Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-21 / 224. szám, péntek

Győzni minden nehézségen NYOLCVAN ÉVE SZÜLETETT NY. A. OSZTROVSZKIJ Szovjet irodalomról ugyan csak a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme óta beszélünk, a szovjet irodalom azonban elvá­laszthatatlan az orosz irodalom legjobb, leghaladóbb hagyomá­nyaitól, azoknak mintegy folytatója és kiteljesedése. A szovjet iroda­lom elválaszthatatlan a valóság­ábrázolás új alkotó módszerétől, a szocialista realizmustól, mely nem csupán az orosz irodalom legjobb és leghaladóbb hagyomá­nyainak kicsúcsosodása, hanem minőségileg is egy új irodalmi irányzatnak a megtestesítője, a realizmusnak olyan új megnyil­vánulása és formája, amely nagy­mértékben hozzájárult a szovjet irodalom arculatának a kialakulá­sához. A Makszim Gorkij által megalapozott szocialista realista írói ábrázolásmód a valós problé­mákra, küzdelmekre, győzelmekre és kudarcokra irányította az írók érdeklődését és ezáltal az iroda­lom az események, történések krónikájának szerepén túl ezek szervezőjévé, részesévé, e társa­dalom győzelmes, eredmények­ben gazdag kibontakozásának tükrévé is vált. Tehetséges írók és nagy sikerű müvek egész sorával bizonyította életképességét, s azt is, hogy valóban méltó folytatója az orosz irodalom legjobb hagyo­mányainak. Napjainkban a szovjet irodalom előkelő helyet foglal el a világ irodalmában; nagynevű költők, próza- és drámaírók fém­jelzik nagyságát, eredményeit. Ez a tény a kezdeti időszak számos kiválóságának is köszönhető. Közülük most emlékezünk meg Nyikoláj Alekszejevics Osztrovsz- kijról, aki a szovjet irodalom sike­reinek egyik megalapozója volt, s aki életével és életművével tanú- bizonyságot tett a szocializmus és a szocialista irodalom nagyszerű­sége mellett. Osztrovszkij az uk­rajnai Vilija faluban született, nyolcvan évvel ezelőtt. Szülei, akik munkásemberek voltak, már gyermekkorában megtanították őt a könyv, az irodalom szeretetére. Osztrovszkij nagy érdeklődéssel hallgatta a szebbnél szebb orosz és ukrán népdalokat és népmesé­ket, melyekre édesanyja tanítgatta őt. Iskolás korában legjobb barátai a könyvek lettek. Képzeletét legin­kább a szabadsághősökről szóló könyvek foglalkoztatták, olvasott Spartacusról, Garibaldiról, Tarasz Bulbárókés olvasmányairól nagy lelkesedéssel mesélt barátainak is. Még tízéves sem volt a kis Kolja, amikor a család Sepetovká- ba költözött. Tanulmányait nem fejezhette be, mert a hitoktatójával összekülönbözött és ezért kizárták az iskolából. Dolgozni kezdett, mozdonyfűtő és villanyszerelő volt. Egészen fiatalon érdeklődött a politikai munka iránt; Ukrajnában egyike lett a Komszomol első szervezőinek és tisztségviselői­nek. Alig tizenhat éves volt, amikor már a Vörös Hadsereg katonája­ként harcolt a szovjethatalomért. A Kotovszkij-brigádnak, majd Bu- gyonnij Első Lovashadseregének volt a harcosa. Az egyik ütközet­ben súlyosan megsebesült, ké­sőbb az ízületei megmerevedtek és teljesen megvakult. A tragikus sorsú ifjú azonban nem csüggedt. Erős akarattal az írott szó fegy­verével kívánta folytatni a harcot népe és az egész emberiség bol­dogulásáért. így született meg nagyszerű regénye, Az acélt meg- edzik. A regény főhőse, Pavel Korcsagin, a szovjet irodalom vi­lágszerte ismert és egyik legro­konszenvesebb irodalmi hőse. Személyében tulajdonképpen ma­gával az íróval, tragikus, mégis szép életével, példamutató emberi helytállásával ismerkedünk meg. A kitűnő regény hazai és nemzet­közi sikere Osztrovszkijt újabb re­gény megírására serkentette. A nagybeteg író leküzdve a testi szenvedést nagy kedvvel látott hozzá a Viharok szülöttei című második könyvének megírásához, ennek azonban csupán első része készült el, mert 1936 decemberé­ben, 32 éves korában elhunyt. Az acélt megedzik főhőse a regény megfilmesítése után ismertté vált az egész világon és ékesen bizo­nyította, hogy a szocialista realiz­mus azért nagyszerű írói ábrázo­lásmód, mert a maga teljességé­ben, egyszerűségében és bonyo­lultságában mutatja be az alkotni vágyó, a közösségi eszmékért lel­kesedő és ezekért minden körül­mények között cselekedni tudó embert. Osztrovszkij nem írónak indult. Tragikus sorsa, embersége, cso­dálatra méltó tenniakarása, a né­pe és pártja iránt érzett felelőssé­ge vitte őt arra az útra, amely a világhírhez vezetett. Persze nem babérokra vágyott, magatartásá­val, tenniakarásával csak bizonyí­tani akart; az Ernest Hemingway által is tömören, frappánsan meg­fogalmazott igazságot: ,,Az ember nem arra születik, hogy legyőz­zék!“ S talán nem véletlen, hogy itt Hemingway öreg halásza jut eszünkbe, hiszen mindkettőjük­ben, Pavel Korcsaginban és az öreg halászban, Santiagóban is az ember tenni akarása öltött testet és vitte diadalra az emberi akara­tot, kitartást és szívósságot. Oszt- rovszkijról lehetetlen nem a tiszte­let, a megbecsülés, az együttér­zés hangján szólni. Hiszen élete példakép volt mindenki számára, aki emberhez méltó módon akarja leélni az életét, utolsó leheletéig a közösséget, az emberiséget szolgálva. Nemzedékek számára vált ragyogó példaképpé Oszt- rovszkij-Korcsagin alakja. SÁGI TÓTH TIBOR Prágai színházi évad A prágai Nemzeti Színház tár­sulatai figyelemre méltó, értékes műsorokkal kezdik az új színházi évadot. A prózái társulat már be­mutatta Brecht Galilei élete című drámáját, Václav Hudeček rende­zésében. Századunk nagy dráma­írója ebben az 1939-ben írt művé­ben az értelmiséget figyelmeztette hivatására az önkény elleni harc­ban. Tiltakozás ez az ellen, hogy a fasizmus visszaéljen a tudo­mány vívmányaival. A Brecht-élet- mű e jelentős darabjának műsorra tűzésével a prágai Nemzeti Szín­ház korunk legégetőbb kérdésé­ben, a béke megőrzése mellett foglal állást. A címszerepet Josef Somr játssza. A Nemzeti operaegyüttese szeptember 27-én tartja Ivó Jirá- sek Prágai Jeromos című új ope­rájának ősbemutatóját. Ivó Jirásek a kortárs cseh zene kiváló képvi­selője. Új operáját a Nemzeti Színház újranyitása 100. évfordu­lójának tiszteletére írta. Húsz Já­nos tanítványának, barátjának és védőjének - akiről tudjuk, hogy Budán is prédikált - gazdag élet­útja, tragikus végű hányatott sor­sa (tanítómesteréhez hasonlóan ő is máglyahalált halt), valamint a viharos kor társadalmi és eszmei konfliktusai adják a zenei kifejezés kereteit. Felidéződnek egyrészt a prágai utcák, kocsmák, a falvak lírai ihletésű, tavaszi ünnepségei, másrészt a konstanzi zsinat hűvös szertartásossága. Jeromos kora kiélezett ellentmondások kora: a szegénység nyomora, ugyanak­kor a klérus fényűző élete, a cseh és a német diákok közti ellenté­tek, a konstanzi zsinat kérlelhetet- lensége és Prágai Jeromos állha­tatossága, az árulás és az igazság összeütközései... Az eszméihez élete árán is hű Prágai Jeromos emlékének hatásos felidézése egyben felhívás a harcra mind­azon erők ellen, amelyek korunk­ban ismét veszélyeztetik a leg­alapvetőbb emberi értékeket. Az opera eszmei mondanivalóját egyértelműen és hangsúlyozottan kifejező zárórész a cseh nemzeti jövőbe vetett hitét ünnepli. Az elő­adást Bohumir Liška érdemes mű­vész vezényli, rendezője Ladislav Štros. Jeromos szerepében Mi­roslav Frydlewiczet, illetve Josef Hejnét láthatjuk. A prózai társulat az Új Színpa­don Ľubomír Vajdička rendezésé­ben, szeptember 18-án mutatta be Csehov Cseresznyéskertjét, amely az orosz nemesi világ pusz­tulásának és a kifejlődő tőkés vi­szonyok üzleties, lelketlen világá­nak képe, de végső kicsengésé­ben jövőbe mutató darab. A sze­replők közt van Jana Hlaváčová, Klára Jerneliová, Martin Rúžek, František Filipovský, Josef Kemr. A Smetana Színházban október 18-án mutatják be, Prágában elő- - szőr, Rimszkij-Korszakov mese­operáját, a Karácsony éjszakát. Az előadást J. H. Tichý érdemes mű­vész vezényli. A rendezést, a kivi­telezést a Szlovák Nemzeti Szín­ház művészeire bízták. Ugyancsak a Smetana Szín­házban tűzik műsorra, december második felében, Mozart csodála­tos operáját, a Don Jüant. Ezt az operát Mozart Prágának írta, ahol, mint ismeretes 1787. október 29­én Mozart személyes vezetésével ez a mű kirobbanó sikert aratott. Október elején, 3-án és 4-én mutatkozik be a prágai közönség­nek az Új Színpadon a pécsi balett­együttes. Az államközi kulturális egyezmény keretében hazánkba érkező neves együttes fellép Brnóban és Bratislavában is. A prágai Nemzeti Színház Új Színpadának idei műsorán szere­pel Václav Riedlbauch fiatal cseh zeneszerző új, Shakespeare motí­vumokra komponált, egész estés balettmúve, a Macbeth. Ugyan­csak az Új Színpadon mutatják be, november 2-án Beth Henley Pulit- zer-díjas amerikai írónőnek A szív gonoszságai című drámáját. Josef Kajetán Tylnek, a cseh drámairodalom klasszikusának művei állandóan jelen vannak a cseh színházak műsorán. A prá­gai Nemzeti Színház immár ötöd­ször újítja fel Tylnek a 15. századi cseh bányászzendülést feldolgozó Kutná Hora-i bányászok című mű­vét, Václav Hudeček rendezésé­ben. SOMOGYI MÁTYÁS A moszkvai csatában a fasiszta hadsereg súlyos vereséget szenve­dett, s ez döntően befolyásolta a Nagy Honvédő Háború kimenetelét. A vereség érzékenyen érintette a náci hadsereget és egyidejűleg szétoszlatta azt a hiedelmet is, hogy a fasiszta hadsereg legyőzhetetlen. Jurij Ozerov, az ismert szovjet rendező a második világháború meneté­ben fordulatot hozó moszkvai csatát viszi most filmre, a barrandovi stúdió munkatársaival közösen. A képen a rendező (jobbra) forgatás közben. Múzeumok, könyvek, színházak A forradalom előtti Orosz­országban összesen 213 múzeum működött. Számuk a szovjethata­lom első tíz évében megkétszere­ződött. A második világháború idején, 1940-ben már mintegy ezer, napjainkban pedig csaknem kétezer - pontosan 1852 - mú­zeum várja a szovjet közönséget. Évről évre növekszik a múze­umlátogatók száma is. 1913-ban még csak ötmillióan fordultak meg az intézményekben, 1940-ben már 34 millió volt a látogatók szá­ma. Jelenleg pedig - az 1983-as év adatai szerint - 166 millióra tehető a múzeumok iránt érdeklődő közönség. A szociológiai felméré­sek kimutatták, hogy a múzeumok látogatóinak mindössze 4-5 szá­zaléka tévedt be véletlenül egy- egy kiállításra. A könyvek iránti kereslet szinte csak csillagászati számokban fe­jezhető ki. S bár évente mind több könyv kerül ki a nyomdákból, a ke­reslet még mindig jóval meghalad­ja a kínálatot. A Szovjetunióban évente átla­gosan 8 ezer új kiadású könyv jelenik meg összesen 2 milliárd példányban. A szovjet családok 97 százaléka rendelkezik saját könyvtárral. Sokakat vonz az olvasás mellett a színház is. Jelenleg tö6b mint 600 hivatásos színház működik a Szovjetunióban. Ezekben éven­te 120 millió néző 280 ezer elő­adást tekint meg. A régi orosz birodalomban ki­lenc népnek volt saját nyelven ját­szó színtársulata. Ma a színházi előadások 47 nyelven folynak. Ka­zahsztánban például, ahol azelőtt egyetlenegy sem volt, most 30 színház működik. (BUDAPRESS-APN) Kulturális hírek □ Mondják, hogy a Szovjetunió­ban már egy nemzedék nőtt fel, a No, megállj csak! című kedves rajzfilmsorozat szeretetében. Az általában tízperces filmek, egy- egy emberségre, jó cselekedetre, helytállásra, bátor cselekvésre és sok másra oktató epizódja 8 vagy 16 milliméteres amatőrfilmként is milliós kópiaszámban forog köz­kézen. És nemcsak a Szovjetunió­ban. x □ Két év szünet után ismét meg­rendezték a lengyel fővárosban a nemzetközi plakátmüvészet ha­gyományos bemutatóját, a varsói biennálét. A kihagyás miatt a kiál­lítás kettős sorszámot (IX-X.) ka­pott. A kiállításra 42 országból 3511 művet küldött be 1100 mű­vész, ezekből 525 alkotó 874 pla­kátját állították ki. A politikai, mű­vészeti és kereskedelmi kategóri­ákban osztott ki díjat a nemzetközi zsűri: a fődíjat Frider Grindler NSZK-beli művész alkotása, a Vé­gezzenek az atomrakétákkal cí­mű plakát kapta. □ Az új évadban a müncheni Operaház oroszul adja elő Csaj­kovszkij Pikk Dámáját Jelena Ob- razcovával, Várady Júliával és Vlagyimir Atlantowal. x □ Szeptemberben Szovjetunió- szerte bemutatják az Európai tör­ténet című filmet, amelyet Igor Gosztyev rendező a Moszfilm mű­termeiben forgatott; főszereplői: Vjacseszlav Tyihonov és Beata Tyszkiewicz. x □ Georgij Taratorkin, a Bűn és bűnhődés legutóbbi filmváltozatá­nak Raszkolnyikovja a moszkvai Mosszovjet Színházban az Élő holttest Karenyinját játssza. Évek óta érlelődik bennem a téma - egy­más mellé rakosgatott élményeim sokaságá­nak rendezetlen anyagából. Élményeket mondtam, pedig sok az olyan emlék is, amelyeket legjobb volna elfelejtenem. Beval­lom, hosszú ideig nem tudtam, hogy is kezd­jek megírásukhoz - s főleg: megtehetem-e már ma, vagy várjak még, hátha újabb, tanulságosabb dolgokat tapasztalok az idei hangversenyidény kezdetén, amely szá­momra már a tizenegyedik. Ennyi ideje já­rom az ország hangversenytermeit, illetve művelődési házak hangversenyteremnek ki­nevezett helyiségeit, s most mégis erőtlenül fűzöm be a papírt az írógépbe, mintha a tizen­egy évi tapasztalat sem volna elég ennek az egyébként agyonboncolgatott kulturális, azaz komolyzenei területnek a bevilágítá- sára. Interjú önmagammal? Nem lenne könnyű, mert én hiszek a művész küldetésének létjo­gosultságában, művelődéspolitikánk alapel­veinek, eszméinek helyességében, s a mű­vészet minden olcsóságot leleplező, ember­fölvilágosító erejében. Ha a magam - iskolai pádból hozott- mércéjével mérem a bennem élő igényt, és a meglevő lehetőségeket, ezek és a megva­lósulás között egyes helyeken bizony még sok rendeznivalót találok. A zeneművész élete, amióta a világ világ, mindenkor valame­lyik intézménytől függ. Kegyetlen a mi mester­ségünk, hiszen a feladatok nem mindig jelentik vágyaink beteljesülését. Kiszolgáltatottak, Egymásért dolgozni olykor tehetetlenek vagyunk, amikor a külön­bözőképpen szervezett intézmények rende­zőitől, tehetségüktől vagy tehetetlenségük­től, ügyszeretetük fokától függ egy-egy ren­dezvény színvonala, „kimenetele“. A ze­nésznek nincs módja a válogatásra - legfel­jebb lemondhatja a hangversenyt. így vi­szont saját küldetéséről vallott nézetével ke­rül ellentmondásba. És nem a megrendelt műsorok művészi színvonalának felismeré­sével hadilábon álló, régóta jólismert kulturá­lis felelőst, nem is a könnyebben eladható vásári esztrádműsorokon vagy harsány ope­rett-egyvelegeken félre nevelődött, a ripacs­kodó,, félprofikat“ művészeknek hívó közön­séget bünteti ezzel. Neki, az igazi művész­nek, tudnia kell, hogy a kultúra sohasem támad, hogy az emberektől a társadalom, az erkölcs, a politika, az egyetemes kultúra iránt csak úgy várható érdeklődés, ha nem taszít­ják őket az olcsó mulatságok által kiváltott, a jövőteremtéssel mit sem törődő igénytelen cinizmusba. A szórakoztató-osztályok képviselői, mű­vészeti ügynökségeink anyagi éltetői olykor finnyás modorban vesznek tudomást a ko­molyzene helyenkénti tengődéséről, főleg vidéki helyzetéről. Segíteni nem tudnak, illet­ve talán úgy tudnának - ha akarnának is -, hogy a műsorpolitika alakításában részt vesznek mindazon művészeti ágazatok kép­viselőivel, akik jól tudják: nem egymást ta­gadni, hanem egymást folytatni, egymásért cselekedni jöttünk az időben. A művész pedig dolgozzon becsülettel, bízzon saját erejében - a megújulás, az embernevelés, a nemzeti vagy nemzetiségi kultúra gyarapí­tása, s a stíluszavarban rendet teremtő őszinte, tisztességes művészet érdeké­ten- RÁCZ TIBOR ÚJ SZÓ 6 1984. IX. 21.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents