Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-13 / 243. szám, szombat
Célunk a termelés intenzitásának és hatékonyságának további fokozása Az SZLKP KB Elnökségének beszámolója a közélelmezést biztosító ágazatok feladatairól és fejlesztésük hosszú távú programjáról Szlovákiában (A beszámoló első részét lapunk tegnapi számában közöltük) A tudományos-műszaki bázis feladata átfogó módon megoldani egyes olyan mezőgazdasági nyersanyagok összpontosított és szakosított termelésének kérdését, amelyek viszonylatában a mennyiséget, a minőséget és a gazdasági hatékonyságot tekintve nem felelünk meg a várakozásnak. Az olyan fontos mezőgazdasági nyersanyagok termelésének hiányosságait kell megszüntetnünk, amilyen a tej, a marhahús, a gyümölcs, a zöldség, a burgonya, az olajnövények stb. Céltudatosan és gazdaságilag előnyösen kell alkalmaznunk a hazai és a külföldi tudomány ismereteit. A tudományos-műszaki ismeretek gyakorlati alkalmazásáért Különösképpen fontos meggondolni a tudományos-műszaki forradalom viszonylatában főleg a szocialista közösség országaival, elsősorban a Szovjetunióval való intenzivebb nemzetközi együttmúködés kérdését és céltudatosan rá kell térnünk erre az útra, mégpedig a KGST tagáilama' legmagasabb szintű tanácskozásának szellemében. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól, valamint a termelési-kutatási alap képviselőitől elvárjuk, hogy minél hamarabb javaslatokat terjesszenek elő a tudományos-múszaki forradalom meggyorsítására, hatékonyságának növelésére és gyakorlati felhasználására. Elvtársak, a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum fejlesztése programcéljainak elérése elsősorban az emberektől, szaktudásuktól, politikai fejlettségüktől, a tartalékok feltárásában cselekvő megközelítésüktől, a termelőeszközök felhasználásától, a munka minőségéért és hatékonyságáért érzett magas fokú felelősségtudatuktól függ. Ezért a legfontosabbnak tekintjük az emberekkel való foglalkozást, gondoskodásunkat nevelésükről és megnyerésüket céljaink öntudatos elérésére. Az élelmiszertermelés intenzifi- kálására épül a lakosság ellátásával kapcsolatos céljaink elérése. Ezzel összefüggésben a tudomány és a technika szerepének növekedése fokozott követelményeket támaszt az irányító káderek, valamint a műszaki-gazdasági dolgozók képesítésével, valamint rendszeres politikai és szakmai felkészülésével szemben. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma, valamint Oktatási Minisztériuma kell hogy végérvényesen kialakítsa a legfontosabb hivatásokban dolgozók szakadatlan oktatásának rendszerét. A műszaki-gazdasági dolgozók képzésének valamennyi ágazatában a tanulmányok tartalmát főleg a főiskolákon össze kell hangolni azzal a követelménnyel, hogy a végzett hallgatók jobban elsajátítsák a termelés tervezésének és szervezésének alapjait, a korszerű irányítási módszereket, hogy jobban formálják az élelmiszertermelők gazdasági gondolkodásmódját, jobban felkészítsék őket az emberek körében kifejtett tevékenységre. Elsősorban a főiskolákon a szakoktatásnak kötődnie kell a fejlődő tudományos ágazatokhoz. Elkerülhetetlenül szükséges szüntelen figyelemmel kísérni a tudományos kutatás fejlődését és eredményeinek gyakorlati alkalmazását. A fiatal nemzedék munkáshivatásokra történő felkészítésében el kell mélyíteni főleg a biotechnológiával és a környezetvédelemmel kapcsolatos szakismereteket. Az idénymunka kérdéseinek megoldásával, a nem mezőgazdasági hivatást gyakorló dolgozók növekvő hányadával összefüggésben szélesebb méretekben kell törekedni több mesterség elsajátítására, s erre ösztönözni kell az anyagi érdekeltség rendszerével is. Egyes mezőgazdasági szakterületek meg nem felelő gyakorlattal rendelkező munkásai számára továbbra is bővíteni kell annak lehetőségét, hogy képesítésüket növelhessék a szakmunkás bizonyítvány elnyerésével, hogy így elsajátítsák az új technikát és technológiát és felkészüljenek munkahelyi alkalmazására. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum fejlesztésének igényes feladatai mind nagyobb követelményeket támasztanak az irányító munkával szemben, meghatványozzák az irányító káderekkel, a képességeikkel, a tapasztalataikkal és a jellembeli tulajdonságaikkal szembeni követelményeket. Ez összefügg azzal az igénnyel, hogy rendszeresen tökéletesítsük gondoskodásunkat a munka és általában az élet termelési-tervezési és szociális-gazdasági feltételeiről, széleskörűen lehetővé téve a dolgozók részvételét a gazdasági és a szociális programok kimunkálásában, megvalósításában és irányításában. Elkerülhetetlenül mind jobban tudatosítanunk kell, hogy nálunk az ember nemcsak a javak létrehozója, hanem felhasználója is, s ezért az érdemek szerinti helyes ösztönzés érdekeltté teszi a feladatok és a célok sikeres teljesítésében. Ott, ahol megértették ennek a törvényszerűségnek a jelentőségét, ott elmélyül az egyéni és a társadalmi érdek összhangja, jobb eredményeket érnek el és kevesebb a probléma. Ezért az emberről, a káderekről való gondoskodás programszerű fejlesztésének tükröződnie kell a szociális fejlődés tervezésének, szociális programok kimunkálásának és megvalósításának további tökéletesítésében és elmélyítésében, ami lehetővé tenné a rendelkezésre álló anyagot és pénzeszközöket céltudatosan és egyeztetetten összevonni a dolgozók szociális, kulturális és egészségügyi szükségleteinek jobb kielégítésére, nevelésükre és a színvonalas munkára történő felkészítésükre, különösképpen a mezőgazdasági őstermelésben. Elvárjuk azt, hogy ezekben a kérdésekben a vállalatok és irányító szerveik cselekvóen együttműködnek majd a nemzeti bizottságokkal és egyéb szervezetekkel, nagyobb elkötelezettséget tanúsítanak különféle kommunális létesítmények építésében, hogy így a népgazdaság más ágazataival kiegyenlítődjenek a munka feltételei. Az élelmiszer-program megvalósításában nagyobb szerepe lesz a gazdasági motivációnak és az elért eredményekben való érdekeltségnek. A gazdasági eszközök és az anyagi ösztönzés további tökéletesítésének alapelvei számolnak az érdemek szerinti javadalmazás tökéletesítésével és növekedésével. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum irányító dolgozóitól elvárjuk, hogy az eddiginél aktívabban éljenek az önálló elszámolás előnyeivel. A szocialista vállalat irányításának ezt a komplex módszerét azonban dialektikusán úgy kell értelmeznünk, mint a tervezésnek, a szervezésnek, a nyilvántartásnak, a javadalmazásnak, a kezdeményezésnek és az egyéb gazdasági motivációnak időben és térben komplex módon ható eszközét. Az önálló gazdasági elszámolás problémája nem oldható meg csupán előírásokkal és brosúrákkal, hanem a megvalósításért felelős konkrét emberek cselekvő hozzáállásával. Elvtársak, a közvetlen irányítás és a gazdasági ösztönzés tökéletesítése mellett a párt irányvonala sikeres megvalósításának rendkívül hatásos tényezője a munkakezdeményezés és a szocialista munkaverseny, amelyben kifejezésre jut a dolgozók szocialista öntudatossága. Az efsz-ek X. országos kongresszusa előkészítésének időszakában növekedett a szövetkezeti tagoknak, az állami gazdaságok dolgozóinak, valamint a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum egyéb szervezetei dolgozóinak aktivitása. Huszonkét élenjáró mezőgazdasági vállalat példájára tömeg- mozgalom indult a hetedik ötéves terv feladatainak teljesítésére, vagy kívánatos irányú túlteljesítésére, illetve a lemaradás lehető legnagyobb mérvű csökkentésére. Ebbe a mozgalomba bekapcsolódtak a szocialista munkabrigádok, a komplex racionalizációs brigádok, az újítók, a feltalálók és az ifjúsági kollektívák, mégpedig felhasználva a versengés minden bevált formáját, a közös kötelezettségvállalásokat, valamint a javadalmazás megszervezésének brigádrendszerű formáit is. A kötelezettségvállalások célja - egyebek között - a termelési feladatok teljesítésén túlmenően az energia, az alapanyagok megtakarítása, az együttműködés bővítése, a munka és a gyártmányok minőségének javítása, a gazdálkodás hatékonysága, a tudományos-kutatási bázissal való együttmúködés tökéletesítése, a tudományos-technikai forradalom eredményeinek gyorsabb alkalmazása, a szállítói -megrendelői kapcsolatok javítása és az újratermelés számos egyéb minőségi vetülete. Ennek a fejlődésnek velejárója azonban néhány probléma és fogyatékosság. Ezek sok esetben az elégtelen politikai-szervező munkával, a munkakollektívák termelési értekezleteinek alacsony színvonalával, a szocialista munkaverseny és a munkakezdeményezés fejlődése iránti formalizmussal magya- rázhatóak. Az igényes feladatok megkövetelik a politikai munka hatékonyságának fokozását A CSKP XVI. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának határozata igényes feladatokat szabott meg a lakosság ellátásának biztosításával kapcsolatban, amelyeket konkretizált a hetedik ötéves terv. Ezeknek a tennivalóknak, valamint a hosszú távú programba foglalt jövőbeli feladatoknak teljesítése megkívánja a dolgozók aktivitásának és kezdeményezésének, a szocialista munkaversenynek további tökéletesítését, a FSZM, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége, a SZISZ, a Szlovákiai Nószövetség és az NF egyéb szervezetei politikai munkája hatékonyságának fokozását. Különösképpen hangsúlyozni kell a fiatal dolgozók aktivitása növelésének igényét, hogy természetes tulajdonságukká váljon a mindennemű innováció iránti kezdeményező magatartás. A jövő esztendőben, amikor megemlékezünk hazánk dicső szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulójáról, tovább kell fejlesztenünk a szocialista munkaversenyt, cselekvőbben és kezdeményezőbben előbbre kell lépnünk a hatékonyság és a minőség javításának útján. Ezzel biztosítjuk nemcsak ezen ötéves terv feladatainak sikeres teljesítését, hanem megteremtjük a nyolcadik ötéves tervidőszak éveire is a kedvező kiindulási bázist. Az efsz-ek X. országos kongresszusa előkészítésének súlypontját a széles körű kongresszus előtti vita képezte. Ennek keretében a szövetkezetek, az állami gazdaságok és az egyéb szervezetek dolgozói kifejezésre juttatták a CSKP politikája iránti pozitív viszonyukat, választ adtak a CSKP KB Elnökségének, a szövetségi kormánynak és a CSSZSZK NF Központi Bizottságának az efsz- ek X. kongresszusa előkészítésével kapcsolatos felhívására és hozzászólásaikban keresték a termelés további dinamikus, intenzív és hatékony fejlesztésének módozatait. A kongresszus előtti vitában már csaknem 12 ezer észrevételt és javaslatot tartanak nyilván, amelyeknek majdnem 75 százaléka a vállalati szféra problémáinak megoldását célozza. Elsősorban a földalapról való jobb gondoskodásról, az állóeszközök jobb kihasználásáról, az irányító munka tökéletesítéséről, a gazdaságosság növeléséről, az önálló elszámolás elmélyítéséről, a javadalmazási rendszer tökéletesítéséről van bennük szó, továbbá olyan javaslatokról, amelyeknek célja a termelés intenzitásának és hatékonyságának növelése. A központi szerveknek címzett észrevételeknek túlnyomórészt alkotó és ésszerű magjuk van. Célúk a mezőgazdasági-ipari komplexum tervszerű irányítási rendszerének tökéletesítése, a nép ellátását biztosító népgazdasági ágazatok terveinek jobb összehangolása. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumnak, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának és a további központi szerveknek feladata, hogy ezeket a javaslatokat alaposan értékeljék és kezdemé- nyezően hasznosítsák. Az efsz-ek X. országos kongresszusa előkészítésének része az állami gazdaságok fejlődésének értékelése is. Az állami gazdaságok fennállásuk 35 esztendeje alatt pozitív szerepet töltöttek be a szocialista mezőgazdaság fejlődésének egyes szakaszaiban. Időszerű alapvető feladataikat a CSKP KB 1975. évi dokumentuma határozta meg, amely külön kiemelte azt a feladatot, hogy szilárdítani kell az állami gazdaságok helyzetét a tudományos-múszaki fejlődés folyamatában. Az állami szektor gazdálkodik a földalap 24,8 százalékán, 21,7- kal részesedik a bruttó termelési értékben és 24,5 százalékkal az árutermelésben, miközben a központilag irányított állami gazdaságok földalapja hozzávetőleg 30 ezer hektárral gyarapodott. Tevékenységük azonban fokozatosan koncentrálódik a biológiai szolgáltatásokra, a vetőmag, a tenyészállatok termelésére és a tudományos-műszaki fejlődés hordozóivá válnak. Az állami gazdaságok eddigi fejlődésének elemzése és további fejlesztésük irányai tárgyát képezték a legfelsőbb párt- és kormányzati szervek tanácskozásainak és foglalkozni fognak velük az állami gazdaságok szlovákiai konferenciáján. Azzal számolunk, hogy ez a konferencia alkalmat nyújt az állami gazdaságok minden dolgozójának, főleg kommunista dolgozóiknak aktivizálására, amelyek célja az állami gazdaságok termelésének további intenzív és hatékony fejlesztése, a vállalatok gazdasági stabilitásának megszilárdítása, s ezzel egyidejűleg a termelés hasznosításának és összpontosításának elmélyítése. Ugyanakkor elvárjuk a fokozott felelősségvállalást a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól, a kerületi és a járási mezőgazdasági igazgatóságoktól az állami gazdaságok sikeres fejlődéséért, továbbá a szakszervezeti szövetség teljes részvételét, főleg az állami gazdaságok dolgozóiról való gondoskodás, szociális és kulturális szükségleteik kielégítése területén. Elvtársak! Az SZSZK mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexumában a kommunisták aktivizáló erőt képviselnek az élelmiszer önellátottságért, a dolgozók ésszerű táplálkozásáért vívott harcban. Az efsz-ek, az állami gazdaságok, a mezőgazdasági szolgáltató szervezetek, az élelmiszeripari vállalatok, a tudományos-kutatási bázis és az irányító szféra kommunistáinak több tízezres hadserege magva a munkakollektíváknak és adott hatáskörében biztosítja a párt vezető szerepének érvényesülését. Az utóbbi években jó eredményeket értünk el a tagállomány javításában. A következő években el kell azonban érnünk azt, hogy egyetlen vállalatban se ne legyen olyan szakasz, amelyen ne lennének párttagok. El kell mélyíteni a párt befolyását a növénytermesztés és az állattenyésztés döntő fontosságú ágazataiban. Ügyelni kell arra, hogy a párt soraiba olyan dolgozókat válasszanak ki és vegyenek fel, akik képesek javítani általában az alapszervezetek minőségét és cselekvőképességét. Nagyobb súlyt kell helyezni a fiatal párttagok nevelésére és a kommunisták széthelyezé- sére. * A mezőgazdasági-ipari komplexum céljainak sikeres elérése megkívánja, hogy céltudatosan emeljük a párt politikai-szervező, ideológiai, káder- és ellenőrző munkájának színvonalát, s így növeljük és elmélyítsük vezető szerepét a gazdasági, az állami és a társadalmi szervezetek irányításában. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban a párt tevékenységében kell hogy előtérbe kerüljenek a hatékony intenzifiká- lás kérdései és problémái, mégpedig az ésszerű táplálkozás és az élelmiszer önellátottság komplex programjában. A párt szervei és szervezetei a közélelmezés biztosításában részt vevő valamennyi ágazatban értékeljék át munkájuk minőségét és színvonalát, dolgozzák ki munkájuk programjait és terveit, amelyek a CSKP KB 11. ülésének és az SZLKP ezen KB-ülésének határozataira épülnek, s főleg mélyítsék el az integrációs és az együttműködés kapcsolatait, ésszerűsítsék a komplexum tervszerű irányítását, tökéletesítsék kiegyensúlyozottságát és kötődését. Növekszik és objektíve növekedni fog minden szinten a párt megismerő és programalapozó tevékenysége tökéletesítésével szembeni igényesség. Az alapszervezeteknek is rendelkezniük kell a fő feladatok hosszú távú tervével, amely a társadalmi érdekekből és hatáskörük feltételeiből indul ki. Ez a feladat megfelelőképpen nem oldható meg a kerületi és a járási pártbizottságok, valamint aktivistáik hatékony és differenciált segítsége nélkül. Elsősorban a mezőgazdasági őstermelésben, az alapszerveze- tek tevékenységében következetesen és átfogó módon hasznosítani kell a termelési alapelvet. Ennek meg kell teremteni az előfeltételeit is. A párt ilyen strukturális építése lehetővé teszi az ellenőrzési jog jobb alkalmazását, a párt vezető szerepének jobb érvényesítését. Tekintetbe kell venni azokat a körülményeket is, amelyeket a területi tagozódás változásai idéztek elő a központi községek létrehozásával és az efsz-ek agyesítésével, hogy a párt befolyása nagyon hatékony legyen a lakóhely, a város és a falu problémáinak megoldásában is. Az élelmiszer önellátottság és az ésszerű táplálkozás programját csak úgy lehet teljesíteni, ha az emberek eszmeileg fejlettek lesznek, politikailag és szakmailag jól felkészülnek a feladatok teljesítésére. Ezért továbbra is emelni kell az ideológiai munka, a propaganda és az agitáció, a gyakorlati tömegpolitikai tevékenység színvonalát, hogy teljesítsük a hetedik ötéves tervidőszak sikeres befejezésének igényes feladatait. Az ideológiai munka előterébe kerül a gazdasági propaganda és agitáció, valamint színvonalának emelése a mezőgazdaság és az élelmezésügy területén is. Az észszerű táplálkozás érdekében intenzívebb tevékenységet kell kifejtenie a népművelésnek is, főleg egészségügyi vonatkozásban. Az ideológiai munkát még jobban össze kell hangolni a politikaiszervező, az irányító és a gazdasági tevékenységgel s azzal egységben kell gyakorolni. Ezt tudatosítania kell a párt minden tisztségviselőjének, szervének és szervezetének, a társadalmi szervezeteknek, de főleg és elsősorban a kommunista gazdasági és az állami irányító tisztség- viselőknek, mivel a jövőben az élelmiszerprogram igényes céljai (Folytatás az 5. oldalon) % ÚJ SZ 4 1984. X. 13. t