Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-10 / 267. szám, szombat
Haláláig hű maradt OJ SZÚ 1984. XI. 10. A szabad Ki- jevből egy szeptemberi napon szállt fel a repülőgép. Pontosan meghatározott feladattal. Start: Kijev - cél: Banská Bystrica. A gép legénységén kívül két férfi repült. Köpenyükbe burkolózva kémlelőn tekintettek az ablakon át a mélybe. A termékeny földek, a falvak és a városkák, amelyek felett a levegőben elúsztak, súlyos harcok nyomait mutatták. A felégetett és romba döntött házak, melyek felett még ott go- molygott a lángok füstje és a robbanások pora, beszédes látványt nyújtottak. A távolból morajlás hallatszott. A repülőgép a szovjet -német arcvonal közelébe ért. Kicsiny,- a magasból alig észlelhető labdacsok alakjában robbantak a gránátok, csak visszhangjuk hatolt be a zárt fülkébe. A férfiak türelmetlenül figyelték a távot. Végre! A látóhatáron hegyvonulat sötét körvonalai jelentek meg. A szlovák határhegységek körvonalai. Azokon túl ádáz küzdelmet vív a nép a náci megszállók ellen. A gép még egy frontvonalat repült át, és a sötétség leple alatt a Zvolen melletti Tri Duby repülőtéren szállt le. Végre a szülőföld talaján! A gép a leszállóhely rögös terepén gördült nagyokat zökkenve, majd megállt... 1944. szeptember 28-a volt. Ján Šverma a felszabadított szlovák területen való tartózkodása első perceitől kezdve teljes erejével a felkelés szolgálatába állt. Késő éjszakáig dolgozott Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Titkárságán, Banská Bystricában, ahol részt vett minden fontos ülésen és politikai értekezleten. Első útjának egyike a Pravda szerkesztőségébe vezetett, s azután már szinte naponta odajárt. Tanácsokat adott, bátorított, észrevételeivel, helyzetelemzéseivel segített, kiváló cikkeket írt. Šverma szólt az arcvonalban küzdő katonákhoz, a hátországban harcolókhoz, felszólalt a városokban és falvakban megtartott nyilvános gyűléseken, és elment a munkások közé Podbrezovára, ahol részt vett az üzemi tanácsok értekezletén. Mennyire különbözött Šverma tevékenységével és munkájával a nyugati emigráció küldötteitől! Azok szlovákiai tartózkodásuk folyamán másra sem gondoltak, csak önmaguk érdekeire. Arra, hogy miképp gátolják meg, hogy a nép ne tegyen szert túlontúl sok jogra és hatalomra. Csak október tizedikétől, amikor már közeledett a front és feszültebb lett a helyzet, kezdtek a londoni csehszlovák kormány képviselői komolyabb érdeklődést tanúsítani a felkelés iránt. Elsősorban azonban azon fáradoztak, hogy mielőbb eltűnhessenek Szlovákiából és biztonságban legyenek. Jan Šverma egészen más volt. Betegeskedett, de eszébe sem jutott egy percre sem, hogy elrepüljön Szlovákiából. Néhányszor megkísérelték rábeszélni a felkelés vezetői, hogy legalább egy időre hagyjon fel munkájával és pihenjen. Jan šverma sok energiát szentelt annak, hogy megvilágítsa az alapelveket, melyekre az új Csehszlovákiában a cseh és a szlovák nép viszonya épül majd. Emlékezetes, amit 1944. október 3-án mondott a Szlovák Nemzeti Tanács történelmi jelentőségű ülésén: „Az új Csehszlovákiának nemzeti politikájával is egészen újjá kell alakulnia. Mindenekelőtt a szláv nemzetek köztársaságunkhoz való viszonyáról van szó. Ami a szlovák kérdést illeti, álláspontunk világos: a szlovák nemzet sajátszerú és önálló szláv nemzet. Mint minden szláv nemzetnek, teljes joga van, hogy uralja a földjét. Az új Csehszlovákiát a csehek és a szlovákok két szabad és egyenrangú nemzetének testvéri kötelékeként kell kiépítenünk... S mi mindannyian együttes erővel építjük fel a közös államot, azzal a meggyőződéssel, hogy a szabadság és a nemzetek kölcsönös tiszteletben tartása a Csehszlovák Köztársaságot újra szilárddá, erőssé és megbonthatatlanná teszi.“ Šverma e szavai sokat jelentettek a csehszlovák államegység gondolatának érvényesülése szempontjából. Október 24-én újra összeült a Szlovák Nemzeti Tanács. A nemzeti bizottságokról szóló törvényt készítettek elő. A törvényjavaslat megszövegezésén Jan Šverma is tevékenyen munkálkodott. Október 22-én megjelent a Pravdában utolsó cikke, A végső harc - a legnehezebb harc címmel. „Harcban állunk - írta Jan Šverma. - Nehéz, de végső harcban. A földalatti munka hosszú hónapjai folyamán és nemzeti felkelésünk viharos két hónapja alatt sok próbát álltunk ki. E végső küzdelemben is győznünk kell. Sok feladat áll hadseregünk előtt, melyet népünk szeretete övez. Hadseregünk az utóbbi időben végrehajtott haditettei révén katonailag megedződött. Azonnal és mindenütt gyakorlati értékelés tárgyává kell tenni a katonai tapasztalatokat, amelyeket oly drágán fizettünk meg: minden egyén tapasztalatát valamennyiünk tapasztalatává kell tennünk, hogy megtanuljunk még jobban küzdeni s védeni szabadságunkat - hogy megtanuljuk úgy verni a németeket, ahogy orosz testvéreink verik őket. Ezt várja el a nemzet a hadseregtől. S a nemzet, az egész nemzet adjon meg a hadseregnek mindent, ami erejéből telik. Minden üzemben, minden faluban és minden hivatalban meg kell ma tárgyalni a kérdést: mi a teendő nálunk, hogyan segítsünk a hadseregnek, hogy szilárdabbá tegyük fegyveres erőnket. Ennek a kérdésnek kell alávetnünk minden helyi vagy egyéni érdeket - a hon védelme ma a legelőbbre való ügy. Még sok nálunk a kiaknázatlan lehetőség, mindent ki kell aknáznunk, mégpedig haladéktalanul. Felszabadított területünk Szlovákiának csupán egy része. Ámde az egész szlovák föld a szabadságért vívott harc arcvonala. S ezen az egész fronton meg kell indítani a harcot a sebzett német fenevad ellen, amely a Vörös Hadsereg elől menekülve ezen a földön akar átvánszorogni, vérrel itatva és saját bűzével árasztva el. Verni a németeket a szlovák nyugaton és keleten - ez a felszabadított területeken minden hazafi feladata, elsőrendű feladata ez partizánjainknak, dicső fiainknak, akik oly sokszor bizonyították hazaszeretetüket bátor tetteikkel. Egyetlen szlovák kézben levő fegyvernek sem szabad hallgatnia ebben a nehéz végső harcban. Ezt várja el a nemzet a partizánoktól.“ A nehéz fegyverekkel tökéletesen ellátott német hadsereg nagy túlereje a harcoló népet minden hősies kiállása ellenére a hegyekbe való visszavonulásra kényszerítette. Ezért a Szlovák Nemzeti Tanács Belügyi Megbízotti Hivatala a csehszlovák hadsereg szlovákiai parancsnokságával egyetértve elrendelte Banská Bystrica lakosságának evakuációját. Október 25-én este vettek búcsút egymástól a felkelés vezető személyiségei. Tesvéri és baráti volt a légkör, mindenkit a háború közelgő befejezésének és a Vörös Hadsereg dicső győzelmének gondolata hatott át Jan Šverma az Alacsony- Tátra körzetébe beosztott csoportba került. November tizedike volt. A szélvihar, amely aznap az Alacsony- Tátra lejtőin tombolt, hóval szórta be a fenyőfák ágait. Addig tépte a fehér takarót, amíg ki nem látszott alóla a piszkosfekete, gyűrött föld. A fehér hegyi terepen kirajzolódó sötét ágszövevény ráhajlott az ösvényre, amelyen néhány száz alak haladt, egymás után, sorban. Végre elértek a hegy tövéhez. A Chabenec majdnem kétezer méter - erre a magaslatra kellett a halálra fáradt harcosoknak felhágniuk. Két lehetőség között választhattak. Felvehették az egyenlőtlen harcot a túlerőben levő, jól felfegyverzett németekkel, vagy visszavonulhattak a hegyek védelmébe, hogy megóvják életüket a további küzdelemre. A második lehetőséget választották. Reggel nyolc óra tájt kezdődött a tragikus végű menetelés. A hegyoldalba, amelynek felületét a szélvihar ostromolta folyvást, kis osztagok és csoportok lépdeltek. A törzskar tagjait Aszmolov ezredes vezette... Nehéz léptekkel követte őket segédtisztje támogatásával Jan Šverma, láztól legyengültem kimerültén; valószínűleg tüdőgyulladása volt. Szellemileg azonban töretlen maradt. A hegycsúcs alatt derékig hóban gázoltak a férfiak. Gépiesen rakták lábukat az előttük haladó bajtárs nyomába. Ha valaki megkésett, a nyomot azonnal hóval fújta be a szél. Új utat taposni nagy erőkifejtést kívánt, erejének pedig mindenki fogytán volt. Egyesek fekve maradtak a mély hófúvásban - nem bírták tovább. Itt vagy amott a me-' redek lejtón a mélybe zuhant a harcosok valamelyik csoportja. A mentés még inkább igénybe vette a kimerült emberek erejét... S beállt a szörnyű pillanat, amikor már Šverma sem bírta. Fáradt társai eldobták hátizsákjaikat és megpróbálták vinni ót. E lassan haladó csoport mellett vonult el a hatszáz harcosból álló emberlánc. Sokan ismerték fel švermát és igyekeztek segítségére lenni. Hiába... Kulacsaikkal mozdulatlan száját érintették... A tomboló szélviharban a haldokló Šverma testét vitték. Végül a csehszlovák ejtőernyős egység osztagának katonái maradtak mellette. Ok jelentették aztán parancsnokaiknak, hogy Jan šverma a késő esti órákban kiszenvedett. Lepelbe burkolt tetemét reggel levitték a Lomnistá völgybe, s délelőtt hú elvtársai búcsút vettek a halott hőstől... ZDENÉK PROVAZNÍK A fáradhatatlan kombájnos A napraforgó aratását fejezte be a gépesített csoport tagjaival. Nehéz körülmények között dolgoztak az átázott földön, de mégis teljesítették feladatukat. A termést kis veszteséggel és jó minőségben takarították be. Nem győzte emlegetni, hogy a napraforgó párját ritkította az érsekújvári (Nové Zámky) járá- ban. A gépeket a lehető legna- gobb mértékben kihasználták, hogy minél gyorsabb ütemben végezhessék el ezt az igényes munkát. Lelkiismeretes, muhkaszerető ember Csepedi István, a komjáti (Komjatice) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz kombájnosa. Azt tartja, ha dolgozik, akkor annak legyen eredménye. Hozza a hasznot a nagy család pénztárába. Mert így lehet boldogulni, így lesz miből díjazni a tagok munkateljesítményét. Fiatal kora óta a közösségért dolgozik. Mint a Szocialista Ifjúsági Szövetség nagykéri (Mila- novce) alapszervezetének tagja agitált, szervezett, és a termelőmunkában is példát mutatott. Kezdeményezóen benevezett a legigényesebb szocialista munkaversenybe is. A tizenkilenc éves kora óta a szövetkezetben dolgozó kombájnos 1976-ban munkacsoportjával országos méretben is első helyre került az aratási versenyben. Az ifjúsági munkaverseny szervezői gyakran találkoztak nevével az élenjárók listáján. Megkapta a SZISZ Központi Bizottságának „A munkasikerekért“ kitüntetését, és a Peter Jilemnický emlékérmet. Idén a járási gabonatermesztési konferencián átvette „Az érsekújvári járás fejlesztéséért“ emlékérmet. Az élenjáró kombájnos nem szívesen beszél a számos állami és ágazati kitüntetésről, oklevélről, inkább munkasikereinek titkát fejtegeti. Másfél évtizede dolgozik különböző gyártmányú kombájnokkal. Jó pár évvel ezelőtt SZK-4-es kombájnnal kezdte, később hat éven át Kolosz kombájnnal dolgozott a gabonatáblákon. Szerette azt a gépet, mert megbízható volt. Igaz, nem sajnálta az időt karbantartására. Minden berendezését jól átvizsgálta, hogy folyamatosan üzemeltethesse. Haladási sebességét a gabona sűrűségének és magasságának figyelembe vételével határozta meg. Tapasztalta, hogy ez a gép jól dolgozik, ha nincs túlterhelve. Ha ilyen körülmények között aratott vele, akkor kevés volt a szem veszteség, öt évvel ezelőtt az E-516-os nagy teljesítményű kombájnt bízták rá. Elsó dolga volt, hogy alaposan áttanulmányozza a használati utasítást, megvizsgálja berendezéseit, és természetesen alaposan elvégezte rajta a karbantartási munkát. Naponta újabb tapasztalatokat szerzett üzemeltetése közben. Lassan megismerte teljesítőképességét, gyengéit, és ezek figyelembe vételével dolgozott vele. A lelkiismeretes kezelés eredménye, hogy ez a gép is kevés veszteséggel dolgozott. Bár az idei aratás elhúzódott, a kombájnos gépével most is nagy teljesítményt nyújtott. A nyári időszakban szövetkezetében 230, a senicai járásban pedig 180 hektár gabonát aratott le. Később 110 hektárról takarította be a napraforgót. Jól startolt a szemes kukorica betakarításában is. Amikor lehet ugyancsak meg nyújtja a műszakot. Volt időszak amikor megállás nélkül 24 órát dolgozott. Alapelve, akkor kell menni a géppel amikor lehet, mert rossz időjárás esetén nehéz körülmények között csak nagy üzemanyag-fogyasztással takaríthatja be a termést. Úgy tervezi, hogy a szemes kukoricát legalább 200 hektárról takarítja be. Eddig a napi teljesítmény kielégítő volt, reméli, hogy a jövőben is helyt tud állni gépével. Amikor az efsz-ek X. kongresszusának előkészületeiről beszélgetünk elmondja, mint küldött arról szeretne hallani az országos tanácskozáson, hogy milyen korszerű és a helyi adottságoknak legjobban megfelelő gépeket kap majd a mezőgazdaság. Olyan gépekre lenne szükség, amelyek még kisebb veszteséggel, nagy teljesítményt nyújtva takarítják be a termést. Reméli, erről szó lesz majd Prágában, és a jövőben az új gépekkel fáradhatatlanul tovább, és az élen dolgozhat a gabonafélék betakarításában. BALLA JÓZSEF A FIATALOK LEGFONTOSABB DOLGÁRÓL November 10. az ifjúság nemzetközi napja Alig ért véget a második világháború, 63 ország mintegy 30 millió fiatalja képviseletében több száz küldött és megfigyelő tanácskozásra gyűlt össze Londonban. A világ ifjúságának ezen a nagy konferenciáján, az Albert Hall hatalmas hangversenytermében, 1945. november 10-én alakult meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a DÍVSZ. Azóta a fiatalok nagy, nemzetközi szervezetének születésnapját, november 10-ét az ifjúság nemzetközi napjaként tartjuk számon. És ezen a napon, mivel az ifjúság a jövőt jelenti, mindig szóba kerül a fiatalok dolga. Annak idején ott, a londoni hangversenyteremben is, főként erről volt szó. A marseillei és londoni diákok, a szovjet munkás és értelmiségi fiatalok, a liverpooli tengerészek, az oxfordi egyetemisták, a frontot járt fiatal tisztek és közkatonák, a küldöttek számára ez volt a legfontosabb. Akadt a küldöttek között brit parlamenti képviselő, olasz partizán, miniszter, olyan személyiség is, mint Sir Stafford Cripps, aki VI. György királyt képviselte, de ők is fontosnak tartották, hogy a fiatalok dolga, feladata legyen a tanácskozás legjelentősebbnek minősülő témája. Kezdetlegesek voltak a tanácskozás technikai feltételei. A teremben hangos szóval mondták el a beszédeket és a felszólalókat állandóan megszakította a nyomon követő fordítás. Nem volt gyakorlatuk a fiataloknak a határozatok kialakításának módjában sem, de a több tucatnyi nyelven elhangzó eskü szavait mindenki szentnek érezte: „Esküszünk, hogy szerte a világon az ifjúság egységét építjük, bármely fajhoz vagy nemzethez tartozunk is, bármilyen legyen is a bőrünk színe vagy meggyőződésünk. Esküszünk, hogy megsemmisítjük a fasizmus nyomait is, hogy a népek között őszinte barátságot teremtünk, megőrizzük az igazságos és tartós békét, megszüntetjük a nyomort, a kizsákmányolást és a munkanélküliséget.“ Lelkes volt az eskü. Ám az egyik küldött, Viktor Khmara szovjet újságíró, nagyon jól emlékszik rá, hogy az elsők között felszólaló Williams Connor, néger fiatalember, aki Trinidadból, a távoli kis szigetről érkezett, mit mondott, és hogyan igyekeztek egyesek rászólni. Amikor ez a fiatalember a fasizmus és a háború még mindig lappangó kísértetéról beszélt, rászólt valaki: Hagyjunk fel a politizálással, ez nem a fiatalok dolga! Nem hagyták válasz nélkül a küldöttek ezt a felkiáltást. A további felszólalók sorban bebizonyították: aki a politizálásról kívánja lebeszélni a fiatalokat, ómaga nagyon is politizál, mert a békéért, a boldog jövőért vívott harc útjáról akarja letéríteni a fiatalokat. És nagyon sokan hangoztatták, hogy akkor cselekszik helyesen és jól az ifjúság, ha a turisztikáról, a sportról, a nyári pihenésről, a bélyeggyújtésröl, a táncról beszélve és vitatkozva is politizál, mégpedig a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében. A DÍVSZ alapokmányát is ilyen értelemben fogalmazták meg, majd a különféle, nemzetközi és nemzeti akciókat, a Világifjúsági Találkozókat is a béke, a barátság, a szolidaritás jegyében, tehát politizálva szervezte, rendezte meg a DÍVSZ. A fiatalok nagyszerű nemzetközi szervezete sokszorosan bebizonyította, hogy hivatott képviselője az ifjúság érdekeinek. Es mivel 39 év, közel négy évtized telt el a DÍVSZ megalakulása óta, több ifjú nemzedék tapasztalatára hivatkozva emlékeztetjük a mai napon, az ifjúság nemzetközi napján a fiatalokat: legfontosabb dolguk a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében, politizálva küzdeni és dolgozni. HAJDÚ ANDRÁS