Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-13 / 217. szám, csütörtök
A múltról a mának Jegyzetek a neveléstudományi szakemberek országos tanácskozásáról Iskolák és krumpliföldek A történelmi visszapillantások tulajdonképpen mindig a jelenről beszélnek. Ezt egyetlen visszaemlékezés sem kerülheti el, hiszen egy ország, egy nép életében az emlékek hídja a múltból a mába ível. A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója különös alkalom arra, hogy lemérjük: hol tartunk, mit értünk el, hogyan sáfárkodtunk lehetőségeinkkel, s a történelmi tanulságokat hogyan tudjuk kamatoztatni mai teendőink, holnapi feladataink megvalósításában. Indokolt ezt megállapítani köznevelésünkről is. Bizonyára ez a cél ösztönözte az oktatási minisztérium munkatársait is, amikor a Felkelés 40. évfordulója alkalmából országos pedagóguskonferenciát rendeztek, hogy a történelmi eseményeket felidézve megvizsgálják: napjainkban hogyan valósítjuk meg a Szlovák Nemzeti Felkelés eszmei hagyatékát. Hiszen e kor- szakinditó esemény jelentősége oktatásügyünkben is felbecsülhetetlen, a szlovákiai iskolák államosítása negyven évvel ezelőtt ugyanis forradalmi lépésnek számított. A Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-i rendelete azonban csak az egyik előfeltétele volt a demokratikus, egységes és szocialista iskola megteremtésének. Ennek kiépítéséhez nem volt elég, hogy államosítsák az iskolákat, s a pedagógust felszabadítsák „a nemzet napszámosának“ jelzője és annak valóságtartalma alól. Szükséges feltétele volt ennek az is, hogy végre biztosítsák a dolgozó osztályok gyermekeinek tömeges tanítását, bevezessék az általános tankötelezettséget, tehát demokratizálják a művelődést és a tanintézeteket szocialista alapokra helyezzék. Erre azonban csak negyvennyolc februárja után kerülhetett sor. Szocialista oktatási rendszerünk tehát már a Felkelés idején kezdett formálódni - hangsúlyozta Matej Lúčan szövetségi minisz- terelnök-helyettes is a Banská Bystrica-i konferencián. Történelmi jelentőségű eredményeket viszont csak a felszabadulás után értünk el. Az oktatás demokratizálásával, tartalmának szocialista jellegével minőségileg új iskola- rendszert teremtettünk. Mindez hozzájárult szocialista hazánk, társadalmunk, gazdasági életünk fejlődéséhez, népünk alkotó energiájának kibontakozásához, kulturális felemelkedéséhez. Oktatásügyünk az utóbbi években valóban forradalmi változáson ment át. Az ehhez vezető út azonban nem volt könnyű és zökkenőmentes. Iskoláinkat az elmúlt évtizedekben gyakran átalakították; a reformok előnyeiről és hátrányairól sokat lehetne vitázni, egy azonban vitathatatlan: a kommunista párt és szocialista államunk az oktatás- politika révén mindig szocialista, demokratikus és humánus elveket juttatott kifejezésre, a nép műveltségi és kulturális szintjének emelését tartva szem előtt. S ez a döntő. Közoktatásunk dinamikusan fejlődik; 1976 óta az új oktatási program bevezetésének eredményeként sokat változott, korszerűsödött a tanítás és a nevelés tartalma, rendszere, intézményhálózata, bár még napjainkban is vannak megoldatlan vagy félig megoldott régebbi problémák, s az új viszonyok között jelentkező gondok. Jelentős eredmény azonban, hogy az oktatási program figyelembe vette a holnapi igényeket s olyan alapokat teremtett, amelyek lehetővé teszik a továbblépést. Oktatásunk egyre jobban megfelel a társadalmi - a gazdasági-termelési, a kulturális, az erkölcsi-politikai - elvárásoknak. Közoktatási rendszerünk alapvetően betölti szerepét, a hangsúly most ezért a mindennapi munka hatékonyságának a fokozására tevődött. M érföldkőnek tekinthető tehát a csehszlovákiai oktatásügy felszabadulás utáni történetében a párt 1973 júniusi központi bizottsági ülése, hiszen olyan nagy horderejű oktatáspolitikai határozatokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik az egységes és a kor követelményeihez igazodó iskolák kiépítését. Az azóta eltelt több mint tíz év olyan gyökeres fordulatot hozott oktatási rendszerünkben, amely forradalmi változáshoz hasonlítható megújulást eredményez. Jövőnk és az oktatás demokratizálása szempontjából rendkívül jelentős a tízéves tankötelezettség bevezetése, amely lehetővé teszi, hogy minden fiatal középiskolai végzettséget szerezzen, majd egyre többen érettségizzenek. A cél, hogy a tanulók alaposabb szakmai ismeretekkel és általános műveltéggel felvértezve megfeleljenek az egyre növekvő követelményeknek mind a munkahelyen, mind a felsőoktatási intézményekben. Ezért önálló, alkotó gondolkodásra kell ösztönözni őket, s nagyobb figyelmet kell szentelni munkára nevelésüknek, az iskola és a gyakorlat szorosabb kapcsolatának. A tudományos-technikai forradalom, a rohamos társadalmi, gazdasági és termelési változások idején a felsőfokú képzésben is általános követelménnyé vált a korszerűsítés, a színvonal emelése, az oktatás és a nevelés javítása. Egyetemeink és főiskoláink csak akkor tudnak eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, ha megváltoztatják a tananyag és az intézmények belső struktúráját, a tanulmányok tartalmát, az oktatás és a tanulás formáit. S noha az utóbbi években a korszerűsítési törekvések eredményeként a felsőfokú oktatásban is előbbre léptünk, ennek ellenére van még mit tennünk, hiszen a képzésben nem tükröződik eléggé a tudományok újabb fejlettségi foka, s jobban kell érvényesülnie a képzés hármas funkciójának is, annak, hogy a felsőoktatási intézmények egyszerre oktató, nevelő és kutatóintézetek. Fontos tehát, hogy jelentősen növekedjen az egyetemi, főiskolai kutatómunka hatékonysága, s a tevékenység lépést tartson a fejlődéssel, mert csak így emelkedhet az intézmények oktatómunkájának színvonala. Élénken foglalkoztatták az országos konferencia résztvevőit a köznevelési rendszer átépítésével, az oktató-nevelő munka korszerűsítésével kapcsolatos kérdések. A vitában többen is érintették a problematikát, nyíltan feltárva az átszervezést kísérő fogyatékosságokat és bírálva azokat a módszereket, amelyek fékezik az eredményesebb és hatékonyabb munkát, következésképp a tanulók önálló gondolkodásának fejlesztését. Ondrej Pavlik akadémikus a szocialista iskola kulcsfeladatáról, a munkára nevelésről szólva megállapította: az új tantervek nem kielégítőek, mert nem eléggé ösztönöznek önállóságra és nem serkentik a gyermekek munkára nevelését. Az új program szerint a tanuló diákok készségei, jártasságai viszont jobbak, mint korábban, s jobb az elvonatkoztató képességük is. Hasznos lenne, ha oktatá- si-nevelési rendszerünk átalakítása során még jobban kiaknáznánk a szovjet tapasztalatokat. O—ó volt a vitában a gyorsuló O^L időről és a szüntelenül növekvő információáradatról, a tudomány és a kutatás kapcsolatáról, a permanens képzés fontosságáról, a felnőttoktatás szerepéről, a honvédelmi nevelésről, a katonai főiskolák oktatómunkájáról, a neveléstudomány és a pszichológia kapcsolatáról, a gyógypedagógiai iskolák szerepéről, a kommunista nevelés feladatairól, s napjaink gyakori vita- és beszédtémájáról: a tanulók túlterheléséről, a tananyag túlméretezett- ségéról. Többen is hangsúlyozták, hogy az alapiskolai tantervek-tan- könyvek tartalma túl igényes volt, módosításuk során azonban jobban figyelembe vették a tanulók életkori sajátosságait. Persze a korszerű iskola feltételezi, hogy az összes gyerek óvodából kerül iskolába, s azt is, hogy az anyanyelv- és matematikaórákon differenciáltan foglalkoznak a tanulókkal, vagyis csoportokra osztják őket. Ehhez azonban megfelelő feltételeket kell teremteni. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a tanulás megterhelő munka, s ezt tuda- tosíttatnunk kell a gyerekekkel is, hogy felkészítsük őket az életre, a küzdésre. Fontos viszont a tanulók arányos megterhelése, s a kedvező iskolai légkör, hiszen jó atmoszférában a gyermek nagyobb megterhelést bír el. Mentesíteni kell tehát a tanítási órákat a felesleges idegességtől, stressz-helyzettől, mert ez kimeríti a tanulókat, elvonja figyelmüket és energiájukat a tanulástól. F elszólalásukban többen is foglalkoztak a szlovák pedagógiai lexikon most megjelent első kötetével (Pedagogická encyklopédia Slovenska), mely a Szlovák Tudományos Akadémia Veda kiadójának gondozásában jelent meg a Komenský Egyetem oktatóiból álló kollektíva szerkesztésében. A szlovákiai pedagógia, nevelés, oktatás, népművelés múltjával és jelenével kapcsolatos ismereteket felölelő lexikon páratlan a maga nemében, hiszen Szlovákiában ehhez hasonló kiadvány eddig még nem készült. Többen is értékelték e jelentős vállalkozást, s magát a lexikont, melyet haszonnal forgathatnak nem csupán a neveléstudomány szakemberei, hanem a pedagógusok és a népművelők is. Érdekes és hasznos volt Perhács Jánosnak, a Komenský Egyetem docensének felszólalása; tájékoztatta az országos konferencia résztvevőit a lexi- konszerkesztóség magyar iskolákkal foglalkozó albizottságának munkájáról. Mint mondotta, a kétkötetes lexikon áttekintést ad a magyar nemzetiségi oktatásügy és kultúra fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről, ismerteti a magyar iskolák haladó és forradalmi hagyományait, s tartalmazza azoknak a neveit is, akik sokat fáradoztak népünk és nemzeteink közeledéséért és testvéri együttéléséért. Nem maradtak ki a lexikonból a magyar nemzetiségi rendezvények, fesztiválok sem, s az olvasó megtudhatja azt is, hány magyar iskola működik, milyen sajtótermékek jelennek meg magyar nyelven és milyen a könyvkiadásunk. A lexikon olyan szellemi tőkét halmoz fel, melyet a szocialista haza- fiságra és proletár internacionalizmusra nevelésben kamatoztatni lehet és kell is. Annak rendje és módja szerint megkezdődött a tanév, s talán már az első egyeseket és ötösöket is beírták az osztályzóívekbe. A tanév eleji dolgok természetéhez tartozik az ősz tájékán esedékes társadalmi munka, amely egyrészt a nevelés egyoldalúságát oldja egy kicsit, iskolacentrikusságát tágítja, másrészt bizonyos anyagiakhoz is juttatja a gyerekek alkotta nagyobb közösséget. A szövetkezetben végzett munkáknak megvan a maguk varázsa, vonzereje. A tanárok év eleji „fenyegetódzései" itt mindig megszelídülnek. A diákok szemszögéből nézve könnyebb a ráhatás, a szelídités, hiszen a körülmények közelebb hozzák egymáshoz a tanárt, diákot. Leggyakrabban a krumpliföldek a színterei bizonyos „egyezkedéseknek“, melyek végül is a dolgozatírás Waterloo-jával érnek véget. Ez és a diáktréfák, a haszontalanságok hozzátartoznak a krumpliszedéshez. Itt nem használ a prédikáció, az előzetes vagy a szinte már utólagos autóbuszbeli okítás. Mindenki tudja, hogy többet vagy kevesebbet dolgoznia, testi épségére vigyáznia kell, különben nagyjából mindent szabad... Persze van néhány kísérőjelensége ezeknek az őszi legális „iskolakerüléseknek“, amelyekről szeretnék szót ejteni. Annak idején mi az olyan szövetkezetei szerettük (természetesen krumpliföldjével együtt), ahol nem jobban, nem rosszabbul, mint ahogy azt megérdemeltük, de értékelték munkánkat. Ez olykor csupán annyi volt, hogy a csepergő októberi esőben, az ujjder- mesztó szélben egy-egy negyedórára megjelent az Elnök is. így, nagybetűsen szállt ki a még nagyobb Volga gépkocsiból. Az ilyen „jobb“ helyeken a sofőrje kiemelte a csomagtartóból a két- három láda üdítőt, az egy doboznyi kekszet. Másutt az elnök motorbiciklin járta a határt, a munka után meginvitálta a társaságot juhsajtos, paprikás, paradicsomos uzsonnára. Kétségtelen, hogy tisztalelkű kamaszokként őt tiszteltük inkább. De a tisztelet az utóbbi iránt nem a nehezen beinduló, velünk megtolatott motorkerékpár iránti rajongásból eredt, hanem a különbségből, ami a két elnök egyénisége között volt. Másutt a diákok felé sem nézett senki. Együtt dolgoztak a helybéliekkel, akik között volt néhány tapasztalt, előrelátó asszony is, bár legszívesebben erősebb kifejezéssel illetném őket. Bizonyára ma is akadnak diákok, akik húsz koronáért „furcsa“ dolgokra képesek. Az egyik helyen például a szövetkezeti tagok részesedésért szedték a „grulyát“. Némelyeknek megérte hát a béfektetés, a meleg tea, a kiadós tízórai és a zsebbe csúsztatott húszas. A srácok felszedte krumplit is a magukéhoz rakták, mondván egy helyre kerül ez is, az is. Bár az „az“, a község pénzét csökkentette, az egyén előnyére. Azt már talán említenem sem kell, hogy ezek a nénikék a „tanár urakat“ is lekenyerezték - már akit lehetett. Van tehát mit „tanulni“ a felnőttektől, akik a munkára kellene, hogy neveljék a fiatalokat. Tiszta sor, hogy a csípős szélben a falusiak olykor mással is melegítik magukat, nemcsak gyorsabb mozgással. Az ilyen példa ragadós, ráadásul sok helyen nemhogy a két-három láda üdítő, de még a meleg tea is „drága" a munkát adó szövetkezetnek, vagy állami gazdaságnak. Köztudott, hogy a szövetkezetek sem Dárius kincsével gazdálkodnak, ennek ellenére jó lenne a több helyen uralkodó szemléleten változtatni. Azt már kédoldalú szerződések megkötése idejénjs tudhatják a szövetkezet és az iskola vezetői, hogy az ősz általában esős, szeles évszak. A hűvös idő, az olykor térdig erő harmat a legedzettebb diákból is előcsalogatja a kis ördögöt. Egy-egy pohár bor, vagy netán pálinka után nemcsak a melegérzet, de az itt fölösleges merészség is megnő. Nem is szólva arról, hogy a szelíd hancúrozás az alkohol hatására vadságba, olykor tragédiába is torkollhat. Innen nézve a meleg üdítő, esetleg a meleg leves nem lehet csak pénzkérdés. Elsősorban és vitán felül nevelési kérdés. Ez viszont megköveteli, hogy akár a SZISZ iskolai szervezetének pénztárába, akár az osztálypénztárakba befolyó összegek rovására is, de megvásárolják a teát, amelyből - bocsá- tassék meg nekem az igényesség - a citromlé sem hiányozhat. Hogy megéri-e? Erre kinek-kinek a lelkiismerete adjon választ. DUSZA ISTVÁN TÖLGYESSY MÁRIA II Ilii Ilii III Ilii III IIII III I III IIII III III I III III Ilii III 11111III III I III III 11|! Ili I = A JUBILEUM JEGYÉBEN —= Érdekes olvasmány a Slovenské pohľady augusztusi számában A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója jegyében szerkesztették a Szlovákiai írók Szövetsége - az idén éppen százéves - irodalmi folyóiratának augusztusi számát. Bevezetőül ,,A szabadság tábortüzei“ összefoglaló cím alatt olvashatjuk neves szlovák és cseh irodalmárok bensőséges vallomásait a Szlovák Nemzeti Felkeléshez, illetve annak eszmei hagyatékához való viszonyukról. Az elkövetkező oldalakon aztán több tanulmány foglalkozik a Felkelés és az irodalom kapcsolataival. Bretislav Truhlár a felkelési tematikájú szlovák prózai munkákról nyújt áttekintést tanulmányában, Pavol Plutko pedig azt elemzi, hogy milyen szerepet kap a háború és a Felkelés tematikája a mai ötvenévesek költészetében. Vagyis annak a költónemzedéknek a műveiben, amely 6-10 éves gyerekként élte át a háború és a Felkelés időszakát és eseményeit. Dušan Slobodník azt teszi vizsgálódásának tárgyává, hogy miképpen tükröződik az SZNF internacionalista hagyománya a szlovák, szovjet és NDK-beli irodalmi művekben. A két neves cseh irodalomtudós, Oldŕich Rafaj és Milan Blahynka pedig a Felkeléssel kapcsolatos cseh prózáról, illetve költészetről ad átfogó képet. Természetesen a tudományos jellegű írások mellett jónéhány felkelési tematikájú szépirodalmi alkotás, vers és próza is helyet kapott ebben a számban. Engedtessék meg azonban a recenzensnek, hogy helyszűke miatt csak egyet emeljen ki a sok közül, mégpedig Emil Dzvoník: „Zajatec (A fogoly)“ című elbeszélését. A közelmúlt egyik nagy, szlovák könyvsikerének, a „Tetanus“ című regénynek a szerzője ebben az elbeszélésben is a megszokottól bizonyos fokig eltérő (ám éppen ezért talán meggyőzőbb) szemszögből láttatja a háború kényszerítő körülményei által torzított emberi vonásokat, emberi megnyilvánulásokat. A folyóirat további oldalain a közelmúltban elhunyt irodalomtudós, Milan Pišút életművét méltatja néhány írás. Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy szándékosan, ám mindenképpen szerencsésen jött így össze, hogy két írás is - egy tanulmány és egy recenzió - foglalkozik a nemzetiségi irodalmakkal ebben a számban. A tanulmányt Peter Andruška írta, s ? határokon túli szlovák irodalmakról nyújt benne eléggé széles áttekintést, aláhúzva ismételten azt a tényt, hogy a szlovák irodalom nemcsak a határokon belül keletkezik és létezik, hanem a szocialista nemzetiségi politika következetes érvényesítésének eredményeképpen mára már a Jugoszláviában, Romániában és Magyarországon kibontakozó szlovák nemzetiségi irodalom is szerves része a szlovák és áz adott ország irodalmának, kulturális-esztétikai értékeinek. Lényegében ugyanebből az alapállásból indul ki Zsilka Tibor is, amikor a „Maďarská literatúra v ČSSR (A csehszlovákiai magyar irodalom)“ című, a közelmúltban megjelent szlovák tanulmánykötetet recen- zálja, megállapítva a kötetről, hogy a benne megjelent tudományos munkák is meggyőzik az olvasót arról, hogy vannak jelentős alkotásai a csehszlovákiai magyar irodalomnak. A kötet anyagát elemezve Koncsol László, Karol Tomiš és Szeberényi Zoltán tanulmányait emeli ki, mint magas szakmai szinten megírt munkákat. Külön hangsúlyozza, hogy Tomiš és Szeberényi is fokozott figyelmet szentel annak a Fábry Zoltánnak, akinek művei messze túlnőttek a nemzetiségi irodalom határain. A recenzes a kötet számottevőbb hiányosságaként azt rója fel, hogy nincs benne legalább rövid értékelés a hazai magyar műfordításról, „... amely pedig végképp nem lehet elhagyagol- ható a két nemzet irodalma közötti kapcsolatok szempontjából sem. “ NÉMETH GYULA DJS7^ 6 1984. IX. 13.
