Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-21 / 197. szám, kedd
Banská Bystrica Közép-Szlovákia politikai, közigazgatási, kulturális és társadalmi központja. Az Alacsony-Tátra és a Körmöci-hegység alatt terül el. 1944. augusztus 29-én itt kezdődött a nyílt antifasiszta harc. A város két hónapon át a politikai, a közigazgatási, a katonai és a partizánszervek központja volt, ezért az antifasiszta harc jelképévé vált. A felkelés idején Banská Bystricának 12 500 lakosa volt, ma a lakosság száma meghaladja a 75 ezret. Az elmúlt időszakban több új lakótelepen 18 000 új lakás épült. A városban két főiskola, 11 szakközépiskola, 7 szakmunkásképző, 14 alapiskola és 43 gyermekintézmény működik. A képen: a Fončorda lakótelep új építkezései. (Drahotín šulla felvétele - ČSTK) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Előrehaladásunk biztosítékai Tizenhat év telt el azóta, amikor a testvéri szocialista országok internacionalista segítséget nyújtottak népünknek a szocialista vívmányok közvetlen veszélyeztetésének kritikus órájában. Az 1968. augusztus 21-én végrehajtott internacionalista akció meghiúsította a külső és a belső ellenség ellenforradalmi terveit. Lehetővé tette a kommunisták számára - amint ezt A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum is hangsúlyozza hogy teljes mértékben kibontakoztassák a politikai küzdelmet az antiszocialista és a jobboldali opportunista erők ellen, és politikai eszközökkel oldják meg a párt és a társadalom mély válságát. ' Az ellenforradalom csehszlovákiai veresége következményeivel együtt hozzájárult Európa stabilizálásához, a feszültség enyhüléséhez, a békés egymás mellett élés politikájának erősítéséhez. Belső szempontból a legfontosabb az volt, hogy helyreállíthattuk és továbbfejleszthettük a szocializmus építését az országban, a fejlett szocialista társadalom építésének útjára léphettünk. A döntő mérföldkő, amely megnyitotta az utat e fejlődés irányába, a CSKP KB 1969 áprilisi ülése volt, amely a párt élére Gustáv Husák elvtársat választotta. Maga a gyakorlat támasztotta alá a párt politikájának helyességét, a szocializmus eszméinek életadó erejét, a marxizmus-leninizmus helyességét. Minden területen sikerült leküzdeni a válság következményeit, konszolidálni a válság által felforgatott gazdaságot, ami pozitív hatással volt a nép életszínvonalára, sikerült országunkat ismét stabil állammá tenni. Ez megerősítette és megszilárdította helyzetünket a kommunista és a munkásmozgalomban, valamint a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság ismét a szocialista közösség szilárd láncszeme lett. Helyreállt és megerősödött barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval. Ez a barátság és szövetség bizonyította nagy értékeit az egész korábbi fejlődés során, a nemzeteink számára legnehezebb időben, amikor a náci megszállás veszélyeztette nemzeti és állami létünket, s ugyanígy a forradalmi időszakban és a szocializmus építése során. Még az antiszocialista erők által keltett nagy soviniszta hullám sem tudta elpusztítani e barátság és szövetség gyökereit, dolgozóinknak az első szocialista ország iránti tiszteletét és odaadását. Most, amikor Csehszlovákia népe nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulójáról emlékezünk meg, különösen tudatosítjuk a Szovjetunióval való barátság és szövetség mélységét és értékét. Azok az eszmék, amelyekből szabadságunk és szocialista jelenünk született, élő örökséget képeznek. Ebből merítünk erőt és határozottságot a szocializmus sokoldalú fejlesztésére, hazánk felvirágoztatására irányuló mindennapi erőfeszítéseinkben. Az önfeláldozó antifasiszta harc és az új, igazságos társadalmi rendszerért folytatott küzdelem meghozta gyümölcsét. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság ma fejlett, dinamikusan előrehaladó állam, amelyet a dolgozó nép igazgat. Szabad hazája az egyenjogú nemzeteknek és nemzetiségeknek, amelyek együtt élnek és dolgoznak. Csehszlovákia népe nyugalomban, biztonságban él és dolgozik. Az emberek milliói alkotó országépítö munkájukkal valósítják meg a fejlett szocializmus építésének terveit, a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött feladatokat. A dolgozó kollektívák erőfeszítései arra irányulnak, hogy megbirkózzunk a 7. ötéves terv feladataival, biztosítsuk a népgazdaság dinamikus fejlődését, és létrehozzuk az eszközöket népünk egyre elégedettebb életéhez. Nem kicsik azok a célok, amelyeket kitűztünk, s az elérésükhöz vezető út sem könnyű. Nem egy akadályt kell leküzdenünk, nem egy bonyolult problémát kell megoldanunk, nem egy fogyatékosságot kell felszámolnunk. A gazdaságunk alapját képező népgazdaság fejlődése a munkatermelékenység növekedésétől függ. Ezt nem robotolással, hanem a tudományos és a műszaki eredmények gyors alkalmazásával, a népgazdaságnak az intenzív fejlődés útjára való következetes áttérésével, a termelés társadalmi hatékonyságának növelésével és a munka minőségének javításával akarjuk elérni. A sikeres előrehaladás egyik legfontosabb útja a gazdaságosság növelése, a fűtőanyagok, az energia, a fémek, a takarmányok, valamint más nyers- és alapanyagok jobb hasznosítása, az állóeszközök és a munkaidő hatékonyabb kihasználása. Ezek azok a helyes feladatok, amelyek teljesítésére a dolgozó kollektívák, az egyének, az egész társadalom erőfeszítései összpontosulnak. Derűlátással tekinthetünk a jövőbe. A szocialista országok sokoldalúan egybehangolt együttműködése - amint erröljúniusban Moszkvában a KGST-tagországok vezetői tárgyaltak - megsokszorozza mindegyik ország és az egész közösség erejét. A KGST-tagországok gazdasági és tudományos-műszaki együttműködése továbbfejlesztésének és elmélyítésének megvitatott és elfogadott fö irányai az új fejlődés útját mutatják. A békeszerető emberek a szocialista közösségben a béke legnagyobb és legbefolyásosabb védelmezőjét látják. A szocializmus hitele az emberek százmillióinak szemében emelkedik. Hiszen ma nincs olyan kérdés, olyan probléma, amelyet meg lehetne oldani a szocialista országok részvétele nélkül vagy az ő rovásukra. A szocializmus valóság, amelyet az imperialista körök nem hagyhatnak figyelmen kívül. Az imperializmus sajnos nem okult vereségéből, amelyet 16 éve Csehszlovákiában elszenvedett. Nem engedett világszerte felforgató programjából, amely a szocializmus megsemmisítésére irányul. Erről tanúskodnak lengyelországi törekvései, amelyek azonban szintén meghiúsultak. (Folytatás a 2 oldalon) A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából a középszlovákiai múzeumokban számos dokumentumkiállítást, filmvetítést, előadást és beszélgetést rendeznek azzal a céllal, hogy a fiatalabb nemzedék is megismerkedhessen a nemzeti felszabadító harc legjelentősebb időszakának eseményeivel. A breznói Felső-Garam menti Múzeumban az elmúlt napokban A harcoló és építő Felső-Garam címmel nyílt kiállítás. A lomništei völgyben egy emlékházat rendeztek be az ottani partizán harcok ereklyeként őrzött tárgyaiból. Napjainkban több előadás és szeminárium lesz a múzeumban. Az ifjú múzeumlátogatók számára feleleNyugat-Szlovákiában véget ért az aratás (ČSTK) - A nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozóinak képviselői tegnap Bratislavában Ignác Janáknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a kerületi pártbizottság vezető titkárának aratási koszorút adtak át annak jelképéül, hogy befejezték az aratási munkákat. Ebben az évben 334 975 hektárról 1 969 000 tonna gabonát takarítottak be, és 5,88 tonnás átlagos hektárhozamot értek el. Ezzel a gabonatermelés • tervét 116,7 százalékra teljesítették. Nagykövet búcsúlátogatása (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai černín-palotában búcsú látogatáson fogadta Mohamed Eissát, az Egyiptomi Arab Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. venítik a Szabad Szlovák Rádió történetét, Telgárt község felper- zselését, a harcokban elesett Jan Šverma életét és munkásságát. A következő hetekben is változatos program várja a látogatókat. Többek között előadás hangzik el a Brezno környéki harcokról, később pedig a kárpát-duklai hadműveletről. Az előadásokat filmek vetítése teszi még hatásosabbá. A čadcai Kysucai Múzeumban a közelmúltban emlékszobát rendeztek be, melyben bemutatják a környék lakosságának harcát a Szlovák Nemzeti Felkelésben, mégpedig fotókópiák, korabeli dokumentumok segítségével. Az év első felében nagy sikere volt a kremnicai múzeumból kölcsönkért bélyeg és érmekiállításnak, melynek témája szorosan kapcsolódik az SZNF-hez. A járási művelődési központban napjainkban értékelik a községek és városok krónikásainak versenyét. A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójához méltó, gazdag kiállítás színhelye a kremnicai Állami Pénz- és Éremverő Üzem múzeuma is. Az érme és postabétyeg- bemutató után a Žiar nad Hro- nom-i járás képzőművészeinek felkelési témájú alkotásai láthatók, az (Folytatás a 2. oldalon) KEDD 1984. augusztus 21. XXXVII. évfolyam 197. szám Ára 50 fillér Közös érdek az együttműködés bővítése (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Szalim Szaa- dít, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság nehézipari miniszterét, aki látogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón áttekintették a két ország fő gazdasági feladatait és céljait, s kifejezték, hogy mindkét fél érdeke a gazdasági együttműködés kiszélesítése. Ez főként a kohó-, a gép- és az elektrotechnikai iparra vonatkozik, ahol adottak a feltételek ahhoz, hogy Csehszlovákia nagyobb mértékben vegyen részt Algéria fejlesztési terveinek megvalósításában, s gyorsabban növekedjék a két ország áruforgalma. A fogadáson részt vett Pavol Bahyl általános gépipari miniszter. Bányászsiker (ČSTK) - Új szénmedence- rekordot állított fel tegnap a karvinái Csehszlovák Hadsereg Bányavállalatnál Ladislav Kontrik tárnahajtó brigádja, és ezzel teljesítette a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlását. A munkacsoport tagjai 31 munkanap alatt 397 méter tárnát hajtottak, s az állami tervet 12,5 méterrel túlteljesítették. A sikerhez jelentős mértékben hozzájárult az a komplex racionalizációs brigád, amely kisebb módosításokat javasolt az AM 50-es típusú bányakombájnon. A Kontrik-brigád a Nový Jičín-i mozgalomba is benevezett, s a hetedik ötéves terv feladatait határidő előtt akarja teljesíteni. Csehszlovák-finn szakszervezeti tárgyalások (ČSTK) - Helsinkiben tegnap megkezdődtek a megbeszélések a Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke által vezetett küldöttség és a Finn Szakszervezetek Központi Szervezete (FSAK) képviselői között. Az SZKT küldöttsége és a finn szakszervezetek képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást a két szakszervezet időszerű feladatairól és megtárgyalták a jövőbeni együttműködés további elmélyítésének lehetőségeit. Befejeződött az UNIDO-konferencia A fejlesztési programokat csak békében lehet megvalósítani. (ČSTK) - Bécsben tegnap befejeződött az ENSZ iparfejlesztési szervezetének (UNIDÖ) 4. világ- konferenciája. A tanácskozáson 140 ország, közel 30 nemzetközi szervezet és nemzeti felszabadító mozgalom képviselői vettek részt. A konferencia bonyolult körülmények között zajlott, mivel a nyugati kapitalista országok hibájából súlyosan romlott Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fiatal országainak gazdasági helyzete. A szocialista országok által támogatott fejlődő országok konstruktív javaslatokat terjesztettek elő a jelenlegi helyzet megváltoztatására. Követelték például až új nemzetközi gazdasági rend bevezetését és az ENSZ határozataival összhangban igazságos és demokratikus alapokon nyugvó új nemzetközi gazdasági kapcsolatok kialakítását. Állást foglaltak a protekcionizmus és az igazságtalan kereskedelmi feltételek felszámolásáért, s amel- (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Hogy az utódok is megismerjék Érdekes kiállítások a Felkelésről