonyos hézagok. Nincsenek meg­felelően felkészítve az egyre igé­nyesebb közúti forgalomra, a kü­lönféle bonyolult forgalmi helyze­tek megoldására. Ezért tehát he­lyénvaló, ha a gyakorlati oktatást bővítik, a gyakorlati vizsgáztatást megszigorítják. Az elvárásoknak bizonyára megfelel majd az autóközlekedési tanintézet részére összeállított új tanterv, amely már elkészült a ki­adásra. Fő célja, hogy a lehető legtöbb eddigi fogyatékosságot felszámolja, s az autósiskola meg­felelő teret biztosítson a jövendő­beli gépjárművezetők elméleti­gyakorlati képzésének. S még va­lamit: a gépjárművezető-képzés társadalmi jelentőségét általában jobban kellene tudatosítaniuk, mint eddig! Már csak azért is, mert a közúti balesetek - anyagi-embe­ri veszteségét összegezve- évente milliárdos károkat okoz­nak társadalmunknak. Ezért semmi esetre sem lehet­nek eredménytelenek az eddiginél valamivel nagyobb befektetések, hisz a minden tekintetben jól felké­szített gépjárművezetők sok érté­ket megmenthetnek. Valamennyiünk javára... KEREKES ISTVÁN INTSÜK ŐKET ÓVATOSSÁGRA! Különösen a kisiskolásokat, akik még csak most kezdenek szülői felügyelet nélkül, önállóan közlekedni. Ahányszor elindulnak az iskolába, mindig óvatosságra intjük őket. Azonban az sem árt, ha idejében megismertetjük velük a jelzőtáblákat, és figyelmeztetjük őket az úton való áthaladás és a közlekedés fontosabb tudnivaló­ira. Tudniuk kell, hogy mielőtt a járdáról lelépnek, jól körül kell nézniük. Az úttesten mindig egye­nesen a legrövidebb úton haladja­nak át, s az úttest közepéig balra figyeljenek, az úttest közepétől predig jobbra. Mégpedig azért, mert az úttest közepéig balról, at­tól kezdve pedig jobbról közeled­hetnek a járművek. Figyelmeztet­nünk kell őket, hogy az úttesten sohase szaladjanak át, s ha gép­kocsi közeledik, inkább álljanak meg, de ne ugráljanak ide oda, mert ez megzavarja a gépkocsive­zetőt, és nem tudja őket kikerülni. Előfordulhat, hogy a járda mellett tehergépkocsi, autóbusz áll, eset­leg valami más tárgy: bódé, tégla­rakás van. Ilyenkor ettől olyan tá­volságban haladjanak át a túlsó oldalra, hogy balra messzire belát­hassák az úttestet, és a közeledő jármű vezetője is észrevegye őket, mégpedig kellő időben, hogy lefékezhessen. Arra is tanítsuk meg őket, hogy az utakat két cso­portba osztjuk: főútvonalra és mel­lékútvonalra. Tudniuk kell, hogy a főútvonalon egészen más elő­írás szerint történik az áthaladás, mint a mellékútvonalon. A főútvo­nalon nem lehet akárhol átkelni, csakis a kijelölt helyen. Ha ilyen nincs belátható közelben, akkor az útkereszteződéseknél. Az átkelő­helyek kétféleképpen lehetnek je­lölve: lehetnek zebrasávosak vagy négyszögletes kockákkal két csík­ban kirakva. Ezeken a helyeken nyugodtan áthaladhatnak, de elő­nyük a gyalogosoknak nincs, csak bizonyos esetekben. Előnyük út­kereszteződésekben a bekanya­rodó járművekkel szemben van. Olyan útkereszteződéseknél, ahol a forgalmat lámpa, illetve rendőr irányítja, azok jelzései szerint kell áthaladni, de még ilyenkor is na­gyon óvatosaknak kell lenniük. Mi­előtt a járdáról lelépnének, nézze­nek balra, mert egyes útkereszte-- ződéseknél a jármüvek még tilos jelzéskor is bekanyarodhatnak jobbra kis ívben. Nagyon sok gye­rek nem ismeri a közlekedést irá­nyító rendőr karjelzéseit. Ezért fi­gyelmeztetni kell erre őket. Ha a rendőr két karját vízszintes irányban széttárja, ez azt jelenti, hogy kitárt karja irányában szabad az út. Azok számára azonban, akik a rendőrrel szemben vagy a háta mögött állnak, tilos az átha­ladás. Amikor a rendőr egyik karját leereszti, jobb karját pedig a ma­gasba emeli, ez azt jelenti, hogy hamarosan következik a forgalom irányának változása. A rendőr ad­dig tartja fenn jobb karját, amíg a járművek és a gyalogosok a ke­reszteződést el nem hagyták. Ek­kor félfordulatot tesz, és két karját ismét kinyújtva a másik irányba jelez szabad utat. Amikor egyik karját oldalt nyújtja ki, a másikat pedig maga előtt behajtja, ilyenkor a járművek bekanyarodhatnak. Ha a rendőr sípol, okvetlenül meg kell állni, mert valamire figyelmeztetni akar. Elszaladni sohasem szabad, mert az ilyen fejetlenség sok baj forrása lehet. Azok a gyerekek, akik szüleikkel gyakran utaznak gépkocsiban, gyorsan elsajátítják a közlekedés szabályait. Azonban nincs mindenkinek autója, s az ilyen családokban fokozottabb mértékben kell óvatosságra inteni a kicsinyeket.-Py­A folyamatos elinduláshoz hasonlóan a járművel megállni is folyamatosan kell. A tapasztalt járművezető úgy lassítja járművét, mintha fékjei hatástalanok lennének, ami haladását kelleme­sebbé teszi, s egyben kisebb a balesetveszély is. A jármű egyes részeinek - főként a gumiabroncsoknak - is kisebb a kopása. Megálláskor figyelembe kell venni a jármű sebességét, az úttest állapotát és a jármű mögött levő forgalmat. Minél nagyobb a jármű sebessége, annál nagyobb a fékút (pl. 50 km-es sebesség és 0,35 tapadási együttható esetén a jármű fékútja 28 méter, 100 km-es sebességnél a fékút már 112 méter.) Ha a fékpedált bizonyos erővel benyomjuk, a gépkocsi kerekei kisebb sebességnél előbb blokkolnak, mint nagyobb sebesség­nél. Ebből az következik, hogy minél gyorsabban halad a gépko­csi, a járművezető annál nagyobb erővel nyomhatja be a fékpe­dált, és fékezhet hatékonyan a kerekek blokkolása nélkül. A fék­pedálra gyakorolt nyomást a jármű lassulásával arányosan kell csökkenteni. A fékpedált szinte a megállás befejezésekor enged­jük csak fel. Közvetlenül a jármű lefékezése előtt feltétlenül be kell nyomni a tengelykapcsoló-pedált. A nyugalmi helyzetben levő járművet kézifékkel vagy megfelelő sebességfokozatba való kap­csolással kell rögzíteni, hogy önmagától el ne indulhasson. 0 A biztonságos féktávolság: I. - a járművezető észlelte a veszélyt, II. - benyomta a fékpedált, III. - megkezdődött a fékezés IV. - a jármű megállt; 0 1- észlelési és cselekvési idő, 0 2- fékkéslekedési idő, 03 - fékút 04 - reakcióidő, 0 5- biztonságos féktávolság SZABÁLYOK: (1) A járművezetőnek nem szabad megállnia és várakoznia: a/ be nem látható útkanyarulatban és közvetlen közelében; b/ be nem látható bukkanó előtt, rajta és azon túl; c/ kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és előtte 5 méternél kisebb távolságban; d/ útkereszteződésben és útkereszteződés előtt vagy után 5 méternél kisebb távolságban; ez a tilalom nem érvényes a lakott területen belüli ,,T“ alakú útkereszteződésben az úttorkolattal szemben levő oldalon; e/ a járdasziget nélküli villamos-, autóbusz- vagy trolibusz­megállóhelyet megjelölő (D 29a, D 29b és D 29c sz.) jelzőtáblák előtt 5 méternél kisebb távolságban és a megállóhelyet jelölő jelzőtábla után 5 méternél kisebb távolságban; ahol ilyen jelző­tábla nincs, a kijelölt megállóhely előtt 25 méternél és rajta túl 5 méternél kisebb távolságban; ha a megállóhely a V 11b sz. útburkolati jellel van kijelölve, ez a tilalom csak az elhatárolt területre vonatkozik; f/ vasúti átjárón, aluljáróban és alagútban, valamint ezek előtt és rajtuk túl 15 méternél kisebb távolságban; g/ hídon; h/ olyan helyen, ahol a jármű közúti jelzőtáblát, a V 9a vagy a V 14 sz. útburkolati jelet vagy fényjelző készüléket takarna el; i/ az úttesten kijelölt belső forgalmi sávokon; j/ a hosszirányú folytonos vonal (V 1a és V1b sz.) kezdetétől vagy végétől, illetőleg a járdasziget kezdetétől vagy végétől számított 5 méteren belül ott, ahol e vonal és a megálló jármű, illetve a járdasziget és a megálló jármű közt legalább egy, legkevesebb 3 méter széles forgalmi sáv nem maradna sza­badon; k/ ott, ahol a jármű és a legközelebb eső villamos sín között legalább 3,5 méter széles forgalmi sáv nem maradna szabadon; ez a tilalom 19 és 5 óra között nem érvényes; 1/ mezei vagy erdei út közútba való torkollásánál levő útszaka­szon, illetve a közúton kívül eső területekről a közútra való ráhajtást szolgáló útszakaszokon vagy fenntartott várakozóhe­lyen a jelzőtáblán feltüntetett időben, ha nem olyan járművek vezetőiről van szó, amelyek számára a várakozóhelyeket fenntar­tották; ez nem érvényes az olyan megállásra és várakozásra, amely nem haladja meg a három percet, és nem veszélyezteti, nem gátolja a közúti közlekedés többi résztvevőjét, illetőleg nem akadályozza azokat a járművezetőket, akik számára a várakozó- helyet fenntartották; m/ egyéb területeken, ahol ezzel veszélyeztetné a közúti közlekedés biztonságát, főként pedig más járművek közleke­dését. (2) A járművezető megállhat és várakozhat, de csak: a/ szorosan az úttest menetirány szerinti jobb szélén; egyirá­nyú forgalmú közúton az úttest jobb és bal szélén is meg szabad állni; b/ egy sorban; álló jármű mellett második sorban akkor szabad megállnia, ha mindkét menetirányban legalább egy, legkevesebb 3 méter széles forgalmi sáv szabadon marad; c/ párhuzamosan az úttest szélével; ha nem veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát és folyamatosságát, lakott terüle­ten belül szabad megállnia és várakoznia az úttest szélére merőlegesen vagy ferdén. (Folytatjuk) ÚJ SZÚ 16 1984. III. 23. 7. ■ cff Jrf7v fWyt ifan?-fii I i

Next

/
Thumbnails
Contents