Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-24 / 8. szám
Napjainkban minden korábbinál több szó esik a katonai erőről és erőviszonyokról. Ezen belül arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi vezetői elődeiknél is kihívóbban, erőszakosabban és fenyegetőbben törekszenek a legutóbbi évtizedek során kialakult katonai erőegyensúly megbontására. Minden törekvésük arra irányul, hogy az Amerikai Egyesült Államok a katonai potenciált tekintve, uralkodó hatalom legyen a világon. Ezt elérve, úgy vélik, hogy lehetőségük lesz a szocialista társadalom meg- semmítésére az egész földkerekségen, leszámolhatnak a népek felszabadító mozgalmaival és megvalósíthatják kényük-kedvük szerinti egyeduralmukat valamennyi földrészen. E stratégiai törekvésükkel függ össze egyebek között, hogy igyekeznek elhitetni saját közvéleményükkel az atomháború megvívásának és megnyerésének lehetőségét. Ebből fakad például a „helyi atomháború“ és a „korlátozott atomháború“ amerikai koncepciója, ezt szolgálja a fegyverek miniatürizálása, a nukleáris robbanótöltetek találati pontosságának tökéletesítése, az űrhadviselésre történő felkészülés stb. A Varsói Szerződés szövetségi rendszerének testvéri országai az elmúlt évtizedek során következetesen felléptek az európai, a világbéke megóvásáért, a népek és a nemzetek biztonságának szavatolásáért. Más békeszerető erőkkel összefogva képesek voltak meghiúsítani az agresszív imperialista körök háborús mesterkedéseit. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagországának népei nagy áldozatokat vállalva megteremtették a két világrendszer fő erői közötti stratégiai erőegyensúlyt, biztosítva ezzel, hogy kontinensünkön - ahonnan a világháború tüze már kétszer lobbant fel - tartós maradjon a béke. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé 1969. évi budapesti ülésén született meg az a javaslat, amelynek eredményeként 1975 nyarán Helsinkiben összeült, majd az enyhülési politikában történelmi jelentőségű erédmény- nyel zárult a nevezetes nemzetközi tanácskozás. Bár azóta igen veszélyesen kiéleződött a nemzetközi feszültség, méltán kérdezhetjük: vajon az eltérő társadalmi berendezésű országok által Helsinkiben elfogadott megállapodások nélkül hol tartanánk napjainkban? ► ÚJ SZÚ Az európai népek, az emberiség jobbik fele még éppen csak hogy örömmel nyugtázva megértette a megegyezések teremtette új lehetőségeket, a szélsőséges imperialista körök már azon mesterkedtek, miként lehet a NATO fegyvereit megújítani. Alig három évvel Helsinki után, 1978-ban a NATO-országok tanácskozása határozatot hozott a katonai költségvetés évi 3 százalékos reál értékű növelésére. Kidolgozták és elfogadták a NATO-haderök közép és hosszú távú fejlesztési terveit. 1979 decemberében pedig újabb veszélyes döntés született: a NATO- tanácsülés elfogadta 572 darab közép-hatótávolságú rakéta, illetve manőverező robotrepülőgép nyugat-európai országokba történő telepítését, az akkor már meglevő más típusú amerikai nukleáris eszközök, valamint az angol és francia atomerök kiegészítésére. Az említett 572 darab atomfegyverből 108 darab a Pershing 2, amelyek telepítésével előtérbe került három fontos hadászati tényező: az idő, a találati pontosság és a hatótávolság. Ez új helyzetet teremt. A Pershing rakétákkal ugyanis az USA tábornokai képessé válnak 4-8 perc alatt az általuk kijelölt célpontokra csapást mérni. Bizonyára körültekintő számítás alapján határozák el éppen 108 Pershing rakéta telepítését. Ezzel ,.lefejező csapást“ szándékoznak mérni a Varsói Szerződés tagországaiban levő legfontosabb objektumokra. Számításaik szerint ennek sikere lehetővé tenné, hogy még kevesebb kockázattal vessék be egyéb hadászati eszközeiket, például az MX-rakétákat, a Poseidon, Trident rakétákat, valamint a robotrepülőgépeket. A veszélyt még inkább növelik a neutronfegyverrel összefüggő elgondolások. E fegyver bevetését a Varsói Szerződés tagországai elleni katonai agresszió első napjára tervezik. Nem kevésbé fenyegető az a törekvés, hogy az ún. „Space Shuttle“ űrrepüléseket az Egyesült Államok egyre nyíltabban katonai célra, különféle fegyverfajtáknak a világűrben történő kipróbálására és elhelyezésére igyekszik felhasználni. Amerikai szakértők lázasan tevékenykednek azon, hogy mielőbb kifejlesszék a különböző sugárfegyverket, közöttük az úgynevezett röntgen-lézer, valamint a kémiai lézer fegyverfajtákat. Ugyanakkor, amikor a Szovjetunió lemondott az atomfegyver elsőként történő alkalmazásáról, a NATO hadászati tervezése változatlanul a nukleáris fegyverek első- kénti alkalmazásán alapszik. Ezt 1982 második felében Rogers tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka egy tévényilatkozatban is megerősítette: „Az Észak- Atlanti Szerződés Szervezete kész elsőként alkalmazni a nukleáris fegyvert.“ Mindezeken kívül az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a NATO-országok haderőiben egyre intenzívebben fejlesztik a hagyományos fegyverzetet is, s tervezik az NSZK-ban állomásozó amerikai szárazföldi csapatok keletebbre, az NDK és Csehszlovákia államhatáraihoz közeli területekre történő átcsoportosítását. Még a katonai kérdésekben kevésbé járatosak számára is egyértelmű, hogy az említett lépések a kialakult, s a békét mindeddig biztosító katonai egyensúly megbontására irányulnak, agresszív, támadó célokat és elgondolásokat szolgálnak. Az sem közömbös számunkra, hogy a vezető tőkés országoknak napjainkoan több mint 25 millió katonája áll készenlétben, s er,i iek többszöröse azoknak a száma, akik a haditermelés szolgálatában állnak. A tőkés nagyhatalmak naponta több mint egymilliárd dollárt költenek katonai célokra ugyanakkor, amikor földünkön körülbelül egymilliárd ember éhezik és nélkülözik. Ide kívánkozik néhány szó az amerikai gyorsreagálású erőkről, amelyet a napi sajtó olykor - pontatlanul - gyorshadtestnek nevez. A hadtest, mint nemzetközileg kialakult katonai szervezet többnyire 2-4 hadosztályból és hadtestközvetlen szakcsapatokból álló, harcászati feladatok megoldására képes erő. Létszáma ennek megfelelően mintegy 40-60 ezer fő. A hadtörténelem ismert lovassági, tüzér, SZOVJETUNIÓ ATOMFE&YVEH 4o-«.f évek közepe (kb 19A5 augusztusa) ^o-es évek. vé^e HA.dXiz.ATI bombXzók 50-61 évek KOeepe 5o-eiévek vége ATOMTBNQESAUATT3AÚÍÓ IÍTÍ1 5o-el ivek közepe 50 -ei ivek vége C1APA1VIRtPÜLÓgÉPAN YAHA 30 Ls: Ű51 60-0! ívek kezdete 60-0! ívek vége ^ többrobbanótóltetű RAKETAFECYVSRSK 0 TO-ejévek eleje NEUTRON FKQYVIkEK 7©-« ivek vége 60-05 évek dcje nine* Új fegyverrendszerek létrehozásának időpontjai. Avagy: ki kezdte előbb? lövész, gépesítettlövész, harckocsizó és repülőhadtesteket. Az amerikai gyorsreagálású erők (Rapid Deployment Force - RDF) alaplétszáma viszont mintegy 200 ezer fő, amely szükség esetén a nemzeti gárdából és tartalékosokból 300 ezer főt meghaladó létszámúra növelhető. Márpedig ilyen nagyságú katonai csoportosítás legalább 4-5 (!) hadtestnyi erőt képez. Tehát az RDF jó néhány hadtestnek megfelelő, igen korszerűen felszerelt, különleges összetételű és különlegesen felkészített szervezet, amely szárazföldi csapatokból, repülőgépekből, haditengerészeti egységből és nagy számú tengerészgyalogságból áll. Rendeltetése: eleget tenni a ,,világ csendőre“ szerepkörre vonatkozó amerikai törekvéseknek, gyorsan és hatásosan közbelépni a világ bármely térségében, ahol ezt az amerikai világuralmi törekvések érdekei megkövetelik. Aggasztó és figyelmeztető, hogy az USA katonai költségvetésének volumene napjainkban soha azelőtt nem tapasztalt csillagászati összegre növekedett és fenyegetően tovább növekszik. A jelenlegi amerikai kormányzat a katonai kiadások növelésének átlagos évi ütemét 12-14 százalékra emelte. A Pentagon költségvetése elképesztő értékekre szökött: több mint 211 milliárd dollár az 1982-es pénzügyi évben és 240 milliárd dollár 1983-ban. Az elkövetkező öt évre (1984-88) pedig a katonai kiadások előirányzatai mintegy 1800 milliárd dollárt tesznek ki (1984 - 280, 1985 - 323, 1986 - 357, 1987 - 389, 1988 - 425 milliárd dollár). A nyolcvanas évekre átfogó hadászati programot fogadtak el, amely előirányozza az amerikai haderő átfegyver- zését és katonai fölény kivívását a Szovjetunióval szemben. E program szerint elsősorban a hadászati támadóeszközöket növelik erőltetett ütemben. Kifejlesztik vagy esetleg már telepítik az MX és Midgetman interkontinentális ballisztikus rakétákat, az Ohio típusú új atomtengeralattjárókat, a B-1 és a Stealth típusú új hadászati bombázókat, a Shuttle nevű több célú kozmikus rendszert, a légi, tengeri és szárazföldi telepítésű (repülőgépeken, tengeralattjárókon, illetve földi indítóállványokon elhelyezett) nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket. Az erőfölény megszerzésére irányuló törekvéseket szolgálja, hogy az Amerikai Egyesült Államokba a meglevő tudományos potenciál mintegy 70 százalékát katonai célzatú kutatásokra összpontosítják. Az USA tudományos kutatóintézeteiben foglalkoztatott káderek kb. 80 százaléka katonai jellegű feladatok megoldásán tevékenykedik. Mindezt ködösítő, megtévesző demagógiával igyekeznek leplezni. Jellemző erre az úgynevezett „nullamegoldásra“ vonatkozó amerikai elgondolás. Ez azt jelentené, hogy Európában nem lennének amerikai és szovjet közepes hatótávolságú rakéták, de változatlanul e kontinensen maradnának az amerikai haderő közepes hatótávolságú bombázórepülögépei, továbbá a brit és a francia rakéta- rendszerek. Ez összesen csaknem ezer eszközt jelentene, mintegy 2200 atom robbanófejjel, illetve bombával. Az ilyen irreális elgondolások egyértelmű célja a Szovjetunió és szövetségesei számára elfogadhatatlan feltételek támasztásával kiprovokálni az elutasítást, s ezzel magyarázni az amerikai rakéták európai telepítésének indokoltságát. Miként azt a szovjet fél kinyilatkoztatta: ,,Európa számára az igazi nullamegoldás abban áll, hogy a teljes európai földrészt szabadítsuk meg mind a közepes hatótávolságú, mind pedig a harcászati atomfegyverektől.“ Az amerikaiak viszont megátalkodottan ragaszkodnak rakétáik telepítéséhez Európában, hogy ezáltal megváltoztassák a kontinensen kialakult erőegyensúlyt. Ezt azzal igyekeznek indokolni, hogy nekik nincsenek földi telepítésű közepes hatótávolságú rakétáik Európában, a szovjet félnek viszont vannak. Ez az indoklás megtévesztő, manipulativ. Mert igaz ugyan, hogy az amerikai félnek földi telepítésű közepes hatótávolságú rakétái valóban nem voltak kontinensünkön, de itt voltak és vannak bombázói (mégpedig 702 darab!) és európai vizeken hajóznak rakétahordozó tengeralattjárói és repülőgép-anyahajéi, (összesen 5-8 darab atomfegyvert hordozó tengeralattjáró és 4—6 darab repülőgép-anyahajó, 176-272 darab rakétával, illetve atomhordozó repülőgéppel.) Az amerikaiak arról is szívesen „megfeledkeznek", hogy a Szovjetunió a brit és a francia rakétarendszerek ellensúlyozására a hatvanas évek közepén telepítette saját SS—4, illetve SS-5 típusú közepes hatótávolságú rakétáit. (Az SS elnevezés angol eredetű: jelentése „föld- -föld“.) Csaknem két évtized elteltével a brit és a francia rendszerek korszerűsítésével a Szovjetunió is elhatározta eszközeinek fejlesztését az egyenlőség, az egyenlő biztonság és az egyenlő fenyegetettség elve alapján. A 464 darab amerikai manőverező robotrepülőgép és a 108 Pershing 2 típusú rakéta tervezett, illetve időközben már megkezdett európai telepítése durván felborította a kialakult egyensúlyt. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a közepes hatótávolságú atomfegyverek aránya Európában a jelenlegi 1:1 arányról 1,5:1-re változna meg a nyugati fél javára. A veszélyt jól érzékelteti, hogy a mintegy 2500 kilométernyi hatótávolságú Pershing 2 rakétákkal az Amerikai Egyesült Államok a mi kontinensünkről képessé válik ún. „lefejező csapást“ mérni a Szovjetunióra és a Varsói Szerződés többi tagországára. Az USA-nak ezáltal kedvezőbb lehetősége nyílna egyéb, elsősorban hadászati rendeltetésű atomeszközeinek (Minuteman, Poseidon, MX, Trident, robotrepülőgépek, B-52 bombázó, repülőgépek stb.) felhasználására. Mindez tehát rendkívül súlyos fenyegetettség az európai szocialista országokra nézve, súlyosan veszélyezteti kontinensünk, sőt az egész emberiség békéjét és biztonságát. Természetes, hogy a Szovjetunió és szövetségesei, mindezt nem nézheti ölbe tett kézzel. Ezért született egyebek között az a döntés, melynek értelmében a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia területén olyan harcászati-hadműveleti rakétarendszereket telepítenek, amelyek csökkentik a Varsói Szerződés országait, népeit fenyegető veszélyt. A múlt év december 5-én Moszkvában megtartott nemzetközi sajtókonferencián elhangzott, hogy a Reagan-kormány minden mesterkedése és törekvése ellenére földrészünkön nem alakulhat ki amerikai katonai fölény. A Szovjetunió nem engedi meg az európai és a globális katonai erőegyensúly megbontását. A hivatalosan bejelentett védelmi válaszintézkedések során a tengereken elhelyezendő szovjet eszközök nem lesznek kevésbé hatékonyak, mint az Európában telepített amerikai rakéták, sem hatótávolság, hatásfok, találati pontosság, sem pedig - ami különösen fontos - repülési idejüket tekintve. Szövetségi rendszerünk békéjének, biztonságának fő terheit a szovjet nép vállalja. S ez nem csupán korszerű technikát és fegyverrendszereket jelent. Helmuth Schmidt írta a Die Zeit múlt év december 2-i számában: „Az oroszok az évszázad folyamán bebizonyították, képesek és hajlandók vállalni a szenvedéseket, az áldozathozatalt a feltétel nélküli hazafiság oltárán.“ A nyugatnémet politikus voltaképpen a lényegre tapintott: a szovjet fél és szövetségesei erejének legfőbb záloga az emberi tényező. Erre utalt Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere is, amikor kijelentette: ,,A szovjet fegyveres erők hadipotenciálja ma a magas szintű technikai felszereltség, a katonai szakismeretek, valamint a törhetetlen erkölcsi erő szilárd ötvözete.“ A Varsói Szerződés' országainak népei, kormányai a kialakult helyzetet és annak veszélyeit értékelve azt a nézetet vallják, hogy a fegyverrendszerek mai szintjén a termonukleáris háború nem lehet értelmes politikai célok megvalósításának eszköze. Az emberiség alapvető és egyetemes érdekeivel összefüggő célokat csakis a termonukleáris háború elhárításával, a békés egymás mellett élés megvalósításával lehet érvényesíteni. BERTALAN ISTVÁN, alezredes 1984. II. 24.
