Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-10 / 214. szám, hétfő

H Egy híres matematikus A zengő fa művésze Az olykor nagy nemzeti kultúrá­val rendelkező köztársaságokban, így Tadzsikisztánban is számos elismert népművész él. Ők ápolják és adják át a fiatal nemzedéknek a régmúlt idők megőrzésre méltó hagyományait. Mamadali Halikov a „zengő fa“ köztársaságszerte ismert és elis­mert mestere. Egész Közép-Ázsi- ában a zenészek szeretik és keresik az általa készített népi hangszere­ket, a rubobát, a dutárt és a szitárt. A híres hangszereket számos, odahaza és külföldön rendezett népművészeti kiállításon is bemu­tatták. A népi hangszerek mestere szí­vesen osztozik tudományában a legifjabbakkal is. A köztársaság fiatal ezermestereinek tadzsik né­pi hangszerekkel foglalkozó kísér­leti műhelyét vezeti, s irányításá­val az iskolások újra megalkotják az évszázados hagyományokra visszatekintő „zengő fákat“. A fiatalok műhelyeiből és a nép­művészek keze alól kikerülő, ipar- művészeti alkotásnak is tekinthető hangszereknek nagy a keletje nemcsak Tadzsikisztánban. A Kö- zép-Ázsia-szerte működő népi ze­nekarok és népi művészegyütte­sek zenészei szívesebben hasz­nálják ezeket a míves alkotásokat, mint a gyári „tömegtermékeket“. Mamadali Halikov művészetét dicsérik a szép hangú, nagy mű­gonddal elkészített ősi hangsze­rek, melyeknek megszólaltatása eseményszámba megy. Jómaga is szívesen játszik „zengő fáin“, ő az, aki elsőként próbálja ki a megrendelésre készített hang­szereket. (Fá) Polina Kocsina világszerte is­mert tudós. Könyveiből számos országban tanulnak. A meliorá­cióval kapcsolatos klasszikus művek szerzője. A Tudományos Akadémia tagja, a Szocialista Munka Hőse kitüntető cím tulaj­donosa. Kocsina Oroszország déli ré­szén Asztrahányban született. Po­lina aranyéremmel végezte el a gimnáziumot, majd a főiskola női tanfolyamára iratkozott be. E tan­folyam 1878-ban a pétervári hala­dó közvélemény erőfeszítéseinek hatására indult és híres volt ma­gas képzési szintjéről. A fiatal lány a matematika „a gyönyörű igaz­ságok gyűjteménye“, „a tudomá­nyok királya“ iránt érdeklődött.* A 20-as évek elején Kocsina első beosztása: a Központi Geofi­zikai Obszervatórium klimatológiai osztályának matematikusa. A föld­golyó fizikáját tanulmányozza, az atmoszférában végbemenő moz­gások áramával foglalkozik. Később szakít a meteorológiá­val, ám munkájának elvi irányát megőrzi. P.olinát sohasem a tiszta matematika érdekli, bár szereti annak hűvös eleganciáját, hanem a számok logikája, amelyet a gya­korlatban akar alkalmazni. Polina Kocsina neve ismertté válik tudományos körökben. Felső fokú repüléstani, matematikai fel­adatgyűjteményt ad ki, matemati­kailag osztályozza az atmoszférá­ban végbemenő mozgásokat, a ciklonokat és anticiklonokat, ki­számítja a léghajó burkának szi­lárdságát, előadásokat, tart a főis­kolán. Szívesen ismétli a XIX. szá­zadi francia tudós, Puasson sza­vait: „Az életet két dolog teszi széppé - a matematika tanulmá­nyozásának és tanításának lehe­tősége“. Kocsinának jól áll a piló­taöltözékre hasonlító ruha, amilyet a főiskola tanárai hordanak. A lé­gikisasszonyra emlékeztető ele­gáns nő tetszik a férfiaknak. Ám annak, aki ismeri a polgári repülési rendfokozatokat, rögtön elakad a szava: a köpenyen látható szé­les aranysáv tábornoki rangot jelöl. Kocsina 1940-ben megvédi disszertációját, és megkapja a fizi- kai-matematikai tudományok dok­tora címet. Életének fő témájához, a föld alatti hidrodinamika tanulmányo­Dinamikusan fejlődik a bolgár tudomány A Bolgár Tudományos Akadé­miát 1869-ben alapították meg, s azóta a bolgár tudósok nagy tekintélyre tettek szert a nemzet­közi tudományos életben. Az Akadémiát 1972-ben újjá­szervezték, s létrehozták a tudo­mány és a tudományos szakem­berképzés egységes központjait. Ma az Akadémia elnöksége mel­lett 8 önálló kutatócsoport és 10 akadémiai alosztály működik. Ki­bővült a tudósgárda is, jelenleg 9 ezer tudományos dolgozót egyesít soraiban az intézmény. Még 1968-ban létrehozták az Akadémia elnöksége mellett mű­ködő Tudománypolitikai Közpon­tot, amelynek az a feladata, hogy segítséget nyújtson az intézmény tudományos tevékenységének irányításában. 1982 óta 23 szak­területen dolgoztak ki tudomá- nyos-műszaki prognózisokat az ezredfordulóig és a még távolabbi jövőig. A prognózisok kijelölik a szocia­lista közösség országaival történő együttműködés jövőjét is. A leg­jobb példa erre Bulgária részvéte­le az INTERKOZMOSZ prog­ramban. Bulgária az INTERKOZMOSZ révén veszi ki részét az űrkutatás­ból. Nagy eredménynek számított a Bulgária-1300 elnevezésű prog­ram végrehajtása, amelynek so­rán fölbocsátották a Meteor-Priro- da és az Interkozmosz Bulgária- 1300 jelű mesterséges holdakat. A bolgár tudósok az INTER- KOZMOSZ-programban szerzett tapasztalataikat átadják külföldi kollégáiknak is. Megkezdődött a tudományos együttműködés. In­diával, a Kubai Tudományos Aka­démia Geofizikai Intézetében már 8 éve működik bolgár optikai állo­más. Ugyanilyen állomásokat léte­sítettek a bolgár szakemberek Guineában és Görögországban. A bolgár tudománypolitika fon­tos eleme a nemzetközi tudomá­nyos csere. Bolgár tudományos intézetek munkatársai jelenleg 5 UNESCO-programban vesznek részt. Ilyen például az ember és bioszféra program, a nemzetközi hidrológiai program, vagy a világ­óceán kutatásának programja. A jelenlegi ötéves tervben Bul­gária és más szocialista országok tudományos szervezetei 2800 kö­zös tudományos feladat megoldá­sán dolgoznak. Emellett aktív tu­dományos kapcsolatokat tartanak fenn 16 fejlett tőkésországgal és a fejlődő országok többségével. Ezekkel az államokkal tavaly 159 témában folytattak közös kutatá­sokat. A tudományos kutatásokra for­dított anyagi eszközök évről évre növekednek. Ezek a pénzeszkö­zök jövőre a nemzeti jövedelem 2,8 százalékát teszik ki. Századunk legnagyobb tudósai sorába emelte a hatodik szívhang felfedezése a bolgár Ivan Mitev professzort. Az orvostudós felfe­dezését 1981-ben hivatalosan is elismerték. A hatodik szívhang eredetére nézve a szerző eddig két hipotézist állított fel. A valószí­nűbbnek azt tartja, amely ezt a hangot a szívizom sajátos álla­potával magyarázza. A pontos okot számos országban, a többi között a Szovjetunióban is kutatják a tudósok. Budapress - Sofiapress zásához 1945-ben fog hozzá. ,,Szerettem volna megoldani egy hidrodinamikai feladatot - emléke­zik vissza amely matematikai szempontból igen nehéz volt. A víznek a talajban, az olajnak az olajlelő rétegben való mozgása kevéssé ismert elméletével foglal­koztam.“ Lorenz, az ismert holland fizikus egyszer azt mondta: ,,Ha valaki olyan feladat elé állítana, hogy matematikai egyenlet formájában fejezzem ki azt, ami egy marék földben végbemegy, rémülten el­futnék.“ Polina Kocsina azt a célt tűzte maga elé, hogy válaszol erre a kérdésre, amely talány volt sok tudós számára. Vajon meg lehet-e mondani előre, és figyelembe le­het-e venni azokat a folyamatokat, amelyek a talajban a hidroenerge- tikai létesítmények alatt végbe­mennek? Kocsina munkája A ta­lajvizek mozgásának elmélete a világ valamennyi hidrodinamiku­sának kézikönyve lett, a szerzőt pedig művéért a Szovjetunió Álla­mi Díjával tüntették ki. Az öfvenes években Kocsina sokat utazik az országban, kon­zultál az Üzbegisztánban, Azer­bajdzsánban, Tadzsikisztánban, Grúziában épülő vízi erőművek szakembereivel. 1964-ben meg­választják a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája levelező tagjává. Kocsina*fegyre jobban érdeklő­dik Szofija Kovaíjevszkaja mun­kássága iránt. Amikor a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Mittag- Leffler, a híres svéd matematikus archívumából megkapta Koval- jevszkaja leveleinek fotókópiáját, Szergej Vavilov, az Akadémia el­nöke Kocsina rendelkezésére bo­csátotta őket. A tudós sajtó alá rendezte Szofija Kovaíjevszkaja tudományos munkáinak gyűj­teményét és különböző országok tudósaival folytatott levelezését, s könyvet is írt róla. A tudományos és irodalmi tevé­kenységet Kocsina összekapcsol­ja a társadalmi munkával. A moszkvai városi tanács és a Szovjet Nőbizottság tagja. A lon­doni Királyi Társaság elnökének meghívására a Szovjetunió Tudomá- nyos Akadémiája küldöttségének tagjaként Angliában is tartott előa­dást, majd részt vett a franciaor­szági vízügyi kongresszus munká­jában és az olaszországi nemzet­közi mechanikai kongresszus ülé­sein. Kocsina egyik hobbija a festészet 1957-ben a szovjet kormány Szibéria és a Távol-Kelet termelő­erőinek gyorsított fejlesztése ér- dékében határozatot hoz a Szovjet­unió Tudományos Akadémiája szibé­riai tagozatának megszervezésé­ről. E kezdeményezés a matema­tikusoktól, többek között Kocsiná- tól indult ki. A szibériai utazást hosszas családi vita előzte meg. - Nem szabad odautaznod - han­goztattak a lányai. - Több mint 3000 kilométerre van innen, el­múltál 60 éves és az egészséged sem a legjobb. Ennek ellenére a novoszibirszki tudósváros alap­kövét Kocsina helyezi el, majd hamarosan a szibériai hidrodina­mikai intézet vezető munkatársa lesz, ahol a Nyugat-Szibéria élel- miszerkészeltét termelő kulundini sztyeppe öntözési problémáival foglalkoznak. Kocsina tanulmá­nyozta a szibériai vízkészletek megőrzésének problémáit. Ó ve­zette azt a jelentős kutatómunkát, amelyben több tudományos kuta­tóintézet is részt vett. A tudósok számítások ezreit végezték el. Az absztrakt matematika segítségé­vel, konkrét, népgazdasági jelen­tőségű feladatot oldottak meg. Kocsina Szibériában ünnepelte 70. születésnapját, itt érte a hír, hogy megválasztották a Szovjet Tudományos Akadémia tagjává. Polina Kocsina a nyáron 80 éves. Ma is sokat dolgozik, jelen­tős tudományos intézet osztályve­zetője, ugyanakkor megőrizte ifjú­kori rajongását a festészet és a zene iránt. Leányai édesanyjuk foglalkozá­sát folytatják: Irina kandidátus, Nyina a fizikai-matematikai tudo­mányok doktora, a Szovjetunió Ál­lami Díjasa. Idős kora nem akadályozza a tudóst abban, hogy figyelmet szenteljen unokáinak és déduno­kájának, a kis Pavliknak. Lányával, Nyinával együtt tudományos is­meretterjesztő művön dolgozik. ARIADNA NYIKOLENKO Bábel tornyán Amióta diákság van, diáklapok is voltak, és mint oly sok rokona, a kolozsvári Babes-Bolyai Egye­tem Echinox címmel induló román, német és magyar nyelvű lapja is csak befelé forduló, az egyetemi ifjúság életét figyelemmel kísérő közlönyként indult ezelőtt tizenöt évvel. Persze már a kezdet kezde­tén nyitott szellemiségről tanúsko­dott, hogy teret adott valamennyi ott tanuló nemzetiségnek. Az er­délyi hagyományok szép folytatá­sa ez is, mint ahogy a^tartalmi bővülés a bölcselet, szépirodalom, kritika és elmélet irányában sem jelez mást. Másfél évtized rend­szeres, átgondolt szerkesztői munkájának eredményeképp az egykori szerzők ma már több köte­tes írók avagy a romániai magyar szellemi élet jeles képviselői, hi­szen a lap nemcsak az ösztönző megjelenés lehetősége, hanem a körötte csoportosulok szellemi műhelye is lett. Balla Zsófia, Cselé- nyi Béla, Adonyi Nagy Mária, Mar­kó Béla, Palotás Dezső, Egyed Péter, Gagyi József avagy Körösi P. József neve már szélesebb kör­ben is ismertté vált. Ott indultak valamennyien a havonként hu­szonnégyből három magyar nyel­vű oldalt napvilágra bocsátó Echi- noxban. Az ötödik és tizedik évfor­dulón mellékletet, illetve külön számot adtak ki, legutóbb pedig három egykori szerkesztő (Beke Mihály András, Bréda Ferenc és Bretter Zoltán) összeállításában egy két és fél száz oldalas kötetet. A válogatás - bár reprezentatív szándékú - magába foglalja jelen­tős szépirodalmi anyag mellett azokat a tanulmányokat is, melyek a minőségi továbblépés igényével születtek és jelentek meg annak idején, de már csak azok kerülhet­tek be, akik azóta igazolták az egykori szerkesztés jóindulatú bi­zalmát. Nem is kell ennél több, hiszen a színre lépésnek teret adó műhely csak a kiválasztódás első állomása lehet, ahonnan nemcsak ^alkotó tehetségek, hanem az iro­Válogatás az Echinox munkatársainak írásaiból dal mat értve szerető egyszerű iparosok is kikerülnek. Ez pedig már önmagában is pótolhatatlan. A kötetet lapozgatva és olvasgat­va viszont szinte meglepő, hogy mennyire elmélyült szellemiségre vallanak ezek az írások, mennyire nem csak kísérletek és nem kezdő alkotások ezek, ami egy olyan fel­nevelő hátteret sejtet, amely ezek­nek a fiataloknak a felkészültségét megalapozta. Tudjuk, a kolozsvári egyetemen magyar nyelvű szak­oktatás is folyik, ez pedig döntő fontosságú azok számára, akik­nek az alkotás építőanyaga a nyelv. Ennek valódi felismerése csak azoii a szinten mutatkozik meg legnyilvánvalóbban, amikor az érzelmileg és tudatosan elsajá­tított nyelvi-logikai ismeretek elen­gedhetetlen feltételévé válnak a tudományos megismerés árnyalt bővülésének. Erről persze nem is akarnak lemondani, mert „az ön­ként feladott jogok végképp visz­szaszerezhetetlenek“, ahogy azt Beke Mihály András A dilemma árnyékában című bevezető tanul­mányában is megfogalmazza. S talán mottóul is felírhatnánk egy másik sorát: de hát az előadás hosszú, s a költők még kijárnak a vászon-égbolt alól levegózni. Bi­zony irigykedve olvastam hat-hét éve még magam is egyetemista­ként az Echinox néhány számát - nemcsak színvonala miatt. Az Echinox tizenöt éve viszont az együtt induló, különböző nyelven beszélő fiatalok későbbi barátsá­gát, együttgondolkodását is meg­alapozta, olyan folytatódó nemze­dékek útját egyengetve, amelyek számára a bábeli zűrzavar helyé­be a kölcsönös párbeszéd léphet majd. A hasonló figyelemre méltó kiadványok csak tovább erősíthe­tik népeink barátságát. (Kriterion, 1983.) MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Modigliani-emlékkiállítás Száz éve született Amadeo Mo­digliani, a modem festészet nagy alakja, akit honfitársa, Nello Po- nente így jellemzett: ,.Modigliani korunk egyik legendája, mítosz, amelyet az őt életében figyelemre sem méltató társadalom hozott létre bűne tudatában.“ Ezt a mí­toszt igyekezett szétoszlatni a mű­vész lánya, Jeanne Modigliani Mo­digliani, legendák nélkül című könyvében. Az évforduló alkalmá­ból idézzünk föl egy történetet a festő életéből. Az idén télen adták hírül a nyugati lapok, hogy Livornóban - ahol Modigliani szü­letett - búvárok fogják felkutatni a Fosso Reale nevű csatornát. Modigliani ugyanis, miután 1905- ben elhagyta szülővárosát, hogy Párizsba menjen festeni, ott meg­ismerkedett Brancusi művészeté­vel, s ettől fellelkesülve 1909-ben visszautazott szobrászkodni Li- vornóba, hisz ott vannak a közel­ben a carrarai márvány-kitermelő helyek. Megszállottan dolgozott a kőfejtőben, de a kőport nem bírta a szervezete, s ezért vissza kellett mennie a városba. Mégis létrehozott néhány művet. Itt kér­dezte meg egyszer barátaitól a ká­véházban, hová tehetné a szobra­it, mert vissza szeretne utazni Pá­rizsba. „Dobd őket a csatornába!“ - felelte állítólag valamelyikük, s a túl érzékeny művész valóban így is cselekedett. Tény, hogy Mo­digliani Párizsban fennmaradt, mintegy húsz szobra meglepően érett munka, holott teljességgel hiányoznak a műtörténet számára oly fontos előzmények. Livorno így most, a Modigliani-emlékkiállítás alkalmából szeretné előbúvárolni a csátorna mélyéről a műveket, (h) ÚJ SZŐ 4 1984. IX. 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents