Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-13 / 138. szám, szerda
Wí v# krónik a Ér /íííív hír mozaik IP krónika HARMINCADSZOR (Tudósítónktól) - A Kassa-vidé- ki (Košice) Járási Nemzeti Bizottság kulturális osztálya, a CSEMADOK járási bizottsága, az SZNF 40. évfordulója tiszteletére június 17-én a somodi (Drienovec) fürdőben 30. alkalommal rendezi meg a járási dal- és táncünnepélyt. A 12.30 órakor kezdődő folklórdélutánt a szepsi (Moldava nad Bodvou) Fehér Liliomszál gyer- mektánccsoport, a Bódvácska kisszínpad, a nagyidai (Veľká Ida) Kis llosvai népitánccsoport és a tornai (Turňa) alapiskola gyer- mektánccsoportjának műsora nyitja. Ezt követően a Lakodalom van a mi utcánkban című műsorban a járás tíz legjobb hagyományőrző folklóregyüttese mutatkozik be. A 15.30 órakor kezdődő béke- manifesztáció után a főmüsorban női kórus, a szepsi Bódva, a kassai Uj Nemzedék és a szinai (Sena) Rozmaring, valamint a kassai Železiar népművészeti együttesek, illetve Magyarországról az ózdi Kohász táncegyüttes adnak műsort. A rendezvény záró részében Béres Ferenc népdalénekes szerepel. (-szák) ■ A prágai Karmester nélküli kamarazenekar tegnap az NSZK- beli Würzburgba utazott, ahol a Mozart-fesztiválon négy hangversenyt adott. A zenekar 1966 óta rendszeresen részt vesz ezen a fesztiválon. ■ Befejeződött tegnap Prágában a KGST-tagországok fiatal szívgyógyászainak egyhetes nemzetközi tanfolyama, amelyen a szívsebészet problémáival foglalkoztak. ÚJ BÉLYEGEK Szerda, 1984. VI. 13. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 4.33, nyugszik 20.37 Közép-Szlovákia: 4.40, nyugszik 20.44 Nyugat-Szlovákia: 4.46, nyugszik 20.50 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 20.55 nyugszik 4.09 Közép-Szlovákia: 21.02, nyugszik 4.16 Nyugat-Szlovákia: 21.08, nyugszik 4.22 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK ANTAL nevű kedves olvasóinkat • 1854-ben született Charles Algernon PARSONS angol mérnök, a róla elnevezett nagynyomású gőzturbina feltalálója (f1931) • 1874-ben született Marko CSEREMSINA ukrán regényíró (f1927) • 1909-ben született Vladimír NEFF író, nemzeti művész. IDŐJÁRÁS A reggeli órákban kevés felhő, napközben változóan felhős idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20-24 fok között, északon 18 fok körül. Gyenge, változó irányú szél. Csütörtökön változóan felhős, pénteken időnként erősen felhős idó, helyenként, főleg északon és keleten, futó esővel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szerdán éjjel 4-8, csütörtökön éjjel 7-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26 fok között, pénteken északon 20 fok körül alakul. ADUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1984. június 13-ra: Bratislava: 270, apad Medveďov: 265, apad Komárno: 275, apad Štúrovo: 255, apad KÖSZÖNTŐ ■ 1984. június 13-án ünnepli 50. születésnapját a szerető férj és édesapa, Kiss Gyula (Čalovón). E szép ünnep alkalmából szívük egész melegével köszöntik, jó egészséget, erőt és megértésben együtt eltöltött boldog éveket kívánnak sok szeretettel: felesége, Ili, lánya, Gabika és fia, Gyuszika. Ú-1925 ■ Június 17-én ünnepük házasságkötésük 50. évfordulóját Zsabka Antal és felesége, Wittenberger Mariska (Tomášíkovo), valamint az édesapa 73. születés- és névnapját, az édesanya pedig közelgő 73. születésnapját. E szép ünnep alkalmából minden jót, erőt, egészséget, boldog, békés életet kíván sok szeretettel lányuk, vejük, 2 fiuk, és 2 menyük. Unokáik: Gabika íérjével, Annuska férjével, Palkó, Zoli, Tiborka és Szil- vuska a nagyszülők munkában elfáradt dolgos kezét sokszor csókolják, Kicsi dédunokájuk, Attika sok puszit küld mindenki navében. Ú-2016 ■ A drága édesanyának Szomor Lőrincné Szomor Ágnesnak 80. születésnapja alkalmából hálás szívvel