Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-05 / 157. szám, csütörtök
A KGST legfelsőbb szintű gazdasági tanácskozásának eredményeihez A gazdaságpolitika koordinálása - az együttműködés minőségileg új formája ÍRTA: ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ELNÖKE A KGST-tagországok gazdasági kérdésekkel foglalkozó legfelsőbb szintű moszkvai tanácskozásának kérdései a közvélemény élénk érdeklődésének tárgyát képezik továbbra is. Ennek az érdeklődésnek az okai kézenfekvőek. Hiszen már hosszabb ideje ismert volt, hogy a tanácskozásnak döntő jelentőségű és kötelező érvényű véleményt kell mondania a szocialista gazdasági integráció fejlesztésének legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban, a KGST-tagországok gazdasági együttműködésének elmélyítésével és a kulcsfontosságú célok illetve feladatok elérésének, végrehajtásának koordinálásával kapcsolatban. Azokról a feladatokról van szó, melyeket a testvérpártok a következő 10-15 évre tűztek ki. A népünk részéről e kérdések iránt megnyilvánuló figyelem abból a felismerésből ered, hogy további gazdasági fejlődésünk és mindenekelőtt népgazdaságunknak az intenzív fejlesztés útjára való rávezetése elképzelhetetlen a nemzetközi munkamegosztásba való nagyobb fokú bekapcsolódása nélkül. E tekintetben is létfontosságú és meghatározó számunkra a szocialista gazdasági integrációban való mélyebb és hatékonyabb részvételünk. Elmondható, hogy ebből a szemszögből a tanácskozás határozatai megfelelő választ adnak ezekre az elvárásokra, ezért közvéleményünk teljes megelégedettséggel fogadta őket. Ezt fejezi ki a CSKP KB Elnökségének és a szövetségi kormánynak az állásfoglalása is. Ebben az általános egyetértésben azonban - hogy úgymondjam - nemcsak a szó szűkebb értelmében vett nemzeti érdekünk jut kifejezésre. Kifejezésre jut benne annak a tudatosítása is, hogy a szocialista közösséghez tartozunk, annak a tudatosítása, hogy minél mélyebb és szorosabb lesz kölcsönös együttműködésünk, minél nagyobb és nagyobb teljesítőképességű lesz a közösség gazdasági és tudományos-műszaki potenciálja, annál kedvezőbbek lesznek az egyes KGST-tagországok további fejlődésének feltételei. A burzsoá propagandának is gondot okozott e tanácskozás. Előkészítésének idején az egyes szocialista államok nemzeti sajátosságainak, valamint érdekeik állítólagos összehangolatlanságának hangsúlyozására összpontosították propagandájukat. A burzsoá propaganda igyekezett „felfedezni“ a tagországok közti ellentéteket, és ezzel összefüggésben mindenféle spekulációkba bocsátkozott, melyek természetesen nem válhattak be. S miután közzétették a moszkvai tanácskozás eredményeit, és semmilyen efféle szenzációra nem került sor, most a burzsoá propaganda igyekszik ezeket legalább bagatellizálni, jelentőségüket csökkenteni. Ez, természetesen, az ő dolguk. Mi tudjuk - s velünk együtt sok nyugati szakértő is tudja -, hogy az elfogadott dokumentumok tartalmát képező célok és feladatok jelentős határkövet jelentenek országaink együttműködésének fejlesztésében, az együttműködésnek új, magasabb szakaszát nyitják meg. Hatékony közös platformot jelentenek az egyes nemzeti gazdaságok további sikeres fejlesztésének, s ezzel az egész közösség fejlesztésének is, a szocializmus világban betöltött pozíciója szilárdításának és a világbéke megőrzésének útját jelentik. Milyen körülmények vezették a testvérországok kommunista és munkáspártjait abban, hogy tanácskozásra üljenek össze és határozatokat hozzanak? Az első helyen kell említeni azt a tényt, hogy a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján megváltoztak a gazdasági fejlődés belső és külső feltételei, és új helyzet állt be a KGST-tagországok együttműködésében is. A további gazdasági haladás meghatározó feltétele gyakorlatilag a szocialista közösség minden tagállama számára az lett, hogy gazdaságukat rá kell vezetni a bővített szocialista újratermelés minőségileg új rendszerének útjára, mely sokkal nagyobb szerepet biztosít a gazdasági növekedés intenzív tényezőinek, előtérbe helyezi a jelenlegi tudomány és technika gyorsabb és nagyobb fokú gyakorlati érvényesítését, valamint gazdaságuk szociális orientációjának kifejezőbb erősítését. A gazdaság túlnyomórészt intenzív fejlesztési pályára való állítása napjaink követelménye. Csupán ezzel a módszerrel, a munkatermelékenység lényegesebb növekedésével, és az erőforrások hatékonyabb kihasználásával biztosítható a gazdasági növekedés nagy üteme, az életszínvonal állandó emelkedése. Az együttműködés új, az új helyzetnek megfelelő formáira való áttérést sürgetik az egészen új külgazdasági feltételek is, melyek az utóbbi mintegy tíz esztendőben lényegesen bonyolultabbakká váltak. Mindenekelőtt a világgazdaságban bekövetkezett alapvető változásokra gondolok, a kapitalizmus általános válságának elmélyülésére és általában a nemzetközi helyzet romlására. Köztudott, hogy a hetvenes években a világban növekedett a feszültség a természeti források és a gazdasági növekedés szükségletei Között, ami a nyersanyagok és a késztermékek közti árrelációk alapvető megváltozásával járt. Ezenkívül ez a változás hatalmas ösztönzést adott a további tudományos-műszaki fejlesztéshez és a szerkezeti mozgásokhoz, a nemzetközi piacokon pedig erőteljesen kiéleződött a konkur- rencia. A nyolcvanas évek elején a világkapitalizmus mély és elhúzódó gazdasági válságba került, melynek következménye a nemzetközi kereskedelem hanyatlása, a protekcionizmus növekedése, a fejlett kapitalista országok és a fejlődő országok közötti különbségek elmélyülése, a fejlődő országok eladósodásának fokozódása, valamint az emberiség ún. globális problémáinak elmélyülése volt. Az állammonopolista kapitalizmus hetvenes évek végi és nyolcvanas évek eleji fejlődésében túlsúlyba kerül a szélsőségesen reakciós irányzat, mely a politikai felépítményben a monopolburzsoázia legjobboldalibb, militarista irányzatú erőinek képében jelentkezik. Az alapot itt a katonai-ipari komplexum és a nemzeti monopóliumok növekvő hatása, valamint a szocializmus fölötti katonai fölény elérésére és a világuralom felújítására való törekvés képézi. Hogy az említett erők elérhessék céljukat, a gazdasági kapcsolatok gyakorlatába - akárcsak az ötvenes években - bevitték az embargót, a szankciókat és a különböző egyéb korlátozásokat, melyeket mindenekelőtt a szocialista o;szágokkal szemben igyekeznek érvényesíteni. Kétségtelen, hogy ennek a fejlődésnek van bizonyos hatása országaink gazdaságára, melyek ki- sebb-nagyobb mértékben a nemzetközi munkamegosztás révén kapcsolatban vannak a nem szocialista világgal. Tehát természetes, hogy a KGST-tagországok együttműködése további elmélyítésének programja arra irányul, hogy ezeket a hatásokat a minimálisra csökkentsék, hogy gazdaságunkban a minimálisra csökkentsék a sebezhetőség lehetőségét. Hangsúlyozni akarom ezzel kapcsolatban, hogy az említett külső hatásoknak szentelt minden figyelmünk ellenére nem becsüljük túl őket. Abból indulunk ki, hogy a szocialista integráció elmélyítésének meghatározó objektív tényezője közösségünkben a termelőerők fejlődése, s azok az új lehetőségek és új szükségletek is, melyek ebből adódnak. Hiszen a KGST közössége létrejötte óta a legdinamikusabban fejlődő nemzetközi gazdasági csoportosulás. Míg az 1950 -1982-es időszakban a bruttó ipari termelés világviszonylatban mintegy meghatszorozódott, a KGST-országokban 13-szoro- sára növekedett. A KGST-orszá- gok ipari termelésének átlagos üteme az 1976-1982-es években is csaknem kétszer gyorsabb, mint a fejlett kapitalista államokban. A nemzeti gazdaságok arányos fejlődése hozzájárult a tagországok gazdasági színvonala kiegyenlítődése folyamatának jelentős meggyorsításához is. Ezekben az eredményekben jelentős része van a szocialista gazdasági integrációnak is. Fejlesztése irányvonalának helyessége a gyakorlatban teljes mértékben beigazolódott. 1970-től 1983-ig a sokoldalú gazdasági együttműködés alapján a KGST-országok külkereskedelmi forgalma több mint 4,5-szer növekedett. Elmélyült a gyártásszakosítás és a termelési kooperáció, s ezzel szintén növekedett a tagországok gazdasága összekapcsolásának foka. E progresszív fejlődés lényeges vonatkozása - s távlati szempontból egyre jelentősebb - az a tény, hogy növekedett a tudományosműszaki együttműködés terjedelme, s tovább fejlődtek a tudomány és technika alapvető irányzatainak vonatkozásában is az egyes országok közötti kapcsolatok. E sokoldalú együttműködésben a hatvanas évek végén 700, ma pedig Iftár több mint 3 ezer kutatási és fejlesztési szervezet vett, illetve vesz részt. Közös igyekezettel hatalmas objektumokat építettek, és fontos tudományos-műszaki feladatokat oldottak meg. Egyebek között meg kell említeni a Szövetség gázvezetéket, az uszty-ilimsz- ki Cellulózgyárat, a kijembajevi azbesztkombinátot, az Interkoz- mosz-program megvalósítását, az egységes rendszerű elektronikus számítógépek gyártását és hasonlókat. Ez a kölcsönös együttműködés állandóan kedvező feltételeket teremtett és teremt az egyes országok fejlődéséhez, s ma kulcstényezője a legfontosabb gazdasági feladatokkal való megbirkózásuknak. A KGST-tagországok azonban tudatában vannak bizonyos tartalékaiknak, és ugyancsak minden feltételük adott kihasználásukhoz. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy mindenekelőtt az egész gazdaságpolitika koordinálására kell összpontosítani a figyelmet, s ez az együttműködésnek minőségileg új formája, és a kérdések tág körét foglalja magába. Lebontásuk során célszerű lesz a fő láncszem módszere szerint eljárni, vagyis igyekezetünket az együttműködés legfontosabb területeire, az alapvető gazdasági problémák megoldására irányítani. A KGST-tagországai gazdasági stratégiájának megvalósítása során kulcsfeladat hárul a tudomá- nyos-műszaki haladásra. El akarjuk érni, hogy a kölcsönös együttműködés segítsen a takarékos technológiák gyors gyakorlati bevezetésében, a csúcsszínvonalú gépek és berendezések gyakorlati hasznosításában, az automatizálás bővítésében, a népgazdaság robotizálásában és elektronizálásában s abban, hogy a kutatási és fejlesztési kapacitásokat olyan fontos területekre összpontosítsuk, mint a mezőgazdaság kemi- zálása, a biotechnológia, a másodlagos nyersanyagok kihasználása és a környezetvédelem. Ezért a KGST-országok képviselői megegyeztek abban, hogy a nemzeti programok alapján 15-20 évre szóló komplex programot dolgoznak ki, melynek tartalmát a tudo- mányos-műszaki fejlesztés alapvető problémái közös megoldásának javaslata fogja képezni. Közösségünk nagy tudomá- nyos-műszaki potenciállal, termelési bázissal, képzett káderekkel rendelkezik, és megvan a szükséges nyersanyagalapja is. Ezeket a lehetőségeket teljes mértékben ki akarjuk használni. Ezért a beruházások koordinálása alapján az eszközöket gyorsan a műszaki és technológiai fejlesztés meghatározó irányaira kell fordítani. Csak így érhető el nagyobb munkatermelékenység, az erőforrásokkal csak így lehet takarékosan gazdálkodni s csak így érhetjük el a termékek megfelelő minőségét. A gazdaságpolitika koordinálása fő eszközének tartjuk a nép- gazdasági tervek koordinálását. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni szeretném, hogy a tanácskozás határozatai nagy követelményeket támasztanak a tervezésben való együttműködés javítására. Például ide tartozik a cél- programos feladatmegközelítés elmélyítésére irányuló igyekezet, továbbá az időhorizont meghosz- szabbítására, a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés összehangolására, valamint az egyezményekbe foglalt kötelezettségek teljesítése során a nagyobb fokú fegyelem elérésére irányuló igyekezet. A tanácskozás erre vonatkozó határozatait gyorsan végre kell hajtani az 1986-1990-es évekre, illetve hosszabb időre szóló nép- „ gazdasági tervek most folyó koordinálása keretében oly módon, hogy javuljanak az egyes tagországok között a gazdasági kapcsolatok. Eközben mindenekelőtt meg kell egyezni abban, hogy az egyes országok a nemzetközi szocialista munkamegosztásban mely fő irányokra szakosodnak, továbbá meg kell egyezni a kölcsönös kereskedelem alapvető arányaiban és szerkezetében, és konkretizálni kell a termelési együttműködést. A kölcsönös árucsere-forga- lomban kétségtelenül megőrzi fontos szerepét az ágazatközi csere, ugyanakkor azonban változnak e csere megvalósításának feltételei is. Az, hogy a Szovjetunió továbbra is szállítja a nyersanyagokat és az energiát az egyes országokba, az érdekelt országokban olyan feltételek megteremtését teszi szükségessé a beruházások, az ipar rekonstrukciója és ésszerűsítése terén, hogy - ugyanakkor - kielégíthessék a Szovjetunió szükségleteit. Főleg élelmiszeripari és közsiükségleti ipari árukról van szó, valamint konstrukciós anyagok, gépek és berendezések néhány típusáról, melyektől - érthetően -csücsszín- vonalat és -minőséget várnak el. A kölcsönös kereskedelem dinamikájának súlypontja a következő időszakban az ágazaton belüli cserére helyeződik. Főleg a gépiparban intenzívebb és tudo- mányos-műszaki kooperációval, a részegység- és alkatrészgyártási szakosodással és általában a közvetlen kapcsolatok fejlesztésével számolunk. Perspektivikus és nagyon eredményes formának kellene lennie a közös vállalatok megalapításának. Ez - érthetően - még feltételezi a megfelelő anyagi és szervezési, valamint rendszerfeltételek megteremtését is. Természetes, hogy a közös gazdasági stratégia megvalósítása a gazdasági együttműködésben, további haladás elérése és a nemzetközi szocialista munka- megosztásban való haladás elérése megköveteli az együttműködési mechanizmus hatékonyságának növelését is. A Tanács tagországai abból indulnak ki, hogy a tervezési együttműködés elmélyítésén kívül nem kevésbé fontos, hogy folytassák az áru-pénzügyi kapcsolatok aktív kihasználását is. Most főleg a kölcsönös kereskedelemben érvényesülő szerződéses árak képzésének objektivizá- lására és a deviza-, illetve hitel- kapcsolatok tökéletesítésére kell összpontosítani. Elbírálták a tagországok gazdasági mechanizmusai szerkezete közelítésével kapcsolatos kérdéseket is azokban a szférákban, melyek a kölcsönös együttműködés szempontjából alapvetően fontosak. így például a közvetlen kapcsolatok fejlesztése a tervezés és irányítás nemzeti rendszereiben megfelelő módosításokat követel meg; többek között a szervezetek és vállalatok számára szükséges feljogosítások nyújtásáról, illetve a megfelelő gazdasági ráhatás és ösztönzés kialakításáról van szó. A kölcsönösen előnyös kereskedelmi, gazdasági és tudományosműszaki kapcsolatok KGST-n belüli fejlesztése a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk szilárd és hosszú távra szóló alapja. A KGST-tagországokkal való gazdasági együttműködés számunkra - tekintettel tervszerűségére, távlatiságára és kölcsönösen előnyös voltára - pótolhatatlan, alapvető biztonságot nyújt, gazdaságunk fejlesztésének szilárd forrását és stabilitásának fontos tényezőjét jelenti. Nemcsak arról van szó, hogy Csehszlovákiának, mint minden hasonló gazdaságú országnak, relatíve nagyobb szüksége van a nemzetközi munkamegosztásban való részvételre. Ami a többi szocialista országgal való együttműködést illeti, mindenekelőtt a gazdasági integrációban való részvételünket, enélkül egyáltalán nem tudnánk megbirkózni a feladatok széles és igényes komplexumával. Azokról a feladatokról van szó, melyeket a túlnyomórészt intenzív fejlesztésre való áttérés folyamatában kell megvalósítanunk. Ha e szempontból értékeljük eddigi 'eredményeinket, megállapíthatjuk, hogy jelentős haladást értünk el. A KGST-országokkal lebonyolított kereskedelem forgalma az 1980-1983-as években több mint 40 százalékkal növekedett, a KGST-országok részesedése az egész csehszlovák külkereskedelemben 1983-ban mintegy 72 százalékot ért el, ez a mutató 1980-ban 65,5 százalék volt. Jól fejlődik részvételünk a nemzetközi gyártásszakosításban és a termelési kooperációban. A KGST-tag- országokba irányuló kivitelünkben ezek 1983-ban 29 százalékkal részesedtek szemben az 1980. évi mintegy 21 százalékkal. Különösen jelentős az a tény, hogy tovább szilárdult a Szovjetunió külkereskedelmünkben betöltött kulcsszerepe. Erről tanúskodik (Folytatás az 5. oldalon) új szil 4 1984. VII. 5.
