Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-03 / 182. szám, péntek

r.fvv.**í5 1 Szobrok, képek, grafikák - a Felkelésről Varga Lajos elkötelezettsége Meditáció két kiállítás kapcsán A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége és a Szlovák Kép­zőművészeti Alap egy korábbi pályázatára be­érkezett legjobb művekből - festményekből, szob­rokból, grafikákból - rendeztek ki­állítást a bratislavai Művészetek Házában A Szlovák Nemzeti Felke­lés öröksége címmel. (Ez év márciu­sában már volt egy hasonló rendez­vény, melyen politikai plakátokat te­kinthettek meg a látogatók.) A jelen tárlaton mintegy másfél száz képzőművész alkotásai sze­repelnek, valamennyi korosztályt képviselve. Némelyiküktől több művet is kiállítottak, például, A. Trizuljaknak, a Slavín zászlós fő­alakja megformálójának szobor­portréi végigkísérik az egész kiállí­tást. Többségük a Szlovák Nem­zeti Felkelés résztvevőit ábrázolja. Egyébként a tánat anyaga szinte kizárólag az utóbbi két évben szü­letett alkotásokból állt egybe. A témához, kor és alkat szerint, sokféleképpen közöledtek az al­kotók. A már említett Trizuljakon kívül sokan ábrázoltak olyan sze­mélyeket, akik ott voltak a harcok­ban (Z. Balažovjech-Klincová ge­nerálisa, E. Urbanová orosz tiszt­jei, L. Snopek Jaroš kapitány című szoborportréja stb.). A legtöbb művész - közvetlen élmények hí­ján - a felkelésről alkotott elképze­léseit valósította meg, például a fia­tal M. Mravec Segély a sebesült hősnek című festményén, M. Pal­kó Őszi égbolt című fém-dombor- müvén, melynek tükörkép-kompo­zíciója stilizált ejtőernyősöket áb­rázol, továbbá Š. Harangozó Az SZNF segítségére című és más A CSEMADOK Központi Bizott­ságának rendezésében vasárnap kezdődik Gombaszögön a VIII. nyári művelődési tábor, mely gaz­dag programmal várja mindazo­kat, akik ilyentájt nemcsak kirán­dulni, szórakozni szeretnek, ha­nem közben művelődni is, új isme­reteket szerezni a szülőföldről, a hazáról, a világról, irodalomról és történelemről, különböző tudo­mányokról. Az egy hétig tartó táborozás műsorában szerepelnek előadá­sok és beszélgetések egyebek kö­zött. íme néhány téma: a CSEMA­DOK szerepe és helye közműve­lődésünkben, az esztétikai neve­lés időszerű kérdései, a két világ­háború közötti csehszlovákiai ma­pasztelljein, vagy a festészet kate­góriában második díjjal kitüntetett S. Brezina Végső harc című soro­zatában. V. Môťovský monumen­tális faoszlopai körkörös térbeli kompozíciójukkal hívták fel ma­gukra a figyelmet. Ľ. Chrenková Emlékezés 1944-re című olajké­pén egy, a véres eseményekről mit sem sejtő, játszó kislányt jele­nít meg. V. Fulka a történelmi múl­tat csak dokumentumokból ismerő legifjabb nemzedékről beszél (Az SZNF Múzeumban). Nem minden mű kapcsolódik szorosan a felkelés-tematikához. A nemrégiben elhunyt R. Pribiš fém-domborműveivel például 1948 februárját és a felszabadu­lást idézi. K. Gandlová úgyszintén A felszabadulás napjáról „be­szél“. De visszatérve az eredeti témához többen festették meg a felkelés tájait (J. Jelenák Krem­nica, Ostrý Grúň; J. Nemčík Tél a Dukla alatt). Az SZNF öröksége a jelen, az építőmunka ábrázolá­sában is megnyilvánul. K. Hučko, M. Hrčka, M. Mihal'ko és P. Pollág festményeinek központi motívuma a munka. A résztvevők egy csoportja há­ború elleni tiltakozássá szélesítet­te a témát, például V. Žilinčanová Salvadorról „szóló“ olajképén, M. Chovanec, A fasizmus és a há­ború ellen, J. Havrila Soha többé Hirosimát! című képén. Ide sorol­hatjuk még M. Vavro, F. Chrástek, J. Jánoška és D. Stopiak műveit. Mások a békét ábrázolják, a békés életet - Ľ. Korkoš, E. Lehotská, Pataki Klára. A. Cutek a rá jellem­ző, kiforrott egyéniségről tanúsko­dó márványszoborral szerepel a kiállításon. Az aktualizálás szán­dékával született J. Filo monu­mentális festménye, a Munkaszü­gyar irodalom, a klubmozgalom, a Szlovák Nemzeti Felkelés, a műfordítás kérdései, népi építé­szet, természetvédelem,' számí­tástechnika, régészet, sport, szo­ciológiai kérdések stb. Lesznek ezenkívül találkozók írókkal és új­ságírókkal, fiatal művészekkel és sportolókkal; műsort adnak cseh­szlovákiai magyar amatőr művész- együttesek. A naponta ismétlő­dő programok között szerepel tánc­ház, filmvetítés, vetélkedők; és természetesen gyalogtúrákon, au­tóbuszkiránduláson is részt vehet­nek a táborozók, akik révén újfent tájak is találkoznak, önismeretet gazdagítva, a nemes emlékű gombaszögi völgyben.-bor net intim emoeri megnyuvanuia- sokról. P. Muška társalgó fiatal párt ábrázoló képét a Szocialista Ifjúsági Szövetség díjával tüntet­ték ki. Több művész - Z. Rusková, J. Knil, M. Tvrdoň, J. Šturdík, V. Seliga, Janiga József, Jaksics Ferenc, K. Fulierová, Z. Horecký, P. Kalman, M. Chabadová, J. Srna, M. Bélová - „semleges“ táj- és városképekkel van jelen a tárlaton. Számos művész témája a béke védelme, megőrzése - A. Smažil A légteret megvédj ük, Š. Ábel A békét megvédjük, T. Ba­ník Az SZNF üzenete: Előre! Ľ. Cvenarošová kezünkben a világ sorsa, S. Kubík Hogy az anyák ne sírjanak, A. Goliáš Csak játsz- szanak. Az allegóriákban, szimbólu­mokban gondolkodó művészek közül elmítsük meg P. Matist (Erő), L. Šichmant (A víz tisztasá­ga), R. Mikláneket (A Felkelés tü­ze). A tárlat egyik legmegrázóbb alkotása Gáspár Péteré - a mű­vész katonabakanccsal földbe ta­posott emberi fejet öntött bronzba, (Fasizmus). A kiállított művek színvonala változó, elég sok az átlagos mű, kevésbé fedezhető fel új ötlet, túl­nyomó részük rutinmunka. Akad néhány kimondottan patetikus al­kotás is. A teatralitásáról ismert J. Vrtiak A föld ébredése és az Egy szebb világért című festmé­nyein görcsösen és eredményte­lenül igyekszik sok mindent egy képbe fogni. F. Jurík i'rodalmias- kodó és szentimentális; Ľ. Jele- náknak A hála melódiái című ké­peit sem nevezhetjük a legsikerül­tebbeknek. A festészet kategóriá­ban a harmadik díjat, ismeretlen okokból, a zsűri J. Srna naturalisz- tikus téli városképének ítélte oda. A grafika kategóriában az első és a második díjat nem osztották ki, a harmadikat J. Pavlíčková, D. Štopiak és M. Sokol kapta. A festők közül az első díjat J. I- lavský nyerte el a Dalolás és a Tisztelet E. Suchoňnak című olajképeivel, a másodikat a már említett š. Brezina. A szobrászat kategóriában J. Kulichnak ítélték az első díjat, a másodikat Gáspár Péternek, a harmadikat J. Hovor- kának. A plakát műfajában így ala­kult a sorrend: E. és L. Cisárik, F. Ondro, R. Brož. Ennek az országos jellegű, nagyszabású rendezvénynek nagy hiányossága - amely egyéb­ként sorozatosan fordul elő az utóbbi években, és éles bírálatok tárgya is hogy nem jelent meg katalógus, semmiféle tájékoztató névjegyzék sem, ami nemcsak a szakemberek dolgát nehezítette meg, hanem a laikus nézőközön­ségét is. A. Gály Tamara A hazai magyar képzőművészet iránt érdeklődők az utóbbi két hó­napban gyors egymásutánban először Somorján (Šamorin), majd Marcelházán (Marcelová) talál­kozhattak a fiatalabb középnem­zedékhez tartozó Varga Lajos al­kotásaival, melyekből az előbb említett kisvárosban a tárlatrende­ző aktivitását örvendetesen foko­zó Városi Honismereti Ház, az utóbb említett nagyközségben pe­dig a helybeli Kisgaléria szervezett színvonalas kiállítást. Mindkét rendező szerv együttműködött a CSEMADOK helyi szervezeté­vel. Nem pusztán a pontosság kedvéért rögzíti ezt a tényt az újságírói toll; inkább avégett, hogy örömmel nyugtázhassuk: kulturá­lis szövetségünk néhány helyi szervezete jó példával szolgál an­nak a felismerésnek közkinccsé tételében, mely szerint kollektív önszemléletünknek, kulturális mi­tudatunknak szerves és mással nem pótolható része azoknak a képzőművészeinknek a mun­kássága is, akiknek vásznain, gra­fikai lapjain a szülőföld valósága, egyéni és közösségi, társadalmi és történelmi élményanyaga, élet­érzése, erkölcsi indulata rendező­dik színné, vonallá: szemhez, szívhez egyaránt szóló formává. Varga Lajos az ilyen képzőmű­vészek sorába tartozik. Többféle szállal is kötődik a szlovákiai magyar kultúrához. Munkássága a hatvanas évek de­reka óta a közszolgálat jegyében zajlik; élete összefonódott a hazai magyar lap- és könyvkiadással: előbb a Hét, majd pedig, immár csaknem egy évtizede, a Madách Könyvkiadó képszerkesztője, ter­vezője íróink könyveinek, külső munkatársként illusztrátora egyút­tal az Új Szónak, a Nőnek, a Kis Építőnek. Az illusztrátori munka, hasonlóan a műfordításhoz, nem­csak mesterségbeli tudását fölté­telezi (ezt Varga Lajos a Prešovi Šafárik Egyetem Bölcsészkarának rajztanári szakjan szerezte meg), hanem a beleélőkészséget, az azonosulás nagyfokú képességét is. Varga Lajos, mint azt Somorján kiállított illusztrációi bizonyították, helyesen arányítva egymáshoz önkifejezés és tolmácsolás mérté­két, jó érzékkel azonosul az il­lusztrálandó művek szellemével: azt a gondolatot bontja ki belőlük, azt a jelentést és érzelmi üzenetet fordítja le belőlük a képzőművé­szet nyelvére, ami bennük a leg­fontosabb, a legsajátosabb. Gyer­mekkönyvekhez készített illusztrá­ciói például abba az édenbe vará­zsolnak bennünket vissza, amely­ből kiűzettünk: a felhőtlen gyer­mekkor, a derű, a játékosság, a szabadon szárnyaló fantázia, a mókázás világába. A drámát ke­ressük, közösségünk történelmi tapasztalatokból táplálkozó életér­zésének fekete-fehér kontrasztok szabdalta tartományát? Megleljük Varga Lajosnak a félmúltat ábrá­zoló szlovákiai magyar regények­hez készített illusztrációin ezt az iméntitől olyannyira elütő hangula­ti sajátosságot is - bizonyítéka­ként annak, hogy Varga hű tolmá- csolója a legkülönfélébb szemléle­tű irodalmi műveknek is. A másik szál, amely Varga La­jost szorosan hozzákapcsolja a szlovákiai magyar kultúrához (s ezen belül főként az emberélet drámai fordulatait s a történelmi kollíziókat érzékenyen regisztráló sorsregényeinkhez és kollektív in­dulatainkat kifejező líránkhoz) nem a mások gondolatait tolmá­csoló illusztrátor, hanem a saját világképét kifejező, önmaga indu­lati és gondolati képmását kivetítő grafikus műhelyében teremtődött meg - évek, sőt évtizedek folya­mán. E szál egyik fonala - mint ezt az Ipoly, az Ipoly menii tájak I—II., az expresszív erejű Ipolybalogi harangláb című alkotások bizo­nyítják - a gyermekkorba nyúlik vissza; abba az időbe, amikor kü­lönösen fogékony az ember a csöppnyi táj-haza iránt. Varga Lajost néprajzi és helytörténeti ha­gyományokban gazdag szülőfalu, Ipoly balog (Balog nad Ipľom) küld­te a képzőművészetbe; a szűkebb pátria inspiráló hatását művei ma is nagy szeretettel őrzik. Az ott­honhoz fűződő, öntudatlan érzelmi szálat a világképét lassan, de szí­vósan egyre inkább tágító-gazda- gító, önmagára lelt grafikus tuda­tossága a hetvenes évek óta so­dorta olyan kötelékké, melynek neve: elkötelezettség. Varga Lajos ekkorra véglegesen tisztázta ma­gában, hogy él, melyik pontján a térképnek, és a nagy időben mikor. Tisztázta azt is, milyen kö­zösségről, milyen közösségért szól a színek, vonalak nyelvén. Grafikái a szülőföldet vallatják: sokrétűen merítenek kultúrtörté­neti hagyományaiból (lásd a port­rékat: Balassi Bálint, Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Gáspár Imre, Ján Čaplovič, Janko Kráľ); újszerúen elrendezett kompozíci­ók formájában adják vissza, éltetik tovább a népi díszítőművészet örökségét (Szlovákiai magyar tá­jak néprajzi motívumai l—X.), hatá­rozott vonalú, markáns honti és gömöri dombok hullámlanak, ör­vénylenek, gyüremlenek* és tü- remlenek föl táj ihlette alkotásain, kifejezve - egyik erőteljes képé­nek címét idézve, a „Segélykérő anyaföld“ szavát. A grafikák világ­látását mindenekfölött a drámai- ság jellemzi. Ahány grafika, annyi kérdő szó a létre, a létünkre. Könnyed és laza formák helyett súlyos és vibráló kontrasztokat árasztanak a grafikák; alakjaik- melyek, hasonlóan a táj ábrázo­láshoz, a belső vízió, az expresz- szív alakítás törvényszerűségei szerint nyertek formát - jellem és magatartás hordozói. Kín torzítot­ta vagy éppen dactól kemény ar­cok néznek vissza a szemlélőre a Történelem sodrát megidéző Psalmus Hungaricus vagy a Föl­szállott a páva című kompozíciók­ról, melyek az értékek - az embe­ri-közösségi magatartásformák- egymástól oly különböző alter­natíváira döbbentenek rá. Egy­ként jellemzője a linómetszetek­nek, vegyes technikával készült alkotásoknak, hogy sohasem a natúrát követik, hanem a belső víziót, hogy kifejezhessék, sugal­mazhassák a lélek, nyugtalan ál­tudatunk belső képét, érzelmeink­nek lázgörbéjét (Árvízmenekültek, Quo vadis?, Don Quijote). Az ér­zelmi telítettség mellett gondolati telítettség, az emberi értékek, ma­gatartásformák egyidejű megjele­nítéséből fakadó kontrasztos kom­pozíció jellemzi Varga Lajos leg­jobb műveit. Szabadság - mondja például az egykori ipolysági bör­tönben fogva tartott Janko Kráľ dacos arca; zsarnokság - mondja ugyanezen a képen a kompozíció ellentétes jelentését szimbolizáló szuronyos katona. Eszelősen néz bele az időkbe a Történelem szín­játékát magában végigélő Madách Imre; ám bizakodva, az élethez való jog tudatában kapaszkodik a nap felé, a fény felé, az élet felé ugyanezen a linón egy halványan fölsejlő, jóformán csak égre nyúló kezeivel jelzett emberalak, szelle­mében Madách másik üzeneté­nek, mely szerint: ,,Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!“ Aki ezt az etikai üzenetet: a lét­hez való kiküzdött jog tudatát vitte magával haza a Somorján és Mar­celházán kiállított grafikákról, jól értelmezte és híven raktározta el emlékezetében Varga Lajos tárla­tát. ZALABAIZSIGMOND VASÁRNAPTÓL: nyári művelődési tábor Munkahelyén, a Magyar Nemzet szerkesztőségi szobá­jában két magas, szürke szek­rény áll, telis-tele könyvekkel, kiadók recenzens példányai­val. Ha jó barát, ismerős, és főleg külföldi lép be ebbe a he­lyiségbe, a meleg kézfogás után Ruffy Péter mindjárt kitár­ja a szekrények ajtaját, s biz­tatja a vendéget: válasszon, kedvének-lelkének valót. Nemcsak nemes gesztus­nak, jelképnek is érzem a jeles magyar író, újságíró cseleke­detét, mert míves könyveiben, újságcikkjeiben így tárja ki ő is szívét, kutatva és felmutatva a magyar és az egyetemes emberi kultúra páratlan kincse­it, már-már a süllyesztőbe ke­rült értékeit. Az egyik nagy ma­gyar író írta róla: „Ma is járja a szólás, hogy az újságírás az írói tehetség temetője. De hányszor létre ébresztője, megedzője. Kosztolányi, Krúdy, Tömörkény, Mikszáth! És még messzebbre menve az időben: Jókai, Kemény! Még Petőfi is izmosult attól, hogy lapot írt és szerkesztett. Ruffy Pétert ezek oldalára állíthat­nám. Életművet szerkeszt össze. Mintegy fal mellett ha­ladva egy cél felé, amelyről az idő fogja kimutatni - mutatja máris hogy irodalmi. Külö­nös sorsú író ő, nem egyetlen a maga útján. írásainak ere­dendően irodalmi értékeiről az tereli el az esztéták figyelmét, hogy azok élvezhetően: ere­dendően olvasmányosak.“ Erdélyben született, s ez a tény meghatározta világlátá­sát, emberi tartását, érdeklő­dési körét, páratlanul gazdag nyelvezetét. Akkor is, most is Egy különös sorsú ff iro ott lobog benne a tűz, amely új és új riportutakra, emberi sor­sok, kis és nagy közösségek megismerésére sarkallja őt. „Egy szál puha ceruzával bronzba véste az embert, aki­vel leült beszélgetni, s a foszlé- kony újságpapír időt álló anyagnak bizonyult, a megírt históriák bronznál is időt állóbb anyagban maradnak fenn, az irodalmi emlékezetben“ - jel­lemzi őt egyik munkatársa. Be­barangolta a Nagyvilágot, a Hazai világot, a Szomszédos világot, a Szétszórt világot, A csend világát, és a legszebb útra indult: kereste-kutatta Buj­dosó nyelvemlékeinket. Sok­szor járt nálunk, Szlovákiában is. Deákin (Diakovce) ahol a Halotti Beszédet megörökítő kódexet őrizték, Zvolenban, az egykori Zólyomban, ahol Ba­lassi született, a Tátra alatti Hybbén, ahol eltemették nagy költőnket és sok más helyen. A Szomszédolás Szlovákiában című riportfüzére a hatvanas és hetvenes évek szellemi pezsgésének egyik maradan­dó és mívesen megírt doku­mentuma. Izgalmas és jel- lemacélozó könyvben meséli el Kazinczy Fogságom napló­jának történetét, amely több mint száz évig hevert kiadatla­nul, s azt, hogy Madách Tragé­diájának kéziratát és Arany Já­nos \Kapcsos könyvét világhá­borús romokból, Radnóti Bori noteszét tömegsírból emelték ki. Izgalmas, ma is sok tanul­ságokkal, erkölcsi példákat kí­náló emberi sorsokat örökít meg, s írásainak állandóan visszatérő motívuma: anya­nyelvűnk féltő pallérozása. Aki elolvassa lendületes, csodálatosan szép magyar nyelven megírt, életerőt, böl­csességet sugárzó portréit, ri­portjait, nem hiszi el, hogy Ruffy Péter éppen e napokban hetven éves. Nem hiszi el, mert az írások vitalitásának, szellemi frissességének ékes példái. Ezek az erények továb­bi Ruffy-remekeket, maradan­dó élményeket ígérnek ne­künk, sok millió olvasójának. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ SZÓ 6 1984. VIII. 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents