Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-30 / 257. szám, kedd

Levelezőink írjálc Jól szervezték az őszi munkákat A Perbetei (Pribeta) Efsz-ben jól átgondoltan, a feltételekhez igazodva irányítják és szervezik az őszi munkákat. Minden percet kihasználnak, hogy a lehető leg­gyorsabban, veszteség nélkül ta­karítsák be a termést, illetve agro­technikai határidőn belül végezze­nek az ősziek vetésével. Varga Richárd mérnök, a szövetkezet fő­könyvelője elmondta, hogy a ko­rábbi évekhez viszonyítva késés­sel végzik az őszi munkákat, ami a vegetáció elhúzódásával ma­gyarázható. Ennek ellenére aggo­dalomra nincs ok, mivel a rossz idó beállta előtt végeznek. Jó ütemben folyik a búza vetése és a nedves talajban jók a feltételei a gyors, egyenletes kelésnek, az elbokrosodásnak és áttelelés- nek. A nyári aszály alaposan rá­nyomta bélyegét a hektárhoza­mokra, mivel öntözéses gazdálko­dás nélkül termelnek. Az eső hiá­nyát a takarmányfélék is megérez­ték. A tervezettnél kevesebb szá­las- és silótakarmány termett. Si­lókukorica 330 hektárról a terve­zett 40 tonnával szemben 15 ton­na átlaghozammal fizetett, és a lu­cernafélékből sem tudtak két ka­szálásnál többet biztosítani. A ter­vezett 850 tonna szénával szem­ben csak 550 tonna lett, amit a le­veles répafej és kukoricaszár gaz­daságosabb felhasználásával pó­tolnak. A kedvező időjárás hatásá­ra meggyorsult 160 hektáron a cu­korrépa betakarítása. A tervezett mennyiséget nem érik el, viszont jobb a minőség. A humuszban szegény talajon a szemes kukori­Eredményes együttműködés Az idén gazdag termés volt bur­gonyából a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Állami Gazdaság földjein is. A járás burgonyájának a felét itt termelik, így nem kis munka a ter­més betakarítása. A betakarítási munkákban már évek óta a helyi Mezőgazdasági és Műszaki Szak- középiskola tanulói is segítenek. Két héten keresztül a második és a harmadik évfolyam 157 tanulója szedte a termést Pellegrin József pedagógus irányításával. A diákok munkáját minden nap értékelték a gazdaság vezetői, és mindvégig elégedettek voltak vele. A diákok túllépték az egy személyre kisza­bott napi 800 kilót. A szép teljesít­mények elérésében az időjárás is kedvezett. A gazdaság és az isko­la között fennálló együttmúködési szerződés eredményessége ezzel újból beigazolódott. Polgári László Újabb lakások Az eltelt háromnegyed év alatt növekedett a lakások száma az érsekújvári (Nové Zámky) járás­ban. Az építkezési vállalatok és a többi kivitelezők a járásban 424 lakást fejeztek be, és 104 szövet­kezeti lakást adtak át. Jó ered­ményt értek el a magánépítkezés­ben, 260 lakás épült fel, s ezzel a lakásépítés tervét a járásban 78,8 százalékra teljesítették. Az utolsó negyedévben újabb 665 la­kás építését kezdik el, melyből 347 szövetkezeti lakás lesz, 240 pedig magánépítkezés. s. Balogh Ilona A legdrágábbat adják Háromszor utaztak idén Zlaté Klasy-ból Bratislavába a Vöröske­reszt helyi szervezetének tagjai a transzfúziós állomásra. Vért ad­tak. Többen kétszer is útra keltek, sőt Mikóczi Gábor, Szijjártó László és Belai Pál háromszor. Mikóczi Gábor eddig huszonegyszer adott vért és már több véradót toborzott. De mások is szívesen toboroznak újabb véradókat, s maguk is több­ször keresték fel a transzfúziós állomást. így idén a faluból 61 véradó ajándékozta a legdrágáb­bat: vérét. Baráth Ilona ca is jóval alacsonyabb termést adott. A vetöterület 50 százalékát le kellett silózni, mivel ezeken a parcellákon kukoricából a 2 ton­nás hektárhozamot sem érték vol­na el. A nedves talajon nyújtott mű­szakokban jó ütemben halad az őszi mélyszántás. Teljes erővel végzik 260 hektá­ron a szőlő szüretelését. Az erős