Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-03-09 / 10. szám

ALÍBÉTA ŐERBEROVÁ

Körös-körül pipáltak a hegyek. Az üdülő folyosói tele voltak homokkal; a gyerekek hordták be a cipőjükön. Harry hallotta, hogy csikorog a homok a szakácsnő lába alatt, amint a pincébe megy. Odébb tette az ecseteket, amelyek egy műanyag tégelyben álltak az íróasztalon. Sohasem festett és sohasem írt velük. De voltak ecsetjei. Tartotta a kagylót, és hallgatta a távolból érkező hangot.- Biztosan esni fog - mondta egy női hang a telefonba.- Lehetséges - válaszolta Harry. - De az is lehet, hogy nem.- De az ott hegyvidék. És ha a hegyekben esik...- No persze - mondta Harry, és megpróbálta hangja szerint elképzelni a nőt. Úgy vélte, hogy karcsú, szőke és komolyságra hajlamos.-Hát rendben van. A leírás alapján majd csak odatalálunk - mondta a nő. Harry harminc körülinek tippette.- Egész biztos, hogy idetalálnak - bizonygatta Harry, és megsimogatta Nik fejét. Nik éppen most hagyta ott a macs- kakölyköket, melyeket bepofozott a szekrény mögé, aztán onnan nem tudta őket kiszabadítani. Harry végigsimított a hátán.- Elég ha Herman űr úgy déltájban ott 'les_ - mondta Prágában az a nő, és a hangján érzett, hogy már szívesen letenné a kagylót. Harry könnyedén odébbrúgta Nikét.- Itt lesz. De engem keressen majd - mondta Harry. Remélte, hogy Herman visszafelé jövet nem feledkezik meg a rumról. Nézegette a tégelyben álló ecseteket. Maga sem tudná megmondani, miért tartja itt őket. Talán csak azért, hogy ne csupa ceruza legyen az asztalán. Nik leheveredett a földre.- Ez egy kicsit fura, de mindegy. Majd magát keresem - mondta a nő. - Hát viszontlátásra.- Viszontlátásra - mondta Harry, és letette a kagylót. Az eső dobolt a háztetőn. Harry egy pillanatra elgondolkodott, szinte hihetetlennek tetszett számára, hogy már csaknem egy éve az üdülóház gondnoka.- Kész a vacsora, gondnok úr - jelentette a szakácsnő, és állva maradt a küszöbön. A helyiségben, amely lakószobának is meg irodának is látszott, félhomály volt. A látogatók sohasem tudták, valójában minek tekintsék azt a helyiséget, és ez eléggé zavaróan hatott rájuk. Harry tudta, hogy öt magát is zavarja, de akarta, hogy pontosan így legyen berendezve. Sejtette, hogy zavarának oka a saját életmódja, ezért kellett éppen így berendeznie a szobáját. Négy fotel, egy hosszú heverő, asztal, tv-készülék, virágok és íróasztal telefonnal. Azonkívül két könyvszekrény és egy zeneszekrény. A helyiség egy pedellusi lakás vagy egy rosszabb igazgatói iroda benyomását keltette, érződött rajta, hogy Harry egyedül él itt, hogy könnyen költözött be ide, és hogy éppen olyan könnyedséggel át- teheti tanyáját valahova egészen máshova. Akár Venezuelába.- Kész a vacsora. Megterítsek? - kérdezte a szakácsnő, de továbbra is csak a küszöbön állt. Szép lány volt, a haja és a szeme barna. Mariénak hívták. Éjszaka Harry Manónak szólította. Harry szobája, mint mindenki mást, egy kissé a lányt is kihozta a sodrából.-Terítsen meg négy személyre. A szomszédban - mondta Harry és ránézett. A lány alig lehetett húszéves.- Jó, gondnok úr - mondta a szakácsnő, és nem mozdult. Harry mellett egy nőt látott a szobában, aki hosszú nadrágot és zöld szvettert viselt, rajta kívül még egy idegen férfi volt ott és Herman. Ez utóbbi háttal ült a szakácsnőnek, és hol az ablakon bámult ki, hol pedig a zöld szvet- teres nőt nézte. A szakácsnő azt is észrevette, hogy a szvetter finom anyagú, és fehérrel körülhorgolt kerek kivágás van rajta. A rövid ujjak szintén fehérrel voltak szegélyezve, a könyöknél legyezöszerű- en kiszélesedtek, alsó szélüket finom hímzés díszítette. Az idegen nő bőre napbarnított volt, haja rövid. És dohányzott. Az asztalon két üres konyakosüveg állt. — A gyerekek nyolckor filmet szeretnének nézni - mondta Marie, és szüntelenül az idegen nőt nézte.- Nyolckor majd bekapcsolom a tévét - mondta Harry, és leült a fotelbe a növel szemben. Marie csak most fogta fel: a nő a zöld szvetter alatt egyáltalán nem viselt fehérneműt. Minden fordítva van, gondolta zavartan. Ó maga a legszebb fehérneműt viselte itt fehér köpenye alatt. Triola védjegyűt, múcsipkéböl valót, mely habfehér volt, keményített és drága. S ezek a városi nők semmilyen melltartót nem hordanak - gondolta, tovább bámulva az idegen nőt. Minden fordítva van.- Jó éjszakát - mondta, és megfordult. Kimenet könnyedén félrerúgta az útjába került macskakölyköt. Sejtelme azt súgta neki, hogy ma éjszaka hiába várja majd Harryt.- Jó éjszakát - mondta Harry anélkül, hogy levette volna szemét a zöld szvette- res nőről. A nő letette poharát az asztalra, és elmosolyodott. Jól hallatszott, hogy szakad az eső. A lány, aki a küszöbön álldogált, valami emléket idézett a zöld szvetteres nőben. A három férfi tekintete gyorsan végigsiklott rajta, majd ismét az ablak felé fordult. Talán az ifjúságomra emlékeztet, az ifjúságomra, a szegénységre és a dacra, mondta magában a nő, folyton arra a lányra gondolva, aki ott álldogált az ajtóban. Akár ő maga is lehett volna az, tíz évvel ezelőtt: ő, aki kissé megalázottnak érezte magát, sovány volt és vidám, nagyon szerelmes, tiszta fehérben, tele gyűlölettel a zöld szvetteres idegen nő iránt, aki fújja a füstöt, és konyakot iszik itt az ő szeretőjével.- Nos, hogy határoztak? - kérdezte Herman. Herman instruktor volt, és az egész nyarat a hegyekben töltötte. Prágában lakott, de nemigen szerethette a várost.- Vissza kell mennünk - mondta a nő, s a sofőrre pillantott, aki idehozta. A sofőr hallgatott. A nő tudta, hogy a fiúnak nincs kedve visszamenni Prágába. A szoba félhomálya, a zene és a záporeső kintről behallatszó suhogása valamennyiüket mély határozatlanságba ringatta. Senkinek sejtelme sincs róla, hogy valameny- nyiük közül én vágyódom vissza a legkevésbé, suhant át a nő agyán, és elmosolyodott.- No látja — mondta Harry, letelepedve melléje -, semmi sem lehet annyira fontos. Vihar lesz. Úgysem tudnának elindulni — tette hozzá, és kinézett az ablakon.

Valamennyien fenékig ürítették a poharukat, a sofőrt kivéve. Miközben a nő visszahelyezte poharát az asztalra, ujján megvillant egy nagy fekete köves gyűrű. Három szempár pásztázta végig a kezét. A magnetofonszalag a végéhez ért, Harry felállt, Nik úgy osont utána, akár egy fénylő, fürge árnyék. A nő ösztönsze- rúleg nem simogatta meg a kutyát - túlságosan szép volt Nik, túlságosan tökéletes. Élénken el tudta képzelni azt a sereg nőt, akik simogatták ezt a kutyát, játszadoztak vele, ismételgetve, hogy gyönyörű, s közben Harryt nézték. A nők kedvence. Eszébe jutott, amit Harry a kutyáról mondott - és tudta, hogyan értette. No jól van.- Már biztosan éhesek - mondta , Harry, és új tekercset tett fel.- Nem is - válaszolta a nő. Amikor megérkeztek, Harry egyedül volt itthon a kutyával. A gyerekek sétálni voltak, Herman pedig bevásárolni ment a szakácsnővel a faluba. Az első pillanatban

zavarba hozta őt Harry szépsége, öreg gondnokra számított, meg álmos kutyára. Harry cigány lehetett vagy bolgár. Talán román.- Herman úr nincs itt? - kérdezte Harrytól. Három hónappal ezelőtt mint újságírónöt Herman meghívta, hogy majd látogasson el a hegyi üdülőtelepre. Búcsúzáskor a férfi erősen megszorította a kezét, és megkérdezte tőle, milyen iskolát végzett. Ezután megismételte az időpontot, amikor a gyerekek az üdülőben lesznek, és ő megígérte, hogy elmegy oda. Hermanon látszott, hogy nem hisz neki.- Herman úr mindjárt jön -- mondta Harry, és 6 is érdeklődéssel nézett a nőre. Fiatalabb volt, mint a telefonban. És érdekesebb. Amolyan fanyarul finom.- Már itt is van - szólalt meg egy hang a nő háta mögött. Megfordult. Herman volt, az instruktor; fekete szvettert és ócska bundakabátot viselt. Arca nedves volt az esőtől, és erdőillatot árasztott. Az újságírónöt meglepte, mennyire más, mint Prágában volt.

Ez a megállapítás egész idő alatt foglalkoztatta, és még most sem hagyta nyugton, miután már minden dolgát elintézte, és itt üldögélt Harry lehetetlen fogadószobájában, és konyakot ivott, miközben kint szünet nélkül ömlött az eső.- Maguk szépen itt maradnak - mondta Harry nyugodtan, és kinézett az ablakon. - Ha netalán unnák magukat, nézhetik a televíziót, vagy akár olvashatnak is. - Világos volt, hogy az ő kedvéért minden nő itt maradt. Es egy sem nézte a televíziót, egy sem olvasott könyvet.- Ha itt maradnék, legalább három órára kimennék az erdőbe - mondta a nő. És ez igaz is volt. Megszökne, és csak sötéttel térne vissza. Tudta, hogy ott fönn a magasban, az irtványokon nedves fű és korhadt öreg fák illata terjeng. Ujjaival olyan mozdulatot tett, mintha végigsimított volna egy nedves követ. Herman felpillantott.- Én is ugyanezt tettem, amikor először jártam itt.

Neked elhiszem, gondolta a nő. Téged talán még magammal is vinnélek. Hallgatnál, és nem törődnél vele, meddig akarok itt maradni.- Ha idejében Prágában akarunk lenni, akkor indulnunk kellene - mondta a sofőr. Némi szemrehányást árult el a hangja, és Jana nem tudta, vajon azért neheztel-e, hogy még itt üldögélnek, vagy azért, mert nem maradnak itt éjszakára.- Igen - válaszolta, és kinézett az ablakon. Mégsem volt képes semmit felidézni magában, ami jobban vonzotta és megnyugtatta volna, ami jobban hiányzott volna neki, mint éppen ezek a sötétségbe borult, eső áztatta hegycsúcsok.- Ha reggel hatkor indulnak, kilencre Prágában lehetnek - mondta Harry.- Nem indulunk reggel hatkor - válaszolta a nő, rámosolyogva a férfira. Bámulatba ejtétte Harry magabiztossága. Ha nem a maga kedvéért, hanem másvalaki miatt is maradna, akkor Herman miatt, suhant át az agyán.

A küszöbön megjelent a szakácsnő.- Asztalon a vacsora - jelentette, és tekintetét Janára függesztette. Jana felpillantott. Rövid ideig farkasszemet néztek egymássál. E pillanatban Jana mindent irigyelt tőle: az eső áztatta hegyeket, Harryt, gyűlöletteljes csodálatát, csendes biztonságát, amely a küszöbnél nem engedte tovább.- Köszönöm, Marie. Elmehet - mondta Harry jéghidegen, és Janához fordult. - Majd meglátja. Vacsora után teljesen világos lesz, hogy itt akarnak maradni.- Most is teljesen világos - mondta Jana, és felállt. Jól hallatszott, amint a szakácsnő bevágta a folyosón az ajtót.

Átmentek Harry különös lakásának másik helyiségébe. Hajszálra hasonlított az elsőhöz, a különbség csak annyi volt, hogy itt nem egy, hanem két heverő állt. A rizs párolgott a tányéron.- Jó étvágyat - mondta Herman.

Szótlanul ettek. Amikor Jana felnézett,

a függönyön egy röpke pillanatra elfogta az est puha árnyékát, látta Herman lehajtott szőke fejét s az egész fényben úszó szobát. A fűtőtestekből áradt a meleg. Jana abbahagyta az evést, és a szék támlájának vetette a hátát.- Mi történt? - kérdezte Herman, és ő is abbahagyta az evést. Az asztalon át nézték egymást.- Semmi - mondta Jana. - Valamit eszembe juttatott ez a vacsora.- Remélem, valami szépet.- Igen. Olyasvalamit, ami még sohasem volt - mondta, és újra hozzálátott az evéshez. Néhány pillanatig az élettársa voltam, kedves Herman, tette hozzá gondolatban.

Elsőnek a sofőr fejezte be az evést. Az órájára nézett. Azután Jana végzett a vacsorával. A hegyekre még sűrűbb sötétség ereszkedett.- Köszönjük a vacsorát - mondta Jana? és kissé odébb tolta a tányért. Herman felállt.- Maradjanak itt - mondta. Jana tüstént észrevette, hogy Herman csak most csatlakozott első ízben Harryhoz. Nem válaszolt.

Harry visszatért a kazánházból.- Fűtök. Gyönyörű lesz itt - mondta nyugodtan, és Janára nézett. Valószínűleg a tévét is bekapcsolta a gyerekeknek. A nagyteremből székzörömbölés hallatszott. Jana fülét megütötte a „Hófehérke“ szó, és hallota a törpék dalát, melyet munkába menet énekelnek.- Persze, nagyon szép lesz - mondta, és a retikülje után nyúlt. Még sohasem érzett olyan borzasztó vágyat, hogy ott maradjon valahol. Herman miatt? - kérdezte önmagától megdöbbenve. Őmiatta, és a hegyek miatt, az eső miatt.

Maga elé képzelte üres lakását, mely válása óta oly rideg, és az éjszaka sötétségét, amikor hazaérkezik. Fáradtan, álmosan, elcsigázottan. A dolgok a helyükön állnak majd a sötétben, és a folyosók nyirkosán, hűvösen ásítanak.- Nagyon köszönök mindent, Harry.

Mindnyájan felálltak, és egymásra

néztek.- Maguk csakugyan komolyan gondolják, hogy elmennek? — kérdezte a gondnok meglepetten.- Sajnos. Nekünk ugyanis haza kell mennünk, énmiattam - mondta, és kezet nyújtott Harrynak.

Az ajtóhoz menet Herman Jana vállára borította a maga kabátját. Jana beleburkolózott, és lehunyta a szemét. A bundakabát férfi- és füszagot árasztott. A szakácsnő az alagsori ablakon át figyelte őket. Jana megpillantotta a lányt, és elmosolyodott. Semmi sem változott. A hegyekben egyáltalán semmi sem változik, gondolta, és beszállt a kocsiba.- Minden jót, Herman - mondta, letörölve az autóablakról a párát. Miért?- hasított bele a tudatába, és attól a pillanattól kezdve úrrá lett rajta az egykedvűség. Csak egyetlenegyszer pillantott visz- sza, amikor már túl jártak a ködbe vesző hegycsúcsokon. Az autó egyre mesz- szebbre ragadta őket a nyirkos sötétségben, és Jana elszenderedett.

Már Prága közelében járhattak, mire Marie megnyugodott. Harry keze; akárcsak más éjszakákon, a lány derekának lágy hajlatán nyugodott.- Te kis csacsi - mondta csendesen Harry. - Hogy juthatott ilyesmi eszedbe?

A lány felzokogott, majd boldogan odabújt hozzá. Harry úgy érezte, hogy a lánynak egy kicsit olyan szaga van, mint Niknek.- Olyan gyönyörű volt az a nő, olyan... magabiztos - suttogta bele a sötétbe a lány, és még közelebb bújt Harryhoz.- Gyönyörű - mondta a férfi, óvatosan kibontakozott a lány öleléséből, és felállt. Cigarettára gyújtott. Kifelé bámult az ablakon. A lány újra elsírta magát.- Harry. Harry.- Mi baj?- Nem szabad rá gondolnod. Hallod? Nem szabad rá gondolnod! - kiáltotta, majd hirtelen megütötte Harryt. Harry megfordult, és hevesen magához ölelte.- Elment az eszed?. - Egy darabig átölelve tartotta, aztán behunyta a szemét, hogy ne lássa többé a zöld szvettert. A lány csendesen sírt, és simogatta a férfi kezét.- Szeretsz engem, Harry?- Szeretlek.- És nem futsz el tőlem?- Nem - mondta, pedig tudta, hogy megszökik.- Ó, Harry.

Nik a fotelban aludt. Kis idő múlva a lány váratlanul megkérdezte: - Hová ment Herman, amikor a vendégek elutaztak? Csizma volt a lábán, a kezében bot.

Harry tompán bámult a sötétbe.- Valahová a hegyekbe. Három óra

múlva itt lesz. f- No persze, éppen három óra múlva- mondta a lány, és elnevette magát. - Ti egy kicsit tényleg bolondok vagytok vala- hányan.- Bolondok, bizony. - Arra gondolt, milyen hihetetlenül gyorsan eltűnt Jana. És már milyen régóta nincs itt.- Szerdán megyek Ústíba azért a szivattyúért. Mit hozzak majd neked?- Igyekezet ezt úgy mondani, hogy hangja közömbösen csengjen.

A lány felült az ágyon. Azzal a kezével, amelyet éppen a hajához emelt, ösztön- szerűen elfedte meztelen keblét. Azután lassacskán visszahanyatlott.- Nem - mondta. - Te már nem jössz vissza.

Sötét volt, és ömlött az eső, szakadatlan.

KOVESDI JÁNOS fordítása