Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-29 / 231. szám, szombat
ÚJ szó 7 1984. IX. 29. I. labdarúgó-liga Sparta-Dukla 1:0 (0:0) Prága, 25 ezer néző, játékvezető: Matušík. Góllövö: Straka. Mindkét csapat számára nagy volt a tét a prágai rangadón. A tavalyi bajnok Sparta győzelmével biztosíthatta, hogy a folytatásban is az élbolyban marad, a Dukla pedig szeretett volna fölzárkózni a legjobbakhoz. Az elsó félidőt nagy küzdelem jellemezte, de a kapuk érintetlenek maradtak. A második játékrészben húsz perc után Straka betalált a katonák hálójába és ezzel beállította a végeredményt. A Sparta így kilencpontos és - legalábbis a vasárnapi folytatásig - a második helyen áll a Bohemians mögött. A Dukla maradt a nyolcadik, de a 6. forduló vasárnapi mérkőzései után alighanem néhány hellyel hátrább várja a folytatást. FÜGGŐ ÉS DÖNTETLEN A Karpov-Kaszparov sakkvilágbajnoki döntő hetedik játszmája a 42. lépés után függőben maradt. így a folytatás elótt Karpov vezet 2:0-ra. Befejezték a Csiburdanidze-Levi- tyina párosmérkőzés hetedik játszmáját, amely 58 lépés után döntetlenül végződött. Az állás 3,5:3,5. Davis Kupa-elődöntő Baljós kezdet után (ČSTK) - Váratlanul alakult Baastadban a svéd-csehszlovák Davis Kupa elődöntő, miután az elsó napon mindkét svéd játékos megnyerte az egyest. így a házigazdák 2:0-ra vezetnek és immár karnyújtásnyira van számukra a döntőbe jutás. Persze, egy Davis Kupa-mérkőzés három napig tart... Az egész országban elkezdték a jövő évi országos spartakiád gyakorlatainak betanítását. Felvételünk az észak-csehországi kerület központjának, Ústí nad La- bemnek gimnáziumában készült, ahol több mint száz diáklány készül a bemutatókra (ČSTK-felv.) + Lebonyolították az NSZK asztalitenisz Nagydíjának ötödik tornáját. Az A-csoport döntőjében Vang Hui-juan - Carlsson 2:0. A csoport sorrendje: Carlsson 27, Vang Hui-juan 24, U. Bengtsson 15 pont. A B-csoport döntőjének eredménye: Engel (NSZK-beli) - Birocheau (francia) 2:0. A negyeddöntőben Panský legyőzte a kínai Hűi Junt 2:0-ra, de az elődöntőben 2:1-re kikapott Engeltól. A csoport sorrendje: Grubba 21, Birocheau 18, Waldner 15 pont. Panskýnak és Mazunovnak a 6. helyen 9-9 pontja van. + Két új csehszlovák atlétikai csúcs született a franciaországi Villeneuve- ban rendezett atlétikai viadalon. Adamec a gerelyhajításban 91,12 méterrel, Vavŕačová pedig az 5 km-es gyaloglásban 24:53,3 perces idővel lett új csúcstartó. + A kolumbiai Caliban rendezett pályakerékpáros viadal összetett versenyének győztese a szovjet Szergej Kopilov lett 40 ponttal. A több napos versenyben tizenegy ország legjobbjai szerepeltek. + Holnap kezdődik Bukarestben a junior öttusa-világbajnokság, amelynek legnagyobb esélyesei a magyar és a szovjet versenyzők. Az egyéniben elsősorban a világbajnoki cím védője, a Barátság Viadal nyertese, a 21 éves Fábián László a favorit. A csehszlovák csapat Lochman, Kústka, Boledovič és Zachar összeállításban szerepel. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola (SPTŠ) igazgatósága azonnali belépéssel felvesz karbantartó-vízvezetékszerelőt. Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatósága nyújt. Cím: SPTŠ, 929 01 Dunajská Streda, nám. 1. mája. ÚF-105 KÖSZŰNTÖ ■ A drága jó édesanya, nagymama és dédmama, Hegedűs Terézia Felsőjányokon (Horné Janíky) szeptember 29-én ünnepli 90. születésnapját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, jó erőt, egészséget kívánnak 7 lánya, vejei, 26 unokája, unokamenyei, unokavejei és 44 dédunokája. Ú-3144 ■ Szeptember 29-én ünnepük házasságkötésük 30. évfordulóját a drága szülők és nagyszülők, Érsek László és neje, Márta Gabčíkovóban. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, jó egészséget és hosszan tartó, boldog házaséletet kívánnak 3 lányuk, 3 vejük, unokáik: Erika, Ivánka, Pétiké, Andrejka, Lacika. Ú-3142 ■ Szeptember 29-én ünnepük 70. születésnapjukat a szeretett szülők, Rácz Mihály és felesége (Vieska). E szép ünnep alkalmából szeretettel gratulálnak, és további jó egészséget kívánnak lányaik, fiuk, vejeik és 7 unokájuk. Ú-3203 ■ Ma ünnepli 60. születésnapját Ipolynyéken (Vinica) Petrezsél Sándor. E szép ünnep alkalmából hálás szívvel gratulálnak, jó egészséget és hosszú, békés, boldog életet kívánnak szerető felesége, lányai, fiai, menyei, veje és unokái, akik sokszor MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, apósra és nagyapára, Koczó Istvánra (Kisfalud - Vieska), aki 1974. szeptember 29-én, 52 éves korában örökre eltávozott közülünk. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e számunkra oly szomorú 10. évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, lánya, fiai, menyei, veje, valamint 5 kis unokája. Ú-3277 ■ Az idő múlik, a fájdalom megmarad, és a szeretet nem múlik el soha. Egy éve annak, hogy 1983. szeptember 30-án, 60 éves korában súlyos betegség után utolsót dobbant drága, jó szíve, és megállt dolgos keze a felejthetetlen, I. jégkorong-liga Pontveszteség nélkül a VSŽ (Méj) - Ma a Vítkovice - Slovan találkozóval válik teljessé az I. jégkorong-liga hatodik fordulója. Ezúttal két 0 pontos csapat találkozik, és könnyen előfordulhat, hogy - pontosztozkodás esetén - egyetlen, a Plzeň marad pont nélkül. Tegnap egyébként Plzeňben is nyerni tudott a VSŽ Košice, és a táblázaton az egyetlen pontveszteség néküli csapat. Rajta kívül veretlen is csak egy van, mégpedig a Gottwaldov, amely az eddig második helyen álló Dukla Jihlavát fektette két vállra. A negyedik fordulóra kedden kerül sor a következő párosításban: Č. Budéjovice - Pardubice, Jihlava - Litvinov, VSŽ Košice - Gottwaldov, Plzeň- Slovan, Trenčín - Vítkovice, Brno- Sparta. PLZEŇ - VSŽ KOŠICE 3:5 (2:2, 0:2, 1:1). Gólütők: J. Lukač, Liba, Táflik, Jonák, Staš, Slanina, Bondra és Veselý. Č. BUDÉJOVICE - BRNO 3:2 (2:0, 1:0, 0:2), gólütők: Caldr 2, Joun, Oto- upalik és Tresle. SPARTA - TRENČÍN: 4:2 (1:0,1:1, 2:1), gólütők: Kasílt 3, Hrdina, Tomá- sek és Bokroá. ChZ LITVÍNOV- PARDUBICE 7:4(2:0, 1:2, 4:2), gólütők: Tarant 2, Heinisch, Koďousek, Vozák, Velimský, Cech, Lubina, Weissmann, Uvíra és Kokr- ment. csókolják a drága nagyapát. A gratulációhoz csatlakozik a Sárkány család Kismácsédról (Malá Ma- Ú-2993 ■ Szeptember 29- én ünnepli 58. születésnapját a drága jó feleség, édesanya, anyós, nagymama Mede Margit Újbáston (Nová Bašta). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, hosszú, boldog életet és jó egészséget kíván férje, lánya, fia, menye, veje és három kis unokája: Zoltánka, Vicuska és Anita. Zoltánka ezúton köszöni a drága jó nagymamának a gondos nevelést. Ú-3247 ■ 1984. szeptember 29-én ünnepli 60. születésnapját Nagytárkányban (Veľké Trakany) Penzák János. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván szerető felesége, lánya, veje, unokái, valamint anyósa és apósa. Ú-3262 drága jó feleségnek, édesanyának és nagymamának, Molnár Istvánné Richter Eszternek (Garamgyörgy - Jur nad Hronom). Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá szeretettel ezen a számunkra oly szomorú évfordulón. Emlékét örökké őrző férje, édesanyja, fiai: István és Jenő, menye, Rózsi, unokái: Pityu, Zoli, Anikó, Csaba, Szabolcs, valamint testvére, László családjával. Ú-3021 ■ Életünk legfá]- dalmasabb napja marad 1979. szep- f|JP|ljlWB tember 30-a, ami1. JP kor 8 éves korában tragikus körülmények között távozott szerettei köréből Csenger Imike (Kisölved - Maié Ludince). Akik ismerték , szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú 5. évfordulón. Bánatos szívú szülei, nővére, Beáta és nagyszülei. Ú-3219 ■ Az idő múlik, de a szívet tépő fájdalom megmarad. Megtört szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, nagyapára, dédapára, Balázs Ferencre (Dvory nad Žitavou), akit a halál 1983. IX. 29-én súlyos betegség után örökre elragadott körünkből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen az elsó, szomorú évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, lánya, unokája, unokamenye, déd- unoká Martinka és Babika. Ú-3224 ■ Szomorú és fájdalmas esztendők teltek el 1981. IX. 29-e óta, amikor 72 éves korában utolsót dobbant drága jó és testvéréért aggódó szíve Lukács Zsófiának. Akik ismerték, emlékezzenek rá ezen a nagyon szomorú, 3. évfordulón. Emlékét megőrzi örök gyászban szenvedő testvére, Lukács Johanna. Ú-3239 GOTTWALDOV - DUKLA JIHLAVA 3:1 (1:0, 1:1), gólütők: Vlach, Cech, Válek és Chalánek. A ma délután 16.30-kor sorrakerüló Vítkovice - Slovan mérkőzést a tévékamerák jelenlétében Ríha vezeti. A bajnokság állása 1. VSŽ Košice 3 3 0 0 18:9 6 2. Gottwaldov 3 2 1 0 9:6 5 3. Sparta 3 2 0 1 10:8 4 4. Jihlava 3 2 0 1 8:7 4 5. č. Budéjovice 3 2 0 1 12:14 4 6. Trenčín 3 1 1 1 14:9 3 7. Brno 3 111 7:7 3 8. Pardubice 3 1 1 1 10:11 3 9. Litvinov 3 1 0 2 13:15 2 10. Slovan 2 0 0 2 3:5 0 11. Plzeň 3 0 0 3 7:13 0 12. Vítkovice 2 0 0 2 6:2 0 Fegyelmeztek (ČSTK) - A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága 1000 korona pénzbírsággal sújtotta a B. Bystricát az átigazolások során elkövetett pontatlanságért. Négy mérkőzésen nem szerepelhet Hermer (Tatran Prešov), aki sípszó után megrúgta ellenfelét és kiállították. Levý (Bohemians) három sárga lap miatt kénytelen pihenni. Ahogy azt már megszoktuk, a prágai rangadók során rendszerint sportszerű kilengésekre kerül sor a lelátókon. A Slávia - Dukla rangadón is ez történt, ezért a Sláviát 3000 koronára büntették. A Sparta - Bohemians találkozó folyamán verekedésre került sor a nézők között s a Sparta- szurkolók egy része durván sértegette a játékvezetőt. Ezért a Spartát 10 000 korona pénzbírságra kötelezték. SAKK A világbajnoki páros mérkőzések „árnyékában“ több érdekes sakkesemény folyt, illetve folyik. így például két svájci torna: a bieli és a zürichi nemzetközi verseny. Az előbbiben szép sikert aratott a csehszlovák Hort - az első helyet osztotta az NSZK-beli Húbner- rel, míg Korcsnoj lett a harmadik. Bemutatjuk Hort egyik győzelmét, valamint a torna szenzációját: a női világranglétrán (Éló-pontszámok alapján) a magyar Polgár Zsuzsával együtt vezető svéd Pia Cramling győzelmét Korcsnoj ellen. Caro-Kann védelem Világos: V. Hort - Sötét: K. Lobron 1 e4 c6 2. d4 d5 3. Hd2 de4: 4. He4: Ff5 5. Hg3 Fg6 6. h4 h6 7. Hf3 Hd7 8 h5 Fh7 9. Fd3 Fd3: 10. Vd3: e6 11. Fd2 Hgf6 12. 0-0-0 Fe7 13. Kb1 0-0 (gyakoribb Vc7 és sáncolás a hosszú oldalra) 14. Ve2 Bc8 15. c4 b5 16. c5 a5 17. Hf1! a4 18. He3 a3 19. ba3: He4 20 Fb4! Hdf6 21. Vc2 Vc7 22. He5 Bfd8 23. f4 Hg3 24. Bh3! Hgh5: 25. g3 Ff8 26. Vh2 g6 27. g4! (előkészíti a döntő minőségáldozatot). 27. ... Hg7 28. Bh6: Hgh5 29. gh5: Fh6: 30. hg6: Fg7 31. gf7:+ Kf8 32. f5! Hd7 (nincs védelem) 33.Hg6+ Kf7: 34. fe6:+ Ke6: (Kg6:-ra 35. Bg1 Kf6 36. Vh4+ Ke6: 37 Vg4+ nyer) 35. Hf4+ Kf7 36. Hf5 Hf6 37. Hg7: és sötét felad,la, a t.iszár He6+ mail nem üthető. Világos: P. Cramling - Sötét: V. Korcsnoj 1 e4 c6 2. c4 d5 3. ed5: cd5: 4. cd5: Hf6 5. Hc3 Hd5: 6. Hf3 e6 7. d4 Fb4 8. Fd2 Hc6 9. Fd3 Fe7 10. a3 Ff6 11. 0-0 0-0 12. Ve2 Fd4: 13. Hd5: (ment Fh7: + és Vd3+ is) 13... Vd5: (ed5: 14. Fh7:+) 14. Fe4 Vd6 15. Fc6: bc6: 16. Hd4: Vd4: 17. Fd4 Be8 18. Bfd1 Vb6 19. Ve5 Vb5 20. Vc7 Vb6 21. Ve5 a5 (jobb Bd8) 22. Fc5 Vb3 23. f4 Fa6 24. Bd7 Vc2 25. Fd4 Vg6 26. Bel f6 perc elég volt a fiatal svédnek, hogy 6:2-re nyerjen. SUNDSTRÖM - LENDL 4:6, 3:6, 6:3, 6:1, 6:1. A várakozásoknak megfelelően Lendl kezdett jobban, könnyen nyerte az első két játszmát, egyaránt 43 perc alatt. A harmadikban már 3:0- ra vezetett és a 4. játékban 40:0 volt a javára. Úgy tűnt, minden eldőlt, de ekkor következett be a találkozó fordulópontja. Sundström nyerte ezt a játékot és ezután a világranglista második helyén álló Lendlnek mindössze két játékot sikerült nyernie. Vereségének fő oka az volt, hogy a kezdeti magabiztos játék után rendre elhibázta elsó adogatásait, amitől ellenfele lábra kapott. Ma a párosok mérkőznek. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT I. jégkorong-liga. 3. forduló: Vítkovice - Slovan (16.30, a tv is közvetíti). Labdarúgó SZNL I, 8. forduló: Pov. Bystrica - DAC, ZŤS Košice - Plastika Nitra (mindkettő 15.00 órától), Senica- Trebišov (15.30). Női kézilabdaliga, a 2. kettős forduló: Topoľníky- Partizánske (18.00), Štart - Inter (17.00), Gottwaldov - Slávia (17.00), šaľa - Prešov (18.00). VASÁRNAP I. labdarúgó-liga, 6. forduló: Slovan - Petržalka (17.00), Prešov- Trnava (17.00), Cheb - Ostrava (15.00), Slávia - Olomouc (17.00), B. Bystrica - Inter (17.00), Žilina - Lokomotíva (15.00), Vítkovice - Bohemians (17.00). Labdarúgó SZNL I, 8. forduló: Dubnica - Prievidza, Poprad - Púchov, Sp. Nová Ves - Humenné (mind 15.00 órakor), Trenčín - Martin, Levice- Michalovce (15.30). Női kézilabdaliga, a 2. kettős forduló: Topoľníky- Partizánske (10.30), Štart - Inter (9.30), Gottwaldov - Slávia (10.30), Šaľa - Prešov (10.30). A ČH Bratislava - Lokomotíva Trnava férfi kézilabda-mérkőzés 11.00 órakor rendezik. Rangadók A magyar-osztrák labdarugó VB-selejtezö után szombaton és vasárnap az 5. forduló mérkőzéseivel folytatódik az NB I. A Népstadionban kettős rangadót játszanak, előbb az Újpest mérkőzik a Vasas, majd a Honvéd a Ferencváros ellen. A további szombati műsor: Csepel - Zalaegerszeg, Eger-Rába ETO, Pécs- Szombathely, Debrecen- MTK-VM. Vasárnap: Tatabánya - Szeged. (gyöngítés, mely a Be3 és Bg3 fenyegetés miatt aligha volt elkerülhető) 27. Vc5 Vf5 28. Vd6 e5 29. fe5: fe5: 30. Fc5 (nem 30. Fe5: Be5: 31. Ve5: Vd7: ill. 31. Be5: Vf1 + matt miatt) 30... Vf6? (a döntő hiba, 30... Fc4 31. Vc6: Ff7 tartotta az állást) 31. Vf6: gf6: 32. Be3 Kh8 (időzavar, 32... Fc4 33. Bg3 + Kh8 Fc8. 34. Bh3 Fg8. 35. Fe7 Be7: még elodázhatta volna a véget) 33. Bh3 és sötét feladta. 1377. SZ. FEJTÖRŐ P. Kérész („Tijskrift“ 1935 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad 2 pont! Ellenőrző jelzés: Világos: Kd8, Vb2, Be7, Hd1 és e6, Fb8 és e8, gy: b4 és d3 9 báb. Sötét: Kd5, Vf2, Bf4 Fb7 és h8, gy: a2, b5, e3 és f7 (9 báb. A megfejtés beküldésének határideje: október 8. A megfejtések az Uj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraver- senyt vezetünk. Az 1375. sz. fejtörő (A. Kaünyin) megfejtése: 1. H4-c3! (mivel két huszár is mehet a c3-mezőre, nem kielégítő a 1. Hc3 megoldás). Az e heti nyertesek: Kovács Erika, Bratislava; Sadloň Dániel, Štúrovo. DELMÁR GÁBOR WILANDER - ŠMÍD 7:5, 7:5, 6:2. A várakozásnak megfelelően hosszú labdamenetek jellemezték a találkozót, szembenállók mindegyike az alapvonal játékot erőltette, erőteljes tenyeres pörgetésekkel. 5:5-ig mindenki megnyerte saját adogatását, majd a 11. játéknál Šmid elvesztette és ez döntött. Csaknem egy órát tartott ez a játszma, míg a második, bár ugyanilyen arányban végződött a svéd teniszező javára, tíz perccel rövidebb volt. A 3. játszmában Šmid szerzett vezetést, de 24