Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-04 / 209. szám, kedd
A béke és az ifjúság Új műsor a szovjet televízióban Kérdezzék meg egy idős embertől, hogy életének melyik szakaszára emlékezik legszívesebben. A többség azt feleli, hogy az ifjú korára. Fiatal fejjel mindenki azonnal meg akarja ismerni, hogy mi az élet, a hivatás, a szerelem, a kötelesség és más efféle fogalom, amelyeknek megértéséhez hosszú évtizedekre lesz majd szüksége. Az idősebbek tapasztalata persze fontos. De az idősebb nemzedékhez tartozó emberekről szóló, legszínesebb elbeszélés sem pótolhatja a fiatal számára azt, hogy vele egykorúakkal beszélgessen a közös problémákról. „A béke és az ifjúság" heti televíziós műsor, amely a múlt esztendő végén indult a szovjet televízióban, ennek a beszélgetésnek az alapját vetette meg. Ez a műsor még nagyon fiatal, s ezért alighanem korai volna következtetéseket levonni. Úgy vélem, az a mintegy 2500 levél, amelyet az ifjúsági szerkesztőség havonta kap, segítséget nyújt e műsor számára ahhoz, hogy végleg kialakuljon, saját arculatra tegyen szert, s a figyelmet azokra a problémákra terelje, amelyek a fiatal nézőket valóban izgatják. Egyelőre a következőt lehet határozottan kijelenteni: „A béke és az ifjúság"-az első és egyetlen olyan műsor a szovjet televízióban, amely az ifjúsághoz szól, amelyben fiatalok beszélnek fiatalokkal, ahol a zene, a szórakoztatás és az időszerű politikai hírek sikeresen ötvöződnek egybe, a műsorokat pedig a fiatal nézők ízlésének és igényének figyelembevételével alakítják ki, s ezek az adások érdekesek és változatosak. Jelenleg csaknem mindegyik adásban a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó előkészületeiről is szó esik - ez a jövő nyáron lesz Moszkvában. Abból, ami manapság a világban történik, sok minden azelőtt csak a hivatásos politikusokat érdekelte. Most azonban - a nemzetközi feszültség fokozódása révén - a nagy politika kérdései egyre közelebbről érintenek közvetlenül mindenkit. Emlékeznek rá, hogyan is írta Saint-Éxupéry bölcs és örök érvényű könyvében, A kis hercegben: „Az emberek nem túl sok helyet foglalnak el a Földön. Ha kétmilliárd lakója egyszer összejönne, s egyetlen tömeggé válna, mint valami gyűlésen - akkor valamennyien köny- nyúszerrel elférnének egy 20 mérföld hosszú és 20 mérföld széles térségben. Ha összejönnének... „A béke és az ifjúság“ műsoraiban különböző országokból való fiatalok beszélnek fájdalommal és izgatottan a bolygónkon élő emberek megosztottságából származó veszélyekről, arról, hogy a legfontosabb a világon - a béke, amelyet komoly veszély fenyeget. Egy NSZK-beli diák például így érvel:- Úgy gondolom, hogy a legutóbbi években, különösen a legutóbbi hónapokban a helyzet sok tekintetben különbözik attól, ami a hetvenes évek elején volt. Azért, mert a lakosság nagy része, elsősorban az ifjúság, bekapcsolódott a békeharcba. Mintegy az NSZK-állampolgár által felvetett témát folytatva, temperamentumosán és energikusan cseng egy jereváni fodrász monológja:- Mi a béke? A béke: tavasz, édesanya, gyermekek, randevúk, könyv, öröm, tenger - érti? Mindez: a béke. Hogy pedig tudatosítjuk ezt - képzelje el, hogy mindez nincs. Akkkor béke sincs. Ezért kell béke - bármi áron. Ugyancsak „A kis herceg“-ben olvashatóak ezek a szavak: „ Látogass el a Föld bolygóra. Egészen jó hírneve van". Azóta sok minden megváltozott. Azoknak, akik ma harmincévesnél fiatalabbak, ki kell majd javítaniuk bolygónk hírnevét, amely alapos csorbát szenvedett. Ez csak közösen végezhető el - ezért annyira