Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-20 / 170. szám, péntek
„Nem három, hanem száz út találkozik“ Játék és kíváncsiság Nyikolaj Fegykovics festői világa Az ismert szovjet pedagógus, Igor Volkov, Reutovóban, egy Moszkva környéki kisvárosban él. Népszerűek pedagógiai könyvei, amelyek ezt a kérdést tárgyalják: Hogyan lehet megtanítani a gyermekeket az alkotómunkára? Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Igor Volkov interjújában erről a következőket mondta el. „Ha tudnám, mi legyek?“ Én a munka tanára vagyok. Legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy komoly, tisztelettudó magatartást alakítsak ki a gyerekekben a saját kezük munkája, no meg a lelkűk iránt is - hiszen lélek nélkül milyen jó munka lehetséges? De hogyan határozható meg a serdülőkorú hivatása, ha gyakran ö maga sem tudja, mit akar? Miként lehet segítségére lenni, hogy megtalálja és megvalósítsa a tehetségét, s ne rejtse véka alá? Ezekkel az „örök“ kérdésekkel kapcsolatban eszembe jut egy régi eset a saját gyakorlatomból. Egészen fiatal tanár koromban saját választ igyekeztem találni erre, és egyszerre mindenfélébe belekaptam: művészeti iskolát, színházi stúdiót vezettem, szabadfogású birkózó-szakosztályt, ének- és hangszeregyüttest irányítottam... Tizenkét esztendős növendékeim pedig főként... távoli utakon közlekedő hajók kapitányai akartak lenni. De még ha azt is figyelembe vesszük, hogy a hozzánk közel eső Moszkvát a folyók, a csatornahálózat öt tengerrel köti össze - a fővárosnak aligha lett volna szüksége egyszerre ennyi sok hajóvezetőre. S elhatároztuk, hogy együtt próbáljuk megkeresni a magunk igazságát. Nem sokat beszéltünk - hanem nekiláttunk a munkának. Reutovó- nak nincs tengere. De volt egy tágas szobánk, ahol szerszámgép volt és minden egyéb, a hajómo- dellek építéséhez szükséges eszköz és szerszám is. S hajómodel- leket kezdtünk építeni. Ehhez azonban előbb meg kellett tanulni a műszaki rajzok olvasását, az asztalosvéső használatát, meg azt is, hogyan lehet megkülönböztetni a főárbocot az árbocsudártól. Ez a szenvedély mindenkit magával ragadott: utazásokról szóló könyveket olvastunk, térképészetet és angolt tanultunk. A gyerekek megértették, hogy nem lehet mindjárt messzi hajóútra indulni, s kiderült, hogy ábrándunk gyakorlati alapjának megépítése szintén érdekes. Eleinte csak a technikaórákon foglalkoztunk ezzel, de azután ez a foglalatosság a tanításon kívül is egyre több időt kötött le. „Sokat tudni, sok mindenhez érteni“ Ez lett a jelszavunk. A technikaórákon és a tanítás után egyaránt nem szabványos, eredeti megoldásokra igyekeztem biztatni a tanulókat, arra, hogy ésszerű módon térjenek el a mintáktól és a programoktól, s arra próbáltam tanítani őket, hogy észrevegyék az általánosat a különbözőben és a különbséget az általános jelenségekben. Egyszóval, igyekeztem megkedveltetni a gyerekekkel a munkát - amit lehetetlen a mesteri tudás, a gyakorlat, a leleményesség kialakítása nélkül. Mindegyik tanuló kis füzetet vezetett, amelybe bejegyezte, hogy mit végzett ebben az évben, mi volt a kedvtelése és mit tanult meg. A 7-8. osztályosoknál (a 14-15 éveseknél) az év vége felé, a füzetek bejegyzéseinek elemzése alapján, már bizonyos következtetéseket lehetett levonni: Nyina V. például nyilvánvalóan muvészi- humán érdeklődésű, Nyikolaj