Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)

1984-12-20 / 301. szám, csütörtök

Jelentős munka- és társadalmi aktivitás Eszmecsere a kétoldalú együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről (Folytatás az 1. oldalról) kát a felszabadulás 40. évforduló­jának ünnepségein és a jövő évi országos spartakiádon. Az elnökség a továbbiakban a fiatal nemzedék életével és munkájával kapcsolatos kérdése­ket itatott meg. Megtárgyalta az an vonatkozó javaslatokat, ho- g^ n lehetne javítani a Nemzeti Front szerveinek és szervezetei­nek a 14-18 éves fiatalok körében végzett nevelómunkáját. A továbbiakban az elnökség érté­kelte a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek részvételét az arra irányuló tevékenységben, hogy növekedjen a gyermekek és fiatalok aktivitása a tudományos- műszaki fejlesztés terén. Ezt kö­vetően jelentést tárgyalt meg arról, hogyan vesznek részt a nemzeti Front szervei és szervezetei a jövő évi országos spartakiád megszer­vezésében, s nagyra értékelte al­kotó viszonyukat ehhez az orszá­gos rendezvényhez. Végezetül az elnökség népünk internacionalista érzelmeinek megfelelően további eszközök átutalását hagyta jóvá a Csehszlovák Nemzeti Front bé­ke- és szolidaritási alapjának a Szocialista Etiópia megsegítésére. Bratislavában tegnap a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsá­gának Elnöksége ülésezett. Teljes támogatásáról biztosította azt a határozatot, amelyet hazánk gazdasági és szociális fejleszté­sének jövő évi állami tervével kap­csolatban a CSKP KB 12. és az SZLKP KB legutóbbi ülése foga­(Tudósítónktól) - Kedden Castában kétnapos pártszeminá­rium kezdődött. Szervezője az SZLKP Központi Bizottságának propaganda- és agitációs osztá­lya. Részt vesznek rajta pártunk­nak a marxista-leninista filozófia, a tudományos kommunizmus, az állam és a jog kérdéseivel foglal­kozó lektorai Szlovákia minden ré­széből. A tanácskozás első napján öt előadás hangzott el. Elméleti, filo­zófiai síkon elemezték a fő téma legfontosabb vonatkozásait. A fi­gyelem homlokterébe állították a szocialista személyiség formálá­sának követelményeit, ennek ke­retében a társadalompolitikai akti­vitás szerepét. Tüzetesen taglal­ták a tőkés ideológia beszivárgá­sának, illetve társadalmi rendünk dott el. Ezzel kapcsolatban az el­nökség nagyra értékelte azt a kez­deményezést, amelyet a Szlovák Nemzeti Front szervei és szerve­zetei a népgazdaság fejlesztése, a CSKP XVI. kongresszusa irány­vonalának és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozatának megvalósítása érdekében fejtenek ki. Tekintettel arra, hogy az élet- színvonal megtartása és további javítása az 1985. évi terv alapvető célja, az elnökség felhívta a Szlo­vák Nemzeti Front szerveit és szervezeteit, hogy tagjaikat és az egész lakosságot a jövő évi állami tervben kitűzött feladatok teljesíté­sére ösztönözzék. Elvárja, hogy növeljék hozzájárulásukat a ha­zánk felszabadításának 40. évfor­dulója tiszteletére kibontakoztatott munka- és társadalmi aktivitás fel­lendítéséhez összhangban a köz­ponti szervek ezzel kapcsolatos felhívásával. Az elnökség a továb­biakban jelentést vitatott meg, amely értékelte a SZISZ által a ta­nulóifjúság körében szervezett munkaaktivitási versenyt. Végeze­tül jóváhagyta a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának jövő évi munaktervét. Prágában tegnap a Cseh Nem­zeti Front Központi Bizottságának Elnöksége is ülésezett. Megtár­gyalta saját jövő évi munkatervét, jelentést vitatott meg a Cseh Nem­zeti Front KB Központi Revíziós Bizottságának idei tevékenységé­ről, s áttekintette e bizottság és a Cseh Béketanács jövő évi mun­katervét. egyes ellentmondásainak a tudat­ra, az emberi magatartásra gyako­rolt kedvezőtlen hatását. Szó esett bennük továbbá a társadalomelle­nes tevékenység okairól, filozófiai, lélektani és egyéb vonatkozásai­ról, valamint az ilyen jelenségek leküzdésének módjáról. Az elő­adásokat tartalmas és élénk vita egészítette ki. Tegnap a szeminárium további négy előadással ért véget. Az SZLKP Központi Bizottságának előadói nemcsak az adott helyzetet térké­pezték fel életünk egyes területeivel kapcsolatban, hanem sorra vették a társadalomellenes jelenségek­kel, a szocialista törvényesség, er­kölcs és fegyelem megsértésével szembeni küzdelem meghatározó fontosságú tennivalóit is. . .. (g- »■) Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Gustáv Stopkát, hazánk újonnan kineve­zett nicaraguai, Costa Rica-i és hondurasi nagykövetét diplomá­ciai megbízatásának megkezdé­sével kapcsolatban. Alois Indra, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a Szövetségi Gyű­lés elnöke tegnap fogadta Václav Jizdnýt, hazánk újonnan kineve­zett tunéziai, Ladislav šobrt, ha­zánk új ghánai nagykövetét és Ivan Lúčant, hazánknak a Jemeni Arab Köztársaságba újonnan ki­nevezett nagykövetét diplomáciai megbízatásuk megkezdésével kapcsolatban. Jókívánságok Ausztráliába (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök távirat­ban fejezte ki jókívánságait Ro­bert James Hawkenak, az Auszt­ráliai Államszövetség miniszterel­nökének kinevezése alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter üdvözlő táviratot küldött William George Haydennek, Ausztrália újonnan kinevezett külügyminiszterének. Munkatanácskozás (ČSTK) - A nitrai Agrokomplex kiállítási területen, ahol jelenleg csehszlovák üvegipari kiállítás van, tegnap munkatanácskozást tartottak. Jelen volt Peter Colot­ka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök is. A találkozón Štefan Urban szlovák iparügyi miniszter és Ján Janovic szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tájé­koztatta Colotka elvtársat a cso­magolástechnika helyzetéről. Ezután Peter Colotka a két minisz­ter társaságában megtekintette az üvegipari kiállítást. Értékelték a kerület idei eredményeit (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Kassán (Košice) a kelet-szlovákiai kerületi pártbizottság. A tanácsko­záson részt vett Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára. A jelenlevők a CSKP KB 12. és az SZLKP KB decemberi ülésének határozataiból kiindulva értékelték a kerület idei eredményeit. Az ülés vitájában Mikuláš Beňo elvtárs is felszólalt. Méltatta a kerület dolgo­zóinak sikereit, és rámutatott a jö­vő évi feladatok igényességére. Választási előkészületek a Szovjetunióban (ČSTK) - Moszkva kujbisevi vá­lasztókörzete munkáskollektívái­nak gyűlésén tegnap az Orosz -Föderáció Legfelsőbb Tanácsa képviselőjévé jelölték Konsztan­tyin Csernyenkót, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nökét. Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa képviselőjévé jelölték Nyikolaj Tyihonovot, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnökét. Az egész Szovjetunió területén tegnap kezdődött meg a választá­si kampámy, melynek során kivá­lasztják a jelölteket a szövetségi és autonóm köztársaságok legfel­sőbb tanácsaiba, valamint a népi képviselők helyi tanácsaiba jövő év február 24-én megtartandó vá­lasztásokra. Brit - kínai szerződés (ČSTK) - Pekingben tegnap kí­nai-brit közös nyilatkozatot írtak alá Hongkong jövőjéről, amely meghatározza, hogy ez a Kína területén levő brit gyarmat 1997- ben a Kínai Népköztársaság fenn­hatósága alá kerül. A nyilatkozatot a két ország kormányelnöke, Csao Ce-jang és Margaret That­cher írta alá. (Folytatás az 1. oldalról) Tanács alelnöke, a Lidicei Helyi Nemzeti Bizottság einöke várta. A nyugatnémet vendég a lidicei múzeumot is megtekintette. Elkí­sérte őt Jaromír Johanes kül­ügyminiszter-helyettes. Hans-Dietrich Genscher tegnap Prágában díszebédet adott. Jelen volt Bohuslav Kučera és Jaros­lav Srb, a Szövetségi Gyűlés alel­nökei, Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter, Klaus Meyer és (ČSTK) - Moszkvában tegnap sajtó- értekezletet tartottak az ENSZ-kózgyú- lés kedden befejeződött 39. ülésszaká­nak eredményeiről Vlagyimir Lomej- ko, a Szovjetunió Külügyminisztériuma sajtóosztályának vezetője az értekez­leten rámutatott, hogy a Szovjetunió pozitívan értékeli az ENSZ-közgyűlés 39. ülésszakának eredményeit. Annak bizonyítékául tekinti őket, hogy az or­szágok túlnyomó többsége egyre vilá­gosabban tudatosítja: gyors, konkrét és gyakorlati intézkedéseket kell tenni az atomháború veszélyének elhárítá­sára, az államok közötti bizalom meg­szilárdítására, a béke erősítésére. Az ülésszak folyamán több mint 60 határozatot fogadtak el, amelyek az atomháború veszélyének csökkenté­sére, a fegyverkezési hajsza megállítá­sára és az államok közötti bizalom erősítésére irányulnak. Számos fontos határozat kezdeményezője a Szovjet­unió és más szocialista országok vol­tak - mondta Vlagyimir Lomejko. Ezek a határozatok az ENSZ-tagállamok túl­nyomó többségének széles körű támo­gatására találtak. A legfontosabb kérdésekről lefolyt a szavazások során szemléletesen megmutatkozott számos állam politikai állásfoglalása. Huszonhat esetben az ilyen határozatok ellen szavazott az USA és szövetségeseinek csoportja, 10 esetben pedig az Egyesült Álla­mok volt lényegében az egyedüli ország, amely ellenszavazatot adott le. Gyakorlatilag egyhangú támogatást szerzett a Szovjetuniónak a világűr militarizálása megelőzésére tett ja­vaslata. Elsó ízben fogalmazták meg az ENSZ-közgyűlés dokumentumában azt a követelményt, hogy az államok a világűrben folytatott tevékenységük során mondjanak le az erő alkalmazá­sáról. A Közgyűlés felhívást tett erre (Folytatás az 1. oldalról) szítéseket tettek főleg a szocialis­ta közösség országainak küldött­ségei, élükön a Szovjetunióval. Konstruktív és megfontolt javasla­taik a legsúlyosabb nemzetközi problémák - a nukleáris konfliktus • veszélyének elhárítása, a világűr militarizálásának megakadályozá­sa, a veszélyes válsággócok fel­számolása, - megoldására ismét támogatásra találtak az ENSZ tag­államainak döntő többségénél. Ezzel szemben az USA vezette nyugati államok küldöttségei Dušan Spáčil, a két ország nagy­követe és más személyiségek. Hans-Dietrich Genscher a dél­utáni órákban ellátogatott a Károly Egyetemre, ahol találkozott dr. Zdenék Češka kandidátussal, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia levelező tagjával, az egye­tem rektorával. Megismerkedett Európa egyik legrégibb felsőokta­tási intézményének történetével és jelenével. Járt a Karolinumban és híres aulájában. vonatkozó kétoldalú megbeszélésekre a Szovjetunió és az USA között, vala­mint sokoldalú tárgyalásokra, ame­lyeknek célja az, hogy azonnal megál­lapodást érjenek el az úrfegyverkezési hajsza elhárításáról. Az e kérdéssel kapcsolatos határozatot az USA-n kí­vül valamennyi állam támogatta. Tá­mogatták még az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei is, és ez­zel bebizonyították, hogy nem akarnak kapcsolatba kerülni a Pentagonnak a világűrben tervezett militarista elkép­zeléseivel. Több határozatban fejezték ki a résztvevők, miszerint támogatják azon szovjet javaslatot, hogy vezesse­nek be bizonyos normákat az atom­fegyverrel rendelkező államok kö­zötti kapcsolatokban. A Közgyűlés határozottan állást foglalt az atomfegy­verek befagyasztása és a fokozatos atomleszerelés megkezdése mellett. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége támogatta azt a szovjet ja­vaslatot, hogy tiltsák meg az állami terrorizmus politikáját és más szuve­rén államok társadalmi-politikai beren­dezését felforgató mindennemű állami akciót. Az a tény, hogy az USA és legközelebbi szövetségesei nem voltak hajlandók támogatni ezt a rendkívül fontos ENSZ-határozatot, sok minden­ről tanúskodik, hangsúlyozta Vlagyimir Lomejko. Vlagyimir Lomejko emlékeztetett ar­ra, hogy az ENSZ-közgyűlés határoza­tot hagyott jóvá a náci, a fasiszta és az újfasiszta tevékenység ellen teendő in­tézkedésekről. A határozat felhívja az összes államot, hogy ratifikálják az emberi jogokra, a népirtás elleni harcra és a háborús bűnösök elítélésére vo­natkozó nemzetközi szerződést. 1985. május 8-át és 9-éi a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójá­nak ünnepévé nyilvánították. a gazdag napirend legfontosabb kérdéseiről való tárgyalások és szavazások során az esetek több­ségében teljesen elutasító állás­pontra helyezkedtek. Elutasításuk elsősorban akkor volt szembetű­nő, amikor a nemzetközi feszült­ség csökkentését, a nukleáris há­ború elhárítását, a leszerelést, a világ békéjét és biztonságát elő­mozdító határozati javaslatok sze­repeltek a napirenden. Az ENSZ közgyűlésének 39. ülésszakán a világszervezet 159 tagállamának küldöttsége vett részt, köztük hazánké is Bohus­lav Chňoupek külügyminiszter vezetésével. Konsztantyin Csernyenko fogadta a máltai miniszterelnököt (ČSTK) - Konsztantyin Cser­nyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap fo­gadta Dominic Mintoffot, a Máltai Köztársaság kormányfőjét, aki a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak meghívására hivatalos látoga­táson Moszkvában tartózkodik. Mindkét fél kijelentette, hogy bővíteni és mélyíteni akarja a ba­ráti kapcsolatokat és az együttmű­ködést a Szovjetunió és Málta kö­zött, ami megfelel a két nép érde­keinek. A megbeszélések során meg­erősítést nyert a két fél nézeteinek közelsége vagy azonossága az időszerű nemzetközi problémákat illetően. Hangsúlyozták, fokozni kell az erőfeszítéseket Európában és az egész világon a politikai légkör javítására és a biztonság megszilárd ítására. A két fél véleménye megegye­zett abban, hogy az európai és nemzetközi biztonság megszilár­dításához jelentős mértékben hozzájárulna a stockholmi konfe­rencia sikere és a fórum résztve­vőinek megállapodása olyan je­lentős politikai lépésekről, ame­lyeket gyakorlati- intézkedések követnének a katonai téren való bizalom elmélyítésére. Mindkét fél meg van győződve arról, hogy a Földközi-tenger tér­ségét a tartós béke és együttmű­ködés térségévé kell nyilvánítani. Dominic Mintoff megerősítette Málta készségét, hogy folytatja a semlegesség és el nem kötele­zettség politikáját. Konsztantyin Csernyenko kijelentette, a Szov­jetunió támogatja Máltának ezt a politikáját. A két politikus meg­beszélése baráti légkörben zaj­lott le. Támogatják a Nemzeti Front kormányának béke- és országépítő programját Peter Colotka fogadta a szlovákiai római katolikus egyház tisztségviselőit (ČSTK) - Peter Colotka szlovák miniszterelnök tegnap Bratisla­vában Miroslav Válek szlovák kulturális miniszter jelenlétében fogadta a szlovákiai római katolikus egyház püspökeit, megyés püspökeit és más képviselőit, valamint a katolikus papokat tömö­rítő Pacem in terris szlovákiai szervezetének újonnan megválasz­tott elnökségét. Köszönetét mondott a Nemzeti Front kormánya béke- és ország- építő programjának megvalósítá­sához való aktív hozzájárulásu­kért. Nagyra értékelte béketörekvé­seiket, amelyek teljes összhang­ban állnak a kereszténység leg­jobb hagyományaival és minden ember óhajával politikai, osztály- és vallási hovatartozástól függet­lenül. Méltatta a Pacem is terris tagjainak állampolgári és békeak­tivitását, amely a papok soraiból származott nemzetébresztók ne­mes hagyományaira támaszkodik, és szervesen egybekapcsolódik a hívók százezreinek békeerőfe­szítéseivel, valamint a katolikus egyház azon számos jelentős sze­mélyiségének állásfoglalásával, akik tevékenységükkel támogatják a nemzetközi békemozgalmat, az enyhülés és a nemzetközi megér­tés eszméjét a nemzetközi kap­csolatokban. Kiemelte a katolikus papok részvételét a prágai béke­világtalálkozó előkészítésében és sikeres lebonyolításában. Nagyra értékelte, hogy a római katolikus egyház képviselői és papjai elha­tárolják magukat az arra irányuló kísérletektől, hogy az egyházat szocialista rendszerünk ellen for­dítsák, amit a Vatikánnak küldött októberi levelükben is kifejeztek. Végezetül a szlovák miniszterel­nök köszönetét mondott a római i katolikus egyház képviselőinek eddigi munkájukért, és azt kíván­ta, hogy e munka továbbra is a kí­vánt eredménnyel járjon, s a nyu­galom és a béke, amely a közelgő karácsonyi ünnepek fó tartalma, tartósan jelen legyen nemzeteink­nek és nemzetiségeinknek, vala­mint a világ minden jóakaratú em­berének az életében. A római katolikus egyház képvi­selői, akik nevében dr. Jozef Fera- nec püspök, a Szlovákiai Megyés Püspökök Testületének elnöke, Ján Zabák dékán, a Pacem is terris szlovákiai szervezetének el­nöke és dr. Štefan Janega, a Ró­mai Katolikus Cyrill és Metód Teo­lógiai Kar dékánja szólalt fel, biz­tosították állami vezetőinket, hogy továbbra is sokoldalúan támogat­ják a Nemzeti Front kormányának béke- és országépítő programját, s a hívőket is erre ösztönzik. Egyúttal biztosítottak arról, hogy továbbra is hatékonyan hozzájá­rulnak az egyház és az állam közti jó viszony megszilárdításához. Szlovákiai filozófiai és jogi szeminárium A szocialista emberért - a visszás jelenségek ellen Moszkvában pozitívnak tartják a 39. ülésszak eredményeit Vlagyimir Lomejko sajtóértekezlete New Yorkban befejeződött az ENSZ-közgyűlés idei ülésszaka ÚJSZg 2 1984. XII. 20.

Next

/
Thumbnails
Contents