Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)

1984-11-15 / 271. szám, csütörtök

Szorongás nélkül BESZÉLJÜNK AZ ÉRZELMI NEVELÉSRŐL Környezetvédelem és esztétika Az emberi, tárgyi és természeti környezet objektumai általában így csoportosíthatók: esztétikus, unesztétikus vagy pedig esztéti­kailag közömbös. A környezetvé­delem szó hallatára leghamarább az jut az ember eszébe, hogy a természetet meg kell védeni a szennyeződéstől, a rongálástól, az emberi pusztításoktól. Az, hogy a környezet esztétikusságát is meg kell védeni, igazán kevés em­bernek jut eszébe - igaz, számos helyen meg sem teremtették ezt, hát akkor hogyan is védhetnék meg?! Feltettem a kérdést néhány fia­talnak, mit is értenek a környezet esztétikus mivoltán. Meglehető­sen tanácstalanul néztek rám, majd rövid töprengés után azt hangsúlyozták, hogy a társadalom feladata védeni a természetet (mint környezetet), szűrőket kell szerelni a nagy gyárkéményekre, víztisztítót kell építeni a szenny­csatornák tövében, védeni kell a természeti ritkaságokat, óvni a védett állatokat, növényeket, meg kell akadályozni az erdők mértéktelen irtását. Alig akadt, aki azzal jött volna elő, hogy vigyázni kell közvetlen környezetünk tiszta­ságára és különösen kevésnek ju­tott eszébe, hogy a szépségére is. Hol itt a hiba? Az iskolában igazán nemcsak ilyen „távoli“ té­maként jelenik meg a környezet- védelem, hiszen már az alsó tago­zatos környezetismeret és honis­meret oktatás óráin is kapnak bő­ven ilyen tájékoztatást. Arról van inkább szó, hogy az iskolák több­sége nem gyakoroltatja elég haté­konyan a tanulókkal a közvetlen környezet esztétikai értékeinek a megóvását, gondozását, sót nemegyszer fel sem hívja kellő­képpen a figyelmet a közvetlen környezet esztétikumára. Nem vitatom, akadnak remek vállalkozások: egyes iskolák tanu­lói arra a közös elhatározásra jut­nak, hogy a takarítónők munkáján túl is rendben tartják iskolájukat és környékét - a közeli parkot, ját­szóteret csinosítják, szépítik az osztálytermet, a napközis helyisé­get, a közvetlen környezetet és kitartóan óvják is annak kellemes­ségét, szép rendjét. Minden fára­dozás hiábavaló azonban, ha azt tapasztalják, hogy a felnőttek sok mindent tönkretesznek, ha a kör­nyezet megóvására hivatott, s ezért fizetett emberek nemtörő­dömségével találkoznak. így aztán igazán nem alakulhat ki az a kész­ségük, hogy minden körülmény között védjék az osztályuk, az ud­varuk, a játszóterük, a lakóházuk, a lakásuk tárgyi-esztétikai értéke­it, nem ivódik beléjük, hogy első­sorban ök maguk felelősek és nem mások az esztétikus környe­zetért. Régi tapasztalat, hogy az a fia­tal, aki az óvodában, az iskolában, a napköziben (természetesen ott­hon is) megszokta az esztétikai értékek megbecsülését, lényege­sen ritkábban szemetel, köpköd és rongál az utcákon, a tereken, a parkokban, mint azok, akiknek szinte soha nem mondta senki, hogy nem elég megtanulni a kör­nyezetvédelmi előírásokat, hanem nekünk magunknak kell emberivé, széppé tenni a környezetet. A magatartás esztétikumának egyik legszemléletesebb megnyil­vánulása a beszéd. Hogy alakul­jon ki a gyermek szép beszéde - amely a kellemes emberi kör­nyezet megteremtésének is egyik igen fontos tényezője ha a taná­rai hanyagul, pongyolán, olykor kifejezetten csúnyán beszélnek? Hogy alakulhat ki a környezet esz­tétikája azoknál, akik az iskolában azt élték meg, hogy nekik nincs szavuk-dolguk a közösségi élet megszervezésében, a közösség külső és belső rendjének a kialakí­tásában? Ilyenekből válnak olyan felnőttek, akik mindennemű, nem azonnali haszonnal járó tevékeny­ség elvégzését „nem az én dol­gom“ kifejezéssel hárítanak el. Akinek sem otthon, sem az iskolá­ban nem volt módja megélni, gya­korolni a tartalmas, szép emberi érintkezés módozatait, az felnőtt­korban sem lehet képes mintegy varázsszóra, önerejéből* megte­remteni a maga és a családja életének, munkakörnyezetének esztétikumát. SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT N apjainkban falun-városon érdekes jelenség tanúi le­hetünk. Az iskolába igyekvő kis­gyermekek mellett fel nőttek-lépe­getnek. Apák, édesanyák kísérik iskolába gyermekeiket. Aggódnak, mert gyermeküknek gyakran zeb­ra nélküli úttesten kell áthaladnia, ha iskolába akar jutni vagy a kép­lékeny gyermeki hátgerincet akar­ják kímélni, amikor kiveszik az apró kezekből a nehéz táskát és elkísérik gyermeküket a buszmeg­állóba. A jelenségnek mindenkép­pen örülni kell, mert szoros érzel­mi összetartozásról tanúskodik. Ma az érzelmeket nem illik ki­mutatni, nem ildomos beszélni, még kevésbé írni róluk. Ha mégis rászánja magát egy-egy újságíró, hogy foglalkozzon a témával, el­sősorban a negatív érzelmekről, a kegyetlenségig, a terrorig foko­zódó agresszivitásról, az antiszo­ciális magatartásról, a bírósági termek világáról tudósit. Igaz, a gyűlölet, a torz érzelmek elem­zéséből is világhírű művek szület­tek és születnek, de a társadalom­nak egészséges lelkületű embe­rekre van szüksége. Az ő felneve­lésük a feladatunk. Az érzelmi nevelés a szakiroda- lomnak is, a társadalmi és nevelé­si gyakorlatnak is egyik legelha­nyagoltabb területe. Mivel magya­rázható ez az agyonhallgatás ma, amikor minden nevelő és a gyer­mekei fejlődésére odafigyelő szülő tisztában van az érzelmek motivá­ló erejével és azzal, hogy az érzel­mileg kiegyensúlyozott gyermek - de a felnőtt is - finomabban differenciál, könnyebben dolgozza fel az információkat és ésszerűb­ben reagál a társadalmi elvárá­sokra? Az is közismert tény, hogy az érzelem a szervezet és a pszi­chikum kimeríthetetlen energiafor­rása. Aktivizálja és cselekvésre készteti gyermekeinket. A minden­napi kötelességteljesítés, az apró­munka pontos és gondos elvégzé­se mögött éppúgy fellelhető az érzelem, mint a nagy hőstettek hátterében. Korunk racionalizmu­sa, a két világháborút végigszen­vedett európai ember kiábrándult­sága adhat magyarázatot az ér­zelmek erejében való kételkedés­re, de nem kérdőjelezheti meg az érzelmi nevelés jelentőségét. Az agyfiziológia mechanizmu­sát nem értjük, nem tudjuk, milyen lelki folyamatok állnak a jelenség hátterében, de tény, hogy az ér­zelmek mozgósító ereje pedagó­giai szempontból éppoly értékes, mint a tudati belátás. Van gyer­mek, aki azért tanul jól, azért kifo­Ahhoz* hogy az oktatás és a személyiségkialakítás terén a maximumot érjük el, elengedhe­tetlen a gyermek valódi megisme­rése. A pedagógusnak tisztában kell lennie azzal, milyen készsé­geket fejleszt, mi akaszthatja meg egyes tanuló érési folyamatát, mi­lyen okok húzódnak a háttérben, és hogyan lehet ezeket megszün­tetni. Mivel összevont 1. és 2. osz^ tályt tanítok, elsődleges felada­tomnak tartottam, hogy a tanítvá­nyaimat minél hamarabb és minél komplexebben ismerjem meg, mert ez lehetőséget ny'újt később az egyéni bánásmódhoz, egyéni korrekcióhoz. Már a gyermekek bemutatkozásakor megfigyeltem beszédük hangerejét, érthetősé­gét, ritmusát, hanglejtését - a kon­taktusteremtés bátorságát, hiá­nyosságát. A tizenkét elsős közül két gyereknél kisebb-nagyobb be- szédgátoltságot (hanghibák), két tanulónál beszédfélelem okozta szótlanságot fedeztem fel. A játék megmozgatja a gyermek fantáziá­ját, fejleszti testi erejét, ügyessé­gét, bátorságát, kitartását, ezért a bemutatkozás után játékkal foly­tattam a megfigyelést. Lovakká, gazdákká, szekerekké varázsoltuk magunkat, és a 2. osztály tanulói­nak segítségével - akik ezt a játé­kot már jól ismerték - eljátszottuk az Ennek a gazdának de jó sora van... című dalos játékot, melybe gástalan a magatartása, mert sze­reti a szüleit, a nagyszüleit vagy a tanítóját, és örömet akar szerez­ni nekik. Ó éppoly eredményesen irányítható, mint a társa, ki különö­sebben nem ragaszkodik senki­hez, magatartását sem igen befo­lyásolja mások véleménye, de föl­éri ésszel, hogy ha összeférhetet­len, ha a tanulást elhanyagolja, csak magának árt. Az eredmény szempontjából teljesen mindegy, mi motiválja a gyereket, de az az ideális, ha mindkét tényező hat, mert ebben az esetben a gyermek minden életkori szakaszában biz­tosítható a társadalmi elvárások­nak megfelelő magatartás és ta­nulmányi előmenetel. Kilenc-tíz- éves korig az érzelmeken keresz­tül a józan belátás segítségével biztosítható a pozitív személyiség- jegyek kialakulása. M ár közhelyszámba megy, hogy a fiatal házasok je­lentős hányada nem szívesen vál­lalja több gyerek nevelését. Gond­nak is, örömnek is elég egy. Pedig fölösleges bizonygatni, hogy az öröm annál nagyobb és sokré­tűbb, az élet annál teljesebb és színesebb, a nevelés - elsősor­ban az érzelmi nevelés - annál hatékonyabb, minél több gyerek nő egy-egy családban. Igaz, a gyerek nagy gond is. Gondozni, etetni, ruházni, iskoláztatni kell, kenyeret kell adni a kezébe és elindítani az életbe. Az egészsé­gesen gondolkodó szülőknek erőpróbát jelentenek a gondok, de az utódokért hozott áldozat bol­dogság forrása. Gyermeknevelés­re csak valami hasonló hozzáál­lással lenne szabad vállalkozni. Amelyik gyerek nyűg, az nem le­het örömforrás. Kodály Zoltán mondta, hogy a gyerek zenei nevelését születés előtt kilenc hónappal kell elkezde­ni. Ez az érzelmi nevelésről is elmondható. A kisbabát gondoskodó szere­tettel veszi körül az édesanya. Akkor mos és vasal, amikor a ba­ba alszik, hogy minél többet foglal­kozhasson, beszélgethessen vele, tudván, hogy a gyermekekkel való törődés nem merülhet ki a gondo­zási feladatok elvégzésében. Nagy bajok forrása lehet a szótlan kisgyermekkor, de nemcsak a be- szédfejlódés szempontjából. Aki­nek fontos a gyermek egészséges szellemi-érzelmi fejlődése, állan­dóan beszélget vele, versikéket mondogat, énekel. Kialakítja azt az életre szóló, eltéphetetlen ér­zelmi kapcsolatot, amely szilárd önfeledten kapcsolódott be az em­lített négy gyerek is. Leginkább akkor élvezték a játékot, amikor a lovak nehezen bírták felhúzni a szekeret a dombra, és közben szomorúan mondogatták: Most megszakadok... most megszaka­dok... Ám a dombra felérve és onnan lenézve nagy örömmel kiál­tozták, hogy: Most már csak kibí­rom ... A mosolytól sugárzó arcuk és hangos dalolásuk meggyőzött arról, hogy türelemmel és odafi­gyeléssel a négy tanuló hang és beszédfélelem okozta problémáját megoldjuk majd az osztályközös­ség segítségével. Hadd említsek erre példát a 2. osztályból; a tava­lyi év kezdetén két komoly be- szédgátoltság okozta szótlanság­gal küzdő tanulót kaptam. Az egyik öt-hat hangot nem tudott jól, helyesen ejteni. Legtöbb problé­mát okozott neki a cs és az s betű kiejtése. Naponta daloltunk, ver­set, mondókát mondtunk közösen. Öt csak a közös hangos szóképol- vasásba vontam be, de mindig rábíztam az olyan szóképek han­gos olvasását, melyben az általa hibásan ejtett beszédhangok nem szerepeltek. Sokat dicsértem és biztattam őt. Bátorságát és önbi­zalmát végül is egy osztály szava­lóverseny adta vissza; erre olyan verssel készítettem fel, amelyben a kígyó sziszegését utánozva sza­valhatott a saját és mindnyájunk örömére. Egy héten belül az osz­érzelmi bázist nyújt a gyerme­kének. A nem megfelelő családi kör­nyezetből óvodába kerülő kisgyermek szinte behozhatatlan hátránnyal indul a közösségi élet­be. A rideg vagy durva bánásmód megnehezíti, hogy feltétel nélkül kötődjék szüleihez. Ilyen esetben az óvónőnek is gondot okoz a lelki egészség megerősítése és védel­me. A gyermek életében az elsó hat év az a fejlődési szakasz, amely­ben az érzelmek uralkodnak, moti­válják magatartását, érdeklődését és céljait, a felnőttekhez, a gye­rekközösségekhez, az egyes gyermekekhez fűződő kapcsola­tát. Az óvodáskorúak érzelmi éle­tének bázisa a játék, mert csak a játékban juttathatják érvényre egyéni akaratukat és megismerési törekvéseiket. A játék sok örömteli percet szerez, kellemes izgalmak forrása, tágítja a kisgyermek látó­körét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a játékban realizált érzelem gyermekeink megismerő, alkotó és produktív tevékenységének nélkülözhetetlen tényezője. A gyermek érzelmileg könnyen rá­hangolódik környezetére. Minél szorosabban kötődik az otthoni vagy az óvodai közösséghez, an­nál mélyebben éli át a sikereket és a kudarcokat. A személyiségfejlő­dés szempontjából ezért oly nagy a szülő, az óvónő és az alsó tagozatos tanítónő szerepe. Min­dig szem előtt kell tartaniuk, hogy a gyermek ragaszkodását és sze- retetét nevelési célok érdekében fel lehet ugyan használni, de nem szabad vele visszaélni. Semmi sem menti a felnőtt eljárását, ha a kisgyermek védettségét és biz­tonságát veszélyezteti, mert a ve­szélyhelyzetbe került gyermeken eluralkodnak a negatív érzelmek. M a már természetes tényként veszi tudomásul a társa­dalom, hogy a felbomlott családi egyensúly indulatot, dühöt, hara­got, gyűlöletet vált ki az elvált szülő bíróságokon meghurcolt gyermekéből. Környezete már- már el is várja tőle az agresszivi­tást, igazolja az antiszociális ma­gatartást, tudván, a visszafojtott érzelem szorongást vált ki a kis­gyermekben. Ha a szorongás tar­tós, a gyermek vagy agresszivitás, vagy önpusztító neurózis formájá­ban próbál védekezni. Talán nem túl merész megállapítás, hogy a gyermeki személyiség sikeres vagy sikertelen fejlődését az ér­zelmek határozzák meg. TÖRÖK ZSUZSANNA tály legjobban olvasó tanulói közé tartozott és egy külön megbeszé­lés után logopédushoz is el lehe­tett vinni öt. Ma már csak egy betű okoz neki néha nehézséget. A másik gyerek esetében a szót­lanság illetve némaság (csak in­tett) fél évig tartott. Neki súlyos beszédgátoltsága volt, melyet fizi­kai visszamaradás (ez az írás so­rán mutatkozott meg), akut érzel­mi sérülés (eleinte félrehúzódott, nehezen lehetett bekapcsolni a já­tékba), és belső bizonytalanság miatti szorongás idézett elő. A já­tékokat, verseket, dalokat később halkan ugyan, de mondta. A betűk ismeretéről nála úgy győződtem meg, hogy a táblánál mutatott meg nekem bizalmasan egy-egy betűt, szótagot, szóképet. Végül is fél év után egy reggel a folyosón hango­san köszönt. Az osztály üdvrival­gásban tört ki, amikor beszélni hallotta őt. Bár a beszéde még igen halk volt. Ez a kisgyerek egyéni bánásmódot kíván a mai napig, főként az írás során. Naponta tanulunk dalos játékot, verset, mondókát vagy csúfolót, melynek ritmusát kiütik a maguk készítette triangulumon, csörgőn, cintányéron, esetleg kitapsolják. Ez nagyban fejleszti a ritmusérzé­küket, melynek elégtelensége ol­vasászavart idézne elő később. A ritmusérzék fejlettsége segíti őket a szavak elválasztásakor. Egy hét után az egyik elsős tanulónál azt vettem észre, hogy az oldaldominancia kevert, vagyis a kézmozgással nem azonos a láb- és a szemdominancia. Erre a testnevelés órán figyeltem fel a bemelegítő gyakorlat során. Kezdtem figyelni a többit is és az óra végére gyakorlatokat iktattam be a rejtett balkezesség felderíté­sére. Rúgd minél messzebb a lab­dát! Dobd el a labdát! Ugrálj féllá­bon! Közben figyeltem a gyereke­ket, hogy spontán melyik lábukkal rúgnak, melyiken ugrálnak és me­lyik kezükkel dobnak. Csukd be az egyik szemedet! Csukd be a má­sik szemedet, a kezeddel ne se­gíts! Az egyik tanulónál előfordult térzavart a következő gyakorlatok­kal ellensúlyoztuk: Tedd a nehéz labdát a pad alá, a pad mögé, a pad elé, a jobb oldalára, a bal oldalára. Állj a társad mögé, elé, jobb oldalára, bal oldalára! Mutasd meg a bal füledet! Mutasd meg a bal szemedet! Ezeket a gyakor­latokat minden tanuló végzi, így kiküszöbölődik az iránytévesztés és a térorientáció zavara. Nagyon jók erre a szembekötósdi játékok, amikor egy gyerek keresi társait, akik állathangokat hallatnak. Neki meg kell mondania, hogy a béka jobb vagy bal oldalról brekegett-e? Adjunk a kisiskolás korban levő gyerekeknek funkcióörömöt azzal, hogy sok játékot, dalt, verset, mondókát, kiolvasót tanítunk meg velük. így marad meg a gyerekek­ben a munka öröme, melyet ra­gaszkodással, aktivitással és nyíltsággal viszonoz. Csuka Gyuláné Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok A CSEMADOK Központi Bizott­sága e héten rendezi meg a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Na­pokat, amelyek hagyományosan a csehszlovákiai magyar nemzeti­ségi kultúra és irodalom gyarapo­dását, változásait hivatottak fel­mutatni. . ­Az idei Fábry-napokat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. és a felszabadulás 40. évfor­dulója jegyében olyan előadások is gazdagítják, amelyekben az előadók a történelem, az antifasiz- mus és az irodalom kapcsolatáról szólnak. Ugyanakkor a haladó ha­gyományok ápolásának elméleti és gyakorlati kérdésével is megis­merkedhetnek a résztvevők. Ma és holnap Kassán (Košice) és a Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járásban számos író-olvasó talál­kozóra kerül sor. Szombaton a Moyzes utcai Barátság Házában Viliam Plevza akadémikus a CSKP nemzetiségi politikájáról tart előadást. Kiss József törté­nész a Fábry Zoltán életművét meghatározó történelmi mozzana­tokról szól. A délelőtti műsort vita követi, majd délután Bretislav Truhlár irodalomtörténész beszél a Szlovák Nemzeti Felkelésnek a szlovák irodalomra gyakorolt ha­tásáról. Szeberényi Zoltán iroda­lomtörténész a csehszlovákiai magyar irodalom antifasiszta vo­nulatáról és a benne kifejeződő békeharcról szól. Este a résztve­vők a Csermely kórus, az Új Nem­zedék néptáncegyüttes és a Pin­ceszínpad műsorát nézhetik meg. Vasárnap Márkus Mihály a szlová­kiai néprajzi kutatásokról, Ág Tibor a szlovákiai magyarság népkölté­szetéről és Méry Margit a Bódva- völgye népi kultúrájáról tart elő­adást. Ezt követően, délután a részt­vevők Stószra (Štós) utaznak, ahol megkoszorúzzák Fábry Zol­tán sírját és megtekintik a szülő­házát. (d-n) Megismerni a tanítványt Játékkal, dallal, verssel... ÚJ SZÓ 6 1984. XI. 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents