Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-10 / 161. szám, kedd

Levelezőink írják Diákok a konzervgyárban Tartalmas pihenés • Exportra is termelnek • Új termék 1 imim Jó minőségű takarmány Sikeresen folyik a takarmány- betakarítás a felsőszeli (Horné Saliby) Csehszlovák-Szovjet Ba­rátság Efsz-ben. Az első kaszálást sikeresen befejezték, habár az esős idő sok gondot okozott. A ta­karmányt 601 hektárról takarítot­ták be. Az első 113 hektárról a ta­karmányt szénára szárították, to­vábbi 240 hektár területről 2500 tonna silót készítettek és 248 hek­tárról átlagosan 14,4 tonna jó mi­nőségű zöldtakarmányt takarítot­tak be. Oláh Gyula Előadói­szerzői est A CSEMADOK štúrovói szervezete Balassi klubjának vendége volt Kátai Zoltán zeneszerző, énekmondó, vala­mint Dinnyés József zeneszerző. A klubnak ez a műsora a legsikeresebb rendezvényei közé tartozik. A két ze­neszerző hangszerein a feledésbe me­rülő királyi krónikások és ismeretlen szerzők verseit szólaltaita meg. Elő­adásuk második részében a magyaror­szági és közép-európai magyar költé­szet egy-egy mai alkotását öntötték dalformába. A játékos előadásba a kö­zönség énekszóval, tapssal kapcsoló­dott be. Dinnyés József és Kátai Zoltán előadói-szerzői estje sokáig emlékeze­tes marad a párkányiaknak. Hajtman Béla Virágkiállítás A Szlovákiai Kertbarátok Szövetsé­gének szepsi (Moldava nad Bodvou) hármas számú alapszervezete a nő­szövetség helyi szervezetével és a mű­velődési házzal közösen virágkiállítást rendezett. A közel 110 kiállított csokor­ból a 900 fős nézőközönség nem tudta kiválasztani a legszebbet, s ebben nagy szerepe volt Ján Gregorek mér­nöknek, aki a kiállítás előestéjén a szép számban megjelent virágter­mesztőknek tartott előadást virágkö- tésból, s maga is hozzájárult néhány gyönyörű csokor elkészítéséhez. Kis-Csáji Árpád Alkatrészbörze Harmadszor rendezték meg Loson­con (Lučenec) az Agrozetben a mező- gazdasági gépalkatrészek börzéjét, melyen három járás - a losonci, a ri­maszombati (Rimavská Sobota) és a nagykürtösi (Veľký Krtíš) - gazdasá­gai ajánlották föl fölös alkatrészeiket. Szinte az ország egész területéről ér­keztek szakemberek, hogy a tavalyinál jóval gazdagabb kínálatból kiválasszák a megfelelőt. A börzén közel négyszáz- ezer korona értékű alkatrész cserélt gazdát. Kanizsa István Háromszáz ezer befőttesüveg lecsó-szállítmányt indítottak útra a napokban a Frucona obišovcei üzeméből az NDK-ba. A dolgozók idén már Angliába is küldtek 40 ezer üveg tartósított uborkát, és az NSZK-ba, valamint az NDK-ba 50 ezer befőttesüveg sterilizált zöld­babot. Megkezdték a földieper tartósí­tását, amit elsősorban a Michalov­cei Állami Gazdaságból vásárol­nak, de sok eper érkezik a kör­nyékbeli nagyüzemi gazdaságok­ból, a kertbarátoktól, sőt Lengyel­Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma Nyitrán tartotta meg az újítók szlo­vákiai versenyének 1983-i értéke­lését. A mezőgazdaságban a leg­nagyobb társadalmi értékű újítás az elmúlt évben 489 600 korona volt és Valter Brodrecht mérnök nevéhez fűződik. A legaktívabbak Lukács Gyula és Jozef Gregáň voltak a krupinai Május 9 Efsz-ből, akik tizenegy, a gyakorlatba már bevezetett javaslat szerzői voltak. A vállalatok versenyében a dolgo­zókra átszámított újítási javaslatok száma és társadalmi haszna alap­ján a 250 dolgozót foglalkoztató vállalatok csoportjában a losonci (Lučenec) Gép- és Traktorállomás országból is. Százezer literes bá­dogdoboz eperbefőttet készíte­nek, s ebből 30 ezret exportálnak az NSZK-ba. Az obišovcei üzem 80 diákot is foglalkoztat az idény­munkában. Az igényes tervfeladatok teljesí­tésén kívül a konzervgyár idén új termékkel kedveskedik a fogyasz­tóknak. Nyolcféle zöldségből ké­szül az ínyencek körében sikerre számítható apatizér, amely rövi­desen megjelenik a piacon érte el az első helyezést. A 250 dolgozó fölött foglalkoztatók kate­góriájában a cíferi Béke Efsz lett az első. A Járási Mezőgazdasági Igazgatóságok versenyében a trnavai végzett az első helyen a Liptovský Mikuláš-i és a poprádi JMI előtt. Az utolsók között foglal helyet a nyitrai és a lévai (Levice) JMI. Az élelmiszeriparban Marian Griesbach újításának haszna 2 354 805 korona volt. Ebben az ágazatban a legtöbb újítást Old- rich Kolár, a Szlovák Malátagyá­rak trnavai dolgozója adta be, összesen huszonnégyet. Mózes Imre Felelnek az örökhagyó adósságaiért? P. J.: Csak közvetlenül az édes­anyja halála előtt szerzett tudo­mást arról, hogy édesapja egy-két ismerősének, rokonának kisebb- nagyobb összeggel tartozott. E kölcsönök tényleges keletkezé­se és fennállása több esetben két­séges. Kérdi, hogy milyen mérték­ben felelnek az örökösök az örök­hagyó tényleges adósságaiért és köt el esek-e azokat megfizetni? Polgári Törvénykönyvünk 470. §-a értelmében az örökösök az általuk megszerzett örökség érté­kének összegéig felelnek az örök­hagyó tényleges adósságaiért. Több örökös a megszerzett örök­részének megfelelő arányban fe­lelős. A hitelezők a követelésüket az annak esedékességétől számított 3 éven belül a járásbíróságon az örökösök ellen indított per útján érvényesíthetik. Az ilyen követelé­sek jogosságát, ha semmiféle írásbeli bizonyítékuk nincs, a bíró­ság a felek és az általuk javasolt tanúk kihallgatásával vizsgálja meg. Amennyiben az esedékes­ség időpontjától több mint három év telt el, az örökösök joggal véde­kezhetnek az elévülés kifogásá­val. A bíróság természetesen fi­gyelembe veszi a kérdéses sze­mélyek szavahihetőségét és a „kölcsönügyletek“ keletkezésé­nek körülményeit is. Az örökségi eljárásban az állami jegyzőség a kellőképpen bizonyított és az örökösök által is elismert követelé­seket leszámítja az örökség érté­kéből és arról is dönt, hogy az ilyen követeléseknek az örökösök milyen arányban felelnek meg. Ki viseli a kárt? Cz. A.: Személygépkocsija múlt év decemberében, más ittas gép­kocsivezető szabálytalan vezeté­se következtében jelentősen meg­rongálódott. Javításáért 12 600 koronát fizettek és ebből az állami biztosító 9342 koronát térített. Kérdi, hogy igényelheti-e a külön­bözeiét a károkozó gépkocsiveze­tőtől? Tényleges kárukat érvényesít­heti. Az állami biztosító feltehető­en a karambolt okozó gépkocsive­zető kötelező biztosítása alapján folyósította a gépkocsi javítása árának kb. háromnegyed részét. Hogy vajon ez az összeg megfe­lel-e a tényleges kárának - ame­lyet esetleg a károkozóval szem­ben indított peres eljárásban érvé­nyesíthet - azon múlik, hogy meg­állapításánál figyelembe vettek-e minden körülményt. A bíróság per esetében rendszerint kikérj az ál­lami biztosító káresettel kapcsola­tos iratait. Jobbára elfogadja a hozzáértő biztosítási szakértők véleményezését. Amennyiben az ilyen iratok elég megbízhatóan nem bizonyítják a kárt, a bíróság gépkocsiszakértő szakvéleményét is kikéri. Az esetleges perindítást beszéljék meg ügyvéddel és aján­latos előzőleg kikérni hozzáértő szakember véleményét is. Igényelheti-e szabadsága „kifizetését“? B. A.: 1983. június 28-án meg­betegedett és ettől kezdve 1984. február 2-áig betegállományban volt. 1983. évi húsz napi szabad­ságából csak három napot merí­tett. Mivel 1984. február 2-tól telje­sen rokkantnak ismerték el, kérte szabadsága kifizetését, de a mun­káltató vállalat kérelmét elutasí­totta. Kérdi, van-e igénye a beteg­sége miatt ki nem merített szabad­sága ,,kifizetésére“? Tavalyi szabadságát a 120 munkanapot kitevő betegállomá­nya miatt a Munka Törvényköny­vét végrehajtó 54/1975 sz. kor­mányrendelet 16. § 1 bekezdése alapján az első 100 le nem dolgo­zott munkanap után 1/12-del, minden további 25 le nem dolgo­zott munkanap után további 1/12- del kell rövidíteni. így szabadságát csak 1/12 részével, vagyis két munkanappal lehet csökkenteni. Mivel 17 ki nem merített szabad­napja maradt, ebből le kell vonni a két szabadnapot és a maradék 15 munkanap idejére a Munka Törvénykönyve 109. § 2 bekezdé­se értelmében igénye van szabad­sága kifizetésére. Ezt a szabadsá­gát ugyanis a betegsége miatt nem vehette ki sem 1983-ban, sem 1984. április 30-ig. A fenti indoklás alapján kérje újból szabadsága kifizetését. Ha nem jár sikerrel, legkésőbb ez év végéig a járásbíróságon beadott perben igényelheti szabadsága ki­fizetését. Közeli családtagok ápolása K. F.: A lapunk 1984. június 12-i számában megjelent válasz (a be­teg anyós ápolása nyugdíjpótidő- nek számit 1976. január 1-tól) he­lyes. Tehát a 121/1975 sz. Társa­dalombiztosítási Törvény 11. § 1. bekezdése k/ pontja értelmében a nyugdíjigény szempontjából 1976 elejétől pótidőnek számít a közeli családtag ápolása, ha az ilyen családtag túlnyomóan, vagy teljesen magatehetetlen volt és nem nyert elhelyezést szociális in­tézetben, vagy más hasonló egészségügyi intézményben. Ez a rendelkezés változatlanul érvényben van és ha majd igénye keletkezik öregségi (esetleg rok­kantsági) nyugdíjra, joggal kérheti ennek a pótidőnek a beszámí­tását. Ezenkívül az idézett törvény 13. § 2. befekezdése értelmében kér­heti a jnb szociális osztályától an­nak igazolását, hogy az említett komoly okok alapján szakította meg a munkaviszonyát. Beszámítják-e régebbi munkaviszonyát? I. G.: Felesége az 1950-1955- ös években a hnb-én dolgozott adminisztratív dolgozóként. A kö­telező iskolalátogatás utáni min­den munkaviszonyt be kell számí­tani a nyugdíj kiszámításánál. Ha feleségének nem lenne igazolása arról, hogy 1950 és 1955 között a hnb adminisztratív dolgozója volt, ezt feltételezhetően besze­rezheti a helyi nemzeti bizottság­tól. Ezt a munkaviszonyt volt mun­katársainak becsületbeli nyilatko­zatával is igazolhatja majd. Stabilizációs szövetkezeti lakás B. L.: A RAJ dolgozójaként elő­nyösebb sorrendben kapott szö­vetkezeti lakást. A tagrészt teljes összegben megfizette. Egészségi okokból meg kellett szüntetnie munkaviszonyát (a lakásjuttatási sorrend ellenében viszont 10 évre kötelezte magát). Volt munkaadó­ja felszólította, hogy adja le a szö­vetkezeti lakását (a háromszobás lakás helyett egyszobás lakást kí­náltak fel csereként). Kérdi, hogy köteles-e a szövetkezeti lakásból kiköltözködni? A munkaviszonya megszüle­tése után sem köteles a kérdéses szövetkezeti lakásból kiköltözköd­ni. Egy dolgot azonban tudomásul kell vennie. Ha a lakásból kiköltöz­ködnének és másra akarná átru­házni a szövetkezeti lakás tagré­szét és az ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit, ezt csák a volt munkáltató vállalat (RAJ) hozzájá­rulásával tehetné meg. Egyébként a bírósági gyakorlat az ilyen stabilizációs szerződése­ket a Munka Törvénykönyve 242. §-a 1. bek. a, b és c/ pontja értelmében semmisnek tekinti. Magasabb özvegyi járadék Cs. I.: Férjének 1983-ban bekö­vetkezett halála óta 630 korona összegű özvegyi járadékot • kap. Kérdi, milyen feltételek teljesítésé­vel kaphatna felemelt, havi 880 korona összegű özvegyi jára­dékot? A 121 / 1975 sz. Társadalom- biztosítási Törvény 42. §-a értel­mében özvegyi járadékát akkor emelhetnék fel havi 880 koronára, ha egyetlen megélhetési forrásá­ról van szó s kora, egészségi álla­pota miatt képtelen életszínvonala emelésére. Dr. F. J. EGY LEVÉL NYOMÁBAN ______ Sz orgalomból nincs hiány - javítani kell az együttműködést A Hulladékgyűjtő Vállalat galántai üzemének telepét a város szélén találtuk meg. Jozef Tisaj üzemvezető készségesen tájékoztatott tevékeny­ségükről. A féléves tervben előirányzott 1028 tonna pa­pírhulladékot, 52 tonna textilhulladékot, 1741 ton­na ócskavasat, 200 tonna üvegcserepet, színesfé­met, filmhulladékot, fixálót, sertéssörtét, szarvas- marhafarkot stb. a járás 42 községéből, illetve településéről három teherautóval, három kocsive­zető gyűjtötte össze. Ha nem is mindig az előre megbeszélt időpontban - aminek elfogadható magyarázatát adta Jozef Tisaj, hiszen éppen a ta­vaszi nagytakarítások idejében elromlott az egyik teherautó, majd a másik kocsi vezetője került hat hétre kórházba de minden bejelentett másodla­gos felhasználásra alkalmas összegyűjtött hulla­dékot elszállítottak. Sőt a legfontosabb mutatókat túlteljesítették. Például az év első hat hónapjában 1228 tonna papír-, 55,9 tonna textilhulladékot, 1999 tonna ócskavasat, 200,3 tonna üvegcserepet vásároltak. Tervüket 107,1 százalékra teljesí­tették. Ez nemcsak az üzem 16 dolgozójának az érde­me. Eredményeik függnek a lakosság, a tömeg­szervezetek tagjai, de leginkább a fiatalok és az iskolások szorgalmától is. Évente szorosan együttműködnek a járás 150 iskolájával. Közülük a legtöbb iskola diákjai nemcsak jó gyűjtők, de az elszállításra előkészített hulladék osztályozásá­ban, csomagolásában is jeleskednek. Példásan dolgoznak a Jókai (Jelka) és Hidaskürti (Mostová) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolák, a šoporňai, a vágsellyei (Šaľa) lakótelepi, Pionír utcai és a Švermová utcai alapiskolák. „Gyűjteményüket“ nemcsak a követelményeknek megfelelően cső-, magolják, hanem úgy is helyezik el, hogy a teher­autó könnyen hozzáférhet. Ez lehetővé teszi a gyors rakodást. S az időmegtakarítás fontos, mert az autóvezetők teljesítménybérben dolgoz­nak és nincs szállítási időpontcsúszás, ha a ter­vezett félóra alatt a hulladék a teherautón van. Az üzemvezető kérésünkre, hogy melyek azok az iskolák, akik felületes csomagolással, az osz­tályozás elhagyásával, helytelen tárolással aka­dályozzák munkájukat, egymásután többször is kitérő választ adott. Hangsúlyozta, a nagytakarí­tási akciók és a tanév végén egyszerre nagyon sok az elszállítani való. S ha napokat, esetenként heteket késnek, jönnek a sürgetések, fenyegeté­sek. Sokszor az üzemet azzal fenyegetik, vállalnia kell a felelősséget, ha tűzvész pusztítja el az iskolát, hiszen a papírhulladék zsákokba gyömö­szölve a kazánházban van. Máskor a padláson, játszótéren vagy a folyosón - ami balesetveszé­lyes is lehet. Ezek az iskolák nem is gondolnak arra, hogy ha a papírhulladékot osztályozva összekötöznék - s nem textilhulladékkal keverve szeretnék eladni teherautóval jó hozzáférhető helyen tárolnák, ritkábban fordulna elő, hogy a várt szállítóeszköz nem érkezik meg. Sajnos, a rakodás néha 20-30 perc helyett 3-4 óráig tart, s ez nagy időveszteség. Az üzem ismételt kérését pedig elengedik a fülük mellett. . Végül kitartó követelésünkre Jozef Tisaj meg­nevezett néhány iskolát, melyekben helytelenül kezelik az összegyűjtött hulladékot. Ilyen a Slád- kovičovói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a sered’i és a sókszelöcei (Selice). Ezen megdöb­bentünk, hiszen éppen a sládkovičovói iskola panasza nyomán jutottunk a galántai hulladék- gyűjtő telepre. Bízunk benne, munkánk nem lesz eredményte­len, az illetékesek mindkét részről mérlegelik a másik helyzetét és jobb, megértőbb hozzáállás­sal javul az együttműködés, mert a tanulók csak azt látják, gyűjtőmunkájukat nem eléggé méltá­nyolják a felnőttek, és nevelési szempontból hát­rányos az összegyűjtött hulladék hetekig való hányódása. KODAY BERTA Lýdia Končeková A nyitrai Cukor és Konzervgyárban teljes ütemben folyik a cseresznye és eper tartósítása. Tervbe vették, hogy idén 70 tonna epret és 225 tonna cseresznyét dolgoznak föl. Az eper felét exportálják. A munkába bekapcsolódnak a középiskolák tanulói is. Délelőtt 37, délután 25 diák áll a gépek mellett egy-egy szakmunkás társaságában. A felvételen Katarína Hunková és Kecskés Milan az automatikus bádogdobozzáró gépnél dolgoznak. Pavol Matis felvétele ÚJ szó 6 1984. VII. 10. Értékelték az újítókat

Next

/
Thumbnails
Contents