Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-25 / 174. szám, szerda

APRÓHIRDETÉS Fiatalok, katonak* ■ ■ Nyár van, a szünidő, a sza­badságok ideje. Az emberek nagy része megérdemelt pi­henését tölti, de a néphadse­regben lankadatlan szorga­lommal folyik a kiképzés. A katonák naponta tanúbi­zonyságot tesznek arról, hogy jól felkészültek a haza védelmére, az idei kiképzési évben meghatározott felada­tok teljesítésére. Fiatalok, húszévesek, de felnőtt mó­don helytállnak. Erről tanús­kodnak az alábbi sorok is. KOMMUNISTA HELYTÁLLÁSSAL Jifi Drahokoupil közlegény, a prágai Klement Gottwald Válla­lattól, Vojtech Göndör közlegény a Jaslovské Bohunice-i atomerő­műből vonult be katonai szolgálat­ra. Az első már másodéves ta­pasztalt katona, a másik most igyekszik a híradós szakmát elsa­játítani. Ami szolgálati beosztásu­kon kívül közös bennük, az az, hogy a párttagjelöltséget már mindketten a munkahelyükön kiér­demelték, s azok közé tartoznak, akik feladataikat példásan telje­sítik.- Ha azt akarom, hogy katona­társaimnak példát mutassak, ma­gamnak kell élen járni szakmai tudásban, a kiképzésben - mond­ja Drahokoupil közlegény. - Azt hiszem, hogy ez eddig sikerült, s nem lesz ez másképp a jövőben sem, mindaddig, amíg le nem sze­relek.- Amikor bevonultunk, a külön­böző nemzetiségűek elkülönültek egymástól - viszi tovább a szót Vojtech Göndör közlegény. - Ma már minden katona tudja, hogy a kollektívára mindenkor számít­hat, hogy a gyakorlat során cseh, szlovák vagy magyar anyanyelvű­ek egymásra vagyunk utalva. Az utóbbi időben már együtt járunk kimenőre és örülünk annak az eredménynek, hogy zászlóaljunk a legjobb egységek közé tartozik. Szabad idejükben társadalmi munkát végeznek, nagy gondot fordítanak az önművelődésre. Mindenben segítik egymást, egy­szóval, olyan közösség jött létre, amely a legnehezebb feladatoktól sem riad vissza. Ebben az említett két párttagjelöltnek is érdeme van. JÓ ÉLETISKOLA A tényleges katonai szolgálat előtt a Prievidzai Gépkocsifuvaro­zási Vállalatnál dolgozott, mint vilr lanyszereló. Ľuboš Daumer őrve­zető nem gondolta, hogy a kato­naságnál a repülősökhöz kerül. Azt mondják, hogy az első naptól szorgos fiúnak ismerik. Ma a rá­diósraj parancsnoka, a szakasz agitátora.- Az első hetekben sok segítsé­get kaptam feletteseimtől, most rajtam a sor, hogy adósságomat törlesszem, átadjam tapasztalatai­mat beosztottjaimnak - jegyzi meg. - Ősszel leszerelek, de ad­dig még megszerzem az első fokú szakminősítési jelvényt. A tényle­ges katonai szolgálat sokat adott, jó életiskola. Beszélgetés közben többször is a közelben dolgozó beosztottjait figyeli. A nyugtalanság csak akkor tűnik el az arcáról, amikor meg­hallja az operátor rekedtes hangját.- Nyárfa..., nyárfa ...Itt sólyom egy... A harckészültséget meg­kezdtem... OTT LESZ A STRAHOVI STADIONBAN Andrej Hudák közlegény né­hány hónappal ezelőtt kezdte meg a tényleges katonai szolgálatot. Gyerekes az arca, mozgása fürge. Mindig elsőnek foglalja el helyét a harckocsiban, ahol töltőkezelő. Eddig soha senkinek sem vezé­nyelt még, s lám, most ott áll! a század előtt, hogy katonatársait megtanítsa a spartakiád-gyakor­latra.