Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1984-09-28 / 230. szám, péntek
A proletár internacionalizmus jegyében Az I. Internacionálé megalakulásának 120. évfordulójára A XIX. SZÁZAD DEREKÁN a polgári forradalmak kudarca az európai országok többségében egyet jelentett a reakció korlátlan uralmával. A hatalom vágyától vezérelt burzsoázia mind gyakrabban és nyíltabban szövetkezett korábbi ellenfeleivel. Volt harcostársaival, a néptömegekkel szemben szövetségesre talált a félfeudális arisztokráciában, az abszolutista bürokráciában, a korabeli társadalom militarista köreiben. A barikád egyik oldaláról, a forradalmiról, nyíltan átállt annak a másik, ellenforradalmi oldalára. A következő évtizedek meggyőzően bizonyították, hogy ez nem ideiglenes szövetség. A korábban antagonista gazdasági struktúrák, intézmények és ideológiák kezdtek kölcsönösen átfonódni. S mivel a burzsoázia tartott a feudális viszonyok csökevényei felszámolásának demokratikus, „plebeju- si“ módjától, kivezető utat látott az ún. bonapartista jellegű rendszerek hatalomra juttatásában, osztálya egésze érdekében a burzsoázia legreakciósabb részének diktatúrájában. Csakhogy a legkeményebb kezű burzsoázia sem fojthatta el teljesen az általános demokratikus tendenciákat, amelyek a munkás- mozgalmat jellemzik. A munkások tevőlegesen részt vettek az európai demokratikus történésben, és harcuk a helyi reakciós erők ellen gyakran összeurópai jelleget öltött. A proletariátus szociális fejlődésének új szakaszában a nemzeti felszabadulásért folytatott mozgalom mellett jelentősen fellendült a forradalmi demokratikus és a munkásmozgalom. A múlt század ötvenes és hatvanas éveiben ez lett Európában a politikai és az ideológiai élet súlypontja. Ezért a leigázott népek felszabadító mozgalmának további fejlődésére is nagy hatással volt az az álláspont, amelyet iránta a forradalmi munkásmozgalom egyes áramlatai foglaltak el. MIUTÁN A MUNKÁSMOZGALOM megteremtette a proletariátus tudományos világnézete létrejöttének előfeltételeit, előrelépése megkívánta, hogy a munkástömegek magukévá tegyék a marxista tanítást, és a munkásmozgalom összefonódjon a marxizmussal. Jóllehet a polgári demokratikus és a kispolgári radikális ideológiának, valamint az utópista szocializmus különféle irányzatainak hatása megnehezítette azt, hogy a proletariátus tudatosítsa sajátos társadalmi helyzetét, a tőkés ipar és mezőgazdaság fejlődése objektíve megkívánta ezt a folyamatot. Elméletileg már Marx és Engels tisztázta a munkásmozgalom általános demokratikus, össznépi, illetve sajátos feladatai közti dialektikus ellentmondást. S noha a marxista gondolatok még nem nagyon terjedtek el, a munkásosztály tudata ebben az irányban fejlődött. A munkásság élet- és harci tapasztalatai formálták mély demokratizmusát, és egyben erősítették önállósulása tendenciáit, azt a törekvését, hogy társadalmi és politikai erőként léphessen fel. Az ötvenes és a hatvanas évek politikai helyzetében a munkások felismerték, hogy önálló politikai érővé váltak, gazdasági helyzetüknél és létfeltételeiknél fogva mindinkább tudatosították - immár nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi méretekben is - osztályuk mindennapos érdekeinek, sorsának és harcának egységét. A proletár szolidaritás, amelynek történelmi törvényszerűségét Marx és Engels már a negyvenes évek végén tudományosan bizonyította A Kommunista Párt Kiáltványában, az elmélettől függetlenül objektív