Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-30 / 205. szám, csütörtök
Csütörtök, 1984. VIII. 30. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 5.50, nyugszik 19.21 Közép-Szlovákia: 5.57, nyugszik 19.28 Nyugat-Szlovákia: 6.03, nyugszik 19.34 órakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 10.22 nyugszik 21.20 Közép-Szlovákia: 10 29, nyugszik 21.27 Nyugat-Szlovákia: 10 35, nyugszik 21.33 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK RÓZSA nevű kedves olvasóinkat • 1814-ben született Pierre CAVELIER francia szobrász (f 1894) • 1919-ben született Jiŕí ORTEN cseh költő (f 1941). IDŐJÁRÁS A DUNA VÍZÁLLÁSA Ma adják át Bratislavában azt a korszerű amfiteátrumot, melynek építését a Staving vállalat dolgozói több mint egy évvel a határidő előtt befejeztek. A főváros lakosai és látogatói filmvetítéseken és különböző kulturális rendezvényeken vehetnek itt részt. Felvételünk a befejező munkálatokról készült. (ČSTK - Magda Borodáčová felv.) Általában kevés felhő, reggel a hegyvidéki völgyekben helyenként ködképzódés. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26 fok között. Gyenge délkeleti, a hegyvidékeken mérsékelt nyugati szél. Pénteken és szombaton északon változóan felhős, másutt többnyire derült idő, a reggeli órákban a hegyvidéki völgyekben helyenként ködképződés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7-11 fok között, a hegyvidéki völgyekben 5 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26 fok között alakul. Előrejelzés 1984. augusztus 30-ra: Bratislava: 265, apad Medveďov: 235, apad Komárno: 235, változatlan Štúrovo: 200, változatlan RENDŐRSÉGI HÍREK- Kigyulladt egy szalmakazal a Hidaskürti (Mostová) Efsz feketenyéki (Čierna Voda) gazdaságában. A tüzet az okozta, hogy a ka- zalozógépbe fémtárgy került és súrlódás következtében áttüzese- dett. Személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár mintegy 24 000 korona.-Tragikus balesetet okozott a gyorshajtás Domaniža (Považská Bystrica-i járás) közelében. Peter S. 22 éves helybeli lakos motorkerékpárral lefutott az úttestről és a patakba borult. A motorkerékpáros a vízbe fúlt.- Nem adott elsőbbséget a főúton haladó teherautónak Madar- ban (Modrany) a kerékpáron közlekedő 69 éves Ladislav P. A gépjármű elütötte a kerékpárost. Ladislav P. súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Elhunyt Július Polcer elvtárs (ČSTK) - Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága, az SZLKP KB üzemi pártbizottsága és az SZLKP KB üzemi szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel közli, hogy Július Polcer elvtárs, a Munka. Érdemrend és Az építésben szerzett érdemekért kitüntetés tulajdonosa, régi párttisztség- viseló, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának munkatársa augusztus 25-én 61 éves korában váratlanul elhunyt. Valamennyi párt- és közéleti tisztségében áldozatkészen és kezde- ményezően dolgozott. Aktív politikai tevékenységével részt vett hazánk szocialista fejlesztésében. Az elhunyt búcsúztatása a bratislavai krematóriumban augusztus 31 -én 12 óra 30 perckor kezdődik. ■ Egy évvel a határidő előtt, már hétfőn megnyitja kapuit a Spišská Nová Ves-i Faipari Szakközépiskola. A kelet-szlovákiai kerületben ez annak a hét iskolának az egyike, amelyeket az építők az új tanév kezdetéig adnak át. Az új iskola csaknem 29 millió korona ráfordítással épült. ■ Legalább tíz halálos áldozatot követelt az elmúlt két hétben a kábítószert csempésző bandák háborúja Los Angelesben. Ezzel kapcsolatban Steve Valderia, a fiatalkorúak támogatására indított program igazgatója megállapította: mindenki tudja, hogy a bandák zöme kábítószerrel kereskedik, s ez bevételük fő forrása, de a problémát már évek óta elhanyagolják. ■ Szlovák napok kezdődtek tegnap a prágai Kotva áruházban. A rendezvény folyamán 12 szlovákiai konszern- és 60 vállalat 33 millió korona értékű fogyasztási cikket és élelmiszeripari terméket kínál eladásra. Barta Gyula tárlata Szombaton, szeptember 1-én, 18.00 óraj kezdettel nyitják meg a bátorkeszi (Vojnice) művelődési házban Barta Gyula gyűjteményes kiállítását. A képzőművészeti tárlatot - amelyen a neves festőművész legújabb alkotásai is megtekinthetők - a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója jegyében rendezik. APRÓHIRDETÉS KOSZONTÓ ■ A budapesti NIKEX külkereskedelmi vállalat tegnap Prágában kiállítást rendezett, amelyen az Acsi-Salgó és a Rapistan -Salgo típusú szállítórendszereket mutatta be. Az akciót a Made in Publicity reklámügynökség szervezte. ' ■ Mintegy egymillió százezer tankönyvet szállít az új tanév kezdetére a prágai és a bratislavai pedagógiai kiadóknak a Severo- grafia vállalat libereci üzeme. E tankönyvek zöme az alapiskolák számára készült. A libereci nyomda egész évi tervét már június végén teljesítette. ■ Megkezdődött tegnap Kassán (Košice) a 15. országos nefro- lógiai konferencia, amelyen a szakemberek elsősorban az emberi szervezet anyagcsere-zavaraival foglalkoznak. A tanácskozáson bolgár, magyar, NDK-beli, NSZK-beli, belga és amerikai vendégek is részt vesznek. ■ Vietnamban is megkezdődik az új tanév, mégpedig 12 878 általános és középiskola több mint 12 millió tanulója, illetve diákja és csaknem félmillió pedagógusa számára. A tanévkezdés előtt 275 új tankönyv jelent meg 21,6 millió példányban. ■ Augusztus 30- án ünnepli 50. születésnapját a szerető édesanya, feleség, nagymama, anyós, F i t u s Lajosné Németh Ilona Sikabonyban (Maié Blahovo). Ebből az alkalomból szívből gratulálnak, sok erőt, egészséget és boldogságot kívánnak szerető fia Tibi, menye Éva, két kis unokája: Szabolcs és Évike, akik a nagymamának sok puszit küldenek. A jókívánságokhoz csatlakoznak a nászék, Petesék. Ú-2540 ■ A légdrágább édesanya, anyós és nagyanya, özv. Seres Terézia (Komárom - Komárno) 1984. VIII. 30-án ünnepli 50. születésnapját. E szép ünnep alkalmából tiszta szívből gratulálnak, Sok erőt, egészséget és hosszú, boldog, békés, örömteli életet kívánnak 2 fia, menye, kis unokája Tímea, valamint a nászék és a Gojdács család Ú-2910 ■ 1984. augusztus 30-án ünnepli 70. születésnapját a szeretett férj, édesapa, após és nagyapa, Mihalicsek István Udvardon (Dvory nad Žitavou). E szép ünnep alkalmából szívük egész szeretetével gratulálnak, erőt, egészséget és hosszú életet kívánnak felesége,-lányai, vejei, unokái: Monika, Andrejka, Marianka és Péter- ke, akik számtalanszor csókolják a nagyapát Ú-29/1 ■ Augusztus 30-án ünnepli 70. születésnapját a drága jó | édesapa, és nagyapa Zsérén (Zirany) M acskay József. E szép ünnep alkalmából jó egészséget és hosszú, békés életet kívánnak lánya Anni, fia Anti, veje Rajmi, menye Mari, 5 unokája, valamint Józsika, aki csókolja a nagyapa munkában elfáradt kezét. Ú-2983 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára és nagyapára, id. Balogh Ernőre (Fülek - Filakovo), akinek szíve váratlanul, 1983. 8. 30-án, 59 éves korában szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e számunkra oly szomorú első évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége Olga, gyermekei: Ernő, Robi, Klári, Elza, vejei: Karcsi, Feri, menyei: ■Erika, Gizi, unokái: Klári, Feri, Monika, Ernő, Andrea és a két kis Robi ka. Ú-2741 ■ Életünk legfájdalmasabb napja marad 1979. augusztus 30-a, amikor 21 éves korában tragikus körülmények között távozott szerettei köréből ifj. Karakó Ferenc (királyhelmec - Kráľ. Chlmec.) Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú 5. évfordulón. örökké gyászoló özvegy édesanyja, kis árvája Ferike, testvérei családjaikkal és a rokonság. Ú-2867 Mi Hol á% Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: A nagy álom (angol) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Szerelmi láz (Olasz) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA- KERTMOZI: Excalibur (angol) 20 • METROPOL: Édes gondok (szlovák) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Rosszemberek (magyar) 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Limonádé Joe (cseh) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Higgyünk vagy ne higgyünk (amerikai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: A halhatatlan nap (szlovák) 15.30, 18, 20 30 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A tizenkettedik órában (szlovák) 17, 19.30 • TATRA: Szabadság vár a túlsó parton (szlovák) 15, 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Holnap már késő lesz (szlovák) • MLADÁ GARDA: Viadukt (magyar-amerikai-NSZK) • SLOVAN: Balszárny (cseh) '* SZAKSZERVEZETEK HÁZÁ: Piedone Egyipton- ban (olasz) • KERTMOZI: Kincs (román) • SZABADTÉRI MOZI: Ki nem állhatom a szőke nőket (olasz) SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet! • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Gálaműsor az SZNF 40. évfordulója alkalmából (19.30) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 6.00: Hirek. 6.10: Táncdal- parádé - fiataloknak. 6.30: Gazdaság- politikánk időszerű kérdéseiről. 6.50: Hírek, sport. 10.00:: Pionírok műsora. 12.00: Hírek. 12.10: Gazdaságpolitikánk időszerű kérdéseiről (ism.). 12.30: Szórakoztató zene. 12.55: Sajtószemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczene. 14.30: Pionírok műsora (ism.). 17.00: Kedvelt dallamok. 17.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 16.05: Hírek 16.10: Nemzetközi sportversenyek 84. Csehszlovákia - Kuba női kosárlabda-mérkőzés 17.30: Sportrevü. Magazin (ff.) 18.00: Japán állatvilága. Természetfilm 18.30: Esti mese (ism.) 18.40: Mezőgazdasági magazin 19.30: Tv-Hiradó 20.00: Felkelési történet. Tévéfilmsorozat. 2. rész: Fordulat 21.20: Gazdaságpolitikai magazin 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Nemzetközi melódiakoktél. NDK zenés, szórakoztató tévéműsor 22.50: Hirek II. MŰSOR 17.55: Nemzetközi sportversenyek '84. Férfi kosárlabda-torna A szünetben: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Híradó 20.00: Ján Cikker nemzeti művész zenés portréja (ism.) 21.10: Régi műemlékek Bulgária területén (ism.) 21.20: A rendőrség naplójából (ff.) 21.30: Időszerű események 22.00: Éjjeli őrjárat. Francia tévéjáték (ism.) A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: A népművészetről 17.45: A sátán kutyája. Tévéfilm 2 rész 19.00: Tv-Hiradó 19.35: örök hívás. Tévéfilmsorozat. 4 rész: A lázadás 20.45: Ma történt a nagyvilágban 21.00: Nemzetközi sportversenyek ’84. Férfi kosárlabda-torna BUDAPEST 10.00: Tévétorna 10.05: Lábus postás. Csehszlovák filmsorozat. 3. rész: A szem- —üveg (ism.) 10.35: Rappacini lánya. Amerikai tévéfilm (ism.) 11.30: Képújság 17.55: Hirek 18.00: Beszédmúvelés. 5. rész'(ism) 18.25: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági kalandfilmsorozat. 10. rész: A haditerv (ff.) (ism.) 18.50: Képújság 18.55: Új szelek. Riportfilm 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-Híradó 1 20.30: Már ez is probléma? Francia filmvígjáték 22.15: Hirháttér. Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről 23.05: Tv-Hiradó 3 II. MŰSOR 18.50: Képújság 18.55: Sorstársak. Rehabilitációs magazin (ff.) (ism.) 19.15: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor (ff.) 19.35: Képmagnósok, figyelem! Magazin (ism.) 20.05: A James Cotton Blues Band a „Pori Jazz 1983“ fesztiválon 20.30: Nemzetközi kosárlabda-torna 22.00: Tv-Hiradó 2 22.20: Olasz operaest a Pesti Vigadóban. 1. rész 22.55: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Tal£n utolsó élő tanítványa Leoš Janáčeknek František Hrdlička žďáreci (Žďár nad Sáza- vou-i járás) karmester, pedagógus és zeneszerző, aki tegnap töltötte be 103. életévét. Janáčeknél a brnói orgonaiskolában tanult. Az iskola elvégzése után Ostravába ment, ahol a helybeli szimfonikus zenekart vezényelte és két énekkar vezetője volt. Nyugdíjba vonulása után visszatért szülőhelyére. Ma már beteges, de 101. születésnapján még saját szerzeményeit adta elő zongorán. ■ Megnyitották tegnap Martinban a 23. nukleáris gyógyászati napokat. A tanácskozáson több mint 220 hazai szakember, valamint magyar és NDK-beli vendég vesz részt. Három nap alatt tapasztalatcserét folytatnak, s elsajátítják a radioizotópok segítségével történő diagnosztizálás és gyógyítás legújabb ismereteit. ■ ötven éve gyártották a Szovjetunióban a moszkvai metró első két kocsiját. Azóta a szovjet * fővárosban összehasonlíthatatlanul magasabb műszaki és esztétikai színvonalú metróvagonokat gyártanak, amelyek nemcsak a Szovjetunió kilenc városában, hanem Budapesten és Prágában is közlekednek. Az első két vagont, amelyeket 1935. május 15-én állítottak forgalomba, a közönség most múzeumban láthatja. Tunéziai napok a Priorban (Tudósítónktól) - A bratislavai Prior áruház újabb érdekes, vonzó akciót szervezett látogatóinak: tegnap megnyitották a tunéziai áruk napjait. A megnyitón részt vett Jaroslav Zelko, az SZSZK kereskedelmi minisztere. Ján Vozár, az áruház igazgató- helyettese elmondotta, hogy két év elteltével másodszor kerül sor e távoli ország termékeinek árusítására. Céljuk az, hogy a mintegy 4 millió korona értékű áruval bővítsék, változatosabbá tegyék kínálatukat és egyben felmérjék milyen az érdeklődés az importcikkek iránt. A legtöbben a farmeranyagból készült szoknyákat, nadrágokat vásárolták, valamint a pamut trikók iránt mutatkozott nagy érdeklődés. Az élelmiszer részlegen különleges fűszerekből választhatnak a vásárolni szándékozók. D. T' ■ Napirenden van a műtárgyak lopása a templomokból és múzeumokból Olaszországban. A rendőrség adatai szerint 1972 és 1984 között csaknem tízezer képet, régi könyvet, ikont és régészeti leletet loptak el. Csak az elmúlt három évben több mint 1200 templomot és számos állami múzeumot raboltak ki. &ÚJ szú Index 48 011 Kiad|a Szlovákia Kommunista Partia Központi Bizottsága főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csető János, szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10 telefon 309 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság 550-18 gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közule- teknek: 815 80 Bratislava. Vaianského nábrežie 15 II emelet, telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14.70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kčs 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6 \krónik g kronika f