Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-18 / 195. szám, szombat
DJ SZÚ 5 % 1984. VIII. 18. A kommunista mozgalom fejlődése és a marxizmus-leninizmus írta: VÁGYIM ZAGLAGYIN, az SZKP KB nemzetközi osztályvezetőjének első helyettese N agyon terjedelmesen beszélnek és írnak erről a világban. Az egyik oldalon rokon- szenwel, tisztelettel és reménnyel- a másik oldalon gyűlölettel, haraggal és elutasítással. Az elsők a kommunistákban olyan pionírokat látnak, akik utat vágnak az emberiség előtt a boldogabb jövő felé, a velük szemben állók viszont a kommunistákban látják minden rossz forrását, amelynek véget kell vetni: minél előbb, annál jobb. Ezzel összefüggésben heves vitákat vált ki a kérdés: milyenek a kommunista mozgalom reális távlatai? Itt sem egyértelmű a válasz. Mozgalmunk ellenségei természetesen azt feltételezik róla, hogy már túljutott delelőjén és korai pusztulásra ítélt. Reagan elnök nagy hűhóval nemegyszer bejelentette a kommunizmus „végnapjait“. A másik oldalon a szociális haladás valódi hívei meg vannak győződve arról, hogy a kommunista mozgalom folytatja történelmi előrehaladását, hogy újabb és újabb pozíciókat vív ki magának. Mellesleg ezek között a védelmezők között is lehet találni olyanokat, akik a kommunista mozgalom „válságáról“ beszélnek, arról, hogy ez a mozgalom - legalábbis mai alakjában - befejezte szerepét és „alapvető renovációra“ van szüksége. Nem lehet itt nem beismerni, hogy azok, akik ma a kommunista mozgalom „válságáról“ beszélnek, konkrét és teljesen reális tényekből irfdulnak ki. Melyek ezek a tények? Azok a problémák például, amelyek a szocialista országok testvérpártjai előtt merültek fel. Az utóbbi években ezzel összefüggésben leggyakrabban a lengyel- országi eseményeket emlegetik. Továbbá azok a problémák, amelyek egyes szocialista országok között jöttek létre - például Kína és Vietnam között. Ezek az ismert ideológiai és politikai jellegű eltérő vélemények a kommunisták között, a „különös álláspontok“, amelyekre az egyes kommunista pártok helyezkednek (emlékeztessünk legalább az ún. eurokommunizmusra). És végül ide sorolható a kommunista pártok lassúbb növekedése is az egyes kapitalista országokban és több esetben tagállományuk ideiglenes csökkenése. Mindezek - ismétlem - valóban reális tények. De ahhoz, hogy ezeket helyesen és torzítás nélkül értsük meg, el kell gondolkodnunk okaik és természetük felett. Másszóval - ezeket a tényeket helyesen kell értelmezni és helyesen kell magyarázni. Melyek az alapvető okai a kommunista mozgalom említett nehézségeinek? Ha konkrétan beszélnénk erről vagy arról az országról, természetesen minden adott helyzet konkrét elemzésére lenne szükség. De ennek ellenére is léteznek bizonyos általános problémák, amelyek a mozgalmat, mint egészet érintik. , A kommunista mozgalom jelenlegi problémái elemzése során elsősorban azt az egészen új helyzetet kell figyelembe venni, amely kialakult a világban. A kapitalizmusból a szocializmusba való áttérés folyamatában- mint ez teljesen nyilvánvaló- most új szakasz kezdődött. A szocialista közösség (a meglevő problémák mellett is) a világ leghatalmasabb és legdinamikusabban fejlődő gazdasági ereje lett, katonai-stratégiai paritást ért el az Észak-Atlanti Szövetséggel - az imperialista országok alapvető csoportosulásával. Másszóval: a történelem folyamán az imperializmus először veszítette el erőpozícióját, amellyel hosszú ideig rendelkezett. Ha pedig figyelembe vesszük az egész világ- helyzetet, megállapíthatjuk: az imperializmus ellenzői növelték erejüket, ami potenciálisan lehetővé teszi számukra, hogy alaposan megnyirbálják az imperialista önkényt bolygónk életében. Elmondhatjuk, hogy a mi korszakunkban a történelem a kommunisták és minden forradalmár elé naponta számos új és bonyolult kérdést állít, amilyeneket az előző történelmi időszakok nem ismertek. Senkinek sincsenek tapasztalatai ezek megoldásában. Nyilvánvaló tény, hogy felmerülnek az ismert nehézségek a történelmi fejlődés új szakasza jellemzőinek megoldása során. De a múltban is minden új történelmi fejlemény hasonló nehézséget okozott a forradalmároknak, akik végülis mindig sikerrel megoldották azokat. Továbbá, a kommunista mozgalom jelenlegi problémái magukban foglalják a forradalmi erők, így a munkásosztály sorai gyors növekedésének eredményeit is. A népek nemzeti és szociális felszabadításáért vívott harcba új társadalmi rétegek is bekapcsolódtak, még olyanok is, amelyek származása a lakosság nem proletár csoportjaival áll összefüggésben, melyeknek az osztályöntudata nincs a megfelelő színvonalon, s amelyek hajlamosak az ingadozásra, irányt tévesztenek a rohamosan sodródó eseményekben. A munkásosztály és a forradalmi erők sorainak, mint egésznek a növekedése a nem szocialista világban a proletár tömegek osztályöntudata átlagos színvonalának bizonyos csökkenéséhez vezetett. Ennek tükröződnie kellett a világ nem szocialista térfele kommunista pártjainak tevékenységében is, annál inkább, mivel ott éppen az utóbbi időben nagyon sok esetben került sor kádercserékre. A vezetésbe a legkülönbözőbb Szinteken új emberek kerültek, akiknek még nincsenek megfelelő harci tapasztalataik. Sokan közülük a kapitalizmus „békés“ fejlődése időszakában nőttek fel és lettek kommunistákká, a nagy konjunktúra éveiben, ami nyomot hagyott nézeteiken és a jelenlegi kapitalizmus problémáival kapcsolatos hozzáállásukon. S végül - a kommunista mozgalom mai helyzetének elemzése során el lehet-e felejteni, hogy ma minden korábbinál élesebbek az osztályellenség támadásai? Az imperialista politika, az ideológia és a propaganda példátlan hevességgel veti magát a kommunistákra. Az imperialista és revizionista ideológia és politika célja a kommunisták befolyásának aláásása, diszkreditálásuk, a kommunista pártok meggyengítésére vagy bomlasztására irányuló próbálkozások tevékenységükben a legfontosabb irányvonallá váltak éppen úgy, mint ahogy a burzsoá államok megtorló és hirszerző-di- verzáns apparátusainak is ez a legfontosabb feladata. Ahogy az az USA nemzetbiztonsági tanácsának egyik dokumentumából kitűnik, az illetékes szolgálatok a következőkben látják legfontosabb feladatukat:- a világkommunizmusnak minél több nehézséget okozni és ezeket a nehézségeket kihasználni;- diszkreditálni a nemzetközi kommunista mozgalmat, befolyásának csökkentésére törekedni, aláásni a kommunista pártok és szervezetek erejét;- a világ minden részén hátráltatni a kommunista ideológia elterjedését (lásd: Foreign and military intelligence, book 1, Washington 1976, 179-205. oldal). N em lehet figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a monopolista burzsoáziának jelenleg a tömegtájékoztató eszközök hatalmas apparátusa áll a rendelkezésére, amely Nyugaton a szó szoros értelmében reggeltől estig a legelképesztőbb eszmékkel, hazugságokkal és rágalmakkal bombázza az emberek tudatát. Mindezzel a szocializmust, a kommunizmust és a kommunistákat akarják lejáratni a tömegek szemében és arra kényszeríteni a testvérpártokat, hogy mondjanak le a munkásosztály, a dolgozó emberek érdekeiért vívott következetes küzdelemről. A burzsoázia kommunistaellenes „keresztes hadjáratának'“ jelen- lenlegi aktivizálása mellesleg semmi mást nem jelent, mint egyfajta reagálást a kommunista mozgalom erejére és befolyására. S valóban- ha ez a mozgalom olyan gyenge lenne és olyan válságot élne át, mint ahogyan azt állítják róla, a burzsoázia szentelne-e ilyen eszközöket és ennyi erőfeszítést az ellene vívott küzdelemnek? Foglaljuk össze az eddigieket. Vannak problémák és nehézségek. Nem fér kétség ahhoz, hogy ezek közül egyesek az objektív hibák következtében jöttek létre, az egyes kommunisták eltávolodása miatt a marxizmus-leninizmus elveitől, továbbá a határozatlanság következményei az elvi jelentőségű kérdésekben. Ennek ellenére az alapvető ok valami másban rejlik - a kommunista mozgalom jelenlegi problémáinak fő forrása a társadalom rendkívül difiamikus fejlődése, a forradalmi erők sikerei a régi világ irői- vel való versengésben, a társadalmi fejlődés folyamatainak felgyorsulása és bonyolulttá válása és ezekkel a sikerekkel összefüggésben az osztályharc kiéleződése nemzetközi mértékben. Most maga a történelem veti fel teljes élességgel a kommunista mozgalom szerepe további növelésének kérdését a világ fejlődésében, aktivitása hatékonysága növelésének, a mozgalmat alkotó pártok szolidaritása és kölcsönös együttműködése elmélyítésének kérdését. Vitathatatlan, hogy erre megvannak a lehetőségek. Emellett szólnak a sikerek, amelyeket a testvérpártok elértek. E lsősorban a szocialista közösség testvérpártjainak együttműködéséről van szó, amelyek - külön-külön is és a kollektív erőfeszítések által is - állandóan új sikereket érnek el a szocializmus és a kommunizmus építésében. A KGST-tagállamok képviselőinek legfelsőbb szintű tanácskozása, amelyre júniusban került sor, ismét megerősítette: közösségünk perspektívái, a további fejlődésnek a perspektívái, melyek alapja népeink becsületes munkája, a testvérpártok és testvéri államok elvtársi együttműködése. Továbbá a világ nem szocialista országai testvérpártjainak együttműködéséről van szó. Számos párt közülük a nemzeti fejlődés reális erejévé vált. Végül a kommunista mozgalom nemzetközi tevékenységéről is szó van. E téren a legaktívabb békealkotó tényezőként, a nukleáris háború veszélye elleni harc legfontosabb erejeként működik. Világos azonban, ahhoz, hogy szélesebb körben lehessen kihasználni a kommunista mozgalom előtt álló lehetőségeket, a jelenlegi nehézségek áthidalására és a meg nem oldott problémák megoldására van szükség. Felmerül a kérdés: mi kell ehhez? A kommunista- és munkáspártok legutóbbi kongresszusainak és központi bizottsági üléseinek anyagai és vezető képviselőiknek beszédei mutatják: az emberiség forradalmi élcsapatának véleménye szerint elsősorban a kommunista mozgalom marxista-le- ninista alapjait kell tovább szilárdítani. Igen, néha olyan véleményeket is hallani, hogy ez nem feltétlenül szükséges, hogy a marxizmus-le- ninizmushoz való hűség a kommunisták munkája hatékonysága növelésének nem elkerülhetetlen feltétele. Egy finn szerző, aki a közelmúltban hasonló állításokkal lépett fel, így érvelt: a forradalmak, mondta, a forradalmi helyzet kialakulása következtében kezdődnek és győznek, nem pedig a kommunista pártok eszmei, marxista-leninista szilárdságának köszönhetőek. Minek kell tehát annyit hangsúlyozni az ideológiát, az elméletet és a marxizmus-leninizmust? Ennek a szerzőnek igaza van abban, hogy a forradalom valóban nem lehet meg a forradalmi helyzet nélkül. De - ahogyan azt Vlagyimir lljics Lenin hangsúlyozta- nem minden forradalmi helyzet vezet forradalomhoz, még inkább győzelmes forradalomhoz. Ahhoz, hogy sor kerülhessen a forradalomra és győzhessen, az emberek érettségére, forradalmi elszántságára, a győzelembe vetett hitére van szükség. Ennek elválaszthatatlan része a munkásosztály forradalmi pártjának létezése, amely a marxizmus-leninizmus elméletével fegyverezte fel magát. A történelmi tapasztalatok igazolták ennek a megállapításnak a helyességét. A múltban már nem egyszer sikertelenül végződtek az olyan forradalmak, amelyek kezdetben nagy fellendülést értek el, amelyekbe óriási néptömegek kapcsolódtak be és amelyek képesek lettek volna győzelemre vinni a munkásosztályt, mégsem végződtek sikerrel, mert az illető országokban nem voltak lenini típusú pártok. Világos példa erre az 1918. évi forradalom Ausztriában és Németországban. Meg kell azonban jegyezni, hogy egyes esetekben a forradalmak más okok miatt is vereséget szenvedtek - például az ellenforradalom külső beavatkozása következtében stb. Amikor azonban nem állt az élükön marxizmus-le- ninizmussal felfegyverzett forradalmi párt, a kudarc elkerülhetetlen volt. Ennek ellenére, a forradalom utáni történelmi időszakokban is, az úgymond leghétköznapibb időszakokban a kommunisták sikeres tevékenységének feltétele volt és marad a marxizmus-leninizmus- hoz való hűség. Valóban, hiszen az igazán kommunista osztálypolitika - vagyis a munkásosztály létérdekei mellett következetesen kiálló politika az olyan politika, amely a mindennapi érdekek védelmében vívott harcot összekapcsolja az alapvető, végső célokért vívott harccal - elképzelhetetlen a nélkül a támogatás nélkül, amelyet a társadalmi fejlődés tudományos elmélete nyújt. És más ilyen elméletet, mint a marxista-leninista, a történelem egyszerűen nem ismer. B izonyára megemlíthető néhány olyan eset, amikor bizonyos haladást értek el olyan pártok is, amelyek eltávolodtak a marxizmus-leninizmus elveitől. Ezzel összefüggésben a kommunista mozgalomban egyes elvtársak a közelmúltban ilyen - elnézést - „elméletet“ fejtettek ki: Az olyan párt, amely sikeresen tevékenykedik, még annak árán is, hogy eltávolodik az elvektől, az ügy számára hasznosabb mint az a párt, amely ugyan elvhű álláspontra helyezkedik, de nem ér el jelentősebb gyakorlati eredményeket. Ez veszélyes következtetés, mivel a marxizmus-leninizmus elvi pozícióitól való mindennemű elfordulás igazolására szolgálhat. A lényeges pedig az benne, hogy ez helytelen, igaztalan következtetés. Elsősorban azok a pártok, amelyek a jelenben súlyra és befolyásra tettek szert, mindezt éppen annak köszönhetően érték el, hogy következetesen alkalmazzák a marxista-leninista elveket. Előfordult ugyan, hogy akkor is elértek bizonyos sikereket, amikor az egyik-másik történelmi időszakban eltávolodtak tőlük. De milyen sikerek voltak ezek? Vagy a választásokon való több szavazat eléréséről, vagy arról volt szó, hogy újabb tagokat nyerjenek soraikba. De az ilyen sikerek semmilyen gyakorlati eredményeket nem hoztak sem a munkásosztály, sem a dolgozók számára. Ezeknek a sikereknek emellett rendszerint csak ideiglenes jellegük volt. Előbb vagy utóbb mindenképpen bekövetkezett a visz- szaesés. Szemléltető példája ennek a Spanyol Kommunista Párt esete, amely először több mint 200 000 tagot szerzett és nem volt egyetlen helye sem a parlamentben, majd ezután - éppen a mar- xizmus-leninizmustól való elhajlás, az ún. eurokommunizmusra való orientáció következtében - katasztrofális mértékben elveszítette pozícióit. Ellenben az olyan kommunista pártok, mint a német, a görög, vagy a portugál, a bolíviai és az argentin azt bizonyítják: ha helyesen kapcsolják össze a politikát, mint tudományt és a politikát, mint művészetet, az elvhűséget és a rugalmasságot, ha a stratégia és a taktika elvhúséggel párosul, akkor még a legnehezebb feltételek között is a pártok megbízható, tartós sikereket, a néptömegeket szolgáló reális eredményeket érnek el. Meg kell jegyezni, hogy a testvérpártok internacionalista együttműködésének gyengülése, bizonyos elszigetelődésre utaló hangulatok keletkezése és a proletár internacionalizmus elutasítására tett felhívások éppen olyan esetekben figyelhetők meg, amikor ingadozás tapasztalható az eszmei-elméleti kérdésekben, mint a marxizmus-leninizmus elveitől való ismert elhajlások. Ellenkezőleg, ott, ahol az ezekhez az elvekhez való hűség a pártpolitika alapját képezi, reális eredmények születnek a dolgozók nemzetközi együttműködése szervezésében is, elsősorban a békéért vívott harc terén. A kommunista mozgalom fejlődéséből a fő tanulság kétségtelen: a mozgatom további sikerei a forradalmi küzdelem valamennyi frontján döntö mértékben függenek a marxizmus-leninizmus tanításához való hűségtől. Ez természetes. A kommunista pártok a forradalmi elméletnek a munkásmozgalommal való összekapcsolása eredményeként jöttek létre, s ezért sikeresen létezhetnek és dolgozhatnak mindaddig, amíg ez a kapcsolat szilárd és szerves lesz. A kommunista párt marxista-leninista alapjának meggyengítése, vagyis a forradalmi elmélet és a munkásmozgalom élcsapata közti kapcsolat megbontása e párt tényleges transzformációjához, sőt felbomlásához vezethet. A testvérpártok a jelenlegi helyzet és a világban a kommunista mozgalom helyzetének elemzése során arra a következtetésre jutnak, hogy feltétlenül szükség van az elméleti és az eszmei-nevelő munka lényeges aktivizálására. Az elmúlt évtized kongresszusai anyagainak általánosítása lehetővé teszi annak a megállapítását, hogy itt elsősorban a következő körülmények kerülnek előtérbe: Először: hangsúlyozzák annak szükségességét, hogy a kommunisták mélyebben sajátítsák el azt a mérhetetlen gazdagságot, amelyet a marxista-leninista gondolkodás halmozott fel egész eddigi létezése alatt. Ebből következik, hogy a pártok figyelmet szentelnek a pártoktatásnak, a pártoktatás rendszere tökéletesítésének. Másodszor: leszögezik, hogy az elmélet állandó fejlesztéséről van szó, az osztályharc reális tapasztalatai általánosításának alapján. Ebből következnek a pártok erőfeszítései, hogy kialakítsák és tökéletesítsék tudományos-elméleti intézményeiket, elmélyítsék a jelenlegi társadalmi fejlődés új problémáinak marxista-leninista elemzését. Harmadszor: aláhúzzák, hogy ezzel egyidőben aktívabban kell küzdeni az elméletünk alapjainak, a marxista-leninista elvek aláásása és az arra irányuló próbálkozások ellen, hogy ezek feledésbe merüljenek. A marxizmus közel 150 éves létezése alatt mérhetetlenül sok ilyen kísérletet tettek, de egy sem hozott pozitív eredményt. Ezért, a marxista-leninista elmélet kiforgatása, a jobb- és a baloldali revizionizmus, a dogmatizmus és az életképtelen akademizmus minden formája elleni harc a testvérpártok általános elméleti, ideológiai együttműködése fontos részét alkotja.
