Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-28 / 203. szám, kedd
Ahol negyven éve harcok dúltak fökeres változások < Nemzeti Felkelés központja, Bans- és környéke a felszabadulásig Szlo- naradottabb vidékei, közé tartozott, itáni években, de különösen 1948 án mérföldes léptekkel fejlődött az eskedelem, az ötvenes évek elejétől tógazdaság is. nská Bystrica-i járás 2054 négyzetterületével a legnagyobb az országsainak száma az év elején megha- ’ ezret. Az elmúlt negyven év alatt ékhely lakossága csaknem megkét- , ma már megközelíti a nyolcvanez- éwel a felszabadulást követően az llalkoztatottak száma alig haladta sezret, ma ennél több dolgozója van Dvái Ján Šverma Vasműnek és ídelemgyárnak. mes Február utáni iparosítási prog- >en létesült a breznói nagyüzemen adkai Sigma, a Slovenská Lupča-i inská Bystrica-i üzemek közül pedig ár, a Slovenka és a Számítástechni- ,Az utóbbi években különösen az likai, a fémmegmunkáló, a vegyi és jlódött látványosan, tozásokon ment át az építőipar is, bban a szétszórtság és a gépesítés ka volt jellemző. Jelenleg Banská és környékén nem kevesebb, mint tőipari vállalat van, s ezek jelentős járultak hozzá a kerületi székhely ez, építéséhez. mezőgazdasági termelés fejlődött Kusabban. A hegyi falvak lakosainak ét is alig biztosító törpegazdaságok izenkilenc földmúvesszövetkezet és azdaság működik, múlt évi termelé- neghalaďta az 510 millió koronát, igi szolgáltatások korábban kizárólag jktorra épültek. Jelenleg a szolgáltatások túlnyomó többségét korszerű berendezésekkel ellátott üzemek végzik. Számos kisebb- nagyobb üzem létesült az utóbbi években a szolgáltatások tökéletesítése érdekében. Közéjük soroljuk az országos hírnévnek örvendő Mototransot éppúgy, mint a nemzeti bizottságok által létesített és irányított kisüzemeket. Mélyreható változások mentek végbe az oktatásügyben is. Az elmúlt év végén a járás 113 óvodáját közel nyolcezer gyermek látogatta, az alapiskolák tanulóinak száma pedig meghaladta a 21 500-at. A járás területén működő szakközépiskolákban közel négyezren tanulnak, ezenkívül két felsőfokú oktatási intézményben, a Pedagógiai Főiskolán és a Közgazdasági Főiskola idegenforgalmi szakán is több százan nyernek képesítést. Az egészségügy valójában csak 1952-től fejlődött igazán. Eredményes volt a legutóbbi évtized is, amikor kórházak épültek Banská Bystri- cában és Breznóban. A két kórházban egy időben 1823 beteget ápolhatnak. A Jakosság életszínvonalának egyik fokmérője a jövedelmek és a vásárlóerő alakulása. A szocialista szektorban dolgozók átlagos bére az elmúlt év végén 2825 korona volt, az utóbbi tíz esztendőben több mint 1100 koronával nőtt. A kifizetett nyugdíjak összege 1970 óta majdnem a két és félszeresére nőtt. Nemcsak anyagiakban gyarapodott azonban a Felkelés központja és környéke, hanem alapvető változások következtek be az itt élő emberek gondolkodásmódjában, cselekvésében is. Az egykori kisparasztok utódai öntudatos, szövetkezeti dolgozók lettek akik a legkritikusabb időszakokban is kinyilvánították hovatartozásukat, az egykor kizsákmányolt ipari munkásság pedig a kommunista párt igazi élcsapatává nőtte ki magát. A Garam mentén élő emberek most tisztelettel adóznak mindazoknak, akik negyven évvel ezelőtt megteremtették biztonságos életüket. -ha.y vagyok a sok közül agas homlokú látásra senki )la, hogy négy egyenruhában, lalmazott mér- ) ma sem tud i nélkül, jóllelik életévében >égben ringott olcan voltunk zd bele élete slevenítésébe. }/d földön gazszűk termést ássál szerzett itte ki. lyerekek közül jl tanult, ezért tenái gimnázi- hogy az érettfordul a sorsa, e segédtanítói ártszerencsédében önként nai szolgálat- atonai akadé- te csapattiszti íar tagja lett llási csoport- /ütt dolgozott ívtár<**al. Mint íttüzérosztály ;at tett a Feléért. sztus 25-én ysztály törzse ba - folytatja. )ostát, a közém örülhettek ég katonái fu- itették őket, ztük a nemze- fetóen Ernest /al kiszabadí- foglyokat. így i harci utam rtzeti Felkelapokban fel- nyába érkező az ütegeket a térségébe a polgári laével védelmi ettek. Szep- isiszták bom- leg elhagyták , fiatal fóhad- k a 6. taktikai nokának he- só napokban elfoglalta az ahol tüzér- lást rendezett rtottuk a vé- f. Tizennégy, ogatott táma- za - eleveníti fel az eseményeket. - Hogy a legénységbe bátorságot öntsek, az egyik ágyúval magam lőttem az acélszömyetegekre. Jó néhányat sikerült kilőnöm. Ám október 24-ről 25-re virradó éjszaka válságosra fordult a helyzetünk. A túlerőben levő fasiszták beékelődtek a védelmi állásainkba és kézi tusára került sor. S mivel Liptovská Osada térségében hátunkba került az ellenség, kénytelenek voltunk visszavonulni. Néhány nap menetelés után megsemmisítettük a nehézfegyvereket. Korytnicat majd Prašivá, Magura és Chabanec irányába meneteltünk. Tudtam, hogy ezután már csak mint partizán harcolhatok tovább. Alig piherit néhány napot, megkezdte a visszavonulók kis csoportját összegyűjteni. Később ezek képezték a 4. partizándandár első ezredét, amelynek ó lett a parancsnoka. A hegyekből indítottak támadásokat a fasiszták ellen. A legtöbb akcióban személyesen vett részt. December végén sikerült felvenni rádió útján a kapcsolatot a Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadtest törzskarával.- 1945 februárjában átállt hozzánk egy magyar honvédszázad, amelynek Szabó László főhadnagy volt a parancsnoka - mondja. - Mindvégig kitartottak velünk, addig, amíg március 29-én a mieinkkel nem találkoztunk. Nem ment minden ilyen egyszerűen, mint azt néhány szóval elmondja. A partizándandárban sok volt a beteg, a sebesült. Amíg Poprádig eljutottak a keskeny hegyi ösvényen, a „fehér halál“, a fagy megtizedelte az 1200 fós állományt. Decembertől vele volt a felesége is. Együtt tették meg ezt az életveszélyes utat. Amikor felszabadult területre értek, a harcosok szemében könny csillant meg. Őt a hadosztály tüzérségi parancsnokságához helyezték, de a további harcokban már nem vett részt. Mire leromlott egészségi állapotát rendbe tették az orvosok, véget ért a háború. Őrnagyi rangban segített a néphadsereg szervezésében, s miután elvégezte a katonai akadémiát, pedagógusként tevékenykedett a katonai főiskolán. A nyugdíj előtti négy évet külügyi szolgálatban töltötte.- Szíwel-lélekkel szolgáltam a hazát, és szolgálom mindmáig. Ma sem tudok ölbe tett kézzel ülni - állítja. - A gyerekek felnőttek. A fiam, Ľubomír, a néphadseregben szolgál, őrnagy. így hát dolgozom, ha meghívnak, szívesen elmegyek a fiatalok közé, hogy a dicső harcokról beszéljek nekik. Tíz éve, hogy nyugdíjban van. Dolgozott a Magasépítő Vállalatnál, a Bratislavai Autógyárban, s ma az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának munkatársa. Szabad idejében feldolgozza a hadtörténeti múzeum részére az ezred harci útjának történetét. Büszke arra, hogy bárhol szolgált, mindenütt kivette részét a pártmunkából is. Elvhü, kötelességtudó emberként tartották nyilván és tartják nyilván a mai napig. Ha ünnepi alkalommal magára ölti tiszti egyenruháját, a zubbonyán ott látható a Vörös Csillag, a Győzelmes Február, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend, a Csehszlovák Hadikereszt, a Bátorságért, a Haza védelmében szerzett érdemekért, a Győzelemért és a fegyverbarátságért kitüntetés, valamint a partizánjelvény. Mindegyik harcos életútjának egy-egy állomására emlékeztet, no meg arról tanúskodik, hogy bátran helytállt, mindig az első sorban harcolt. Sohasem hozott szégyent az egyenruhára, kommunista mivoltára. Egy a sok közül, akik népünk szabadságáéig harcoltak, a boldogabb holnapért küzdöttek és küzdenek mindmáig. NÉMETH JÁNOS Elet a romok felett Két emlékmű, egymástól nem messze. A márványtáblákon a hősi halált halt öregek, nők, gyerekek nevei. A legfiatalabbak három- és öthónaposak voltak. Állunk az emlékműnél és emlékezünk...- Kľak és Ostrý Grúň községeket, sorsukat nem lehet elválasztani egymástól. Szegény, dolgos emberek, többnyire favágók éltek itt valaha, akik forradalmiságát a nincstelenség, a jobb élet utáni vágy formálta. Már 1928-ban illegális pártsejt működött a 600 lakosú Kl'akban és Ostrý Grúňban is. 1936-ban a famunkások sztrájkbizottsága kihirdette a környék faipari dolgozóinak általános sztrájkját. Azután kitört a háború- elevenítette fel az emlékeket Ján Benč, a Kľaki Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. - A Felkelés hírére fegyvert ragadtunk. Apáink a háborúban harcoltak és mi, fiúk, a Ján Nálepka kapitány partizánbrigád tagjai lettünk. A környék hegyeiben éltünk, nem messze a falvaktól, a lakosság látott el minket élelemmel, meleg ruhával... 1944 karácsonyát a falu lakosságával nagy családként együtt ünnepeltük nemcsak mi, hanem a J. Žižka brigád egy része és a Vorosilov egység tagjai is. Akkoriban már sok volt a sebesültünk, sokan voltak betegek, nem volt olyan ház, ahol nem ápoltak volna partizánokat. Aggasztott minket, hogy a szomszédos falu német lakossága, hajdani barátaink nem nézték jó szemmel, hogy a két község együttműködik a partizánokkal. Árulkodni jártak Žarnovicába, az ott állomásozó német csapatok vezérkarához. Aztán megszületett a szörnyű terv, elkezdődött a speciális kiképzés - a partizánok elleni harcra irányult. Tudomásunkra jutott, hogy valami készül ellenünk, ezért már szombaton, 1945. január 20-án visszahúzódtunk a hegyekbe, velünk jött a falu férfi lakossága ötvenéves korig. A faházakban csak az öregek, az asz- szonyok és a gyerekek maradtak. Három sebesült társunkat nem lehetett elszállítani, ók is ott maradtak. Háromszáz SS-legény, háromszáz hazai német és a hírhedt Edel- weiss-csoport indultak 1945. január 21-én kora hajnalban felfelé a kľaki völgyön. A hó hónaljig ért, de a tankok és a páncélos járművek, amelyek a nehézfegyvereket szállították, utat törtek a vérszomjas gyalogosoknak. A hajnali csendben bekerítették Ostrý Grúňt, a csapat az alvó falura tört. Izidor Debnár háza előtt lövések dörrentek - elkezdődött a pokol. Az SS-legények berúgták a kapukat, ajtókat, kihajtották a lakosokat Debnárék udvarára. Ott, abban a házban 64 ártatlan embert lőttek halomra, bestiális módszerekkel. De ezt mondják el majd a grúňiak- mondta akadozva Ján Benő.- A vértől és az alkoholtól megré- szegült csapatok Kľak felé indultak. Itt már nem terelték egy házba a lakosokat, hanem helyben gyilkoltak. Az első házban Anna Ha- ringová háromhónapos kislányát mosdatta amikor a gyilkos a házba tört, kikapta a csecsemőt anyja kezéből a falhoz vágta, majd főbe lőtte a jajveszékeló anyát. A többieknek sem kegyelmezett - nyolcán haltak meg ebben a házban.- Könny szökött kísérőm szemébe. - Ne folytassa - mondom csendesen. - De el kell mondanom, százszor és ezerszer, hogy már soha többé... Foszforlövedékekkel gyújtogatták a házakat, igy haltak meg Pavlíkék, Zúbekék, Adamecék, tizenhat családból nyolcvannégyen. Azután a falu felső végébe értek. Az iskola elé hajtották a megrémült lakosságot, vagy négyszázan lehettek ott. Az anyák magukhoz ölelték gyermeküket, az idősek a gyerekek elé áltak, védve őket. Néhány anya térdre rogyva könyörgött a kicsik életéért - gúnyos nevetés volt a válasz. A gyilkosok egy csoportja közben a házakat rabolta, de keresték a partizánokat is. Dolguk végeztével felgyújtották ezeket a házakat is majd rábukkantak egy sebesült partizánra. A tömeg elé vezették, meztelenre vetkeztetve kínozták több mint két órán keresztül, majd a haldoklót az egyik égő házba dobták. A családok búcsúzkodni kezdtek, hiszen tudták, hogy itt a vég. Ekkor egy motoros összekötő érkezett, parancsot hozott a visszavonulásra. A gyilkosok az összegyűlt lakosságot is magukkal vitték, a még ép házakat felégették. A Martin Herko házában bújtatott megkínzott partizán mentette meg tulajdonképpen a többiek életét...- Amikor másnap reggel lementünk a faluba, az üszkös tetemek, falak láttán, nem akartuk elhinni a történteket. Nem gondoltunk arra, hogy ilyet is tehetnek... (Ján Benő akkor 19 éves volt).- Janko Jakab, Peter Boroš- emlékezett a harcostársakra kísérőm. - Janko hídrobbantó, ügyes gyerek volt. Kerülte a bal- szerencse, de egyszer találat érte. Francia orvosunk amputálta a lábát, a műtő a konyhaasztal volt, a műszerek: konyhakés és fűrész valamint két deci rozspálinka fájdalomcsillapítóként. Rágyújtották a házat, ott égett el ó is... Azután felszabadultunk. Csak nehezen épültek az új házak, segítséget nem kaptunk, pénzünk sem volt, a háborús károkat is csak jóval később fizették ki... Élet a romok felett... De felépült önerőből az üzlet, a művelődési ház, a vízvezetékhálózat, a villanyvezeték, a falu telefont kapott, autóbuszjáratok szállítanak minket sok felé, itt élünk 328-an és elmékezünk... Házaink a régiek helyén állnak s ez így van rendjén. Ostrý Grúň is újjáépült. Portala- nított utak kötik össze a 83 új házat a 100 felújítottal, a postával, az iskolával, a tűzoltószertárral, a gyermekek számára játszótér, sportpálya épült, víz, villany, köz- világítás, sífelvonó, telefon jelentik a mát. Jövőre már a 2 200 000 korona beruházással épülő bevá- sálróközpontban vásárolhat a község lakossága.- De nem felejtünk. Halottaink emlékművénél mindig lesz friss virág - mondta Ján Repiský, az Ostrý Grúň-i Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. - A negyven évvel ezelőtti események szemtanúi közöttünk élnek - kapcsolódott a beszélgetésbe František Zúbek, az emlékszoba gondnoka, aki kísérőmmé szegődött. - A grúňi vérengzés „terven felüli“ volt, hiszen Kľak volt az úticél. Az akkor tizenhárom éves František Debnár az asztal alá bújva szemtanúja volt 72 ember agyonlövésének, látta meghalni testvéreit, szüleit, nagyszüleit, rokonait, iskolatársait... Amikor a gyilkos csapatok kivonultak, a falubeliek a házhoz rohantak és kisegítették onnan a nyolc sebesült túlélőt. Margita Masárová és férje Imrich, a szerencsések között voltak. A házuk előtti kispadon ültünk, élveztük a nap melegét.- Itt szeretek ülni, látom a falut, az embereket. Amióta a cukorbajom miatt amputálták mindkét lábamat, nehezen mozgok. - mondta a néni. - Dehogy mozogsz nehezen, - vigasztalta a férje nem is lehet látni, hogy műlábakon jársz.- Hogy is volt? - kérdeztem.- Ha behunyom a szememet, újból átélem, látom az egészet- sírta el magát Masár néni. - Álmomban is hallom a fegyverropogást- mondta Imrich bácsi. - Kora hajnalban csődítettek minket össze Debnárék háza elé. A négy- és hétéves lányainkat a dunyha alá rejtettük, mezítláb léptünk a papucsokba, az ajtóban álló katona sürgetett minket. Kettesével, hármasával küldték az embereket a házba, mi kíntállók hallottuk a fegyverropogást. Tudtuk, hogy a halálba megyünk - mondta Masár néni és sírva fakadt. - Azóta mindig sírok - panaszolta, - pedig ott nem volt egy könnyem sem. A szoba, ahova beléptünk, tele volt halottakkal és vérrel. Az ajtóban cigarettázó katona volt a gyilkos. Amikor belénk lőtt, kiürült a tára s a lövést már nem ismételte meg, hiszen azonnal jöttek a következők. Többen estek ránk, holtak és halálosan sebesültek. A derekamon ért a lövés, a férjem három találatot kapott.-A feleségem fel akart emelkedni, de nem engedtem, hiszen végünk lett volna. Csak amikor elcsendesedett minden, szabadítottuk ki magunkat és az erdő irányába mentünk. Sebeink vérez- tek, a hóban vörös foltok jelezték utunkat. Menekülés közben üzentünk kislányainkért, a nagyobbik hátára vette a négyéves húgát és utánunk jöttek. Amikor a felszaba- dálás után visszatértünk a faluba, házunkból csak a kémény maradt meg. Pedig új ház volt, harminckilencben építettük - mondták reszkető hangon a szörnyűség hetven és hetvenhat éves túlélői. Két emlékmű egymástól nem messze, a márványtáblákon a hősi halált haltak nevei. Öregeké, nőké, gyerekeké. Ostrý Grúňban és Kl’akban. Álljunk meg itt és emlékezzünk! PÉTERFt SZONYA Banská Bystricában, a Szlovák Nemzeti Felkelés városában a leglátogatottabb helyek közé tartozik az SZNF Múzeum és a környező parkban a korabeli fegyverek szabadtéri kiállítása. (Peter Lenhart felvétele - ČSTK)