eredménye lett a proletariátus gyakorlati forradalmi mozgalmának. Az osztályöntudat növekedése elsősorban a sztrájkharcok elterjedésében, a munkásszervezetek megújulásában nyilvánult meg, amivel a munkás- osztály fokozatosan megszüntette a politicizmusát és elszigeteltségét. Erről tanúskodnak már a francia és az angol munkások első kapcsolatai az 1862. évi párizsi világ- kiállításon, közös szolidaritás-vál- lalásuk más országok munkásainak sztrájkharcával, valamint az ír és a lengyel nemzeti felszabadító mozgalom támogatása. A munkásszervezetek nemzetközi egyesülésére ható további jelentős ösztönzés volt elsősorban az 1863. évi lengyel felkelés. Az angol tradeunionisták kezdeményezésére 1863 áprilisában és júniusában a londoni St. James’ Hallban nagygyűlést tartottak, amelyen az angol és a francia munkás- osztály képviselői cselekvóen elmarasztalták kormányaik lengyel nép elleni politikáját és kifejezték rokonszenvüket a lengyel felkelőkkel. A Lengyelország függetlenségéért vívott harc iránti szolidaritás kifejezése arra a gondolatra veszette a nagygyűlés résztvevőit, hogy létrehozzák a munkások nemzetközi szervezetét, ámbár ezt a szervezetet minden küldöttség másképp képzelte el. Az ezzel kapcsolatos nézetek eltérése kifejezésre jutott a több mint egyéves előkészítési időszakban, elsősorban az előkészítő bizottság dokumentumaiban. A munkásokhoz intézett felhívások ugyan eléggé világos gazdasági programot foglaltak magukba, de még nagyon ködösen fogalmazták meg a munkásosztály szélesebb feladatait. Viszont rendkívül fontos volt, hogy mindezt uralta a nemzetközi összefor- rottság szükségének gondolata. AZ ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG jelentős lépése volt a kapcsolat felvétele a német munkások londoni kommunista művelődési egyesületével, amely 1847-ben elfogadta Marx és Engels tanítását, és már évek óta központja volt a tudományos kommunizmus gondolatai népszerűsítésének. A londoni egyesületnek mindig nemzetközi jellege volt, mivel soraiban tömörítette a munkásokat nemcsak Németországból, hanem a skandináv országokból is, továbbá magyarokat, lengyeleket, belgákat, oroszokat, cseheket, franciákat, olaszokat és angolokat. Ennek köszönhetően a hatvanas évek elején ez az egyesület elismert központja lett a londoni proletár emigrációnak, amely szorosan kötődött a németországi, a svájci és az angliai munkásszervezetekhez. A Nemzetközi Munkásszövetség alapító gyűlésére 1864. szeptember 28-án került sor a St. Martin’s Hall kistermében, ahol a munkás- és a demokratikus szervezetek gyakran tartották találkozóikat, üléseiket. Itt jött létre a proletariátus elsó tömeges nemzetközi szervezete. Bölcsőjénél ott álltak későbbi vezetői, Marx és Engels, a tudományos kommunizmus alapítói. Az I. Internacionáléban kifejtett tevékenységüknek, valamint az elsó proletár forradalmi marxisták magva összeforrottságának köszönhetően a proletariátus nemzetközi szervezete fontos szerepet tölthetett be a nemzetközi munkásmozgalom történetében. Az I. Internacionálé fontos szakasza lett a marxizmus alapítói harcának a munkásság politikai pártjáért. E harc keretei között folytatták azt a munkásságukat, amelyet még a Kommunisták Szövetségében kezdtek meg. Az Internacionálé célja a különböző országok széles munkástömegeinek egyesítése volt. Dokumentumaiban nem volt feltétlenül szükséges rögzíteni a proletárdiktatúra jóval korábban megfogalmazott gondolatát, mivel azt egyes országok proletariátusa még nem volt képes teljes szociális és politikai mélységében elfogadni. Egyidejűleg azonban kiemelték, hogy a munkásosztály ügye nem győzhet addig, amíg a politikai hatalom a földbirtokosok és a nagytőkések kezében összpontosul, akik ezt a hatalmat felhasználják kiváltságos helyzetük tartós megőrzésére. Ezért Marx hangsúlyozta, hogy a munkásosztály nagy feladata a politikai hatalom kivívása. Maguk az európai politikai fejlemények meggyőzték a munkás- osztály nemzeti osztagait, hogy a proletariátusnak részt kell vennie a politikai életben, és önálló politikai erővé kell egyesülnie. Ezért volt rendkívül fontos tudatosítani, hogy abban az időszakban, a kapitalizmus rohamos fejlődése következtében, a munkásság növekvő létszámának abban az esetben van súlya, ha kötőanyaga a szervezettség, és ha vezetők állnak az élen. Ez volt a csírája annak a lenini gondolatnak, miszerint a proletariátus csak akkor alakíthatja át a világot, ha saját politikai párttal és tudományos elmélettel rendelkezik. MÁR A SZÖVETSÉG PROGRAMDOKUMENTUMAI határozottan megindokolták a világ proletárjai nemzetközi szolidaritásának és felaprózottságuk megszüntetésének szükségét. A proletariátus elsó tömeges nemzetközi szervezetének sorsára, fejlődésére és a munkásosztályra gyakorolt befolyása jellegére döntő módon hatott az, hogy éppen Marx lett a tényleges vezére. Elsó ízben ált a tömegek élére tudósember, aki nemcsak az elnyomottak és kizsákmányoltak, a proletariátus szolgálatába állította a tudományt, nemcsak népszerűsítette, és a munkások tudatába plántálta a tudományos kommunizmus tanítását, hanem arra is megtanította őket, hogy tudományosan gondolkodjanak. A Nemzetközi Munkásszövetség megalakulása és tevékenysége ilyenképpen kezdettől fogva tükrözte a munkástömegek gondolkodásában bekövetkezett jelentős változásokat, az egység megteremtésének óhaját. A nemzetközi proletariátus cselekvési egységének megnyilvánulásai és eredményei jelentős fellendülésAz emberi szervezetre a test hőállandósága jellemző (36-37 C°). Ezt részben az agyi hőszabályozó központ önmagától biztosítja - a bőrfelületen elhelyezkedő hóérzékelő pontok segítségével, az általuk jelzett inger impulzusa szerint (a hidegérzéke- lő pontok pl. a levegőmolekulák lassú mozgását, a melegérzéke- lók gyors mozgását jelzik). Testünk hőmérsékletének állandóságát ezen kívül biztosítja az agykéreg is, a hideg vagy a meleg tudatos felismerése révén. A hideg hatására a vér lehűlése értesíti az agyi hószabályozó központot a lehűlésről. Ennek következtében működni kezd a hóleadás gátlására és a testhőmérséklet fokozására szolgáló rendszer úgy, hogy a bőrön átáramló vérmennyiség csökken, ugyanakkor pedig fokozódik a belső szervek, főleg a máj anyagcseréje. Ezáltal a test hőmérséklete visszanyeri kívánt értékét. A hőérzékelés következménye azonban a tudatos alkalmazkodás is. Az ember ilyenkor igyekszik az ellentétes hőmérsékletű közegbe kerülni (pl. ha fázik melegbe, ha melege van hűvösbe.) A szélsőséges hőingadozások megnyilvánulása a természetben lényegében az időjárás viszontagságaival egyenlő. Ezek hatása csökkenthető a test edzettségének, s ezáltal ellenállóképességének a növelésével. Ezt a célt szolgálja az időjárásnak, az időszaknak és a napszaknak is megfelelő öltözködés. Tudjuk, hogy így tettek már őseink is. Ma a célszerűségnek, az egészségügyi szempontoknak kellene érvényesülniük, háttérbe szorítva a divatot, vagy a népszokások diktálta „módit“. Napjaink szociális körülményei következtében nem okozhat problémát a ruházkodás. Ezért rosszul öltözött emberrel ma már hez vezettek. Az Internacionálé fennállása alatt évről évre kiéleződött a proletariátus és a burzsoázia osztályharca. A burzsoázia értetlenül állt szemben a proletár szolidaritás erejével, amely kifejezésre jutott a sztrájkharcokban. Csakhogy törvényszerű volt, hogy a nemzetközi proletariátus cselekvési egysége a leginkább éppen a gazdasági harc szférájában nyilvánult meg, ahol az osztályérdekek ellentétje a legnyilvánvalóbb volt, és ahol saját élettapasztalatai alapján ezt az ellentétet minden munkás megérthette. A munkásmozgalom szempontjából jelentős előrelépés volt az I. Internacionálé kongresszusain a proletariátus szociális és gazdasági harca elveinek elfogadása. Ide tartozott a nyolcórás munkanapnak, a gyermek- és a nőmunka korlátozásának követelménye, a szakképzésnek, a szövetkezeteknek, a szakszervezeteknek kérdései stb. A gazdasági harc programja a marxizmus klasszikusainak elméleti megállapításaira és a munkásmozgalom gyakorlati harca több mint két évtizedes európai és amerikai tapasztalataira épült. Az Internacionálé életének és egyben az egész munkásmozgalomnak fontos eseményévé vált az eszmei és a politikai szakítás a proletármozgalom nem marxista, ellenséges és káros eszmei irányzataival. A munkásosztály Internacionáléban tömörült képviselőinek zöme elvetette a tradeunio- nizmust, a proudhonizmust, a harc anarchista módszereit és formáit. Ily módon jutott kifejezésre az európai munkásmozgalomban a kispolgári szektás és reformista nézetek elleni harc. Az I. Internacionálé kongresz- szusainak határozatai így fokozatosan szilárd egységbe kovácsolták a proletariátus gazdasági és politikai küzdelmét. Ezek a határocsak ritkán találkozhatunk. Annál több viszont a helytelenül öltözkö- dók száma. A ruházat nemcsak az időjárás viszontagságai ellen véd, hanem megóv a sérülésektől és szabályozza a hóveszteséget. Fontos követelmény, hogy mindig az időjárásnak megfelelően, nem pedig a naptár szerint válasszuk meg ruházatunk anyagát, színét, de még szabását is. A ruhaanyagok szigetelóképes- sége az egyes szövetrostok közötti légréteg vastagságától függ. Minél több a rostok közötti levegő, annál jobb a szigetelóképesség. A legjobb hőszigetelők a szőrme, a gyapjú, a lazán szőtt gyapot, a belőlük készült anyagok. A ruhaszövetek szigetelóképességén kívül fontos nedvszívóképességük is. Legnehezebben a gyapjú vize- sedik át, könnyebben a gyapot, legkönnyebben a vászon és a selyem, akárcsak a műselyem és a műanyag. A téli ruhaneműk anyaga vastagabb, sötétebb színű, a nyáriaké vékony, világos színű. A napfény sugárzását a legjobban a fehér anyag veri vissza. Arra kell ügyelnünk, hogy melegben kerüljük a túlöltözkö- dést, hidegben pedig a túl könnyű öltözéket. Mindkét megoldás egészségtelen. A helyes nyári öltözet. Nyáron legelőnyösebb a minél kevesebb (egy-, vagy kétrétegű) világos, könnyű, szellós ruházat. Tekintettel a várható izzadásra, az alsónemű nedvszívó anyagú legyen. Nyáron a tűző nap ellen ajánlatos kalapot, kendőt viselni. Lábbelink legyen kényelmes, alacsony szárú, vékony bőrből vagy vászonból készített, szabását illetően minél szellózőbb (szandálszerú). A helyes téli öltözet. Hideg időben ajánlatos a több réteges öltözet. így megelőzhetők főleg a hű- léses betegségek. Célszerű a trizatok annak köszönhetőek, hogy magukba foglalták az általános demokratikus követelményeket és a munkásosztály időszerű feladatait, magukra öltötték a proletariátus politikai programjának jellegét az osztályharc soron következő időszakára vonatkozóan. A tudományos kommunizmus mélységes igazának fokozatos megértése a munkásosztály harca céljának, a jövő szocialista társadalma alapjai lefektetése szükségességének tudatosításával is járt. Elérése megkívánta a magán- tulajdon és a tőkés rendszer erélyes felszámolását. S ezért a tömeges munkásszervezetek képviselői már az I. Internacionálé idején, a nemzetközi proletariátus közös harcának ebben az elsó szakaszában síkraszállhattak a szocializmusért. NOHA MÉG SOK IDŐ TELT EL a cél eléréséig, és a Munkásszövetség elsó sikerei ennek az útnak csak a kezdetét jelölték, az I. Internacionálé megalakulása mindmáig megőrizte történelmi jelentőségét. A nemzetközi munkásmozgalom előtt még sok kemény próbatét, sót kudarc állt. De még azokéból is, mint például a proletárdiktatúra megteremtése első kísérletének, a párizsi kom- münnek a vereségéből is levonta a történelmi tanulságokat. A nemzetközi proletariátus - tapasztalatai alapján - meggyőződött arról, hogy helyes irányban halad: a tudományos marxista elmélet következetes és mély elsajátításának, szocialista öntudatosodásának útján. Csak ezen az úton érhető el ugyanis a munkásmozgalom fő célja - csak így dönthető meg a kapitalizmus, és csak így építhető fel a szocializmus. Éppen ezt az utat cövekelte ki a nemzetközi munkásosztály számára első tömeges nemzetközi szervezete, az I. Internaacionálé. FLORENTÍNA PRÔČKOVÁ kóból készült, kitűnően szigetelő alsónemű, rá felsőruha, pulóver vagy kötött kiskabát, végül nagykabát. Kemény télben nőknél előnyösebb a nadrágviselet, mint a szoknya. Ha a lányoknak (oktalanul) tiltják a nadrágviseletet, a szoknyához ajánlatos meleg harisnyanadrágot hordani. A nők könnyű téli öltözete (miniszoknya, alatta rövid bugyi) ártalmas divathóbort, melyet a bőr és az alhasi szervek sínylenek meg. Sok betegség forrása lehet a hideg időben hordott vékony múszálas harisnya és a körömcipó is. A magas sarkú cipó viselése nemcsak nyáron, hanem télen is ártalmas. Télen - a gerinc és a sarokizület egészségtelen megterhelésén kívül - lábficamot vagy törést is okozhat. Minden életkorban, de főleg az idős emberek esetében ajánlatos legalább télen laza szövésű trikó alsóneműt viselni. Lassabban szívja fel az izzadságot a bőrről, kevésbé tapad, porózussága folytán a felvett verítéket elpárologtatja anélkül, hogy a bőr jelentősebben lehűlne. A vászon, selyem, műselyem anyag viszont könnyen rátapad a bőrre, izzadáskor átnedvesedik. Ha pedig a ruha résein átjutó hideg szél éri az alatta levő bőrfelületet, az alaposan lehűl. Ennek következetében keletkeznek az izom vagy izületi bán- talmak. Télen a zárt gallér, a sál gátolja a nyakon és a mellkas elülső felületén a hóleadást. A szabadban télen soha ne járjunk fedetlen fővel. A kéz lehűlését meleg kesztyű viselésével gátoljuk meg. Gondoskodjunk megfelelő téli lábbeliről is. Leginkább a meleg, vastag talpú, magas szárú, vízhatlan cipő (vagy csizma) véd a hideg és nedvesség ellen. Végezetül szeretném még megjegyezni, ne feledkezzünk meg az öltözködéssel kapcsolatos higiéniai szabályokról sem. Ruházatunk tisztán tartása, illetve a ruhaneműk megfelelő gondozása és váltása egyben kulturáltságunk névjegye is. Dr. SZŐKE ISTVÁN ORVOSI TANÁCSADÓ Egészségünk és az öltözködés ÚJ SZŐ 4 <m 1984. IX. 28.