Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-27 / 176. szám, péntek

Dobra vert nyugalom Születésnapi beszélgetés Tolnay Klárival Sarkig tárt ajtó, puha szőnye­gek, kecses bútorok. Csend, lám­pafény, meghitt nyugalom. Szombat délután Tolnay Klá­rinál. Amikor felhívtam, arra kért, bo­csássam meg, ha netán ágyban fekve fogad. Rosszul lépett a jár­dán, kificamodott a bokája, és most minden lépés a nehezére esik. Mégsem bír egy helyben ma­radni ... Bicegve ébenfa bottal a kezében, összeszorított fogak­kal tesz-vesz körülöttem, s csak akkor fakad mosoly az arcán, ami­kor leül mellém, s azt mondja:- Igen, hetvenéves vagyok, de mi van ezen ünnepelni való? Ma­ga érti ezt?- Hogyne érteném: születés­napja van.- Ha ilyen gondolatok foglal­koztatják és ilyen örömök éltetik, el sem tudom képzelni, hogy reg­gel beáll a tükörbe és a szarkalá­bakat vizsgálgatja a szeme körül.- Engem a ráncok nem izgattak soha. Kozmetikusnál is csak két­szer voltam. Pénz? Vagyon? Ilyesmi sosem tartott lázban. Ak­kor sem estem kétségbe, amikor az ostrom alatt szitává lőtték a kétemeletes villámat, s nekem al­bérletben, gyerekkel a karomon kellett elölről kezdenem az élete­met. A dínomdánom nem az én világom. Számomra egészen más valamiről szól az élet.- Miről?- Arról, hogy honnét jövünk, hová megyünk és mit akarunk.- Akkor most üljünk be abba a bizonyos meseautóba, amellyel Tolnay Klári Vlastimil Brodský cseh színésszel A csoda vége című filmben- Hát aztán... Akkor a holnapot meg a holnaputánt is megünne­pelhetjük, hiszen minden nap ajándék az élettől.- Jó, de azért nem mindegyik pirosbetűs.- Nálam nem a mérföldkövek jelentik az ünnepet. Én akkor va­gyok igazán boldog, ha megérzem a tavaszt, a mondatok ízét, ha rátalálok egy kifejező mozdulatra, egy árulkodó szempillantásra szó­val akkor, ha jól sikerül a munkám. Másfajta boldogság tölt el, ha be­süt a nap az ablakomon, megint más, ha megnyílik az ég és elered az eső. Nekem sosem kellett nagy dolog ahhoz, hogy kiegyensúlyo­zott legyek. Az anyagi javak so­sem játszottak komoly szerepet az életemben. Sokkal inkább egy könyv, egy csodálatos gondolat, amely után becsukhattam a sze­mem és azt mondhattam: te jó ég, ez nem igaz!- De hát ezek csupa apró­ságok.- Jó, akkor mondok mást. Van egy régi, nagyúri szakácsköny­vem, amelyet anyámtól örököltem. Végy tizennégy tojást - így kezdő­dik a recept, gondolhatja, mennyit kell osztanom-szoroznom, ha süt­ni akarok. Nem érdekes! Nekem a konyhaművészet is egyfajta bol­dogságot jelent. Anyám mellett sosem kellett főznöm, sztár vol­tam, csupa csillogás volt az éle­tem. Tele volt a város a plakátar­caimmal, csakúgy jöttek-mentek körülöttem az emberek. Most egyedül vagyok és úgy érzem, a főzés ugyanazt az örömet jelenti számomra, mint egy keresztrejt­vény megfejtése.- Mit örökölt még a szakács­könyvön kívül?-Tehetséget, jókedvet, varró­gépet - tényleg, elhiszi nekem, hogy én varrom a ruháimat?- Miért ne hinném?- Akkor jó. Mert én irtó büszke vagyok ám a szoknyáimra... Amig más azzal dicsekszik, hogy kéte­zerért vette a szalonban, én annak örülök, hogy a magam ura vagyok.- Tehát az egyedüllétet is köny- nyen viseli...- Nem vagyok én itt egyedül. Tele a szobám virágokkal. Sőt, van egy gesztenyetám is az er­kélyen. Aztán ideszokott hozzám egy gerlepár. Ide raktak fészket az ablakomba. Mindent láttam: ahogy váltották egymást a tojásokon, ahogy etették a fiókákat, ahogy kifelé csábították őket a fészekből, ó, csak ne lettem volna olyan lus­ta, lefényképezhettem volna őket. húszévesen startolt a pályán és nézzük csak meg, milyen úton jutott célba.- Az út egyenes, sehol egy zök­kenő. Pedig az apám nagyon meg volt ijedve, amikor ezt az életfor­mát választottam. Féltett, mert szende vidéki lány voltam. Először tanítani akartam, később meg olyan terveim voltak, hogy eluta­zok Afrikába négereket gyógyíta­ni. Igen ám, csakhogy az élet közbeszólt. Felhoztak a főváros­ba, bálba vittek meg színházba és egy napon arra ébredtem, hogy engem már csak a színészi pálya érdekel. Első nagy filmsikeremet a Meseautóval értem el, s szí­nésznőként azóta is a napos olda­lon járok. Látványos bukásaim nem voltak, ha elkerült egy sze­rep, nem estem kétségbe, szerző­dés nélkül egyszer sem marad­tam, a hiányérzetet nem ismerem. A színpad jó volt hozzám. Meg a film is. Tényleg, látta a legutób­bit? A csoda végét? Akkor bizto­san emlékszik a fürdőszoba-jele­netre Amikor Gera Zoltánnal pan­csolok a kádban. Nem és nem akartam vállalkozni rá. De Vészi János, a rendező még nálam is makacsabbnak bizonyult: addig főzött, amíg bele nem mentem. Lesz, ami lesz. gondoltam, ha az idősebb nézők most fognak kita­gadni a szeretetükből, vesztettem. Szerencsém volt. Egyetlen rossz szó nélkül megúsztam. Szóval a szakmai siker kerek ötven éve kísér utamon. A kudarcot csak a magánéletben ismerem. Két fér­jem volt, mind a kettőtől elváltam. Ne kérdezze, hogy miért, máris mondom: a házasságot nem ne­kem találták ki. Nekem a színpad az otthonom, ott érzem jól magam. Tudom, bennem a hiba. Én nem ragaszkodom senkihez, nekem nem hiányzik semmi, nincsenek vágyaim, amelyekért küzdenem kellene, nem törődöm a ruhatá­rammal, a barátaimat csak hébe- hóba hívom fel - maga megért egy ilyen embert? Biztos ott a bibi, hogy jól megvagyok magammal. A lányom, aki külföldre ment férj­hez, gyakran ámuldozik rajtam: ,,Te tényleg nem érzed szükségét, hogy itt legyek melletted?“ De igen, mondom ilyenkor, csak azt sem akarom, hogy otthagyd a fér­jedet és engem ápolgass. Más kérdés persze, hogy ő is, én is megtanultunk már egymás nélkül élni. A szomorúság csak akkor fog el, ha a gyerekkorára gondolok. Mást sem hallott az anyámtól, csak azt, hogy ne zavard a ma­mát, mert szerepet tanul, ne menj be hozzá, mert fáradt, engedd már el, mert filmezni megy. Elidege­nedtünk egymástól. Ma, ha meg­látogat, oda-vissza boncolgatjuk a múltat, de a vége mindig ugyan­az: keserű szájízzel kívánunk jó éjszakát egymásnak.- Az új évadtól jó szerepeket vár, tudom, de mit kíván magának a nyár hátralevő részére?