Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-15 / 192. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1984. augusztus 15. XXXVII. évfolyam 192. szám Ára 50 fillér Nem elég learatni... Utolsó harmadába lépett az aratás Szlovákiában, a betakarí­tógépek egy részét már a cseh országrészekbe csoportosítot­ták át. A mezőgazdasági vállala­tok most a gabona további ke­zelésével foglalkoznak. Mert amint hangoztatják, nem elég a bö termést betakarítani, arra is törekedni kell, hogy azt a lehető legjobb körülmények között tá­rolhassák, hiszen a gabona csak­is így őrizheti meg tápanyag- tartalmát, így használható fel élelmezési és takarmányozási célokra. Napjaink legfontosabb fela­data most tehát az, hogy rugal­mas intézkedésekkel vegyék mindenütt elejét a tárolással já­ró veszteségeknek. Mert nem mindegy, hogy hová kerül a ga­bona, meddig marad egy része nyitott tárolókon a szabad ég alatt. Sajnos, a múlt hét végén még 150 ezer tonna gabonát nem tudtak fedett tárolóban el­helyezni, így a helyi záporok miatt egy része penészesedni kezdett. Bár a gazdasági szer­vek intézkedései alapján a nyu­gat-szlovákiai kerületből a kö­zép-szlovákiai kerületbe és a cseh országrészekbe is szállí­tottak gabonát, még mindig sok van belőle a szabad ég alatt. Persze, nem minden járásban és nem minden felvásárló kör­zetben küzdenek ilyen nehézsé­gekkel. A Mezőgazdasági Anyag­ellátó és Felvásárló Vállalat galántai (Galanta) üzeme a már pár héttel ezelőtt elkészített terv szerint vásárolta fel a gabonát, és a terméstöbbletet is sikerült elhelyeznie. A sütőipari búza felvásárlási tervét is elsők kö­zött teljesítette és egy részét már elszállította a prágai mal­mokba, hogy a kiürült tárolóhe­lyekre újabb gabonaszállítmá­nyokat fogadhasson. Hasonló­an a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) üzem is teljesítette a sü­tőipari búza felvásárlási tervét és megoldotta a tárolási problé­mákat. A két üzem példája bizo­nyítja, hogy jó szervezéssel el­helyezhető a bő termés. Mert nem kis feladatról van szó. A tervek szerint 672 ezer tonna sütőipari búzát kell felvásárolni, ami a termés 40 százaléka. Az árpa felvásárlásánál is a minőségi szempontokat kell szem előtt tartani. Bár - amint említettük - a mezőgazdasági vállalatok tavaszi árpából nagy hozamokat értek el, a sörgyárak még mindig kevés sörárpát vá­sároltak fel. Úgy látszik, nem minden járásban szervezték meg jól felvásárlását. A galántai járásban például csak a Hidas­kürti (Mostová) Efsz szállított sörárpát. Hihetetlen, hogy más mezőgazdasági vállalatok ne tudtak volna termelni olyan mi­nőségű árpát, ami megfelelt vol­na a sörgyártási elvárásoknak. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumá­nak nyári munkákat irányító bi­zottsága javasolta, hogy minél több mezőgazdasági vállalatból vásároljanak sörárpát - még ak­kor is, ha nem elsöosztályú hogy legyen egy kis tartalék is. Szlovákiában lassan befeje­zés felé közeledik az aratás, a termés felvásárlásával, továb­bi gondozásával azonban még nagyon sok a probléma. Sokat kell még tenni azért, hogy az összes gabonát megfelelő kö­rülmények között^ tárolhas­suk. BALLA JÓZSEF (Tudósítónktól) - A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére a Szlovákiai Nószövet­ség Központi Bizottsága augusz­tus 17-18-án Bratislavában és a környező járásokban szervezi meg a már hagyományos három nemzedék találkozóját. A rendez­vényen ott lesznek a felszabadító harcok résztvevői, a középkorosz­tály és a fiatalok képviselői. A má­sodik világháború idején a fasisz­ták által felégetett falvak küldött­ségei is jelen lesznek. A találkozó előestéjén Brezová- ban, Moravský Jánban, Vodé- radyban, Bohdanovcében, Jur pri Bratislaveban és Stupavában falu­gyűlések lesznek, amelyek kere­tében beszélgetésekre kerül sor a veteránokkal. 17-én a főváros­ból hajó szállítja Körtvélyesre (Hrušov) azokat, akik 16 órakor Somorján (Šamorín) béke-nagy­gyűlésen vesznek részt. A Szlová­kiai Tűzvédelmi Szövetség Köz­Szombaton kezdődik az országos mezőgazdasági kiállítás Megrendezik az agrofilmek (Tudósítónktól) - Nitrán teljes ütemben folynak az előkészületek az Agrokomplex 84 országos me­zőgazdasági kiállításra. A 11. al­kalommal megnyíló kiállítás öt té­makörben mutatja be a mezőgaz­daság fejlődését. Amint tegnap Ján Hrivňák mérnök, az Agro­komplex vezérigazgatója elmon­dotta a sajtótájékoztatón, a kiállí­tásra 108 bel- és külföldi vállalat nevezett be. A szocialista orszá­gok közül a Szovjetunión kívül a Magyar Népköztársaság, a Len­gyel Népköztársaság, Bulgária és nemzetközi fesztiválját is a Német Demokratikus Köztársa­ság képviselteti magát. A kiállítá­son első ízben rendezik meg az agrofilmek nemzetközi fesztiválját 26 ország filmgyártó vállalatainak a részvételével. Amint a sajtótájékoztatón beje­lentették, a kiállítás augusztus 18- tól szeptember 2-ig tartja nyitva kapuit. Az ideutazó szakemberek számos szakmai tanácskozáson Gyümölcsöző munkakezdeményezés MEGSZERVEZIK A KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉNEK NYILVÁNOS ÉRTÉKELÉSÉT (Tudósítónktól) - A tőketerebesi (Trebišov) járás mezőgazdasági dolgozói a kelet­szlovákiai kerü­letben az idén az elsők között tel­jesítették a gabonafelvásárlási ter­vet, s feltehetően az eddigi legna­gyobb terméshozamokat érik el. A járás ipari intézményeinek dolgozói sem tétlenkednek, lelkes kezdeményezésüket siker koro­názza. Az év első felében 33,1 millió koronával túlteljesítették a termelési tervet s 19,1 millió koronával nagyobb nyereséget ér­tek el a tervezettnél. A központi szervek felhívására a dolgozók módosították a Szlo­vák Nemzeti Felkelés és hazánk felszabadulása 40. évfordulójának A közép-szlovákiai kerület egyik legnagyobb gabonafelvásárló és -tároló központja, a losonci (Lučenec) felvásárlóüzem eddig 2500 vagon terményt vásárolt fel a mezőgazdasági vállalatoktól. Jelenleg naponta 150 vagon gabona és 3 vagon borsó kerül a felvásárlóközpont szárító­iba. A terv 3700 vagon felvásárlását irányozza elő. Az üzem dolgozói célul tűzték ki, hogy ezt szeptember 15-ig teljesítik. A képen Alexander Gonda mintát vesz. (Peter Lenhart - ČSTK) Három nemzedék találkozója A Szlovákiai Nőszövetség jubileumi rendezvénye Őrlik az új búzát (Levelezőnktől) - Az ország északibb fekvésű járásaiban folyik az aratás, de a malmok­ban már garatra öntötték az új búzát. Karol Vydra, a bratisla­vai Jedla malom igazgatója el­mondta, a minőségi elemzések egyértelműen arról tanúskod­nak, hogy jó minőségű búzát adott a föld. Az elmúlt évihez képest az úgynevezett sütő­ipari érték is kedvezőbben ala­kult. A sütőipar részére felvásá­rolt gabonáért a termelők jóval magasabb árat kapnak, s ez az anyagi érdekeltség ösztönző­leg hat a gabonatermesztő gazdaságokra. Gondosabb munkát végeznek a kombájno­sok, magtisztítók és a szárítók. Csökkent a törött szemek szá­ma. Idén Szlovákiában körül­belül 600 ezer tonna búzát és 120 ezer tonna rozsot vettek át a felvásárló központok. A ter­més nagyobb része megfelel a követelményeknek, minősé­ge nem kifogásolható, amit az jellemez, hogy mekkora súlya van ezer magnak. Ez az érték 34 grammnál kezdődik a búza esetében, s idén nem ritka a 44 grammos tétel sem. A búza sütőipari minősítése jó. Az idei termésből jó minő­ségű kenyeret, péksüteményt készíthetnek majd a sütödék­ben. Sladovnik József tiszteletére tett felajánlásaikat. Az eredetileg vállaltaknál még jobb eredmények elérésére törek­szenek. Az ágcsernyői (Čierna nad Ti­sou) átrakóállomás dolgozói ere­deti, csaknem 2,3 millió korona értékű vállalásaikat további, több mint 1 millió korona értékúekkel növelték. Többek között vállalták, hogy az előző évhez viszonyítva az idén 423 szerelvénnyel többet állítanak össze és indítanak útnak, az eddiginél hatékonyabban ki­használják a vasúti kocsikat, taka­rékossági intézkedések bevezeté­sével villanyenergiából 230 ezer kilowattórával, gázból 69 ezer köbméterrel, benzinből 20 hektoli­terrel, naftából 105 hektoliterrel, szénből 50 tonnával csökkentik az ez évi szükségletet. A Vajáni (Vojany) Hőerőmű dol­gozói 1 millió 281 ezer koronával növelték vállalásaik értékét, amely így meghaladja a 3,6 millió ko­ronát. A Királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) Járási Ipari Vállalat kol­(Folytatás a 2. oldalon) Gustáv Husák fogadta Viktor Lomakint (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Viktor Lomakint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. A csehszlovák-szovjet együttmű­ködés néhány kérdéséről tanács­koztak. Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Orest Dubay nem­zeti művésznek 65. születés­napja alkalmából. Levelében nagyra értékeli a jubiláns szer­teágazó festői, grafikusi és il­lusztrátor! munkásságát, peda­gógiai munkáját és a Szlovákiai Képzőművészek szövetségé­ben kifejtett érdemdús kultúr­politikai tevékenységét. A jubilánst Ľubomír štrougal miniszterelnök is levélben kö­szöntötte. Üdvözlő levélben gratulált Orest Dubaynak Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, az SZLKP KB első titkára és Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke is. Hat latin-amerikai államfő támogatja a nicaraguai választási előkészületeket J.£ tfo vehetnek részt, a Közönség pedig a sok egyéb látnivaló mellett népi együttesek fellépéseit is megte­kintheti. (balla) (ČSTK) - Hat latin-amerikai or­szág államfője biztosította teljes támogatásáról a sandinista kor­mány törekvéseit a nicaraguai vá­lasztások megrendezéséről - kö­zölte Sergio Ramirez, a kormány irányító tanácsának tagja. El­mondta, hogy ecuadori látogatása során találkozott az új elnökkel, Febres Corderóval, továbbá Ar­gentína, Bolívia, Columbia, Pa­nama és Venezuela államfőjével, akik szintén részt vettek az új ecuadori elnök ünnepélyes beikta­tásán. Sergio Ramirez ebből az alka­lomból tájékoztatta az említett or­szágok vezetőit a nicaraguai vá­lasztási kampány lebonyolításáról, valamint a választásokon induló politikai erők összetételéről. A november 4-re tervezett nica­raguai választásokkal összefüg­gésben az USA fokozza katonai jelenlétét Közép-Amerikában. Washington ugyanis már előre tart e választások eredményeitől, amelyek az egész világ előtt nyíl­tan megerősítik a sandinista forra­dalom eredményeit. Erre utaló hírt közöl a Nuevo Diario managuai napilap, amely arra figyelmeztet, hogy Washington veszélyes mértékben koncentrálja hadiha­jóit a nicaraguai partok közelé­ben. Ugyancsak fokozódtak az utóbbi napokban az ellenforradal­mi bandák támadásai. A sandinis­ta néphadsereg csupán Jinotega tartományban 40 zsoldost semmi­sített meg. VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ponti Bizottságával karöltve ren­dezik meg a sportpályán a női tűzolótcsapatok versenyét. Este színpompás népművészeti műsor és fúvószene szórakoztatja a kö­zönséget. Tizennyolcadikén a bratislavai Művelődési és Pihenóparkban lesz a három nemzedék ünnepi találkozója, melyen átadják a fel­perzselt falvakat végigjárt stafétát. A Katonai Művészegyüttes műso­ra után az SZNF téren és a Slaví- non megkoszorúzzák az elesett hősök emlékművét. A Honvédelmi Szövetség Szlovákiai Központi Bi­zottságával együttműködve az au­tós-klubok nótagjai a rendezvény napjaiban végigjárják a Felkelés emlékhelyeit, és 17-én a délutáni órákban érkeznek meg a szlovák fővárosba. Szombaton meggyújt­ják a szimbolikus partizántüzeket, s ez jó alkalom lesz nemcsak az emlékidézésre, hanem a nők bé­kevágyának kifejezésére is. D. T.

Next

/
Thumbnails
Contents