Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-11 / 293. szám, kedd
Vita a CSKP Központi Bizottságának 12. ülésén EMÍLIA LAGOVÁ elvtársnönek, a CSKP KB tagjának, a vrbovéi Trikota vállalat részlegvezetőjének felszólalása A vrbovéi Trikota nemzeti vállalat kommunistái és párton kívüli dolgozói teljes mértékben tudatosítják kötelességüket, hogy ki kell elégíteni a hazai és a külföldi piac igényeit. A kötöttáruválasztékkal nemcsak a mennyiséggel, hanem a minőséggel kapcsolatos igényeknek is eleget akarunk tenni. Ezenkívül szeretnénk, ha termékeink megfelelnének a divat-, az esztétikai és más használati követelményeknek is. Vállalatunk kizárólag műszálas anyagokat dolgoz fel. Ezzel szeretnénk teljesíteni azt a kongresszusi határozatot, amely szerint a textiliparban is fokozni kell a kemizálást. Ennek érvényesítése a mi viszonyaink között pozitívan nyilvánul meg a műszaki fejlesztésben, az anyag- és energiaigényesség csökkentésében, a minőségben, valamint abban, hogy képesek vagyunk termékeinket külföldön is hatékonyan értékesíteni. Mindezt az eddigi eredményeink is igazolják: a 7. ötéves tervidőszak első három éve alatt a gazdasági terv valamennyi meghatározó mutatóját teljesítettük. 1980-hoz viszonyítva például 19,1 százalékkal növeltük a munkatermelékenységet. Az irányelvekben rögzített 9,1 millió koronával magasabb nyereséget értünk el. 1982-1983-ban a Slovakotex termelési-gazdasági egység vállalatainak versenyében a minőséget tekintve az első helyet szereztük meg, s az első helyre kerültünk a Szlovák Szocialista Köztársaság Ipari Minisztériumához tartozó vállalatok között a tüzelőanyag- és energiameg- takaritás terén is. Az idén hiánytalanul teljesítjük a tervet, beleértve a célfeladatokat is. A saját termelési érték és a munkatermelékenység 4 százalékos emelése, valamint a nyereség elmúlt évhez viszonyított több mint 15 százalékos növekedése mellett a fejlődés dinamikája tovább növekszik. A gazdaságpolitika megvalósítása során szükséges, hogy vállalatunknál is felszámoljuk az irányításban, főleg az operatív irányításban, valamint az anyagi-műszaki ellátásban mutatkozó problémákat. Új utakat kellett keresnünk a munkaszervezésben. Egészében véve sikerült teljesítenünk feladatainkat a munkaerő-toborzás és -stabilizáció terén. Jóval egyenletesebbé vált a dekádtervek teljesítése, és több mint 50 százalékkal csökkentettük az improduktív kiadásokat. Javítottuk az üzemi önelszámolás elveit, pontosítottuk a vállalaton belüli termelési együttműködést, a kötelességek nem teljesítésének pedig gazdasági következményei voltak. Az anyagi érdekeltséget tekintve tiszteletben tartjuk a munka szerinti javadalmazás és a közvetlen felelősség elvét, főleg ami a terv minőségi mutatóit illeti. Ezzel a javadalmazásban elértük a helyes differenciálást, valamint a munkatermelékenység és a bérek növekedése közötti kedvező arányt. A tudomány és a technika fejlesztésének tervében figyelmünket a realizációs folyamatokra összpontosítottuk, amelyek a termelés ésszerűsítésére, az anyagkezelésre, a mechanizációra és új anyagoknak a termelésben való felhasználására irányulnak. Az eredmény: 3,5 millió korona nyereség és 30 munkaerő megtakarítása. Megkülönböztetett figyelemmel a készleteket úgy igyekszünk alakítani, hogy teljesitSzeretnék szólni arról, hogyan teljesítették a tervet vállalatunknál, a litvínovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyipari Művekben, a hetedik ötéves tervidőszak elmúlt négy évében, továbbá a bonyolult jövő évi feladatokról. Sikerült gyorsan stabilizálnunk az etiléngyártó egység üzemelését, ezzel elegendő saját olcsó nyersanyagra tettünk szert a poliolefinek és más petrolkémiai termékek gyártásához. Ugyanígy az új finomító üzembe helyezése megjavította és növelte a könnyű fűtőanyagok kihasználtságát, s lehetővé tette a kisebb ólom- tartalmú benzin és a kisebb kéntartalmú gázolaj gyártásának megkezdését, (gy a korszerű eljárások nemcsak a termelés terjedelmének növekedését, mozdították elő, hanem a költségek jelentős csökkentéséhez is hozzájárultak. 1980-hoz képest tavaly a tiszta teljesítmények csaknem 105 százalékkal növekedtek. A munkatermelékenység növekedése egy dolgozóra számítva 124 ezer korona volt. E növekedés során nem kellett fokozni a nyersanyagfelhasználást, és nem kellett növelni a munkaerő-állományt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az eredmények elérése könnyű volt. A sikereket az üzemi pártszervezet és az alapszervezetek jó politikai és szervezőmunkájának köszönhetjük. A szakszervezeti és az ifjúsági szervezettel, valamint a gazdasági sük a célfeladatokat, és pótoljuk az importanyagokat. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának tiszteletére indított szocialista versenyt főleg a terv fő feladatainak teljesítésére irányítottuk. A versenybe a dolgozók 88 százaléka kapcsolódott be. A kötelezettségvállalások teljesítése a garancia arra, hogy végrehajtjuk a gazdasági terv éves feladatait, beleértve a célfeladatokat is. Hasznos tapasztalatokat szereztünk a közös szocialista kötelezettségvállalások kidolgozása és teljesítése terén, összesen 14 szervezettel tettünk közös kötelezettségvállalást. Főleg a minőségi mutatókat, az exportfeladatokat, elsősorban pedig a Szovjetunióba irányuló exportfeladatokat teljesítjük sikeresen. Az elért eredményekkel azonban nem elégszünk meg. Vannak még tartalékaink a minőséget, az innovációt, valamint a hazai és a külföldi piac szükségleteinek kielégítését illetően. A pártszervezetekben, a szakszervezetben, a vállalat vezetőségén belül és a dolgozó kollektívákban megvitattuk a jövő évre szóló gazdasági terv feladatait. Ezek nagyon igényesek. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk az exportfeladatok teljesítésére, főleg legnagyobb megrendelőnket, a Szovjetuniót illetően. Hangsúlyt helyezünk a hazai piac szükségleteinek kielégítésére - s nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi mutatók teljesítésére is. A jövő igényes feladatainak teljesítése megköveteli, hogy emeljük az irányító- és szervezőmunka színvonalát, és gyorsabban kezdjük alkalmazni a tudomány és a technika vívmányait. Ez főleg a termelés előkészítésének és a készletgazdálkodási rendszernek az ésszerűsítését jelenti. Nagyobb mértékben ki akarjuk használni a számítástechnikát, hogy emeljük a termelés műszaki-gazdasági előkészítésének színvonalát, s optimalizáljuk a keresletet és a kínálatot. Ezeket a feladatokat a trenčíni Ruhaipari Gépesítési Kutatóintézettel és a prievidzai Rendszergazdasági Intézettel közösen oldjuk meg. Tudatában vagyunk annak, hogy a vállalat hatékonyságának biztosítéka a termékszerkezet innovációja. Ezen a téren számos problémát egyedül oldunk meg. A hazai és a külföldi piacon a kötött áru iránti kereslet kielégítéséhez azonban a mai nyersanyagbázis nem kielégítő. Ezért a vegyipar számára új műszálakat kell kifejleszteni. Ez a jobb tulajdonságok és a termékek magasabb esztétikai színvonalának biztosítéka. A műszáltermékek innoválásában és természetes anyagokkal való keverésében látjuk a további lehetőségét annak, hogy kielégítsük vásárlóink igényeit. A mi kollektívánk még fiatal. A dolgozók 83 százaléka nő. Ez a tény különféle problémákat von maga után. Elsősorban a munkaerő stabilizációjára, a bölcsőde-, óvoda- és lakásépítésre s egyebekre gondolunk. Eddig már számos problémát megoldottunk. Ennek ellenére egyik legfontosabb feladatunk, hogy javítsuk a munkaidőn kívüli tevékenység feltételeit, keressük a lakás- bölcsőde- és óvodaépítés új formáit a nemzeti bizottságok szerveinek segítségével. Tapasztalataink azt igazolják, hogy a nők az ilyesmit jó munkaeredményekkel hálálják meg. vezetőséggel együttműködve megteremtettük a feltételeket a dolgozók kezdeményezésének kibontakozásához. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére elfogadott vállalati kötelezettség személyi, kollektív és üzemi felajánlásokból áll. Célja, hogy a tiszta teljesítmény tervét 15 millió koronával, az árutermelését pedig 54 millióval túlszárnyaljuk. Ezt a kötelezettséget teljesítjük, sót túlteljesítéséhez is adottak a feltételek. A termelési eredmények nem lennének ennyire jók a karbantartókkal kifejtett együttműködés nélkül, mert így lerövidítjük a javítási határidőket. Ezt nemcsak a jó anyagi felkészülés, a munkaszervezés és a progresszív bérezési formák teszik lehetővé, hanem ugyancsak fontos szerepük van a karbantartók, az ellátók és más dolgozók vállalásainak. Adottak a reális feltételek ahhoz, hogy az állami terv minden fontos mutatóját teljesítsük, és elérjük céljainkat. A nem szocialista országokba irányuló kivitel értéke megközelíti a 2,3 milliárd koronát, s az elsóosztályú termékek részaránya 25 százalék lesz az 1982. évi 6,2 százalékkal szemben. Az idei terv teljesítése során - amely a legnagyobb volt a vállalat történetében - felhasználtuk az intenzív fejlesztési tényezőket. A technológiai kapacitások teljes mértékű kihasználása érdekében lerövidítettük a javítási határidőket, csökkentettük a meghibásodások számát, valamint a nyersanyagfogyasztást az etilbenzen és a karbamid gyártása során. A tudományos-műszaki fejlesztést kisebb rekonstrukciók útján végeztük, hogy növelni tudjuk a keresett termékek, például a polietilén és a polipropilén termelését. A belső tartalékok gyors ütemű felhasználása nyomán a felsőbb szervek növelték a tervmutatókat. A terv kérdéseivel több szakaszban foglalkoztunk. Megvitatták a tervmutatókat a vállalat szervei és a különböző munkahelyek dolgozói. Augusztusban a pártalapszervezetek taggyűlésein, októberben a nyilvános pártgyűléseken vitatták meg őket. E tanácskozások eredményei azt mutatták, hogy anyagmérlegünk kiegyensúlyozott. De nem mondhatjuk el ezt a pénzügyi mérlegről. A hiány eddig 250 millió korona. A jelenlegi feltételek között ez meghaladja a vállalat kollektívájának reális lehetőségeit. Jelenleg az 1985. évi állami terv teljesítésével kapcsolatos kötelezettségek vállalása folyik az egyénektől kezdve a csoportokon át egészen az üzemekig, hogy az év elején elfogadhassuk a vállalati kötelezettséget. Várható, hogy - mint az elmúlt években - 1985-ben is eléri az ebből származó haszon a 60 millió koronát. Nézetünk szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a terv anyag és pénzügyi vonatkozásai közötti összefüggést. A politikai munka eredményeiből és a vállalat egész kollektívájának aktivitásából kiindulva szükséges, hogy a jövő évi terv ismét motiválóan hasson. A megoldást az jelenti, hogy megtartjuk a tervnek mint az irányítás fő eszközének szerepét. 1985-ben és az azt követő években Mielőtt átléptük 1984 küszöbét, teljes mértékben tudatosítottuk, hogy a humennéi Chemlon üzemi pártszervezetének elsőrendű politikai feladata megteremteni az igényes tervfeladatok teljesítésének valamennyi előfeltételét. Figyelmünk összpontosult a CSKP KB 8. és a 9. ülése határozatainak tüzetes konkretizálására, a párt- alapszervezeti taggyűlések színvonalas tartalmi és szervezési előkészítésére, a Szlovák Nemzeti Felkelés nagy jelentőségű jubileumával, 40. évfordulójával kapcsolatban a dolgozók kezdeményezésének sokoldalú és széles medrú fejlesztésére. Fontos indíték volt az a tény is, hogy éppen az idei emlékezetes augusztusi napokban telt el negyed évszázad azóta, hogy vállalatunknál megkezdtük a műszál gyártását. A gazdasági feladatok teljesítésének eredményeiben kifejezésre jut az, hogy az üzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek igényesen felmérik a helyzetet és konkrét intézkedéseket foganatosítanak. Ebben az esztendőben is az volt a feladatunk, hogy új kapacitások nélkül és lényegesen bonyolultabb külső, valamint belső feltételek között vállalatunknál dinamikus fejlődést biztosítsunk. A termelési feladatok évközi növekedése 5,9 százalékos lesz, saját termelési értékünket 6,1 százalékkal, s ennek alapján a munkatermelékenységet 5,1 százalékkal növeljük, ami a tervezettnél gyorsabb ütem. Textil- és gumiiparunk számára, valamint exportra mintegy 560 tonna kiváló minőségű műszálat akarunk előállítani és leszállítani, miközben a tavalyi szinthez képest a termelés 8 százalékkal lesz nagyobb. Már eleget tettünk a nem szocialista exportfeladatoknak. Számolunk azzal, hogy az év végéig franco árakban mintegy 24 millió korona értékű műszálat exportálunk, s ennek fejében új technológiai berendezést vásárolunk, hogy választékunkat a textilipar követelményeinek megfelelően innováljuk. Fokozott figyelmet fordítunk a termelés gazdaságosságára, főleg az anyag- és az energiaigényesség kérdésére. A tervezetthez képest 58 tonna alapvető nyersanyagot, 152 terajoule tüzelőanyagot és energiát takarítottunk meg, s ezzel nemcsak teljesítjük, hanem túl is teljesítjük a 02-es állami célprogram feladatait. Előfordul néhány probléma az anyag- költségek hányadának csökkentésében. A nehézségek oka, hogy a múszáltermelés adott technológiája, a nyers-, az alapanyagok, valamint az energia szilárdan meghatározott, s a külföldi szállítók normáit távolról el nem érő fogyasztási normák mellett nagyon kevés lehetőség nyílik a termelés gazdaságosságának növelésére. Munkakollektívánk azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy megbirkózzék ezzel a követelménnyel. Ez idén a dolgozók kibontakozódó kezdeményezése és a szocialista munkaverseny is segítette a tervfeladatok sikeres teljesítését. Az SZNF 40. évfordulója tiszteletére vállalt értékes vállalati szocialista kötelezettségünket ez év augusztusában kisebb ésszerűsítési intézkedéseket hajtunk végre a tervteljesítés előmozdítása érdekében. így azonban nem lehet megszervezni az 1985-ben és a nyolcadik ötéves tervidőszakban előttünk álló igényes feladatok teljesítését. A megoldást csak a műszaki fejlesztés és a kellő szerkezeti átalakítások végrehajtása jelentheti. Meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy az erre tett intékedések minél hatékonyabbak legyenek, ami nem könnyű és egyszerű. A sikeres kutatásokon és a műszaki megoldáson kívül a vállalatnak ehhez megfelelő anyagi feltételekre is szüksége van, hogy a reális, hatékony intézkedéseket sikeresen és gyorsan végrehajthassa. A hetedik ötéves tervidőszak elmúlt éveiben felhasználtuk az etiléngyártó egység építésének eredményeit, ez a kapacitás a legfontosabb építkezés volt a hatodik ötéves tervidőszakban. De nem kezdtünk egyetlen olyan új akcióba sem, amely a hetedik ötéves tervidőszak végén, vagy a nyolcadik kezdetén lényegesen hozzájárulna iparágunk anyagi alapjának fejlesztéséhez s a minőségi tervmutatók eddigi gyors ütemű megtartásához. Ugyanis a krakkoló üzemegység, amelynek építését jövőre kezdjük, csak a nyolcadik ötéves tervidőszak végén hoz népgazdasági hasznot. Azt hiszem,' ebből le kell vonni a következtetést közös munkánkra nézve. Egyrészt az igényes feladatok kitűzése során az elért gazdasági szintből kell kiindulni, és a terv alapján figyelembe kell venni a termelés további növelésének reális lehetőségeit, másrészt idejében meg kell teremteni a feltételeket a fejlesztési programok gyors megvalósításához, s e programoknak nagyobb mértékben kell elősegíteniük a gazdasági növekedést. megszilárdítottuk, főleg a CSKP KB 10. ülésén megszabott követelményekkel összhangban. Ez a kötelezettségvállalás magába foglal több mint 6200 egyéni, 161 kollektív és 25 gyáregységi felajánlást. Célja javítani a termelés gazdaságosságát, a műszál minőségét és munkánk hatékonyságát. Problémáink vannak egyes technológiai egységek korszerűsítésével és a választék innoválásával, amit meg kell tennünk, ha lépést akarunk tartani a világ fejlóaésével. A korábbi években a korszerűsítésre és az intenzifikálásra devizahiteleket vettünk fel. Most is keressük ennek lehetőségét. Egyes akciókat, amelyeknek megvalósítása devizaeszközöket igényel, szándékunkban áll beiktatni a beruházási tervbe. Véleményünk szerint azonban ezt a lépést szélesebb szemszögből kellene megítélni, s ezzel kapcsolatban döntő mércévé kellene válnia a netto devizahozamnak. Előfordult például, hogy egyik akciónk az exportárak változása következtében ez idén nem felelt meg az Állami Tervbizottság követelményeinek, ezért kiiktatták a 8. ötéves tervből. Pedig olyan berendezésről van szó, amelynek innoválásával a gépek számát 44-ról ötre csökkenthetnénk, ezáltal megtakarítanánk 40 dolgozót, 1900 tonna tüzelőanyagot, megoldást nyerne a formált műszál minőségének kérdése és hely is felszabadulna a termelés számára. A következő időszakban fokozott figyelmet szentelünk a munka minőségének és hatékonyságának, hogy eredményesen teljesítsük a 7. ötéves terv valamennyi feladatát. Az év első felében nagy felelősségtudattal fogtunk hozzá az 1985. évi terv előkészítéséhez. Az üzemi pártbizottság az egységes eljárás érdekében konkrét politikai és szervezési lépéseket tett. A pártalapszervezetek júliusi taggyűlésein jóváhagyták az idei igényes tervet. Ezt követően a feladatokat megtárgyalták a dolgozókkal a nyilvános pártgyúléseken, a termelési értekezleteken és a pártgazdasági aktíva ülésein. A terv előkészítésébe bevontunk minden gazdasági központot, az FSZM műhelybizottságait és közvetítésükkel valamennyi dolgozónkat. A jövő év feladatai nagyon igényesek. Az előző esztendőhöz képest az árutermelésnek 0,4 százalékkal, a saját termelési értéknek 2,6 százalékkal, a nyereségnek 13,1 százalékkal kell növekednie, a minőség további javítása, az önköltségek csökkentése, valamint a nyersanyag és az energia megtakarítása mellett. Mindent megteszünk, hogy igényes, de valós és teljesíthető feladatokat vállaljunk. Erre felhasználjuk a pártpolitikai munka hatékonyságának növelését, s a dolgozók kezdeményezésének fejlesztését a szocialista munkabrigádok, a komplex racionalizációs brigádok, az újítók és az ésszerúsítők közvetítésével. Hatásos eszközt látunk a munka és a javadalmazás megszervezése brigádrendszerű formájának, valamint a haladó szovjet munkamódszereknek további elterjesztésében is. LIBUŠE FEIFIČOVÁ elvtársnönek, a CSKP KB tagjának, a litvínovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyipari Művek munkásnöjének felszólalása JÚLIA PANČUR0VÁ elvtársnönek, a CSKP KB tagjának, a humennéi Chemlon vállalat munkásnöjének felszólalása úi siu 6 1984. XII. 11.