- A dolog úgy kezdődött, hogy az egység testnevelési tisztje ma­gához hívatott - mondja moso­lyogva. - Ott volt a parancsnok is. Meglepetésemre azzal kezdte, hogy jól futballozok, futásban is kiváló az időeredményem, de hogy ez kevés. Megszeppenve hallgattam, hová akar kilyukadni. Végül is azt mondta, hogy oktatói tanfolyamra küld, hogy ott a spar- takiád-gyakorlatot elsajátítsam, s arra majd a többieket is megta­nítsam. Mit lehetett erre mondani. A tábori előkészítő tanfolyamra az egységből tizenöten utaztak. Az első hetek után a szűrővizsgán nyolcán jutottak tovább, aztán ké­sőbb a másodikon már csak hár­man. Ezután a brnói tanfolyam következett. Naponta több mint hat órát gyakorlatoztak. Végül is megtartották a bemutatót, amelyet Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter is meg­tekintett. Minden jól sikerült. And­rej Hudák közlegény is vissza­nyerte az önbizalmát. Tudta, kiér­demelte, hogy részt vehessen az országos spartakiádon, s most azon fáradozik, hogy az egység­ből is minél többen részesüljenek ebben a megtiszteltetésben -nj­ÁLLÁS ■ A dunaszerdahelyi (Dunajská Stre­da) Kék Duna bevásárló központ azonnali vagy megegyezés szerinti be lépéssel gépkocsivezetőt vesz fel az áru házhoz fuvarozására a lakosságnak nyújtott szolgáltatások keretében. Érdeklődni a Kék Duna bevásárló központ háztartási kellékek részlegén lehet. Telefon: 255-81 -3, 25-ös mél­tók. ÚF-83 KÖSZÖNTŐ ■ 1984. július 25-én ünnepli Kolárovó- ban 50. születésnapját a legdrágább feleség, édesanya és nagymama, Kürti Ferencné Őszi Gizella Ebből az alkalomból szívből gratulál­nak, és jó erőt, egészséget kívánnak férje, lányai: Gizella és Erzsébet, vejei: Miklós és Ferenc, unokái: Mik­lós, Attila, Árpád, Zsolt és Ferike, akik sokszor csókolják a nagyma­mát. Ú-2076 ■ Ma ünnepük házasságkötésük 20. évfordulóját a szeretett, drága jó szülők, Papp Vince és felesége, Margit Anyalán (Aňala). Ebből az alkalomból köszöntik, és minden elképzelhető jót és szépet kívánnak nekik lányaik. Gyöngyi, Éva, fiuk, Zsolti Ú-2202 ■ A szeretett férjnek, édesapának és nagyapának, Takács Jánosnak Kürtre (Strekov) 70. születésnapja al­kalmából szívből gratulálnak, jó egész­séget és még sok örömteli évet kí­vánnak felesége, Gizi, lányai: Erzsi, Kati, vejei: Lali, Peti és 5 unokája: Lalika, Zolika, Katika, Pétiké és a kis Mari­án. 0-2240 BA drága édes- % anyát és nagy- " mamát, Németh Olgát (Csifár - Čifáre), aki július 25-én ün- nepli 55. születés­napját, szívük egész szeretetével kö­szöntik, jó egészséget, hosszú, békés, boldog életet kívánnak neki, és köszö­nik az értük való fáradozását szerető lányai: Marika és Böske, vejei: Ernő és Feri, unokái: Ernike, Józsika, Szilviké és Miloško, aki sokszor csókolják a nagymamát. Ú-2350 ■ Július 26-án ün­nepli 70. születés- és névnapját a drá - ga édesanya és nagymama, Pikler Anna Vágkirályfán (Krá­lová nad Váhom). E kedves ünnep alkalmából szíve egész szeretetével köszönti, jó egészséget és még hosz- szú, boldog életet kíván fia, lánya, veje és unokája, Gyöngyi­ke. Úý?436 MEGEMLÉKEZÉS ■ Az idő múlik, a fájdalom megmarad. Könnyes szemmel emlékezünk a fe­lejthetetlen férjre, édesapára és nagy­apára, Szekeres Sándorra, aki 47 éves korában távozott szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pil­lanatot e számunkra oly szomorú év­fordulón. A gyászoló család Ú -2616 Gonda László felvétele A vágsellyei (Šaľa) DUSL0 Vegyipari Vállalat a már meglevő és új üzemrészlegeibe azonnali belépéssel felvesz:- szakképzett és szakképzetlen dolgo­zókat - vegyészeket a vegyipari gépek és berendezések kezeléséhez- lakatosokat, csővezeték-karbantartó­kat és hegesztőket- esztergályosokat- építőipari dolgozókat különféle szak­mákra- tolatókat az üzemközlekedési rész­legbe- szakképzetlen segédmunkásokat Az érdeklődők a gyár személyzeti osztályán jelentkezhetnek az alábbi címen: Duslo, n. p. Šaľa, telefon: 30-71/75, 25-61/65 (központ), mellékállomás: 24-91, 23-90. Toborzási terület: nyugat-szlovákiai kerület. ÚP-70- vegyész- és gépészmérnököket - fér­fiakat- vegyipari, gépipari- vagy villamossági szakközépiskolát végzetteket - fér­fiakat DJ SZÓ 6 1984. VII. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents