Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-20 / 275. szám, kedd

■ -vísíbm DÖNTÉS ELŐTT A pályaválasztásról számok tükrében É vről évre visszatérő és a közvéleményt élénken foglalkoztató kérdés a fiatalok pá­lyaválasztása. Ezekben a hetek­ben is gyakori beszédtéma ez a gimnáziumok, a szakközépisko­lák és az érettségit nyújtó szak­munkásképző intézetek végzős növendékei körében, hiszen a to­vábbtanulni szándékozók novem­ber 30-ig adhatják át jelentkezési lapjukat iskolájuk igazgatójának. Ezt megelőzően értekezleteken tájékoztatják a szülőket: hol, mer­re folytathatják tanulmányaikat a gyerekek. Osztályfőnökük és az iskola pályaválasztási felelőse ré­vén az elmúlt napokban, hetekben persze a leendő érettségizők már megismerkedhettek a továbbtanu­lási lehetőségekkel, mégis úgy véljük, talán nem lesz célszerűt­len, ha az alábbiakban mi is ismer­tetjük a keretszámokat. Szlovákia felsőoktatási intéz­ményeinek nappali tagozatain a jövő iskolaévben 11 500 első­éves fiatalra - az ideihez képest 500-zat kevesebbre - számítanak. A keretszámok arányaiban lénye­ges változások nem lesznek; ez azt jelenti, hogy az 1985/86-os tanévben a továbbtanulók 53 szá­zalékának (5895 diáknak) műsza­ki főiskolákon, 25 százalékának (2650 fiatalnak) a tudományegye­temeken, 11 százalékának (1215 pályázónak) az agrártudományi, 10 százalékának (1120 jelentke­zőnek) a közgazdaságtudományi, 1 százalékának (75 tanulónak) pe­dig a művészeti főiskolákon tud­nak helyet biztosítani. Az arány­számok közötti különbség első lá­tásra szembeötlő, de ha elgondol­kozunk fölöttük, rájövünk: társa­dalmunk objektíve meghatározott szükségleteit fejezik ki. Ahhoz ugyanis, hogy a fejlődéssel, a ter­melési és tudományos-technikai változásokkal minden fokon lépést tarthassunk, mégpedig úgy, hogy tekintettel legyünk mind a mai, mind a holnapi igényekre, meg kell változtatnunk a társadalomban foglalkoztatott egyének összetéte­lét, következésképp: növelnünk kell a műszaki végzettségű egyé­nek, különösen a gépész- és villa­mosmérnökök számát. Szükséges ezért, hogy a következő években emelkedjen a műszaki képzésben részt vevő fiatalok hányada. Ezt hangsúlyozza a szlovák ok­tatási miniszter is a szülőkhöz és az érettségizőkhöz intézett levelé­ben. Felhívja a pályaválasztókat arra, hogy gondosabban mérle­geljék a realitásokat és próbálja­nak pontosabb képet kialakítani képességeikről. Megállapította azt is, hogy az egyetemekre és főis­kolákra felvett diákok nemzetiségi összetételének meg kell felelnie társadalmunk struktúrájának. Nyomatékosan felszólította ezért az iskolaigazgatókat, hogy szen­teljenek megkülönböztetett figyel­met a magyar nemzetiségű fiata­lok pályaorientációjának, s töre­kedjenek arra, hogy a felsőoktatá­si intézményekben - különösen a műszaki főiskolákon - emelked­jen a magyar anyanyelvű hallga­tók száma. Nézzük ezek után, hányán kezdhetik meg tanulmányaikat Szlovákia egyetemein és főiskolá­in az 1985/86-os tanévben. A bra­tislavai Szlovák Műszaki Főiskolá­ra 2790 pályázót vesznek fel; az építészmérnöki karra 650, a mű­építészetire 60, agépészmérnökire 905, a villamosmérnökire 670, a vegyészmérnökire pedig 505 fia­talt. A kassai (Košice) műszaki főiskolára 1925 jelentkező kerül­het be; a bányamérnöki karra 155, a kohómérnökire 150, a gépész- mérnökire 790, a villamosmérnö­kire 510, az építészmérnökire 320 érettségiző. A Komenský Egyetemen a jövő tanévben összesen 1310 első­éves számára van hely; az orvos- tudományi karra 185, a martini kihelyezett karra 80, a gyógysze­résztudományira 95, a jogtudomá­nyira 100, a bölcsészettudományi­ra 200, a természettudományira 205, a matematika-fizikatudomá- nyok karára 230, a sport- és test- nevelésire 125, a trnavai pedagó­giai karra pedig 90 diák juthat be. Bizonyára nem érdektelen megje­gyezni, hogy a bölcsészettudomá­nyi karon ismét meghirdették a magyar-szlovák, magyar-törté­nelem szakpárosítást, s mind­egyikre 10-10 pályázót vesznek fel. A kassai Šafárik Egyetem elsó évfolyamaiban 645 fiatal folytat­Nem is olyan furcsa világ Magyarországi képzőművészek prágai tárlata Nagy kísérletezőkedv, sokszí­nűség, változatosság, ötletesség, groteszk fintor, hagyományosnak és újnak meghökkentő ellentéte, egyben kölcsönös kiegészítése, tiszteletben tartása. Ezek a szob­rok, képek, grafikák önálló életet élnek. A látogató gondtalanul be­leolvad ebbe a furcsa, új világba, szinte együtt lélegzik az alkotá­sokkal. A magyaroroszági Fiatal Kép­zőművészek Stúdiója jelentkezett ezzel a hangulatos kiállítással Prágában, hogy ismét megmu­tassa, merre haladnak, mit tervez­nek az ifjú alkotók. Nem bemutat­kozó kiállítás ez, a közönség már nálunk is több izben láthatta a Stú­dió sok újdonságot hozó, mindig Farkas László: A király és a ki­rálynő, (kevert technika) számos meglepetést tartogató munkáit. A környező országok fia­tal képzőművészeivel való kap­csolatteremtés - ösztöndíjak, cse­rekiállítások formájában - minden­kor a Stúdió legfontosabb céljai közé tartozott. Erről tanúskodik egyebek között az a tárlat, melyet 1979-ben Budapesten a Stúdió Galériájában rendeztek meg négy csehszlovákiai képzőművész al­kotásaiból, 1980-ban pedig hat magyar képzőművész alkotásaival ismerkedhetett meg a prágai és a bratislavai közönség. Emellett a csoportos, az önálló, valamint az évenként rendezett átfögó kiállítá­sok jó alkalmat nyújtanak a képző- művészetet érintő kérdések, prob­lémák megvitatására is. A Stúdió művészeinek nyíltsága tükröződik e mostani tárlaton is. Mivel nem nagybemutatóról van szó, ezért még fokozottabban ér­ződik az eszközök, megoldások gazdasága, változatossága. Por­celán és elefántcsont, ébenfa és olajfesték, műanyag, fénykép, tex­tília, fa, kötél, poháralátét - a leg­különbözőbb témák harmonikus kifejezőeszközei, (gy elevenedik meg Róma az ablakba függesztett két torzón, az 1848-49-es magyar polgári demokratikus forradalom egy-egy mozzanata, Noé alakja, a végső döntés kékesszürke, fél­refordult alakjainak feszültsége, a vállfa ,,feje“, kanál és villa, király és királynő hajbókoló hurkaalatt­valóikkal, a Týn templom állvány­zata, tengerparti balett. A világ, amelybe a kiállítás be­vezet, az első pillanatban furcsá­nak, elfogadhatatlannak tűnhet fel, de aztán hamar megbarátkozunk vele. Hiszen ez a világ is mi va­gyunk. TARICS ADREIENN hatja tanulmányait. A keretszámok az egyes karokon a következők: az orvostudományin 120, a jogtu­dományin 60, a bölcsészettudo­mányin 75, a természettudomá­nyin 115, a prešovi pedagógiai karon 275. A nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főiskolára 275 diák mehet, ebből a magyar nyelvű tanítókép­ző tagozatára 15. Itt említjük meg, hogy ezen a főiskolán olyan szák­párokat is nyitnak, amelyeken a fi­atalok magyar tanítási nyelvű is­kolák számára szerezhetnek ké­pesítést. Ezek a szakpárok: szlo­vák nyelv-zenei nevelés, szlovák nyelv-polgári nevelés, matemati- ka-a mezőgazdasági termelés alapjai; mindegyikre öt-öt jelentke­ző kerülhet be. A Banská Bystri­ca-i Pedagógiai Főiskolán 270-en, a kassai Állatorvostudományi Fő­iskolán 150-en, a žilinai Közleke­dési és Távközlési Főiskolán 1180-an, a nyitrai Agrártudományi Főiskolán 875-en, a zvoleni Erdé­szeti és Faipari Főiskolán 340-en tanulhatnak tovább. A bratislavai Közgazdaságtudományi Főiskola öt karán összesen 1120 fiatalnak tudnak helyet biztosítani, a Szín­ház- és Zeneművészeti Főiskolára 50, a Képzőművészeti Főiskolára 25 jelentkezőt vesznek fel. Ilyenek a lehetőségek, melye­ken bizonyára érdemes elgondol- godnia minden szülőnek és fiatal­nak, hiszen az elképzelések még módosíthatók és reális mederbe terelhetők. Most, hogy közeledik a végső döntés ideje, fontos len­ne, ha ezekkel a kérdésekkel a magyar tanítási nyelvű iskolák az eddigieknél is felelősségtelje­sebben foglalkoznának, hiszen nem titok, hogy növendékeik ará­nya - különösen a műszaki főisko­lákon - korántsem felel meg a la­kosság nemzetiségi összetételé­nek. Az aránytalanság főleg a gé- pész- és villamosmérnöki karon szembeötlő. Pedig régen tudjuk, hogy diákjainknak a legnagyobb felvételi esélyük éppen a műszaki főiskolákon van, hiszen ott a tárgyi tudás, a felkészültség a döntő. N em ártana persze, ha az elmondottakat fontolóra vennék azok is, akik bizonyos okokból nem szándékoznak to­vábbtanulni. A pillanatnyi előnyért - kényelemért vagy anyagi haszo­nért - ne mondjanak le a fiatalok a tanulásról, a tisztán anyagi szempontokat ne helyezzék a szellemi értékek fölé, figyelmen kívül hagyva a művelődés a szel­lemi előbbre jutás értelmét, hiszen az anyagi boldogulásnak is végső soron ez az alapfeltétele. Nagy feladat és felelősség hárul tehát az iskolavezetésre, a tantestület­re, az osztályfőnökökre és a pá­lyaválasztási felelősre, mert a fia­talokban fel kell kelteni a tovább­tanulási igényt, a bizonytalanko­dókat, az ingadozókat, a tovább­tanulástól húzódozókat pedig okos szóval, higgadt érvekkel meg kell győzniük az egyéni érdek és a társadalmi szükséglet össz­hangjának fontosságáról. Ezért a tanulók pályairányításában az iskolák megfontoltan és körülte­kintően járjanak el, a fiatalok dön­tésében ne hagyjanak teret az esetlegességnek, s tegyenek meg mindent azért, hogy a pályavá­lasztási összkép kedvező le­gyen., TÖLGYESSY MÁRIA KULTURÁLIS HÍREK • A nő és az idegen címmel rendez filmet Rainer Simon a DE- FA-stúdióban Leonhard Frank (1882-1961) Kari és Anna című, 1926-ban keletkezett elbeszélése nyomán. A forgatókönyv híven kö­veti a novellát, amelyet szerzője már 1929-ben színpadra is átdol­gozott. A történet szerint az elsó világháború után több évet tölt együtt oroszországi hadifogság­ban két német katona. Richard az évek során oly sokat mesél felesé­géről, Annáról a másik férfinak, Karinak, hogy az ismeretlenül be­leszeret az asszonyba... (...) • Ivan Kozlovszkij, a moszk­vai Bolsoj egykori híres tenoristája játssza A lét, a könny és a szere­lem című Nyikolaj Gubenko-film egyik főszerepét.- UJ FILMEK ­Dzsesszbolondok (szovjet) A zenés filmnek a Szovjetunió­ban nagy hagyományai vannak, s e műfaj úgy tűnik fel az utóbbi években virágkorát éli, hi­szen sorra készülnek ilyen művek. Az egyik legjelentősebb ezek kö­zül a Dzsesszbolondok, amely bár rokonszenves alkotás, mégsem múlja felül Grigorij Alekszandrov- nak, a szovjet zenés vígjáték meg­teremtőjének munkáit. A zenés vígjáték máig utolérhetetlen mes­terének legkiemelkedőbb műve a Vidám fickó című derűs dzsesszkomédia, „szinte chaplini még a húszas évek elején először az ogyesszai fiatalokat kerítette a hatalmába olyannyira, hogy nem tudták (és nem is akartak) szaba­dulni a hatása alól, megszállott­ként zenéltek, játszottak, improvi­záltak, eleinte csak a saját kedvte­lésükre, később mások örömére is. Mint minden divatirányzat elter­jedését, természetesen az ő úttörő vállalkozásukat is meg nem értés, sok-sok nehézség, sikertelenség és csalódás kísérte; ráadásul a hi­vatalos körök is idegenkedtek e „barbár“ zenétől, az emberek Jelenet a szovjet filmből magaslatokra emelkedett“ - írja a filmlexikon. Nem kevésbé híres műve a humanista mondanivalójú, látványos Cirkusz vagy a bürokrá­ciát kigúnyoló Volga, Volga, a har­mincas évek remekművei, a nép­szerű Ljubov Orlova főszereplé­sével. Karen Sahnazarov alkotása, a Dzsesszbolondok, az elsó szov­jet dzsesszegyüttes megalakulá­sával foglalkozik. Talán a mosta­nában divatos nosztalgia késztette alkotóit arra, hogy megelevenítsék a vásznon a dzsesszzene kezde­teit a Szovjetunióban, s üde rit­musban, humorosan kövessék nyomon annak a négy lelkes fia­talnak az útját, akik a dzsesszzene meghonosítói voltak a Szovjetunió­ban. A legenda szerint a tenge­rentúlról beáramló zenei stílus Ötszemélyes asztal fenntartásokkal fogadták a fiatalok jókedvű, spontán zenélését, s akadályokat gördítettek érvé­nyesülésük útjába. Akaraterejük, a zenébe vetett hitük azonban minden ellenállásnál erősebbnek bizonyult... Az alkotók nem törekszenek dokumentumhűségre, hiszen nem az a céljuk, hogy feltérképezzék a dzsesszzene szovjetunióbeli „őstörténetét“; a dzsessz létrejöt­tének, elterjedésének körülmé­nyei, az új zenei stílussal szemben megnyilvánuló előítéletek foglal­koztatják őket. Ezt dolgozzák fel filmjükben sok-sok zenével, ke- sernyés-fanyar humorral, úgy, hogy érzékeltessék: miként segíti a zene az emberek megértésének és közeledésének az ügyét. (amerikai) Ismét egy olyan mai amerikai történet, amelyhez nem árt leg­alább egy csomag papírzsebken­dővel beülni a moziba. Az újszen- timentalizmus hullámait lovagolta meg ezzel a filmmel Robert Lie- berman, s tette ezt elegánsan, szakmai tudással, hangsúlyozot­tan kommersz eszközökkel. De- bütáns munkája az amerikai film- művészetnek annak a vonulatá­hoz tartozik, melynek legjobb ter­mékei nyíltan vállalt érzelmessé­Jon Voight az apa szerepében | gük mellett valódi művészi értéke­ket is képviselnek. Ilyen volt a ná­lunk is bemutatott Kramer Kontra Kramer vagy az Átlagemberek. Csakhogy míg ezek az alkotások a széthulló családokról kulturáltan, élményszerúen szóltak, s nem nélkülözték a figurák elmélyült lé- lekrajzát sem, addig az ötszemé­lyes asztalról ez nem mondható el. Az, hogy a válások száma vi­lágszerte növekszik, korántsem mai jelenség. A filmtörténet is mu­tat példát arra, tucatjával, hogy a magára maradt nő miként küsz­ködik a gyermeknevelés gondjai­val. Már-már közhellyé sekélyese- dett tehát az efféle megközelítés, ezért fordítani kellett a cselek­mény menetén: mostanában egy­re inkább az asszony megy el, a rendezők tehát a magányos, gyermeküket egyedül nevelő fér­jek világáról mesélnek. Ezt tette Robert Benton (Kramer kontra Kramer) és Robert Redford (Átlag­emberek), s ezt teszi a mostani film rendezője is; Robert Lieber- man legfeljebb annyi különbség­gel, hogy a történet elején a férfi hagyja el a családot, a végén azonban mégiscsak ránehezedik a gyermeknevelés,, az anya ugyanis a forgatókönyvíró önké­nyének (autóbaleset) esik áldo­zatul. Maga a történet egyébként att­raktív környezetben játszódik, hi­szen a családját könnyelműen el­hagyó apa négy év után földközi­tengeri utazásra viszi magával há­rom gyermekét, az út pedig alkal­mas egyrészt arra, hogy együttlé- tük során a férfi szembenézzen önmagával, átgondolja magatartá­sát és újból gyermekei szívéhez férkőzzön, másrészt arra is, hogy az alkotók elidőzzenek Olaszor­szág, Görögország és Egyiptom műemlékeinél. Ám a szép felvéte­lek sem kendőzhetik el a szenti­mentális elemekkel átszőtt, me- lodramatikus végkicsengésű film felszínességét, az egyre jobban elterebélyesedó valamiféle mély­nek hitt pszichologizálást, érzel- mességnek vélt érzelgősséget. És az elkerülhetetlen boldog befeje­zést. -ym­ÚJ Skú 4 1984. XI. 20.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents