Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)

1984-12-29 / 307. szám, szombat

Hétmillió korona terven felül (ČSTK) - A bratislavai Ma­tador vállalat dolgozói tegnap reggel jelentették, hogy teljesí­tették az állami terv minden fontos mutatóját. A jelentést Gejza šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratisla­vai városi pártbizottság vezető titkára vette át, aki a vállalatnál munkalátogatást tett. A vállalat dolgozói az év végéig hétmillió korona értékű. árut termelnek terven felül, a szocialista országokba irá­nyuló kivitel feladatait kétmillió koronával teljesítik túl. Első­sorban szállítószalagokat, gu­mipadlózatot és gumitömlőt exportálnak. Szocialista fela­jánlásaikra támaszkodva az anyag- és az energiaigényes­ség csökkentésének, valamint a munkatermelékenység növe­lésének feladatait is túlszár­nyalták. A jövő évben először haladja meg termelésük érté­ke az egymilliárd koronát. Eh­hez nagyban hozzájárul a vál­lalat bővítése. Gejza šlapka elvtárs megte­kintette az új termelőcsarnoko­kat, amelyek üzembe helyezé­sével jelentősen korszerűsítet­ték a gumifeldolgozás gyártási folyamatait, javították a termé­kek minőségét, növelték a ter­melést, és csökkentették a munkaigényességet. SZOMBAT 1984. december 29. XXXVII. évfolyam 307. szám ★ Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Ők már célba értek... A nagylégi (Lehnice, dunaszerdahelyi - Dunajská Streda - járás) Csehszlovák-NDK Barátság Efsz tagjai nagy gondot fordítanak a legkorszerűbb módszerek alkalmazására a mezőgazdasági terme­lésben. Az idén gabonanemüekből 7,44 tonnás átlagos hektárhoza­mot értek el, s kiváló gazdasági eredményeikért megkapták a Munka Érdemrendet. A képen: Álló Teréz, a szövetkezet tagja a békéi (Mierovo) gazdaságban szólömetszés közben. (Ivan Lužák felvétele - ČSTK) (ČSTK) - Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, az SZLKP KB titkára tegnap fogadta Branislav Bíróét, az Ipari Szövetkezetek Szlovákiai Szövet­ségének elnökét, akj jelentést tett a szlovákiai ipari szövetkezetek idei tervfeladatainak teljesítéséről. Gustáv Husák elvtárs üdvözli a küldöttség tagjait (Telefoto - ČSTK) Gustáv Husák elvtárs fogadta a kohó-, a gép- és az elektrotechnikai ipar képviselőit (ČSTK) - A Kladnói Kőszénbánya Vállalat dolgozói december 27- én délután teljesítették idei tervüket. Nincsenek egyedül az ország­ban: az elmúlt napokban számos helyről kaptunk hírt a feladatok sikeres valóra váltásáról. Ennek örülni lehet, hiszen dolgozóink kedvező alapot teremtenek a hetedik ötéves tervidőszak utolsó éve igényes feladatainak megvalósításához. A kladnói kőszénbányák- ban az év eleje óta a nehéz geológiai feltételek ellenére 3 millió 260 ezer tonna szenet fejtettek. Az év végéig még 23 000 tonna szenet termelnek terven felül a népgazdaságnak. Növelni kell a kivitel hatékonyságát (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Josef Hamannak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, a KB titkárának és más személyiségeknek jelenlétében fogadta a kohó- és nehézgépipar, az általános gépipar és az elektrotechnikai ipar dolgozóinak küldöttségét, amelyet az illetékes miniszterek, az említett ágazatok vezető és élenjáró dolgozói, párt­ós szakszervezeti tisztségviselői és a Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettjei képeztek. Ladislav Gerle szövetségi mi- niszterelnök-helyettes tájékoztatta Gustáv Husák elvtársat az idei év előzetes eredményeiről és a jövő évi terv kidolgozásáról. Hangsú­lyozta, hogy ezen ágazatok dolgo­zói az idén csaknem négymilliárd korona értékű árut termelnek ter­ven felül az előirányzott anyag- és energiaráfordítások megtartásá­val. összesítve nemcsak a belpia­ci szállítások, hanem a kivitel ter­vét is túlteljesítik, bár a tervezettől részben eltérő termékszerkezet alapján. Kiemelte, hogy a jövőben nagyobb gondot kell fordítani a ki­vitel hatékonyságára és arra, hogy minden vállalat teljesítse tervét. Ezután Eduard Saul, Pavol Bahyl és Milan Kubát, a szövet­ségi kormány miniszterei jelentést tettek Husák elvtársnak reszortjuk feladatainak teljesítéséről. Beszédében Husák elvtárs nagyra értékelte azt a haladást, amely ezekben az ágazatokban a több mint egymillió munkás, mű­vezető, technikus és konstruktőr áldozatos munkájának és kezde­ményezésének köszönhetően született, s a legfelsőbb politikai és állami szervek nevében, valamint a saját nevében is ezért őszinte köszönetét mondott.- Ugyancsak köszönetét érde­melnek a további ágazatok, ame­lyekben az idén szintén a pozitív irányzatok dominálnak - mondotta Husák elvtárs. - Az eddigi ered­mények alapján arra számítha­tunk, hogy túlteljesítjük a nemzeti jövedelem képzésének, valamint az ipari, a mezőgazdasági és az építőipari termelésnek az idei ter­vét. Ezzel eleget teszünk a ČSKP által támasztott azon igénynek, hogy gondoskodni kell a növeke­dés gyorsabb üteméről, s ezzel meg kell teremteni a feltételeket a személyi és a társadalmi fo­gyasztás fokozásához. Helyes, hogy a sikereken kívül a mai találkozón a gép- és a kohó­ipar fogyatékosságait és megol­datlan problémáit is nyíltan szóba hozzuk, ezekre a központi bizott­ság és a szövetségi kormány több alkalommal bírálóan rámutatott. Az elért eredményekhez és az új feladatokhoz annak tudatában kell viszonyulni, hogy a dinamikus fej­lődés megkezdett útjának folytatá­sa a társadalom növekvő szük­ségleteinek kielégítése és az, hogy lépést tartsunk a világgal a gazdasági és a tudományos- műszaki versenyben, a következő években megköveteli a népgazda­ság intenzifikálásának lényeges meggyorsítását - hangsúlyozta Husák elvtárs. Ennek fontos feltétele az, hogy a? új követelményeknek megfele­lően emeljük az irányító, a szerve­ző- és a politikai nevelő munka színvonalát. Csernyenko elvtárs­nak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének az elmúlt (Folytatás a 2. oldalon) Ugyancsak sikeresen teljesíti feladatait a Kelet-szlovákiai Vas­mű, az a vállalat, amely a Szovjet­unió hathatós segítségével kelet­kezett és üzemel. A világ több mint negyven országába szállítja ter­mékeit, a legtöbbet a Szovjetunió­ba. A kereslet azok iránt az acél­csövek iránt a legnagyobb, ame­lyeket belföldi és nemzetközi föld- gáz- és kőolajvezetékek építésére használnak. A nagyvállalat az idén 118 ezer tonna acélcsövet gyár­tott, ebből 80 ezer tonnát a Szov­jetuniónak szállított. E feladat tel­jesítését a kelet-szlovákiai kohá­szok december 21-ig befejezték, s tegnap már az utolsó idei szállít­mányokat is útnak indították. A vasmű dolgozói teljesítették az Októberi Forradalom 67. évfordu­lója tiszteletére vállalt azon kötele­zettségüket is, hogy a szovjet élel­miszerprogram megvalósítása ér­dekében december 3-ig 6500 tonna takarmánytároló építésére szolgáló acélszerkezeti elemet gyártanak. Ráadásul terven felül 53 tonna ilyen elemet állítottak elő. Hat nappal a határidő előtt telje­sítették idei feladataikat hazánk legnagyobb vegyipari trösztjének, a Slovchémiának a vállalatai. A legfontosabb tervmutatóknak már december 25-ig eleget tet­tek. Az év végéig hátralevő napok­ban jelentősen túlszárnyalják a nyereségképzés, a szocialista országokba irányuló kivitel, a tő­kés export és a kétmillió koronán felüli költségvetési keretű beruhá­zások feladatait. A szlovákiai vegyipari vállalatok kedvező ered­ményei a nyers- és az alapanya­gok jobb hasznosításának és Üdvözlő távirat (ČSTK) - Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök távirat­ban fejezte ki jókívánságait Car­mel Mifsud Bonniéinak, a Máltai Köztársaság miniszterelnökének kinevezése alkalmából. a termelés hatékonysága növelé­sének köszönhetőek. A humennéi Chemlon vállalat több mint hatezer dolgozója teg­nap teljesítette idei bruttó termelé­si és árutermelési tervét. A vállalat az év végéig még 660 tonna mű­szálat gyárt. A kiviteli terv valóra váltását már december 21 -én be­fejezték, s az év utolsó tíz napjá­ban még 550 tonna árut szállíta­nak külföldre terven felül. A Trenčíni Cementipari Kon­szern nyolc vállalata az év végéig 25 ezer tonna cementet és 5000 tonna meszet állít elő terven felül. A cementipari vállalatok az állami terv feladatait már tegnap teljesí­tették, 1 milliárd 825 millió korona árut termeltek az év eleje óta. Ehhez nagyban hozzájárult a jó munkaszervezés és a szocialista verseny, amelybe a konszern csaknem hétezer dolgozójának több mint 84 százaléka kapcsoló­dott be. Véget ért a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszaka (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök december 28-án kelt levelében közölte a Szövet­ségi Gyűlés elnökségével, hogy a csehszlovák államszövetség­ről szóló alkotmánytörvény 61. cikkelye értelmében a Szövet­ségi Gyűlés őszi ülésszakát de­cember 29-ével befejezettnek tekinti. Búcsúlátogatás (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke tegnap Prágá­ban búcsúlátogatáson fogadta Kari Olof Martin Skoglundot, a Svéd Királyság csehszlovákiai nagykövetét. A sokéves áldozatos munkáért (ČSTK) - Václav Janoušek- nek, a CSKP KB osztályvezetőjé­nek 60. születésnapja alkalmából Csehszlovákia Kommunista Pártja és szocialista társadalmunk fej­lesztése javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köz- társasági elnök a Győzelmes Feb­ruár Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést teg­nap Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titká­ra adta át a jubilánsnak. Egyúttal átnyújtotta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök üdvözlő levelét. Az ipari szövetkezetek feladatairól VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Thumbnails
Contents