Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-06 / 1. szám
E Georgij Jurmin Miért? Miért? Miért? Egész nap faggatom nagyapót:- Miért nyávog a macska? Miért fúj a szél? Miért vannak szeplők az orromon? Miért, miért! Nagyapó rám néz.- Mit miértezel te folyton? De én magam sem tudom, miért. Miért ugrik ki a számon a ,,miért", akkor is, ha nem akarom. Például ma is. Azt mondja nagyapó: ,,A szemüveg. “ - En pedig csak fújom a magamét:- Miért hívják szemüvegnek a szemüveget?- Mert a szemre teszik fel. Szem-üveg, így tartozik össze. Igaz? Azt mondja nagyapó:- Ma elmegyünk Jura iskolájába.- Miért az iskolába?- Mert a drágalátos bátyád már megint kapott egy kettest. Amíg nagyapó tanítás után az elnéptelenedett iskolában a tanító nénivel beszélgetett, én titokban bekukkantottam a tantermekbe. Az egyikben valami állványra szerelt csövecskét pillantottam meg. Amikor nagyapó elbúcsúzott a tanító nénitől, és odajött hozzám, újból megkezdtem a miérte- zést:- Miért van az a csövecske az állványon?- Ez nem csövecske az állványon, hanem mikroszkóp. Nagyító - felelte nyomban nagyapó. - Ez minden apró tárgyat megnagyít. Még a láthatatlant is láthatóvá teszi. Akarod, hogy megmutassam? Még hogy akarom-e! A tanító néni megengedte, hogy bemenjünk a tanterembe, hogy belenézzünk a mikroszkópba. A mikroszkóp - kis távcső. Állványon függ, fejjel lefelé, és szemével piciny asztalkára néz, amelynek nyílás van a közepén. Az asztalka alatt kis kerek tükör. Nagyapó talált egy vékony, hosszúkás üveglapocskát. Rá- csöppentett a mikroszkóp mellett álló üvegből egy vizcsep- pet. Aztán az üveglapocskát rátette az asztalkára úgy, hogy a vízcsepp épp a nyílás fölé kerüljön. Most fél szemét odatartotta a csövecske felső végéhez, s a kerek tükröcskét elkezdte ide-oda forgatni.-Azért, hogy a fényfoltot a vízcseppre irányítsam. Különben semmit sem látnék Jirí Kahoun Ahá! Most már jó. Na, nézd meg csak a cseppet. Nem, először csak szabad szemmel. Megnéztem - és nem láttam rajta semmi különöset. Olyan vízcsepp, mint a többi. Amikor azonban a mikroszkóp-nagyítón keresztül néztem rá a cseppre, valósággal el- szörnyedtem. Hová tűnt a csepp? Tenger volt a helyén, s valamiféle bolyhos szörnyek úszkáltak benne. A bolyhosokat papucsállatkáknak nevezik. Ezek csak látszatra félelmetesek, valójában nem veszélyesek az emberre. A láthatatlan bacilusok - az más. Azok gyakran okoznak bajt az embernek. Ha forralat- lan vizet iszunk, ezek a bacilusok a hasunkba jutnak, és megbetegedhetünk. ... Hazafelé menet a mikroszkóp és a bacilusok nem mentek ki a fejemből. Aztán Jura jutott az eszembe. Lehet, hogy azért kapott kettest, mert „kettesbadlusok“ jutottak a hasába? Mi lenne, ha Jurikot alaposan megvizsgálnánk a mikroszkóp alatt? Talán felfedeznénk ezeket a baciluso- kat, és hozzáfoghatnánk a gyógyításhoz? Megkérdeztem nagyapót, mi erről a véleménye. De ő csak nevetett.- Hát micsoda a mi Juránk, vízcsepp, virágszirom, légy- iáb vagy zöld levél? Az embereket nem szokták mikroszkóp alatt vizsgálni. Ha a mikroszkóp alatt Jurik egy hajszálát, a körmét vagy az ujjából egy csepp vért akarnánk megvizsgálni, az más. De mikroszkóp nélkül is világos, hogy Jurikban „kettesbadlusok" laknak. Annyi baj legyen, majd meggyógyítjuk. Antal Miklós fordítása Mese a mesegombolyagról Egy alkalommal a cica, amely háromszinü volt, talált egy gombolyagot. A gombolyag mesebeli volt. A répáról szóló mese volt reá gombolyítva. A cica a tappancsával belerúgott, a gombolyag pedig elgurult. Gurult, gurult, fogyott a gombolyag, s a kiscica, futva utána, kergette a földön. Hopp-hopp, hipp-hopp. Egy szemvillanás alatt a szálak összegubancolódtak, összekuszálódtak, s rengeteg helyen csomók keletkeztek. A cicaanyuka akkor érkezett meg, s feddön emelte a tappancsát.- Cicácska, cicácska! Mondd csak, mit tettél ezzel a mesével. A répa megfogta az egeret, a nagypapa megfogta a kutyuskát, a nagymama a nagymamát, az unoka a cicát, és húzzák, húzzák, mígnem az egérkét kihúzzák. A kiscica lehorgasztotta fejecskéjét, az anyukája lassanként kioldotta a gubancokat, a szemecskéket kiszabadította, a végeket át-átbújtatta, s amikor a mesegombolyag szépen visszanyerte korábbi formáját, és olyanná lett, mint a pelyhes golyó, a kiscica anyukája kifújta magát, és olvasni kezdett:- A nagypapa megfogja a répát, a nagymama a nagypapát, az unoka a nagymamát, a kutyuska az unokát, a cicácska a kutyuskát, az egérke a cicácskát, s húzzák, húzzák a répát, míg végül is kihúzzák! A cicácska hallgatta a történetet, és paff! A hátára esett. Eldőlt, mint a mesebeli répa. Vajkai Miklósfordítása A Manapság az ember, ha IVI tüzet akar gyújtani, kezébe vesz egy doboz gyufát, könnyed mozdulattal hozzádörzsöli a gyufaszál fejét a gyufásdoboz oldalához és máris lángol a pálcika. Közben aligha gondol arra, hogy hajdanában a tűzgyújtás szinte külön tudománynak számított, akárki emberfia bele se fogott, ha nem volt kellő kézügyessége vagy merészsége hozzá. Mert, ugye, tüzet csiholni például a Congréve-gyújtókkal, amelyeket a múlt század húszas- harmincas éveiben használtak, nem csak elhatározás dolga volt. Ez az alkalmatosság szemre emlékezetetett a gyufára: kénbe mártott pálcikákra káliumklorát és antimonszulfid keverékéből fejecskét illesztettek, ezt hozzá dörzsölték valami durva felülethez, s ekkor a tűzszerszám nagy robajjal meggyulladt; de megtörtént az is, hogy inkább felrobbant, ilyenkor viszont az illető nem világot gyújtott, hanem elvesztette a szeme világát. (Hogy közben milyen nagy füst és bűz keletkezett, talán nem kell részleteznem.) Később módosították a Congréve-gyújtót: a káliumklorátos fejű pálcikákat vitriolba (kénsavba) kellett mártani, gyorsan kirántani a folyadékból, és máris égett a tűz, feltéve persze, hogy közben nem borítottuk magunkra a maró savat, nem fröccsentet- tünk az arcunkba vagy a szemünkbe valamit, hiszen a láng- ralobbanást minden esetben irtózatos zajok és apró robbanások kisérték. Szerencsére a Congréve- gyújtó csupán rövid ideig boldogította az emberiséget, mert a múlt század harmincas éveiben felfedezték a „zajtalanul gyúló“ gyufát. Felfedezőjét Irinyi Jánosnak hívták. Akkoriban éppen Bécsben, a „polytechni- kum"-ban tanult és egy alkalommal szemtanúja volt egy eredménytelenül végződött kísérletnek. A professzor azt akarta bemutatni, hogyan lehet üvegmozsárban dörzsöléssel lángragyújtani az ólomdioxid és a kén keverékét. „Mikor ez nem történt — jegyezte fel utóbb Irinyi nekem hamar eszembe jutott, hogy ha kén helyett foszfort vett volna, ez már régen égne.“ Az igazat megvallva, a derék Meissner Irinyi János gyufája professzor nem ámította növendékeit, csak a kelleténél kevesebb ólomdioxidot használt, ezért nem sikerült meggyújtania a ként. Persze hálásak lehetünk neki a kudarcért, hiszen enélkül Irinyi Jánosnak eszébe se jutott volna a gyufával bíbelődni. A felfedezés története - a leghitelesebb szemtanú, Irinyi elbeszélése alapján - a következő: „Egyik társamnak, kinek atyja Fünfhausban gyáros s az Istvántéren boltos volt, mondám: hozzon nekem ólompirt, választóvizet s egy húszast adtam neki foszforra, melyet talán inkább adnak neki a »fekete kutyánál«; mert, mondám, cündhölclit akarok csinálni. (Még akkor a gyufa szó nem volt megteremtve.) A foszfort forró vízben granuláltam; kihűlés után a megmért barna porral és, hogy a fára ragadjon arab mézgával összekavartam a tíz szál olyan cündhölcliről, aminőt akkor üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegben meggyűlő (Berthollet párizsi tanár által föltalált) keveréket, ennek helyére a magam keverékét kentem s a fácskákat az ablak párkányára tettem száratni (...) Este aztán hazajővén az Alser-külvárosi Bacci-kávé- házból, hova magyar lapokat járattunk, megpróbáltam cünd- hölclijeimet. Vacsoránál (mely rendesen a holdvilágnál volt) megmutattam társamnak, a debreceni V. L.-nek. Másnap előadás előtt megmutattam Meissner tanárnak is s a még mellette levő vagy négy fiatalnak; készítése módját is elbeszéltem elejétől végig. Egy F. nevű fiatalember azt a tanácsot adta: vegyek magamnak rá privilégiumot.“ Nos, ez az F. nevű fiatalember a lényegre tapintott rá: privilégium, vagyis szabadalom nélkül egy ilyen fontos felfedezésből aligha lehetett pénzt csinálni. Igaz persze, hogy Irinyi nem is kívánt meggazdagodni a „cündhölcli- jeiből", hiszen számára csak egy érdekes tudományos probléma volt az egész. Egy Bécsben élő magyar üzletember, bizonyos Römer István úr azonban rögtön megszimatolta a nagy lehetőséget, megszerezte Irinyi gyufájának a titkát - ami már nem is lehetett nagyon titok akkor - és 1836-ban gyufagyárat alapított Bécsben. Néhány év múlva Irinyi János Pesten alapított gyufagyárat, de 1848-ban csődbe ment. Irinyi a szabadságharc alatt a nagyváradi löporgyárat irányította, emiatt később bujdosnia is kellett. Teljesen elfeledve és magára hagyva halt meg 1895-ben. LACZA TIHAMÉR TANULNI ANNYI, MINT ÁR ELLEN EVEZNI: EMBER, VISSZACSÚSZIK. MIHELYT ABBAHAGYJA AZ Becher BARAK LÁSZLÓ DÉNES GYÖRGY ÉBRESZTŐGÓLYA BARÁZDABILLEGETŐ A barázdajókedvűen A tengerparton álldogált egy gólya, billegető billeget ő. mert itthagyta őt a hajója. azt se tudja „Csiz-itt, csiz-itt" Eltörött szegényke szárnya, ki ö, mi ő. dalolgat ő, nem szállhatott hát utána. Ki ő, mi ő? hol itt, hol ott Billegető. ugrik elő. Itt maradt, áttelelt nálunk, Hosszú farkat az erkélyre fészket is csináltunk, illegető. Barázdában legalább nem kellett ébresztőóra, ügyeskedő, minden reggel kelepelt a gólya... Ha jó idő. kényes-fényes ha zord idő, begyeskedó. Gondolkodom, tehát... Mókus Marci szörnyen éhes! De messze ám a téli kamrája! Hosszú út vezet odáig az erdőn át. Honnan induljon? Milyen számot írnál a kérdőjel helyére? Természetesen tudnod kell, hogy mind a hat szám valamilyen szabály szerint változik. Nos, milyen szám hiányzik az ábrából? 2 5 10172637? Megfejtés Az 1983. december 23-i számunkban közölt feladatok megfejtése: a) ha sok hó esik télen, jó búzatermésre számíthatunk; nyoma sincs már annak; senkinek sem kell; alkalmatlan időben végez valamit; hadd legyen egyszer ó is boldog; nem sok esze van; nagyon eleven, mozgékony; nagyon ébren alszik; b) a kockásnak. Nyertesek: Pócsik Márta, Nyitracsehi (Nitrany); Juhász Erzsébet, Kassa (Kosice); Vasil’ Zsuzsa, Pólyán (Porany); Kiss Zoltán, lllésháza (Eliásovce); Hlavny Erika, Nagypeszek (Sikenica). Jt ÚJ SZÚ 18 1984.1.6.