fontosak a különböző országok fiataljainak találkozói. Sem az újság, sem a film, sem a televízió - egyetlen tömegtájékoztató eszköz sem pótolhatja a fiatalok közvetlen érintkezését. A Szovjetunióba sok országból érkeznek turisták és küldöttségek. „A béke és az ifjúság“ műsor gyakorlatilag mindegyik adásában szó esik a szovjet és más országbeli fiatalemberek és lányok találkozóiról. Ezek során őszinte kérdések és ugyanolyan őszinte válaszok hallatszanak a képernyőről. Egy angol fiatalemberhez ezt a kérdést intézték:- Mondja, miért jött el a Szovjetunióba? Válasz: Mi sokat tudunk a Szovjetunióról, de nem vagyunk egészen bizonyosak abban, hogy tájékozottságunk hiteles. Szeretnénk magunk eligazodni... Amit most láttunk, az nem egyezik meg azzal, amit hallottunk... Valóban, jobb egyszer látni, mint százszor hallani. A velük egyidős, külföldi fiatalok élete iránt tanúsított érdeklődés az ifjú szovjet nézők körében a hazá- jukbeli fiatal kortársaik életével kapcsolatos, nem kevésbé élénk érdeklődéssel párosul. Sok olyan levél érkezik a szerkesztőségbe, amelynek írója azt kérdezi, hogy szervezhetné meg a legjobban szabad idejét. Válaszul az ifjúsági szerkesztőség újságírói a Lvovban élő, lelkes fiatalokról állítottak össze műsort - ők az ódon házak pincéit igen érdekes ifjúsági klubokká alakították át. Azok pedig, akik ezt az örök kérdést igyekeznek eldönteni maguk számára: mi legyek? - olyan fiatalokról szóló portrék sorozatát láthatják e műsorban, akik már megtalálták önmagukat, akik meglelték helyüket az életben, Rusziko Petvejasvili tizenöt éves tbiliszi iskolás lány rajzainak párizsi kiállítása, Sztanyiszlav Bunyin zongoraművésznek, a Moszkvai Konzervatórium melletti Központi Zeneiskola növendékének ragyogó győzelme egy nemzetközi versenyen, Garri Kaszparov fiatal sakk- nagynester sorozatos diadalai - mindez annak a megfeszített munkának az eredménye, amely a tehetséggel párosulva, a siker és az elismerés záloga. A zenekedvelőknek „A béke és az ifjúság“ műsor révén kitűnő lehetőségük van arra, hogy valamennyi zenei újdonságról és eseményről állandóan tájékozódjanak. A műsorok szerkesztői megismertetik nézőiket az egé?z világ népszerű és kezdő előadóművészeivel. E műsor megszületését persze viták és eszmecserék kísérték; a televízió gyakorlati szakemberei és teoretikusai között is hosszú viták folytak, s ezek mind a mai napig tartanak. A műsor kialakításán három forgatócsoport dolgozik - ezeknek a tagjai újságírók, rendezők, operatőrök. A képernyő lehetőségei, a televízió technikai eszközei gazdag tárházának fel- használása - színessé, dinamikussá, emlékezetessé teszi ezt a műsort. Viktor Krjukov rendező, azoknak az egyike, akik az új műsor megformálásán dolgoznak, ezt így magyarázta:- Bizonyos vagyok benne, hogy az ifjúsági adást ma az egyik vezető hely illeti meg a televízióban, ennek színesnek, változatosnak kell lenni. Nevelni csak a fiatalokat lehet, mivel az érett embereket átnevelni már majdnem céltalan... Szórakoztatva kell nevelni, és nevelve kell szórakoztatni. A televízióhoz intézett egyik levél írója pedig így fejezte ki azt, hogyan vélekedik erről a műsorról: „A béke és az ifjúság országos műsor nekem azért tetszik, mert témái időszerűek, mert szenvedélyesen, konkrétan szólítja fel a fiatalokat arra, hogy tevékenyen harcoljanak a békéért, az igazságosságért. Ez a műsor nemcsak részletesen megmagyarázza azt, ami országunkban és a világ más országaiban történik, hanem azt is megmutatja, hogyan tudja az ifjúság eredményesebben latba vetni képességeit". IRINA PETROVSZKAJA KÉPEK ÉS SZAVAK Aligha van még egy város a világon, amely ezeréves történelme ' során annyiféle nevet és díszítő jelzőt kapott volna vissza-vissza- térö látogatóitól, mint Prága. Volt idő, amikor a Városok Anyjának nevezték, de voltak olyan évek is, amikor a Városok Királynőiéként emlegették. Goethe a világ kók07 rónájának drágakövét látta benne, mások Rómához és Firenzéhez hasonlították, noha bizonyára ők is tudták, hogy Prága, az Prága. Hogy valójában egyetlen városhoz sem hasonlítható. Ha akarod, lehet Arany Prága, a tornyok városa, ha úgy tetszik, a múzeumok városa - az én szívembe apró tereivel, múltba futó utcáival, titkokat rejtő árkádjaival, buja kertjeivel és megkapó kiállításaival lopta be magát. Lehet tavasz, lehet nyár, zegzugos utcáiban egymás után több kiállitóterembe is betérhet az ember. A Károly-híd közelében találha- • tó Állami Könyvtár kiállítócsarnoka most éppen Jan Nerudának állít emléket. A százötven évvel ezelőtt született író, költő, újságíró és kritikus, a cseh lírai realizmus egyik megalapozója, aki Vörösmartyért, Petőfiért és Jókaiért ugyanúgy lelkesedett, mint Heinéért, Hugóért és Puskinért, könyveinek legelső és legújabb kiadásai mellett fényképeivel és’ kézirataival is jelen van a hűvös falak között. Aki végignézi a gazdag gyűjteményt, nem mindennapi emberi sorsba lát bele. Fény és árnyék, csend és kiáltás váltakozik a tablókon. Ahány kép, annyi állomás: egy mállott falú kis ház a mágnáspaloták alatt, egy szerkesztőség, ahol irodalmi folyóirat készül, egy iskola, ahol már tanítóként látjuk, egy írónő, akihez bensőséges kapcsolat fűzi: Karolina Svétlá, egy másik női arc, az „örök menyasszony“, a másik nagy szerelem, aztán ismét Neruda, de már egyre megtörtebben, a végén egyedül, betegen. Közben könyvek, kéziratok és megint könyvek. Csehül, magyarul, oroszul, franciául, németül... megsárgult lapok, vakítóan fehér oldalak. Könyvek, arcok, életek. Moldva-parti históriák. Kozmikus dalok. Pénteki énekek. Történetek a régi Prágából. Hogy milyenek? Szomorúak és elkese- mőeK. Csípősek és humorosak. Olyanok, amilyeneknek csak egy éles megfigyelőképességú író láthatta őket. Egy ember, akit a nemzet és a haza sorsa mellett a tragikus és a groteszk emberi sorsok érdekeltek a leginkább. Mert Jan Nerudát - kora irodalmi hagyományaival ellentétben - az „elfecsérelt“ életek izgatták. Ezért aztán a legtöbbször azokról mesél, akikről a „jobb“ körökben jobb volt hallgatni. Prózai műveiben, karco- lataiban egymás után rúgja fel az előítéleteket; írásaiban teljesen lemezteleníti az emberi lelket, s a szürke felszín alatt valósággal lángol a belső feszültség. Jan Neruda nem az ünnepnapok, hanem a legszürkébb hétköznapok írója. Olyannak mutatja az életet, amilyennek látja. Nem szépít, nem fényesít. Még akkor sem, ha mást várnak tőle. Nerudát csak a kisember élete foglalkoztatja. Az a lélek, amely olyan szürke, mint a legszürkébb, legkopottabb ruha. Hogy mi maradt utána? Egy könyvtár, semmi más. Hogy mit hagyott ránk? Egy könyvtárat - és nem akármilyet.- SZABÓ - ÚJ FILMEK Csak egy napra (bolgár) Nyikolaj Volev bolgár rendező néhány évvel ezelőtt A hasonmás című szatirikus vígjátékával hívta fel magára a figyelmet. Az elsőfilmes rendező főleg egyéni látásmódjával keltett meglepetést, s debütáns munkáján önfeledten lehetett nevetni, derülni.- Nem kevésbé mulatságos mostani filmje is, a Csak egy napra. Központi alakja egy anekdoti- kus figura, amolyan Bolond Istók, akit baleknak mondanánk. De ez a megszállott álmodozó s pitiáner ügyeskedő a letűnt idők hőse. Közvetlenül az első világháború előtti években tengeti életét, s merész terveket sző, hogyan szabadíthatná meg népes családját a nyomortól és ínségtől. Mentalitását tekintve szinte Chaplin édestestvére, ő is oly szerencsétlenül csetlik-botlik, mint klasszikussá vált elődje, őt is örökösen becsapják, rászedik, kihasználják; ö az, akit mindig ellöknek, de aki újból talpra áll, mert született optimista, javíthatatlan derűlátó. Hiszékenysége, együgyüsége szórakoztat, de szánalmat is kelt. Nikola Sztatkov két elbeszélése alapján készült a film forgató- könyve, az író közreműködésével. A nem éppen eredeti, de kiváló vígjátékötletet a rendező egyéni Szerelmi szenvedély látásmóddal és tehetséggel aknázza ki, úgy fakasztva nevetést, hogy közben bemutatja az elsó világháború előtti bolgár falu életét is. A főhős jellemrajza sokszínű, az alkotók Purkót jellegzetes népi figuraként, eredeti egyéniségű kisemberként láttatják. Jól alkalTodor Kolev (Jobbra) a bolgár film főszerepében mazkodtak a film szatirikus hangvételéhez a színészek is. Todor Kolev, akit A hasonmás kettős szerepében ismerhettünk meg, a kudarcot kudarcra halmozó, az önmagát is áltató, szerencsétlen földönfutó szerepében otthonosan mozog. Rendkívül szuggesztív, egyéni figurát állít elénk Iszhak Finci, az adószedő és végrehajtó alakítója. Nyikolaj Volev müve sajátos színfoltot jelent a bolgár film- művészetben. (olasz) Regényadaptáció ez az olasz film Iginio Ugo Tarchettí (1841-1869) Fosca című, befejezetlen alkotásának a filmváltozata. Az irodalmilag és emberileg is vitatható értékű regény cselekménye 1863-ban játszódik, s egy határmenti lovasság világát tárja elénk. Különös szerelmi történetet ábrázol az alkotó, s bár érdeklődésének középpontjában e furcsa pár áll, a cselekmény társadalmi hátterének, s magának a kornak is nagy szerepe van a műben, hiszen döntő mértékben meghatározza az emberi kapcsolatokat, jellemeket. A melodrámába hajló komor szerelmi történet hőse egy lovaskapitány; a fiatal és jóképű Giorgi- ónak a városban szépséges szeretője van, ezért szinte felfoghatatlan, hogyan lesz rabja egy gyógyíthatatlan beteg asszonynak, hogyan esik áldozatul szenvedélyes érzelmeinek. Kezdeti ellenszenve a testi leg-lel ki leg beteg asszony iránt lassan együttérzéssé és megértéssé, majd oly erős érzelmi kötelékké alakul, hogy mindkettőjük számára végzetes lesz. Fosca csúnyasága és betegsége, görcsös ragaszkodása, vágyakozása, fellobbanó szerelme eleinte taszítja a férfit, később viszont vonzza, s olyannyira hatalmába keríti, hogy nem tud és nem is akar tőle szabadulni. Ettore Scola rendező, akinek alig néhány hete láthattuk Egy különleges nap című alkotását, kifinomult érzékkel alkalmazta filmre ezt a furcsa történetet. Nem csupán az volt a célja, hogy megjelenítse ezt a különös szerelmi kapcsolatot, emberi sorsot, hanem arra törekedett, hogy képet fessen a múlt század világáról, s érzékletesen ábrázolja a kor szellemét. Jó esztétikai érzékkel rendezte meg filmjét, gondosan ügyelve a színekre, a miliőre. Ettore Scolára a kitűnő színészvezetés jellemző; ezúttal olyan kiváló egyéniségekkel dolgozott együtt, mint Laura Anto- nelli, Jean-Louís Trintignant, Bernard Blier. A főszerepeket a nálunk eddig ismeretlen Valeria D’Obicira, és Bemard Gíraudeau- ra bízta, akik a színészi kifejezőeszközök széles skáláján játszva meggyőzően alakítják szerepüket.-ymA mozik most Játsszák az Édes gondok című szlovák vígjátékot, melyet Juraj Herz rendezett. A képen a film egyik humoros jelenete. ÚJ £XÚ 4 1984. IX. 4.
