Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-08 / 265. szám, csütörtök
Október az egész világ előtt megnyitotta a szocializmus felé vezető utat Ünnepi fogadás a Szovjetunió prágai nagykövetségén (ČSTK) - Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete kedden Prágában országának nemzeti ünnepe, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából ünnepi fogadást rendezett. (Folytatás az 1. oldalról) garin és a Zsukovszkij professzor katonai akadémiák tiszti zászlóaljai. Őket követték a fiatal tengerészek, akik minden évben versengenek a jogért, hogy részt vehessenek a moszkvai díszszemlén. Az idén a kalinyingrádi katonai főiskola hallgatói szerezték meg ezt a jogot. Ezután az ejtőernyős egységek következtek, majd a határőrök, a tengerészgyalogosok és a belügyminisztérium csapatai. A díszszemlét követően kezdődött meg a moszkvai dolgozók felvonulása. Vörös lobogók és transzparensek alatt vonultak el a Lenin Mauzóleum előtt a moszkvaiak tízezrei, hogy kifejezzék hűségüket Október halhatatlan eszméi iránt. Dmitrij Usztyinov napiparancsa A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulójának alkalmából Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere napiparancsot adott ki, amelyben köszöntötte a szovjet fegyveres erők mostani és volt tagjait. A napiparancs, amely a tegnapi szovjet sajtóban jelent meg, megállapítja: A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány következetesen folytatja a béke megszilárdításának és a nemzetközi együttműködésnek a politikáját, szilárdan szembeszáll az imperializmus agresszív terveivel, s határozottan kiáll a lázas fegyverkezés korlátozása és csökkentése, a nukleáris fegyverek betiltása és teljes felszámolása mellett. Az imperialista reakciós erők - élükön az USA-val - hibájából az utóbbi időben a nemzetközi helyzet jelentős mértékben bonyolultabbá vált. A nyugat-európai rakétatelepítés következtében nőtt a nukleáris háború veszélye. (ČSTK) - Az Egyesült Államokban kedden megtartott elnökválasztás győztese Ronald Reagan lett Walter Mondale demokrata jelölt ellenében. A szavazatok 98 százalékának az összeszámlálása után az eredmények azt mutatják, hogy a jelenlegi elnök 51 995 279 szavazatot szerzett, tehát a szavazásokon résztvett választók 59 százaléka adta rá voksát. Ellenfele, Walter Mondale 36 028 439 szavazat ot kapott, tehát 41 százalékot. Reagan az USA 49 szövetségi államában győzött, s ezzel 525 elektori szavazatot szerzett a lehetséges 538 közül. Mondale csak szűkebb hazájában, Minnesota államban és a külön választási körzetnek számító New Yorkban előzte meg Reagant és tíz, illetve három elektori szavazatot szerzett. A kedden megválasztott elektori testület decemberben választja meg újabb négyéves időszakra az Egyesült Államok elnökét. Az elnökválasztással párhuzamosan törvényhozói választásokra is sor került, újjáválasztották a 435-tagú képviselőházat, valamint a szenátorok egyharmadát. A demokrata többségű képviselőházban a republikánusok legkevesebb 25 képviselői mandátum elSzovjet távirat Washingtonba (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége tegnap üdvözlő táviratot küldött Ronald Reagannek az Egyesült Államok elnökévé történt újraválasztása alkalmából. A távirat rámutat: „Szeretnénk remélni, hogy az elkövetkező években jobbra fordulnak az országaink közötti kapcsolatok. Ez mind népeink, mind a világbéke érdekét szolgálná. A Szovjetunió kész együttműködni a szovjet-amerikai kapcsolatok javításában az egyenlőség, a partnerek jogos érdekeinek tiszteletben tartása alapján, valamint a háborús veszély elhárítására és a nemzetközi helyzet megjavítására törekedni.