tavaszi fagyok következtében gyengébb a termés és a must cukortartalma sem kielégítő. Sző­lőből a tervezett 1216 tonnával szemben csak 1000 tonnp termésre számítanak. KRASCSENICS GÉZA Fafaragó művész bemutatkozása A nyitrai Studený Képtárban új kiállítás nyílt, amelyen Ladislav Ďuraj fafaragó mutatkozott be al­kotásaival. Az árvái művész elő­ször apja fafaragó műhelyében kapott kedvet a szobrászathoz. A kiállítás anyagában mellszob­rok is láthatók, de a tárlat zömét miniatűr figurák alkotják. A mű­vész témáit főként a közép-, illetve észak-szlovákiai nép életéből me­ríti. Ladislav Ďuraj jelenleg a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola alkalma­zottja. Mártonvölgyi László Példás munkabrigád A nyitrai Plastika 85 szocialista munkabrigádja közül az egyik legsikeresebb a Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselő ezüstjelvé­nyes brigád, melynek vezetője Alžbeta Osuská. A 24 tagú kollektíva a gépipari termelésben dolgozik. A Bászov-módszer alkalmazásá­val kiváló munkaeredményeket érnek el. A tagok közül hárman sikeres újítók, a többiek pedig önkéntes véradók. Munkájuk során anyagmegtakarítást is elérnek, a hulladékanyagot újra felhasznál­ják. A munkahelyi kötelezettségeken túl a szabad idő eltöltését is többször közösen szervezik meg. Sportdélutánokat, kirándulásokat rendeznek. A felvételen a szocialista munkabrigád két tagja, Mária Königová és Jozef Valko egy alkatrészt ellenőriznek. Pavol Matis Két járás életéből A rozsnyói (Rožňava) járásban az idén is értékelték azokat, akik a legaktívabban kapcsolódtak be a szénabegyűjtésbe, a gépekkel nehezen hozzáférhető helyekről. A legtöbbet - 17,9 tonna szénát - Kovács Lajos gyűjtött be és adott a hosszúszói (Dlhá Ves) efsz-nek. Második helyre Bartók János került, aki ugyanennek a szövetkezetnek 17,8 tonna szé­nát adott. xxx A járás 13 mezőgazdasági üze­mében folyik a téli burgonya sze­dése. Eddig a beültetett területről a termés 38 százalékát ásták ki, s ebben nagy segítséget nyújtot­tak az ifjúsági szervezetek tagjai. xxx A Rozsnyói Járási Mezőgazda- sági Igazgatóság legutóbbi érté­kelésén a tejtermelésben elért eredmények alapján az Arany kanna díjat a gočaltovói Csehszlo­vák-Szovjet Barátság Efsz nyerte. A második díjat a slavosovcei Par­tizán Efsz nyerte, harmadik helyen pedig a Gemerská Poloma-i Efsz végzett. Tóth Rozália Kukorica-törés A rimaszombati (Rimavská So­bota) járásban is megkezdték a kukorica betakarítását. Annak ellenére, hogy a nyári csapadék­szegény időjárás miatt sok kukori­catábla termését kellett lesilózni, az előzetes felmérések szerint több mint 11 500 tonna szemes kukoricára lehet számítani. A já­rásban két terménysiló, a safáriko- vói és a jesenskéi vásárolja és szárítja a kukoricát. A legnagyobb kukoricatermelők közé tartozik a Bátkai és a Safárikovói Állami Gazdaság, valamint a Sajógömöri (Gemer) és a Rimaszécsi (Ri­mavská Seč) Efsz. Farkas Ottó Lukanyényében (Nenince) idén fogtak hozzá a 2 millió korona költségvetéssel tervbe vett szol­gáltatóház építéséhez. A falu la­kosságának hathatós társadalmi segítségével az alapok már elké­szültek. Október végéig az előre- gyártott elemekből a Losonci (Lu­čenec) Magasépítő Vállalat dolgo­zói felhúzzák a falakat. A további szakmunkákat a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Járási Építőipari Vál­lalat vállalta, s természetesen a továbbiakban is szükség lesz a lakosság segítségére. Terv sze­rint a jövő évben kell átadni az építőknek a szolgáltatóházat. A Slovenské Ďarmoty-i Magter- mesztö Állami Gazdaságban Pet- rovics Sándor elnök és Balázs Olga titkár vezetésével nagyon jó munkát végez a propaganda bi­zottság. A Járási Szakszervezeti Tanács nemrégiben értékelte az egyes vállalatoknál és üzemekben működő propaganda bizottságo­kat és legeredményesebbnek a Slovenské Ďarmoty-i gazdaság propagandistáinak munkáját talál­ta. Az első félévben végzett sok­oldalú munkájukért vándorzászlót kaptak. A Nagykürtösi Jnb népi ellenőr­ző bizottságának hattagú szocialis­ta munkabrigádja az állami és szövetkezeti kereskedelmi üzem­egységekben a tervezett hatvan helyett már 71 ellenőrzést vég­zett. Társadalmi munkában 416 órát dolgoztak, összegyűjtöttek 352 kilogramm hulladékpapírt,226 kilogramm színesfémet és 2,80 kilogramm gyógynövényt, továbbá 16-szor adtak önkéntesen vért. Bodzsár Gyula Lakásátalakítás, garázsépítés P. J.: Családi házuk egyik kis szobáját a közfal áthelyezésével megnagyobbította a volt éléskam­ra területével. A kis szoba falába kisebb ablakot helyeztek el, amely a szomszédos családi háztól több mint tíz méternyire van (közben van még egy beépítetlen házhely). Kérdi, nem kell-e tartania attól, hogy a szomszéd tiltakozni fog az ablak elhelyezése ellen? Továbbá kérdi, hogy a telke határától mi­lyen távolságra lehet garázst épí­teni? Az ablak elhelyezése miatt ag­gódnia nem kell, ha tényleg több mint tíz méter a távolság. A belső átalakítást illetően különben ki kel­lett volna kérnie a hnb vagy a jnb építési szakosztályának előze­tes hozzájárulását, noha külön építkezési engedélyt nem kellett kérnie. Ajánljuk, hogy ezt a hozzá­járulást utólag szerezze be. (Csa­tolni kell hozzá a kérdéses átalakí­tás egyszerű tervrajzát is). A garázs építéséhez azonban már szükséges az előzetesen ki­adott jogerős építkezési engedély. A garázst ugyan elhelyezheti a tel­ke határán, de csak úgy, hogy a tetejéről lecsurgó víz a saját telkére folyjon. Az építkezési en­gedélyhez csatolja a garázs terv­rajzát, a telkén való elhelyezését, a szomszéd telkétől, építményeitől való távolságát, a szomszéd bele­egyezését stb. Kiskorú gyermekek tartásdíja B. A.: Nehezményezi, hogy a bíróság a volt felesége kérelmé­re a kiskorú gyermekeikkel szem­beni tartásdíjat két évre visszame­nőleg felemelte azon a címen, hogy a tartásdíj megállapítása után a gyermekek szükségletei növekedtek, mivel közben iskolá­sok lettek. Olvasónk ugyan elis­merte az emelés indokoltságát, de úgy véli, hogy az emelés nem jár a kérelem benyújtása előtti időre. A bíróság a kiskorú gyermekek tartásdíját visszamenőleg is - leg­feljebb azonban 3 évre - felemel­heti, éspedig azon időponttól szá­mítva, amikor a tartási igények indokoltan lényegesen megváltoz­tak (ez esetben, amióta a gyerme­kek iskolába járnak és több lett reájuk a kiadás). Csak a felnőtt (18 évnél idősebb) személyekre vo­natkozik, hogy számukra tartásdí­jat a bíróság csak az indítvány beadásának napjától állapíthat meg. Jár-e biztosítási térítés? Cs. I.: Három éve családi házat épített. Konyhájában váratlanul felvált és darabokra tört a csem­peburkolat. Biztosítási szerződé­sük alapján térítést igényelt az Állami Biztosítónál, de igényét el­utasították azzal, hogy biztosítási szerződése az ilyen kockázatra nem vonatkozik. Nézetünk szerint feltehetően ház- és lakásbiztosítási szerződé­se van. A dologi károkat illetően az ilyen szerződés csak az elemi ká­rok, vihar, víz és villám okozta kár esetében nyújt térítést. Részesülhetne-e feleségjáradékban? Zs. G.: Jelenleg 64 éves háztar­tásbeli. Idült bronchitisben szen­ved. Férje 1500 korona nyugdíjá­ból élnek. Kérdi, részesülhetne-e feleségjáradékban ? A feleségjáradék folyósításának előfeltétele, hogy a kérvényező már betöltse a 65. életévét (ezt a feltételt olvasónk a jövő évben teljesíti), illetve a jnb társadalom- biztosítási véleményező bizottsá­ga teljesen rokkantnak minősíti (lásd a 121/1975 sz. törvény 43. §-át). Olvasónknak azt ajánljuk, hogy várja ki a 65. életéve betöltését és ezen az alapon kérje a hnb közve­títésével a feleségjáradékot. Ez a járadék önkéntes juttatás, senki­nek sincs rá perelhető jogigénye. Lényegében a szociális segély egy fajtájáról van szó. A döntésnél figyelembe veszik az egészségi állapoton kívül a család anyagi helyzetét, főként azt, hogy a jára­dék tényleg megélhetésük egyet­len forrása. Nem volt munkaviszonyban, kaphatna-e öregségi nyugdíjat? R. É: Az anyósa nem volt mun­kaviszonyban, 6 gyermekéről, azok hároméves koráig való gon­doskodása címén 17 év pótidőt szerzett. Jelenleg 68 éves, tíz éve súlyos beteg. Anyósa nyugdíjké­relmét elutasították, mivel az emlí­tett pótidón kívül beszámítható le­dolgozott évei nincsenek. Anyósa vagy feleségjáradék fo­lyósítása iránt adhatna be kér­vényt, ha férje öregségi nyugdíjas, vagy szociális segélyt engedé­lyezhetnének (főként akkor, ha férje nyugdíja nem haladja meg a havi 1500 koronát és ez a nyug­díj megélhetésük egyetlen for­rása). Betegállomány, rokkantság T. V.: Egy munkatársa 1983. X. 28-án felvette az autójába, hogy a munkahelyéről hazavigye. Saj­nos útközben karambolozott. Ol­vasónk súlyosan megsérült, öt hó­napig volt kórházban. Ezután kiír­ták a betegállományból, de még nagyon gyengének érzi magát s az orvos azt ajánlotta, hogy egyelőre maradjon otthon. Jelen­leg az orvosi véleményező bizott­ság dönt a további betegállQmány, esetleg rokkantsága ügyében. Kérdi, mit tehet, ha újból munka­képesnek írnák ki. Az esetleges kedvezőtlen dön­tés ellen a felérendelt orvosi szervhez fellebbezhet (3 napon belül). Egyébként ajánljuk az ala­pos szakorvosi ellenőrzést. Amennyiben nem ismernék el részleges vagy teljes rokkantnak, feltehető, hogy legalább csökkent munkaképességűnek ismerik el. A jnb társadalombiztosítási véle­ményező bizottsága abban az esetben, ha a további kezeléstől várható állapotának javulása, ne­gyedévenként ajánlja, hogy a KNP-bizottság hosszabbítsa meg az egy évi táppénzes időt. Legrosszabb esetben kérjen fize­tés nélküli szabadságot, amíg az ügy tisztázódik. Mivel mindez közúti baleset kö­vetkezménye, az autó üzemeltető­jével szemben - tekintet nélkül felróható vétkességére - igény van fájdalomdíjra, a társadalmi ér­vényesülés megnehezüléséért já­ró egyszeri térítésre, a betegállo­mány alatt és annak megszűnte után elesett keresetére. Az üze­meltető feltehetően az előirt nyomtatványon bejelentette a káresetet az állami biztosítónak, amely az ön kárigényeit az üze­meltető helyett a kötelező gépko­csibiztosítás alapján tartozik kár­talanítani. Ajánljuk, hogy az ügyre vonatkozó irataival forduljon minél előbb ügyvédhez. Fűtés és takarítás O. E.: Iskolai takarítónőként semmiképp sem számolhat fel olyan árakat afafelfűrészeléséért, gyújtós előkészítéséért és a szén lerakásáért mint a szolgáltató vál­lalat. (Egyébként erre vonatkozó általános érvényű előírásról nincs tudomásunk). Amennyiben a fűtő­anyag és a gyújtós nincs olyan állapotban, hogy feldolgozás nél­kül felhasználható legyen, az ez­zel kapcsolatos többletmunkát a munkáltató szervezet díjazni tar­tozik. Kié a föld? K. M.. Mivel a törvény értelmé­ben a mezőgazdasági ingatlanun­kat több örökös közül egy veheti át, a kérdéses föld tulajdonosa elhunyt fivérük lett, utána pedig az örökösei (feleségének gyerme­kei), még akkor is, ha a földet közös megegyezéssel mind a há­rom testvér használta. Az örökö­sök jogosultak elállni az apjuk által megkötött használati megállapo­dástól. Ha megállapodni nem tud­nak, pereskedni nem érdemes, mert sikerrel nem számolhat­nak. Dr. F. J. ÚJ SZU 6 1984. X. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents