Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-22 / 250. szám, hétfő

JäfÄŕ'. E lőre nem várt események miatt az idén két alkalom­mal is huzamosabb időn keresztül zárva volt a šafárikovói városi könyvtár ajtaja. Először nem is olyan régen épített és átadott mű­velődési központ és könyvtárépü­let tetőtere ázott be oly mértékben, hogy szinte tócsákban állt a víz a termekben. Hamarosan kiderült, hogy a könyvállomány is jelentő­sen károsodott, a beázás miatt elkerülhetetlenné vált a szárítás, az átcsomagolás. Amikor már nyil­vánvalóvá vált, hogy a munka,- A hosszú kényszerszünet persze nem múlt el nyomtalanul - mondja Elena Vidinská, a városi könyvtár vezetőnője —, hiszen a korábbi évekhez viszonyítva az idén valamivel kevesebb, csupán 697 olvasónk újította fel tagságát, ebből 460 magyar nemzetiségű. Az ezres olvasói létszám elérése érdekében tehát sok lesz a tenni­valónk. Már most szeptember, ok­tóber folyamán szeretnénk aktivi­zálni a diákságot, s ennek érdeké­ben a korábbinál is szorosabb együttműködést kezdeményezünk a város alap- és középiskoláival. Az irodalom és általában a könyv népszerűsítéséhez előkészítet­tünk egy kiadványt, ami remélhe­tőleg hamarosan tiyomdába, on­nan pedig az olvasók kezébe ke­rül. Szabályos kis könyvtári újság ez, kedvcsinálónak, tájékoztató­nak szánjuk. Azt szeretnénk elér­ni, hogy a fiatalok otthonosan mo­zogjanak a könyvtárban, ajánlata­inkkal is befolyásoljuk gondolko­dásukat, finomítsuk ízlésüket. A nyolcoldalas, ízlésesen il­lusztrált tájékoztató kézirata alap­Gondok - és új módszerek mely csaknem teljes mértékben a vezetőre és egyetlen munkatár­sára hárult, nem csupán egy-két napot vesz igénybe, a járási könyvtár igazgatója elrendelte az egyébként is esedékes leltári ellenőrzést. Ezt követően láttak munkához a födémjavítók és a festők... Az olvasók ellátása érdekében ebben az időszakban a városi könyvtár felügyelete alá tartozó környékbeli falvak fiókkönyvtáraira hárult a kölcsönzési munka. Beje (Behynce), Beretke (Bretka), Sa- jógömör (Gemer), Gömörpanyit (Gemerská Panica), Hubó (Hubo- vo), Lenke (Lenka), Runya (Ru- mince) és Szárnya (Stárňa) könyvtárai délutánonként tartottak fogadóórákat, s a látogatók részé­ről a legcsekélyebb kifogás sem merült fel az ottani könyvtárosok munkájával szemben. ján állíthatjuk, hogy valóban meg­könnyíti majd az olvasó számára a tájékozódást, a választást ez a kis kiadvány. Külön foglalkozik a könyvtár részlegeivel, mindenek­előtt a gyermekirodaloméval. Ki­emelt helyen közli a könyvújdon­ságokat, s a kis olvasók figyelmé- bé ajánlja az idegen nyelvű irodal­mat, a fotókkal, rajzokkal illusztrált orosz mesekönyveket és a nyelv- tanulást segítő ifjúsági regénye­ket, valamint a szép, gazdagon illusztrált folyóiratokat.- Állandóan kutatjuk, keressük a fiatalok, főként a munkásfiatalok olvasási kedve felkeltésének mód­jait, lehetőségeit - folytatja, mint­egy kiegészítésként a kiadvány­ban leírtakhoz, a könyvtár vezető­je. - Céljaink elérése érdekében nem riadunk vissza a merőben új könyvtári formák, módszerek al­kalmazásától sem. Nyitott szem­ÚJ KÖNYVEK; Vajkai Miklós: VESZTEGLŐK selójét kívánja bemutatni, akiknek a pályája már a felszabadulás után indult. A „nagy öregekkel“, Novomeskývel, Lukáčcsal, Smrekkel összevetve a magyar olvasók számára kevésbé ismert alkotók ezek, de válogatásunk cél­ja éppen ennek a „kevésbé is­mertségnek“ vagy teljes ismeret­lenségnek a megszüntetése volt. így persze le kellett mondanunk a fejlődésszakasz teljes képének visszaadásáról, az összkép he­lyett inkább csak pályaképeket nyújtunk az olvasónak, de ha meggondoljuk, hogy a háború előtti Novomeský és Poničan ex- presszionizmusa, Smrek impresszi­onizmusa és Rudolf Fabry, Štefan A fiatal prózaíró, Vajkai Miklós előző kötete - A másnapos város - sokáig érlelődött, de végül az utóbbi évek egyik legsikeresebb írói bemutatkozása lett. Újabb no- velláskötete is bizonyítja Vajkai igényességét és tehetségét. A Veszteglők sűrített légkörű elbe­szélései több ponton szakítanak a műfaj klasszikus hagyományai­val. A cselekménynek, az időrend­nek, a jellemrajznak alig van sze­repe itt, megnövekedett viszont a nyelv, a stílus, a hangulat jelen­tősége. Ez az ábrázolásmód talán szokatlan, de nem hagyományta- lan, példa rá Krúdy Gyula vagy Mándy Iván életműve. Am elődei­hez képest is új Vajkai szuggesz- tív előadásmódja, erősen szemé­lyes hangvétele, amelynek révén világunk kevésbé ismert oldalait, hétköznapjaink mélyebb rétegeit tárja elénk. A figyelmes olvasónak különleges élményt kínálnak a kö­tet írásai. GYÚJTÓPONT A Gyújtópont című versantoló­gia a szlovák líra 1945 utáni fejlő­désszakaszának 26 olyan képvi­Žáry és mások szürrealizmusa ép­pen ezeknek a fiatalabb évjáratok­nak, Milan Rúfusnak, Miroslav Vá- leknek, Vojtech Miháliknak, Ľubo­mír Feldeknek a költészetében alakult át valami mássá, hogy az új szlovák költészet elsősorban az ó lírájukban nyerte el mai, folya­matosságot éltető és modern ar­culatát, akkor verseikben a jelen­kori szlovák költészet egészének a körvonalait is látnunk kell. mel járunk a világban, hasznosí­tunk minden, akár a legkisebb eredménnyel kecsegtető külföldi tapasztalatot is. Pár évvel ezelőtt például néhány napot egy ma­gyarországi nyári olvasótáborban töltöttem, s ottani tapasztalataim­ról beszámoltam a hazai szakem­bereknek is. Talán az én szerény véleményem is latba került, ami­kor Szlovákiában is elhatározták hasonló olvasótáborok létesítését. Idén nyáron Cadcán munkásfiata­lok számára létesült egy olvasótá­bor, s erre a mi könyvtárunk négy ingyenes beutalót is kapott. A helybeli ruhagyár szakmunkás­képzőjének növendékei elragad­tatással beszéltek az ott eltöltött napokról, s megígérték, hogy a legközelebbi könyvtári tájékoz­tatóban megírják élményeiket, ta­pasztalataikat. S már most jelez­ték: jövőre is valamennyien a tá­borozok között szeretnének lenni!%- Persze a bevált formák is sze­repet kapnak munkánkban. Ne­gyedik negyedévi munkatervünk­ben ismét szerepelnek viták, író­olvasó találkozók, vetélkedők, s éppen most küldjük el a város iskoláiba a ha­zánk felszabadu­lásának 40. év­fordulója tisztele­tére rendezett nagyszabású olva­sói verseny feltételeit. Ezután a könyvállomány gyara­pításának lehetőségeiről érdek­lődtünk Vidinská elvtársnótól;- Jelenleg 29 164 kötetes állo­mányunk van, ebből 14 765 szlo­vák, 13 111 magyar nyelvű, a töb­bi orosz és más nyelvű alkotás. A könyvállomány felújítására, vá­sárlására évenként 12 ezer koro­nával rendelkezünk, emellett 77 újságot, folyóiratot, szaklapot tu­dunk megrendelni. A mennyiséget illetően talán nincsenek is gondja­ink, hiszen az elmúlt években je­lentős mennyiségű ajándékköny­vet kaptunk a budapesti Széche­nyi Könyvtártól és egyes kiadóktól is. El kell mondanom, hogy a könyvesboltban nem mindig az olvasói igényeknek megfelelő a kí­nálat és a választási lehetőség. Véleményünk szerint az eddiginél jobban figyelembe kellene venni a regionális és helyi érdekeket is. Abszurd helyzetnek tartom példá­ul, hogy a városunkban élő és alkotó Kovács Magdától vagy Bár- czi Istvántól szinte egyetlen kötet­tel sem rendelkezünk, hiába igénylik, keresik az olvasók. Ha­sonló a helyzet több más hazai magyar író és költő esetében is. Műveik száma nem teljes, mun­kásságukról átfogó képet aligha tud alkotni a mai fiatal olvasó. Márpedig mi azt szeretnénk elérni, ha könyvtárunkból minden olvasó elégedetten távozna, mindenkinek barátja lehetne a jó könyv és az irodalom. HACSI ATTILA A népi kultúráról A népi kultúra évtizedes, ma már tán múlófélben lévő divatja szinte könyvtárnyira duzzasztotta a néprajzi ismeretterjesztő művek számát. Ez minden bizonnyal pozi­tív hatással lehetett a „céhenkívü- liek“ néphagyományokról való is­mereteinek a gazdagodására, fi­nomodására. Hiányosságok azonban min­dig akadnak, amint azt lépten- nyomon tapasztalhatjuk a köz­napi beszédben, sajtóban, rádió­ban egyaránt. így pedig félő, hogy a múló divattal együtt elsül­lyednek a maradandó értékek is. Az a baj, hogy nem kisebb-na- gyobb tárgyi tévedésekről van szó, hanem éppen e sajátos mű­veltség alapvető törvényszerűsé­geit, jellegzetességeit szokták fél­reérteni. Jó példa erre a „nép költ“-tévhite, miszerint népdalaink úgy keletkeztek, hogy első sorát mondjuk Jani találta ki, aki elkur­jantotta magát az utca egyik vé­gén, s a másik végéről Pista már a következő sort felelte vissza... És így tovább. Szóval a „nép“- nek, mint valamiféle „kollektív köl­tődnek a fölfogása valamikor a múlt század végén alakulhatott ki, de azóta százszor megdőlt A szakemberek rájöttek ugyanis, hogy a hagyományos paraszti vi­lág sem személytelen, ott is van­nak egyéniségek, akik a különféle műalkotásokat létrehozták. Igaz ugyan, hogy a népköltészet kol­lektív műfaj, de a sajátosság nem a közös szerzőségben, hanem in­kább abban rejlik, hogy ezek a művek nem írásban, hanem szóban, szájról szájra terjedve maradnak fönn. Ami természete­sen számtalan variáns létrejöttét indokolja. A szerzők neve pedig, ami nem is lényeges ebben a vi­lágban, hiszen Petőfi-, meg Czu- czor-verseket is dalol a nép saját­jaként, nem őrződik meg. Az első fölfogás annak idején valamilyen szaklapban jelent meg, az utóbbit pedig olvashatjuk, hall­hatjuk - hála az ismeretterjesztő műfajoknak. A fent ecsetelt tévhit mégis a mai napig kísért. Szóval szükség van még ismeretterjesz­tésre (persze csak akkor, ha e könyveket nem csak vásároljuk, hanem olvassuk is!). Két ilyen jellegű munkát ízlelge­tek már napok óta. Közös jellem­zőjük, hogy mindkettő inkább a szépirodalom felé kacsingat (te­hát nem a hagyományos értelem­ben vett tudományos ismeretter­jesztésről van szó), mégis a népi kultúrát, illetve az azt kutató tudo­mányos diszciplínákat, az etno­gráfiát és a folklorisztikát mutat­ják be közelebbről. Az első a neves folklorista, nép­mesegyűjtő Dobos Ilona Egy folk- lórgyűjtö feljegyzései című könyve (Kozmosz Könyvek, Bp. 1984). Az ízléses kiállítású kötetben a szer­ző saját életén, kutatóútjai („gyűj­tései“) során szerzett élményein keresztül kísérli meg bemutatni a fiatal olvasóknak a hagyomá­nyos parasztélet kialakította sajá­tos népi kultúrát. A könyv elolva­sásával nemcsak e népi művelt­ségről kapunk eléggé árnyalt ké­pet, de a néprajzkutató műhelytit­kaiból is sok mindent elárul a szer­ző. Ez már csak azért is lényeges, mivel az ilyen mesterségbeli fogá­sokról elég ritkán olvashatunk, pe­dig amatőr gyűjtőinknek, akik sze­rencsére mind többen vannak, ép­pen az okozza az egyik legna­gyobb gondot: „hogyan mozogja­nak a „terepen,“ hogyan „érint­kezzenek a néppel.“ Előre megírt recept persze nem adható erre, de egy tapasztalt kutató ezzel kap­csolatos élményei minden bizony­nyal sokat segíthetnek az efféle problémák megoldásában. Dobos Ilona a Tömörkény István és Móra Ferenc kialakította ábrázolásmód­dal kacérkodik, bár nem mindig képes megtalálni mestereihez ha­sonlóan a megfelelő hangot. Könyve azonban mindenképpen megérdemli a figyelmünket. „Aztán minő az ész: a fontos­nak vélt dolgok kihullnak, mint tö- rekböl a pelyva. Hanem a villanás­nyi történések megragadnak, mi­ként a porszemek a rostán, és most mind helyet követelnek az emlékek föltámadásánál“. Pető Margit Rozmaring ága, virágnak virága című kötete (Gondolat Ki­adó, Bp. 1984) főhősnőjének szavai ezek, s azért mindjárt ezzel kezd­tem e könyv bemutatását, mivel jól rímelnek az előző munka jellegére is. De térjünk rá Pető Margit ipar­művész fiktív memoárkötetére! Fiktív memoárkötetet mondtam, hiszen a szerző nem saját életét mondja el, hanem édesanyja szá­jába adva a mezőkövesdi öregek­től gyűjtött matyó népéletet. Mari néni, a híres matyó „íróasszony“ elsősorban természetesen az asz- szonysorsot jeleníti meg az ünne­peken, sütés-főzésen, valamint varráson keresztül, de képet ka­punk az egész matyó népéletről is (különféle mezőgazdasági mun­kák, házberendezés, vásárok, „gyüvő-menő népség,“ tehát a különféle vándorárusok leírása stb.). Amellett, hogy a népi kultúra differenciáltabb megismeréséhez is hozzásegít e könyv, még élve­zetes olvasmány is, felüdülés eb­ben az agyonhajszolt világunkban, amikor - Mari néni (vagy inkább Pető Margit?) szavaival - ,,csak lót- fut mindenki, mint kergült pók a falon. Pedig hát kellenek a léleknek az emlékkapaszkodók, mint létrán a fogak, különben hun veti meg a lábát az ember gyereke, hogy tovább tuggyon lépni? Apáink- anyáink élete talaj a sarjadzó jövő­nek.“ LISZKA JÓZSEF KAPCSOLÓDÁSOK KORUNKHOZ Borisz Sztrugackij a sci-fi-röl A Sztrugackij fivérek - Arkagyij és Borisz - a szovjet tudományos­fantasztikus irodalom legolvasot­tabb képviselői. Arkagyij 1925-ben született, elvégezte a moszkvai Idegen Nyelvek Főiskoláját. Angol és japán fordítóként dolgozott, majd a Gyetszkaja Lityeratura ki­adó szerkesztője volt. Borisz 1933- ban született, csillagász szakon végzett a leningrádi egyetemen, majd a pulkovói obszervatórium munkatársa lett. 1974 óta a fiatal fantasztikus írók szemináriumát irányítja. Legismertebb müveik: A bíborszínű felhők országa (1959), Nehéz istennek lenni (1964), A hétfő szombaton kezdő­dik (1965), Csiga a lejtőn (1966), A Mars-lakók második inváziója (1968), Fogadó a Halott Alpinistá­hoz (1970), Egy milliárd évvel a vi­lág vége előtt (1977) és a Csere­bogár a hangyabolyban (1977). A testvéreket amolyan „egy test, egy lélek“ alapon tartják szá­mon az olvasók, s ez ellen a két Sztrugackij nem is tiltakozik. Páro­suk valódi alkotó közösség, ami ugyan ritka az írásmúvészetben, de van ilyen a világ- és a szovjet irodalomban is, például a Gonco- urt fivérek vagy llf és Petrov sze­mélyében. Ezúttal Borisz válaszolt az APN tudósítójának kérdéseire.- Mi vonzotta önt a tudomá­nyos-fantasztikus irodalomhoz?- Egyszerűen beleszerettem a fantasztikumba! Ám írói pályafu­tásom - és nyugodtan modhatom, a bátyámé is - meglehetősen ko­molytalanul kezdődött: egy foga­dással. Egy baráti vitában - már nem emlékszem, hogy kik - a sze­münkbe vágták: bírálni könnyű a fantasztikus irodalmat, de mű­velni... Kihívás volt ez a javából, és mi álltunk elébe. A bátyám akkor épp japán szakos nyelvész volt, én meg aspirantúrára készül­tem matematika szakon. Nekifog­tunk a munkának, és 1959-ben megjelent első közös regényünk: A bíborszínű felhők országa.- Kit tart mesterüknek?- Rám a legerősebben H. G. Wells hatott. Kritikusaink azonban felfedezték műveinkben az orosz és a szovjet klasszikusok hatását is, például Tolsztojét, Gogolét, Szaltikov-Scsedrinét és Bulga- kovét.- A fantasztikus irodalomban újabban megjelennek a krimi ele­mei is. Mivel magyarázza ezt a folyamatot?- Nekem ez eddig nem tűnt föl. Számos tudományos-fantasztikus regény, novella, film alapja vala­milyen lappangó titok földerítése. Ez régi hagyomány a műfajban, E. A. Poe-tól származik, de élt vele Verne és Wells is. Végül is a tudo­mányos fantasztikus irodalom, a krimi és a kalandregény megle­hetősen közeli rokonságban áll egymással. Amikor a Fogadót ír­tuk, ilyesmire gondoltunk. Kísérleti regénynek szántuk, de nem úgy sikeredett, ahogy szerettük volna. Sem a fantasztikum, sem a krimi kedvelőit nem kötötte le igazán. Említette a Cserebogarat is. Nos, én a magam részéről ezt a regényt antikriminek tartom.- Miért nem próbálkoznak más műfajokkal is, esetleg történelmi regénnyel, társadalmi, lélektani szépprózával?- A történelmi regény kivételé­vel erre aligha kerítünk sort. A tör­ténelmi regény más kérdés. A fan­tasztikus és a történelmi regény egy tőről fakad. Itt is, ott is az elfogadott fikció mértéke határoz­za meg azt, hogy mennyire áll közel a valósághoz, az igaz­sághoz. Az írónak mindkét műfaj­ban vitathatatlan joga a fikció. Vagy arról ír igazat, amit alaposan ismer, vagy arról ír feltevéseket, amit senki sem ismer. Mindkét esetben az a lényeges, hogy a le­írtak eszmeileg és érzelmileg ho­gyan és mennyiben kapcsolódnak korunkhoz. (BUDAPRESS-APN) ÚJ SZÚ' 4 1984. X. 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents