Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-02 / 9. szám
r ÚJ szú 21 A szocialista országok ÉLETÉBŐL Szakmunkásképzés magas fokon A Szovjetunióban a szakmunkásképzés ma már igen magas színvonalon áll. A szakmunkásképzés eddigi eredményeire is alapozódik a Szovjetunió közoktatásának most meghirdetett reformja, amelynek célja a középiskolai és a szakmai képzés, tartalmi és szerkezeti korszerűsítése, az oktatás és a nevelés minőségi javítása. A reform következtében közelednek egymáshoz a különböző típusú iskolák oktatási szintjei, s a tanulók azonos feltételek mellett felvételizhetnek majd a felsőoktatási intézményekbe. Nagyobb óraszámban oktatják majd az állampolgári ismereteket, az esztétikai és higiéniai ismereteket, s nagyobb követelményeket támasztanak az ideológiai-politikai neveléssel szemben. A reform bevezetése a jövő évben indul meg és 1990-ig tart. A szakmaszervezés alapvető intézményeiben, a 7500 szakmunkásképzőben jelenleg évente mintegy 2,5 millió diák szerez szakmunkásbizonyítványt. Az utóbbi 20 évben 33,5 millió épitö- és fémmunkást, olajbányászt és szövőmunkást, műszerészt és traktorost, kereskedelmi eladót és vendéglátóipari szakembert - és még hosszan sorolhatnánk a különböző szakmákat - képeztek a népgazdaságnak ezek az intézetek. Jelenleg a Szovjetunióban csaknem 1500 szakma közül választhatnak a jövendő szakmunkások. Különösen nagy az érdeklődés az olyan szakágak iránt, amelyekben automata szalagok, programozott munkapadok, manipulátorok és mikroprocesszorok előállításával foglalkozhatnak a fiatalok. Napjainkban a szakmunkásképző intézeteknek több típusa működik. A legnagyobb népszerűségre az emelt szintű szakmunkásképző iskolák tettek szert. Ezekben az általános iskola nyolcadik osztályának befejezése után folytathatják tanulmányaikat a jelentkezők. A tanulmányi idő: 3 év. A fiatalok itt középfokú általános végzettséget és szakmunkás-bizonyítványt szereznek. Működik ilyen jellegű iskola a középiskolát végzettek számára is. Itt a tanulmányi idő csak másfél év. A mezőgazdasági szakemberek képzése érdekében pedig a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetek széles körű hálózatát hozták létre. Az ország szakmunkásképző intézeteibe lényegében felvételi vizsga nélkül veszik fel a jelentkezőket. Mint minden más szovjet oktatási intézményben', a tanítás itt is ingyenes. A tanulók - a felsőoktatási intézmények diákjaihoz hasonlóan - ösztöndíjat és kollégiumi ellátást kapnak. Mindezek mellett még számos egyéb kedvezmény illeti meg a leendő szakmunkásokat. Ingyenesen étkezhetnek és térítés nélkül kapnak utazási bérleteket. Termelési gyakorlataik alatt fizetésben részesülnek. A szakmunkásképző tanintézetek szoros kapcsolatban állnak a vállalatokkal. A nagy gyárak, kombinátok többségének saját szakmunkásképző intézete van, s így ők automatikusan megoldják az utánpótlás kérdését. A mezőgazdasági szakiskolák a kolhozok és a szovhozok bázisán alakulnak meg, s a tanulók ezekben végzik termelési gyakorlatukat is. Az elmúlt nyáron például 2,5 millió fiatal vett részt termelési gyakorlaton az üzemekben, az építkezéseken és a mezőgazdaságban. A gondok elsősorban az emelt szintű szakmunkásképző hálózat kiszélesítésével, a pedagógusok felkészítésével és továbbképzésével kapcsolatosak. A tantervet is folyamatosan korszerűsíteniük kell. Ma a gazdasági tervekben igen nagy figyelmet fordítanak a Szovjetunió keleti részeiben található természeti kincsek kiaknázására. Szibériában és a Távol-Keleten nagy építkezések folynak. Ez a terület számos szakma felvevő piaca. Ez az igény tükröződik a szakmunkásképzés rendszerének továbbfejlesztésében is. A közeljövőben a nagy építkezések közelében, például Nyugat- Szibériában, az olaj- és gázkitermelő területeken, továbbá a Bajkál-Amur vasútvonal mentén, ahol sorra létesülnek a nagyüzemek, új tanintézetek épülnek. Erre nagyobb a kereslet az építőipari szakmunkások iránt. A Szovjetunióban jelenleg 1700 - középfokú végzettséget is adó - építőipari szakmunkásképző működik. Ezekben évente több százezer vízvezetékszerelő, villanyszerelő, műszerész, burkoló, festő és mázoló végez. De az igények gyorsabban növekednek, mint amennyien kikerülnek az iskolákból. Éppen ezért tovább bővítik az építőipari szakmunkás- képzők hálózatát is. A vietnami gazdaságnak nagy segítséget nyújtanak a katonák. Quang Ninh tartományban például felépítették ezt a kombinált közúti-vasúti hidat FORRÁSOK: ŐSTK, BUDAPRESS, APN, MONCAME A prágai ŐKD Vállalat smíchovi Tatra üzemében gyártott új villamos szerelvények kezdték meg a próbajáratot Moszkvában. A villamoskocsikat a szovjet fél külön megrendelésére készítették. Az elektronikus irányítási rendszer elősegíti a villamosáram-fo- gyasztás jelentős csökkentését.- A képen: csehszlovák gyártmányú villamosok a moszkvai kocsiszínben Mongólia 1984-ben Mongóliában a tervek szerint az idén 4,8 százalékkal növelik a fogyasztási alapot. A lakosság pénzbevételei 4,7 százalékkal növekednek. Ezen belül a munkások és az alkalmazottak béralapja 3,5, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak bére pedig 3,6 százalékkal gyarapszik. A nyugdíjakra, a segélyekre és a különböző kedvezményekre fordítható költségek 4,5 százalékkal nőnek. A lakosság pénzjövedelmének és vásárlóerejének növekedésével összhangban az állami és'a szövetkezeti kiskereskedelmi forgalom 4 százalékos emelkedésével számolnak. Az idei gazdasági terv az árualap növelésére, továbbá az élelmiszer- és iparcikkellátás javítására is tartalmaz intézkedéseket. A többi között előirányozták a hús- és húskészítmények, a vaj, a tej és a tejtermékek, a liszt és a lisztesáruk egy főre jutó mennyiségének növelését. Az élelmiszertartalékok növelésében fontos feladatot töltenek be a kisegítő gazdaságok. A tervek szerint ezek 1,3 ezer tonna húst, 1,1 millió liter tejet, 500 tonna tejterméket, 6,1 tonna burgonyát és 2,1 tonna zöldségfélét szállítanak a kereskedelemnek ebben az évben. Emellett a kisegítő gazdaságokban különösen nagy figyelmet fordítanak a burgonya, a zöldségfélék és a gyümölcs termesztésére, a sertés-, a baromfi- és a nyúltenyésztésre, továbbá a méhészetre, valamint újburgonya- és zöldségta- rolók létesítésére. Oktatási, egészségügyi, kulturális és kommunális célokra 1,2 milliárd tugrikot fordítanak az idén. A tanév folyamán 36 általános iskolát adnak át rendeltetésének 14 ezer 800 hely- lyel, mivel az általános iskolások száma meghaladja majd a 406 ezret. A dolgozók általános iskoláiban 8 ezren kapnak képzést. Négy állami gazdaságban a nyolcosztályos iskolát tízosztályossá bővítik, s néhány gazdaságban megalakítják a szakközépiskolák kihelyezett tagozatait. A népgazdaság szakemberszükségletével összhangban a következő tanévben csaknem 12 és félezer mongol fiatal kezdi meg tanulmányait középiskolákban, továbá hazai és külföldi felső- oktatási intézményekben. A szakmunkásképző intézetekbe is több mint 12 ezer fiatalt vesznek fel. Jól haladnak az egészség- ügyi beruházások. A kórházi ágyak száma 700-zal növekszik, az egészségügy 1000 új orvost és szakdolgozót kap. Bővítik az üdülői, szanatóriumi hálózatot is. 1984-ben, összesen 2000 gyermek részére, több új úttörőtábort nyitnak meg. Kommunális gazdálkodásra és lakossági szolgáltatásokra 610 millió tugrikot költenek. Ulánbátorban és néhány megyeközpontban javítják a központi vízellátást, bővítik és felújítják a csatornahálózatot, s többhelyütt fürdőket, uszodákat létesítenek. Az idén több mint 30 ezer ember lakáskörülményein javítanak. Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1 Rejtvényünkben Simon István egyik verséből idézünk; az idézet második sora (zárt betűk: C, 0, Z, S, B). 13. I. István király unokatestvére. 14. Szalonnát párol. 15. Azonos betűk. 16. Americium. 17. Nem használ. 18. Udvar - szlovákul. 19. Vissza: nyílás a testen. 20. Ilyen vad is van. 22. Mitikus brit király. 23. Dzsingisz kán unokája. 24. Luxemburg és Nicaragua autójelzése. 26. Alvásszerű állapotba kerül. 27. Nyújtón végzett átfordulás. 29. Nomád török sátortábor. 30. Néma síp. 31. H. O. E. 32. Rag. 34. Folyó Szibériában. 36. Megszólítás. 38. Knock out. 39. Ad acta. 40. Az idézet harmadik sorának a második része (zárt betűk: A, U, D). 42. Szudánnéger törzs. 44. Idegen női név. 45. Itter- bium. 47. Kevert has. 48. Az idézet harmadik sorának az első része. 50. Elfásodott tengelyű termés virágzat. 52. Ilyen fülke is van. 53. Hóhér (ék. h ). 54. Sós-tó. 55 __ Bator, Mongólia fővárosa. 57 . Csomó. 58. Erődítmény. 59. Óra-márka. 60__Proximus ardet. 62 . Nagy János. 63. Arzén. 64. Angol légiforgalmi társaság. 65.. Jugoszláviai város. FÜGGŐLEGES: 2. Sámánok hangszere. 3. Kötőszó. 4. Kevert láz. 5. Angol főnemes. 6. Hangnem. 8. Svéd mérnök. 9. Gárdonyi Géza népszínműve. 10. Remél. 11. Szovjet repülőgépek jelzése. 12. Uborka jelzője. 13. Az idézet első sorának első része. 18. Az idézet első sorának a második része (zárt betűk: SZ, A,, É). 19. Irány, 21. Egyházi szertartás. 22. Azonos betűk. 23. Női név. 25. C. Z. 26. Személyragos határozószó. 27. K. U. E. 28. Dagály. 29. Ruhaakasztó, névelővel. 31. Az idézet negyedik sora (zárt betűk: G, S, J, R, N). 33. Azonos betűk 35. íme. 37. És - latinul. 39. Vízi óriáskígyó. 41. Tisztában van! 43. Névelő. 44. Barna bőrű nép. 46. Bor készítésével foglalkozik. 48. Folyó Lengyelországban. 49. A terbium jele. 51. a légnyomás mértékegysége. 52. Utca - szlovákul (ék. f.) 55. Térjem. 56. Az Azerbajdzsáni SZSZK fővárosa. 59. Polonium, nitrogén. 60. Római három. 61. Miskolc része! 64. .öböl közepe. 65. Karc szélei. 66. Nándor, Béla. A február 17-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A jövő legbőségesebben azt ajándékozza meg, aki mindent a jelennek szentel. Könyvjutalomban részesülnek: Szegedy Borbála, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Lelkes Ferenc; Nővé Jirny, Éliás Anna, Szene (Senec), Kühn Teodor, Nyitra (Nitra), Viszlai Anna, Torna (Túrna nad Bőd.) 1984. III. 2