gratulálnak, és köszönik a róluk való gondoskodást és becsületes munkáját: fia, Mihály, menye, Teréz és gyermekeik: Mihály feleségével és László. A legkisebbek közül csókolja dédunokája Janka. Ú-2042 ■ Június 13-án ünnepli 50. születésnapját Molnár Ferencné * Király Teréz. E szép ünnep alkalmából szívből gra110 éves a Nemzetközi Távközlési Unió A Csehszlovák Posta június 12-én 5 korona névértékű alkalmi bélyeg kibocsátásával emlékeztet a Nemzetközi Távközlési Unió (UPU) megalakulásának 110. évfordulójára. Az új bélyegből négyet helyezett el egy blokkon a bélyeg tervezője, Jozef Baláž érdemes művész. A címleten látható az UPU stilizált rajzzal kiegészített hivatalos jelvénye, valamint a szervezet szlovák nyelvű megnevezése. A blokk felső részét a régi tengeri áruszállítást, a postakocsin, vasúton és motoros postakocsin történő postaforgalmat jelképező rajzok, a középen a nemzetközi békés együttműködést, a postatorgalmat és az UPU berni székházát jelképező rajz látható, tulál, további jó erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kíván szerető lánya, Zsuzsi. Ú-2015 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét a barátnőknek, munkatársaknak és mindazoknak, akik 1984. május 12-én elkísérték a szimői (Zemné) temetőbe Izsóf Katalint, és virágadományaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-2029 ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, a Buzitai (Buzica) Egységes Földművesszövetkezet vezetőségének a szép búcsúbeszédért s mindazoknak, akik május 8-án elkísérték utolsó útjára a füleki (Fiľakovo) temetőbe drága halottunkat, Gál Istvánt, akit a halál 81 éves korában hirtelen ragadott ki szerettei köriéből. Gyászoló felesége, lányai, vejei, unokái és dédunokái Ú-2067 ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik 1984. április 29- én elkísérték utolsó útjára a kisudvar- noki (Maié Dvorníky) temetőbe a drága jó édesanyát, nagymamát, dédnagy- mamát, anyóst, Sereghy Pálné Hegyi Gizellát, aki rövid betegség után, 73 éves korában távozott szerettei köréből. Köszönjük a szép búcsúbeszédet és a sok virágot. A gyászoló család Ú-2086 MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha el nem múló szeretettel, és könnyes szemmel emlékezünk a szeretett édesapára, édesanyára, apósra, anyósra, nagyapára, nagymamára, dédapára, dédmamára, illetve a szervezet szlovák és francia nyelvű megnevezése olvasható. A blokk alsó részén elhelyezett rajz a posta fejlődését és az unió küldetését szimbolizálja. A bélyeg, illetve a blokk rajzainak metszeteit Miloš Ondráček és Václav Fajt grafikusművészek készítették. A posta a bélyeg kiadásának napján egy elsónapi borítékot is kibocsátott, (s) Tóth Vincére és feleségére, Tóth Vincéné Nagy Margitra (Komárno), . akiket a halál 1983. június 7-én és június 13-án, 68 és 65 éves korukban váratlanul ragadott ki szeretteik köréből. Akik ismerték és szerették őket, szenteljenek emléküknek egy néma pillanatot ezen a szomorú első évfordulón. Emléküket örökké őrzik: 4 fiuk, 4 lányuk, 4 vejük, 4 menyük, unokamenyeik, unokavejük, 22 unokájuk és 5 dédunokájuk. Ú-1806 ■ Már két vasúti szerelvény érkezett mazsolával megrakva az év eleje óta a Čierna nad Tisou-i átrakóállomásra Afganisztánból. A vasutasok a szállítmányokat 136 csehszlovák vagonba rakták át. ■ A gépkocsiközlekedés egyre kedvezőtlenebbül hat a környezetre. Az égéstermékeken kívül a zaj és a vibráció is ártalmas az egészségre nézve. Ezért a legforgalmasabb utak mentén - főleg a nagyobb városokban - az iparilag fejlett országokban zajfogó falakat helyeznek el. Már Szlovákiában is felépült az első ilyen fal, mégpedig Petro- vanyban, a Prešov és Ličartovce közötti autóút mentén. ■ Mintegy 15 milliárd korona veszteséget okoz évente a korrózió a csehszlovák iparnak. E veszteség egyharmada a vegyiparra jut, amelyben a vegyi anyagok nagy mértékben károsítják a termelőberendezéseket. A korrózióvédelem problémáit tekintik át annak a kétnapos országos szemináriumnak a résztvevői, amely tegnap kezdődött a galántai járásban levő Deákin (Diakovce). Mi Hol t\ Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Arany a tó fenekén (új- zélandi) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Tudom, hogy tudod, hogy tudom (olasz) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA- KERTMOZI: A Nap leánya (brazil) 21 • METROPOL: Vigyázat, kanyar! (román) 15.30, 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: A gyilkos esernyő (francia) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: Hol a csavar? (svéd) 11,13.30, 16,18.30, 21 • SLOVAN: Csak semmi pánik... (magyar) 15.30, 18, 20.30 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A holtak tanítják az élőket (szlovák) 16, 18.30, 21 • TATRA: Ideiglenes apa (jugoszláv) 15,. 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Veszélyes játszma (szovjet) • MLADÁ GARDA: A japán szigetek foglya (amerikai) • SLOVAN: A gyilkos esernyő (francia) • TATRA: Csak egy napra (bolgár) • KERTMOZI: Az ezeréves méh (szlovák) • SZABADTÉRI MOZI: Ivanhoe (szovjet) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A tékozló fiú - Tavaszi áldozat (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Atlantisz (19) • KIS SZÍNPAD: Figaro válik (19) • ÚJ SZÍNPAD: Orfeusz az alvilágban (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Ez aztán a meglepetés (19) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Szülőföldünk. Folklórműsor (19.30) • Színházi est (19.30) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Anyegin (19) • MATESZ: (Kassa-Košice) - A legyező (19) • THÁLIA: (Nagyka- pos - V. Kapušany) - A csodatevő Borbála-ág (14) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 6.00: Hírek. 6.10: Táncritmusban, közben 6.30: Tanuljunk szlovákul. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Népi muzsika, közben 12.30: Orvos a mikrofon elótt. 12.55: Sajtószemle. 17.00: A barokk zene gyöngyszemeiből. 17.30: Napi krónika. TV-MŰSOR Az elmúlt hétvégén a szlovákiai közutakon 187 baleset történt. Az anyagi kárt több mint egymillió koronára becsülik. Súlyos szerencsétlenség történt pénteken délután 3 óra 19 perckor a sládkovičovói (galántai - Galanta - járás) vasúti átjáróban. A Balt-Orient expressz egy tehergépkocsival ütközött össze. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a sorompó délután két órakor meghibásodott. Mivel Pavol T. 25 éves teherautó-vezető a sorompót nyitva találta, a sínekre hajtott. Korábban Jaroslav S. az expresszvonat 48 éves mozdonyvezetője azt az utasítást kapta, hogy olyan sebességgel haladjon, amely lehetővé teszi az esetleges megállást az átjáróban. A vonat azonban ennél lényegesen gyorsabban haladt. Annak ellenére, hogy Jaroslav S. használta a gyorsféket, a vonat az összeütközés után még 537 méteren át tolta maga előtt á tehergépkocsit. A teherautó-vezető a helyszínen meghalt. A vonat utasai közül senki sem sérült meg. A vasúti berendezésekben keletkezett kár mintegy 36 000 korona, a tehergépkocsin 80 000 korona kár keletkezett. A mozdonyvezetőt őrizetbe vették. BRATISLAVA 8.45: Ez történt 24 óra alatt 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Dalegyveleg. Szórakoztató gyermekműsor 9.45: Örkény: Macskajáték. Színházi előadás, felvételről (ism.) 12.00: A Televízió diszpécserszolgá-" lata 12.30: A szabad természet. Kanadai természetfilm-sorozat. A hüllők 12.55: Hirek 16.10: Hírek 16.15: Iskolatévé 16.35: Szakmunkástanulók műsora (ff.) (ism.) 17.05: Középiskolások műsora (ism.) 17.45: Egészségünkért! A láz A figyelmetlenség 17.55: Autósok, motorosok magazinja (ff.) (ism.) 18.30: Esti mese (ism.) 18.40: URH-kocsival. Magazin (ff.) (ism.) 19.30: Tv-Híradó 20.00: A cigány. Szovjet tévéfilmsorozat. 1. rész 21.40: Arany Prága ’84. A XXI. nemzetközi tévéfesztivál híradója 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: A biológiai inkubátor. Riportműsor 22.45: Hírek II. MÚSOR 16.35: Hírek 16.40: Arany Prága 84. A XXI. nemzetközi tévéfesztivál műsorából 18.15: Aranykapu. Zenés, szórakoztató gyermekműsor (ism.) 19.15: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-Híradó 20.00: Teletipp. Szórakoztató műsor (ism.) 20.40: Ma, este nyolckor. Magazin 21.30: Időszerű események 22.00: Arany Prága ’84. A XXI. nemzetközi tévéfesztivál műsorából A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: Rajzfim 17.10: A XX. század kereszteslovagjai. Dokumentum-tévéfilm 18.15: Hector Berlioz élete. Tévéfilm. 2. rész 19.00: Tv-Hiradó 19.35: A művészet mesterei 20.45: Ma történt a nagyvilágban BUDAPEST 8.55: Tévétorna 9.00-9.30: Iskolatévé 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.) 9.55: A „Fekete Macska“ bandája. Szovjet bűnügyi filmsorozat. 3. rész (ism.) 11.00: Képújság 16.15: Hírek 16.25: Beszédművelés. 6. rész 16.45: 9-es Stúdió. Szovjet külpolitikai vitaműsor 17.15: Képújság 17.20: A Pannónia film-, rajz- és animációs stúdió bábműtermének termékeiből: 1. Rhapsody in blue jeans 2. Hurut király fázik 3. Autótortúra 4. Ellopták a vitaminomat! 5. Gyermekstúdió II. 6. Bábfilm 18.10: Pedagógusok fóruma 18.50: Agrárvilág. Áru - piac - érték 19.40: Tévétorna 19.45: Esti mese 20.00: Tv-Hiradó 1 20.30: Egy szélhámos karrierje. Lengyel filmsorozat. 6. rész 21.25: Stúdió '84. A Televízió kulturális hetilapja 22.30: Harminc év slágereiből. NDK zenés film 23.15: Tv-Híradó 3 II. MÚSOR 18.55: Képújság 19.00: Zenebutik (ism.) 20.20: Labdarúgó EB. Belgium - Jugoszlávia mérkőzés A szünetben: Kb. 21.15: Tv-Híradó 2 22.15: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) következményei Ugyanaznap a Bytča és Žilina közötti útszakaszon egy autóbusz és egy pótkocsis teherautó ütközött össze, majd a két járműbe egy személygépkocsi is beleütközött. Az autóbusz 36 utasa közül kettő súlyosan, négy köny- nyebben megsérült. A tehergépkocsi vezetője is súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár meghaladja a 100 000 koronát. M. H. Meghalt Ferencsik János Hetvenhét éves korában tegnap Budapesten elhunyt Ferencsik János, Kossuth-díjas világhírű karmester, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze. 1927-től nyugdíjba vonulásáig volt a Magyar Állami Operaház korrepetitora, majd karnagya, később zenei főigazgatója. Külföldön elsősorban a világhírű zenekari felvételeivel vált ismertté. Beethoven - Liszt- és Bartók- műveket a világ számos országában vezényelt. Gyakran szerepelt Bratislavában is, ahol a Szlovák Filharmóniát vezényelte, és számos hanglemezfelvételt is készített. APRÓHIRDETÉS : ČESKOSLOVENSKO : : Československo: . Československo « •ČESKOSLOVENSKO s s mÉ Silfj-íjíNs ' !** #ÚJ szó Kiad|a Szlovákia Kommunista Párt|a Kozponti Bizottsága főszerkeszlő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János szerkesztőség 815 81 Bratislava. Gorkého 10 telefon 309 331-252. 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek 506-39 Táviró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava Martanovičova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közüle- teknek 815 80 Bratislava, Vaianského nábrežie 15 II emelet, telefon 551-83. 544-51 Előfizetési di| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčs 14 70 A vasárnapi kiadás előfizetési dí|a negyedévenként Index 48 011 Kčs 13.- Terieszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava Gottwaldovo námestie 6