Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-24 / 8. szám
A magyar irodalom cseh tolmácsolói között tisztes hely illeti meg Milan Navrátilt, a Csehszlovák Rádió prágai szerkesztőségének dramaturgját, aki a 60-as évek elejétől, tehát csaknem negyedszázada foglalkozik a magyar irodalommal és annak cseh nyelvre való átültetésével. A berouni gimnáziumban érettségizett, majd a prágai Károly Egyetemen cseh-orosz szakot végzett. A magyar irodalomból hangjátékokat, drámákat, prózát és verset fordít. Ezidáig egyebek között olyan műveket ültetett át cseh nyelvre, mint Kaffka Margit Hangyabolya, Nagy Lajos Pincenaplója, Déry Tibor Kedves boopere, Sarkadi Imre Vihar- banja, Moldova György szatirikus elbeszélései stb. Kiemelkedő műfordítói tevékenységéért többször részesült elismerésben. A Magyar Népköztársaság Művelődési Minisztériuma a magyar irodalom csehszlovákiai népszerűsítéséért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. Nemrégiben felkerestük őt és interjút kértünk tőle. • Hogyan került ön kapcsolatba a magyar nyelvvel, és mikor kezdett magyarból fordítani?- A fordítói pályám kezdetéhez visszanyúlva el kell mondanom, hogy először nem magyarból, hanem oroszból kezdtem fordítani. Nyomban érettségi után beállítottam a prágai Svoboda Könyvkiadóba és mondtam, szeretnék oroszból fordítani, ugyanis a gimnáziumban meglehetősen vonzottak a nyelvek, meg természetesen az irodalom is, sokat olvastam és oroszul is elég jól megtanultam. A Svobodánál kaptam egy történelmi munkát, hogy készítsek belőle próbafordítást. Minthogy a próbafordítás elég jól sikerült, rám bízták a könyv lefordítását. Azután még az Albatros Kiadónak is több ifjúsági szépirodalmi művet fordítottam oroszból. Magyarul jóval hamarabb, még gyermekkoromban megtanultam. Ugyanis - noha izig-vérig cseh vagyok - Komáromban, a Dunának a csehszlovák oldalán születtem. A nevelőanyám magyar volt, egyrészt tőle, másrészt anyai nagy- szüleimtől tanultam meg magyarul, akiknél elég sokat tartózkodtam. És hát persze ott voltak a gyerekkori pajtásaim, akik Komáromban a háború után magyaron kívül más nyelvet nemigen beszéltek, tőlük nemcsak a kisvárosi szlenget tanultam el, hanem általuk s a faluról felköltözött szüleik révén a magyar tájnyelvbe is belekóstolhattam. Mivel a nyelvet ismertem, Komáromból elkerülve is elég sokat olvastam magyarul. Elsősorban a klasz- szikusokat. Tehát a magyar irodalommal először olvasóként kerültem kapcsolatba. Huszonöt-harmincéves korombam jutott eszembe, hogy az olvasott magyar művekét cseh nyelven is meg kéne szólaltatni. Ekkor már a Csehszlovák Rádió prágai szerkesztőségében dolgoztam, s miután a feletteseim tudomást szereztek róla, hogy bírom a magyar nyelvet is, elhalmoztak mindenféle feladattal. Elsősorban gyermek- és felnőtt rádiójátékok lefordításával bíztak meg. Az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek elején egy sor magyar hangjátékot lefordítottam, emlékszem, köztük Koppányi György egy-két rádiójátékát is, s eközben nagy szeretettel foglalkoztam a magyar népmesevilággal, számos magyar népmesét adaptáltam rádióra úgy, hogy azok a cseh gyerekek számára hozzáférhetők legyenek. Ezeknél a munkáknál többek között Arany László és mások magyar népmesegyűjteményeire támaszkodtam. • És a mesevilágból hová vezetett az út?- Szeretettel olvastam a magyar klasszikusokat, de azért a mai magyar irodalomra is odafigyeltem. Az első nyomtatásban is megjelent magyar fordításszövegem Sarkadi Imre Viharban című kisregénye volt, mely a Svétová lite- ratura című folyóiratban jelent meg. Fordítói szempontból jóval nagyobb vállalkozás volt Kaffka Margit Hangyaboly című regényének cseh nyelvre való átültetése. Igen nehéz munka volt. Nem gondoltam, hogy fordítás közben olyannyira meg fog kínozni. A legfőbb nehézséget nem is az okozta, hogy kolostori környezetben játszódik, hanem a mű stílusának, stilisztikai atmoszférájának a megragadása. • Tudomásom szerint a Kaffka-regé- nyen kívül mást nemigen fordított a klasz- szikus magyar irodalomból. Viszonylag sokat fordított azonban az elmúlt két évtizedben a mai magyar költészetből és prózairodalomból. Mi volt a döntő tényező abban, hogy figyelme a jelenkori magyar irodalom felé fordult?- Azt hiszem, hogy a személyes kapcsolatok, barátságok. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt Garai Gábor, a neves magyar költő, aki évek hosszú során át volt a Magyar írók Szövetségének főtitkára, gyakran ellátogatott Prágába, s ott-tár- tózkodásakor mindig találkoztunk. Ó hívta fel figyelmemet egy-egy tehetséges költőre vagy íróra, egy-egy kiváló versre vagy novellára, regényre. De közben másokkal is megismerkedtem és barátságot kötöttem. A mai magyar irodalomnak nagyon sok alkotójához fűz meleg barátság. A Kaffka-regény után elsősorban Garai Gábor, Nagy László és más költők verseit ültettem át cseh nyelvre. Az általam fordított versek legelőször a rádióban és a Magyar Kultúrában hangzottak el egy- egy ünnepség, baráti összejövetel alkalmából. Aztán köteteket is fordítottam. • ön az úgynevezett komoly irodalom mellett a szórakoztató irodalomba sorolt müveket is fordított a magyar prózából. Nézete szerint milyen kritériumok alapján kell válogatnia egy fordítónak a tolmácsolandó művek között?- Általában azt mondják, hogy a magyar irodalom a „kis“ irodalmak közé tartozik. Igen pontatlan meghatározás ez, én sohasem különböztetném meg így az irodalmakat. Egy irodalmat vagy jó és nagy írók, vagy rossz, tehát kis írók alkotják. Ám azt is meg kell mondanunk, hogy az irodalom, mint olyan, nem kizárólag csak csúcsmúvekből áll, úgyhogy sok esetben nem a fordítón múlik, hogy mit fordít le, olyasmit-e, amihez szíve szerint a legnagyobb kedve volna. Van egy kiváló műfordító barátom, Jan Zábra- na, aki amellett, hogy nagyszerűen fordít angolból és oroszból, néha írni is szokott. Egy alkalommal, mint műfordítóval készítettem vele interjút a rádió számára, többek között megkérdeztem, hogy egy ilyen rendkívül tehetséges műfordító, mint ő, miért fordít bűnügyi regényeket is. Nagyon érdekes választ kaptam tőle: „Nézd, egy jó krimit sohasem adnak ki ötezer példányban, hanem ötvenezres, sőt százezres példányszámban. Míg egy efféle bűnügyi regény elrongyolódik, egy- millióan vagy kétmillióan is elolvassák. A krimirajongóknak is joguk van hozzá, hogy az a könyv, amit ók szeretnek, noha nem tartozik is az igazi értékes irodalom közé, jól legyen lefordítva.“ Ezzel eljutottunk a fordítók egyik alapvető problémájához: gyakran az ember nemigen válogathat. Nem fordíthatja azt, amit a leginkább szeretne. Azt hiszem, a barátomnak igaza van. A fordítónak nem szabad a széplélek szerepében tetszelegnie. Ha az úgynevezett „periférikus“ műfajokban, mint amilyen egyebek között a bűnügyi regény vagy a sci-fi, akad egy-egy jó könyv, a fordítónak, ha megbízatást kap rá, éppúgy le kell mellé ülnie és a stílus igényeinek megfelelően legjobb tudása szerint lefordítania, mint egy „értékes“ irodalmi művet. A,munka lényegében teljesen ugyanaz, csak az anyag más. Meggyőződésem, hogy nem a műfaj az elsődleges, mert a sokak által lenézett műfajokban is akadnak kiválóan megírt munkák, melyekhez a forditonar. szintén igazi hivatástudattal, fordítói művészetének teljes vértezetében és tisztelettel kell közelítenie. A fordító számára tehát e tekintetben nincs különbség teszem azt egy Pilinszky-vers, egy krimi vagy egy sci-fi között. Magam is több bűnügyi regényt és sci-fit fordítottam. • ízlést formálni azért mégiscsak jobban lehet egy jól megírt mai témájú társadalmi regénnyel vagy novellás, verses kötettel.- Ebben, azt hiszem, megegyezünk. De ha valaki még nem jutott el a társadalmi regény szintjére, vagy éppenséggel valamilyen könnyed olvasmányra kapott gusztust, akkor a sci-fi után nyúl, amivel, ha többet nem, legalább nyelvkultúrát (ha jó a szöveg) lehet fejleszteni. És van még itt persze egy másik tényező, éspedig: ha az utóbbi időben bemegyek valamelyik könyvkiadónkba, akkor hamarább kérnek tőlem egy jó krimit, mint egy olyan komoly irodalmi művet, amely a kritika szigorú értékrendje szerint teszem azt az utóbbi két-három esztendő magyar irodalmának legrangosabb alkotásai között él a magyar irodalmi köztudatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fordítanám szívesebben Örkényt, Mesterházit vagy Csurkát. De ha már meg kell jelennie annak a bizonyos kriminek, miért ne kerüljön tisztességes fordításban a cseh olvasó kezébe. • Tudomása szerint hány magyar könyv jelenik meg évenként csehül?- Úgy tudom, évenként kilenc-tíz, néha eggyel több, néha eggyel kevesebb. • Említette, hogy talán harmincnál is több magyar hangjátékot ültetett át cseh- re. A komoly próza fordítása számára profitált ebből valamit?-Azt hiszem, nagyon is sokat. És nemcsak a szépprózában előforduló párbeszédek tolmácsolásánál veszem nagy hasznát tapasztalataimnak, hanem a drámafordításban is. Sót itt talán még inkább. Közismert, hogy a hangjáték az élőbeszédből építkezik, ilyképpen a hangjátékok segítségemre voltak a különféle stílus- és beszédrétegek megismerésében, mert hiszen hőseik csak ritkán beszélnek irodalmi nyelven, s azonkívül a mai magyar élet apró tényeit, speciális élethelyzeteket is megismerhettem belőlük, úgyhogy ha valamilyen igényes, mai tárgyú szépprózai müvet fordítok, ma már nem jelent számomra problémát a mű esetleges sajátos hangulatának, atmoszférájának a hú megragadása, visszaadása sem. • A mai magyar költészetből az említetteken kívül ön fordította Ladányi Mihályt, Simonyi Imrét, tavalyelőtt például a Svétová literatura című folyóirat hasábjain a fiatalabb magyar költőket mutatta be.- Nemrég jelent meg csehül egy kitűnő antológia, mely a Nyugat költőit sorakoztatja fel. A Nyugatosok antológiáját lapozgatva döbbentem rá, hogy ezt a korszakot követően a magyar költészet ismeretét tekintve óriási űr tátong a verskedvelő cseh olvasó tudatában. Hogy cseh nyelven a második világháborút követő s a máig terjedő időszak magyar költészete végképp nincs feltérképezve. Éppen ezért fölöttébb szükséges volna olyan köttökról portrékat készíteni cseh nyelven, akik még a háború alatt vagy közvetlenül a háború után indultak. így az egyik műfordító barátommal, Václav Danákkal, aki egyébként kollégám a rádióban, s az orosz és szovjet költészet kitűnő tolmácsolója, hozzáláttunk és megszerkesztettünk egy újabb antológiát, mely időközben a Mladá fronta kiadónál már meg is jelent. Antológiánkban hat magyar költő szerepel: Kormos István, Pilinszky János, Garai Gábor, Juhász Ferenc, Nagy László és Váci Mihály. A könyv eléggé terjedelmes, körülbelül három és félezer sort tartalmaz. Nagyon igyekeztünk, hogy jó legyen. Nos, az a szakkritika dolga, hogy megállapítsa, mennyiben sikerült színvonalas antológiát készítenünk. • Tudomásom szerint ön jóval többet fordított a mai magyar prózából, mint a költészetből. Átültette többek között cseh nyelvre Lengyel József Az isten ostora című regényét, Szántó György Stradiváriját, Déry Tibor Kedves boope- rét, Nagy Lajos Pincenaplóját és legutóbb a Svétová literatura 1983 márciusi számában egy jókora csokrot nyújtott át a cseh olvasóknak Moldova György szatirikus elbeszéléseiből. Meg tudná mondani, mi az, ami leginkább vonzza a magyar prózában?- Ez nagyon nehéz kérdés, mert a mai magyar próza rendkívül gazdag színskálájú és legalább olyan gazdag tematikailag vagy formamúvészet tekintetében. Felsorolhatnék legalább húsz-harminc prózai művet, ami valamilyen oknál fogva megragadta a figyelmemet s megnyerte a rokonszenvemet. Sajnos, számos regényt vagy novellás kötetet csak elolvasni volt lehetőségem, de - különféle okokból - fordítóként nem juthattam hozzá... • Amikor tavaly februárban a Magyar Írók Szövetsége Budapesten néhány napos szemináriumot szervezett a magyar irodalom csehszlovákiai tolmácsolói számára, az írószövetség klubjában rendezett beszélgetésen alkalmam volt meggyőződni róla, hogy ön jól ismén a mai magyar prózát. Számos értékes mü keresi még a megfelelő cseh vagy szlovák fordítóját. Nem gondolt még rá, hogy fordítana valamit Gáli Istvántól, aki az egyik legeredetibb alakja a kortárs magyar prózának?- De igen. A múlt őszön tárgyalást folytattam a Naáe vojsko kiadó képviselőivel, s felajánlottam nekik fordításra a Ménesgazdát. Elfogadták javaslatomat, ezek szerint tehát a Ménesgazda hamarosan eljut a cseh olvasókhoz is. Persze más írók is foglalkoztatnak. Mesterházi Lajos Prometheusz-rejtély című regénye mély hatást tett rám. De ha továbblépünk, azt gondolom, hogy nagyon sok olyan harmincöt-negyven év körüli magyar író van, aki az utóbbi négy-öt évben igencsak figyelemreméltó műveket publikált. Hadd említsem csupán többek között Bolya Pétert, Nádas Pétert, Hajnóczy Pétert, ördögh Szilvesztert, Vámos Miklóst, Császár Istvánt, Esterházy Pétert, az olyan jelentős, már befutott írókról nem is beszélve, mint például Bertha Bulcsu vagy Simonffy András és mások. Úgy gondolom, az említetteket úgyszintén érdemes lenne a cseh olvasóknak is bemutatni. • Véleménye szerint van elegendő jó cseh fordítója a magyar irodalomnak?- Úgy gondolom, hogy pillanatnyilag van. És a Károly Egyetem magyar tanszékének jóvoltából talán az utánpótlással sincs nagyobb baj. A lényegesebb probléma talán az, hogy a fordítóknak nincs elég munkájuk, ugyanis az utóbbi években mintha csökkent volna a cseh nyelven kiadott magyar művek száma. Valamikor tizenöt, sőt húsz magyar szépirodalmi mü is megjelent évenként csehül. • Mit olvashatunk legközelebb csehül a magyar irodalomból az ön tolmácsolásában?- Nemrégiben készítettem egy válogatást a magyar tudományos-fantasztikus irodalomból a Svétová literatura számára. A fordítás nagy részét is én végeztem, a válogatáshoz Kuczka Péter írt kiváló előszót. Azonkívül most fordítom Lengyel Balázs A magyar líra és próza utóbbi tizenöt esztendeje című tanulmányát és Tarján Tamásnak a magyar drámairodalomról szóló esszéjét. KOVESDI JÁNOS Ninn kis irodalom BESZÉLGETÉS MILAN NAVRÁTIL MŰFORDÍTÓVAL
