Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-30 / 284. szám, péntek

TÖRTÉNELMI ÁTALAKULÁS A MEZŐGAZDASÁGBAN IS A dolgozók aktív részvételével (Folytatás az 5. oldalról) érvényesítésére minden irányítási szinten. A további időszakban mindenek­előtt arra fogunk törekedni, hogy az irányítás minden szintjén emel­kedjen a tervezés általános szín­vonala. Ez egyaránt vonatkozik a tervezett időszak kiszélesítésé­re, ami lehetővé teszi a tudomá- nyos-műszaki fejlesztés feladatai­ra való felkészülést, valamint az ágazatközi kapcsolatok elmélyíté­sére. Annak érdekében, hogy meg­felelő arányosságok alakuljanak ki a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum és a szállító ágazatok fejlődése között, a CSKP KB októ­beri ülésén megvitattuk a mező­gazdaság és a lakosság élelme­zésében résztvevő további ágaza­tok fejlesztésének hosszú távú programjavaslatát. Ezzel egyúttal a mezőgazdasági vállalatok leg­gyakrabban említett észrevételei­re is reagáltunk, amelyek a szük­séges termelőeszközök mennyi­ségi, választékbeli és minőségi fo­gyatékosságaira vonatkoznak. Habár csak az első lépéseket tet­tük meg ebben az irányban, a je­lek azt mutatják, hogy helyes úton haladunk. A mezőgazdasági szervezetek jogkörének a kiszélesítését a ter­melési szerkezetükre való konkrét döntésekben természetesen összekapcsoljuk azon felelőssé­gük elmélyítésével, hogy a társa­dalom szükségleteivel összhang­ban fognak cselekedni. Ezeknek az alapelveknek a megszegése esetére a központ bizonyos jog­kört meghagy magának. Tovább folytatjuk a vállalatok önálló elszámolási rendszerének az elmélyítését, s ennek gazdál­kodási alapelveit úgy fogjuk fej­leszteni, hogy a vállalati szükség­letek kielégítésében egyre na­gyobb mértékben érvényesüljön az érdemszerűség alapelve. Ez azt jelenti, hogy továbbra is korlátozni fogjuk a juttatások és a hozzájárulások különböző for­máit, amelyek nemcsak elferdítik az élelmiszer-termelés tényleges költségráfordításait, hanem egyút­tal a vállalati szükségletek és a dolgozói igények saját vállalati forrásokból való kielégítésének a függőségét is gyengítik. Az érdemszerűség alapelvének következetes érvényesítése min­den szinten megköveteli, hogy amennyire csak lehetséges, kizár­juk az eltérő objektív feltételeknek a gazdálkodási eredményekre gyakorolt hatását. Habár az irányí­tás tökéletesített rendszerének el­fogadása óta a termelési érték az elmúlt évben 1981-hez viszonyít­va 19,4 százalékkal nőtt, miköz­ben a költségek 13,7 százalékkal, ezen belül az anyagköltségek a szolgáltatásokkal együtt 18, a bérköltségek pedig 6,1 száza­lékkal növekedtek, az 1697 efsz teljes létszámából 20 százalék mutatott ki 5 százalékosnál ala­csonyabb jövedelmezőségi rátát, 31,5 százalék több mint 15 száza­lékos jövedelmezőséget ért el a gazdálkodásában. Ha ilyen szél­sőséges különbségek vannak az elért jövedelmezőség színvonalá­ban, az önálló elszámolási rend­szer alapelveit is csak nagyon megkülönböztetett módon lehet érvényesíteni a vállalatok egyes csoportjainál. Ezért arra van szükség, hogy az irányítási szervek az illetékes ku­tatóintézetekkel együtt rendszeres figyelmet szenteljenek az egyes vállalatok gazdálkodására ható feltételek elemzésének. Ugyanak­kor aránytalanul nagy különbsé­gek vannak a hasonló feltételek között gazdálkodó vállalatok ter­melési és gazdasági eredményei­ben. Az illetékes irányítási szer­veknek éppen itt kell elfogadniuk olyan hatékony intézkedéseket, amelyek e különbségek megszün­tetéséhez vezetnének. Az érdemszerúség alapelvét azonban nemcsak az egész válla­Ami a tervek kidolgozását illeti a mezőgazdasági szervezetek­ben, lényeges mértékben korlá­tozni akarjuk a kötelező termelési és felvásárlási mutatókat. A mező­gazdasági nyersanyagok szüksé­ges mennyiségére vonatkozó konkrét feladatokat az átvevő szervezetek és a mezőgazdasági vállalatok közötti közvetlen ta­nácskozások során kell megálla­pítani, s ezek alapján kell megköt­ni a gazdasági szerződéseket. Ezáltal a gazdasági szerződések a kötelező felvásárlási feladatok korlátozott számával, az anyagi­műszaki ellátás kereteivel, vala­mint a tervezési normatívumokkal együtt a gazdasági terv kidolgozá­sának egyik döntő alapjává vál­nak. így az átvevő szervezeteket is bekapcsoljuk ebbe az egész folyamatba, amelyek eddig rend­szerint mellőzve voltak, holott ép­pen ők tudják a legjobban, hogy milyenek a követelmények a nyersanyagok mennyiségével, választékával és minőségével szemben. Ha e szükségletek biztosításá­ban nagyobb felelősséget hárítunk a közvetlen termelőkre és az átve­vőkre, ezzel azt is lehetővé tesz- szük, hogy a minisztériumok, a ke­rületi és a járási mezőgazdasá­lattal szemben kell érvényesíteni, hanem a dolgozó kollektívák és az egyes személyek viszonylatában is. Nehezen lehet ugyanis megér­teni, hogy a javadalmazás színvo­nalában rendszerint nincs na­gyobb különbség a magasabb és az alacsonyabb színvonalú társa­dalmi munkatermelékenységet elérő vállalatok között, vagy azt, hogy a rosszabbul gazdálkodó, sőt elmaradozó vállalatnál a dol­gozók javadalmazási színvonala ugyanolyan, esetleg magasabb is, mint a jobban gazdálkodó szövet­kezetekben. Az egyes kollektívák és személyek tevékenységi ered­ményeiben sokkal következete­sebben kell elválasztani a saját hozzájárulásokat azoktól a meg­változott feltételektől, amelyeket jobb gépekkel jobb technológiával, vagy jobb minőségű biológiai alapanyagokkal hoztunk létre. El­lenkező esetben nemcsak gyen­gítjük az érdemek szerinti javadal­mazás alapelvét, hanem egész­ségtelen viszonyokat is terem­tünk az egyes dolgozók és kollek­tívák között. Ezért a termelési fel­tételekben bekövetkező minden lényegesebb változást, amely a dolgozó teljesítményére is kihat, a munka- és a teljesítménynor­mákba is be kell számítani. Az előbbiekhez elválaszthatat­lanul hozzátartoznak a gazdasá­gosság kérdései. Annak ellenére, hogy számos határozat vonatko­zik ezekre, az irányítási és a politi- kai-szervezó munkában nem fog­lalják el az őket megillető helyet. Például az üzemanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésé­re hozott intézkedések pozitív eredményei ellenére számos vál­lalatnál komoly fogyatékosságok fordulnak elő az említett források elsődleges nyilvántartásában, a fogyasztási normákban és a ve­lük való gazdálkodás ellenőrzé­sében. Az is, amit a gépekről, az épít­kezési anyagokról, a vegyszerek­ről és más eszközökről való gon­doskodás területén egyes vállala­tainknál tapasztalunk, csupán azt gi igazgatóságok megszabadulja­nak az eddigi tervezési gyakorlat­tal járó aránytalanul nagy operatív tevékenységektől. így több időt fordíthatnak a mezőgazdasági- élelmiszeripari komplexumban a tervezési és a végrehajtási mun­kákkal összefüggő koncepciós kérdésekre. Tudatosítaniuk kell azonban azt is, hogy ennél a ter­vezési rendszernél nem lehet szó a feladatok többnyire mechanikus lebontásáról az alacsonyabb szin­tű irányítási szervekre és az egyes vállalatokra, hanem az irányítás minden szintjén alkotó munkára kell törekedni. A minisztériumoknak és a me­zőgazdasági igazgatóságoknak saját hatáskörükben nagyobb fe­lelősséget kell vállalniuk a mező- gazdasági-élelmiszeripari komp­lexum egyes szakaszainak össze­hangolt fejlődéséért. Az adott terü­let feltételeinek lehető legoptimáli­sabb kihasználására kell törekedni a nyersanyagok és a kész termé­kek tárolásával, feldolgozásával és szállításával járó veszteségek és költségek minimalizálása mel­lett. Feladataik sikeres teljesítése érdekében szorosabban együtt kell működniük a nemzeti bizottsá­gokkal és a társadalmi szerveze­tekkel. bizonyítja, hogy egyes emberek csekély mértékben becsülik meg azokat az értékeket, amelyek lét­rehozása nem kevés társadalmi munkába és pénzbe került. Sokkal gazdaságosabban kell bánni a pénzügyi forrásokkal is, azokkal is, amelyek nem termelési fogyasztás céljaira szolgálnak. A pénzügyi szervek a kulturális és szociális szükségletek alapjából, vagy a reprezentációs forrásokból merített pénzeszközök felhaszná­lásának ellenőrzése során olyan fogyatékosságokkal