“ Ilyen feltételek között az SZKP és a szovjet kormány megtesz minden szükséges intézkedést a Szovjetunió, barátai és szövetségesei biztonságának megszilárdítására, a szovjet fegyveres erők harci felkészültségének növelésére - hangsúlyozza a napiparancs. Konsztantyin Csernyenko beszéde az ünnepi fogadáson A szovjet kormány a Kreml Kongresszusi Palotájában ünnepi fogadást adott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából. A fogadáson részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezető képviselői Konsztantyin Csernyenko elvtárssal az élen. Jelen voltak az SZKP KB tagjai és póttagjai, az SZKP Központi Ellenőrző Bizottságának tagjai, a Szovjetunió és az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának, a minisztériumok, valamint a párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselői, katonai személyiségek, a párt érdemes tagjai és munkások, háborús veteránok, a termelés élen járó dolgozói, a tudomány és a kultúra képviselői és űrhajósok. A fogadáson részt vettek a kommunista és munkáspártok kiemelkedő személyiségei és más külföldi vendégek, akik Október évfordulójának ünnepségeire érkeztek a Szovjetunióba, a diplomáciai képviseletek vezetői, az egyház képviselői és újságírók. A fogadáson Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke mondott beszédet. Forradalmunk óriási hatással volt a világ eseményeire, fejlődésére és az emberiség sorsára, mondotta Konsztantyin Csernyenko. Tartós jelentősége elsősorban hódításával számoltak, azonban csak 15-öt sikerült megszerezniök, így a demokraták az alsóházban megtartották fölényes többségüket. Az újjáválasztott 33 szenátusi mandátumon hozzávetőleg fele-fele arányban osztoztak, míg a szövetségi államok élén 13 új kormányzó közül 8 republikánus lett. Elemzések szerint Reagan választási győzelmét elsősorban az utóbbi hónapokban tapasztalható bizonyos gazdasági élénkülésnek köszönheti. A szavazók azt nem mérlegelték, hogy a fellendülés vajon mennyire lesz tartós. Az elnök újraválasztásának további oka abban keresendő, hogy a kormányzat felelőtlen konfrontációs politikájával soviniszta légkört teremtett az Egyesült Államokban és számos amerikainak hízelgő, hogy Washington azt akar a világban tenni, ami neki éppen tetszik. Akiket ez a soviniszta hullám a hatalmába kerített, nem gondolkodtak el e politika következményei felett. A TASZSZ hírügynökség washingtoni tudósítója kommentárban értékelte Reagan újraválasztását és ezzel kapcsolatban megállapította: jellemző, hogy Ronald Reagan 1980-ban kife- jeztetten soviniszta, militarista és szovjetellenes jelszavakra építette választási kampányát. Most viszont, főleg a kampány zárószakaszában, arról biztosította az amerikaiakat, hogy szándékában áll a béke megszilárdítása és a Szovjetunióval való kapcsolatok javítása. Mivel a közvélemény döntő hányada helytelenítette a nukleáris fegyverkezést, Reagan e közhangulat figyelembe vételével hangoztatta egyre inkább azt, hogy a következő négy év alatt az atomfegyverek korlátozására és csökkentésére fog törekedni. A szemleíró a továbbiakban rámutat arra: a választások eredményeiből ítélve az amerikaiak jelentős része elhitte a lázas fegyverkezés szükségességét azzal „indokló“ Reagan-kijelentése- ket, hogy ezek az USA biztonságát szolgálják és a Szovjetunióval való eredményes tárgyalások „elengedhetetlen alapfeltételét“ jelentik. abban rejlik, hogy ez a forradalom - Lenin szavaival élve - az egész világnak megmutatta a szocializmus felé vezető utat. Büszkék vagyunk arra, hogy pártunk és népünk elsőként kezdte meg az új társadalom építését, szilárdan és rendíthetetlenül mind magasabb határköveket ér el a szocializmus építésében. Büszkék vagyunk határtalan hűségünkre a forradalom Vörös zászlaja és kommunista eszméink iránt. A párt kollektív gondolkodása, tapasztalatai és szervező munkája, a szovjet emberek alkotó ereje és energiája ma újító, ösztönző feladatokra összpontosul. A fejlett szocializmus tökéletesítésének feladatára gondolok. Éppen ezek a feladatok határozzák meg a párt politikájának alapját és az ország gazdasági és szociális fejlesztésének valamennyi tervét. Ezek teljesítésével hazánk még erősebb és szebb, életünk még tartalmasabb és gazdagabb lesz. A mai katonai díszszemle és a dolgozók felvonulása a Vörös téren a párt és a nép megbonthatatlan egységének újabb lelkes megnyilvánulása volt. Dicsó munkásosztályunk a kolhozparasztok és a népi értelmiség forrón helyesli és támogatja az SZKP lenini politikáját. Ez a politika a szovjet társadalom sokoldalú fejlődésére, a világ békéjének megőrzésére és megszilárdítására irányul. A szovjet emberek - a világ többi nemzetéhez hasonlóan - jogosan nyugtalankodnak a jelenlegi nemzetközi helyzet miatt. Nem enyhül a feszültség a világpolitikában. Ma nem könnyű és nem egyszerű eloszlatni ezeket a kétségeket és felszámolni ezt a feszültséget. Itt nem elég csak szavakkal kifejezni a békeszándékot. Reális tettekre van szükség. Ami az SZKP-t és a szovjet államot illeti, a testvérpártokkal, a szocialista közösség országaival együtt erőinkhez mérten mindent megtettünk és a jövőben is mindent megteszünk, hogy javítsuk a világ politikai légkörét és elhárítsuk az emberiséget fenyegető háborús veszélyt. Természetesen minden szükségeset megteszünk kiváló fegyveres erőink megszilárdítására és a szocializmus történelmi vívmányainak megbízható védelmére. Konsztantyin Csernyenko ezt követően pohárköszöntöt mondott, amelyben éltette a Szovjetunió Kommunista Pártját, a nagy szovjet népet, az új társadalmi rendszert, amelyet a nagy Október szült és a békét az egész világon. (Tudósítónktól) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 11. ülése után egyre több párt- és gazdasági értekezleten, szemináriumon beszélnek a tudomány és technika legújabb vívmányainak gyorsabb ütemű alkalmazásáról a gyakorlatban. Erről volt szó az SZSZK Mezógaz- ” dasági- és Élelmezésügyi Minisztériuma tudományos-műszaki fejlesztési szakosztályának sajtótájékoztatóján is. Alfonz Marko mérnök, a tudományok kandidátusa, szakosztályvezető, bevezető beszámolójában hangoztatta, hogy a mezőgazdasági és élelmi- szeripari komplexumban a távlati tervek szerint minden feltételt meg kell teremteni a termelés tudományos alapokra való helyezésére. Nem lehet tűrni, hogy a bevált kísérletek eredményeit az egyes vállalatok csak sok huzavona után, vagy egyáltalán nem érvényesítik a gyakorlatban. Ezen a téren döntő fordulatot kell elérni. A szó szoros értelmében el kell érni, hogy a tudomány termelőerővé váljon. A növénytermesztéssel kapcsolatban elmondotta, hogy a termelési rendszerekben már nagymértékben sikerült érvényesíteni a tudomány és a technika legújabb vívmányait. Ezen az úton Jelen voltak: Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Vasil Biľak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Alois Indra, Josef Kempný és Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík, Josef Haman és Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Josef Havlín, František Pitra, és Jindŕich Poledník, a CSKP KB titkárai, Zdenék Horení és Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkárságának tagjai, valamint Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke. A fogadáson részt vettek továbbá a CSKP KB osztályvezetői, a kerületi pártbizottságok vezető titkárai, a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács vezető tisztségviselői, a Nemzeti Front szerveinek, politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek képvi(ČSTK) - A kolumbiai fővárosban kedden megkezdődött a Kolumbiai Kommunista Párt XIV. kongresszusa. A tanácskozáson 700 küldött vesz részt, valamint csaknem 30 külföldi kommunista és munkáspárt képviselői. A CSKP KB küldöttségét František Tesaŕ, a CSKP KB tagja vezeti. A központi bizottság tevékenységéről szóló beszámolót Gilber- to Vieira, a Kolumbiai KP KB főtitkára terjesztette elő. Rámutatott, hogy a Kongresszus rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetben tanácskozik, amelyet egyrészt az Egyesült Államok hibájából fokozódó atomháborús veszély, másrészt pedig a népek erősödő békemozgalma jellemez. Az amerikai imperializmus ag(ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa megvitatta a Lenin- dij és a Szovjetunió állami díjai odaítélésével foglalkozó bizottság javaslatát és határozatot hozott az 1984. évi állami díjak odaítéléséről a tudomány és a technika dolgozóinak. Az SZKP KB Központi Bizottsákell tovább haladni. Megvannak a lehetőségek arra, hogy a gabona rekordterméséhez hasonlóan a lehető legnagyobbak legyenek az egyes növények hozamai. A többtermelés egyik előfeltétele a föld termőképességének fokozása. A szakosztályon kidolgozott tervek szerint az 1990-es évig a föld bioenergiai potenciáját 15 százalékkal kell növelni. Hozzáfűzte, hogy a termőképesség fokozása nem mehet az életkörnyezet rovására. Ezért úgy kell trágyázni a földet, hogy a műtrágyák a lehető legkisebb mértékben szennyezzék a talajvizet. Intézkedések történtek a „kisadagos“ műtrágyázási módszer alkalmazására, ami azt jelenti, hogy egyszerre csak annyi tápanyagot juttatnak a növényeknek, amennyit rövid idő alatt képesek felvenni. Az állattenyésztésben a termelés irányát a genetikai kutatások alapján - a helyes táplálkozás alapelveinek figyelembe vételével - határozzák meg. Az élelmiszer- iparban a termékek készítésekor nagyobb mértékben alkalmazzák a nemesített mikroorganizmusokat és kidolgozzák a lehető legkisebb veszteséggel történő gyártási folyamatokat. Több lesz a jobb minőségű és tovább tartósítható élelmiszer. (balla) selői, a csehszlovák néphadsereg tábornoki karának tagjai, valamint politikai, kulturális és közéletünk más személyiségei. A vendégek közt volt a Szovjet- -Csehszlovák Baráti Társaság szövetségi vezetőségének küldöttsége, amely Alekszandr Zi- nyinnek, a szövetségi vezetőség alelnökének, a Belorussziái'KP KB tagjának vezetésével hazánkban részt vett az Októberi Forradalom 67. évfordulójának ünnepségein, továbbá ott voltak a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának csehszlovákiai képviselői és a hazánkban állomásozó középső szovjet hadseregcsoport képviselői. Ugyancsak jelen voltak a prágai diplomáciai testület tagjai. A fogadás szívélyes, elvtársi légkörben a két nép megbonthatatlan barátságának, testvériségének és egységének jegyében zajlott le. resszív szándékaival szembeszálló reális erőt a szocialista országok - mindenekelőtt a Szovjetunió - jelentik. Gilberto Vieira elítélte az»ameri- kai imperializmus zsaroló, agresz- szív politikáját Latin-Amerikában, a szocialista Kuba elleni fenyegetőzését, a nicaraguai nép elleni agresszióját és Salvador ügyeibe való beavatkozását. Ez a politika az amerikai kontinens népeinek egyre erősebb ellenállásába ütközik. A kolumbiai kommunisták tevékenységükben továbbra is a mar- xizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus alapelveihez igazodnak, harcolnak a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért. ga és a Szovjetunió Minisztertanácsa ugyancsak döntött az 1984. évi állami díjak kiosztásáról az irodalom, a képzőművészet és az építészet terén Az új állami díjasok között van Szergej Bondarcsuk filmrendező, akinek a Vörös harangok című művéért ítélték oda a dijat és Jev- genyij Jevtusenko költő. A kedden közzé tett határozatot Konsztantyin Csernyenko és Nyikolaj Tyihonov írta alá. Állami díjat kapott Andrej Gromiko A tőke külföldi expanziója. Történelem és jelenkor című könyvéért. Ezzel összefüggésben a TASZSZ hírügynökség közölte, hogy Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első alelnöke, külügyminiszter az államirányítás területén végzett jelentős munkáját összekapcsolja a tudományos tevékenységgel. Tudományos körökben olyan kiemelkedő szakembernek ismerik, aki már több évtizede foglalkozik a kapitalizmus politikai gazdaságtana és a nemzetközi kapcsolatok fő problémáinak kutatásával. Andrej Gromiko a közgazdasági tudományok doktora és egy sor jelentős mű szerzője. Száz évvel ezelőtt született Antonín Zápotocký (ČSTK) - Ünnepi gyűlést tartottak tegnap Klatovyban Antonín Zápotocký születésének 100. évfordulója alkalmából. Zápotocký életét és munkásságát beszédében Václav David, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a CSSZBSZ Központi Bizottságának elnöke méltatta. Hangsúlyozta: Antonín Zápotocký azok közé tartozott, akik hazánkban elsőként ismerték fel az Októberi Forradalom jelentőségét. Választások az USA-ban Reagan fölényesen győzött A szavazók többsége hitelt adott a demagóg jelszavaknak A tudományos-műszaki fejlesztés iránya A kísérletek eredményeit gyorsabb ütemben érvényesítik a gyakorlatban Bogotában megkezdődött a Kolumbiai KP XIV. kongresszusa Gilberto Vieira terjesztette elő a föbeszámolót SZOVJETUNIÓ ÁLLAMI DÍJAK ODAÍTÉLÉSE ÚJ szú 2 1984. XI. 8.