Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-03 / 5. szám

A _ első sokk: 12 dollár a belépő, MZ ami még az Egyesült Államok­ban, sőt, itt Hollywoodban is szép sum­ma. A második megrázkódtatás: -amint -helyet foglalok a motorvontatású nyitott túravagonban, egy kéz segítőkészen fel­csukja utánam a korlátot. Megfordulok, hogy megköszönjem, de óh egek, egy iszonyú pofájú szörnyszülött vigyorog a képembe. Nem is egy, hanem a Szörnyszülött, a monster a hasonló című borzalomfilmből, akihez képest még Drakula is bizalomgerjesztő férfiú. Ám még kiáltani, sőt megijedni sincs időm, mert a monster utánamkapaszko­dik a lépcsőre és kedvesen átfogja a vál- lamat. A fényképezőgépek kattogására térek magamhoz: utitársaim boldogok, mert - szerintük - hamisítatlan hollywoo­di jelenetet örökítettek meg. A túrakocsi indul, a Szörnyszülött leugrik, egy dara­big még integet utánunk, aztán a megál­lóban várakozó következő szerelvényhez lép. Mi pedig máris egy hídon robogunk át, amely recsegni-ropogni kezd kocsink sú­lya alatt. Látjuk, amint egymás után tör­nek el a tartógerendák, zökkenünk egy óriásit, hátunk mögött ketté válik, lesza­kad a híd, de mi már szerencsére a túlsó parton vagyunk. Leugrálunk, hogy segít­ségért kiáltsunk, és időben megállítsuk az egy perccel utánunk indult következő túrakocsit, de addigra a gerendák szépen visszaállnak a helyükre, a ketté vált híd ismét eggyé lesz és készen áll arra, hogy újra imitálja a leszakadást. Ezután már egészen fásultan foga­dom, hogy egy épületben, ahova behaj­tottunk, sötétség borul ránk, majd más naprendszerekből ideszabadult lények (talán robotok, ki tudja?) lézerpuskáikkal lövöldöznek ránk. Azután egy tónak ro­hanunk neki és a víz szétnyílik előttünk, akárcsak a Vörös-tenger Mózes népe előtt. A tavon egy bácsi horgászik. Hirtelen óriási cápa bukkan fel, kitátja szörnyű száját és egy szempillantás alatt felborítja a horgászt, talán el is nyeli, mert az botjával, csónakjával együtt eltűnik a víz alatt. A cápa azonban nem nyugszik és néhány másodperc múlva a mi nyitott kocsink mellett emelkedik ki a vízből és bennünket akar elnyelni. Közben azért lassan rájövök, hogy a lézerpuskás ürlakókkal a Csillagok há­borújában, a cápával pedig az Állkapcsok című filmben találkoztam. Hanem amikor túrakocsink egy vasúti kereszteződésen gurul át és ott hirtelen feltűnik egy moz­dony - sípol, fékez, de látszik, hogy már nem lesz ideje megállni - akkor mégis­csak megijedek. Ez a jelenet is tanulsá­gosan ismerős, de sajnos nem a mo­ziból... Mielőtt leereszkednénk a völgybe, egy percre megállunk és feltárul előttünk a Filmváros: műterem- és raktárépületek, tavak, folyók, hellyel-közzel kisebb-na- gyobb ligetek. Nyilván ennyi maradt a hajdani erdőből, elvégre a helység neve - Hollywood - arra utal, hogy itt valaha egy magyalerdő terült el. De máris az Universal stúdiói között kanyarog velünk a sok kocsis vontat­mány. Papírmaséból készült porlepte szobrok sorakoznak ezrével és tízezrével a raktárakban: Julius Caesar mellszobrá­tól George Washington lovasszobráig. Várnak sorsukra, amikor valamelyik pro­dukció során ismét szükség lesz rájuk. Egy percre megállunk a stúdiónál is. Két bátor jelentkezőt kérnek. Közben megmutatnak néhány filmtrükköt (például tengeri ütközetet lavórban). Aztán máris látjuk vállalkozó kedvű utitársunkat és partnernőjét Superman-ruhában, hason- fekve egy, a háttérbe vesző, emelkedő szerkezeten. A Superman úszó mozdula­tokat végez, haját fújja a szélgép, háta mögé pedig a New York-i Negyvenkette­dik utca magasépületeinek felső emele­teit vetítik. Egyidejűleg azt is megfigyel­hetjük, hogyan látja mindezt a felvevő­gép: a Superman és barátnője a levegő­ben úszva repülnek a város fölött. Így csinálták ezt a hasonló című film­ben is. Mialatt egy harmadik trükköt tekin­tünk meg, az alkalmi Superman visz­szaöltözik saját ingébe és farmernadrág­jába. Ha ebben a stúdióban sötét volt és nem fényképezhettünk, a következő fél órában kitombolhatjuk magunkat. Olyan helyen kapunk pihenőt, ahol a rejtett rugókra szerelt jókora gépkocsit bárki egy ujjal, de legalább is fél kézzel feldönt­heti. Akinek nincs állványa és önkioldója, megkérheti valamelyik utitársát, hogy örökítené meg öt, amint éppen emigyen pipálja le Sámsont. Nem lesz otthon hatástalan az a fénykép sem, amelyben a börtön rácsát feszítjük szét, akár ki is bújhatunk rajta. Hát persze, ha egyszer a ,,rács" gumiból van. Az illúzióknak se vége, se hossza. És a túrakocsi máris száguld velünk tovább egész városokon keresztül. Hosz- szú-hosszú házsorok, utcák, végesteien végig papírmaséból. Az egyik város mint­ha a XVIII. században keletkezett volna, a gyarmati időkben. A második az ameri­kai vasútépítések, a kaliforniai aranyláz korának vadnyugati városkája. A harma­dik a századeleji New Yorkot formálja. Utcából ki, utcába be; mindegyik kihalt, mindegyik más és más. Valamennyi szendereg, várja, hogy a gyártásvezető, a rendező szavára egy forgatás idejére feltrombitálják álmából. Aztán meghök­kentő látvány: egy foltozás alatt álló, fehér oszlopos, polgárháború előtti, úgy­nevezett antebellum családi ház torná­cán két overallos férfi sütteti hasát a me­leg kaliforniai nappal. Ezek kivételesen hús-vérből való emberek, szerszámaik ÜS Western. Ezút­tal nem filmfel­vétel, hanem a jelenlevő kö­zönségnek ját­szanak telekspekulánsok immár a klasszikus Hollywoodra is rátették a kezüket és egymás után kerültek bontókalapács, rombológömb alá a hajdani jellegzetes épületek, Gordon és társai afféle műem­lékvédelmi bizottságot hoztak létre. Már nem tudták megmenteni például a Hollywood Hotelt és az Allah Kertje nevű szállodát, de a Garden Court épüle­tét egyelőre elhódították a spekulánsok elől. Az 1919-ben megnyílt szálló (stuk­kóangyalkákkal a szobákban, szecesszi­ós szökőkúttal és kúp alakúra nyírt bok­rokkal a kertben) valaha olyan lakókkal büszkélkedhetett, mint Stan Lauer és Álomgyár Kaliforniában körülöttük hevernek. Talán ebédszünet- jük van, talán anyagra várnak. Elvégre az álmok városában ez igazán megeshet... De nem folytatom a hollywoodi látvá­nyosság-kirándulás leírását, annál ke­vésbé sem, mivel - bár tagadhatatlanul érdekes és szórakoztató, amit látunk a ti­zenkét dollárunkért - ez még a díszletvá­rosnak is csak a díszlete. Hollywoodnak a páratlan művészetéből - a giccsterme- lésből - vagy százmilliós-milliárdos üzleti tevékenységéből a kirándulás természe­tesen mit sem mutatott. Tulajdonképpen még a múltjából sem, pedig abból igazán lehetett volna. Nyolc évtizeddel ezelőtt, amikor a né­mafilm néhány esztendő alatt meghódí­totta a világot, akkor épült fel az első stúdió a Los Angeles melletti völgyben, ahol abban az időben még nem ismerték a füstködöt és olyan kellemes volt az éghajlat, hogy egész éven át lehetett itt a szabadban forgatni. Aztán felépült a második műterem, a harmadik, a negyedik. Amint a tőkés világ olajiparát hét monopólium - a Hét Nővér - uralta, sót uralja máig is, Holly­wood a nyolc nagy - a Metro-Gold- wyn-Mayer, a Paramount, az Universal és a többi - kezébe került. Az amerikai filmgyártás akkoriban, de különösen ké­sőbb, a hangosfilm megjelenése után csaknem kizárólag Hollywoodra össz­pontosult. 1935 és 1940 között évente ötszáz vagy még több film készült itt: zömmel futószalagon gyártott igénytelen, az olcsó ízlést kiszolgáló vacakok. A pro­ducerek általában nem azért készítenek filmet, hogy beírják nevüket a művészet történetébe, hanem hogy pénzt csinálja­nak vele. De persze kerültek ki az itteni filmgyá­rakból maradandó, igazi művészi alkotá­sok, remekművek is. A ma Los Angelesben élő Bili Gordon még Gordon Vili volt Magyarországon, amikor tizenöt éves korában megnézte a Krisztina királynőt Greta Garbóval. Azonnal beleszeretett. Ha nem a mű­vésznőbe, hát a filmbe. És Amikor né­hány esztendővel ezelőtt a Los Angeles-i Oliver Hardy, Mack Sennet és John Barrymore. A Hollywodd C-D Invest­ment Corporation 16-emeletes irodahá­zat akar építeni a helyére. Bill Gordon és csoportja harcot indított azért, hogy a Garden Courtot nyilvánítsák műemlék­ké. Nemes küzdelmüket támogatta Peggy Stevenson asszony, a városi ta­nács tagja is egészen addig, amíg meg nem gondolta magát. Ez utóbbiban természetesen nem ját­szott szerepet az a körülmény, hogy a C-D Investment 2500 dollárral hozzá­járult a helyi politikusnő választási alapjá­hoz. Ez az ingatlancég volt egyébként az első Los Angeles-i háztulajdonos, amely a saját birtokában levő épületet baleset- veszélyesnek nyilváníttatta azzal, hogy nem földrengésbiztos. Gordonéknak azonban mindezidáig sikerült megőrizni­ük a Hollywood boulevardon álló szállo­daépületet, amelyben a filmváros törté­netének múzeumát kívánják berendezni. Talán mondanom sem kell: nem Bili Gordon és társai voltak az első magyarok Hollywoodban. A kaliforniai Magyalerdő­ben már a némafilmek korában feltüne­deztek az első, Budapestről érkezett jö­vevények: színészek, rendezők, forgató­könyvírók, zeneszerzők, producerek, kü­lönböző rendű és rangú művészek, no meg hóhányók, szélhámosok. A művé­szek, írók közül hadd említsem csupán Bánki Vilmát, Czukor Adolfot, a Korda testvéreket, Lugosi Bélát, Lukács Pált, Rózsa Miklóst, Szőke Szakállt, Vadnai Lászlót. Az ő idejükben még úgy állt a kérdés: néma film - hangos film, fekete-fehér- színes. Azután: mozifilm - tv-film. A ma kínzó problémája: a kábeltelevízió megje­lenése mennyiségileg minden eddiginél többet, minőségileg minden eddiginél ke­vesebbet igényel. És egyelőre nem is álltak még át rá teljesen. Még nem telje­sen világos: szükség lesz-e ehhez Holly­woodra. Egyelőre a filmipar, a filmgyártás súlyos válságáról beszélnek a Los Ange­les melletti völgyben... Persze kábel ide, televízió oda, korai még elsiratni a filmgyártást és a mozit. Az Egyesült Államokban legújabban ismét növekedőben van a filmszínházak láto­gatottsága. Tavaly mintegy húsz száza­lékkal több néző fordult meg az amerikai mozikban, mint a megelőző esztendők- _ ben. Legutóbb már nyáron, a klasszikus uborkaszezonban sem tátongtak üresen a filmszínházak, sőt... A szakértők szerint nem holmi lélektani fordulatban keli keresnünk az okot, ha­nem a bemutatott alkotásokban. Ha való­ban jó, vagy a közönségnek másért tet­sző filmet mutatnak, a közönség- a negyven csatornás kábeltelevízió -minden konkurenciája ellenére is - be­megy a moziba. Pedig a jegyek méreg­drágák Amerikáiban: öt dollárnál kisebb összegért ritkán lehet moziba bejutni. A másfél esztendeje készült E. T. pél­dául - ez a kedves, de bugyuta fantaszti­kus film - már közvetlenül a bemutatását követően 140 millió dollár tiszta jövede­lemmel gazdagította az Universal Pictu­res vagyonát és azóta - a Csillagok háborúját is megelőzve - minden idők legnagyobb kasszasikere lett. Apait­anyait beleöltek az Annie című musical­be, de - a gyártók szempontjából - nem hiába. A film 40 millió dollárba került (ami itt is borzasztó soknak számít), ám az összeg, a zsúfolt nézőtereknek köszön­hetően, egyetlen hónap alatt megtérült. Tárgyilagos kritikusok mindkét filmet kö­zepes limonádénak minősítik. Hollywood azonban rendszerint az ilyenekből él és nem az olyan valóban művészi alkotá­sokból, mint például Milos Forman vagy Costa-Gavras ugyancsak itt készült filmjei. A kaliforniai magyalerdö sűrűjében azonban sokféle lény megél. KULCSÁR ISTVÁN ÚJ SZÚ 15 1984. II. 3. Díszletutca végesteien végig. Ezek a házak papírmaséból készültek. (A szerző felvételei) Erfurt rekonstrukciója Erfurt, a Türingiai-medence központja, az NDK egyik legszebb és legrégibb városa. Középkori építészeti emlékeinek egy része napjainkig fennmaradt. A város legöregebb kőépülete a Horngassén áll. A ház az 1392-ben alapított erfurti egyetem diákjainak kórháza volt. Csaknem 500 éve állja az idők viharát az Allerheiligenstrasse egyik épülete is, amely a híres erfurti humanisták összejövetelei­nek adott otthont. Több más régi épülethez is nevezetes történelmi események és emlékek fűződnek. Az erfurti építészeti műemlékek rekonstrukciója az utóbbi években kezdődött meg. Az első újjávarázsolt házak az Angeren, a város üzleti negyedében gyönyörködtetik az erfurtiakat és a turistákat. Az utca mindkét oldalát felújították, több mint 100 épületet állítottak helyre. Jelentős építészeti feladat volt ez, mert nemcsak a házak külsejét rekonstruálták, hanem a belső tereket is korszerűsítették. Az Anger csak a felújítási munkálatok kezdetét jelentette. A városközpont teljes újjávarázsolása még jónéhány évet igénybe vesz, noha a rekonstrukció ütemét meg­gyorsították. Az NDK 1990-ig szóló lakásépítési programjában a történelmi városrészek korsze­rűsítésére nagy figyelmet fordítanak. Engedély nélkül egyetlen régi épületet sem bonthatnak le az országban. Ha mégis lebontásra ítélnek egy öreg házat, a helyén csak olyan építmény emelhető, amely méretében és stílusában is beilleszkedik az utcaképbe. É célból néhány házépítő kombinát olyan - előregyártott elemekből építhető - házterveket dolgozott ki, amelyek messzemenően figyelembe veszik a helyi körülményeket. A régi városközpontok és épületek rekonstrukciója gazdasági szempontokból is hasznosnak bizonyult. A közgazdászok számításai szerint egy régi lakás felújítási költségei nem haladják meg a 35 ezer márkát. Ez jóval kisebb összeg, mint egy új lakás megépítése. Erfurt példája nem egyedüli. Hasonló munkák folynak az ország más városaiban is, Berlinben, Greifswaldban és másutt. Az NDK műemlékvédelmi listáján jelenleg 70 nagy városközpont helyreállítása szerepel, s a körzeti műemlékek száma is megha­ladja a 360-at. (PANORAMA)

Next

/
Thumbnails
Contents