találkoznak, amelyek nincsenek összhangban a pénzügyi fegyelemmel, s egyes vezető dolgozók felelőtlen maga­tartásáról tanúskodnak. Lényegében arról van szó, hogy nagyobb figyelmet és gon­doskodást kell fordítani azokra a kérdésekre, amelyeket a rendes gazda mindig szem előtt tartott: a rendre, a nyilvántartásra, a fe­gyelemre és a felelősségre. Véleményünk szerint a kong­resszusnak meg kellene vizsgál­nia ezeket a kérdéseket, s arra kellene köteleznie a szövetkeze­tek vezető tisztségviselőit, hogy kellő figyelmet fordítsanak a válla­laton belüli irányítás és a tervezés tökéletesítésére, valamint a gaz­daságosság fokozására. Elvárjuk, hogy az említett kér­désekben a Szövetkezeti Földmű­vesek Szövetségének a szerveze­tei is állást foglalnak, s támogatni fogják a megoldásukat. Rájuk is jelentős szerep hárul a munkakez­deményezés fejlesztésében, a szocialista munkaverseny haté­konyságának növelésében, s az olyan irányú gondoskodásban, hogy a szövetkezeti tagok egyre nagyobb mértékben vegyenek részt az egyes vállalatok további fejlesztésében. Úgy gondoljuk, hogy a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének fokoznia kellene a tagság munka- és szociális fel­tételeiről való gondoskodást is, s nagyobb mértékben kellene hat­nia az öntudatos munkafegyelem és a rend fokozására, a szövetke­zeti vagyon védelméről való kö­vetkezetesebb gondoskodásra. Harmincöt 35 évvel ezelőtt előt­tünk állt az a kérdés, hogy miként gondoskodjunk a formálódó szo­cialista nagyüzemi vállalatok, az efsz-ek és az állami gazdaságok számára megfelelő szakképzett­ségű dolgozókról. Akkor a mező­gazdaságban, s ott is főleg a ter­melésen kívüli területeken csupán néhány száz közép- és főiskolai végzettségű szakember dolgozott. Ma már csaknem 14 ezer ilyen dolgozónk van a mezőgazdaság­ban, s szinte nincs olyan vállalat, amely ne foglalkoztatna néhány főiskolai végzettségű szakembert, a középiskolát végzettekről nem is beszélve. Kifejező mértékben ja­vult a munkáshivatások szakkép­zettségi összetétele is. Jelenleg az ilyen dolgozóknak csaknem a fele szakmunkás bizonyítvány­nyal rendelkezik, s számuk évről évre növekszik. Tehát kétségkívül nagy haladást értünk el a mező- gazdasági dolgozók szakképzett­ségi és műveltségi színvonalának emelésében. Ennek ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat az eseten­ként előforduló jogos bíráló meg­jegyzéseket, hogy iskoláink még mindig nem tudják úgy felkészíteni a szakképzett fiatalokat, hogy a gyakorlati tevékenységbe va­ló lépésük idején világos képük legyen jövő környezetükről. Ha az iskola és a gyakorlat szorosabb kapcsolatának a követelménye ál­talános érvényű, kétszeresen vo­natkozik ez éppen a mezőgazda- sági iskolákra. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a vállalatoknak is jelentős adósságuk van ezen a területen. Az az általuk gyakran érvényesített alapelv, hogy ,,mély vízbe kell dobni az embert, majd megmutatkozik, hogy tud-e úsz­ni“, nem lehet elfogadható mód­szer az iskolát végzett fiatalok gyakorlati tevékenységbe való lé­pésénél. Igaz, hogy a tudományos-mű­szaki haladás következtében és a szövetkezetek nagyságának a növekedésével megváltoznak a feltételek a dolgozóknak az irá­nyításban és a döntésekben való részvételéhez. Ez azonban egyál­talán nem jelenti azt, hogy csök­ken a dolgozók alkotó, aktív rész­vételének a jelentősége a szövet­kezet problémáinak a megoldásá­ban. Hiszen a szövetkezeti tagok által használt eszközök értéke, amelyek meghatványozzák a munka teljesítményét, többszö­rösére nőtt, és sokkal nagyobb társadalmi kár keletkezik belőle, ha nem bánnak velük gazdaságo­san. Tudatosítani kell, hogy itt nemcsak gazdasági ösztönzők hatnak, hanem sokkal nagyobb hatást kellene kifejtenie annak a társadalmi felelősségtudatnak is, amely az igazgatásban és a döntésekben való részvételből ered. Mindezt minden szövetkezeti vezetőnek szem előtt kellene tar­tania. Annál sikeresebben fognak dolgozni, minél jobban bevonják a rájuk bízott kollektívát nemcsak a folyó operatív feladatok megtár­gyalásába és megoldásába, ha­nem a vállalat, vagy az adott ter­melési szakasz alapvető koncep­ciós kérdéseibe is. Ehhez azonban nem szabad félni attól, ha valaki, vagy a szö­vetkezet vezetősége kiteszi magát a tagság demokratikus ellenőrzé­sének. Tehát arról van szó, hogy a szövetkezeti demokrácia fej­lesztésével bíráló és egyre igé­nyesebb légkört teremtsünk szö­vetkezeteinken belül, amelyben a tagok nyíltan vitatnak meg min­den problémát és közösen keresik a megoldásokat. A szövetkezeti demokrácia fej­lesztése csak úgy lehet eredmé­nyes, ha azt megszabadítjuk min­denféle formalizmustól. Semmi sem gyengítheti na­gyobb mértékben a szövetkezeti tagnak a társadalmi ügyek megol­dásához fűződő viszonyát, mint az a tudat, hogy nézetei és javaslatai iránt nincs érdeklődés, s a szövet­kezet vezetésében és irányításá­ban való részvételének nincs megfelelő visszhangja. Emellett a szövetkezeti demok­rácia másik oldalát is látni kell, amely a jogokon kívül kötelessé­geket is tartalmaz minden tag szá­mára, részesedést a közös ügye­kért viselt felelősségben. S ne fe­lejtsük el, hogy a jogok és a köte­lességek dialektikus összefüggés­ben vannak, hogy a tag jogainak érvényesítésében előforduló bár­milyen korlátozás annak közös fe­lelősségérzetét gyengíti. Küldött elvtársak, tisztelt ven­dégek, a Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusán el­fogadott határozatok sikeres telje­sítésében nem kis mértékben vesznek részt az egységes föld­művesszövetkezetek tagjai, az ál­lami gazdaságok, az élelmiszer- ipari és a további mezőgazdasági vállalatok dolgozói. Kihasználom ezt az alkalmat, hogy ezért a jó munkáért, amit nagyra becsülünk, Csehszlovákia Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága, a Nemzeti Front Központi Bizott­sága, valamint a szövetségi kor­mány és a nemzeti kormányok nevében őszinte köszönetét mondjak. Habár az elért eredményeket egészében véve pozitívan értékel­jük, nem tagadhatjuk, és nem is akarjuk tagadni, hogy nem minden sikerül úgy, ahogy azt szeretnénk. Gustáv Husák elvtárs Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának októberi ülésén ki­jelentette: ,,...a jelenlegi szakasz új, nagy igényeket támaszt velünk szemben, főleg a népgazdaság intenzifikálásában és a tudomá­nyos-technikai forradalom meg­gyorsításában. Nem elégedhetünk meg azzal, amit elértünk. Hogy ne maradjunk le, gyors ütemben kell haladnunk előre...“ Igen, elvtársak, előre kell halad­nunk, tovább kell javítani a munkát és a termelési folyamatok irányítá­sát, jobban kell gazdálkodni azzal, amink van. Társadalmunk jelenét és hol­napját azokkal az eszmékkel kap­csoljuk össze, amelyek alapján negyven évvel ezelőtt felújítottuk önálló államunkat. A dicső szovjet hadsereg általi felszabadítás örök emlékezetű napjai, amelyekről nemsokára megemlékezünk, a dolgozókat a CSKP KB, a Nem­zeti Front Központi Bizottsága és a szövetségi kormány felhívása szellemében egyre szélesebb kezdeményezésre serkentik. Eb­ben visszatükröződik állampolgá­raink bensőséges viszonya a szo­cialista hazához, tiszteletük és ba­rátságuk a testvéri Szovjetunió iránt, amelyben hű és megbízható szövetségesünket és jó barátun­kat látjuk. Szeretném kifejezni azon meg­győződésemet, hogy Önöket, a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum dolgozóit hazánk fel­szabadításának közeledő 40. év­fordulója szintén olyan alkotó tet­tekre fogja lelkesíteni, amelyek méltók lesznek az elmúlt idők ha­gyatékához, s jövőnk felemelő cél­jaihoz. Mindannyian olyan tudattal lá­tunk hozzá a további igényes munkához, hogy csak abból fej­lődhet ki állampolgáraink boldog és nyugodt élete, azzal a tudattal, hogy csak az garantálja gyönyörű hazánk, a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság további felvirágoz­tatását. (Alcímek: Új Szó) A felvétel a kongresszus tanácskozásán készült (Telefoto: ČTK) Következetesen érvényesítsük az érdemszerúség alapelveit ÚJ szó 6 1984. XI. 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents