Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-17 / 246. szám, szerda
Vita az SZLKP Központi Bizottságának ülésén (Folytatás az 5. oldalról) mények konkretizálását, hogy biztosíthassuk termelését. A mezőgazdaság és az élelmezésügy anyagi bázisa építését szolgáló szállítmányaink külön részét képezi a mezőgazda- sági építkezési rendszerek fejlesztését szolgáló konstrukciós és építőipari elemek szállítása. A megrendelők követelményeinek és a termelési lehetőségeknek elemzése alapján azt a következtetést vonjuk le, hogy e tekintetben együttműködésünknek nagy tartalékai vannak. Ez elsősorban szállítónknak az elógyártott elemek termelési-gazdasági egysége, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium beruházási jellegű követelményeivel kapcsolatos nagyobb kapacitása. Annak érdekében, hogy a két tárca együttműködése intenzívebb és céltudatosabb legyen, a 8. ötéves tervidőszakra vonatkozóan pontosítani kell a szállítási igényeket. Ez nemcsak a követelmények gyorsabb és színvonalasabb kielégítését szolgálja, hanem egyben kizárja néhány olyan előgyártott és konstrukciós elem kettős gyártását, amelynek előállításához az építőipar kapacitásokkal rendelkezik, s így nem célszerű ilyen kapacitások építése a mezőgazdasági tárcában. A többi építőanyag, például a cement, a vakolóanyag, az azbesztcement fedőanyag és csövek, továbbá a burkolóanyagok viszonylatában a jövőben is képesek vagyunk eleget tenni a mezőgazdasági és az élelmiszeripari komplexum megrendelői valamennyi követelményének. Az SZSZK kormánya az elmúlt napokban megtárgyalta az építőipari feladatok telejesítéséről szóló jelentést. Pozitívan érA CSKP KB 11. ülésén Pitra elvtárs beszámolója csakúgy, mint az SZLKP KB mai tanácskozásán Janik elvtárs beszámolója mélyrehatóan, országos és szlovákiai összefüggésekben értékelte az eddigi fejlődést, az elért eredményeket, néhány sikert, de egyben kritikus szellemben mutatott rá azokra a területekre is, amelyeken egyelőre szándékaink és terveink megvalósítása nem járt sikerrel, s azokra a nehézségekre is, amelyekkel viaskodunk. Nagyon fontosnak tekintjük, hogy már most, a 7. ötéves tervidőszak vége előtt magas pártfórumon fogalmazták meg az élelmezés fő céljait és munkánk irányát e célok elérésében a következő évtizedben. Felszólalásomban csak néhány olyan alapvető intézkedéssel szeretnék foglalkozni, amelyeket tárcánk külön figyelemmel kísér, mivel kiindulópontját képezik nálunk az élelmiszertermelési program önellátottság alapelve szerinti megvalósítása módozatai keresésének és konkretizálásának. Kétségtelenül elsőrendű fontosságú a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsítása, helyes tartalmi orientálása, a termelés intenzifikálásának és hatékonyságának lényeges növelése. További kulcsfeladat az emberek tökéletesebb felkészítése. Ehhez hasonlóan fontos követelmény, hogy a tárgyszerű döntések, elsősorban a beruházási program, a termelés múszaki politikája, és ezzel egyidejűleg a tervszerű irányítási rendszer eszközei jobban hassanak a beruházás-, az anyag- és az energiaigényesség csökkentésére, a gazdaságosságra, növeljék az anyagi érdekeltséget a késztermékek gyártásában. Sok jel arról tanúskodik és ez általában jellemzi az intenzifikálás gazdaságos típusát, hogy a különféle anyagi, energia-, környezeti, társadalmi-gazdasági, esetleg külkereskedelmi korlátozások következtében nemcsak a mennyiségi növekedés jelent majd eredményt, hanem jóval inkább a minőségi fejlődés. Meghatározó lesz tehát a termelés, a beruházások stb. növelésének üteme, ami bizonyos mértékben már kifejezésre jut 1995-ig szóló prognózisunkban, de ugyanakkor előtérbe kerülnek a termelésfejlesztés új követelményei és céljai is, elsősorban a minőség és a hatékonyság, aminek kifejezésre kell jutnia az értékelő mércékben is. Noha megszoktuk, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsunk a műszaki változásoknak - kétségtelen ez a jelentőségük -, biztos az, hogy a korszerű szocialista mezőgazdaság fejlődésében nem csökkent a természeti körülmények szerepe. A fejlődés törvényszerű útja minden hazai, gazdaságilag kiaknázható természeti erőforrás célszerű felhasználása. Nálunk vitathatatlanul első helyen áll a föld jobb védelme és komplex kihasználása, már csak annál a sajátos oknál fogva is, hogy termőképessége megújítható, s ebben az értelmezésben ez kimeríthetetlen erőforrás. örülünk annak, hogy a pártszervek és kormányaink szigorított intézkedései alapján az utóbbi években sikerült megteremtetékeljük azt, hogy a beszámoló részeként kidolgozott komplex intézkedések magukba foglalják az építőipari gépek, a befejező munkálatokat végző kisgépek gyártásának biztosítását szolgáló intézkedéseket, valamint az építőipari szervezetek tervei jobb anyagellátásának stb. intézkedéseit is. Mindezek az intézkedések kell hogy fokozatosan kedvezően tükröződjenek a mező- gazdasági építkezések viszonylatában is. Konkretizálásuk jelentős hatással kell legyen az építkezés színvonalára, a hatékonyságra, a műszaki politikára, valamint tárcánk és a mezőgazdasági építő szervezetek együttműködésére is. Az urbanizálásban, a műépítészetben, az építőipari-konstrukciós rendszerekben, valamint a városi lakótelepek építésében jelentős sikereket értünk el, amelyek megteremtik a lakosok szocialista életmódjának és lakáskultúrájának előfeltételeit. Ezzel szemben a falvakon, ahol a mezőgazdasági termeléssel, az iparban és a szolgáltatásokban dolgozók városmelléki kertgazdálkodási életmódjával összefüggő lakáskultúrája ellentmondásba kerül a rövid- és a hosszú távú üdülési célokat szolgáló lakásrnóddal, eredményeink még e tekintetben nem kielégítőek. Az adott terület hagyományaiból, a jelen és a jövő falusi termelési feltételeiből kiinduló szocialista falusi lakótelep tervezése megkívánja a műépítészek, a tervezők és az építők nagy figyelmét, s kell hogy egyik tényezőjévé váljon azon intézkedések rendszerének, amelyek stabilizálóan hatnak a mezőgazdaságban és az iparban, hozzájárulnak népünk lakásmódja és szükségletei kielégítése szocialista előfeltételeinek elmélyítéséhez. nünk a mezőgazdasági földalap stabilizálásának előfeltételeit. Ennek ellenére azonban az, amit eddig tettünk, úgy ahogy elegendő a ma, de semmiképp sem elegendő a jövő nemzedékei számára. A probléma úgy vetődik fel, hogy törekednünk kell a mezőgazdasági föld és főleg a szántóföld abszolút növelésére, és tekintettel ki nem elégítő bonitására, termőképességének céltudatos növelésére is. Engedjék meg néhány adat ismertetését. Szlovákiában több mint félmillió hektárnyi savanyú földterület követel meg talajjavító meszezést, 1,2 millió hektárt fenyeget az erózió, 115 ezer hektár csekély hozamokat nyújtó homokos és kavicsos földterületünk van, 114 ezer hektárnyi területet megkárosítottak a szilárd és egyéb légszennyező anyagok és több mint 150 ezer hektár a védett földterület. Csaknem 200 ezer hektáron lecsapolást kell végrehajtanunk, 650 ezer hektáron pedig öntöző berendezéseket kell építenünk. Hozzáértően kidolgozták az átfogó rekultivációs programot, amelynek rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk. Ennek a programnak a megvalósítása megkívánja, hogy az ezredfordulóig erre a célra mintegy 40 milliárd koronát fordítsunk. A 8. ötéves tervidőszakban 80 ezer hektáron akarunk új öntözőberendezéseket építeni, 70 ezer hektáron végzünk le- csapolási munkálatokat, 16 millió köbméter befogadóképességű kis víztárolókat építünk és 230 km-en szabályozzuk a folyók medrét. Nem beruházási jellegű intézkedésekkel több mint 400 ezer hektárt akarunk termővé fordítani. E program keretében a munkálatok és a szállítások volumenének értéke meghaladja a 10 milliárd koronát. Ez olyan feladat, amely az élelmiszerellátás szempontjából megköveteli az egész társadalom kiemelt figyelmét. Megoldásuk csak akkor lehetséges, ha anyagilag hozzájárulnak a mezőgazdasági vállalatok, s ezen túlmenően, sok más országhoz hasonlóan, s úgy, ahogy ez eddig nálunk is megtörtént, megfelelő pénzügyi támogatást nyújt az állam, tehát egész társadalmunk. Ezzel egyszerűen számolnunk kell fejlesztési erőforrásaink megteremtésénél és felhasználásánál. Megszoktuk azt, hogy az élelmiszertermelés intenzitását elsősorban a beruházások növelésével, a dolgozók kezdeményezése újtán és azzal növeljük, hogy egyszer itt, egyszer ott, ahol úgy érezzük, hogy elmaradtunk, szüntelenül ösztönzünk. Egyelőre átfogó módon és a világszintnek megfelelően a gabona, a baromfi termelését, a takarmánygyártó ipar fejlesztését sikerült megoldanunk, az utóbbi esetben eltekintve a sertéshizlalás takarmánya összetételének ideiglenes hiányosságaitól. Számos terményben azonban nem érjük el a világ legbelterjesebben gazdálkodó tíz országának átlagát sem, s mi nemcsak helyet kívánunk foglalni e tíz ország között, hanem ide is kell tartoznunk, ha azt akarjuk, hogy a rendelkezésünkre álló földalapon biztosítsuk az élelmiszerellátás programba vett szintjét. Olyan szakaszba léptünk, amikor már részleges tökéletesítésekkel nem valósítható meg az intenzifikálás folyamata. Törekvéseink eredményességét rendkívül csökkentik az intenzifikációs tényezők - beleértve az emberek felkészültségét, a technika nem komplex jellegét és kötődésének hiányát az egész rendszerben, a vetéstől a betakarításig, az utána következő kezelésig és a kereskedelemig - egyenetlensége és nem komplex hatása. Tárcánkban ezért már harmadik éve törekszünk a kulcsfontosságú termelési tényezők átfogó és kiegyensúlyozott felhasználására, mégpedig úgy, hogy tüzetesén kidolgoztuk az egyes termények biotechnológiai rendszereinek felhasználását. Ugyanez vonatkozik az állattenyésztési termelésben is a tenyésztés egyes területeire. Mintánk volt a gabonatermelési modell, amelynek tekintetében a legfejlettebb államokkal egybevethető eredményeket érünkel. Atudományos- műszaki haladás a leginkább érvényesül a növénytermesztés ezen ágazatában. Kifejezésre jutott a komplex agrotechnikai rendszerben, a termelési folyamatok tervezésének és irányításának magasabb szintjében, a biológiai és a műszaki szolgáltatásokkal való együttműködésben. Ezt a modellt fejlesztjük és további terményekre alkalmazzuk. Új minőségi változásról van szó nemcsak a termelési folyamatok műszaki és komplex technológiai eljárásait illetően, hanem a technológiai fegyelemnek és általában a magasabb szintű szervezésnek és irányításnak viszonylatában is. Ez új jelenség, amely közvetlenül összefonódik a mezőgazdaság iparszerű- sítésével, amelynek magva a tudományosműszaki haladás jobb kihasználása. Tárcánk tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy továbbra is tökéletesíteni kell a tudományos-műszaki fejlődés irányításának rendszerét, elsősorban a tudomány és a termelés érintkezési pontján, a szervezési formák fejlesztése és kölcsönhatása vonatkozásában. A Szovjetunióban és néhány további KGST-országban ebben a viszonylatban mindinkább előnyben részesítik azokat a formákat, amelyeknél a tudományos-műszaki ismeretek gyakorlati alkalmazása során a műszaki-tanácsadó tevékenység komplexumáról kezdeménye- zően gondoskodnak - a tudománnyal és a termeléssel együttműködésben - a gazdaságilag érdekelt gazdasági önelszámoló szervezetek. Arra törekszünk, hogy gyorsan felmérjük a KGST-országok tapasztalatait, valamint ezeknek a tapasztalatoknak általunk való gyakorlati alkalmazásának módját a technológiai rendszerek érvényesítésében. A múltban megteremtettük az önálló kis kutató és nemesítő munkahelyek rendszerét. Ezek kisebb kollektívákkal, többé-ke- vésbé elszigetelten, részfeladatok megoldásán munkálkodnak, s komplex módon nem is lehet őket ellátni szükséges szakemberrel és a csúcsszintet elérő műszerekkel. Az elemzés kimutatta, hogy az ilyen kutatás képtelen megfelelni a rendszeres kutató tevékenység követelményeinek. Amennyiben ezen a helyzeten gyökeresen változtatni kívánunk, hogy a tudomány élére álljon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar további intenzifikálásának, akkor feltétlenül az olyan megközelítést kell alkalmaznunk, amely helyesen összehangolja a tudományos-műszaki fejlődés, a kutatás, a fejlesztés és a termelés egyes láncszemeit, és amely differenciáltan gondoskodik a káder- és a múszaki ellátottságról. Kutató tevékenységünknek széleskörűen támaszkodnia kell a KGST-országokkal való nemzetközi tudományos-műszaki együttműködésre, s annak érdekében, hogy az eddiginél jobb eredményeket érjünk el, ki kell választanunk azokat az intézeteket, amelyeknek magas a műszaki és a felkészültségi színvonaluk, s amelyek egyenértékű partnereivé válnak a Szovjetunió, az NDK, az MNK, a BNK és más országok nagy és jól kiépített intézeteinek. Egész népgazdaságunknak és így az élelmezési ágazatoknak is egyik leggyengébb pontja a termelés hatékonysága. E tekintetben mi a mezőgazdaságban és az élelmezésügyben kulcsfeladatnak tekintjük az önálló gazdasági elszámolás elveinek további elmélyítését és főleg következetesebb alkalmazását minden irányítási szinten úgy, hogy szavatoljuk a központi szándékok, illetve a területi és a vállalati érdekek összhangját. Tisztában vagyunk azzal, hogy a pénzügyi-gazdasági eszközök rendszere kell, hogy minden vállalat és kollektíva számára megteremtse az egyenértékű gazdasági előfeltételeket és motivációt. Abból indulunk ki, hogy e tekintetben nincs helye a szubjektiven indokolt preferálásnak. Csak így lehet összehangolni a központi tevszerű irányítás nyomását a vállalatok és a közvetlen termelő kollektívák érdekeivel, hogy hiánytalanul hasznosítsuk az anyagi, a munkaerő- és a pénzforrásokat. Ebben az időszakban elsőrendű fontosságúnak tekintjük azt, hogy a gazdaságosság érvényesüljön minden olyan ember gondolkodásmódjában, hozzáállásában és cselekvésében, akiktől az anyagi és a pénzügyi erőforrások kiaknázása függ. Mindenképpen ki kell küszöbölnünk a termelés intenzifikálásában, és ehhez hasonlóan a beruházások viszonylatában is a gazdaságtól elszigetelt anyagi és műszaki értelmezést. A 8. ötéves terv kidolgozásával kapcsolatban jelenleg külön intézkedéseket foganatosítunk a termelés gazdasági hatékonyságának növelésére és a vállalatok erőforrásainak gyarapítására. Az élelmiszeriparban kidolgozzák a nyersanyagok jobb értékesítésének és komplex hasznosításának külön programjait. Az innovációs programok megszabják a tápérték növelését, a gyártmányok tartóssága meghosszabbítását, a diétát, a súlycsökkentést és a gyerektáplálkozást szolgáló félkészáru és készételek ipari termelése bővítésének feladatait. E szándékaink megvalósításában is érvényt kell szereznünk a hatékonyság és a. jövedelmezőség követelményeinek. A hosszú távú fejlődés prognózisa keretében az élelmiszeripar teljesítményének jelentős növelésére törekszünk, feltételezve a mezőgazdasági nyersanyagok minőségének javulását, ami lehetővé teszi magasabb szintű hasznosításukat. A lehetőségek legnagyobb mérvű kiaknázására fogunk törekedni azzal is, hogy nagyobb igényeket támasztunk a partneri tárcák aktivitásával szemben a csomagolóanyagok, valamint a korszerű gépsorok gyártásában. A termelés hatékonyságának és gazdaságosságának növelését célzó feladataink és intézkedéseink viszonylatában külön tekintettel kell lennünk arra, hogy mezőgazdasági, de egyben élelmiszeripari vállalataink is viszonylag nagyon differenciáltak nemcsak a termelési, a műszaki és a gazdasági színvonalat tekintve, hanem az irányításnak, a munka minőségének, a gazdasági aktivitásnak, az úttörő szándéknak színvonalában is, amelyet annak érdekében érvényesítenek, hogy jobb eredményeket és hosszú távú jövedelmezőséget érjenek el. A társadalmi fejlődés szükségleteivel lényegében összhangban áll a ma gyakorlata, miszerint a források egyrészét célszerűen felhasználják a gazdaságilag gyengébb mezőgazdasági vállalatok fejlesztésére. Persze ennek az az előfeltétele, hogy ennek útján jobban mozgósítsák saját tartalékaikat a termelés és a gazdaság minőségi színvonalának emelésére. A másik oldalon fontolóra vesszük azt is, hogy miként tegyük lehetővé az átlagon felüli szintet elérő mezőgazdasági vállalatok alkotó potenciáljának jobb kiaknázását. Ez az alkotó potenciál ugyanis sok esetben meghaladja saját szükségleteiket, miközben az irányító szervek helyes megközelítése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy ezek a vállalatok necsak a saját termelésüket növeljék, s a jövő vállalati rendszerei előhírnökeinek tisztjét töltsék be, hanem egyben jobban hozzájáruljanak más vállalatok fejlődéséhez is. A kerületi és a járási pártszervekkel együttműködésben az eddiginél következetesebben fogunk törekedni arra, hogy necsak szóban, hanem a valóságban is érvényesüljön a vállalatok differenciált megközelítése, s más-más irányítási módszereket és eszközöket alkalmazzunk az élenjáró és az elmaradozó vállalatok viszonylatában. Rendkívüli figyelmet szentelünk azon elv megvalósításának is, amelyet kiemelt a CSKP KB 11. ülése, miszerint a járási mezőgazdasági igazgatóságok munkájának - és mi ezt az élelmiszer ágazatára is vonatkoztatjuk - egyik alapvető mércéje részvételük a vállalatok termelési és gazdasági eredményeiben objektíve indokolatlan különbségek megszüntetésében. JÁN JANOVIC elvtársnak, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének felszólalása új szó 6 1984. X. 17.