K. - feltaláló és ötletes hajlamú, Andrej M. sokféle tehetségű, valóságos ezermester, vezető, jó kapcsolatteremtő (mellesleg szólva, később pedagógus lett). Ezeket a füzeteket a gyerekek „alkotó könyvnek“ nevezték el. Az alkotómunkára - a szó közvetlen értelmében - persze nem lehet megtanítani, ez mintegy a szuperfeladatunk volt, amely távoli csillagként ragyogott előttünk. De a közelben is megvolt mindenkinek a maga kis csillaga - a gyermeknek, a serdülőkorúnak a saját érdeklődési köre. Jó, ha valaki hajót tud építeni, képet tud festeni, temérdek más, nagyszerű tárgyat alkotni. S ez nem „munkajáték“, hanem igazi feladat volt. Képeink az iskolát díszítik, a bejárat mellett levő faragott fapannót magunk készítettük, és az első osztályosok pihenőszobája számára is magunk találtunk ki változatos játékokat. Nekünk, tanároknak, szülőknek pedig ez még a jövőbe tekintő feladat is volt: segíteni a tehetség kialakulását, a szakmaválasztást ... A választás joga A 10-12 éves gyermek aktív keresés közepette él - önmagát keresi. Éppen ezt a „korai serdülőkort“, ahogyan ezt az időszakot nevezik, tartják a tudósok kritikusnak a későbbi pályaválasztás szempontjából: a fiatalnak ilyenkor már el kell igazodnia saját kívánságai és lehetőségei között. Úgy vélem, a serdülőkorúnak az a biztos tudata, hogy „én sokat tudok és sok mindenhez értek“- egészen jó segítőtárs a rá váró nehéz választásban. Sok orosz népmese visszatérő motívuma: egy vitéz három út kereszteződéséhez ért, hogy melyiket választja, attól függ az egész élete. Ha balra megy - elveszíti a lovát, ha jobbra megy - elveszíti önmagát, ha egyenesen előre megy - tündérszép lányt talál. A mai fiatalembernek még nehezebb a dolga: az ő keresztútjánál nem három, hanem száz út találkozik. Neki háromezer szakma közül kell egyet választania. A tudományos-technikai forradalom korszakában a népgazdaság szervezete még pontosabb „illeszkedést“, még pontosabb, szinte ötvösmunkaszerüen finom művű összhangot igényel az ember és munkája, az „akarok“, a „tudok“ és a „kell“ között. Az embernek nemcsak ügyesen, hanem tudatosan, ha úgy tetszik, szeretettel kell végeznie a munkáját. És egyre növekszik felelősségünk azért, hogy előkészítsük erre a választásra, mert a tanulónak joga van tévedni, ám az iskolának nincs joga. A mi tévedéseink majdnem olyan sokba kerülnek, mint az orvosok tévedései: mindegyikért egy élettel kell fizetni. Úgy vélem azonban, a legutóbbi években az iskola valahogy nagyon is leegyszerűsítve rajzolta a gyerekek elé a választásnak ezt az igen bonyolult folyamatát: tanulj- mondta -, sajátítsd el az ismereteket, és aztán minden út nyitva áll előtted. Az iskoláinkból kikerülő fiatalokban olykor az az érzés alakul ki, hogy ha valakinek mindenre joga van, akkor mindennek önmagától sikerülnie is kell - mintha az égből hullana alá. De - mondon én nekik - mégha istenadta tehetséged van is, a mesteri tudás még senkire sem hullott alá csak úgy az égből: ezt munkával kell megszerezni. „ Minden fiatal emberben ki kell alakítani a munka tudatos szükségletét“... - ez szerepel az SZKP KB tervezetében elsőrendű gazdasági, szociális és erkölcsi jelentőségű feladatként. Úgy gondolom, a szovjet közoktatás reformja jelentős mértékben éppen a munkára nevelés, a munkára oktatás tökéletesítésére vonatkozik - hiszen éppen itt van az a legfontosabb szál, amely az iskolát összeköti az élettel. Mi a jövőre készítjük elő gyermekein- kot LJUDMILA IVANOVA Noha Nyikolaj Fegykovics csak most kapott először lehetőséget önálló bemutatkozásra, a tehetséges fiatalembernek a hetvenes évek végétől kezdődően már egészen jól csengő neve van a kortárs képzőművészet figyelőinek körében. Első komolyabb sikerét a magyarországi Hajdúböszörményben aratta, ahol 1978- ban a nemzetközi festótábor- ban készített alkotásaiért neki ítélték a Káplár Miklós-díjat. Nyikolaj Fegykovics 1945- ben Ungváron született. A képzőművészet iránt kis korától kezdve vonzalmat érzett. A vonalak, formák, színek szerete- te később még tovább erősödött benne, s ekkor már tudatosan művészi pályára került. Előbb a brnói iparművészeti szakközépiskolában építészetet tanult, majd a prágai iparművészeti főiskola hallgatója, ahol František Tröstertól díszlettervezést, Zdenék Sklenártól festészetet tanult. Skelnár- akit a modern cseh manierizmus nagy mesterének tartanak- rendkívüli hatással volt rá. Figyelmét különösen azok a szakmai ismeretek ragadták meg, amelyeket mestere az indiai és a kínai festészetről nyújtott. Képzőművészeti felfogásának alakulására - saját bevallása szerint is - ezek, valamint a 19. és a 20. századi orosz festészet volt még nagy hatással. Tanulmányai befejezésével Fegykovics négy évig még Prágában maradt és csak azután tért vissza Kassára (Košice), ahol az alkotómunkán kívül az iparművészeti szakközépiskola restaurátor osztályának vezetője. Nyikolaj Fegykovicsról ma már fenntartások nélkül megállapítható, hogy személyében nagy szakmai biztonsággal dolgozó, erősen kolorista, realizmusban gondolkodó festőt köszönthetünk, olyan művészt, aki úgy érzi, hogy csupán a színre és formára redukált, a természettől elszakított mű önmagában kevés a katarzishoz. Érdemes kiemelni, hogy festészetében meghatározó erejű az érzelmek és gondolatok cseréje. Ezen erényeinek köszönhetően már az 1981- ben Bratislavában, a Fiatalok Galériájában megrendezett önálló tárlatát, majd egy évvel később a prágai és az NSZK- beli bemutatkozását is sikeres, reményeket keltő rajtnak tekinthetjük. Az iránta való bizalom jele abban is megmutatkozott, hogy több megrendelést kapott. A prešovi Ércipari Kutatóintézet számára 1979-ben készítette el a Mozgásinspiráció és megvalósulás (1250x285 cm) című kerámiaképét, 1980-ban pedig a nagykürtösi (Veľký Krtíš) virágüzlet megrendelésének eleget téve alkotta meg a Gyökér és víz (280x250 cm), valamint a Nap (220x280) címú kerámiafalat. A sabinovi művelődési ház falát a vászonra és fára festett Zene és színház (290x550 cm) címú munkája díszíti. Kružlov- cén (svidníki járás) található a szintén vászonra és fára festett Duklai gyerekek (300x300 cm), valamint az Életút című triptichonja (180x90 cm, 180x95, 180x90 cm), Egy-egy nagyobb méretű munkája tekinthető meg Kassán a Villamos Gépek Kutatóintézetében és a michalovcei Villamossági Müvekben is. Nyikolaj Fegykovics eddigi munkásságának jó kereszt- metszetét adja a mostani kassai kiállítás. Aki belép a Dóm melletti kiállítóterembe, azt a zöldekkel, sárgákkal, teli, színes, légies képek azonnal hatalmukba kerítik, Fegykovics színérzéke, színkultúrája, kétségtelenül lenyűgöző. A vidám, élénk színek megnyugtató, jó érzéssel árasztják el a mindennapi rohanásból, az utca forgatagából ide betérő embert. Ezek a képek szinte kézen fognak, s visznek körbe a teremben, méghozzá úgy, hogy a színekkel betelve most már egyre inkább az alkotások gondolati tartalma érint meg. De mitől ez a hatás? Mivel tudnak ezek a képek így megragadni? A válasz egyszerű: Nyikolaj Fegykovics felismerése, hogy az emberi életnek két legelementárisabb jellemzője nem más, mint a játékosság és a kíváncsiság. Képein tulajdonképpen ezen megnyilvánulásainknak hol lírai, hol groteszkbe hajló, hol gyermekien tiszta, máskor pedig expresz- szíven felerősített változatait láthatjuk. Mivel pedig ezeknek az alkotásoknak a többsége egyetemes érvényű művészi felismeréseket, igazságokat hordoz, egy cseppet sem véletlen, hogy a tavalyi párizsi szalonon és a bécsi kollektív kiállításon is felkeltették a tárlatlátogatók figyelmét. Grimm, Vavrys, Dúdor, Ros- koványi, Csákó mellett az ifjabb képzómüvésznemzedék- nek Fegykovics kétségtelenül az egyik legígéretesebb egyénisége. SZASZÁK GYÖRGY Szünidő és életrend S ok olyan gyermek van, aki most indul először önállóan útra, pionírtáborba, gyermeküdülőbe, ahol hivatásos nevelők és nevelőjelöltek felügyeletével töltik a nyarat. Mindenképpen új környezetben természetesen; új viszonyokhoz kell alkalmazkodniuk, s rengeteg viszonylatban helytállniuk. Az otthontól való elszakadás sok esetben az erkölcsi fejlettség próbaköve is. Ilyenkor derül ki, mennyire szilárd a gyermek erkölcse, meggyőződése, mennyire él vissza az esetleges lazább fegyelem adta csábító lehetőségekkel, vajon szembe tud-e helyezkedni a társak csibészkedést, a megengedhető huncutkodást jócskán meghaladó vagánykodásával. Számos szülő akad, aki vonakodik gyermekét nyári táborba küldeni, mondván, hogy otthon rendezettebb lakáskörülmények között összehasonlíthatatlanul jobbak a kényelmi, étkezési és egyéb életfeltételek, mint akár a legjobb nyári gyermektáborban. Ne feledjük: a jó nyári tábornak épp az a nagy előnye, hogy a gyermekeket kiszakítja az okkal kritizált, gyakran eltúlzott, s olykor pszichológiai szempontból is káros kényelemből és elviszi oda, ahová vágyott: a természetbe. A gyermekkor legmaradandóbb élményei közé tartozik a találkozás a természettel, ha hasonló korú társaival néhány hétig benne élhet. A ro- antika, amit a természetes életmód nyújt- ' gyermeknek, ifjúnak, semmi mással álható, s ha a gyermekünket meg- lól a nagy nyári lehetőségtől, '•ódjék a megszokott élet- 'eg másképpen élhessen v u^mészetben, akkor emberformáló élményekből kap kevesebbet. A másik véglet sem kimondottan ritka. Hány szülő foglalja el magát teljesen a pénzkereséssel, építkezéssel, egyébbel, s még a hosszú nyári iskolai szünet alatt sem képes időt szakítani arra, hogy hosz- szabban legyen együtt gyermekével, mint máskor. Azt tartja: menjen a gyermek táborba, pihenjem ki magam én is, gyermektelenül, gondtalanul. Ennek a végletnek egyik változata, amikor a szülők úgy mennek nyaralni, hogy a gyereket rokonokra bízzák - legjobb esetben a nagyszülőkre. H a az előbb azt mondtam, hogy a gyermek egyik életreszóló nagy élménye lehet, ha valamelyik táborban a természetben élhet egy-két hetet, most hozzáteszem, hogy a szülőkkel való gyakori nyári együttlét talán még ennél is maradandóbb értéket jelent. Úgy gondolom, a családok nagy többségében azonos a tapasztalat, hogy a váltott műszak, a kiutazások, valamelyik szülő társadalmi elfoglaltsága, a gyermek vagy a gyermekek váltakozó iskolai oktatása és még tucatnyi más dolog miatt évközben rendkívül nehéz közös programot szervezni. Kevés idő marad a mindenkit érintő dolgok megvitatására, egymás apró gondjainak, örömeinek alaposabb megismerésére. Most jutna több: megtudni, vajon mit gondol a gyerek az előtte mind jobban kitárulkozó világról? Hogy ítéli meg a családban vagy a közvetlen és a távolabbi környezetben végbemenő változásokat, eseményeket? Arról már nem is szólok, hogy nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is pótolhatatlan élményeket nyújthat a kellemes, tartalmas nyári együttlét. Ha a szülő elszalasztja ezeket a vissza nem térő alkalmakat, a közös kirándulásokat, sétákat, játékokat és beszélgetéseket otthon, ne csodálkozzék, ha gyereke hamarosan másokhoz fog kötődni és ki tudja, hogy kikhez. Ha már nagyobbacska a csemete, egykét hétig dolgozhat valamelyik vállalatnál, pénzt kereshet. Egyetlen tizennégy éves vagy idősebb fiúnak és lánynak sem ártott meg, ha belekóstolhatott a pénzkereső munkába, s megízlelhette a munka szépségeit vagy keserveit. Saját szülői tapasztalatomból is tudom, hogy a serdülők szívesen végeznek jó, hasznos munkát. Épp ezért kell féltő gonddal megszervezni a gyermek nyári munkáját, s olyan munkahelyet keresnünk számára, ahol rosszat lehetőleg nem, jót annál többet tanulhat az ott dolgozóktól. S főleg ne féljünk attól, hogy „igazi“ munkát kell majd végeznie. A legrosszabb, amit a szülő tehet, a gyermeke ellen, ha kapcsolatai, ismeretsége révén olyan munkahelyet szerez számára arra az egy-két nyári hétre, ahol nem kell igazán oolgozni, lehet tengeni-lengeni, s a végén még fizetést is kap ezért. A kisebb baj az, ha az ifjú ember sértve érzi magát ilyenkor, ha úgy érzi, nem tartják még alkalmasnak komoly munka elvégzésére. A nagyobb baj pedig: a gyermek azt szűrheti le ebből az élményből, hogy nem muszáj dolgozni, pontosabban jól dolgozni azért, hogy az ember fizetést kapjon. Az ostor úgy is visszaüthet, hogy majd a szülőnek sem hisz, amikor az arról beszél, milyen nehéz a munkája, hogy meg kell dolgoznia a fizetésért, saját tapasztalatai ugyanis ezzel ellentétesek. Nyáron is vannak keserves kötelességek: sokan tanulnak feszített tempóban pótvizsgára, esetleg felvételi vizsgára, s csak itt-ott lecsípve az időből kapcsolódhatnak ki a strandon vagy vidéki rokonoknál. Nekik segítség kell, megértésre van szükségük, még akkor is, ha „nem érdemlik“. Ilyenkor már késő a szigor, a korholás. Majd a következő tanévben törekedjünk arra, hogy feszesebb legyen a napirend, szigorúbb a követelmény. Most inkább támogatásra, önbizalomerósítésre szorulnak; ne mihasznaságukat vessük a szemükre. Tudják már úgy is, fizetnek is érte a tankönyvek fölött töltött cseppet sem vidám órákkal. N agy lehetőséget kínál a nyár, használjuk ki jól és okosan ezeket. Sokkal jobb lelkiállapotban lép be szeptemberben az iskola kapuján, s minden bizonnyal jobb eredményt is fog elérni az a tanuló, aki gazdag, tartalmas nyarat tud maga mögött, mint az, akinek csak üresség, unalom, romantikahiány, tétlenség és szülónélküli- ség jutott osztályrészül. SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT új sm6 1984. VII. 20.