- Semmi mást, csak kellemes kikapcsolódást. Majd leutazom vi­dékre az unokaöcsémhez, s ka- pálgatni fogok a kertben. És bol­dog leszek, mert nem kell felöltöz­nöm az ebédhez, s ha kedvem szottyan, kiülhetek a csillagos ég alá. SZABÓ G. LÁSZLÓ KULTURÁLIS HÍREK • A fasizmus fölötti győzelem 40. évfordulója címmel hat szocia­lista ország közös könyvkiállitása nyílt meg a minap a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában. A be­mutató csaknem négyezer könyve mindenekelőtt az elmúlt évtizedek történelméről, politikai eseményei­ről ad képet. Szinte minden nem­zeti kiállításon ott vannak A győ­zelem könyvtára címet viselő kö­zös vállalkozás során kiadott re­gények. A kiállításnak Varsó csak egyik állomása. Innen Szófiába, majd Bratislavába és Berlinbe ke­rül az anyag. Budapesten jövő év februárjában mutatják be. A ván­dorkiállítás végül Moszkvába ke­rül, majd a Szovjetunió hős váro­saiban tesz körutat. • A Bolgár Eszperantó Szövet­ség szervezésében nemzetközi eszperantó nyári egyetem nyílt meg a bulgáriai Veliko Tinovóban A nyári egyetemen több mint nyolcvan bolgár, csehszlovák, gö­rög, magyar és NDK-beli eszpe- rantista vesz részt. • Matematikai konferencia kezdődött a hét elején Pécsett. Témája: az algoritmuselmélet és a számítógéptudomány. A nem­zetközi tanácskozásra 27 európai és tengerentúli országból 120 ma­tematikus érkezett. • Kétéves szünet után, a resta­urálás befejeztével ismét megnyi­tották a havannai Hemingway Mú­zeumot. Az író 85. születésnapjá­ra felújított emlékházban Heming­way életét és munkásságát mutat­ják be. • A holland sajtó nemrég ün­nepelte Joris Ivensnek, a nagysi­kerű dokumentumfilmek készítőjé­nek 85. születésnapját. A rendező annak idején még Hemingway-jel is együttműködött a spanyol pol­gárháborúról készült Spanyol föld című film készítésekor. Legismer­tebb műve a Nagy folyók éneke, filmet forgatott a kubai forradalom­ról, Chiléről és a vietnami nép harcáról. Emlékiratait A kamera és én címmel közölte. A holland érté­kelés szerint Ivens filmművészete éppoly fontos, mint Egon Erwin Kisch publicisztikai életműve. • Az Egyesült Államok első mozi- és televíziós múzeumát a tervek szerint a New York-i As­toria Stúdióban hozzák létre. New York városa 1,5 millió dollárt ad a munkálatokra, amelyek előrelát­hatólag három évig tartanak. • Kínában félmillió lakosra jut egy könyvtár, ezzel szemben a Szovjetunióban 1946 lakosra, Amerikában pedig 2643 lakosra. Kínában, főleg Pekingben a köny­veket rosszul raktározzák és nincs elég képzett könyvtáros. Peking belvárosában egy könyvtár műkö­dik 11 millió könyvvel. Ott 16 te­remben 950 ülőhely van. Úgy ter­vezik, hogy 1987 nyaráig még né­hány könyvtárat építenek Peking külvárosaiban, ahol 20 millió könyv, 36 olvasóterem és 7000-8000 férőhely áll majd az olvasók rendelkezésére. A szünidő veszélyei Nyáron a gyermekek zöme ki­kerül az iskola rendszeres ellenőr­zése alól, ezt a szerepet a szülők­nek, a felnőtt hozzátartozóknak kell átvenniük. A dolgozó szülők számára ez kisebb-nagyobb ne­hézséget okoz, azonban döntő többségük megtalálja a megfelelő megoldást. De a naphosszat ma­gukra hagyott gyerekeket nagyon sok veszély fenyegeti, ezek közül hívnánk fel néhányra a figyelmet. Közlekedési balesetek. A gyer­mekkori balesetek megelőzéséről rengeteg szó esik, de úgy tűnik föl, még mindig nem elég az intés. A veszélyre figyelmeztető írások­ban elsősorban a közlekedési bal­esetek szerepelnek. Szinte na­ponta olvashatunk olyan szörnyű híreket, hogy gyerekek estek áldo­zatul a megnövekedett nyári for­galomnak.’ Mit is látunk a zsúfolt közlekedés sodrában, nyári hő­ségben, hétköznapon, csúcsidő­ben? A közutakon torlódik a gép­kocsiforgalom, a gyalogos átkelő­helyekre növekszik a türelmetlen- kedők csoportja. A gyermek min­dig nehezebben ismeri fel a ve­szélyt, koránál fogva nem képes egyszerre több jelzésre ügyelni, haljamos túlbecsülni saját ügyes­ségét, gyorsaságát, átfut az úton, kiszalad a kiguruló labda után. A fékcsikorgásnál csak rémüle­tünk elviselhetetlenebb. A gyalogos közlekedési balese­tek ötven százalékának gyerme­kek az elszenvedői. A helyes köz­lekedésre nevelés elsőrendűen fontos feladata óvodának, iskolá­nak és szülőnek egyaránt. A köz­lekedési ismereteket azonban nem elegendő szóban, elméletben elsajátítani, itt is a gyakorlat a dön­tő. Úgy véljük, a szülőknek még többet kellene beszélgetniük gyer­mekeikkel a biztonságos közleke­désről, állandóan figyelmeztessék őket a veszélyforrásokra, s ami a legdöntőbb: ők maguk mutassa­nak jó példát, s ne sértsék meg a közlekedési szabályokat a gyer­mek szeme láttára. Mezőgazdasági balesetek. A vi­déken élő nagyobb gyerekek álta­lában segítenek a nyári munkák­ban, ismerik a munkafolyamatokat, gépeket is, a figyelmetlenség még­is sokszor okoz bajt. Aszerszámok, gépek persze csak közvetett okozói a baleseteknek, az igazi ok valójá­ban a gondatlanság, a felügyelet hiánya. Melyik gyerek ne ülne fel szíve­sen a mezőgazdasági munka nél­külözhetetlen eszközére, a trak­torra? Persze, nemcsak erről lehet lecsúszni, legurulni, hanem a szé­nakazalról, a padlásról, épületről is. A gépek működés közben vonzzák igazán a gyerekeket. Ha a hajtószíjak, fogaskerekek borítá­sa nem tökéletes, a világért se engedjük közelükbe a gyerekeket. A földművelés hagyományos eszközei (kasza, sarló, gereblye, ásó, kapa, kukoricamorzsoló stb.) is balesetforrások. Beleléphetnek a szanaszét heverő vagy „csak“ ottfelejtett szerszámokba, nekifut­hatnak a kiálló, rozsdás felületek­nek - s még a kisebb karcolások, horzsolások esetén is elég a gon­dunk, ha nincs kéznél sebtisztító, jódtinktúra. A növényvédő vegyszerek is veszélyt jelentenek. Minden per­metezőszert, műtrágyamaradékot jól el kell zárni, hogy elkerüljük a mérgezésveszélyt. Bajt okozhat a frissen permetezett, mosatlan gyümölcs fogyasztása, márpedig a gyermek nagy élvezettel szakítja le közvetlenül a fáról a sokszor éretlen gyümölcsöt. Jó, ha a szomszédok is átszólnak, hogy permeteztek, ha a kisgyerek „be­járatos“ a kertjükbe. Strandolás. Ez a legkedvesebb, a „legnyáribb“ időtöltése kicsik­nek és nagyoknak egyaránt. Per­sze, nemcsak a kerítésekkel öve­zett, öltözőkkel felszerelt strandte­rületeken. A nyár nagy veszélyei közé tartozik, hogy gyakran füröd- nek gyerekek is a kisebb-nagyobb folyókban, s ami talán még veszé­lyesebb: a települések határában levő gödrökben, téglagyári tavak­ban. A szülővel együtt fürdő, pan­csoló, de úszni még nem tudó gyereket állandóan szemmel kell tartani - még sekélyebb vízben is. Karnyújtással elérhetők legyenek, hiszen az önfeledt játék, a vidám fröcskölés közben néhány pillanat is elegendő ahhoz, hogy elmerül­jenek. Igaz, az úszni nem tudó gyermekek körében - épp a foko­zott felügyelet eredményeképpen- tapasztalat szerint kisebb a bal­eset veszélye, mint azok között, akik már - ha csak gyengén is- tudnak úszni. Megtörténik, hogy a jól úszók is gyakorlatlanok, ha váratlan helyzet elé kerülnek, ha­mar megijednek. A strandolás és a napozás szin­te elválaszthatatlanok. Az óvatlan napozó szó szerint a „saját bő­rén“ tapasztalhatja a mértéktelen napfürdőzés következményeit. Azt se felejtsük el, hogy a magaslato­kon és a vízparton fokozott a nyári napsütés ereje. Különösen veszé­lyes a mértéktelen napozás az érzékeny bőrű gyerekekre, akik önmaguk nem tudják megítélni, hogy mikor elég a tűző napból. Hol ebédel a gyermek? Otthon eszik, ha az édesanya vagy a nagymama nem dolgozik és főz, vagy ha több napra előre megfőz­nek és a gyereknek csak ki kell vennie a hűtőből a kész ételt (sok­szor persze azt is hidegen me­legítés nélkül kapja be). Ezenkívül éttermekben, falun a vendéglő­ben, mert iskolai étkeztetés nyá­ron nem mindenütt van. Sok olyan gyerek van azonban, aki naponta pénzt kap önálló vásárlásra. Miért kell rájuk odafigyelni a szülőknek, nevelőknek, sőt az orvosoknak is? Miért okozhatnak gondot? Gyakori tapasztalat az önkiszol­gáló éttermekben, büfékben, hogy a legolcsóbb ételt választják, kifőtt tésztát, egytál ételt, üdítőt, itt-ott halsalátát, felvágottat, sokan vi­szont csak nyalánkságot vásárol­nak, nápolyira, csokira, fagylaltra költik a pénzt. Nem hiszem, hogy érvekkel kel­lene bizonyítani, milyen egész­ségtelen az ilyen főétkezés. A növekvő szervezet nem kapja meg a szükséges kalóriát, egye­netlen a fehérjeellátás stb. Egy nevelési veszélyre hívnánk fel ez­zel kapcsolatban a figyelmet: azok a gyerekek, akik önellátók, sajnos könnyen rákaphatnak a füllentés­re. Ugyanis hamar rájönnek, hogy az ebédre kapott pénzt sokféle módon lehet elkölteni. Naponta félnek az elszámoltatástól, dug- dossák, rejtegetik a fölös mennyi­ségben megvásárolt rágógumit, csokoládét, cukorkát, a tiltott, ci­garettát, a maradék pénzt. A pon­tatlan ebédelés, a lazítás lehetősé­ge nem kedvez a helyes életritmus kialakításának. A rendszertelen­ség, mint rossz szokás, a későbbi­ekben kedvezőtlen tényezővé vál­hat az iskolai és egyéb munkájuk­ban. Igaz, hogy az ún. „kulcsos gyerekek“ önállóbbak, mint a töb­biek, azonban ha nem kell elszá­molniuk a családi jövedelem rájuk bízott részével, akkor nem alakul­hat ki bennük a valóságos szük­séglet szerinti pénzgazdálkodás tudata és kötelessége, a jó pénz­beosztás készsége. Csak az a célravezető eljárás a szülők részéről, ha.következete­sen és naponta elszámoltatják a gyermeket, persze barátságo­san, szeretetteljesen. A hol jártál, mit ettél, milyen volt, kivel játszot­tál, mi volt az utcán, a játszótéren, kivel voltál, mit csináltál stb. kér­désekre egyenes, nem kerülgető válaszokat kapunk, ha az őszinte­ség, a meghittség természete a családnak. ÚJ SIÓ 6 SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT 1984. VII. 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents