Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1984-08-20 / 196. szám, hétfő

Hangzó régmúlt ä\ B ulgária kulturális-történelmi örökségének megóvása és fejlesztése, évezredek, különböző korok és népek értékeinek védel­me különösen fontos az ország további fejlődése szempontjából. Jelenleg az országban 215 múze­um van, amelyekben mintegy 3 millió kiállítási tárgyat őriznek. Iskolákban, olvasókörökben, üze­) mekben több mint 480 múzeumi gyűjtemény található. A múzeu­mokba évente átlagosan tizenöt- millióan látogatnak el. A Kulturális Emlékek Nemzeti Intézete végzi az összes kiállítás tárgy-, a törté­nelmi jelentőségű, múemlékjelle- gű épületegyüttesek és települé­sek teljes dokumentálását, tanul­mányozását, építészeti és restau- rációs munkálatait. Csaknem valamennyi bolgár városban és sok faluban van kép­tár, 1965-ben 174 képkiállítás volt Bulgáriában. 1983-ban pedig már több mint 700, s ezeket 4 384 076-an látogatták meg. Az utóbbi években a bolgár képző­művészek több mint 70 kiállításon vettek részt, és több mint 100 önálló kiállításuk volt külföldön. A trák művészet és kultúra a bol­gár földön és A bolgár ikon ezer éve kiállítások nagy sikert arattak a világ sok híres képtárában. Ott­hon pedig olyan neves gyűjtemé­nyeket mutattak be, mint dr. Ar- mand Hammer öt évszázad re­mekművei című kollekciója, A Bri­tish Múzeum Óegyiptomi gyüj­Hemingway-kiállítás Havannában ismét az irodalmi érdeklődés középpontjába került, mintha csak beteljesülne egyik utolsó levelé­nek jóslata: „Akit szeretnek, az sohasem hal meg.“ Nos, Heming­way kalandos és sokszor ellent­mondásos életében talán Kubát szerette a legjobban, érthető te­hát, hogy halála után ö is megma­radt élőnek a kubai nép emlékeze­tében. Ezt tanúsítja az a kiállítás is, amelyet születésének 85. év­fordulója alkalmából nyitottak meg Havannában a Nobel-dijas ameri­kai iró hagyatékából. Személyes tárgyak, fényképek, műveinek el­ső kubai kiadásai alkotják egye­bek között a tárlat anyagát;- Házát, amelyben 1940 óta la­kott ottani tartózkodása idején, a születési évfordulóra újították fel, teljes berendezésével együtt. Külön nemzetközi irodalmi tanács­kozást rendeztek Havannában a Nobel-díj odaítélésének 40. év­fordulóján. Ugyancsak Hemingway ébresz­téséhez tartozik az író levelei egy részének kiadása. Mint ismeretes Hemingway végrendeletében megtiltotta leveleinek közzétételét, özvegye - negyedik felesége - azonban megszegte a tilalmat, s 189 bizalmas jellegű írást kia­dott. Ezek a vallomások sok tekin­tetben valóban kiegészítik a He- mingwayról alkotott - eleddig eléggé hiányos - képet, de ez csak Európában újdonság; a szó­ban forgó kötetet a hamburgi Ro- wolt-cég adta ki „Glücklich wie die Kőnige“ (Boldog mint a királyok) címmel; Amerikában már 1981- ben megjelent, ámbár alig keltett feltűnést, mindenesetre a német kiadás most elég nagy vissz­hangot váltott ki, s ez megint csak azt tanúsítja, hogy Európában (és Kubában) az irodalmi érdeklődés iránta még mindig nagyobb, mint az Egyesült Államokban. VÁMOS IMRE teménye, Henry Moore angol szobrászművész alkotásai, Nigé­ria kétezeréves művészete, Leo­nardo da Vinci és követői, Fiatal szovjet festők stb. Az oktatási rendszer is jelentéke­nyen fejlődött. Bulgária 4298 oktatási intézményében ma 1 478 356-an tanultak. Bevezették az általánosan kötelező középfokú oktatást. Az új, egységes szakkö­zépiskolai rendszer és az oktatási­termelő komplexumok kiépítésé­vel minden érettségiző egyúttal szakmát is kap. Ami az egyetemi hallgatóknak a lakosság lélekszá- mához való arányát illeti, az or­szág világviszonylatban élen jár, 28 felsőfokú oktatási intézménye van, 69 fakultással. 1956-hoz vi­szonyítva 5,5-szeresére nőtt az egyetemi, főiskolai és középfokú szakképesítésű szakemberek száma. Állandóan fejlődnek az ok­tatási intézmények kapcsolatai a tudományos és kulturális intéz­ményekkel, a művészeti szövetsé­gekkel, az üzemekkel, gyárakkal, vállalatokkal. A bolgár nép évszázadokon át megőrizte gyönyörű dalait, népi táncainak, játékainak, meséinek, legendáinak és hagyományainak egész gazdagságát. E gazdag ha­gyományokat őrzik és teremtik újjá a folklórt művelő együttesek az ország sok városában és falujá­ban, a rendszeresen megrende­zésre kerülő Dalol a Pirin, A virág­zó Trákia énekel és táncol folklór­fesztiválokon és a koprivsticai Or­szágos Népművészeti Találkozón. Ezek a fesztiválok Bulgária hatá­rain túl is ismertek. Sok helyen népművészeti gyűjtemények és skanzenek jöttek létre, amelyek bemutatják a népi hagyományok gazdagságát. Érvől évre nő az öntevékeny művészeti csoportok száma is. Je­lenleg 29 484 működik az ország­ban, összesen 623 816 taggal. Is­mételten megrendezik az öntevé­keny művészeti csoportok orszá­gos szemléjét. A bolgár amatőrök több száz érmet és oklevelet sze­reztek közeli és távoli országok versenyein és fesztiváljain. (K.J.) Már 1976-ban hozzáfogtam en­nek a filmemnek az előkészítésé­hez, a forgatókönyv megírásához - közvetlenül a nagy nemzetközi siker után, amelyet a szovjet filme­sekkel közösen rendezett alkotá­sunk, a Derszu Uzala aratott. A Ran - történelmi film, amely a középkori Japán korába visz bennünket. A készülő filmalkotás középpontjában egy Hidetora ne­vű, mindenható hübérúr áll, aki egy és más tekintetben Shakes­peare Lear királyához hasonlít. Úgy határoz, összes birtokát és egész hatalmát felosztja fiai kö­zött. De előnyben részesíti a két idősebbet, aki hízelgésével és színlelt fiúi szeretetével lekenye- rezte. A legkisebb pedig, aki való­ban híven ragaszkodik apjához, makacssága és nyílt, szókimondó természete miatt egyetlen garast sem kap. Ez a történelmi tragédia az egész Hidetora-klán pusztulá­sával végződik. Számomra különösen fontos ez a film, és minden erőmet latba vetem, hogy 1985 áprilisára befe­jezzem. Hogy miért? Ez érthetővé válik majd akkor, amikor a film a nézők elé kerül. Sajnos, újra pénzügyi nehéz­ségekkel találtam magam szem­be. Ezek állandóan, valósággal üldöznek, egész munkásságom alatt. (A vezető japán filmcégek nem szeretik Kuroszavát igényes­sége és művészi elvhűsége miatt.) Ez alkalommal sikerült megálla­podnom egy francia filmvállalattal, amely Luis Buňuel több filmjét is finanszírozta. Ki ne tudná, hogy mi a hang­szer, mi a népi hangszer? Furulya és duda, hegedű és gardon, haj­dan a doromb, manapság a kláné­ta is... Az Erdélyi Néprajzi Múzeum időszaki kiállítása fogalmaink fö- lülvizsgálására és pontosítására kényszerít. Aki rendezte, aki a látogatókat kalauzolja: losif Hertea népzene- kutató. Eddigi tudóséletének leg­nagyobb müve, a teljes román kolindakincset összefoglaló tipoló­giai munkája még sajtó alatt. Több tanulmányban mutatkozott be a román népi hangszerek értő is- merőjeként. Rámondhatnók, hogy organológus. Ám mi sem jellem­zőbb ez irányú érdeklődésére, mint hogy a nép készítette és használta hangszerek leírásán és működésén túl legfőképpen szel­lemiségükkel szeret foglalkozni. Ha együtt nézünk meg egy les- tyánszárból faragott tilinkót, és én azt mondom, nincs ebben semmi különös, hiszen a lestyán kórója eleve üreges, csak le kell vágni a kellő hosszúságban és tudni kell belefújni, ó legyint és órahosszat magyarázza, hogy hány üreges kóróból nem készít a nép tilinkót, hogy milyen hiedelmek fűződnek kizárólag ehhez a fűszernövény­hez, és hogy a földkerekség mely pontjain milyen szertartás nélkü­lözhetetlen kísérője az így vagy amúgy lemetszett lestyánkóróti- linkó... Kiállítása figyelmeztet: népi hangszeren nemcsak a falusiak zeneszerszámai értendők, hanem mindazok a tárgyak, illetve szer­kezetek is, amelyeket a hagyo­mányőrző nép hangkeltőkként használ. Hangszer a vadakat csa­logató síp és a madarakat riasztó kereplő, a sarkantyú és a pászto­rok csörgősbotja, amit, ha a meg­riadt nyáj elé hajítanak, megállítja azt, a pálca végére gyúrt agyag­golyó is hangszer, amennyiben, ha lendületesen elhajítják, sivító hangot kelt. Hogy a népi hangszer az őster­melői életben maga is termelő munkaeszköz volt, legkézzelfog­hatóbban a pásztorkodás hang­szerkészlete bizonyítja, amelynek Erdély ma is mesésen gazdag lelőhelye. A kolompszó szépsége hasznos szépség: az állatok kö­zötti, valamint az ember és állatai közötti közlés eszköze. Más ko­Ha újabb akadályok nem merül­nek fel, akkor a felvételeket idén decemberig elkészítem. Ezek ja­varészt Hokkaidón folynak majd. A Fuzsijamától nem messze fel­építjük Hidetora várát, amely a film végén a tűz martaléka lesz. A fel­vételek méreteiről ez a számadat is tanúskodik: hétezer lovat kell bérbe vennünk a csatajelene­tekhez. A próbafelvételek még nem fe­jeződtek be, de az a szándékom, szerepet kínálok fel néhány régi művészbarátomnak: Nakadai Ta- cuának, Riu Dajszakének és Me­dzu Dzimpatinak. A küszöbönálló munka, amelyet életem összegező alkotásának te­kintek, azért is különösen fontos számomra, mert igyekszem minél több fiatal művészt bevonni új fil­mem forgatásába. Nemrég kis stúdiót nyitottam, s ott megpróbá­lom átadni tapasztalataimat azok­nak, akik a humanizmus és a rea­lizmus nemes hagyományait kö­vetik majd a japán filmművé­szetben. Mindenképpen szomorúsággal tölt el az, hogy egyetlen olyan japán cég sem akad, amely vállal­ta volna ennek a filmnek az elké­szítését. Nos - ez a magatartás művem iránt talán megváltozik majd, ha a Ran méltónak bizonyul a sikerre. Ez az év számomra a megfe­szített munka éve,-de minden erő­met latba vetem, hogy a Rant elkészítsem. MIHAIL JEFIMOV lomp való a legelésben is élen járó vezérkosnak és más a még beta- nulatlan, el-elkalandozó bá­ránynak ... Leginkább azonban azzal lep meg Hertea kiállítása, hogy né­mely bemutatott munkaeszköz esetében semmiféle célszerűségi kapcsolat nem mutatható ki a ren­deltetés és a hangkeltés között. Miért rejt a fazekas csörgő agyag­golyót a cserépkorsóba? (S ahol faedényból isznak, illetve ittak, mi­ért készítették azt is dupla fenék­kel, hogy a kettő közötti üregben csöröghessen egy kavics?) Miért nagyobb a becsülete az olyan ge- reblyének, amelynek fogait úgy rögzítették, hogy munka közben a tengelyük körül foroghatván hangozzanak? Miért képezi ki a paraszt a kasza mankóját fütyü- lőnek? Miért szaporább a fonás olyan orsóval, amelynek nehezé­ke halkan, de hallhatóan zörög? A tudós az ilyen esetekben ősi hiedelmekre következtet vissza, olyanokra, hogy például a korsó kavicsa „védi“ az ivóvizet. Persze A belváros szívében, a Királyi Palotától pár percnyi járásra talál­ható Varsóban a Kozia utca, azaz a Kecske utca, s egy XVIII. századi palotában, az úgynevezett Ker­tészházban a Karikatúramúzeum. A bejáraton a cégér: csörgősipká­ban végződő ceruza. A parányi előcsarnokban hatalmas tükörben önmagát pillantja meg először az ide látogató. Ahogy mozdul, alakja úgy torzul. Hol a feje tágul, de fél mozdulatot téve már csak egy ök- lömnyi gömbbé zsugorodik hatal­mas testén. A kiállítóteremben ott­A Kozia utca. Bal oldalt a Kari­katúra bejárata (A szerző felvétele) jártamkor éppen a Hét főbűn és más bűnök című pályázatra beér­kezett 270 szerző több mint 1300 rajzának legjobbjai. De szóljunk valamit a múzeum létrejöttéről. Igazgatója Erik Li- piŕtäki, a lengyel karikatúraművé­szet kiváló képviselője. Az igazga­tói tisztséget nyilván azért bízták rá, mert a karikatúra nemcsak hi­vatása, hanem szenvedélye is. Apja ugyancsak neves karikaturis­ta, olyan légkörben nőtt fel, ahol a rajzolás természetes, minden­napi foglalatosság volt, és akár­csak apja, ő is gyűjtötte és gondo­san elraktározta a lapokban meg­jelent karikatúrákat, de összegyűj­tött minden cikket, amely a rajz­művészet ez ágával foglalkozik. Huszonötödik alkalommal került sor Weimarban az immár hagyo­mányosnak mondható és valóban nemzetközi figyelmet érdemlő ze­nei szemináriumra. A jubileumi eseményen 23 ország fiatal zene­művészei és professzorai vettek részt, s a rendezvénysorozatnak több érdekessége volt. Minde­nekelőtt: a vendégprofesszorok gyakran együtt muzsikáltak, sőt nyilvános hangversenyt adtak ta­nítványaikkal együtt. Különösen nagy sikere volt Oleg Kogan hegedűművésznek (Ojsztrah töbszörös díjnyertes ta­nítványának), aki először vett részt mint tanuló-kör-vezető professzor a szemináriumon s Gerhard Éber zongorakíséretében Schumann, se szeri, se száma a kiállításon az „igazi“ népi hangszernek - furu­lyáknak, tülköknek, havasi kürtök­nek, köcsögdoboknak, citeráknak, gardonoknak, kobzoknak, amiket minden népi hangszerekről szóló könyvben megtalálunk -, a bemu­tatott anyag rendkívüli jelentősé­gét azonban abban látom, hogy rádöbbent bennünket: az Erdély­ben még ma is használatos, illetve nemrégiben még használt népi hangszerek meglehetős hányada azoknak az időknek a tanúja, ami­kor az anyagi javak termelése, a művészet és a hitvilág még át- meg átszőtte egymást, csaknem egyazonos volt. Utoljára Tiberiu Alexandru írt módszeres összefoglalást a ro­mánság népi hangszereiről. Köny-, ve 1956-ban jelent meg, ma is haszonnal forgatjuk. A tárlatveze- tóként lenyűgöző Hertea nemcsak arról győzi meg látogatóit, hogy jól megtanulta, amit az előtte járótól tanulhatott, hanem arról is, hogy kész az új, jobb összefoglalás megírására. LÁSZLÓ FERENC Az évek során felgyülemlett anyagból lassan kitelt egy múze­umra való. Erik Lipiňski olyan mú­zeumról álmodott, amely mindenki számára hozzáférhető alkotómű­hely, ahová nem papucsban lép­nek be az emberek, hanem betér­nek jókedvre derülni. De Bármeny­nyire támogatták is elképzelését, a megvalósítás - helyhiány miatt- nehézségekbe ütközött. Erik Li­piňski 1970-ben mégis megalapí­totta a maga karikatúramúzeumát, cégjelzéses levélpapírral és pe­cséttel. Mégis nyolc évig tartott, amíg 1978 szeptemberében a mú­zeum hivatalosan is működési en­gedélyt kapott, de 1983-ban már beköltözhetett jelenlegi székhe­lyére és önálló alkotóműhellyé vált. Ám nehogy azt higgye valaki, hogy csak az ünnepélyes székfog­lalás után kezdte meg működését a múzeum! 1978 óta számos kiál­lításon mutatták be a megadott témákra beérkezett munkák legja­vát, s nemcsak Cieszynben, Szczecienben, s az ország több városában rendeztek kiállítást, ha­nem külföldön is; Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, az NDK-ban, Angliában. A Lengyel Kulturális Minisztéri­um 1977-ben (a tulajdonképpen hivatalosan még nem létező kari­katúramúzeum részére) megvá­sárolta a II. országos szatirakiállí- tás 380 rajzát. Értékes darabjai a gyűjteménynek Tadeusz Roz- maitnak a Gross-Roseni koncent­rációs táborban készített SS-kari- katúrái. Ez a 380 rajz képezte az alapját a múzeumnak, Erik Lipiň­ski karikatúragyűjteményével és neves lengyel karikaturisták ajándékaival együtt. Jelenleg mintegy 4500 rajz van a múzeum birtokában. Azonban nemcsak a rajzgyújteménye említésre mél­tó, hanem a könyvtára is, a lengyel karikaturisták életrajzi adatait tar­talmazó nyilvántartásai, s az 1828 óta megjelenő valamennyi szatiri­kus lap is megtalálható a múzeum gazdag könyvtárában. Belépés a jókedvű embereknek ajánlatos, a világ minden terhét a vállukon viselő egyéneknek- kötelező. K. Cs. Prokofjev, Dvoŕák és Csajkovszkij műveiből adott hangversenyt. Az amerikai Jacob Latéiner zongora- és az NDK-beli Burkhard Glátzner oboaművész a weimari kamara­szólistákkal együtt hangversenye­zett. Peter Damm, a neves kürt­művész kurzusán 32 hallgató vett részt; tiszteletükre Theodor Hlou- schek négytételes szvitet kompo­nált, amit a résztvevők ugyancsak nagy sikerrel adtak elő. A hangszerszólistákon kívül ezúttal a fiatal énekművészeknek is alkalmuk nyílt hangjuk csiszolá­sára, sőt a jénai filharmonikusok kíséretében a legjobak önálló hangversenyén is bemutatkozhat­tak a zeneértő közönség előtt. (V) Felfigyeltető adatok A bolgár kultúra fejlődése A„RAN“ Kuroszava vallomása új filmjéről Belépés - jókedvű embereknek Vidám rajzok múzeumában Jubiláló zenei szeminárium

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents