Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-14 / 218. szám, péntek

Megrendítő gyermekrajzok A prágai régi zsidótemető ko mór szertartásterme - ma az Álla­mi Zsidó Múzeum - illik a rajzok­hoz: olyan korban készültek ezek az alkotások, amikor a származás elég volt hozzá, hogy valakit meg­bélyegezzenek. A terezíni gettó kis foglyainak kiállítása megrendítő. Azok közül a gyerekek közül, akik­nek a rajzai láthatók, mindössze egy tért vissza, Hana Grünfeld. Aki, ha él, most negyvenkilenc éves. A többiek - Erika Taussigo- vá, aki a gettó emeletes ágyai mellé virágcsokrot rajzolt és lep­két, tízéves volt; Marié Fantlová tizennégy, Karpeles Irena tizen­négy Wollsteiber Éva tizenhá­rom, Klausner Andula tizenkettő, Kitty Brunner tizenhárom, Doris Weiser tizenkettő, Karel Sattler ti­zenkettő... Haláluk éve 1944, he­lye Oswiecim. A terezíni koncentrációs tábor­ban 1941 novemberétől 1945 má­jusáig mintegy 140 ezer fogoly la­kott. Többségük csehszlovák ál­lampolgár, de később más európai országokból is szállítottak oda zsi­Etnofilm ’84 Szeptember 4—7 között Cadcá- ban rendezték meg a népi kultúrá­val foglalkozó filmek és televíziós műsorok harmadik országos se­regszemléjét, az Etnofilm ’84-et. Nyolcvankilenc alkotásból, melyek között tizenkét egész estés film is szerepelt, huszonnyolcat sorolt be a válogató bizottság a versenybe. Természetesen a versenyen kívül is volt vetítés, újra bemutatták pél­dául a korábbi szemle legsikere­sebb alkotásait, továbbá olyan fil­meket, ciklusokba rendezve, me­lyek a szlovák népmesék megfil­mesítéséről, a népi kultúra külön­böző motívumainak filmművészeti alkalmazásáról szólnak. Volt több vitafórum, egyebek között a nép­rajzi tematikájú filmek alkotásának időszerű kérdéseiről és e filmek társadalmi szerepéről. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójá­nak jegyében rendezett szemle mintegy másfél száz részvevője, köztük hazai és külföldi szakem­berek, a rendezvény jellegéhez igazodó kiállításokat is megtekint­hettek. A szemlén láthattunk filmeket, tévéműsorokat többek között a dél-csehországi népi építészet­ről, faszerszámok hagyományos készítési módjairól, népszokások­ról, továbbá portrékat népművé­szekről stb. A héttagú bíráló bi­zottság, melynek elnöke dr. Milan Leščák kandidátus, a Szlovák Tu­dományos Akadémia Néprajzi In­tézetének vezető munkatársa volt, a nagydíjat a Ján Hála című szlo­vák filmnek (rendezője Vladimír Kubenka) ítélte oda. A tovább1 kategóriákban (dokumentummű­sorok, # tudományos-ismeretter­jesztő filmek, publicisztikai műso­rok) egy-egy prágai, ostravai és bratislavai alkotás nyert első he­lyet. A zsűri különdíját ugyancsak a bratislavai televízió filmje, az Üres fészkek kapta, (rendezője Eva Štefanovičová). Dr. MILAN KIRIPOLSKY dókat. Közvetlenül a táborban- a szenvedés, a betegség miatt- körülbelül 35 ezren haltak meg. Terezin átszálló állomás volt az otthon és az erőszakos halál kö­zött. A gyerekek sorsa éppolyan volt, mint a felnőtteké: eleinte a felnőttekkel együtt laktak a ka­szárnyákban, a lányok és a fiúk tizenkét éves korukig a nőkkel. A tizenöt ezer deportált gyerek közül csupán száz élte meg a fel- szabadulást, de tizennégy évesnél fiatalabb egy sem. A tanítást szigorúan tiltották a terezíni táborban, a kommunista párt illegális tagjainak mégis sike­rült titokban megszervezniük az oktatást - kis csoportokban. Némi vidámságot jelentettek a kulturális rendezvények, a bábjátékelóadá- sok, irodalmi estek - sőt egy gyer­mekoperát is betanultak a gyere­kek -, hivatásos és amatőr művé­szek irányításával. Az egyetlen, amit engedélyeztek, a rajzolás volt. A fennmaradt 4000 rajz két cso­portra osztható: az elveszett gondtalan gyermekkort fejezik ki a virágra szálló lepke, a virág­csendélet, az otthon idillikus lég­körét idéző szoba, ahol az asztal tele van ennivalóval, az apa az asztalnál ül, az anya pedig tálal. Egy másik rajzon szánkóznak a gyerekek, a harmadikon iskolá­ba mennek. A másik csoportba tartozó rajzok a koncentrációs tá­bor életét örökítették meg: a ke­gyetlen valóságot. Háromemele­tes számozott priccseket látunk, hordágyon szállítanak betegeket, a másik rajzon temetés és halálfej, s többször feltűnik a kivégzés- motívum: egy ember felhúznak az akasztófára. A ruháján sárga csil­lag. A reménységet fejezi ki az a rajz, amelyen Prágában az utcán azt kiáltja valaki: Hurrá, visszajöt­tek a zsidók! A rajzórákat egy mártírhalált halt asszony, Friedl-Dicker Bran- dejs, haladó gondolkodású képző­művész vezette, a kommunista párt tábori illegális szervezetének tagja. Negyvennégy őszén a gye­rekekkel együtt Oswiecimbe vit­ték. Ó sem tért haza. A rajzokon kívül ránk maradt a terezíni gyerekek folyóirata, a kézzel írott Vedem. Két pedagó­gus - Valtr Sisinger, és a brnói bölcsészkar tanársegéde, Bruno Zwicker irányította a szerkesztői munkát. Verseket, elbeszéléseket közölt a hetente megjelenő Ve­dem, közösen olvasták, s minden egyes számát értékelték. A lap főszerkesztője, Petr Ginz, kitűnt írás- és rajzkészségével, tizenhat évesen a gázkamrában végezte. Megrendítő verseket közölt a lap: a tífuszjárvány pusztításáról szól Eva Pick verse, a Félelem. (Szó szerinti fordításban: „Nem, nem akarunk meghalni... jobbá akarjuk tenni a világot, nem szabad meg­halnunk. .. dolgozni akarunk. “) Is­meretlen szerző verse a Honvágy („Emberek járnak az utcán, mind­egyikükön látszik, hogy a terezíni gettó lakója, ahol iszonyú tettek játszódnak le. Az étel kevés, és nyomor van, lassan szörnyű itt élni, de feladni senkinek sem sza­bad, forog a világ, az idő változik. Bízzunk benne, hogy eljön az idő, amikor újra hazatérünk, most érté­kelek, otthonom, gyakran jutsz eszembe“.) x Dunaszerdahelyiekkel (Dunaj­ská Streda) találkoztam a kiállítá­son. Gyerekek is voltak köztük, olyan korúak, mint a rajzok készí­tői. Tetszett nekik a kiállítás, de a gettó, koncentrációs tábor fogal­ma - ha hallották is - érthetetlen számukra. Kis Feri Szerdahelyen most ment negyedikbe. Sehogy sem fért a fejébe, hogy a rajzok készítői nem élnek, olyan koruk­ban kellett meghalniuk, amikor annyi idősek voltak - vagy még kisebbek voltak mit ó. Miért kellett meghalniuk? - kérdezte a csoportjukban egy férfitól - talán az apjától. - Mert zsidók voltak. A gyerek nem értette. KOPASZ CSILLA Gyökeres György felvétele Lemez NANI TAHITI Rendkívül érdekes és szép lemezzel örvendeztette meg a közelmúltban a Supraphon a dallamos köny- nyűmuzsikát és a hanglemezkülönlegességek kedve­lőit. A fenti címmel kiadta Václav Kučera együttesé­nek nagylemezét. A fiatalabb nemzedék, mely már a beatmuzsika korszakában nőtt fel, aligha ismeri ezt a különös történetű és szép számairól híres együt­test. A prágai Václav Kučera, az együttes alapítója, a zene iránti érdeklődését apjától örökölte, aki egy fúvószenekar tagja volt. Václav Kučera a második világháború idején a fasiszta Németországban talál­kozott a háborús események miatt Európában rekedt Kilima Hawaians nevű tánczenekarral, melynek ze­nészei a Hawaii-szigetekről származtak. Ez a táncze­nekar Európában népszerűszített egy rendkívül szép hangú hangszert, a hawaii gitárt. Ennek az együttes­nek lett a tagja Václav Kučera, aki igen gyorsan elsajátította a hawaii-gitárjáték minden fortélyát úgy, hogy a csendes-óceáni szigetvilág gyönyörű dalla­mait játszó és éneklő együttes egyenrangú partner­ként foglalkoztatta őt és egy szép hangú fiatal cseh énekesnőt is, akit később - mint Václav Kučera feleségét - Marta Kučerová néven ismert meg a kö­zönség. Amikor az együttes Hawaii-szigetekről szár­mazó tagjai a háborús viszontagságok után vissza­utaztak hazájukba. Václav Kučera Philippines Hawai­ans névvel megalapította saját együttesét. A Kučera- együttes már csak cseh zenészekből állt, akik azon­ban valamennyien mesterei lettek a különleges hang­szereiknek. Az ötvenes években a La Paloma, a Cu- curucucu, a Rege, rege című dalokat tartalmazó kislemezeik több mint 300 ezres példányban fogytak el és az akkori évek legsikeresebb együtteseinek egyikévé avatták Václav Kučera zenekarát. A Supraphon vállalat a kuőera-együttes megalaku­lása 40. évfordulójának az alkalmából állította össze ezt a tizennégy, szebbnél szebb számot tartalmazó lemezt. Václav Kučera már nem érhette meg a kiadá­sát - a múlt év júniusában ötvennyolc éves korában szívroham következtében elhunyt. A Csendes-óceáni szigetvilág, Hawaii, Jáva, Tahiti, Indonézia gyönyörű dallamait hawaii gitáron virtuóz módon Václav Kučera szólalhatja meg a kitűnő lemezen, az énekes szólis­ták pedig: Marta Kučerová, Bohumil Zeman, Vladislav és: Tomáš Procházka és Leopold Klár. A lemez- melyen a csendes-óceáni szigetvilág lakóinak anyanyelvén hangzanak el a szebbnél szebb számok- méltó emléket állít Václav Kučerának, s egyben nagy sikerű keresztmetszetét adja a népszerű együt­tes négy évtizedes tevékenységének. SÁGI TÓTH TIBOR Hat-hét esztendővel ezelőtt A(z információ) bőség zavara címmel írtam egy jegyzetet, amelyben ar­ról panaszkodom, hogy az embert bizony egykönnyen elsodorhatja a naponta újra meg újra rázúduló információk áradata, könnyen a vesztét okozva ezzel. Mert: „...nem tudomásul venni az újabbnál újabb ismereteket - ön- gyilkosság. Hosszú távon. De a mindenről tudomást szerzés vá­gya is öngyilkosság. Rövidtávon.“ Kiszámítottam: havonta mintegy félszáz napi-, heti-, kétheti- és ha­vilapot kísértem akkoriban figye­lemmel. Persze az elolvasott könyveken, a munkahelyi kötele­zettségként megemésztett kézira­tokon, s a rádió- és tévéműsoro­kon kívül. Most nem végeztem számadást. Ám igy is bizonyos, hogy ha csökkentek is valame­lyest fölvállalt olvasmányaim, nem sokkal csökkentek. Tehát to­vábbra is meglehetősen sokat és sokfélét olvasok, s olvasmányaim jelentős hányadát továbbra is az időszaki kiadványok - azaz a saj­tótermékek adják. Miről írtak az augusztusi lapok? Mit érdemes belőlük, az általam olvasott - főképpen irodalmi, mű­vészeti és művelődéstörténeti tár­gyú - cikkeik, közleményeik közül - természetesen a teljességre va­ló törekvés igénye nélkül - ki­emelni, megőrizni egy szűkös ter­jedelmű jegyzetben, s mire érde­mes felhívni közülük - visszame­nőleg - az újságolvasó figyelmét? Elsó helyen a magyar világiro­dalmi figyelőt, a NAGYVILÁGot emelném ki, s abban is Witold Gombrowicz vallomásait és napló­jegyzeteit, amelyekből Csak Gombrowicz akarok lenni, semmi egyéb címmel Kiss Gy. Csaba válogatott és fordított le egy cso­kornyit. A nyolcvan esztendővel ezelőtt született, s immár tizenöt éve halott szerzővel, aki száza­dunk legnagyobb írói közé tarto­zik, s akit közvetlenül Proust, Joy­ce, Kafka és Musil után szoktak emlegetni, csupán az utóbbi né­hány évben kezdhet megismer­kedni a magyar olvasó: nemrégi­ben kiadott érdekes regénykísér­lete, a Ferdydurke után épp a na­pokban jelentette meg három - is­kolát teremtő - színdarabját az Európa Könyvkiadó. Naplójában írja: „Azt akarod tudni, ki vagy? Ne kérdezd. Cselekedj. Tevé­kenységed szabja meg, ez hatá­roz meg. A választ megtudod majd abból, amit csináltál. De cseleked­ned »énként« kell, mint egyénnek, mert csak saját szükségleteid, haj­lamaid, szenvedélyeid, szükség­szerűségeid felől lehetsz bizo­nyos.“ Az íróról ugyancsak Kiss Gy. Csaba fest egész oldalas portrét a KÖNYVI LÁGban. Hasonlóképpen önkeresó, ön­magyarázó - következésképpen: világértelmezó jegyzeteket közöl az ÚJ ÍRÁS Summárium címmel Veres Péter hagyatékából is. Mos­tanában mintha meglehetősen nagy csend venné őt körül, s hadd tegyem hozzá: méltatlanul. És ezt még akkor is leírom, ha közben be kell vallanom: nem sze­rettem minden írását, nem tudtam azonosulni minden nézetével, el­képzelésével, lépésével, de mindig becsültem gondolkodói nagyságát, szuverenitását. „Az igazság, a tel­jes igazság nem a könyvekben, hanem benned van“ - írta, s ö is egyike volt azoknak, akik erre vég­érvényesen megtanítottak. Ezt követően, egy-egy pillanatig reflektorfénybe vonva azokat, vilá­gítsunk rá még néhány közle­ményre az augusztusi lapokból. Kondor Béláról, a XX, századi ma­gyar festőművészet tizenkét évvel ezelőtt fiatalon elhunyt nagy alak­járól, „szent emberéről“ közöl ter­jedelmes összeállítást a MŰVÉ­SZET. Ján Smrek emlékét idézi meg a Nové slovo augusztus 30-i mellékletében, a NEDEIlÁban Vla­dimír Petrík a költő néhány eddig kiadatlan versének közlésével. Versei cseh nyelvű válogatásának megjelenése alkalmából Milan Blahynka a jelenlegi szlovák költé­szet egyik legcsodásabb jelensé­géről, Ľubomír Feldekról készített arcképet a prágai Tvorba KMEN címmel megjelenő irodalmi mel­lékletének augusztus 22-i számá­ban. Az ÚJ TÜKÖR a Magyaror­szág határain kívül élő magyar írókat bemutató sorozatában, a Szélrózsában augusztus '19-én Bereck Józsefre irányította olvasói figyelmét. S ha egyszer elérkeztünk ide, említsük meg, hogy az utóbbi évti­zedben egyre rendszeresebb és elmélyültebb az a figyelem, amellyel a magyarországi sajtó és irodalomkritika nemzetiségi irodal­munk alkotásai, értékei felé fordul. Literatúránk augusztusi magyaror­szági visszhangjai közül ezúttal, szemlélődésem végén, kettőt emelek ki. Az 1982-es esztendő regényterméséról írt összefoglaló tanulmányt az IRODALOMTÖR­TÉNET késve, csupán augusztus­ban megjelenő 1. számában Nagy András. Egyebek közt Rácz Oli­vér A Rogozsán kocsma, Duba Gyula örvénylő idő és Grendel Lajos Galeri című regényeire ter­jedt ki a tanulmány írójának figyel­me. E helyen feltétlenül érdemes idéznünk, hogy miként summázta véleményét e három írói teljesít­ményről: „A kisebbségi sors törté­nelmi lehetőségei, illetve ábrázo­lásának szemléleti változatai buk­kannak fel Rácz és Duba regényei­ben: az előbbi a sokszor eltorzuló irónia metaforáival, távolságtar­tással megjelenített zsáneralakjai- val és társadalmon kívüli hőseivel az elkerülhetetlen végzete révén is jelképes kisvárosban - az utób­bi a háborút követő évek megráz­kódtatásainak ábrázolásában a fikció és valóság keveredésé­vel (...) A Galeriról pedig ezt olvashatjuk: Grendel Lajos egy szlovákiai kisváros „rendkívül konkrét környezetében, annak megélt történelmi tapasztalataival és politikai fordulatoknak nevezett abszurdumaival (...) megfoghatat- lannak tekinti azt a történetfiloző- fiai törvényszerűséget, amely leg­alább a víziók valóságának és a re­alitás fantasztikumának elhatáro­lásában segítségére lenne. A fel­borult idő- és megzavart értékrendű erőtér- és pólusváltások miatt töl­tését és hatalmát vesztett - s eny- nyiben metaforikus - kisváros áb­rázolásában tehát a megjelenítés hagyományait éppen ez az átala­kult - hagyományos eszközökkel, racionálisan átláthatatlan - való­ság kezdi ki.“ A debreceni AL­FÖLD Bertha Zoltán tollából az elsőkötetes íróinkat bemutató Fő­nix Füzetek első hét kötetéről kö­zöl összefoglalót. A recenzens, aláhúzva e sorozat kultúrpolitikai, nemzedékindító szerepét, Bettes, Barak és Cúth teljesítmé­nyét emeli a többiek fölé. Tanulsá­gos, amit Bertha Zoltán írásának végén mond ezekről a pályakez­dőkről: „...robbanóan új, eredeti és minden eddigitől legalább vala­melyest eltérő közös sajátsága nincsen e generációnak. Inkább a kapcsolódás erősebb bennük a közép- és a fiatalabb nemzedék­hez. Koncsol László kifejezésével élve úgy is mondhatjuk, hogy ro­mantikus nyitásvágy és realista valóságérzék kiegyensúlyozottab- ban elegyedik, mint a korábbi áttö­rések idején. (...) Nyers valóság- kötöttségtől játékos intellektualiz- musig ível a skála, vagyis nem új program alakul ebben a legújabb nemzedékben, hanem a változa­tosság hagyománya őrződik tovább, tradíció és modernség széles mezőjében.“ S úgy gondolom, ha nem is egyetlen, ez is járható és jövőbe vezető útja lehet egy-egy fiatal nemzedéknek, egy-egy irodalom­nak. TÓTH LÁSZLÓ ÚJ SZÓ 1984. IX. 14. LAPSZÉL Tallózás az augusztusi lapokban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents