Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-24 / 200. szám, péntek

Gondoskodnunk kell az utánpótlásról INTERJÚ GEORGIJ MARKOVVAL ötven évvel ezelőtt, 1934 augusztusában volt a szovjet írók I. kongresszusa, és szeptember elején gyűlt össze első ülésére a Szovjet írószövetség vezetőségének plénuma - ennek tagjait a kongresz- szus választotta. A szovjet írószervezet egész élete jelenleg e nevezetes dátum jegyében folyik. Az ország különböző városaiban és körzeteiben rende­zett irodalmi konferenciák, napok, tanácskozások, nagyszámú írótalálkozók - valamint más akciók a népnek szóló, sajátos művészi beszámoló formáját • Georgij Mokejevics, helyén­való volna, ha Gorkij kijelentését idéznénk, amelyet fél évszázaddal ezelőtt, a Szovjet írószövetség ve­zetőségének első plénumán tett: „Van egy rendkívül fontos mun­kánk: gondoskodnunk kell az utánpótlásról. A fiatal írókat kell nevelnünk. Ez eddig is megtörtént, de kezdetleges módon, és közös program nélkül - ez pedig nem helyes. Közös programot kell ki­dolgoznunk a kezdő írókkal való foglalkozásra, meg kell mutatnunk nekik, hogyan tanuljanak, és mit tanuljanak..."- Jól emlékszem ezekre a sza­vakra. De én így folytatnám ezt az idézetet: „Nekünk a kiváló irodal­márok egész hadseregét kell fel­nevelnünk - kell!“ Gorkij éppen így vetette fel a kérdést: az után­pótlás nevelése - a kötelessé­günk. S mi igyekszünk lelkiismere­tesen teljesíteni ezt. Olvassa el a fiatal írók eddigi nyolc konferen­ciája résztvevőinek névsorát, és akkor mintegy elvonul ön előtt a soknemzetiségű szovjet iroda­lom háború utáni története. A fia­talok iránti magatartásunk a gorkiji szemléleten alapul: állandóan fi­gyelni kell alkotó tevékenységük­re, segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy kialakuljon marxista-leninis­ta világszemléletük, s elsajátítsák a szakmai készséget, megszilár­dítsák az élethez fűződő kapcso­latukat. Az idők változnak - s ez­zel együtt a -fiatalokkal végzett munka formái is. Az SZKP KB ,,A fiatal művészekkel való munkáról“ szóló határozata programdoku­mentum lett számunkra. Ez összefoglalja e munka tapasztala­tait, s egyúttal megfogalmazza az új viszonyok - a létező szocializ­mus viszonyai között - a művészi utánpótlás nevelése terén vég­zendő feladatokat. • Nem titok, akadnak olyan fia­tal írók, akik a társadalmi életben nem vesznek részt. Alkotó tevé­kenységük kereteit is leszűkítet­ték, csupán az ,,örökkévalóról", a ,,magasztosról" írnak, a valósá­gos, mindennapi élet, úgymond, nem az ő számukra van. S ennek következtében ezek is, azok is idegenkednek az irodalom egyik legharciasabb műfajától - a publi­cisztikától.- Az ilyen álláspontot én nem tartom íróinak, sőt apolitikusnak vélem. A publicisztika: igen fontos műfaj! Ha az író távol tartja magát tőle, nem érti meg az időszerű témáról szóló karcolat, cikk jelen­tőségét - ez azt jelenti, hogy sze­gényebbé teszi önmagát. És, mel­lesleg szólva, alkotó tevékenysé­öltik. A Fiatal írók VIII. Ossz-szövetségi Konferenciája pedig - az új irodalmi nemzedék szemléje - azok alkotó tevékenységének a figyelmes és igényes elemzésévé vált, akik arra hivatottak, hogy továbbvi­gyék a szovjet irodalom dicső hagyományainak stafé­tabotját, gyarapítsák eredményeit. Erről beszélt inter­jújában Georgij Markov, a Szovjet írószövetség vezetőségének első titkára. A beszélgetés - amelyet rövidítve közlünk - a moszkvai Pravdában jelent meg. gét is... Az újság- és folyóirat­szerkesztőségeknek tevékenyeb­ben kell bekapcsolniuk a fiatalokat a publicisztikai útkeresésbe, nem szabad félniük attól, hogy egy ke­veset vesződniük kell a szerzővel, hogy valami fontos, időszerű té­mával bízzák meg. Az írószövet­ség nagyon aggódik a publiciszti­kai műfajok stagnálása miatt, s úgy véli, a fiatal alkotók ezen a téren sokat tehetnek, és sokat is kell tenniük. Különös figyelmet for­dítunk arra, hogy a fiatal irodalmá­roknak a nép életéhez fűződő kap­csolatait megerősítsük, és bevon­juk őket az ország ügyeiben való részvételbe. A Komszomol KB-val tervet dolgoztunk ki arra, hogy a fiatal irodalmárok csoportosan és egyénileg az ötéves terv ki­emelt építkezéseinek színhelyei­re, Szibéria, a Távol-Kelet és más körzetekbe utazzanak. Há­rom szemináriumot, konferenciát rendeztünk, amelyen mintegy két­száz olyan kezdő író vett részt, aki a Bajkál-Amur Vasút építésén dolgozik, össz-szövetségi expe­díciókat szerveztünk különféle té­mákban, „Fiatal írók - és az SZKP XXVI. kongresszusa“ jelszó je­gyében. Több mint 150 író utazott Korr.szomol-kiküldetés alapján az ország különböző körzeteibe, hogy anyagot gyűjtsön napjaink „korcsaginistáiról“. És az ered­mény kézzelfogható! A „Molodaja Gvargyija“ kiadó gondozásában megjelent A haza szíve és a Biza­lom című, az expedíciók eredmé­nyei alapján készült kötet, és egy harmadik is hamarosan napvilágot lát. Meggyőződésem: ez a munka nem vész kárba azok számára, akik részt vesznek benne. Hogyne emlékeznénk Konsztantyin Cser­nyenkónak azokra a szavaira, amelyeket a hadsereg Komszo- mol-szervezetei titkárainak konfe­renciáján mondott: „önök a szov­jet emberek első olyan nemzedé­két képviselik, amely már a fejlett szocialista társadalom viszonyai között kezdte el tudatos életét. Gyakrabban gondolkodjanak el ezen, és különösen azon, mire kötelez ez... önöknek teljes erő­vel be kell kapcsolódniuk abba a nehéz, sokrétű munkába, ame­lyet a párt úgy határoz meg, hogy ez a fejlett szocializmus tökélete­sítése“. Az írószövetség és a Komszomol KB a fiatal irodalmá­rokkal végzett munkája közben ál­landóan szem előtt tartja ezt... • Olyan benyomásom alakult ki, hogy a fiatal művészekkel vég­zendő munkáról szóló pártdoku­mentumot a fiatal írók közül egye­sek felhívásnak tekintették arra, hogy valamilyen kampányt kell in­dítani az irodalom „megfiatalítá­sára". Én még csak harminc éves vagyok - úgymond -, ezért engem mindenütt tárt karokkal kell fogad­ni, engedményt kell tenni a kézira­taim sorsának eldöntésénél... A fiataloknál, az ön szavaival élve, a „szépírás" színvonala csak­ugyan elég magas. Iskolai szó- használattal élve meg kell jegyezni: a „fogalmazás" és az „alkotás“- két különböző dolog, az „alko­táshoz" a tanulónak fel kell nőnie... .-Ahogyan a „szépírástól“ az igazi irodalomhoz is. Ha valaki egy kisregényt, sőt esetleg regényt írt- ez még nem garancia arra, hogy az illető író. Ezt a címet ki kell érdemelni. Elsősorban munkával. De a munka csupán akkor jár pozitív hatással, ha az illető meg­érti azt, hogy a tehetség a népet, a magasztos erkölcsi elvek és eszmények megszilárdulását kö­teles szolgálni. Éppen ebből ered az a törekvés, hogy olyan témá­kat, jellemeket kell keresni, ame­lyek feltárják a szovjet ember szel­lemi világát, a szovjet valóság lé­nyeges vonásait. • Gyakran előfordul az, hogy valaki kiadott egy könyvet, közzé­tett egy kisregényt, és máris bú­csút mond a szakmájának. Mint mondani szokás, „szabadúszó író" lesz. Nem korai még ez?- Nem csupán korai! Ez a „sza­badság“ a legszörnyűbb bajjá- térpanélküliséggé változhat. Igen fontos, hogy az író ne sza­kadjon el attól a talajtól, amely témául szolgált műveihez, alkotó tevékenységét az élet realitásá­nak ismeretével telítette. Az üzemhez, a gyárhoz, a tudomá­nyos laboratóriumhoz - ahhoz a kollektívához, ahol az író mint személyiség érlelődött - fűződő, ilyenféle szoros kapcsolat az iro­dalmár művei számára hosszú évekre biztosítja a problémák hite­les ábrázolását, némelyik üzemi konfliktus mélyreható kutatását. Az irodalom: nem elefántcsontto­rony, ahol bárki elzárkózhat az élet elől. A közügyekben való ele­ven részvétel, az anyag, a kép, a szó állandó keresése, az élet, az emberek, a tágabb, nagy haza és a szűkebb szülőföld szeretete nél­kül az irodalomban épkézláb dol­got nem lehet alkotni. Aki az írói1 pályára lép, annak teljes szenve­déllyel az ügynek kell szentelnie magát, állandóan érezve roppant felelősségét az olvasóval, a hazai irodalommal szemben, amelyet nagy elődeinknek, a szó varázslói­nak szelleme és hírneve övez. Július Nemčík: Szülői háztól a hegyekbe Grafikák, festmények, szobrok A Szlovák Nemzeti Felkelés a képzőművészetben Az ilyen vállalkozásokat, bárhol is valósuljanak meg, rendszerint a jeles történelmi esemény jubile­uma sugallta tematikai egyszínű- ség jellemzi. Ezzel szemben a Szlovák Nemzeti Galéria három csarnokában látható nagyszabású kiállítás nemcsak az SZNF 40. évfordulóját köszönti, hanem egy­ben a nemzeti felszabadító harc és az antifasizmus heroizmusát, a háborúellenesség és a békeharc aktualitását kifejező eszmeiséget is közvetít a látogatók felé. A kiállítás több mint kétszáz- negyven képzőművészeti alkotá­sa, az egyes termek szerinti tago­lódásnak megfelelően, három te­matikus egységbe van csoporto­sítva. Ez egyben jelzi, hogy a válo­gató művészettörténészek nem kronologikus sorrendet, nem is az alkotók életkorát tartották megha­tározónak. Az első teremben a fel­kelésbeli harcot, az önfeláldozás heroizmusát, magának a mérföld­követ jelentő történelmi esemény­nek a jelentőségét tükröző alkotá­sok kaptak helyet. A kiállítás má­sodik részlegében a háborúban, a harcok során átélt szenvedések, az embereket gyötrő tragédiák, az emberiség huszadik századi apo­kalipszisének a képzőművészeti megfogalmazásával találkozunk. A tárlat harmadik része a győze­lem, a felszabadulás, az emberi- szabadság és az egyetemes béke­vágy gondolatköréhez kapcsoló­dik. A széles horizontú kiállítás tehát a szlovákiai képzőművészet legjobbjainak munkáitól, alkotói a meghatározó karakterű kortár­sakon át a legfiatalabb eredeti lá­tásmód szülte munkáig láttatja mindazt, ami a témához kapcso­lódva az eltelt négy évtizedben megszületett. Mindezek ellenére érződnek a szelektálás szempontjai, ame­Hasznos tanácskozás MATEMATIKATANÁROK VÁNDORGYŰLÉSE A Bolyai János Matematikai Társulat a múlt hónapban rendezte meg Tatabányán a mate­matikatanárok 29. Ftátz László vándorgyűlé­sét, amelynek több mint ötszáz résztvevője volt. A négynapos tanácskozás a tatabányai Népházban ünnepélyes megnyitóval kezdő­dött, amelyen csehszlovákiai pedagógusok is részt vettek. Hagyománnyá vált, hogy ezen a vándor- gyűlésen minden évben átadják a Beke Manó emlékérmet az eredményes pedagógiai, ma­tematikai munkát végző tanároknak. Idén ha­tan részesültek a magas elismerésben. Köztük Veszely Tibor, a marosvásárhelyi Felsőoktatá­si Intézet tanára. Ő a Bolyai-hagyaték felkuta­tásában és feldolgozásában szerzett elévülhe­tetlen érdemeket. Emlékérmet kapott Kálmán Attila, a tatai Eötvös József Gimnázium tanára is, akinek kiváló pedagógiai munkáját részesí­tették ilyen magas elismerésben. A díjkiosztás után került sor Veszely Tibor Bolyai János emlékezete című nagy érdeklő­déssel várt előadására. A vándorgyűlés résztvevői több szekcióban - alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolai és felsőoktatási - vitatták meg napjaink mate­matikaoktatásának időszerű kérdéseit. Az alsó tagozatos szekció programja fel­adatmegoldó szemináriummal kezdődött. Elő­adás hangzott el az egyéni különbségek figye­lembevételéről a szöveges feladatok megol­dása során. A felső tagozatos szekció tagjai a fakultá­cióról és a matematika alkalmazásairól be­szélgettek. A feladatmegoldó foglalkozás után a számítástechnikai foglalkozás tervezetéről számoltak be, majd az úttörő matematikusok pályázatának, vetélkedőjének tapasztalatait vitatták meg. Az alsó és a felső tagozatos pedagógusok az 5. osztályos felmérés tapasztalatait ele­mezték. Többek között számítástechnikai kísérletről, a gimnáziumi, szakközépiskolai, szakmunkás- képzős matematikaoktatás helyzetéről tanács­koztak a középiskolai szekció tanárai. Külön szólnunk kell a középiskolai szekció utolsó napi programjáról, amelyet teljes egészében a tehetséggondozás problémakörének szen­teltek. Itt az alábbi előadások hangozttak el: Oláh György: Tehetséggondozás Csehszlová­kiában és Kálmán Attila: Tehetségkutatás, tehetséggondozás a gyakorlatban. Ezen elő­adásokhoz szemináriumi foglalkozások kap­csolódtak, a geometria és a vegyes feladatok témaköréből. A felsőoktatásban dolgozó matematikata­nárok meghallgatták - többek között - Csir- maz László: Játékok a személyi számítógépe­ken és Pelikán József: Áttörés az algebrában című előadását. Arról a sokrétű gazdag kulturális programról sem szabad megfeledkeznünk, amelyeket a szakmai foglalkozások mellett a vendéglátók biztosítottak: városnézés, bányalátogatás, ki­rándulás Vértesszöllösre, Tatára, a szlovákiai Komáromba és Hurbanovóba. Ez utóbbi kirán­dulás résztvevői megismerkedtek Jókai szülő­városával, a Dunamenti Múzeummal, Trugly Sándor régész vezetésével. Ezenkívül a részt­vevőknek a csillagvizsgáló intézet és más nevezetesség megtekintése nyújtott maradan- tó élményt. Végezetül megállapítható, hogy a vándor- gyűlés sokrétű és változatos munkát végzett az idén is. A tanácskozás jelentőségét a kü­lönböző segédanyagok kiadása csak fokozta. Az előadások, szemináriumi foglalkozások és nem utolsósorban a hozzászólások azt mutat­ják, hogy a vándorgyűlés számos gondolatot és hasznosítható tapasztalatot adott a résztve­vőknek. H. GY. lyek elsősorban a kevésbé ismert képek, plasztikák, bemutatására törekedtek. A művészettörténeti teljesség elsősorban a téma esz­meiségét igyekezett minél jobban kiemelni. Nem feledkezhetünk meg azonban a kiállítás dokumen­tatív értékeiről sem. Jozef Fedora például rajzait a koncentrációs tá­bor foglyainak nyilvántartási lap­jaira készítette 1944—45-ben. A három képzőművészeti műfaj- grafika, festmény, plasztika- mellett nem kaphattak helyet az alkalmazott grafika, a plakát és az iparművészet egyes darabjai. Ez a tény is utal a válogatók határo­zott elképzelésére, amely a doku­mentálással szemben az eszmei­séget, a művészi gondolatot ke­reste a Szlovák Nemzeti Felkelés ihlette alkotásokban. Ľudovít Fulla, Vincent Hložník, Ján Kulich, Rudolf Pribiš, Ján Že- libský, Lőrincz Gyula, Klára Pata­ki, Mária Medvecká, Július Nem­čík, Ján Mudroch, Jozef Kosta, Szabó Gyula, Orest Dubayés má­sok alkotásai nemcsak művésze^ tűk formai és stílusjegyeiben kü­lönböznek egymástól, hanem a közvetlenül vagy közvetve érzé­kelt történelmi sorsforduló szemlé­letében is. Aligha lehet az itt látot­tak közül bármit is kiemelni, még kevésbé egymás alá és fölé ren­delni. A nagyméretű olajképek, a fotókon látható emlékművek mellett ott láthatók a grafikák, a fi­nom és intim éremművészet alko­tásai is. Széles tehát a skála, amelyen az egyes alkotók munkái minden erőszakoltnak tűnő válo­gatás nélkül megtalálták a helyü­ket. A kiállított anyag nagyrésze a Szlovák Nemzeti Galéria tulaj­donában van, csupán elenyésző töredék került ide más galériákból, illetve közvetlenül a szerzőktől. Egy ilyen méreteivel is lenyűgö­ző kiállítás első látásra megté­veszthet bennünket, hiszen az ér­zékelés aligha képes egyszerre átfogni és tudatunkig közvetíteni mindazt, amit a csaknem két és fél száz alkotás gondolatilag sugall. Mégis meglepetésszámba megy, hogy az ismert, sőt a sokszor már túlontúl ismert alkotások egy ré­szének helyét ezúttal a témához szorosan kapcsolódó, ugyanakkor mégis számtalan új megközelítés nyomán született munkák foglal­ták el. Ezt tovább gondolva csu­pán sajnálhatjuk, hogy a monu­mentális emlékmüszobrászat ki­emelkedő, már jelképpé növeke­dett alkotásai (Slavín, Dukla stb.) mellett nem kaptak helyet az újab­ban emeltek. Itt fájlalhatjuk legin­kább, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés és a felszabadulás ihlette szobrok, emlékművek között nem láthatjuk Löffler Béla alkotásait. Pedig a kiállított festmények kö­zött ott vannak Lőrincz Gyula, Szabó Gyula, Barta Gyula képei is, ami még jobban aláhúzza az ihlető esemény és történelmi téma internacionalista gyökereit. D. I. ÚJ SZÓ 6 1984. VIII. 24.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents