Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-08 / 186. szám, szerda
tMa összeül a libanoni kormány A legfőbb feladat a biztonság garantálása az egész ország területén Az újraegyesített Bejrútban fel nem robbant aknák után kutatnak a tűzszerészek Nemzetközi méretű kampány az atomfegyverek betiltásáért HIROSIMÁRA ÉS NAGASZAKIRA EMLÉKEZTEK VILÁGSZERTE (ČSTK) - Bejrútban ma ülést tart a libanoni kormány. Rasid Karami miniszterelnök kormánya előtt egy további bonyolult feladat áll: a főváros területén kívül is létre kell hozni a biztonságot. Ez elsősorban a Bejruttól délkeletre levő Súf-hegységre vonatkozik, ahol már évek óta elkeseredett harcok folytak a jobboldali keresztény és a mohamedán erők között. Valid Dzsumblatt, a libanoni drúz közösség vezetője, jelenlegi nemzeti egységkormány dél-libanoni Kínai akciók Vietnam ellen (ČSTK) - A Kínai Népköztársaság továbbra is folytatja fegyveres provokációit a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Amint a VNA hírügynökség jelentette, csupán az elmúlt négy hónap alatt a határok közelében levő vietnami falvakra mintegy 230 000 tüzérségi gránát hullott. A legtöbb támadás Ha-Tuyen határ menti tartományt éri, ahol a polgári lakosság soraiból az áldozatok száma már több százrp emelkedett. A kínai fél kémek csoportjait is átdobja vietnami területre, s folytatja a határ vietnami oldalán levő magaslatok megszállását. A megszállt területeken védelmi állásokat, és lőszerraktárakat épít ki. Ebben a helyzetben a VSZK fegyveres erői a védelmi jog alapján ellencsapásokkal válaszolnak a kínai fegyveres provokációkra. Újabb incidens (ČSTK) - A Perzsa-öbölben levő Kharg iráni sziget mellett tegnap iraki repülőgépekről kilőtt rakéták megrongáltak egy libériái tartályhajót. A 260 000 tonnás olajszállító hajó a társaság képviselője szerint csak kevéssé sérült meg, és folytatja útját. A Perzsa-öbölben tegnap lezajlott incidens ebben az évben már a 29. olyan támadás volt, amelyet nemzetközi vizeken hajtottak végre külföldi kereskedelmi hajók ellen abban a térségben, amely az Irak és Irán közötti 46 hónapja dúló fegyveres konfliktus színhelye. ügyekért felelős minisztere joggal követeli, hogy miközben kormánycsapatokat küldenek a drúzok által iakott Súf-hegységbe, ugyancsak katonai erőket állomásoztasson a Bejrúttól északra levő keresztény területeken, ahonnan számos provokáció indul ki a mohamedán drúzok ellen. A libanoni fővárosban folytatódnak a tisztítási munkák az ún. zöld vonalon, amely a várost kilenc évén át mohamedán és keresztény részre választotta. A bejrúti biztonsági terv alapján a legnagyobb barikádokat és torlaszokat már eltávolították, és a két városrészt ismét egybekapcsolták, de a város katonai parancsnokának közlése szerint a fel nem robbant aknák és gránátok után kutató tűzszerészek munkája még hosz- szabb ideig eltart. (ČSTK) - Viliam Plevza akadémikus, az SZLKP KB Marxizmus -Leninizmus Intézetének igaztató- ja tegnap Bratislavában sajtóértekezletet tartott „A Szlovák Nem(ČSTK) - WASHINGTON- A békeszerető közvélemény a világ számos helyén hétfőn emlékezett meg az átombomba Hirosimára történt ledobásának 39. évfordulójáról. Háborúeľlenes tüntetés volt például Washingtonban, az USA hadügyminisztériumának, a Pentagonnak székhelyén. A résztvevők a földre feküdtek, és halottnak tetették magukat. Négyet közülük letartóztattak, ,,a kormány vagyonának megbecstele- nítése“ miatt, amikor vért jelképező vörös folyadékot locsoltak a földre. A Greenpeace környezet- védelmi és atomleszerelésért küzdő szervezet négy tagja felmászott a New York-i kikötőben a Szabadság-szobort körülvevő állványzatra, s az atomfegyverkísérletek megszüntetését követelő transzparenst helyezett oda. Az atomfegyverek gyártása és telepítése ellen tiltakozott mintegy száz nő a senecai katonai raktár melletti béketáborban. A rendőrség kilencet közülük letartóztatott. zeti Felkelés története“ cimü mű megjelenése alkalmából. Megállapította, hogy a kiadvány megjelenése a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójával kapcsolatos legfontosabb könyvkiadási esemény. A mü hozzájárul a népünk által a nemzeti szabadságért, a fasizmus leveréséért és a csehszlovák állam visszaállításáért folytatott küzdelem tudományos megismerésének elmélyüléséhez. Az összefoglaló mű az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének, a Szlovák Tudományos Akadémia Enciklopédiái Intézetének és a 'Pravda Könyvkiadónak az együttműködésével született meg. Ezután Jozef Vladár, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja, az Akadémia Enciklopédia Intézetének igazgatója és Miloš Bora, a Pravda Könyvkiadó igazgatóhelyettese tájékoztatta a újságírókat a könyvkiadónak a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójával kapcsolatos tevékenységéről. nehanyLiZSM W" SORBAN DMITRIJ USZTYINOV marsall, szovjet honvédelmi miniszter Moszkvában fogadta Szalem Muszlih Kasz- szemet, a JNDK nemzetvédelmi miniszterét, akivel szívélyes és baráti légkörben mindkét felet érdeklő kérdéseket vitatott meg. VESZELIN GYURANOVICS, a jugoszláv államelnökség elnöke tegnap Belgrádban megbeszélést folytatott a jugoszláviai látogatáson tartózkodó Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel Mindkét részről hangsúlyozták, hogy a közel-keleti válság- rendezésének alapfeltétele a palesztin kérdés megoldása. A COMISO szicíliai városka melletti NATO-támaszpont bejáratát tegnap többszáz békeharcos torlaszolta el, ahol már 16 amerikai szárnyasrakéta kilövésre készen áll az ide telepítendő 112 közül. Ezzel az akcióval kezdődött meg a „comisói nyár“ elnevezésű, augusztus 15-ig tartó békeakciók sorozata, melyekben francia, NSZK-beli, holland és brit békevédők is részt vesznek. Bostonban a tüntetők Hirosima és Nagaszaki feliratú transzparensekkel vonultak fel. Az Egyesült Államok mintegy 50 háborúellenes és békeszervezetéíiek tömörülése hétfőn világkampányt hirdetett az összes atomfegyver-kísérlet betiltásáért. OTTAWA - Az amerikai atomtámadás áldozatainak emlékére háborúellenes tüntetések voltak Kanadában is. Toronto, Vancouver, Montreal és más városok lakosai a kanadai területen végzett amerikai atomfegyver-kísérletek, a i;obotrepülőgépekkel végzett kísérletek megszüntetését, Kanada atomfegyvermentes övezetté való nyilvánítását és az atomfegyverek befagyasztását követelték. A szakszervezetek és a háborúellenes szervezetek képviselői felszólították a kanadai népet, hogy még aktívabban vegyen részt a békaharcban. BUENOS AIRES - Az argentin fővárosban hétfőn hatalmas tüntetést tartottak az atomfegyverek, a fegyverkezési hajsza ellen. Hasonló akciókra került sor más ar(ČSTK) - Vlagyimir Dzsanibe- kov, Szvetlana Szavická és Igor Volk űrhajósok a bajkonuri űrhajósközpontban tíz napig tartó akk- limatizáció után tegnap visszatértek a Moszkva melletti Csillagvárosba. A Szaljut-7 - Szojuz-11 - Szojuz-12 tudományos űrkomplexum fedélzetén nemrégi tizenkét napos tartózkodásuk folyamán a komplexum állandó legénységével, Leonyid Kizimmel, Vlagyimir Szo- lovjovval és Oleg Atykovval együtt igen terjedelmes műszaki, technológiai és biotechnológiai tudományos kutatóprogramot hajtottak végre. Mindenekelőtt rendkívüli figyelmet keltett Szavická és Dzsanibekov kilépése a világűrbe, ahol első ízben hajtottak végre egyes technológiai műveleteket, (ČSTK) - Az ETA baszk szeparatista szervezet tevékenységéről tárgyalt Madridban Pierre Joxe, az új francia belügyminiszter, aki megerősítette a közös franciaspanyol irányvonal helyességét, amelyet a baszk terrorizmus elleni harcról szóló megállapodás rögzít. E dokumentumot június 14-én írták alá Madridban. Az említett szerződés alapvető változást hozott Párizs hozzáállásában a baszk nacionalisták ügyéhez, akik Franciaországban élnek, és ETA-tagsággal gyanúsíthatok. (ČSTK) - A második népesedési világkonferencia, amelyet hétfőn a mexikói fővárosban Miguel de la Madrid, a vendéglátó ország elnöke nyitott meg és amelyen az ENSZ több mint 150 tagállamának képviselői vesznek részt, figyelmét mindenekelőtt a születéssza-' bályozás legcélszerűbb módszereiről folyó vitára fordítja, különösen a fejlődő országok vonatkozásában. Ezt állapítja meg a konferencia előkészítő bizottságának dokumentuma. A küldöttek foglalkoznak a kivándorlás problémáival is, a természeti források célszerű kihasználásával és a magas fokú halálozási arányszámmal egyes országokban abból a célból, hogy elérjék: a technikai haladás és a szociális átalakítások a világ minden embernek méltó életet biztosítanak. A földkerekségen a népesedés további fejlődésének akcióterve, amelyet az előkészítő bizottság dolgozott ki, mintegy 85 ajánlást tartalmaz, közöttük javaslatot a katonai kiadások csökkentésére, ami a legbiztosabb útja az emberiség megmentésének az atomkatasztrófa veszélyétől és eszközök megszerzésének Földünk lakossága életszínvonalának emelésére. gentin városokban is. A résztvevők elítélték az amerikai kormány fegyverkezési politikáját és rámutattak, hogy a latin-amerikai országok nem képesek leküzdeni a Reagan-kormány által rájuk kényszerített fokozott fegyverkezés következményeit. ATHÉN - Több mint tízezer ember alkotott hétfőn „élő láncot“ az ősrégi athéni Akropolisz körül, és a hirosimai áldozatok emlékére gyertyákat gyújtottak meg,,,a béke fáklyájának“ lángjával, amelyet szombaton Olimpiában lobbantot- tak lángra. A tüntetés résztvevői Amerika-ellenes jelszavakat skandálták. Az athéni tüntetés résztvevőihez üzenetet intézett Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitNYUGAT-BERLIN - Nyugat- Berlinben tömegtüntetést tartottak Soha többé Hirosimát! jelszóval. A résztvevők tiltakoztak a fegyverkezési hajsza ellen, követelték az új támadó amerikai atomfegyverek felszámolását, amelyeket az USA számos nyugat-európai országban telepít. többek között fémek forrasztását, vágását és hegesztését, valamint fémrétegek elhelyezését. Emellett Szvetlana Szavická volt az első nő, aki kilépett ä világűrbe. Az űrkomplexum állandó legénysége - Kizim, Szolovjov és Atykov űrhajósok - már 26 hete folytatja repülését. Tegnapi munkaprogramjukon elsősorban ellenőrző orvosi kutatások és néhány műszaki kísérlet szerepelt. A nap folyamán folytatták a Szovjetunió különböző területeinek és a világóceánoknak a megfigyelését és fényképezését. A tegnapi jelentés szerint a tudományos űrkutatási komplexumon a műszerek normálisan működnek, és valamennyi űrhajós jól érzi magát. Eddig ötvenet közülük kiutasítottak Franciaországból, vagy pedig az északi tartományokban helyeztek felügyelet alá, távol Spanyolország határaitól. Az ETA sajátos módon reagál a francia szervek megváltozott magatartására. Július eleje óta 36 francia rendszámtáblával ellátott gépkocsit gyújtottak fel Spanyolország területén, és számos autónak szétvágták az abroncsait. Ezért a spanyol fél kötelezte magát, hogy növeli a francia állampolgárok biztonságát. Az augusztus 13-ig .tartó konferencia záróülésén részt vett Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára is. (Mellékelt ábránk a népességnövekedés ütemét szemlélteti az egyes világrészeken az, ezredfordulóig,) most | ' XHHHb— Afrika 513 millió | 851 millió L - : 65,9%~ Latin-Amerika. 390 millió | 564 millió k. Ázsia ľ ■' 2730 millió f 3564 millió jfr- 303»| ____________ Óc eánia 24 millió | 29 millió w ,:*wr_________________ És zak-Amerika 259 millió I 302 millió K~TRSy]______________________ Eu rópa 489 millió | 511 millió Példás tervteljesítés a szabadságidényben is (Tudósítónktól) - A prágai üzemek dolgozói a nyári hónapokban is azon fáradoznak, hogy a ČSKP KB, a Nemzeti Front és a szövetségi kormány felhívásának szellemében maradéktalanul teljesítsék a dicső évfordulók tiszteletére vállalt szocialista munkafelajánlásaikat. A prágai gépipari vállalatok például a júliusi tervet 101,2 százalékra, az építőipari vállalatok 100,3 százalékra teljesítették. Hasonló eredmények várhatók augusztusban is. A CKD smíchovi Tatra Vagongyárában' jelenleg a fő figyelmet a Szovjetunió számára gyártott villamosszerelvények határidőn belüli leszállítására összpontosítják. Az 1984 végéig tervezett hatszáz villamosból eddig háromszázhat- vanat már útnak is indítottak a Szovjetunióba. Teljesítményeikkel ugyancsak példaként állhatnak a ČKD tröszt Éjszakai műszakban... (Folytatás az 1. oldalról) ezer tonna gabonát takarítanak be, és ebből csak 1200—2000 tonnát száríthatnak meg. Szinte minden percet-ki kell használniuk, hogy átvehessék naponta a tervezett háromezer tonna gabonát. A mázsaháznál és a laboratóriumban Szalay Lajossal, az agro- nómiai szolgálat vezetőjével figyeljük a gabona átvételét és a minták értékelését. Itt már nem kell sokáig várakozniuk a járműveknek. Mindössze öt perc szükséges a rakomány leöntéséhez és a nedvességtartalom megállapításához. Milan Kováč és Michal Červenák mutatja a bejegyzéseket. A Farnadi (Farná) Efsz-ből 13,1, a Zselizi Állami Gazdaságból 11-13 százalékos nedvességtartöbbi vállalatainak - a ČKD-So- kolovo Mozdonygyár, a Dízelmotorgyár, valamint a Vontatóműgyár dolgozói is. Ezeknek a vállalatoknak nagy szerepük van a villamos- és mozdonygyártási tervek teljesítésében. Nekik is köszönhető hogy exporttervüket júliusban példásan teljesítette a CKD. A gyártási feladatok teljesítésén kívül teljes üzemelés közben fontos nagyjavításokat is végeztek egyes üzemegységekben. A ČKD üzemeiben a fő szabadságidényben csupán az alkalmazottak 50 százaléka dolgozik. Figyelemreméltóak a prágai építőipar nyári teljesítményei is. Valamennyi prágai építőipari vállalat példásan teljesítette júliusi tervét. Ez a helytállás is elősegíti, hogy ez év szeptember végéig elvégzik az évi lakásépítési terv által előírt feladatok kétharmadát. (sm) talmú gabonát szállítottak be. Ám más mezőgazdasagi vállalatokból érkező gabonának viszont ennél jóval nagyobb a nedvességtartalma. A Žemberovcei Efsz-é például 17,5 százalékos. Gondokqt okoz az is, hogy az egyenetlen érés miatt elég sok zöld szem van a gabona között. Főleg az elgyomosodott táblákról szállítanak be ilyen búzát. Későre jár az idő. Egyr.e ritkáb- • ban jönnek a járművek. A szója kirakása viszont gyors ütemben •halad. A tisztító és szárítóberendezések is megállás nélkül üzemelnek. Pontosan, szervezetten dolgoznak. Vojtech Samotný és Alžbeta Valková pedig a portán ébren őrködik, hogy senki se zavarja az éjszakai műszakban dolgozók munkáját. BALLA JÓZSEF A Szlovák Nemzeti Felkelés története Az űrhármas tíznapos akklimatizáció után ismét Csillagvárosban A baszk szélsőségesek ügyéről tárgyal Madridban a francia belügyminiszter Folytatódik a népesedési világkonferencia új sza 2 1984. VIII. 8. A nyugat-németországi Stuttgart fiatal lakosai is megemlékeztek a Hirosima elleni amerikai atomtámadás 39. évfordulójáról, és tiltakozásul a nukleáris fegyverkezés ellen az USA konzulátusa előtt jelképes nukleáris haláljelenetet rendeztek. (Telefoto - ČSTK)