Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-17 / 167. szám, kedd
Nemcsak modern - jó is Csehov Cseresznyéskertje az Új Színpadon A bratislavai Új Színpad először 1972-ben mutatott be egy Cse- hov-drámát, amelyet idén e rendkívüli adottságú és színpadi igényeket támasztó orosz drámaíró utolsóként írt darabja követett. Az Új Színpad Stúdiója az évad fináléjaként június végén mutatta be a Cseresznyéskert cimü darabot. 1934-ben e dráma rendezői munkálatainak befejezése után Ján Borodáč írta le, hogy Csehov minden társulat fejlettségének és érettségének a mércéje. Mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy az Új Színpad együttese rászolgált ezekre a jelzőkre. Csehovról olykor azt állítják, hogy egész életében újra és újra egyetlen drámát írt. Nem választott a legtöbb drámaíróra jellemző, első látásra felkavaró témák közül. Új drámát akart létrehozni (ezt ma „lírainak“ nevezzük), amelyet elsősorban köra embereinek ábrázolásával igyekezett megvalósítani; akik áldozatai a stagnáló társadalomnak, képtelenek kitörni a megmerevedett provinciális hét- köznapiságból és nem tudják pozitívan megváltoztatni az életet. Nagyon érzékletesen írt erről, müveinek szlovák nyelvű kiadásának bevezető tanulmányában, Ivan Slimák: ,,A szürke hétköznap banalitása Csehov számára nem volt kevésbé titokzatos és borzalmas, mint más íróknak a túlvilági élet... így tragédiái nem háborúkban, kolerajárványok idején, hanem ebéd közben, sétákon, kerti hintákon játszódnak." Ezeket az alapmotívumokat valamennyi fontos darabjában megtaláljuk. Kezdve az Ivanovval, s - bár legkoncentráltabban a Három nővérben jelennek meg - a Cseresznyéskertbeo sem kisebb erővel jelentkeznek. Csehovnak ebben a drámájában az akkori életvitel valamennyi formáját sikerült ábrázolnia. A Ra- nyevszkájára, Gajevra, Szimeonovra, Piscsikre és Jepihodra jellemző abszolút életképtelenségtől kezdve, Darja görcsös „agyondol- gozottságán“ keresztül, Jasa élősködő, életet habzsoló vágyain és Trofimov filozofikus indoklásain át, Lopahin újszerű, már-már kapitalista vállalkozókedvéig. Az így kínálkozó jellemábrázolásban és gondolatokban is gazdag anyagot Vladimír Strnisko rendező sikeresen állította színpadra. Elkerülte a szöveg szószerinti értelmezését, sőt nem riadt i vissza bizonyos változtatásoktól sem, amelyekkel a komikumot és a tragikumot hangsúlyozta. Ebben az olvasatban nem kerülték el figyelmét a pontosan meghatározott gesztusok segítségével érzékelhetővé tett humoros helyzetek sem, bár némelyik jelenet kissé frivolnak és nem odaillőnek tűnt fel (különösen Jepihod „szerencsétlen történetei“). A dráma központi alakjait Ida Rapaičová (Ranevsz- kája), Peter Debnár (Gajev), Milan Kňažko (Lopahin) és Marián La- buda (Szimeonov-Piscsik) hibátlanul oldották meg. Trofimov tökéletes megformálásával meglepetést okozott, s időnként lenyűgözött Boris Farkaš, s nem kevésbé lelkesítette a nézőket a nyolcvan- éves szolgát, Firszet játszó Ján Kramár is. A „csehovi“ jelző illene még Zuzana Tlučková (Ánya) és Elena Kuchári ková (Dunyasa) játékára is, de a többi figura eseté-, ben mintha a rendező valamit pótolni szeretett volna. Jasa szerepében Marián Zednikovič jellegtelen játéka helyenként nyers is volt. Zita Furková (Sarolta) és Zuzana Krónerová (Varja) játékában gyakran „csikorgó“ volt az erőltetett gesztus, az erőszakolt érzelmi megnyilvánulás és a harsányság. Vlado Černý (Jepihod) a naiv, sze- rencsétlenkedő jóság ábrázolására mintha csak a kimeresztett szemet, az eltátott szájat és az egysíTermészeti jelenségektől az emberig KISSOCZY KATALIN KIÁLLÍTÁSA Kissoczy Katalin fiatal bratislavai képzőművésznő alkotásaiból nyílt kiállítás a Cyprián Majerník Galériában. Kissoczy Katalin Prešovban született és nőtt fel, édesanyja ismert szobrásznő: Masarovič Erna. Eddigi tanulmányai, életútja fiatal kora ellenére is elég változatos. 1971 és 1975 között a bratislavai iparművészeti középiskolában kirakatrendezést, 1976-tól 1980-ig Prágában a zeneművészeti főiskolán (AMU) bábjátszást és szcé- nográfiát tanult. 1980 óta felváltva Prágában és Bratislavában dolgozik szabadúszóként, a szcenográ- fia, a monumentális dekoratív művészet, a szobrászat és iparművészet területén. Kiállítása az utóbbi három év termését mutatja be, ennek ellenére a fejlődés egyes szakaszai is nyomon követhetők. A kezdeti nonfigurális (alma, fej, fa stb.), közös alap nélküli, síkban elrendezhető „kirakósditól“ lassan a többfigurás, négyzet vagy körla- pú síkképekre tért át. Az anyag eleinte vékony lemez, később valódi fa, melyet sík domborműként dolgoz fel alkotójuk. A pontosan egymásba illeszkedő alakzatokat finom „körülfürészeléssel“ nyeri. (Ez a komponálási mód Escher holland optikus Metamorfózisok című és más grafikáira jellemző.) Az egyes síkok gyakran rétegesen épülnek egymásra. A festés módja is változik. Eredetileg matt, természetes színű, áttetsző' (lazúros) festékekkel dolgozott, majd az fokozatosan élénkült, főleg a piros, kék, fehér és fekete alapszínekre redukálódott és a fedőfesték szerepét töltötte be. A sok apró, mozgatható részecskékből összeálló képsík néhány darabjának az alapra történő erősítésével a felfüggeszthető táblakép kínálta lehetőségekhez jutott el. Az addig gyakran játékként „szolgáló“ képek ezáltal újabb funckióval gyarapodtak: a dekoratív kép szerepét is betölthetik. E művei többnyire bölcsődék, játéktermek ilyen irányú szükségleteit elégítették ki. Fő céljuk a gyermek fantáziájának fejlesztése. A nagyobb méretű, vázlatosan stilizált figurákból kialakuló képek a felnőttek kombináló képességeit is próbára teszik. Ami a gondolati tartalom alakulását illeti, az út a természeti jelenségek egyszerű, jelképes ábrázolásától az összetettebb, több jelentésű - ember és természet, ember és ember közötti - kapcsolatok ábrázolásához vezet. Az utóbbi időben a művésznőt, úgy túnik fel, mindenekelőtt a kommunikáció kérdése izgatja, amely korunk egyik jellegzetes általános problémája A mélyen átélt belső konfliktusok a legfrissebb - a néző által ugyancsak tetszés szerint variálható (hozzáadás-elvétel alapján) - fadomborművekben jutnak kifejezésre. A régi oltárszárnyak mintájára kinyitható-becsukható faliképek külső-belső tábláikkal egyaránt szólnak megtekintőjük- höz. Anyaguk most már többnyire eredeti színében és struktúrájában meghagyott falemez. A szárnyak leggyakrabban élesen metszett emberi profil rajzát követik. Ebben, valamint a szemfehérjék valódi csont- illetve ezüstös fémberakásában közvetett módon édesanyja kovácsolt vasreliéfjei- nek hatása nyilvánul meg. A dombormű belső, jelképes figurákból vagy alakzatokból összeálló részében a nézővel való aktív kapcsolatteremtés igénye szólal meg az említett módon. Az alapmotívumok továbbra is a legáltalánosabb természeti jelenségek (fák, felhők, földsávok stb.), melyek a folyton újra felbukkanó emberi arc.és kéz motívumával elegyednek párbeszédbe, az ember és a természet ősi kapcsolata jelentőségének hangsúlyozásaként. Várakozással tekintünk a fiatal, tehetséges művésznő pályájának további alakulására. A. GÁLY TAMARA kú intonációt tartaná megfelelőnek. Ezek a hibák, különösen Varja (Zuzana Krónerová) a már említett vénlányos idegessége és ömlengése, valamint Sarlota (Zita Furková) túlzott harsánysága megzavarja a figurák szinte tökéletesen kidolgozott alaprajzát, és olyan momentumait hozzák létre az előadásnak, amelyekben előtérbe kerül a tragikum és a komikum, s így elfed más jelentésrétegeket. Az előbbi fenntartások ellenére is, az előadásra a kiegyensúlyozottság és a jó színészi-rendezői összmunka a jellemző. Megfelelő légkört sikerült teremtenie Stanislava Vaníčkovának korhű, adek- vát kosztümjeivel, Tomáš Berká- nak ötletes, amellett egyszerű díszleteivel és nem utolsósorban Jaroslav Filipnek, a már hagyományosan csodálatraméltó színpadi zenéjével. Az előadást látva a nézők meggyőződhetnek arról, hogy Csehovot napjainkban is lehet játszani, ráadásul nemcsak modern felfogásban, de jól is. ZITA SUJOVÁ Magyar gyermekkönyvek Romániában A romániai Ion Creanga Könyvkiadó tavaly 18 magyar nyelvű gyermekkönyvet jelentetett meg. A kötetek közt megtalálható a mese, a hagyományos és a modern gyermekvers, a természettudományos és művelődéstörténeti ismeretterjesztő művek, sőt a tudományos fantasztikus irodalom is. A 18 kötetből 9 mai romániai író müve, 6 fordítás más nyelvekből, három pedig antológia. A mai romániai magyar nyelvű írók közül Kenéz Ferencnek (Esőben könnyen rámtaláltok), Bálint Tibornak (Én voltam a császár), Markó Bélának (Szarka-telefon), Fodor Sándornak (Csipike), Bajor Andornak (Egy bátor egér viszontagságai), Méhes Györgynek (Egy tucat léggömb) és a nemrégiben elhúnyt Majtényi Eriknek (Jánoska Tükörországban) jelent meg kötete 1983-ban. A magyarra fordítások közül kiemelkedett a tavalyi romániai gyermekkönyv termésből A tűz anyja című szovjet népmeseválogatás, és A teknősbéka ti- linkója című egzotikus mesegyűjtemény. Újra kiadták a Lehúnyt szemmel c\mű Sadoveanu-kötetet is. Népszerű kiadvány volt az Akadémia nívódíjával kitüntetett Az Olümposz legendái című könyv - Al. Mitru alkotása amely a görög mitológiát ismertette meg az ifjúsággal. A tudományos ismeret- terjesztő irodalomból Aurelian Ba- tareu Száz természeti ritkaság című érdekes munkáját jelentette meg magyar nyelven a Ion Creanga Könyvkiadó. B. A. Otmillióan az iskolapadokban A KNDK területén a felszabadulás előtt csaknem 2,5 millió volt az analfabéták száma. Északon alig egynéhány középiskola működött, s mindössze egy felsőoktatási intézmény fogadta a kiváltságos helyzetben levő hallgatókat. A felszabadulás után az egyik legfontosabb feladat az egész országra kiterjedő oktatási hálózat megszervezése volt. A következetesen megvalósuló oktatáspolitikának köszönhetően jelenleg ötmillió diák ül az iskolapadokban, s milliószámra tanulnak a felnőttek. Ma 10 ezer általános és középiskola, valamint 183 főiskola és egyetem működik az országban. Az oktatás minden szinten ingyenes, az egyetemeken és főiskolákon a hallgatók ösztöndijat kapnak. Eredményeket értek el a felnőttoktatásban is. A gyári, üzemi iskolákban évről évre gyarapíthatják szakmai tudásukat és általános műveltségüket a dolgozók. A „Tanulj munka mellett“ mozgalom keretein belül különféle hasznos tanfolyamokat indítottak. Nőtt az oktatók, tanárok, főiskolai eladók száma. Jelenleg mintegy 1,2 millió értelmisésgi él a KNDK-ban. (B)- UJ FILMEKA dalnak élnie kell (cseh) Bizonyára sokan emlékeznek még A félbeszakadt dalra, az első csehszlovák-grúz közös vállalkozásban készült, költői szépségű alkotásra. Filmeseink és a grúz művészek az utóbbi években több ízben is együttműködtek; találkozásuk legújabb gyümölcse A dalnak élnie kell, melyet Georgij Ka- latozisvili (Mihail Kalatozovnak, a Szállnak a darvak világhírű alkotójának a fia) rendezett. Vít Olmer - Josef Navrátil-Ratili szerepében Josef Navrátil neve alig ismert a cseh kultúra világában, alakja viszont annál népszerűbb Grúziában, ahol nem csupán utódai élnek, hanem múzeumot is neveztek el róla, s művésznevét (Ratili) egy kórus is őrzi. A cseh operaénekes pályája ékes bizonyítéka annak, hogy hazájában senki sem próféta, különösen nem volt, nem lehetett az a múlt század végén. Ekkor élt ugyanis az énekes, aki hiába vágyott arra, hogy szülőföldjén érvényesüljön és a prágai Nemzeti Színház magánénekese legyen, ez sosem adatott meg neki. A Finnországban és a cári Oroszországban tett müvészkörú- ton lelkesen ünnepelt énekest a grúz nép szívélyessége, vendégszeretete, nem utolsósorban Ivanhoe pedig páratlan szépségű népdalai olyannyira elbűvölték, hogy elhatározta: letelepszik Tifliszben (a mai Tbiliszi) s ha hazája, a cseh operaszínpad nem fogadta kegyeibe, hát Prágától távol próbál szerencsét. A történet 1907-ben kezdődik, Ratili súlyos betegen visszaemlékezik pályájának jelentősebb állomásaira, s gondolatban visszapergeti az elmúlt évek eseményeit: megismerkedését Enriche Masac- cióval, az olasz világsztárral, Bed- rich Smetanával, majd Filiomon Koridze grúz operaénekessel, megelevenednek turnéjának emlékezetes pillanatai, felidéződnek a feleségével és két gyermekével töltött meghitt órák; láthatjuk, milyen lankadatlanul fáradozik az első grúz népi együttes megalakításán, melynek vezetője lesz, lelkesen népszerűsíti a grúz folklórt, mely nem utolsósorban az ő jóvoltából élt tovább s virágzik még ma is eredeti színeiben. Érdekes film A dalnak élnie kell; egyik legnagyobb pozitívuma, hogy hiteles légkört teremt s színes képekben tárja elénk a századforduló Prágáját, Tbiliszijét, meggyőzően ábrázolja a grúz népi sajátosságokat, érzékeltetve a gazdag hagyományokat. Nem ártana azonban, ha a rendezés dinamikusabb lenne, s az események lendületesebben követnék egymást, az alkotó nem időzne el egy-egy részletnél. Különösen a film második felében túl nagy hangsúlyt kap az idegenforgalmi látványosság, az alkotókat szemmel láthatóan lenyűgözi a csodálatos grúz táj, s ez a „városnéző körút“ nem illeszkedik szervesen a filmbe. Jó a rendező színészválasztása és -vezetése. Vít Olmer a főszerepben meggyőzően állítja elénk a hazájában méltatlanul mellőzött művészt, akinek neve Grúziában fogalommá vált. Feleségét Jana Brezinová, az olasz énekesnőt pedig Szvetlana Torna (A cigánytábor az égbe megy emlékezetes hősnője) alakítja. (szovjet) Walter Scottnak (1771 -1832) a történeti regény megalapítójának azonos című műve alapján készült az Ivanhoe. A bátor harcosnak, az igazság, a becsület és a szegények védelmében vívott harca 1910-ben elevenedett meg először filmvásznon; Ivanhoe romantikus, kalandos történetét azóta ki tudja hányszor alkalmazták filmre, hogy a 12. század letűnt világát bemutatva, páncélos vitézek csatáival, középkori várostromokkal, titkos föld alatti folyosókon való menekülésekkel, rablólovagok lányrablásaival és az elrablóit hősnő megmentésével, bajvívásokkal teremtsenek izgalmat, feszültséget a vásznon és a nézőtéren. Mert az alkotók minden Szergej Taraszov, a legeslegújabb regényadaptáció szerzője is a jól bevált recepthez nyúlt. Ö is beérte azzal, hogy a romantikus, kalandos elemeket kidomborítva, a középkori lovagi balladák szellemében idézze fel Ivanhoe történetét, a becsületességet és a szerelmet énekelje meg, ráadásul elég édeskésen. S az éneklés ez esetben szószerint értendő, hiszen a film zenés betétszámait Vlagyimir Viszockij énekli. A zenének az alkotásban aláfestő szerepet kellene játszania, itt viszont eluralkodik olyannyira, hogy a zenés film műfaji határát súrolja. Emiatt a filmváltozat stílusa nem elég egységes, s az egyenetlenséget még inkább fokozza, hogy az alesetben a külsőségekre, tehát a romantikus történelmi regény kelléktárának felvonultatására helyezték a súlyt, szinte megfeledkezve arról, hogy a mú romantikus vonásai ellenére is realista alkotás, amely híven érzékelteti az Angliát megszálló normannok és a leigázott szászok közti ellentéteket is. kotó a romantikus, kalandos történetet valóságos körülmények közé ágyazva, nem tudta hitelessé tenni. Közepes tehát a középszerűek között ez a film, hiszen alkotójának elődeihez hasonlóan nem sikerült a maga teljes szépségében, érdekességében és eredetiségében életre keltenie a rég letűnt idők világát. -ymÚ J £*3 4 1984. VII. 17. Jelenet az Ivanhoe-ból