Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-20 / 301. szám, csütörtök
LELKES HAZAFI ÉS KÖVETKEZETES INTERNACIONALISTA VOLT (Folytatás az 5. oldalról) van, hanem alapvető politikai jelentőséggel bír. A dolgozók millióinak - a szocialista állam gazdáinak - aktivitását ösztönzi. A jó és becsületes szocialista gazda nevelése a párt, a szocialista állam és a szakszervezetek állandó feladata. Hasonlóan, mint évekkel ezelőtt, amikor Zápotocký elvtárs a dolgozókat a társadalom fejlesztéséért érzett felelősségre ösztönözte, ma is minden dolgozónak - mint országa öntudatos gazdájának - felelősségtudattal kell végezni munkáját. A fő feladat, amelyre egész társadalmunk figyelmét összpontosítja, hogy sikeresen teljesítsük a 7. ötéves tervidőszak feladatait, biztosítsuk a gazdaság intenzív növekedését, a termelés magas hatékényságát és a gazdaságosságot, a termékek, és minden munka jó minőségét. Amint azt Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 12. ülésén hangsúlyozta: gazdaságunknak megvannak a forrásai és feltételei ahhoz, hogy jobban és jobbat termeljen, hogy jobban és magasabb színvonalon elégítse ki a társadalom minden szükségletét. Arról van szó, hogy megtanuljuk e lehetőségek minél jobb kihasználását. Ezt minden dolgozónak - munkásnak, műszaki szakembernek, hivatalnoknak, minden vezető dolgozónak és tisztségviselőnek - szem előtt kell tartania. Elvtársak! Antonín Zápotocký lelkes hazafi és következetes internacionalista volt. Határozottan fellépett a forradalmi szakszervezetek kiépítésével kapcsolatos nacionalista elképzelések s az ellen, hogy a szak- szervezeteket szűk nemzeti keretek közé szorítsák. Az internacionalizmus elvét következetesen érvényesítette mind a mozgalomban, mind más országok szakszervezeteihez fűződő kapcsolatában. A forradalmi szakszervezeti mozgalom elnökeként személyesen vett részt a forradalmi szak- szervezeti mozgalom cseh és szlovák tagozatának egyesítéséről folyó tárgyalásokon. Állandó figyelmet szentelt a szlovákiai szakszervezeti mozgalom fejlesztésének és megszilárdításának. Hangsúlyozta, hogy a cseh és a szlovák szakszervezetek együttműködésének kölcsönösnek kell lennie, és,, a teljes nemzeti egyenjogúság és szoldaritás alapján kell kiépíteni“. Zápotocký elvtárs ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az „egységes szakszervezetekbe tömörült cseh dolgozó nép együtt fog működni a szlovák néppel, segíteni fog neki, tanulni tóle, hogy a szlovák dolgozó nép is segítsen nekünk és tanuljon tőlünk“. Az a tény, hogy ezen elvi internacionalista gondolkodásmóddal teljes mértékben azonosultak a szlovák elvtársak is, élükön František Zup- kával, később a szakszervezetek egyesítési folyamatának gyors befejeződéséhez vezetett. Teljes joggal állapíthatjuk meg, hogy a szakszervezetek kiépítésének osztályelveit következetesen sikerült érvényesítenünk. A forradalmi szakszervezeti mozgalom jelentős szerepet játszik társadalmunk osztályainak és szociális csoportjainak közeledésében, nemzeteink és nemzetiségeink internacionalista szövetségének megszilárdításában, hozzájárul az egységes csehszlovák szocialista állam szilárdságához. A csehek és szlovákok testvén együttműködése iránti érdeklődést Zápotocký elvtárs kormányfőként és köztársasági elnökként is bizonyította. A szlovák dolgozók ezért mindig örömmel fogadták. Antonín Zápotocký a szakszervezetek internacionalista egységének és a dolgozók nemzetközi összeforrottságának következetes híve volt a fasizmus és a kapitalista világreakció elleni harcban. E cél eléréséért a Kommunista Internacionálé végrehajtó szerveinek tagjaként és a Vörös Szak- szervezeti Internacionálé végrehajtó szerveinek tagjaként is sok évig fáradhatatlanul harcolt. A Szakszervezeti Világszövetség alapítói közé tartozott, s a szervezetek a békéért és a háború ellen, a fasizmus ellen, a dolgozók jogaiért és a szakszervezetek szabadságát célként kitűző program alkotója volt. Az egység ellenségeinek felforgató tevékenysége ellenére a Szakszervezeti Világszövetség hatalmas nemzetközi szervezetté nőtt, amely a dolgozók jogaiért, a szociális haladásért és a világbékéért folytatott harc jelentős erejévé vált. Zápotocký elvtárs, aki az első világháború éveit a fronton töltötte, s a második világháború idején koncentrációs táborban ismerte meg a fasizmus borzalmait, lelkes békeharcos volt. A szakszervezetek vezetőjeként és államfőként felszólította a csehszlovákiai dolgozókat, hogy munkasikereikkel járuljanak hozzá a világbéke biztosításához, valamint a felszabadító és antiimeprialista mozgalom fejlődéséhez. Elvtársak, Antonín Zápotocký egész életén át a Szovjetunió csodálója és a lenini tanítás meggyőződéses híve volt. Minden alkalmat felhasznált arra, hogy terjessze az SZKP politikájával és a szovjet valósággal kapcsolatos igazságot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szovjet nép tapasztalatainak alkalmazása nélkül megvalósíthatatlanok azok a társadalmi változások, amelyek mellett népünk döntött. A Szovjetunióval való szövetséget tekintette az új köztársaság számára az egyedüli biztonságos kikötőnek. Az új kormány kihirdetése után 1948. júniusában hangsúlyozta: „Leghatalmasabb barátunkkal, a Szovjetunióval való szövetségre támaszkodva minden fenyegetés és a kapitalista ellenséges körökben hallható fegyver- csörtetés ellenére nyugodtan tekintünk a jövőbe..." Zápotocký elvtárs, aki 1920- ban a Komintern világkongresszusán hallgatta Lenin szavait arról, hogy a felszabadított, alkotó munka és a tudomány alapjaitól átépíti a régi, elmaradott Oroszországot, amely egyszer még meglepetéssel szolgál a világnak, még tanúja lehetett a Szovjetunió első sikereinek a világűr meghódításában. A Nagy Október 40. évfordulójára irt cikkében a Rudé právo hasábjain a következőket olvashatjuk: „A Szovjetunió elért eredményeinek fő értéke az egész világ és azok számára, akik békében és nyugalomban akarnak élni, abban rejlik, hogy a Szovjetunió minden vívmányát, amellyel ma meglepi és megelőzi az egész világot, a háború ellen és a békéért folytatott küzdelem szolgálatába állítja“. Ma is - jobban, mint korábban- érvényes, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja, a szocialista állam, és a csehszlovák nép számára a Szovjetunióval való szövetség, barátság és együttműködés olyan alap, amelyre országunk gazdasági fejlődését, bel- és külpolitikánkat, biztonságunkat, állami függetlenségünket, boldog, békés jövőnket építjük. Elvtársak! Az első szocialista ország példája és tapasztalatai Antonín Zá- potockýra állami tisztségeinek- az államfő és a köztársasági elnök tisztségének - betöltésében ösztönzően hatottak. Ebben az időszakban rendkívüli érdemeket szerzett a szocialista állam alakításában és megszilárdításában. Gondoskodott arról, hogy a népet szolgáló új típusú párt jól működjön, hogy fejlődjön gazdasági, szervezői, és kulturális nevelő szerepe, amelyet a legjelentősebbnek tartott. Gondja volt arra is, hogy az új állam megbízható fegyveres erőkkel, valamint a forradalmi vívmányok védelmét és az állam szuverenitásának biztosítását szolgáló szükséges apparátussal rendelkezzen. Azokat a hagyományokat folytatta és fejlesztette tovább, amelyeket Klement Gottwald, az elsó munkáselnök alapozott meg. Hozzájárult ahhoz, hogy a párt és a szocialista állam sikeresen valósítsa meg a szocializmus építését, amely Gottwald vezetésével vette kezdetét. Zápotocký elvtárs gyakran emlékeztetett a törvényesség és az állami fegyelem megőrzésének szükségességére, mind az állampolgárok, mind pedig az állami hatóságok, a közigazgatás és valamennyi tisztségviselő részéről. „Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy a szocializmusban minden megengedett“, figyelmeztetett, majd igy folytatta: „Meg kell szilárdítani állampolgárainknak az államba, törvényességébe és megkezdett utunk helyességébe vetett bizalmát. Ezért fel kell számolnunk a felelőtlenség és az önkény minden megnyilvánulását, bárhol forduljon is elő.“ Ebben is az állami szervek munkája tökéletesítésének, a népnek a pártpolitikába vetett bizalma megszilárdításának, a nép megnyerésének, a párt tekintélye növelésének és a szocializmus tekintélye növelésének útját látta. Elvtársak! Zápotocký elvtárs személyiségének képe nem lenne teljes, ha nem említenénk meg csodálatos emberi tulajdonságait. Rendkívül közel tudott kerülni az emberekhez, s velük maradt a legnehezebb körülmények között is. Igy volt ez a sztrájkok-és tüntetések idején, a koncentrációs táborban, a gyűléseken, a gépeknél, az építkezéseken és a földeken. Élő és közvetlen kapcsolata az emberekkel, valamennyi kérdés tárgyszerű és gyakorlati megközelítése növelték népszerűségét, ugyanakkor a párt tekintélyét is. A kellemetlen dolgokról is szokott beszélni: kifogásolta a hiányosságokat, de beismerte saját hibáit is, és arra törekedett, hogy megszabaduljon tőlük. Képes volt mindenkiért kiállni, aki meg nem értésbe ütközött, és segítségre volt szüksége. Híres volt szerénységéről, szívósságáról és becsületességéről, alkotó derűlátásáról, s arról, hogy törhe- tetlenül hitt a munkásosztály és a szocializmus győzelmében. Ez hozzásegítette őt ahhoz, hogy túlélje az üldöztetést és a fogságot, valamint a koncentrációs tábor nagy megpróbáltatásait. Mindig példaképül szolgált, főleg azzal, ahogyan a szavakat és a tetteket össze tudta kapcsolni. Antonín Zápotocký életműve a jelen és a jövő korosztályai számára történelmünk dicső fejezetét képezi. A munkásosztály és az egész dolgozó' nép erejébe és képességébe vetett bizalom, a szocializmus és a kommunizmus győzelmébe, az emberiség békés, boldog jövőjébe vetett hit lelkes megnyilvánulása ez az életmű. Antonín Zápotocký születésének 100. évfordulójára abban az időben emlékezünk, amikor a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulójára készülünk. Ezzel kapcsolatban ismét felmerülnek előttünk Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulása óta kifejtett törekvései és a munkásosztály hősi küzdelme a politikai és szociális fel- szabadulásért, a szocializmus megvédéséért. Büszkeséggel tekinthetünk azokra az eredményekre, amelyeket azóta - a nehézségek és problémák ellenére - elértünk. Sikereinket annak köszönhetjük, hogy népünket az egységes és akcióképes Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette. A párt elvi marxista-leninista politikája, hűsége a proletár internacionalizmushoz, Klement Gottwald és Antonín Zápotocký forradalmi hagyatékához a szocialista Csehszlovákia további felvirágoztatásának biztosítéka. Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével készek vagyunk minden ellenséggel szemben megvédeni azt a történelmi művet, amelyet népünk alkotott, s amelyből Antonín Zápotocký oly nagy mértékben vette ki részét. Készek vagyunk mindent megtenni, hogy ezt a művet sokoldalúan továbbfejlesszük. Tisztelettel adózunk Antonín Zápotocký emlékének és munkásságának. Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja! A Noszty-fiú esete a Magyar Területi Színházzal Abban az időben egy színházi társulat működött a városban. Jó dolga volt a közönségnek, mert a színház egyedül az ő kedvüket kereste, mondván, hogy mindenekelőtt a nagyérdemű kívánalmait kell teljesíteni... Félre téve a Mik- száth-regény kezdő sorainak parafrázisát: Ez lehetett az előzménye annak is, hogy Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényéből készült féltucatnyi színpadi adaptáció közül éppen a zenés játék korlátai közé kényszerített feldolgozást választották. Kétségtelen és vitathatatlan tény, hogy a Magyar Területi Színház mindkét társulatának közönsége hiányolja a szórakoztató zenés színházat. Okai ugyanúgy kereshetők az amatőr színjátszó hagyományok felemásságában, mint a felszabadulás utáni nemzetiségi színházkultúra egyszólamúságá- ban. Innen szemlélve a dolgot tiszta sornak látszik, hogy a MATESZ mindkét társulata időnként megpróbálkozik a szórakozA Mikszáth-darab szüreti jelenetében Dér Lívia, Varsányi Mária és Holocsy István (Nagy László felvétele) tató zenés színházzal. A közönség valamennyi rétegének igényeit figyelembevevő színház esetében kötelesség is a műfaj időnkénti ápolása. Persze mindehhez tudatosítani kellene, hogy a színház struktúrája nem ehhez formálódott, s a színészek sincsenek olyan készenléti állapotban, hogy a zenés, énekes és táncos műfajt minden nehézség nélkül műveljék. Éppen ezért a színház dramaturgiájának a legjobb zenés darabok közül kellene válogatnia. A három legutóbbi „zenés játék“ Brecht, Jílek és Mikszáth alkotása volt. Brecht Koldusoperája sohasem tartozott a szórakoztató zenés színház műfajába. Az előadott songoknak itt elsősorban a brechti gondolatokat kell illusztrálniuk, s a nagy színházi újítónak az andalító polgári kultúra ellen felvonultatott vádjait igazolniuk. A Thália Színpadon látott Jílek- mesejáték pedig éppen a folklór szóban deklarált tiszta forrását tette zavarossá eklektikus színpadi kifejezőeszközeivel. A Mikszáth- regény most Komáromban (Komárno) látott zenés színpadi változata is felemás volt. Egyszerre akart lenni mikszáthi erejű és felhőtlenül szórakoztató. Sajnos a kettő ebben a műfajban a legkevésbé fér össze. Tudvalevő, hogy ez a műfaj nem operett, ez nem musical, de nem is törekszik egetrengető társadalmi mondanivalók közlésére, éppen ezért a műfaji határait sem lehet a kritikai realizmus felé tágítani. Már maga az a tény is kissé abszurdnak tűnik fel, hogy egyesek Mikszáth színpadoktól, színházaktól távoli alkotói világát a korabeli irodalmi sikerekre sandítva alakítgatták, for- málgatták a színpad törvényszerűségeihez. Nem is szólva erről a változatról, amelynek szerzői (Benedek András, Karinthy Ferenc, Siklós Olga, Rónai Pál, Brand István) szinte csak a regény vázát illusztrálták a zenével. Ez aligha lenne éppen baj, hiszen a műfaj követelményeit az így leredukált mikszáthi történet kielégíti. A látott előadással kapcsolatban azonban számos kérdés merül fel. Ennyire bizonytalan ízléssel szórakoztató zenés színházat nem lehet csinálni. Az előadás stílustalanságát, esztétikai értékeinek kétségességét leginkább a színészvezetés hiányosságai, a díszletek közhelyes jelzésekkel látványosságra törekvő képzőművészeti megformálatlansága és a tisztázatlan rendezői szándék mutatja. A rendezésről az a példabeszéd jut eszembe, amelyet a giccs lényegének a megvilágításához fűznek. Nem az a baj, hogy a kerti törpe alkotója kerti törpét csinált, hanem, ha az illető azt hiszi, hogy Rodin Gondolkodójához mérhető szobrot alkotott, s ezt ilyen szellemben terjeszteni kezdi. A Noszty fiú este Tóth Marival című zenés vígjáték komáromi előadása egyszerre alkalmaz népszínmű- és operettkliséket, ugyanott keres leleplező erejű mondanivalót, ahol a felhőtlen szórakoztatáshoz segítségül hívja az el- üvöltött mulató nótákat. Ez utóbbiakat ráadásul sok esetben olyan módon teszi, amely már-már paródiája lehetne a Mikszáth által oly jól ismert dzsentris mulatozásnak. Mondjuk, ez rendben is lenne mindaddig, míg mindezt a színház nem Mikszáth Kálmán halhatatlan értékű regénye színpadi változataként tálalja fiatalnak, öregnek egyaránt, hanem annak, ami. Ebben az esetben nem kerülne szembe a kötelező olvasmányainak egyikére kíváncsi diákkal sem, aki a legrosszabb esetben a szórakozás fogalmát már a rock és a pop műfajában is a videodiscók látványelemeihez, a zene és a dalszövegek igényes darabjaihoz mérten alakította ki magában. Tévedés ne essék, itt nem az operett, a zenés vígjáték, a musical ellen írok. Csupán ezek műfaji igényességét, tisztességes szakmai hozzáértéssel megalkotott megjelenési formáit kérném számon a Konrád József rendezte előadáson. Zenés vígjátékot aligha lehet más céllal rendezni, mint az igényes szórakoztatáséval. Ebben a szórakoztatásban nemcsak a már említett képzőművészeti látványelemek eklektikus- sága, szokványos formai világa és papírmasés kivitelezése vettetett be, hanem a színházi játék olykor tapasztaltabb, rutinosabb zenés színházi műhelyekben is ritkán használt eszközskálája. Ezekkel együtt láthattunk a színészi munka tisztességével megformált szerepeket. Például Ropog József (Tóth Mihály), Turner Zsigmond (Stromm ezredes) szerepében vagy Dráfi Mátyás (Kopereczky) játéka egy meg nem valósult ren- dezö-teremtette stílusegységet sejtetett. Ez pedig a színészi túlzások, a társulat alkotói világától idegen, átvett dolgok megkerülésével lett volna elérhető. Például sokkal hitelesebb játék született volna, ha Holocsy István (Noszty Feri) és Varsányi Mária (Tóth Mari) különböző színészi felfogását egyezteti a rendező. Inkább Varsányi Mária visszafogottabb, a prózai színészet eszközeit használó játéka lehetett volna a tájékozódási pont, szemben Holocsy István eltúlzott gesztusokra, har- sányságra hangolt játékával. Egyik pillanatról a másikra egyetlen prózai társulat sem képes a zenés színház feladataihoz alakítani stílusát. Éppen ezért, ha már ragaszkodtak ehhez a zenés változathoz, inkább a vígjátéki elemeket kidomborító, a zenei- és dalbetéteket inkább csak illusztrá- tív funkciójukban megőrző, kevesebb táncot, harsányságot kívánó előadásmódhoz kellett volna közelíteni. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZiľ 6 1984. XII. 20.
