Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-24 / 252. szám, szerda

*ÓJszú 5 1984. X. 24. A kendertől az üvegszövetig A közvetlenül a felszabadulást követő esztendőkben felnőtté vált nemzedék még jól emlékezhet ar­ra, hogy Kelet-Szlovákia délkeleti csücskében, a Latorca, Laborc és Ung folyók mentén „nagyban“ foglalkoztak a kender termeszté­sével. Olyan mértékben, hogy Va- jánban (Vojany) több mint harminc esztendővel ezelőtt kenderfeldol­gozó üzemet létesítettek. Égbe nyúló kéménye jelentette abban az időben az ipart ezen a vidéken. Az ötvenes évek elején a ken­derfeldolgozó üzemben és kör­nyékén, különösen nyár végén, mindig nagy volt a forgalom. Akkor még a bodrogközi és ungvidéki mezőgazdasági üzemek, az itt megalakult efsz-ek és állami gaz­daságok jelentős mennyiségű kendert termesztettek a korábbi hagyományokhoz híven. A ken­derkévéket pedig Vajánba szállí­tották, egyedül az ottani üzem fog­lalkozott átvételével, később fel­dolgozásával is. Azóta igen sok víz lefolyt a kö­zeli Laborc, Latorca és Ung folyó­kon, s közben megszűnt a kender­termesztés ezen a vidéken. A haj­dani kenderfeldolgozó üzem ké­ménye ma ugyan eltörpül a vajáni (Vojany) hőerőmű két sokkal ma­gasabb kéménye mellett, de még mindig működik. Igaz, ma már más vállalat, a revúcai LYKOTEX 03-as üzeme területén, amely az idén ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az üzemben azokkal beszélget­tünk, akik jóformán kezdettől fog­va itt dolgoznak. Matej Pecník 1957 óta áll az üzem élén, Kocsis Béla gyártásvezető több mint 32 esztendővel ezelőtt lépett itt mun­kába, Michal Bubenko üzemgaz­dász pedig negyedszázaddal ez­előtt került ide. A szokástól eltérően, nem azzal kezdődött beszélgetésünk, hogy mikor, hogyan indult el a munka, hanem arról tájékozódtunk, hol tart ma az üzem. így tudtuk meg, hogy csaknem 290 embert - 60 százalékban nőt - foglalkoztat a LYKOTEX 03-as üzeme. Évi bruttó termelésének értéke megközelíti a 120 millió koronát. Kétfajta terméket: a SÍM típusú üvegszövetet és elektro- szövetet gyárt. Termékeinek 72,4 százalékát export útján értékesíti. A jelenlegi tervidőszak felada­tainak teljesítéséről az üzemgaz­dász számolt be.- A 7. Ötéves tervidőszak kez­detétől üzemünkben a bruttó ter­melés tervét 100,6 százalékra, az árutermelését 100,3 százalékra, a teljesítmények tervét 102,2 szá­zalékra teljesítjük, a tervezett nye­reséget több mint 2,5 millió koro­nával túlszárnyaltuk. Szeretnék el­dicsekedni azzal is, hogy a terv­időszak elejétől termékeink 61,4 százalékát, az idén 62,8 százalé­kát első osztályú áruként értéke­sítettük. Egyébként áruértékesí­tési tervünket - a tervidőszak kez­detétől - 101,3 százalékra teljesí­tettük, az exportban a szocialista országok viszonylatában 102,2 s a tőkés országokéban 111,7 százalékos teljesítményt értünk el. Tehát itt tart ma az üzem, amely valamikor - mint kenderfeldolgozó - sokkal szerényebb körülmények között működve, kevesebb embert foglalkoztatott, kisebb társadalmi haszonnal gazdálkodott. Az ötve­nes évek elején mégis fontos nép- gazdasági feladatot teljesített. Er­re az időszakra emlékezett Pecník igazgató.- Amikor idekerültem, két év telt el a vajáni kenderfeldolgozó üzem beindításától. Ezen a vidéken volt ugyan hagyománya a kenderter­mesztésnek, de nem olyan nagy, mint például Nyugat-Szlovákiá- ban. Viszont a 35 évvel ezelőtt megalakult nagyüzemi gazdasá­gokban, efsz-ekben, néhány évig jelentősen bővült a kender vetés- területe. Ezért épült fel Vajánban a kenderfeldolgozó üzem. Az épít­kezés 1951-ben kezdődött és egy év múlva megkezdték a kender felvásárlását. Akkortájt kevesen dolgoztak itt, köztük Kocsis Béla, Gyüre József, Jozef Trenič, akik az üzem létrehozásában, a kezde­ti nehézségek leküzdésében igen fontos szerepet játszottak. 1954 májusától megkezdődött a kender feldolgozása, évente 4500 tonna mennyiségben.- Miben nyilvánultak meg a kezdeti problémák?- Először is, nem volt elegendő, megfelelően képzett szakember. A környező falvakból jelentkező embereket tanítottuk meg a szak­urnára. Néhány év múlva nem volt kifizetődő a kendertermesztés, vi­szont az alapanyagra, népgazda­sági szempontból szükség volt. Tehát problémái jelentett, hogy nem állt rendelkezésünkre a fel­dolgozáshoz megfelelő mennyisé­gű, jó minőségű kenderszár. Kénytelenek voltunk máshonnan, főleg Nyugat-Szlovákiából besze­rezni a hiányzó mennyiséget. Ér­sekújvárból (Nové Zámky), Galán- táról (Galanta), Lévából (Levice), Senicából évente 1500 tonna ken­dert vásároltunk. Mindezen ked­vezőtlen jelenségek ellenére, üze­münk aránylag sikeresen teljesí­tette az állami tervet.- Nem nagyon gazdaságosan dolgoztunk - kapcsolódott a be­szélgetésbe Kocsis Béla gyártás­vezető, aki 1952 óta dolgozik eb­ben az üzemben. - Mi tulajdon­képpen a kender elsődleges fel­dolgozását végeztük, a ti lolt rostot és ipari kócot csehországi fono­dákba, üzemekbe továbbítottuk, mint félkész árut. Amint említettük, drágán beszerzett kendert dolgoz­tunk fel, vidékünkön egyre keve­sebbet termeltek belőle. Ilyen ter­melési módszerrel dolgoztunk a hatvanas évekig, amikor szük­ségessé vált, hogy - a kender hiánya miatt - len feldolgozására is alkalmas gépi berendezésekkel bővítsük üzemünket. Egészen 1970-ig a lent és kendert, mint félkész árut, illetve alapanyagot továbbszállítottuk más üzemekbe, mi csak feldolgoztuk, készáruként más üzemek értékesítették.- Ez ellen semmit sem lehetett tenni?- Lehetett, sót feltétlenül kellett is tenni. A LYKOTEX gazdasági vezetőségével egyetemben úgy döntöttünk, felhagyunk a régi ter­melési programmal - közölte Pec­ník igazgató. - A tiloló üzem szö­vődévé alakult át, ugyanis 1971- ben elkezdtük a lenből készült ponyvavászon gyártását. Ehhez, természetesen, új műszaki beren­dezésekre volt szükségünk. Len­gyelországból szereztük be példá­ul a RUDHARD szövőszéket. A szükséges alapanyagokat, fo­nalat a revúcai vállalattól, illetve a holiči LKZ vállalattól kaptuk. Beszélgetésünk során kitűnt, hogy a termékszerkezetnek ez a változtatása sem bizonyult gaz­daságosnak, főleg a drága és mégis hiányos nyersanyagellátás miatt. A vállalat és az üzem veze­tői nem tétlenkedtek, tudták, tovább kell lépniük.- Üzemünk történetében az 1973-as esztendő jelentette a mérföldkövet - jegyezte meg Kocsis Béla. - Akkor próbálkoz­tunk először az épületszigetelés­nél jól bevált és keresett üvegszö­vet gyártásával. Ez helyes lépés­nek bizonyult, 1974-ben teljesen átálltunk ennek gyártására. Abban az évben 2 millió 403 ezer folyó­métert juttattunk piacra, 20,5 millió korona értékben. Közben egy újabb csarnokot építettünk, ahol már 1977-ben 5 millió méter SÍM üvegvásznat és 2 millió méter elektroüvegvásznat gyártottunk. Beszélgetőpartnereim felváltva sorolják a gondokat, amelyekkel meg kellett küzdeniük a termelési program, a műszaki fejlesztés te­rületén célul tűzött feladatok meg­valósítása közben. Nem panasz­kodva említették ezeket, hanem inkább azért, hogy érzékeltessék, milyen körülmények mellett terem­tették meg üzemük folyamatos fej­lődésének feltételeit, hogy azt ter­melhessék, amire népgazdasá­gunknak szüksége van. A központi és vállalati szervek támogatásával sikerült elérniük, hogy ma a revúcai LYKOTEX 03- as vajáni üzeme országos vi­szonylatban is a műszakilag jól felszerelt üzemek közé sorolható. A vajáni üzem fejlesztési prog­ramját 1976-ban kezdték megva­lósítani és 1980-ban fejezték be. A fejlesztési időszakban évente átlagosan 25-30 százalékkal nö­vekedett a termelés volumene és az üzem minden évben teljesítette feladatát. Utaltunk már arra, hogy a vajáni üzem jelenleg két terméket gyárt. Az egyiket, a SÍM típusú üvegszö­vetet az épületszigetelésnél hasz­nálják fel, a másikat, az elektro- üvegszövetet pedig teljes egészé­ben a Szovjetunióba exportálja. Az épületszigetelő anyag jelentős hányadát az NSZK-ban értékesíti. A műszaki fejlesztéssel párhu­zamosan folyt az üzem alkalma­zottjainak szakmai képzése. Na­gyon helyesen jártak el, hogy az arra érdemes, rátermett fiatalokat küldték átképzésre, részben a Mo­ravský Krumlov-i VERTEX-be, részben az Ústi u Paky-i elektro- üzembe. Az üzem vezetőségének dicsé­retére válhat, hogy igényli a dolgo­zók szakmai tudásának folyama­tos fejlesztését. A 7. ötéves terv­időszak kezdetétől a szakember­utánpótlás teljes mértékben bizto­sított. Jóleső érzés összegezni egy olyan üzem fejlődését, amelyben valóban nehéz volt a kezdet. A legbonyolultabb helyzetekben is győztek a tenni akaró emberek. A sikerek elérésében nagy érde­me van az üzemi kollektíva csak­nem 15 százalékát kitevő kommu­nistáknak, akik elkötelezett mun­kájukkal, példamutatásukkal, min­dig az élen járnak a feladatok teljesítésében. Kocsis Béla, Matej Pecník, Mi­chal Bubenko és a törzsgárda töb­bi tagja igen hasznos munkát vég­zett ebben az üzemben. Sikerült( olyan fiatal szakemberekből álló kollektívát kinevelniük, melynek minden tagja tudja, mit kell tennie üzemük hírneve érdekében. KULIK GELLÉRT Egy partizán emlékeiből Halmo Vladimír alig múlt tizen­kilenc éves, amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés önkéntesei közé állt. Ô maga így emlékezik erről:- Amikor hírét vettem a felke­lésnek, többedmagammal én is jelentkeztem. Elvittek bennünket Bafovanyba, a mai Partizánskeba és itt, a vasúti hídnál kaptuk meg a felszerelést. A környéken har­coltunk a topoľčanyi helyőrség ka­tonáival együtt, akik szintén a Fel­kelés oldalára álltak. A szovjetek már ekkor segítettek bennünket golyószórókkal, géppisztolyokkal és kézigránátokkal. Másfél hóna­pig eredményesen tartottuk ma­gunkat az ellenséggel szemben. A fasiszták végül Nováky és Žar­novica mellett nehéztüzérséget és páncélos egységeket vetettek be ellenünk. Ez nagy fölényt biztosí­tott számukra, s mi végül is kény­telenek voltunk a hegyek közé húzódni. A partizánharcokban jár­tas szovjet tisztek egységbe tömö­rítettek bennünket és ismét ütőké­pes haderőt képeztünk. Én a Nyit­rai Partizánbrigádba kerültem. A Nyitrai Partizánbrigád az Alekszandr Nyevszkij partizán- egységből jött létre, amely még 1941 -ben alakult a Szovjetunió te­rületén, a brjanszki erdőkben és Sztyepanov kapitány vezetésével működött. Fő feladata az ellenség hátországának a szétzilálása és az utánpótlás megsemmisítése volt. A fasisztákat egész Moszkva alá „elkísérték“. Az ottani véres harcokban Sztyepanov kapitány is elesett. Az egység harci útja ezu­tán Belorusszián, Ukrajnán, majd Lengyelországon keresztül Szlo­vákia keleti részébe vezetett. Már Ukrajna és Lengyelország terüle­tén szlovák harcosok is csatlakoz­tak hozzájuk. A németek a len­gyel-szlovák határnál három SS- hadosztályt vetettek be ellenük, hogy felmorzsolják az egyre erő­södő partizáncsapatot. Véres har­cok után a partizánok 1944. július 14-én mégis hazánk területére léptek. Itt azután hat fő- és több alegységgé gyarapodott az „Alek­szandr Nyevszkij“. A Sztálin-egy- séget és a Sýkora zászlóaljat a Tríbeč és az Inovec hegyekbe vezényelték, Gennagyij Dmitrije- vics Avgyejev főhadnagy vezetése alatt. Belőlük alakult meg később a Nyitrai Partizánbrigád.-A hegyekben az összekötő szerepét töltöttem be. Nem volt ez egyszerű feladat, nagyon jól kellett ismerni a környéket. Az üzenetek, a parancsok továbbításánál állan­dóan a német járőrökkel, felderí- tókkel való találkozástól kellett tar­tani. Sok tragédiának voltam tanú­ja. Sosem felejtem el az alábbi esetet. Az egyik parancs végre­hajtása során harmadmagammal egy község felé lopóztunk. Az egyik bajtársam, Rehorčák Béla megállt az' egyik háznál, ahol is­merősei laktak. Mi továbbhalad­tunk, ő ottmaradt, hiába intettük, hogy jöjjön velünk tovább. A né­metek hajnalban körülvették az épületet és elfogták bajtársunkat. Embertelen módon megkínozták, de nem vallott, nem árulta el rej­tekhelyünket. Másnap, elrettentő példaként Topoľčany főterén nyil­vánosan kivégezték. Halmo Vladimír nemcsak mint összekötő vett részt a harcokban. Segített eljutni a partizánokhoz azoknak, akik harcolni akartak a megszállók ellen. Egyszer Chynoranyból a magyar hadsereg egy egész alegységét hozták át a partizánokhoz, felszereléssel, élelemmel együtt, mert a felkelők oldalán akartak harcolni. Ebben az akcióban nagy segítségükre volt Chynorany állomásfőnöke, Bohil Károly.- Amikor a Vörös Hadsereg már hazánk területén nyomult elő­re, elhatároztuk, hogy áttörünk a frontvonalon. Ehhez át kellett kelnünk a Garamon. Csónakunk nem volt, így gyalog kellett átgá­zolnunk, Orovnica és Tekovská Breznica közelében erre alkalmas helyet találtunk. Az átkelésre 1945. február 13-áról 14-re virra­dó éjszaka került sor. A Nyitrai Partizánbrigád harcosai hét órán keresztül gázoltak a jeges vízben, míg az utolsó ember is átjutott. Néhány kilométeres gyaloglás után végre összeölelkezhettünk a szovjet katonákkal. Brigádunk harcosainak egy részét a Vörös Hadseregbe, másik részét pedig a Csehszlovák Hadseregbe osz­tották be. Én a Csehszlovák Had­sereg katonájaként harcoltam tovább. Szlovákia felszabadulása után, 1945. április 17-én a komá­romi (Komárno) helyőrséghez ve­zényeltek több társammal együtt. Megszerettem az itteni embere­ket, megnősültem és letelepedtem itt. Halmo Vladimir a Szlovák Nem­zeti Felkelésben szerzett érdemei­ért számos kitüntetést kapott. Fe­lejthetetlen nap számára 1975. február 15-e, amikor emlékművet avattak fel a Nyitrai Partizánbrigád Garamon való emlékezetes átke­lésének 30. évfordulója alkalmá­ból. Az erre az alkalomra alapított kitüntetést a brigád egykori tagjai­nak volt parancsnokuk, Gennagyij Dmitrijevics Avgyejev adta át. Halmo elvtárs jelenleg a komá­romi Jednota fogyasztási szövet­kezet alkalmazottja. Aktív tagja az Antifasiszta Harcosok Szövetsé­gének, mert meggyőződése, hogy most, négy évtizeddel a második világháború után is harcolnunk kell az imperialisták szította háborús hisztéria ellen. SZTRECSKÓ RUDOLF A Hradec u Ka- dané-i nagyfe­szültségű transzformátor­állomás dolgo­zói a napokban fejezték be az áramelosztó berendezések ellenőrzését. Az elosztórészle­gen felkészül­tek a téli idő­szakra. Ez a transzformá­torállomás ha­zánk energia- rendszerének egyik legfonto­sabb csomó­pontja. A képen az elosztóbe­rendezés lát­ható. (Libor Zavoral felvétele - ČTK) tWV:1-.41« prroMMTilll Kocsis Béla gyártásvezető Matej Pecník igazgató

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents