Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-23 / 12. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1984. március 23. XVII. évfolyam 12. szám Ára 1 korona A ŐSTK felvétele El MEGÉLNI IZEP" Március a legkedvesebb hónapom. A könyv ünnepével kezdődik, majd a nemzetközi nőnapot üljük meg, amely az eléggé elharapódzott dáridózások el­lenére is jeles esemény, hiszen azokat köszöntjük ekkor, akik a legszebb jelké­pei a termékeny életnek, az örök megúju­lásnak. Az első tavaszi hónap ugyancsak szép ünneppel zárul hazánkban: a peda­gógusnappal. Komenskyre emlékezünk, tanait idézzük országszerte. Ezer és ezer szakképzett munkás, szövetkezeti dolgo­zó, mérnök, orvos vagy éppenséggel pe­dagógus az élő bizonyíték, mennyire iga­zak és korszerűek pedagógiai elvei. Azokról szólunk megbecsüléssel, akik talán a legfelelősségteljesebb munkát végzik, hiszen jövőnket, az elkövetkező nemzedéket formálják. Gyermekeinket nevelik, hogy majdan ők is eligazodjanak az élet szövevényes útjain, tudva-tudják mi az igazi, s mi a talmi csillogás, és hogy e tempós, sokszor bizony alaposan összekuszált, szivmelengető és szívszo­rító jövőt egyaránt kínáló világunkban se veszítsék el lábuk alól a talajt. Legyen olyan erkölcsi értékrendszerük, politikai és szakmai fölkészültségük, hogy tovább építhessék azt a művet, amelyért apáik, nagyapáik harcoltak, verejtékeztek, s amelyekről az elkövetkező hónapokban emlékezünk meg. A nemzet napszámosainak mondták egykor a pedagógusokat. Azok is voltak: többségük felülemelkedett a léleknyomo­rító jelenen, s mérhetetlen szívóssággal, erkölcsi erővel tette azt, amit tennie kel­lett. Gerinces fiatalokat neveltek, akiknek volt tartásuk, s egyszersmind tudásuk és bátorságuk is, hogy alapjaiban megren­gessék a politikai, szociális és nemzeti­ségi elnyomásban vergódő-vajúdó vilá­got. Tanulságos olvasmány ilyen szem­pontból is író, tudós, forradalmár életraj­za, visszaemlékezése. Mindannyian nagy-nagy szeretettel Írnak tanítóikról, első példaképeikről, akiknek intelmei megbízható iránytűt, támaszt jelentettek számukra a cselekvés és a megmérette­tés perceiben, óráiban, amikor csak azok találtattak becsületesnek, akik bátrak vol­tak és mertek. S tulajdonképpen csak­nem mindannyian így vagyunk ezzel, hiszen mi is jól emlékezünk arra a szere­tett pedagógusra, aki írni, olvasni - élni tanított. Élni: becsületesen, értelmesen, kis és nagy közösségek szempontjából is hasznosan, cselekvőén. Sosem volt egyszerű hivatás pedagó­gusnak lenni. Ma sem az, holott sok mindenben javultak, döntően megváltoz­tak a társadalmi körülmények, az oktató­nevelő munka feltételei. Mégis nem egy­szer, s nem is ritkán akadályok, gondok nehezítik-keserítik a mai pedagógus munkáját. Iskolában és iskolán kívül. Hosszasan taglalhatnánk például a csa­ládi háttér szerepét a gyemnek, a fia­talember személyiségformálásában. Szólhatnánk a mind inkább kihűlő családi fészekről; arról is, hogy bizony vannak olyan apák és anyák, akik alig törődnek gyermekükkel; beszélhetnénk a csak pénzt értékelő életszemlélet a gyermeket is számos vonatkozásban sújtó hatásáról és sok egyéb káros jelenségről, amely­nek nyomait csak nagyon nehezen, oly­kor pedig egyáltalán nem tudja eltüntetni az iskola, a pedagógus. S különösen akkor nem, ha a harmincöt-negyvenes létszámú osztályokban kell nevelnie, ahol csaknem lehetetlen alkotó légkört terem­teni, bensőséges kapcsolatot kialakítani pedagógus és tanuló között. Nem feledhetjük azt sem, hogy a jó pedagógusnak méltó feleletet kell adnia a gyorsuló idő, a mérföldes léptekkel fejlődő, szüntelenül átalakuló világunk ki­hívásaira. Elsősorban azáltal, hogy tanít­ványával, s annak szüleivel egyaránt el­hiteti: a tudás hatalom. Ez még inkább érvényes lesz a közeljövőben, és ezért rövidlátó mindenki, aki a pályaválasztás­nál kizárólag csak az anyagi szempontot mérlegeli, megfeledkezve a gyermek ké­pességeiről, a társadalmi igényekről, amelyek legtöbbször nem ellentétesek a jót felfogott egyéni érdekekkel sem. Meg kell tanítani az ifjú nemzedéket arra is, hogy manapság már minden jó szakember holtig tanul, mert csak így tarthat lépést az óriási mértékben bővülő ismeretanyaggal - a világ fejlődésével. S mindezek mellett nem szorulhat háttér­be az érzelmi nevelés sem, hiszen nem kozmopolitákat, technokratákat, hideg szívű embereket akarunk nevelni, hanem érzelmekben is gazdag, kellő politikai és szakmai tudással fölvértezett egyénisé­geket, akik nemcsak hirdetik, hanem munkájukban, életükben következetesen érvényesítik a szocialista hazafiság és internacionalizmus - napjainkban külö­nösen időszerű - eszméit. A fontos tennivalók közül is a legfonto­sabbak említésének az igénye íratja le a fenti sorokat. Azért is, hogy érzékeltes­sük, milyen nehéz a mai pedagógus munkája. Ezért kellene talán most el­hangzó szép szavakból, méltatásokból, a most megnyilvánuló szeretetből, odafi­gyelésből minél többet megőrizni az elkö­vetkező hetekre, hónapokra is. Mert nincs lélekölőbb, elkeserítőbb annál, amikor a pedagógus igyekezetét, oktató- nevelő munkáját, iskolán kívüli tevékeny­ségét közöny, nemtörődömség, leki­csinylés rombolja és teszi tönkre. Sosem volt egyszerű, de mindig gyö­nyörű hivatás pedagógusnak lenni. És felelősségteljes. Ma is az. Mi, vén diákok ezek tudatában a költővel együtt üzen­hetjük egykori iskolánkba: „Hős harc az Élet és megélni szép, / Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók / Ifjú vitézlók lengeteg szívét". S tegyük hozzá kérésünket, kívánsá­gunkat: ez az életszemlélet, ez az erköl­csi tanítás zengjen be minden iskolát. Jövőnkért is. SZILVÁSSY JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents