Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-12 / 163. szám, csütörtök
Kísérlet a válaszra Jegyzetek az Arany Prága tévéfesztiválról Nyolc nap - hetvenkét film. Harmincnyolc a drámai kategóriában, harmincnégy a zenés műfajban. Jó és gyengébben sikerült alkotások. Izgalmasak és unalmasak. Derűsek és szivszorongatóak. Felemelök és lehangolóak. Egy valamiben viszont mégiscsak hasonlóak: valós életérzésekről, hétköznapi történetekről, emberi sorsokról szól valamennyi és ez nem kevés! A televíziót kedvelő néző örömmel állapíthatta meg, hogy az idei Arany Prága tévéfesztivál, amelyre június közepén a Vencel tér közelében álló Savarin palotában került sor, csupa olyan kérdést vetett fel, amely ma és holnap egyformán foglalkoztat bennünket: milyen lesz a világ és milyenek leszünk mi? Mire ébredünk és milyen gondolatokkal fogunk elaludni? Egy matematikai versenyről A válasz persze nemcsak minket érdekel; sőt Prágában most az is kiderült, hogy Közép-Európá- ban ugyanazok a kétségek gyötrik és ugyanazok az örömök lelkesítik az embert, mint Japánban, Irakban, Új-Zélandon, Sri Lankában, Kanadában vagy másutt. íme, néhány példa: A japánok versenyfilmje, az Andalúziái szivárvány, amellyel Sori- chiro Sasaki a legjobb rendezés díját nyerte el, egy japán lány spanyol cigányok közt eltöltött szünidejéről szólt derűs nyugalommal, színes megfogalmazásban. Két népet, két egymástól merőben eltérő kultúrát köt össze a címben említett szivárvány, miközben elmosódnak a földrajzi és nyelvi határok. És még egy japán drámai játék, amelyet a sajtó és a közönség díjával jutalmaztak: A fekete eső. Masui Ibuse, egy hirosimai diáklány valóban megtörtént tragédiáját eleveníti fel az alkotás - megrázó képsorai idejében figyelmeztetnek a veszélyre, a nukleáris fegyverkezés megállításának fontosságára. Szomorú hangvételű a sri lankai Istenverése is, amelyben egy anya, gyerekével együtt új férfi oldalán sürög- forog. Férjéről, aki egy nap nem tért vissza a halászatból, egyköny- nyen lemondott, s most más valaki mellett keresi boldogságát. Keresi és talán meg is találná, ha a férj - teljesen váratlanul - vissza nem térne egykori otthonába és véget nem vetne az új kapcsolatnak. Egészen más húrokat pendítettek meg az iraki alkotók: bár az ottani erkölcs idegen tőlünk, a negyvenéves férfi és a tizenéves lány szerelme valahol így is megérint bennünket, ám a happy and nélküli befejezésen mégsem tudunk bánkódni. Sokkal inkább az gondol- koztat el bennünket, hogy Irakban és a környező országokban vallási és társadalmi szabályok (is) irányítják a televíziós felvételeket. Mert állítólag az ottani filmekben a férfi és a nő még csak egymás kezét sem érintheti meg! Lehet a sztori akármilyen csöpögős, a két szerelmest még nagyon sokáig nem fogjuk összeborulva látni. Úgy látszik: Delhiben is van egy nagy kórház a város szélén. Csak éppen Sova doktorhoz hasonló személyiség nincs benne! S mindennek tetejébe még a személyzet is elég furcsán viselkedik: az ápolók kimértek és bürokratikusak a betegekkel szemben, nem is csoda, ha a Visszatérés hőse menekülni akar tőlük. Vlagyimir Popkov lírai komédiájáról, a Karusszel (Körhinta) című szovjet versenyfilmről két okból írok részletesebben; először is: ez kapta a fesztivál nagydíját, másodszor pedig nekem is ez tetszett a legjobban. Popkov olyan finoman, árnyaltan és meggyőzően meséli el egy hétköznapi szerelem történetét, hogy a néző emlékezetében nemcsak a kulcsfontosságú jelenetek, hanem a visszafogott átmenetek is megmaradnak. Anna és Lev az országúton találkoznak először. A szobrásznő lerobbant kocsijában, keserű arccal vár valakire, aki segít neki és megjavítja Moszkvicsát. Ősz van, késő délután, szakad az eső. Lev vegyész- mérnök, aki még a volán mögött is szerves vegyületeken töri a fejét. Ceruzát keres, fel kell, hogy írja, ami az eszébe jutott. Leáll a kocsival, de írószerszámot így sem talál magának. Ekkor veszi észre Ap- nát, segit rajta és kölcsönkéri a tollát. Aztán zavarában elfelejti visszaadni. Amikor észbekap, már úton van. Visszafordul. Utoléri a nőt. Zavart mosolyok, befejezet- n mondatok. Valami fellobban ott ■Mül, s azon a zimankós oktogon mindkettőjük életében új fejezet kezdődik. Micsoda parádés színészi alakítások! Marina Nyejolova és Juozasz Budrajtisz olyan könnyedén és akkora eleganciával „hozzák“ a fugurát, hogy minden mondatuk, minden gesztusuk, minden hallgatásuk felkavaró. Az Intervízió díját hazai tévéfilm, a Salvador kapta. Mint ismeretes, Vladimír Kavčiak munkája azoknak a holland újságíróknak állít emléket, akiket a salvadori junta katonái gyilkoltak meg. A fesztivál utolsó napján, a díjkiosztó ünnepséget megelőző sajtó- értekezleten tudtam meg, hogy a szakmai zsűri Mihályfi Sándor rendezését is nagyra értékelte, s mindössze egyetlen szavazaton múlott, hogy az említett díjat végül is nem A piac kapta. Bari János, a bányászból lett hordár kálváriája azonban így is felejthetetlen: ez az izes beszédű, munkabíró, becsületesen dolgozó fiatalember éveken át csilléket tologatott, s most mikrobuszról és szebb életről álmodozik. Jóformán éjjel-nappal gürizik a piacon, már átlát a kisemberek nagy üzletein, tudja, kinek jár pofon és kinek csúszópénz, de mégsem boldogul. Ó. Szabó István, a főhős életre keltője emlékezetes színészi játékkal ajándékozott meg bennünket: keserves pokoljárása olyan szug- gesztív erejű volt, hogy a néző már-már azt hitte, nem is egy megrendezett történet, hanem egy rejtett kamerával felvett életképet lát. Szerencsés véletlen: friss és pontosan idevágó élmények sokasága birtokában kaptam feladatul, hogy megemlékezzem a világ egyik legnagyobb művészének, Fischer Anniénak születésnapjáról. Szívesen teszek eleget a felkérésnek, hiszen az alkalom, amelynek révén Fischer Annie tudását a pia- nisták, a zongoraművészek legjobbjaival vethetem egybe, csak ok a sok kikívánkozó, valahol már rég lerakodott élmény közlésére: rádió- és televíziófelvételek sokasága, néhány találkozás Budapesten és a bratislavai Vigadóban, valamint és nem utolsósorban, lemezgyűjteményem időnként ugyan hallgatásra kényszerülő darabjainak egyike-másika különböző művészekkel és művekkel, de elsősorban Fischer Anniéval - Fischer Anniéért. Az 1933-as budapesti Liszt Zongoraverseny győztese ma Athéntől Salzburgig, Edinburghtól Berlinig ünnepelt sztárja a világ hangversenypódiumainak, érthető A zenei versenyfilmek között két táncfilm kapott díjat: Robert North koreográfiája, a Leoš Janáček zongoramüve alapján született alkotás, amely a mainzi televízió színeit képviselte, valamint a kölni tévé Pulcinellája, Heinz Spoerliz munkája. Az előbbi akár egy álomszerű látomás is lehetne csehovi megfogalmazásban: egy fehérre meszelt faházban, valahol az erdő szélén, emlékeiben lapoz egy jó megjelenésű férfi és újra átéli évekkel ezelőtti kapcsolatait. Eszébe jutnak a régi barátok, az egykori nagy- szerelmek, s lelkében újra felcsapnak az elcsitultnak hitt vágyak, a visszafogott szenvedélyek. Egészen más hangvételű a Sztravinszkij zenéjére komponált Pulcinellá: kedves, humoros, táncjáték ez a mű, az előadók - még ha nem is éppen fiatalok- nagyszerűen mozognak és megejtöen mókáznak. Csalódást okozott a hazai zenés versenyfilm, a L’amore desti- no, Peter Dvorský portréfilmje. Nem a zenével volt a baj, dehogyis; a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház énekese nagyszerűen formálta meg a Puccini-, Verdi- és Donizetti-hősöket, hangja úgy szárnyalt, ahogy tőle megszoktuk, csakhát éppen a sztori nem tudott hatalmába keríteni bennünket. Mert ki tudja komolyan venni azt a férfit, aki parádés kosztümökkel a kezében szaladgál egy kastély jelmezekkel teli szalonjában, s közben nagyáriákat énekel? Ráadásul holdfénynél, valamikor éjfél tájban. Dehát végül is nem ezen múlott az Arany Prága színvonala. Ennél jóval fontosabb kérdéseket vetett fel és sokkal komolyabb döntések elé kényszerített. S egy- egy jól sikerült alkotás után újra és újra be kellett ismernünk: ha olykor-olykor szidjuk is a tévét, a hogyan tovább? megválaszolásában kétségkívül nagy szerepe van. SZABÓ G. LÁSZLÓ tehát, hogy a zenében járatlan érdeklődök figyelmét is felkelti a karrier, melynek kibontakozását Ansermet, Klemperer és Karajan vezénylőpálcája számtalanszor igazította mind feljebb. Bámulatos, ahogy a második világháború szabta kicsi és szenvedésektől sem mentes élettéren fenntartotta magát, külföldön is megőrizte művészi törekvéseinek mindenkor legmagasztosabb ideálját: a szépség, a tisztaság, az őszinteség szerény s alázatos szolgálatát. Tőle mindig is távol állt a művészeti díjakkal pöffesz- kedők hamisan nosztalgikus ál- művészete. Hiszen a zenének: Beethovennek, Lisztnek, Schu- mann-nak vagy Bartók-nak, akik megszólaltatásában talán még ma is - hetvenévesen - ó a legjobb, éppúgy megvannak a maga kizárólagos eszközei, amiként a költészetnek, a táncnak és így tovább Fischer Annie művészi tolmácsolásának lényege, hogy mindezeket megtermékenyítöen tehetséMár jó néhány évvel ezelőtt Prágában és Bratislavában szemináriumokat rendeztek a matematikában tehetséges tanulók számára, képességeik kibontakoztatása érdekében. E foglalkozásoknak 10-15 részvevőjük volt csupán, s nehéz elemi matematikai feladatokat oldottak meg. Az egyetemi oktatók és tudományos dolgozók által vezetett foglalkozásoknak kezdetben a nemzetközi matematikai diákolimpiára való felkészülés volt a közvetlen céljuk. Rendkívül tehetséges tanulók azonban nemcsak nagyvárosokban vannak. A hasonló érdeklődésű vidéki tanulóknak nem volt szakmai kapcsolatuk és hiányzott a nagyobb tudásra ösztönző erő. Ebből a meggondolásból létesítették kerületenként a vidéki tanulók levelező szemináriumait, először az 1974/75-ös tanévben. Miből is áll ez a verseny? A tanulóknak egy tanév alatt 5 feladatsorozatot kell megoldaniuk; általában 3—4 hét leforgása alatt. Egy sorozat 8 feladatból áll. A tehetséggondozásnak ezt a formáját mind a részt vevő tanulók, mind az őket irányító tanárok pozitívan értékelik. A levelező szeminárium országosan elismert sikerrel a kelet-szlovákiai kerületben működik ez ideig. Eredményes munkát fejt ki a nyugat-szlovákiai kerületben a nyitrai kerületi matematikai olimpiai bizottság és a Szlovák Matematikusok és Fizikusok nyitrai tagozata által szervezett levelező szeminárium is, > dr. Peter Vrábel főiskolai oktató vezetésével. Az 1983/84-es tanév értékelését a közelmúltban kapták kézhez az iskolák matematikai olimpiai felelősei. Ebben az értékelésben 57 tanuló teljesítményét rangsorolták, azokét, akik legalább tíz pontot értek el. A versenybe összesen 17 iskolából kapcsolódtak be tanulók. A Lévai (Levice) Gimnázium 7 versenyző tanulója közül 4 az első 10 helyezett között végzett. Ez szép eredmény. A magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói közül a legjobb teljesítményt Berek Gábor, a Zselízi (Želiezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja érte el. összesen 83 pontot szerzett. így a 4-5. helyen végzett. (Az első helyen végžett trnavai tanuló 123 pontot szerzett.) A 7. helyezett Nagy Sándor, a Komáromi (Komárno) Ipari Szakközépiskola III. osztályos tanulója; 8. Ledeczky Gábor, 9-10. Lebocz Sándor, mindketten I. osztályos diákok; 11-12. Sárai Ferenc III. osztályos tanuló, valamennyien a Komáromi Ipari Szak- középiskolából. 14. Boncsek Péter, a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulója, 16. Vörös Csaba III. osztályos; 18-19. Olláry Péter II. osztályos; 20. helyezett Bédi Attila I. osztályos tagét és tudását az emberi közérzetek, hangulatok, sőt álláspontok érzékletes kifejezésével szolgálatába állítja. Beethoven, Liszt és Bartók lelki rokonsága ezért áll oly közel a művésznő elsöprő temperamentumához, bizarr ragyogni tudásához, megrázó és figyelmeztető filozófiai mélységeihez. A humánum, az odaadó alázat sugárzik szerény megjelenéséből mindazok számára, akik valaha is látták, hallották ót. Az ilyen egyéniségnél már természetes, hogy határtalan tudásával a szuverenitás élethű biztonságával bánik, megszabadítva az elmúlt századok zenéjét a panoptikumok dohától. öröm tudni, hogy így, csendesen, szerényen, csak tiszta tudással, harsány magakelletés nélkül is felülmúlhatja önmagát az ember. Fischer Annie a nagy művészegyéniségek tradícióját őrzi, tolmácsolásai a szuverén újjáalkotó fantázia manifesztumai. Szeretnénk ha tudná, hogy számunkra az ő jelenléte nélkül nincs huszadik századi zongoraművészet. RÁCZ TIBOR nuló 41 ponttal, szintén a Komáromi Ipari Szakközépiskolából. A levelező szeminárium első öt helyezettje, továbbá a matematikai olimpia 32. évfolyama B és C kategóriája kerületi fordulójának legjobbjai közül kerültek ki azok, akiket a bratislavai Kerületi Pedagógiai Intézet és a nyitrai kerületi matematikai olimpiai bizottság meghívott a közelmúltban Budme- ricén megrendezett tanfolyamra. Sajnálatos, hogy a budmericei tanfolyamra a szervezők csak az első öt helyezettet hívhatták meg, az eredetileg meghirdetett 15-20 legjobb versenyző helyett. A levelező szeminárium versenyébe legtöbben - 14-en - a Komáromi Ipari Szakközépiskolából kapcsolódtak be. A Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból heten, a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból ketten, az Érsekújvári (Nové Zámky) Gimnázium magyar osztályaiból egy és a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból szintén egy tanuló. Ebből következik, hogy a versenyzők 43,86 százaléka - magyar tanítási nyelvű iskolákból került ki. Néhány gondolat a verseny szakmai részéről. A feladatok témakörei nem mindig voltak eléggé átgondoltak. Kár, hogy a verseny szervezői a visszaküldött feladatok mellett nem minden esetben közük valamennyi feladat megoldását. Ebben a tanévben az utolsó sorozat mintamegoldásar teljes egészében hiányoznak, holott - véleményem szerint - itt lett volna a legszükségesebb a közlésük, mivel a függvényegyenletek nem szerepelnek tananyagként a középiskolában. A verseny az említett és egyéb apróságok ellenére is hasznos tanulónak és tanárnak egyaránt. Leghasznosabbnak azt tartom, hogy a kijavított dolgozatok rendszeresen visszakerültek a beküldő tanulókhoz. így a javítás megjegyzéseiből módjuk nyílt levonni a tanulságot. Meggyőződésünk, hogy a levelező szeminárium versenyébe egyre több olyan fiatal kapcsolódik majd be, akik szeretnének megismerkedni a matematika szépségeivel és páratlan örömet adó megoldásaival alkotó munkájuk Hatezer oldal a háborúról A második világháború történetének utolsó, 12. kötete is megjelent Moszkvában. A majdnem 500 oldalas - fényképekkel és dokumentumokkal illusztrált - mű az 1939-1945 közötti világégés következményeit összegezi. A szerzők - történészek és hadtörténészek - ebben az összefoglaló kötetben a világpolitika új erőviszonyainak a kialakulását elemzik. E hatalmas, több mint 6000 oldalas történeti mű a Szovjetunión kívül az arányoknak megfelelően taglalja a nyugati, sót, a távolkeleti hadszíntér eseményeit, sót, nagyon helyesen, elemzi a háborúba kényszerült (vagy belépett) országok gazdasági, politikai és társadalmi problémáit is. A nagy munka már a hetvenes évek elején elkezdődött. A szerkesztő bizottság élén Grecsko marsall, akkori honvédelmi miniszter állt. Az első kötet 1973-ban jelent meg. Grecsko marsall halála után (1977) a nyolcadik kötettől kezdve Usztyinov marsall vette át, mint ismeretes, a szerkesztés irányítását, egészen a befejezésig. Minél jobban távolodunk az eseményektől, annál inkább nyílnak meg az archívumok és egyre több - eddig nyilván okkal és joggal - visszatartott részlet mindarról, ami nemcsak a hadszíntereken, hanem azok mögött is történt. A kép, az immár majdnem negyven évvel ezelőtt befejeződött második világháborúról így válik egyre teljesebbé. Marina Nyejolova, a Karuszel című szovjet tévéfilm főszereplője A humánum szolgálatában Fischer Annie hetvenéves ÚJSZ3 6 1984. VII. 12.
