Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-18 / 299. szám, kedd
A CSNT 15. ÜLÉSE Napirenden Csehország jövő évi állami népgazdaságfejlesztési terve (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács kétnapos 15. ülése. A résztvevők megtárgyalják a cseh kormány jelentését Csehország 1985. évi állami népgazdaság-fejlesztési végrehajtási terve teljesítésének megszervezéséről. A Szovjetunió aktív és komoly politikai párbeszédre törekszik Nagy-Britanniával Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSNT elnöke a tanácskozáson szívélyesen üdvözlölte Josef Korčákot, a CSKP KB Elnökségének tagját, cseh miniszterelnököt, a cseh kormány miniszterelnök-helyetteseit és minisztereit, Ján Gregort, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnö- két, a Nemzeti Front szerveinek, politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek tisztségviselőit, valamint a többi vendéget. A cseh kormány jelentését Zdenék Krč cseh miniszterelnök-he- lyettes, a Cseh Tervbizottság elnöke terjesztette elő. A csehországi gazdasági fejlődés legfontosabb pozitív vonása - állapította meg - az, hogy fokozatosan sikerül meggyorsítani a gazdasági növekedést. A nemzeti jövedelem a jelenlegi ötéves tervidőszak elsó két évében csak lassan emelkedett, 1983-ban már 2,2 százalékkal nőtt, s erre az évre 2,8 százalékos növekedésre számíthatunk. Az elmúlt négy év átlagában az évi növekedés 1,5 százalék, vagyis eléri az ötéves tervről szóló törvényben megszabott növekedés alsó határát. Az állami terv feladatait az idén is teljesítjük. Az elmúlt tizenegy hónap statisztikai adatai szerint Csehország ipari termelése a múlt év azonos időszakához képest 3,4 százalékkal nőtt az egész évre előirányzott 1,9 százalék helyett. A cseh kormány által irányított iparban a tizenegy hónap alatt a növekedés 3,1 ^zázalék volt az előirányzott 1,8 százalék helyett. Ezután Jaroslav Tlapák cseh pénzügyminiszter megindokolta az 1985. évi csehországi állami költségvetésről szóló CSNT-tör- vény kormányjavaslatát. Kiemelte, hogy a költségvetés egyensúlyban van. Bevételeit és kiadásait itt 151,7 milliárd koronára tervezik. Ebből a saját bevételek 53,1 százalékot tesznek ki, 2,6 ponttal többet, mint az idén. Az állami költségvetési bevételek legnagyobb része az állami vállalatok nyereségelvonásából származik. A továbbiakban Miroslav Mrázek képviselő az előterjesztésben Az egészségügy fejlesztésében szerzett érdemekért (ČSTK) - Az Egészségügyi . Dolgozók Szakszervezete Csehországi Bizottságának és a cseh kormánynak a javaslatára a köz- társasági elnök hét élenjáró egészségügyi dolgozónak ítélte oda a Jan Evangelista Purkyné- érmet az egészségügy fejlesztésében szerzett érdemeikért. A kitüntetéseket tegnap a prágai Ka- rolinum nagytermében megrendezett ünnepi gyűlésen adták át. Jelen volt Cestmir Adam, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke, a CSNT szociális és egészségügyi bizottságának elnöke, Jaroslav Proko- pec cseh egészségügyi miniszter és több más személyiség. Ezenkívül 39 orvosnak átnyújtották az Érdemes orvos, további 61 személynek pedig az Érdemes egészségügyi dolgozó kitüntetést. (ČSTK) - Megtartotta második plenáris ülését tegnap Prágában a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága. Jelen voltak a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának és a SZISZ Központi Bizottságának képviselői. Gabriela Žilinská; a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának titkára beszámolót terjesztett elő arról, hogyan lehet növelni a szövetség tagjainak és érintett problémákkal kapcsolatos tapasztalatokat ismertette. Kiemelte, hogy a javaslat progresz- szivabb, mint az előző években, különösen azok a részei, amelyek elősegítik az erőforrások növelését. Ezt követően Vladislav Nový képviselő ismertette a beszámolóban taglalt kérdésekkel kapcsolatban a választási kerületekben szerzett tapasztalatokat. Ezek alátámasztják, hogy gazdaságunkban a legnagyobb tartalékot a CSKP KB 8. ülése határozatainak megvalósítása képezi. Megemlítette, hogy számos szervezet idei műszaki fejlesztési tervében sok három évnél többet igénybe vevő kutatási feladat kapott helyet, s a feladatok megoldásának időtartama a korábbi időszakhoz képest meghosszabbodott. A két előterjesztést vita követte. Miroslav Novotný képviselő a nyugat-csehországi kerület fejlődéséről, Alois Olsan képviselő pedig a lakásállomány korszerűsítéséről beszélt. Az ülés ma folytatja munkáját. Eszmecsere a csehszlovák - kínai kapcsolatokról (ČSTK) - December 12-e és 17-e között Svätopluk Potáč szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke megbeszéléseket folytatott Szong Pinggel, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának tagjával, miniszterrel, az Állami Tervbizottság elnökével. Eszmecserét folytattak a két ország gazdaságának és tervszerű irányítási rendszereinek fejlesztéséről. Külügyminiszterünk fogadta az USA prágai nagykövetét (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter tegnap a Černín-palotában fogadta William H. Luersot, az Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövetét. A két politikus áttekintette a kölcsönös kapcsolatok jelenlegi helyzetét, fejlesztésük lehetőségeit és a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését. Novomeský-emlékest (ČSTK) - Prágában a Vald- štein-palotában ünnepi esten emlékeztek meg Ladislav Novomeský nemzeti művész születésének 80. évfordulójáról. Az emlékesten részt vettek Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke, Milan Vondruška, a cseh oktatási miniszter valamint politikai, kulturális és közéletünk más képviselői. A költö, az irodalomkritikus, a kommunista újságíró, a forradalmár és a politikus munkásságát Jaroslav Beránek, a cseh kulturális miniszter helyettese méltatta. a családoknak a felelősségtudatát a fiatal nemzedék nevelésével kapcsolatos kérdésekben. Hangsúlyozta: szükséges, hogy a szövetség tagjai nateKony politikai nevelő, tömegpolitikai és politikai szervező munkával növeljék az anyák és a családok felelősségtudatát az ifjúság névelése terén. A beszámolót vita követte, majd Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagja, a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke mondott zárszót. néhányBSK Bpg SORBAN DOMINIC MINTOFF máltai miniszterelnök hivatalos látogatásra tegnap Moszkvába érkezett. A repülőtéren Nyikolaj Tyihonov, Andrej Gromiko és más szovjet vezetők fogadták. A SZOVJET-KNDK együttműködés bővítésével összefüggő kérdésekről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Tyihonov szovjet kormányfő Moszkvában folytatott Kim Bök Színnel, a Koreai NDK miniszterelnök-helyettesével. A KÖZÖS PIAC külügyminiszterei Brüsszelben tegnap megkezdett tanácskozásukon Spanyolország és Portugália tagfelvételének még mindig megoldatlan kérdésével, valamint a közösség jövő évi költségvetésével kapcsolatos problémákkal foglalkoznak. A SZÉLES FRONT, az uruguayi baloldali erők koalíciója alapszervezeteinek 2. országos konferenciáját tartották meg Montevi- deóban. A tanácskozáson a novemberi 25-e általános választások eredményeit vitatták meg és kidolgozták a koalíció jövőben követendő politikai elképzeléseit. CHILÉBEN újabb három hónappal meghosszabbították a több mint tizenegy éve csaknem megszakítás nélkül érvényben levő rendkívüli állapotot. Az AFGÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUM nyilatkozatban cáfolta a pakisztáni hatóságok azzal kapcsolatos koholt vádjait, hogy az afgán légierő múlt kedden egy pakisztáni határmenti járást bombázott. TELJESEN MEGBÉNULT a közúti teherforgalom Svájc és Franciaország között. A teherau- tóvezetók ugyanis eltorlaszolták mind a 74 határátkelőhelyet. A francia sofőrök és velük szolidáris svájci kollégáik a január 1 -tői Svájcban érvénybe lépő új, magasabb áruszállítási adó ellen tiltakoznak. SZTRÁJKBA LÉPTEK hétfőn az olasz bankok alkalmazottjai. Az ellen tiltakoznak, hogy a munkaadók halogatják a kollektív szerződések meghosszabbításáról szóló tárgyalásokat. A szakszervezetek képviselői közölték, amennyiben a héten nem születik megállapodás, a sztrájk az év vége előtt megismétlődhet. (ČSTK) - Konsztantyin Csernyenko főtitkár és Mijamoto Ken- dzsi elnök vezetésével Moszkvában december 11 -e és 17-e között tárgyalásokat folytatott az SZKP és a Japán KP küldöttsége. A megbeszélésekről kiadott közlemény megállapítja; a két fél elsősorban a nukleáris háború elhárítására irányuló hatékony intézkedésekről, az atomfegyverek teljes betiltásáról és felszámolásáról folytatott eszmecserét. A konstruktív szellemben, a barátság és az elvtársi szolidaritás légkörében lezajlott tárgyalásokon Konsztantyin Csernyenko és Mijamoto Kendzsi hangsúlyozta: a háború és a béke kérdése tekintetében rendkívül fontos az 1985. év - amikor 40 éve lesz annak, hogy befejeződött a második világháború, illetve hogy atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira. Mindkét fél hangsúlyozza, mindent meg kell tenni ebben az évben azért, hogy döntő fordulat álljon be a nukleáris háború elhárításáért és az atomfegyverek teljes betiltásáért és felszámolásáért folyó harcban. A világ népeit aggasztja az atomháború veszélye - szögezi le a továbbiakban a közlemény, majd hangsúlyozza, hogy az atomfegyverek felszámolásának nincs alternatívája. A tárgyaló felek megerősítették, a világban kibontakozott népi mozgalmak és a közvélemény mozgósítása egyaránt fontos tényezője e közös feladatok megvalósításának. Ma, amikor Európában, Ázsiában és Amerikában az atomfegyverkezés elleni mozgalom sosem látott mé(Folytatás az 1. oldalról) tos országaink között bizonyos jelentős egyetértést elérnünk - hangsúlyozta végül Mihail Gorbacsov. Mihail Gorbacsov vasárnap találkozott Gordon McLennannal, Nagy-Britannia Kommunista Pártja főtitkárával és a párt vezetőségének más tagjaival. Az elvtársi légkörű eszmecsere során a brit fél nagyra értékelte a szovjet békekezdeményezéseket. Ugyancsak hangsúlyozták, hogy szükség van a rendszeres kontaktusra a két párt baráti kapcsolatainak fejlesztése érdekében, az internacionalista szolidaritás szellemében. xxx Mihail Gorbacsov tegnap találkozott Geoffrey Howe külügyminiszterrel. A két politikus érdemi véleménycserét folytatott néhány időszerű nemzetközi problémáról, valamint a kétoldalú szovjet-brit kapcsolatok kérdéseiről. A két fél rámutatott az európai és az egész világon fennálló feszültség veszélyére. Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy valamennyi állam biztonsága érdekeinek megfelelne a fegyverkezési hajsza megállítása, a világűr militarizálásának megakadályozása és az atomfegyverek mennyiségének radikális csökkentése az (Folytatás az 1. oldalról) nak és népének az etióp lakosságnak nyújtott önzetlen és gyors segítségért. A nemzetközi helyzet megtárgyalása során Konsztantyin Csernyenko és Mengisztu Hailé Mariam megerősítette a Szovjetunió és Etiópia nézetazonosságát a jelenlegi időszerű problémák tekintetében. Hangsúlyozták, hogy szükséges a békeerők felzárkózottsága és aktivizálása az imperializmus támadásainak visszaverésére, valamint az atomháború elhárítása és a világbéke megszilárdítása érdekében. Ebből a szempontból nagy jelentőségű lenne, ha Afrikát atomfegyvermentes övezetté nyilvánítanák. Mengisztu Hailé Mariam kijelentette, hogy Etiópia feltétlereteket ölt, a békeszerető közvélemény hangja erőteljesebb mint bármikor ezelőtt A jelenlegi helyzet megköveteli, hogy a nemzetközi politikában- az ENSZ talaján, a kétoldalú tárgyalásokon, illetve a háborúellenes mozgalmak tevékenységében - a nukleáris fegyverek betiltásának és felszámolásának feladata kerüljön előtérbe. Alapvető fordulatot kell elérni a háború utáni történelemben azzal, hogy egyszer s mindenkorra elhárul az atomháború fenyegetése. Mindkét fél szolidaritását fejezte ki a nemzetközi antinukleáris és háborúellenes mozgalommal, s üdvözli a világ közvéleményének óhaját, miszerint augusztus 6-át- Hirosima atombombázásának napját - a nukleáris fegyverek felszámolásáért folytatott közös nemzetközi akciók napjává nyilvánítsák. Ha előtérbe kerül az atomfegyverek teljes betiltásának és felszámolásának feladata, fontos néhány olyan hatékony részintézkedés megvalósítása is, amelyek a gyakorlatban járulnak hozzá e cél eléréséhez - hangsúlyozza a közlemény, s leszögezi, hogy a két fél kész harcolni a következő intézkedések megvalósításáért: az atomhatalmak mondjanak le a nukleáris fegyver elsőkénti alkalmazásáról; szülessen nemzetközi megállapodás az atomfegyverek alkalmazásának betiltásáról; hárítsák el a világűr militarizálását; kössenek megállapodást az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról; a világ különböző egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján. Ezt a célt követik a Szovjetunió és más szocialista országok békejavaslatai, amelyeket nemrégen megerősített a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága. Geoffrey Howe megelégedését fejezte ki a Szovjetunió és az USA külügyminiszterei Genfben sorra kerülő találkozójával kapcsolatban. Mihail Gorbacsov és Geoffrey Howe megállapította, hogy fontos békés és kölcsönösen előnyös együttműködést kezdeni az európai államok között és kialakítani a bizalomnak és mindenki érdekeit kölcsönös tiszteletben tartásának légkörét, amint azt a helsinki Záróokmány rögzíti. Állást foglaltak mindannak a leküzdése mellett, ami most nehezíti a szovjet-brit kapcsolatok fejlődését, továbbá a politikai párbeszéd aktivizálása, parlamenti küldöttségek cserelátogatásai, a kereskedelmi, gazdasági és más olyan kapcsolatok kibővítése mellett, amelyek megfelelnek mind a Szovjetunió, mind Nagy-Britannia érdekeinek. Howe tegnap ebédet adott Gorbacsov tiszteletére, amelyen a két politikus beszédet mondott, s ismét hangsúlyozta: a Szovjetunió és Nagy-Britannia kétoldalú kapcsolatait konkrét tartalommal kell megtölteni. nül támogatja a Szovjetunió békejavaslatait. A felek áttekintették az afrikai helyzetet is. Kifejezték meggyőződésüket, hogy ha a független afrikai államok megszilárdítják egységüket, akkor messzemenően keresztülhúzhatják az imperializmus terveit. Ebben az irányban fontos lépést jelentettek az Afrikai Egységszervezet Addisz Abeba-i ülésének eredményei. Konsztantyin Csernyenko kijelentette, hogy a Szovjetunió támogatja Etiópia törekvését a jószomszédi kapcsolatok felvételére az Afrika szarván levő államok között a szuverenitás, a területi sérthetetlenség, a belügyekbe való be nem avatkozás és a területi igényekről való lemondás alapján. részeiben hozzanak létre atommentes övezeteket. A két fél nagy jelentőséget tulajdonít a kölcsönös együttműködés fejlesztésének annak a megállapodásnak az alapján, amelyet a mostani tárgyalásokon értek el. Az SZKP és a JKP nézetkülönbségei a nemzetközi helyzet, a nukleáris fegyverkezés értékelésében, valamint égyéb kérdésekben nem akadályozhatja együttműködésüket a nukleáris háború elhárítását, az atomfegyverek teljes betiltását és felszámolását illetően. A felek meg vannak győződve arról, hogy ez nagy jelentőségű Iksz a nemzeteknek az atomháború elhárításáért, a béke megőrzéséért vívott harca, valamint az ebben a harcban részt vevő különböző erők összehangoltsága szempontjából. A két küldöttség megegyezett abban, hogy folytatják a tárgyalásokat a legfelsőbb szinten és ugyancsak további rendszeres konzultációkat szerveznek felváltva a két országban, annak érdekében, hogy aktívan valósuljanak meg az atomháború elhárításáért folytatott küzdelemmel kapcsolatos megállapodások. Az atomháborús fenyegetés körülményei közepette a mostani tárgyalások rendkívüli jelentőséggel bírnak. Az SZKP és a JKP együttműködése az atomháború elhárítása ellen, az atomfegyverek teljes betiltásáért és felszámolásáért vívott harcban jelentős hozzájárulás lesz a nemes internacionalista cél - az emberiség megóvása a nukleáris katasztrófától - eléréséhez. Hatékony politikai nevelő munkát A nukleáris fegyvereket törvényen kívül kell helyezni Közlemény az SZKP és a Japán KP küldöttségének tárgyalásairól Konsztantyin Csernyenko megbeszélése Mengisztu Haile Mariammal ÚJ EZ^ 2 1984. XII. 18.